Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-21 / 43. szám
1994« Február 21,, Hétfő Szólástér ÉSZAKtMagyarország 15 Gondoljuk meg, kire voksoljunk! Mármint nyugdíjasok. Szeretek odafigyelni a tévére is, hogyha valami jó ötletet ad. Figyeltem a húsleves receptjének előadóját, a Nagyapót. „Elárulta titkát, a jó ízű húslevesnek!”... Hosszabb időre van szükség!!! Lassan kell neki főni, a jobb ízéért és ne legyen zavaros a színe. Ekkor jutott eszembe a Hí- resíztelő kiadványuk: Véleményt kértek az olvasóktól... Mit remélünk az új kormánytól. Erre gondoltam, hogy lassan a szezon végeztével volt idő, nem csak száz nap! Abban az időben sokan belekapcsolódtunk. Úgy gondolom, most is lenne vélemény az elemzésre, a megtörténtek után. Mit valósítottak meg a plakáterdők és a pártok dicsérő szavai? Látjuk:..; Jogállamban mit érhettünk el. Látjuk:... Kire adjuk a szavazatunkat majd a jövőben. Aki figyelemmel tartotta, a legelső lépés a tiszteletdíj megállapítása volt. Felelősség nékül! Aki még akkor dolgozhatott, hány- szoros a keresetéhez viszonyítva? Majd az üzleti kampány beindítása: (átmentése), szállodák, üdülők eladása, stb... A szakszervezeti díjat azért fizettünk olyan sokat, hogy majd amikor üdülni akarunk menni, könnyebb lesz öreg napjaikon, így ígérték. Mi bevettük. (Miénk az ország! Magunknak építjük.) Elmondhatjuk: (megérett a gyümölcs, leesett a fáról). Más szedi össze! De az ízét mi érezzük a legMájus 8-án ismét szavazunk. Döntsünk együtt! jobban. Keserű lett részünkre. Pedig belerokkantunk, a norma rá- kényszerített, hogy célunkat elérhessük. Gyógyvizű üdülőinkben külföldi vendégek, és magas üzleti emberek bírják fizetni. Hiába volna szükségünk utókezelésre, vagy egy kis szórakozásra. Üzleti politika egyoldalú maradt... Pedig előbb termelni kellett volna. Mezőgazdaságunk? Gyáraink? Padlóra kerültek, leszegényedtek. A háború után, amikor kirabolták országunkat, gép nélkül mindenki dolgozta földjét, gyárakat beindítottuk. Elmondhatjuk, asszonyokkal és gyerekekkel, öregekkel. Hadisarcot, beadást, adót is kibírtuk. Megértés, szeretet vezérelt bennünket. Nem segített rajtunk senki... Most pedig el vagyunk adósodva. Nincs tartalékunk, mint a hatvanas években. De építettek olyan üzletházakat, ami nyugati mintára készült. Hozzájárultak. De nem is csoda a legértékesebb termékágazatot elprivatizálták előlünk. A cukor és a napraforgó, amire nekünk is nagy szükségünk van, behozatalra szorultunk... Azelőtt pedig prémiumként mázsatételre kaptunk. Napraforgó olajat és szappant is ládaszámra kaptunk. Fotó: Fojtón László Az erdőket is - mint iskolások, telepítettük, pedig szennyeződést nem ismertünk. Amikor már nagy szükségünk volna a környezetszennyezés szempontjából, akkor elprivatizálják és letarolják. Azért, hogy pénzhez jussanak. Aki pedig házépítésre vett fel kölcsönt, segélyből hogyan fizethesse vissza? Ilyenek és hasonló esetek figyelembe vételével: több szem többet lát? - több fül többet hall?! Jó volna közvéleményre bocsátani - kire adjuk voksunkat?! Pechnyik Miklós Szirmabesenyő Vélemény a megyei horgászszövetségről „Kinek lesz jó két szövetség egy megyében?” - kérdezi Nemesi Zoltán, a Horgász Egyesületek Borsod-Aba- új-Zemplén megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. Nekem valahogy ismerős a kérdés - a múltból. A rendszerváltás