Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-11 / 35. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1994« Február 11., Péntek------------JEGYZET----------N yissssz! Fecske Csaba Mindjárt az elejére ideszúrok mintegy karóul egy mondatot (Karinthy gondolata), amelyhez kiköthető mondandóm rakoncátlan bakkecskéje. A férfi és a nő sohasem fog egyetérteni, mert mindkettő mást akar: a férfi nőt, a nő férfit. Régi keletű probléma ez, már a Paradicsomban elkezdődött. Adómmal, Évával. Mindazonáltal isteni szerencse, hogy az alábbi eset nem velük történt meg. Nemrégiben az egész világsajtót bejárta a különös, meghökkentő hír: az USA-ban John Wayne Bobbit nemiszervét lenyisszantotta a neje, mert állítólag a férj erőszakoskodott vele. Hirtelen felindulásból követte el tettét. A szerencsétlen fütyit azóta ügyes kezű orvosok visszavarrták rendeltetési helyére, nem tudni hogyan funkcionál, be tudja-e tölteni nemes hivatását, vagy csupán locsolóslag, nem egyéb. A Nap-tévében az eset kapcsán megkérdezték dr. Lux Elvira szexológust, az ivarszervek használatának legóvatottabb honi szakértőjét, aki valami olyasmit mondott, és én teljes mértékben igazat adok neki, hogy addig-addig ment a nagy emancipáció, míg végül már ott tartunk, hogy a férfiak vannak elnyomva a nők által, a férfiak vannak kiszolgáltatva a nőknek. Lám ez az eset is figyelmeztet, jelzi a problémát. Hát. Mi tagadás mostanság óvatosan lopakodom a konyhába, nincs-e a nejem kezében a konyhakés. Sosem lehet tudni. Ámbár, hogy én erőszakoskodnék, az enyhén szólva túlzás. Ez az ivarszerv-csonkítás, ez a miskárolós dolog persze korántsem előzmények nélküli a szex történetében, csakhogy régen éppen fordítva volt. Lakatps Menyhért Füstös képek című nagyszerű regényében olvasható, hogy a cigányok körében szokás volt a hűtlenségre vetemedett asszony „búgóját” kivágni, ne legyen kedve többé pajzánkodni. Egyébiránt a csikló iszlám eredetű kimetszését a művelt Európában is alkalmazták olykor, az 1930-as évek Franciaországában is például. Egyenrangúak lettek a nők, most nyisz- szantanak hát ők. Az Úristen legyen irgalmas hozzánk! Piaci körkép Szép káposztafejek a pulton Miskolc (ÉM) - Az őszbe forduló februári napok rányomják bélyegüket a piacok forgalmára. Bár a felhozatal jónak mondható a miskolci Búza téri standokon, választékban sincs hiány, a vásárlók azonban még nem igazán rohamozták a kereskedőket a hét közepén. Az árak az elmúlt hetihez képest nem változtak jelentősen. A tojás aránylag alacsony ára még most is tartja magát: már 4,50-től vehetjük darabját. A levesbe valók közül a sárgarépát 30-40, a petrezselymet 40-60 forintért kínálják. A kelkáposzta kilója 30-50, a karalábé 30-40 forintot kóstál. Á zeller 50-60 forintos kilónkénti áron kapható. A karfiolt 100-140 forintért vásárolhatjuk. A téli vitaminhiányos időkben kelendő a savanyú káposzta, amelyet általában 50 forintért kínálnak, de vehetünk sóskát 300-ért, fejes salátát 20-50, parajt 100-180 forintért. A sör retek csomója 40, a feketeretek kilója 40-50 forint. HIRDETÉS Hogy el ne ússzon az uszoda A polgári felemelkedésért szövetkezett a független egyesület Kazincbarcika (ÉM - U.J.) - A negyvenedik születésnapját ünneplő városban elszánt küzdelem kezdődött a félig kész uszoda megmentésére. Az értékmentő akció lelke