Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-02 / 27. szám
10 ELETMOD Családi Körben 1994.------------JEGYZET----------M inden, ami összeköt Brackó István Az 1994-es esztendő a Családok Nemzetközi Eve. Elkészült a program, kijelölték a felelősöket, s a Népjóléti Minisztérium közhasznú információs sajtólevéllel sietett az érdekeltek segítségére. A magyar Családév megnyitóját Debrecenben tartják, február 5-én. Természetesen lesznek helyi rendezvények is, s ebből nem marad ki megyénk sem. A témák sokágúnk, s felölelik a legkisebb, de leginkább meghatározó társadalmi közösség ügyes-bajos dolgait. Az erre az évre szóló pápai üzenet alig titkolható aggodalmat tükröz. II. János-Pál szólt a helyi háborúk ellen, a fejlett világ szemére vetette az elmaradottak szegénységét, s szólt-témánk szempontjából ez a legfontosabb- a családvédelemről. A katolikus egyház feje nem fogalmazhat gorombán, nem vághatja a világ szemébe, csak bölcs gyöngédséggel figyelmeztethet, hogy olyan időket élünk, amikor a családi kötelékek szétszakadtak, amikor minden szétvágat- tatott, ami összeköt. Örvendezzünk a rendezvény kapcsán, bízzunk abban, hogy a felvilágosítás erősíti majd a kis közösségeket. Ám a mulasztások nagyok, izolálódik a társadalom, s tégla nélkül nem lehet házat építeni. Kezdjük a szigorú, szenvtelen demográfiai tényéknél. Jó tíz éve az ország népessége esztendőnként mintegy húszezerrel fogy. Ebben közrejátszik az is, hogy a Magyarországon a születéskor várható átlagos életkor (férfiaknál 67, nőknél 72) alatta marad annak az átlagnak, amelyet nem a nálunk tehetősebb országhoz, hanem önmagunk lehetőségeihez mérünk. Most nem vagyunk egészséges, s egészségesen élő nép. Otven éve nem a háború tizedel bennünket, hanem a korai és értelmetlen halál. A dolog másik oldala, amely a népességszámmal összefügg, hogy a kívánatosnál és az indokoltnál kevesebb gyermek születik. Egyes pesszimista jósok szerint kihalásra ítélt nép vagyunk. Ha ez így megy tovább, kiszámítható, hogy kihalunk, eltűnünk. Amit tatár, török, német, orosz, s mindenféle dögvészes járvány és kór nem tudott elérni, azt megteheti az önpusztító kor. A városba, panelházba kényszerített lakosság szaporodási rátája lecsökkent. A férj nem tudja eltartani a famíliát, az asszony dplgozni kényszerül, s a gyerek csak teher. Ám balgaság lenne csak materiális okok kai magyarázni az egykeséget, vagy agyér mektelenséget. Nem a felvilágosultság hi ánya a korábbi, szapora gyermekáldásnak Nem az óvszerek és védekező eszközök el terjedése fogja vissza most a kevesebb keresztelőt. Mélyebbek a gyökerek. A családi pótlék, az összkomfortos óvoda, az ingye nes, de nem olcsó oktatás nem old meg sem mit. Válságba került a család, s ez nem el sősorban anyagi, hanem morális kérdés. Egy jó kocsit tpbbre becsülnek, mint egy okos gyereket. Á családos emberre nagyobb terheket ró a társadalom, mint aki magányosan él. De még mindig nem ástunk elég mélyre. Sorolhatnám az okokat: az erőltetett ipar miatt kialakult ingázók seregét, a generációkat szétválasztó urbanizációt, a boldogság helyett a boldogulás hajszolását, a felemás emancipációt, az anyasági státusz lebecsülését... Kevés a szó, gyengék az érvek. Valamit nagyon elrontottunk. Fogyunk, de nagyobb baj ennél, hogy hitehagyottak lettünk. Nemcsak létszámban, de vitalitásban is meggyérültünk. A diófaültető remény állítódott takarékra. Ezért legyen - egyjobb korban reménykedő utódaink okán -ez az év egy olyan, barátságos melegséget sugárzó menedék, amelyet Arany János énekelt meg a Családi körben... A sors hozta, együtt akarták Laci és a két legkisebb a hét közül a szülőkkel Éppen elég munkanélküli van a családban, keressen magának egy másik menyasszonyt! Rajz: MTI Gyárfás Katalin Miskolc (ÉM) - A hosszú asztal két végén ülnek a szülők. Jobb felöl, meg bal oldalról