közeledtével kérdezték ezt egyre többször á volt állampárt tagjai, miután Nemesi úrhoz hasonlóan ecsetelték, milyen előnye van az egypártrend- szeraek, illetve a nagyszakszervezeti szövetségnek. Mindenkinél jobban tudtak mindent, hiszen mindenkinek ugyanaz az érdeke. Vélték. Bizony szép párhuzam húzható Nemesi úr papírra vetett gondolatai és a munkásosztály volt élcsapatának egyeduralmi törekvései között. Az elnök úr szerint a két horgász szövetség lehetőséget teremt vitákra, ellentétek szítására, s ezáltal kirekesztődnek a horgászok. Ez utóbbi valóban nem a horgászok érdekeit szolgálja. Ám hajói értelmezem a tavaly állítólag átalakult MOHOSZ alapszabályát, éppen ők a kirekesz- tőek azáltal, hogy az olyan horgász, aki nem tagja az országos szövetséghez csatlakozó egyesületeknek, az bizony nem kap horgászengedélyt a MOHOSZ kezelésében levő vizekre. Horgász lehet bárki, de hogy hol tudja kiélni szenvedélyét, az már más lapra tartozik. Nemesi űr a demokratikus elvekre hivatkozik, miközben ellenzi egy másik horgász szövetség létét, kétségbe vonja szükségességét. Még szerencse, hogy vannak olyan horgászok, akik vállalva az indulás nehézségeit, egy új szövetség létrehozásán munkálkodnak, akik képesek alternatívát mutatni, sok kényszerűségből MOHOSZ-tag sporttársuknak. Ők inkább élvezik bizalmamat, mint egy monolitikus, egyeduralmat gyakorló, kirekesztő politikát folytató szövetség. Oláh Pál Riese Mintha ezt egyszer már hallottuk volna Az újságokban rendszeresen olvasok nagy horderejű gazdasági visszaélésekről, manipulációkról, kétes tranzakciókról, pénzmosások gyanújáról, átlátszónak, trükkösnek vélt milliós végkielégítés „egymást támogat” tényéröl, valamint havi 400 ezer forintos vezérigazgató-helyettesi fizetésről, ami még kiegészül a többszörösre rúgó prémiumokkal, miközben az átlagos állampolgároknak elmagyaráz- gatják - mint például a Dimag Rt. esetében -, hogy „emberi mulasztás” ugyan történt, de a törvények szerint jártak el, sőt... a „dolgozók érdekében...” stb. Mintha ezeket korábban már hallottuk volna... Kis hazánkban soha ennyi jogász, közgazdász, pénzügyi szakember nem volt döntési helyzetben. Akkor miért nem alkottak, alkotnak olyan jogszabályokat, amelyek nem engednék meg a sok visszaélést. S akkor elmaradna a sokszor elhangzott arcpirító mellébeszélés, a felelősök cinikusnak tűnő nyilatkozatai. Miért gondolják az illetékesek, hogy az elmúlt évtizedekben becsületesen dolgozó állampolgárok gyomra már semmitől sem fordul fel? Vagy annyira bonyolult itt minden, hogy a pór nép ebből nem sok mindent érthet? Nem lehetne bizonyos helyzetekben levő urak tisztességére apellálva javasolni, hogy e szűkös világban egy kissé tanúsítsanak önmérsékletet? Hiszen - remélem nem vagyok demagóg - a mi pénzünkről van szó. Vagy nem? Ilyen körülmények között, még a szép számmal jelen levő, becsületes emberek értünk tett jobbító szándékú cselekedetei is kissé elmosódnak. Még szerencse, hogy ők vannak többen. Uraim! Éppen ezért nem lehetne tenni valamit? D. János nyugdíjas Miskolc Megfogadtam: többet nem nézem! Már sokszor megfogadtam, de sajnos nem tartottam be, tudniillik azt, hogy ,A Hét” című tévé 1-es csatorna műsorát többé nem nézem. Ez a műsor teljes egészében ellent mond annak az állításnak, hogy a Magyar Televízió objektív és pártatlan. Hogy miért állítom