Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-28 / 49. szám
1994» Február 28», Hétfő Szólástér ÉSZAK-Magyarország 13 Hullámzott a búzatenger még '90-ben is A rendszerváltozáskor az életszínvonal emelkedését, a demokrácia kiteljesülését reméltük. Ezt ígérték, ez volt a választási program. Sajnos nekem szomorú tapasztalataim vannak. Rendszeresen járok 1980 óta a Dél-dunántúli Baracs kisvárosba. Hatalmas mezőgazdasági megművelt területeket láttunk, az út mellett Somogy éléskamrája volt. Ma már nem az! Ajó minőségű búzát termő mezőgazdasági földek 1993-ban már nem hullámzottak, a régi mező- gazdasági kultúrát is a gaz váltotta fel. Megkérdeztem, mi történt itt? A válasz az volt, uram, szétzavartak bennünket, ajómezőgazdasági szakemberek még idejében eltávoztak a szövetkezetből, mi meg maijuk egymást. A felelősség a kormány mező- gazdasági privatizációs politikáját terheli. Ez a politikai irányzat túl volt erőltetve s az egész magyar mezőgazdaság lejáratását idézte elő. Emiatt a megélhetésünk napról napra nehezebb. A kormány összetétele nem megfelelő, rokoni és baráti kapcsolatok találhatók. Miután nem szakképzettek a minisztérium vezetői, sok hibás döntést hoznak, de tévedéseiket nem ismerik el. Nem véletlen, hogy több esetben a parlament döntését is hatályon kívül helyezi az Alkotmánybíróság. A kormány tagjai is politikai kalandorokká válnak s csak a saját érdekeiket képviselik, nem pedig a magyar népét. Sokan a létminimum alsó határán élnek! Nő a munkanélküliek száma. Egyre nő a kenyér, a hús, a cukor, a liszt, a tej ára. A szarvasmarha-állomány nagy részét levágatták, sőt anyagilag is dotálták a gazdát, aki ezt megtette. Ki volt az a meggondolatlan, felelősséget nem érző vezető, aki ezt kitalálta? 42 forint a tej literje. De ha a világpolitikai helyzetet vizsgáljuk, mit látunk? Most szabadultunk meg a kommunizmus borzalmaitól. Ezt még ki sem hevertük s máris újabb kalandozásba kezdünk. A szabadságunkat - amiért oly sokat fizettünk, most újabb lépésre szánták el magukat. A NATO-ba való belépést szorgalmazzák. De ki akar a NATO tag a lenni? Talán jó lenne, ha megkérdeznék a magyar népet! Elegünk van mindebből, a sok bolsevik jelzőből, amivel illettük az oroszokat. Mi lett az eredménye? Kiszorultmik a piacukról. Valójában nem csak az oroszokkal, de minden környező szomszédos országgal ki- sebb-nagyobb konfliktusba állunk, megbízhatatlanná váltunk. A kormány szerint mi semmi rosszat nem követtünk el! Minden rossznak ke- verője a szomszédos ország. Úgy látom - sajnos - a kormány igyekszik a kis ügyekből nagyon nagy ügyet kavarni, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetről elterelje a lakosság figyelmét. Most viszont a kapitalista országok nagy tőkéje beözönlik a volt szocialista országokba, köztük Oroszországba. Mi magyarok még onnét is kiszorulunk, ahol mezőgazdasági termékeinkkel nagyonjó pozícióttöl- töttünk be. Úgy gondolom, hogy Magyarországnak meg van minden lehetősége és adottsága, hogy a katonai hovatartozás helyett egy erős gazdasággal rendelkező, de független kis ország gazdaggá válására. Más tendencia nem lehet Magyarország számára, és ez példamutató lehet a szomszédos európai népek számára is. Magyarország fenyegetettsége a legvalószínűbb a jelenlegi helyzetben, mert mi mindig mindent rosszul ítéltünk meg. A Dunán is csak hadd folyjon ajó kihasználatlan energia Más népeknek ez a vízenergia egyfajta legolcsóbb létkérdés. Mi magyarok másként ítéljük meg a gazdasági tényezőt, mi nem gondolkodunk, hanem mindent elutasítunk, mert nálunk a környezetvédelem európai szinten múködikflü), és ha működik, bízunk benne, hogy ne csak egy jó propaganda kereseti forrás legyen (?), hanem valamit fel is fognak találni világszínvonalon, ami hazánknak a legolcsóbb energiát fogja biztosítani. Tisztelettel: Horváth János Miskolc Tisztelt