körbefogják őket a gyerekek. Most éppen nyolcán kuporognak egymás mellett, úgy követik egymást, mint parányi orgonasípok. Ez itt Anikó helye - mutatják -, ám a nagylány már egyre ritkábban van itthon. Tizennyolcadik éves, Debrecenben tanul a Református Gimnáziumban. Az öt esztendős Ricsi még nem éri fel az asztalt, meg egy kis örökmoz: gó - így azután ölbe kéredzkedik. Majszolgatja a frissen sült tepertős pogácsát, egy narancsot is megbontanak neki. Pár percig nyugton és csöndben marad, aztán - megunva a nagyobb gyerekek, meg a felnőttek beszélgetését - kiszalad, hogy hamarosan egy karácsonyra kapott képeskönyvvel téijen vissza.- Ő még nagyon anyás. Éreznie kell, hogy szeretik! - simogatja meg a fiúcska buksiját a mama tisztét egy ideje betöltő Farkas Józsefné, Marika. A férjével együtt jelenleg kilenc gyermeket nevelnek, ám közülük csak kettő a saját szülöttjük. Aki nem ismeri őket, aligha tudná egyhamar megállapítani, melyik az a kettő, s honnan jöhetett a többi. Szépek, jól öltözöttek, illedelmesen ülnek , s - amíg nem kérdik — egyikük sem árulja el, hogy mióta az otthona a miskolci Bábonyibércen a Nimród utcai ház. Marika „néni”, a hivatásos nevelő szülő sorban szó- longatja őket a keresztnevükön, majd a bemutatás tisztét átveszi édesanyjától a 14 éves Laci, aki Anikó után a család második gyermeke. Hogyan lett tíz-egynehány év után, jóformán egyik napról a másikra a kétgyermekes famíliából egy nagy család? És - ami talán az első pillanatban meghökkenti manapság az embereket -: miféle indíttatás kell ahhoz, hogy egy pedagógus házaspár vállalkozzék a hivatásos nevelő szülő szerepére? Miért szel le minden reggel az asszony kilenc karéj kenyeret? Nem lenne jobb dolga, mint hogy naponta mossa és vasalja a rengeteg gyermekruhát, hogy estére főzze a vacsorát a jó étvágyú gyermekseregnek? Mi ad ahhoz erőt, hogy átvegye velük a másnapi leckét, majd sorra meghallgassa a kis titkaikat? Tíz évig épült a házuk- Talán érdemes lenne megismerni a történet előzményeit - véli Farkas József. Tőmondatokban beszél, sietnie kell, hiszen délután még órái vannak a 42-es iskolában. A gyerekek közben szép sorban visszavonulnak, kapnak egy kis játékszünetet. A 13 éves Ivett, a tőle egy évvel fiatalabb Józsi, all esztendős Imre és Ilonka, a 10 éves Zsolt és a 7 éves Réka a jelenlegi .jcorelnök” Farkas Lacival együtt kézen fogják az ovis Richárdot - mindenki Ricsijét - és a szomszéd szobában előveszik a társasjátékokat.- Remélem, nem lesz veszekedés, s nem kell békítgetnem a fiúkat és a lányokat - szól utánuk Marika. Aztán a hirtelen támadt csöndben a házaspár felidézi közös életét. A miskolci Lipták Mária magyarorosz szakot végzett, a Hemádné- metibe való Farkas József matematikát és technikát tanít. A bőcsi iskolában ismerték meg egymást, 1970-ben. A férfi már évek óta ott tanított, Marika pályakezdő volt. Ahogyan ezt ma mondatták: a két kolléga nem siette el a dolgot, s csak az ismeretség ötödik évében jártak együtt”...- 1975-ben volt az esküvőnk. Édesanyámék Füzes utcai házában éltünk másfél évtizedig. Oda született a két gyermekünk. A tanévben onnan jártunk ki még évekig Bőcs- re. Anikót meg Lacit anyám nevelte, nekem csak az iskola után, meg a vakációk idején maradt időm, hogy többet legyek velük. Néha rádöbbentem: már megint mennyit nőttek, fejlődtek, s én sok dolgot csak másodkézből tudok meg róluk... ..... M arika többször gondolt arra, hogy jó lenne ezeh a helyzeten valamiképpen Változtatni. Aztán jött . az építkezés. A telket - aránylag olcsón - még 1980-ban vásárolták. Terveket készíttettek, kiderült, hogy egy sorház egyik kétszintes lakása lesz az övék - ha majd egyszer felépül. S az bizony nem ment máról holnapra. Mindkét. család, a nagyszámú rokonság sokat segített. Kölcsönt is adtak, s dolgoztak hol kalákában, hol meg csak akinek éppen ideje volt. Ma már azt is elmondja Marika, hogy volt egy olyan pillanat, amikor. azt érezték: talán sohasem készül el az otthon, amelyről nem csak beszéltek, hanem amit az álmaikban is láttak.