ezt? Csak egy példát ragadok ki a múlt vasárnapi, tehát február 13-i műsorból, amely nagyon mellbe vágott. Hallgattam Duray Miklós úr nyilatkozatát s azon sérelmét, mely még 10 évre visszanyúlik, s benne igen mély negatív nyomokat hagyott Hajdú Jánossal kapcsolatban, aki az ő akkori könyvéhez írt egy kritikát. Eddig ez kettőjük dolga - haragszanak vagy sem, nekem mi közöm hozzá? Semmi! De ahhoz már igen, hogy ebben az inteijúban Duray úr mit meg nem engedett magának a semleges magyar tévében. Én is a hajdani Szlovákiából kieb- rudalt nemzetiségi vagyok - igaz, csak apám volt magyar, anyám német s így anyanyelvem miatt én is németnek vallottam és vallom magam. Az akkori kitelepítő hatóságok úgy döntöttek, hogy MagyarországFotó Laczó József Ezt a tévéműsort többé én nem nézem ra kerülünk. Itt is német kisebbségiként éltem tovább és mit sem törődtem a politikával, mely engem j nem bántott és én sem közeledtem hozzá - sohá sem voltak nekem szimpatikusak a politikusok és csak azt tapasztaltam eddigi életemben, hogy miattuk lettek a teljesen hétköznapi dolgok komplikáltak. Mi ott, fent a hegyek között békésen éltünk - szlovákok, magyarok és németek -, amíg a politikusok egyszerű életünkbe bele nem keveredtek, és szították az ellentéteket szomszéd és szomszéd között. Azóta is elegem van a politikából! Duray inmost vasárnap mint szlovák állampolgár, bár magyar nemzetiségi beleszólt a magyar belügyekbe, a magyar választási hadjáratba, mely nélküle is mái- elég ocsmány. Megtámadta azt a pártot, mely képviselőjelöltként indítja Hajdú Jánost, s minden szavával igyekezett a leendő választópolgárokat megrémíteni, hogy milyen katasztrofális helyzet vár ránk, ha erre és erre a pártra, és erre a képviselőjelöltre szavaznánk. Volt ott még egyéb jelző is, de ki tud egy politikus minden szavára emlékezni. Kérem, hogy jön Duray úr mint szlovák állampolgár ahhoz, hogy minket, magyar állampolgárokat választásunkban befolyásolni akarjon? Szerintem a választás olyan, mint a vallásgyakorlás: magánügy a szó legszorosabb értelmében, s ott semmilyen félelemkeltés- neK helye nincs. Ha akarok elmegyek szavazni, ha nem, hát nem. És hogy kire szavazok, ezt Duray úr legyen szíves minden egyes magyar állampolgárral bízni. En sem avat- kozhatom be a németek belpolitikájába, nem ajánlgathatom nekik, hogy Kohlt vagy Scharpingot válasszák, bár német nemzetiségű vagyok, de nem vagyok német állampolgár. Duray űr intézze a maga feladatát törvényes kereteken belül Szlovákiában, ahol ő az ottani magyarok felelős képviselője. Az ó dolgaiba mi sem szólunk bele, s igencsak meglepődnénk, ha a választásokhoz tanácsokkal akarnánk szolgálni a szlovák állampolgárságú magyaroknak. Bizonyára azt mondanák, hogy mi az ö problémáikba ne szóljunk bele, hiszen ők ismerik azokat legjobban. Hát én meg kérem Duray urat, hogy ó meg nekem ne akarjon ilyen „intenzív” módon tanácsokat adni és félelmeket kelteni. Szorongunk eleget és mindenkinek vannak problémái. Vagy azért hívta a képernyő elé a Hét riportergárdája Duray Miklós urat, mert ő nem írta alá a „Választási Etikai Kódexet”, s rá az ott megírtak nem vonatkoznak? Még hozzá szeretném fűzni a kákán is csomót keresők kedvéért, hogy soha semmilyen pártnak tagja nem voltam, soha vezető állást be nem töltöttem, csak dolgoztak, és igyekeztem nem a korpa közé