Törvényhozók! Nagy kérdés, mi különbség van a kárpótlási törvény szerint két testvér között, akik mind a ketten a II. világháború alatt szolgáltak a magyar hadseregben, és az egyikük 1944 őszén a galíciai fronton gyalogosként hősi halált halt, a másik 1945 februáijában a Citadellán légvédelmi tüzérként esett szovjet hadifogságba. Melyikük családja szenvedte el a nagyobb veszteséget, vagy melyikük volt bűnö- sebb, mert ott volt, ahová a katonai parancs vezényelte, vagy volt magyarabb magyar, mert életüket egyformán tették kockázatra, nem jó szándékukból, hanem az akkori kor parancsa szerint. Most olyan helyzet van, hogy az egyikük családja, remélhetően, némi kárpótlásba részesül, mert a férj több mint másfél évet töltött hadifogságba, míg a másiknak - a fronton meghaltnak nem is lehet kérni kárpótlást. Ha hősi halált halt munkaszolgálatos lett volna, akkor kérhetne kárpótlást. Vajon mi a különbség a fronton meghalt katonák között? Hogy egyiknek csak ásója volt? A másiknak még az ásó mellett puskája is, ami miatt parancsra, tőle teljesen függetlenül akciókba kellett részt vennie, kockáztatva életét. Én már 50 éves vagyok, az egyik testvér, a fronton hősi halált halt apám engem sohasem látott, mert mikor én megszülettem a fronton volt. Azonban most, hogy a kárpótlási kérelmek íybóli beadását a törvény lehetővé teszi, végtelenül bánt, hogy az én apám haláláért, sok tízezer, vagy százezer társával együtt nem méltányolják, még csak meg sem említi a törvény a lehetőségét sem a kárpótlásnak. Engem is, de tudom, sok-sok ezer hadiárvát fel kellett nevelni a hadiözvegyeknek, vagy foknak, akik vállalkoztak erre. Úgy érzem, nem csak én teszek észvételt, sokan mások is már előbb is szóvá tették ezt. En most csak azt kérdezem, hol itt az igazság, Uraim? Tisztelt Törvényhozók? D. K. Miskolc Kívánom: Csak őt nézze a tévé képernyőjén! Mély megdöbbenéssel és felháborodással olvastam b. Lapjuk II. 21-i számában K. Károlyné (teljes nevét nem írta ki?) „Megfogadtam: többé nem nézem” c. hosszú írását, melyben indulatosan elítéli, leparancsolja amagyar tévé képernyőjéről és határainkon túli* „szobafogságra” ítéli Duray Miklóst. Azt a Duray Miklóst, aki évtizedek óta hősies harcot folytat a magyarfaló Meciarokkal szemben a kisebbségi jogokért, azt a Duray Miklóst, akit Borosa Péter miniszterelnök úr méltónak talált magához meghívni és vele tárgyalni, azt a Duray Miklóst, aki Hgdú Jánossal szemben védelmére mert kelni Csoóri Sándornak higgadtan, kulturáltan és kellő mérséklettel akkor, amikor Hajdú János 1983-as stílusában, acsarogva azzal a képtelenséggel vádolta meg a Magyarok Világszövetsége elnökét, hogy - közvetetten - okozója lett a boszniai vérengzésnek. A hosszú értekezésből - akármilyen óvatosan is fogalmazott K. Károlyné- kilóg a lóláb: Hajdú Jánost védelmezi Duray Miklóssal szemben. Kívánom, hogy a továbbiakban csak őt nézze a képernyőn. Nekünk-anegy- ven év alatt sokat szenvedetteknek- Hajdú Jánosokból elegünk volt és elegünk van. Egyébként pedig én is volt felvidéki magyar vagyok, de engem 1945-ben harminc kilós csomaggal löktek át a határon a csehszlovákok. Csodálkozom azon, hogy az Észak- Magyarország-melyeteddigfüggefr len, pártatlan és tárgyilagos lapnak véltem - hogyan adhatott helyet egy ilyen rosszindulatú és elfogult írásnak, mely csak Durayt kfritizájja, de Hg dú minősíthetetlen stílusú szövegéről mélyen hallgat. Ezek után el vagyok készülve arra, hogy reflexióm a b. Lapjukban nem fog megjelenni. Tisztelettel: Kövér István nyugdíjas Miskolc, Gyöngy u.12. Hernádpetriben Nagy né a nyugdíjasok mindenese- Ügy kezdődik a napom, hogy először is befűtök, mint mindenki ebben a téli időszakban. - Kezdi beszélgetését Nagy Vincéné, a her- nádpetri nyugdíjasok mindenese. - Csupán azzal a különbséggel, hogy nekem még nagyon sok helyen meleget kell teremteni. Többségük