és motorja a „Kazincbarcika Városért" Független Egyesület vezetősége és tagsága. Civil szerveződésként határozzák meg magukat. Nem arról van szó, hogy az egyenruha ellen tüntetnének ezzel a megjelöléssel. Sokkal inkább az önállóságra, a saját akaratukból létrehozott és a pártpolitikától mentes, társadalmi összefogásra utalnak vele. Amikor Juhász Imrével, az egyesület elnökével beszélgettem, nyomatékosan megkért, feltétlenül adjam közre: a szervezet tevékenysége nem irányul senki ellen, tevékenységüket csakis a segítségnyújtás szándéka vezérli. Semmi esetre sem kívánnak például a városi önkormányzat helyett határozni, de javaslataikkal szeretnék elősegíteni a megalapozott döntéseket. Az egyesület önkormányzati elven működő, helyi jellegű, a polgárok széles rétegeit mozgósítani kívánó társadalmi szervezet. Már két esztendeje életre hívták, s eddig még megoldatlan problémák megszüntetésén fáradoznak. Nem revolvereznek Elmennek a legkülönbözőbb fórumokra, képviselői beszámolókra és minden más rendezvényre, hogy összegyűjtsék a vitatott kérdéseket. Minél szélesebb körben igyekeznek megismerni a polgárok várospolitikáról alkotott véleményét. Szakembereik tudásának hasznosításával ötleteket, javaslatokat dolgoznak ki a városi tennivalók megoldására. Nem revolverezni kívánják az ön- kormányzatot, hanem közreműködést ajánlanak fel a zátonyra futott feladatok megoldására. Sajnos már ennek az egyesületnek a tagjait is megtámadták az önkormányzatban. Akadnak, akik ok nélkül megpróbálták elhíresztelni, új párt alakult, amely kinyújtotta kezét a hatalom felé, s a képviselő-testület ellen dolgozik. Minderről természetesen szó sincs, a vádak igaztalanok. Miskolc (ÉM - Nyl) - Úi törzsutas-játék lépett életbe a Malév-nál. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Bonus- program máris nagy érdeklődést váltott ki azok körében, akik rokoni, vagy üzleti kapcsolataik révén gyakran ülnek repülőgépre, vagy sokszor vesznek részt repülőgépes turistautazáson. Nem csoda, hiszen - bizonyos feltételek teljesülése esetén - akár New York-ba szóló retúrjegyet is zsebre vághat valaki. Mi a Malév Bonus-program lényege? - kérdeztük Szabó Erikát, a légiforgalmi társaság miskolci területi vezetőhelyek tesét. • • Mindenekelőtt: a korábbi törzsu- tas-rendszer is él egészen 1995-ig. Az utas dönt, hogy ezzel, vagy az új játékkal akar -e ingyen jegyhez jutni. Ezt azzal éri el, ha minél többször utazik velünk, hiszen minden utat pontokkal honorálunk, attól függő mennyiségben, hogy az 5 városcsoport közül hová és hányszor jutott el a Malév európai, közel-keleti, észak-afrikai és New York-i járatain, illetve az Alitalia európai, római és milánói, közel-keleti és afrikai, illetve interkontinentális járatain. Például: a Malév európai járatain Sky Club-osztályon egy utazás 100 pontot, az Alitalia interkon- titentális járatán turista-osztályon Vétek lenne veszni hagyni Itt van például a kazincbarcikai uszoda ügye. Az egyesület véleménye szerint a szép épületet nem hagyhatják a sorsára, nem adhatják át az enyészetnek. Kardoskodnak mellette Be kell fejezni, még akkor is, ha pillanatnyilag nincs rá pénze sem a Borsodchem Rt.