- Ha nincs^a szeretet, egymás megbecsülése és tisztelete - és persze, a két gyermekünk - talán nem bírtuk volna végigcsinálni azt a tíz esztendeig tartó, kemény munkát - véli az asszony,. .- De sikerült: Itt élünk, talán egy kicsit szebb lett ez a ház, mint azt hittük. Boldog vagy, ugye?- Igen boldogok vagyunk ... „Hivatásos anya lettem” 1981-ben a miskolci Nagyváthy utcai Általános Iskola pályázatot hirdetett. Marika, aki gyermekkorában ott tanult, a tanévet már ott kezdte. Egy év múltán igazgatóhelyettes lett, majd két évig ő volt a nagy múltú iskola első számú vezetője.- Szeretem a pedagógusi hivatást. Úgy érzem, mindent megtettem, amire a tehetségemből és az erőmből futotta. Aztán a sors közbeszólt. Jött a gerincmeszesedés, az a beteg- . ség, amellyel - ahogy azt az orvosok mondták - együtt kell élni. A táppénzes időszak alatt Farkas- né, Marika sokat gondolkodott. Ott volt a két, serdülő korú gyerek. Igaz, a családi segítség most sem maradt el: élete társára, s az édesanyjára is mindig számíthatott. Talán nem is érte váratlanul őket, midőn a kezelő orvos valamivel „nyugisabb” munkakört, esetleg pályamódosítást ajánlott az asszonynak. ’ Aztán egy napon - egymástól függetlenül - mindketten meglátták az újságban azt a hirdetést, melyben a GYIVI hivatásos nevelőszülőket keresett. Leültek beszélgetni, s feltették egymásnak a kérdést: vállalkoznának e közösen erre a hivatásra. Lesz-e hozzá erejük, hogy ezt véghez vigyék? Majd a gyerekeket avatták be a tervbe, hiszen nélkülük nem hozhattak végső döntést. Fotó: Fojtán László Mind a négyen akarták. Gondozás, nevelés, lelki támasz 1990-ben - június végén - végre beköltözhettek a lakásba. Kényelmesen és célszerűen igyekeztek otthonossá tenni a szobákat, s a kiszolgáló helyiségeket. Aztán pár nap múlva megérkezett az első öt gyermek, akiket a Farkasgyerekek rögtön testvérként fogadtak, s a szüleikkel együtt igyekeztek számukra megkönnyíteni a nagy változást. Az első csoportból már csak Józsi van náluk, közben több gyerek családi környezete rendeződött, s visszatérhettek vér szerinti szüleikhez. Három év alatt sorban érkeztek a többiek - a legtöbben az elmúlt esztendőben.- Valamennyien kisebb-nagyobb lelki sérüléssel jutnak hozzánk. Tárgyakkal, ajándékokkal, nem lehet a szeretetet pótolni. Nem csak gondozni és nevelni kell őket, hanem lelki támaszt kell adnia a hivatásos nevelő szülőnek. A házban hajnalban csörög a vekker, s Marika készíti a reggelit, majd sorra ébreszti a gyerekeket. Megbeszélik a napi teendőket, aztán irány az iskola, s Ricsit mindig valamelyik nagyobb gyerek viszi az oviba. A háztartás vezetésében a főszerep a mamáé, ám a maga módján mindenki segít, s létrejött az életkoruknak megfelelő munkamegosztás. A saját kuckóját, polcát, ruhaneműit mindegyik gyerek rendbe tartja. A nagyobbak segítenek ruhát teregetni, lépcsőt mosni, a fürdőszobát, konyhát rendbe tenni. Az élelem beszerzése a félj feladta, de a nagyobb tételeket - mondjuk a mázsányi cukrot, vagy a levágott és feldolgozott sertést - Marika bátyja szállítja gépkocsijával a Nimród utcába. Otthon egész nap jár a mosógép, a vasalni való ruhából is mindig van egy halomnyi. Aztán délután 4 órakor hazajönnek a gyerekek a napköziből, s akkor egy kis pihenés után még leckéznek, s megkezdődik a korrepetálás és a kikérdezés ... A vacsora akkorra már régen megfőtt - ebben segít a nagymama is, ki most telente velük lakik.- Nem lehet mindebbe elfáradni?