még ágyban van, amikor bekopogok hozzájuk, fát és gyújtóst vágok, kihamuzok és majd csak azután engedem ki Őket az ágyból, amikor már barátságos meleget lehel a tűzhely. - Ha mindezzel mindenkinél végzek, elmegyek nekik a boltba, reggelit készítek és amíg elfogyasztják, meghallgatom panaszukat: elintézem, vagy elintéztetem a kívánt óhajukat, tűzifát hozatok, orvosságot íratok, több helyen mosni és takarítani kell. Most már egy éve, hogy a szívemhez nőttek, mindegyikről tudom, hogy mi a gyengéje, és mit kell tennem ahhoz, hogy megvigasztalódjanak. Tudom, hogy minden reggel nagyon várnak és én örülök a legjobban, ha az öregségüket a magam módján „megfiatalíthatom”. Sajnos, rövidesen el kell hagynom őket. Éngem meg a konyhára szólít a kötelesség. Ugyanis, önállóak szeretnénk lenni, A polgármesterasszony úgy szeretné, ha olcsóbban tudnánk kigazdálkodni a nyugdíjasok étkeztetését. - Én persze továbbra sem maradok el a kedves nyugdíjasaimtól, és ha csak szerit tehetem meg - látogatom őket. Paranai János Hozzáfűzném: a horgászok érdeke döntsön! Az Észak-Magyarország 1994. évi február hó 14-i számának Szólástér rovatában Nemesi Zoltán, a Horgász Egyesületek B.-A.-Z. megyei Szövetségének ügyvezető elnöke tett nyilatkozatot. Ehhez köteles- ségszerűen a mi Szövetségünk nevében és képviseletében a következőket fűzném: Egy dolog az, ami bennünket elválaszt, és pedig útjaink különbözősége. Anélkül, hogy bárkinek a hitbeli meggyőződését akarnám bántani, legyen szabad úgy kifejezni magam, az érdekképviselet megvalósításához mi nem akarunk miniszteri bársonyszéket. Mit értünk ezalatt? Azt, hogy ha egyetértünk abban, hogy a megye horgászainak a fele itt, a másik fele ott van, s a megye horgászainak a száma 20 000, akkor egy-egy szövetség 10 000 tagot számlál, s ha ennyi a tagunk, akkor nekünk, „a másik” Szövetségnek amíg a bevétele 500 000 Ft, addig a társszövetségnek a bevétele 3 200 000 Ft, s megítélésünk szerint az érdekképviselet terén semmivel sem tud többet nyújtani, mint mi. Miért? Azért, mert „a másik” Szövetségnek az elnöke nem élvez éves szinten, kerekítetten egy millió forintos fizetést, ennek nem viseljük az 50 %-os SZTK-járulékát, nekünk nincs egyéni igényt kiszolgáló személygépkocsink, amit üzemeltetni kell, nincs önálló irodánk, aminek a bérét, fűtését viselni kell, nincs függetlenített irodai munkaerőnk, ami alsó hangon felemészt másfél miihó forintot, amit ha egybevetünk, kere- kítetten 2 és fél millió forint többlet- kiadása van a „másik” Szövetségnek, ami nálunk előny. Mi a tagdíjunk megállapításánál abból indultunk ki, ha a Szövetségek Szövetsége személyenként 80 Ft-ot igényel, az országos érdekképviselet ellátásáért, akkor mi, megyei szinten, nem igényelhetünk többet, csak kevesebbet. S hogy ez a kevesebb elég, mi sem mutatja jobban, mint a ,másik” Szövetségnél sem jut ettől több a képviseletre. Ismét vegyük elő a papírt és ceruzát és számoljunk: Azért vettünk 320 Ft-ot egy főre esően számításba, mert ha 400 Ft az országos átlagbevétel, s ebből 80 Ft a Szövetségek Szövetsége hozzájárulása, akkor nyílván 320 Ft marad egy főre esően, s ennek tízezerszeres szorzata adja a 3 200 000 Ft-ot. A fentiekben részleteztük, hogy a „főpapi nagymise” a „miniszteri bársonyszék” fenntartása alsó hangon 2,5 miihó Ft, s ezt a 3 200 000 Ft-ból levonjuk, a különbség 700 000 Ft. Ha ebből az összegből az egyesületek segélyezésére adunk 600 000 Ft-ot, nem marad a képviseletre, csak 100 000 Ft, a mi 500 000 Ft összegünkkel szemben. De végezzünk egy kis egyéni számítást is. A fenti számítás nem hagy kétséget a tekintetben, hogy egy főre eső teher 320 Ft. Ebből vonjuk le a mi 50 Ft-os tagdíjunkat, marad egy főre különbségként 270 Ft. Ha a 600 000 Ft juttatást felbontjuk 10 000 főre, akkor ez személyenként 60 Ft. Ha ezt is levonjuk a 270 Ft-os teherból, marad különbségként 