-nek, sem pedig a városnak. Csupán az emlékezet fel- frissítésére: ezt az uszodát a Borsodi Vegyi Kombinát kezdte meg építtetni még a rendszerváltozás előtt. Az ismert okok miatt azonban elfogyott a pénz, megállt az építkezés. Isteni szerencse, hogy a legutolsó pillanatban legalább a födémszerkezetre jutott. Ha nem sikerül az uszodára tetőt emelni, úgy most talán már a falai sem állnának. A részvénytársaság szemmel láthatóan gondoskodott őrzéséről is, különben már valószínűleg széthordták volna. A félig kész létesítmény sorsáról a legkülönfélébb hírek teijen- genek a városban. Eladásáról is szó volt már, de arról is, hogy átadják a városnak a társaság helyi adójának fejében. A civil szerveződés kitapogatva a polgárok véleményét, megismerve hangulatát viszont lándzsát tört és jelenleg is kardoskodik az építkezés befejezése mellett. Fogas kérdés viszont, honnan szerezzenek pénzt? Elképzeléseik szerint az államtól szerzik meg a közel kétszázmillió forintot. Hogyan? Felkutatnak minden létező pályázati esélyt, s olyan munkákat készítenek el, amelyekben még nagyítóval sem lehet majd egy utazás 150 pontot ér, - és így tovább. □ Milyen jutalom-szinteket állapítottak meg, vagyis: mennyi pont elérése esetén kap bonus-, azaz ajándékjegyet utasuk? • Az 5 kategóriában a Sky Club/Bu- siness és a Turista/Economy osztályokon más-más a jutalom-szint. Például: a Sky Club-osztály A-kategóriában 2000, a legfelső E-kategó- riában 6000, ugyanez a Turista-osztályon 1000, illetve 3000 pont. Az 1000 pontot például úgy is elérheti az utas, ha ötször utazik a Malév európai járatain oda-vissza. Ez esetben már jár neki egy európai retúrjegy turista osztályon, de automatikusan tagja lesz a további előnyöket biztosító Duna Clubnak is. De ha valaki 2000 pontot ér el, már három felhasználási lehetőség között is válogathat: utazhat 1 darab szóló retúrjeggyel Sky Club osztályon az A-ketegória célállomásaira, 2 darab szóló retúrjeggyel turista- osztályon szintén az A-kategórián belül, s végül 1 darab retúrjeggyel turistaosztályon a Malév Ney Yorki járatán, vagyis a C-kategóriában. □ Amikor a játék indulásakor egy apró hírben mi is foglalkoztunk az új Bonus-programmal, olvasóink érdeklődtek a részvétel feltételeiről, ezért is kerestük meg most Önt... Fotók: Fojtán László hibát találni. Az optimizmust a tagság szakértelmére alapozzák. Juhász Imre megemlített néhány közismert kazinbarcikai szakembert, akik társadalmi munkában az egyesület elnökségében, vagy, tagsági körében tevékenykednek. így Kárpáti Lászlót, a Bánya lift. ügyvezető igazgatóját, Radácsi Ivánt, a Borsodchem szakszervezeti tisztségviselőjét, Kolumbán Zoltán református lelkészt, Rádóné Gyárfás Ildikót, a megyei önkormányzat alelnö- két, és dr. Trencsényi Erzsébet kórházigazgatót. Nem gittegylet Az egyesület hallatni kívánja hangját a városi távhőszolgáltatás, és az ivóvízdíjakról. A kazincbarcikaiak úgy vélik, túl vastagon fog a számlákat készítő gépek somyomtatója, azaz szerintük többet fizetnek, mint fogyasztanak. Ezt a gyanút is csak akkor lehet bizonyítani, ha hozzáértő és elfogulatlan emberek tekintik át a szolgáltatás teljes rendszerét. Ebben a kérdésben is elkészítik javaslataikat, amelynek lényege: a lakosság, a polgárok terhei végre már ne növekedjenek tovább. Mint elmondták, nem gittegyletet alapítottak meg Kazincbarcikán. Jelenleg közel százfős tagság aktív munkájára számíthatnak..