keveredni. Tisztelettel: K. Károlyné Miskolc Néhány gondolat a békepartnerségről Véget ért a prágai találkozó, régi remények köddé váltak, új vágyak születtek. Közép-Eu- rópa országai megkapták, amit joggal elvár-, hattak, partnerek lehetnek a békéért folytatott küzdelemben. Partnerek a saját lehetőségeiken belül. A kérdés most az, hogy az érintett kormányok milyen teendőkre összpontosítanak? A térség minden országa súlyos gazdasági problémákkal küzd, a belső feszültségek - tömeges elszegényedés, munkanélküliség, növekvő bűnözés - ebben gyökereznek. Gazdasági nehézségekre vezethető vissza a külső ellentétek egy része is, például az egymás közötti kereskedelem visszaesése, a nemzetiségi problémák éleződése. Mi várható el a partnerektől ebben a helyzetben? Csak az, amire saját lehetőségeik között képesek. Szerény véleményem ázerint a partnerségből: eredő legfontosabb feladat minden országban a belső béke és biztonság megteremtése, megszilárdítása. ;lii Ennek legfontosabb feltétele az igazi demokrácia megteremtése, amit a választópolgárok túlnyomó többsége elfogad, támogat, sajátjának érez. Amelyben nincs semmilyen címen kollektív kirekesztés és megbélyegzés. A másik alapvető pillér a fejlődő, erősödő gazdaság, amely lehetővé teszi az egyes emberekre eső terhek fokozatos csökkentését, az elszegényedési folyamat megállítását, visszafordítását. Végül a belső béke fenntartása megköveteli az alapvető szociális problémák intézményes megoldását. Amíg egy országban nincs szilárd belső, béke és biztonság, addig a külső békéje sem lehet tartós. A külső béke fenntartásának alapja - bármilyen fájó ez számunkra - a határok elismerése “ és kölcsönös tiszteletben tartása. Ezzel párhuzamosan minden országban a nemzetiségek, kisebbségek jogainak törvénybe iktatása, e jogok érvényesítésének biztosítása. Végül, széles körű, minél több területre kiterjedő együttműködés kiépítése, kétoldalú szerződések alapján. Nem mondták ki, de már többször érzékelni lehetett, hogy Nyugat-Európa csak demokratikus berendezkedésű, fejlett gazdasággal rendelkező, alapvető szociális problémáktól mentes országokat fogad be. Az is világos, hogy a NATO-nak sem kell az az ország, amelyik szomszédaival kapcsolatos nézeteltérései, vitái rendezését várja a kato- j nai szövetségtől. A térség országai szempontjából különösen '■ veszélyes, ha a partnerség katonai lehetőségeinek kiszélesítésére összpontosítanak. Veszélyes, mert a szomszédokban gyanakvást ébreszthet, nem csökkenti, hanem erősíti a fennálló bizalmatlanságot. Veszélyes, mert előbb-utóbb a katonai kiadások növelésével jár, és feleslegesen terheli a költségvetést. De veszélyes azért is, mert eltereli a figyelmet azokról a teendőkről, amelyek közvetlenebbül is eredményesebben szolgál- j jak a térség békéjét és biztonságát. A külügyminiszterek egymás után járulnak a NATO asztalához aláírni, hogy vállalják a partnerséget a NATO-val. Vajon mikor ülnek össze a kis szomszédok mi-, j niszterei egymással, mint egyenrangú partnerek, egymás partnerei, hogy rendezzék közös dolgainkat? Benke Mátyás Nyékládháza Olvasóink és levelezőink figyelmébe! Kedves Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket viszont terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. ; Itt is jelezzük: a személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.