- A fáradtság annak a jele, hogy sikerült elvégezni aznapi feladatunkat - vallja Marika. Higgye el, mi boldogok vagyunk. Nem gazdagszunk meg, hiszen a fizetség ezért vajmi csekély. A gondozási díjnak és a családi pótléknak megvan a helye. Hiszen jó az étvágyuk, s nőnek, mint a fű ... Mindig igyekszünk a pénzt úgy beosztani, hogy soha semmiben ne szenvedjenek hiányt. Minden gyerek megmutatja a maga kis birodalmát, a játékait és a könyveit, majd előkerülnek a családi fotóalbumok. Őrzik, nézegetik a szüleik fényképét, a még nem is olyan régen készült felvételeket. Titkon remélik; egyszer úgy is visszakerülnek oda, még ha ott nem is lesz minden olyan szép, mint ebben az otthonban - amelyhez persze, nagyon is kötődnek. De visszavágynak. Haza. És addig? Esténként Marika a saját fiáén kívül még hét gyereket takar be, puszit ad az arcukra, s jó éjt kíván nekik. Hét gyerek öleli át szorosan mind a két kezével... Február 2-, Szerda „Anya-módra” jó a göngyölt hús Görömböly (ÉM - GyK) - Bordás Gyuláné - a környékbeliek Erzsiké nénije - 1979-től él Görömbölyön. Szereti ezt a szép és csöndes környezetet, de amint mondja: ma is Hejőcsabára, az egykori otthonába álmodja vissza magát. • Csabán születtem, ott nevelkedtem. Ott volt a házunk, ott jártam iskolába, édesanyámtól ott tanultam meg egy életre, mit jelent családanyának és jó gazdasszonynak lenni. Hejőcsabán mentem féijhez, s talán sohasem kerültem volna el onnan, ha nem születik meg valaki agyában az a gondolat: fel kell építeni az Avason egy városnegyedet. Megsirattam a házunkat, midőn eltűnt a föld színéről. □ Hallottam, hogy nagy a család... • Nyolc gyermeket szültem a világra. Négy fiút és négy leányt. Ma már mind családos, s hatan ebben a városban élnek, van, amelyik velem egy utcában, s egyikük a házamban. Mára tizennyolc unoka nagymamája lett, és már „dédi” is, hiszen megszületett egy dédünoka is. □ Gyakran járnak a gyerekek hazai • Áz itteniek természetesen, többször - sohasem hagynak magamra. De az Erzsébet-napi köszöntőre azért összegyűl az egész família. Olyankor aztán az egyik szobát kipakoljuk, körberakjuk asztallal, székekkel. És persze, készül az ünnepi menü. A hagyományos tűzhelyen ké' szült a göngyölt hús Fotó: Farkas Maya □ Gondolom, sokféle finomság sül, fő ezen a régi, hagyományos tűzhelyen. • így igaz. Bár kényelmesebb lenne a gázt használni, de arra bizony nem telik a kevéske nyugdíjamból. Én már csak maradok a sparhelt- nél. □ Ma család kedvenc ételei • Ennek külön története van. Egy göngyölt hús, amelynek receptjét - a dátumra is emlékszem - 1967-ben a Nők Lapja egyik számában olvastam. Persze, sokat módosítgattam rajta, a fűszerezésén is változtattam az évek során. Ha nagy családi esemény van, mindig azt kell készítenem. Ha mást ajánlok, akkor már kórusban mondják: a legfinomabb a göngyölt hús - „anya-módra”. A Ju- lika lányom esküvőjén, tizenegy éve is az volt az ínyenc falat. A göröm- bölyi kultúrházban száz személyre terítettünk. Volt ott húsleves, töltött káposzta, majd ez után vonultunk be agöngyölt hússal. □ Kérjük, mondja, el olvasóinknak is ezt a receptet! •Négy személyre egy-egy szelet sertés karajt, vagy tarját jól kiverek, egy picit besózom. Mindegyikre ráteszek egy szelet Zala felvágottat, valamint egy egészben hagyott keménytojást. Összegöngyölöm a szeleteket, s megtűzöm azokat. Közben az edényben megfelelő mennyiségű zsiradékon egy jókora fejnyi apróra vágott hagymát megdinsztelek, majd ráteszem a húsgöngyölegét. Amikor megfehérednek a húsok, megszórom egy kis borssal, egy kávéskanálnyi ételízesítővel, ráreszelek egy kis szerecsendiót, egy kis gomba sem árt. Ezután ráöntök 2 deci házi bort, egy deci vizet, s lezárom a kuktát. Megpuhítom - ehhez kb. egy fél órányi idő kell. Közben 2 deci tejfölben elkeverek egy evőkanálnyi lisztet, egy kis pirospaprikát, majd a hús zaftját hozzáadva, fel- rottyantom. Köretnek csőtésztát főzök ki.Tálalásnál a tésztát meglocsolom a tejfölös zafttal, és a tetejére szépen elhelyezem a kettévágott szeleteket.