210 Ft, ami a mi Szövetségünknél az egyesület zsebében marad. Ez azt jelenti, nem csináltunk semmit, s máris 210 Ft összeggel biztosítottuk tagjaink egyéni horgászati lehetőségét. És még nem szóltam arról, hogy az 500 000 Ft-os bevételünk közel a fele, költségvetésünkben biztosítva van a segélyezésre. Ebben a versenyhelyzetben a mi szövetségünk tűnik életképesebbnek. Döntsön a horgász, saját tapasztalata, s a fenti tények alapján, hogy melyik tagviszony szolgálja jobban az érdekeit! dr. Czikray Zoltán a H.E. Északmagyarországi Szövetsége elnöke A Hajdú János- szindróma Hajdú János szelet vetett és vihart aratott A minap a tévének adott nyilatkozatával felkorbácsolta a közvéleményt, a tajtékos hullámok egyhamar aligha fognak elülni. Még a saját pártjában - MSZP - is ellenérzést keltett, melynek képviselői sorra-rendre elhatárolják magukat tőle. Hajdú annak idején, az átkosban a Hét főszer ke8ztője volt, mély hajlású, jó tollú publicista. A vérbeli lakájok tudnak úgy meghajolni, ahogyan ő tudott valaha a képernyőn. Mindez már a múlté. Az idő persze nem múlik el nyomtalanul, még a kősziklába is bevési kézjegyét Hajdú János sötét haja is őszbe vegyült már. ó maga tokát eresztett, megtestesedett. A körítés ugyan más, ámde a lényeg változatlan. Mondhatnánk, kutyából nem lesz szalonna. Hajdú ugyanis oda nyilatkozott, hogy ő bizony ma is bátran vállasa 1983-as És-beli cikkét, amely anno hányingert keltett minden tisztességes értelmiségiben. Utószó egy előszóhoz volt a cikk címe, amelyben Csoóri Sándort támadta az Amerikában kiadott Duray Miklós- könyvhöz írt előszó miatt, fanatikus nacionalizmussal vádolva őt. Hajdú állítólag a hatalom megbízásából írta cikkét, ám ezt ő maga cáfolta, jóllehet, ma is teljesen azonosul az akkor írottakkal, úgy érzi, az idő őt igazolta. Valójában nem arról van szó mit írt Csoóri, mit Hajdú. Csoóri az író fegyverével fordult a hatalommal, a diktatúrával szembe. Lehet, hogy tévedett, lehet, hogy nem. De hogy igaza volt, az aligha kétséges. Csoóri magatartása az író akkor csaknem egyetlen lehetséges attitűdje. Hajdú János cikke a s...nyaló félreérthetetlen gesztusa. A bértollnok a lefogott kezű embernek húzott be egy jó nagyot, éspedig övön alul. Erről szól valójában a mese. Amennyiben Hajdú ma is fölvállalja ezt a tettét, az dicséretes dolog. De ha még folytatni is akaija a Csongrád megyeiek segedelmével, az enyhén szólva gusztustalan. Fecske Csaba Sorsunk múlik a választástól Washingtonban mintegy ezren vettek részt kollektív meditációban. Céljuk Volt, hogy a szellem, vagyis az agyuk elektromágneses energiáját mozgósítva csökkentsék a városban azt a feszültséget, amely az erőszakhoz, a bűnözéshez, a politikában pedig az ellenségeskedéshez vezet. Hogy hazánkban hányán rokonszenveznek az érzékszervekkel meg nem fogható meditáció jótékony hatásával, azt nem tudom. De gyanítom - most, különösen a választások előtti időszakban - akár egy-egy város, vagy falu lakosságának együttes elmélyülése is kevésnek bizonyulna e meglévő vibráló feszültségek, az ellenségeskedések ilyen módon történő oldásához. így az ország sorsáért érzett felelősség helyett, aligha leime kevesebb az intrikus megnyilvánulások, az egymás személyére és pártjaikra irányuló lejáratások, mocskolódások, a tisztátalan eszközök alkalmazása. Ezek után elhihetik, sokkal inkább reménykedem a „Választási Étikai Kódex” varázserejében. Pásztor György Miskolc, Stadion u. 35. Olvasóink és levelezőink figyelmébe! Kedves Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások néni a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket viszont terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. Itt is jelezzük: a személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.- Édesapám kérdezteti, nem jönne át Jani bácsi, kalákába, adót számolni? Rajz: Balázs-Piri Balázs