- Nem a létszám növelése, hanem az eredményes, hatékony munka lehet a célunk egy város közösségéért -jelentette ki beszélgetésünk végén Juhász Imre, a „Kazincbarcika Városért” Független Egyesület elnöke. • Természetesen a Bonus-program- nak kidolgozott szabályai vannak. Mindent felsorolni azonban itt nincs hely. De jó tudni például, hogy csak 12 éven felüliek játszhatnak. Azután: a pontjóváíráskor nem számít be az 50 százaléknál nagyobb kedvezménnyel eladott jegy. Ha már pedig van valakinek bonus-je- gye, az abban szereplő célállomás nem módosítható, s a jegy csak 90 napig érvényes. Pénzben természetesen nem lehet megváltani. Viszont írásbeli joglemondó nyilatkozattal átruházható. □Ha eléri valaki az első bonus-jegy- re jogosító 1000 pontot, s ezzel együtt a Duna Club- tagságot eléri, kap erről értesítést? • Nem. Az illetőnek kell jelentkeznie a kitöltött jelentkezési lappal a Malév Utasszolgálati Irodájában (1051 Budapest, Dorottya u. 3.), hogy hová akar utazni a bonus-jegy- gyel. Törzsutasunk ugyebár mindjárt a Duna Club tagjává is válik, s ezt igazolandó, kézhez kap egy azonosító kártyát, amelynek felmutatásakor a következő helyfoglaláskor túlsúlykedvezményt kap, igénybe veheti az exkluzív várókat, New York szívében két elegáns hotelben is kedvező áron kaphat szobát s még további előnyöket is sorolhatnék. Országgyűlési képviselők fogadnak Miskolcon Tompa Sándor országgyűlési képviselő fogadóórát tart az Ady Endre Művelődési Ház 120-as termében február 11-én 13 órától 15.00 óráig. Mezőkövesden, a városházán tart fogadóórát Pesti Ferenc országgyűlési képviselő február 11-én pénteken délután 3-5 óráig. Az edelényi Városi Rendezvények Házában dr. Hatvani Zoltán országgyűlési képviselő tart fogadóórát február 11-én 13 órától. Lukács János, a megyei TB nyugdíj osztályának helyettes vezetője segít tanácsadással. Politikai hírek Sárospatakon tart megyei választási nagygyűlést a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt megyei szervezete a Művelődési Házban február 12-én 16 órai kezdettel. A nagygyűlés szónoka: dr. Torgyán József országgyűlési képviselő, az FKgP országos elnöke lesz. * Sajóecsegen, a Művelődési Házban rendeznek lakossági fórumot a szocialisták február 11-én, pénteken 16 órától. A fórumon résztvevők találkozhatnak dr. Faragó Péterrel, továbbá dr. Orosz Sándorral, a párt országos elnökségi tagjával és Gere- gúr Józseffel, az MSZP sajószentpé- teri szervezetének elnökével. * Miskolc város és a megye érdeklődő lakosságának 1994. február 17- én (csütörtökön) 16 órakor a miskolci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat Székháza 4. emeleti tanácskozó termében (Centrummal szemben, Húsáruház .felett) nyilvános politikai fórum keretében mutatja be képviselő jelöltjeit az Agrárszövetség. Gyűjtés az árvíz károsultjainak Alsózsolca (ÉM) A Felsó-Tisza- vidéken a közelmúltban mintegy tízezer lakóház rongálódott meg és omlott össze, főleg magyarlakta területeken. Az ott élők nélkülözésének enyhítésére a Magyar Demokrata Fórum gyűjtést szervez, melyhez kéri az alsózsolcaiak támogatását. Használt, de még jó állapotban lévő ruhákat, lábbeliket várnak a rászorulók. Főleg gyermekruházatot (fehérnemű, harisnya, zokni, kesztyű, csizma, takaró), de tartós élelmi- ¥szert is szívesen fogadnak (cukor, rizs, kakaó, csokoládé, konzervek, stb.) Az adományokat 1994. február 7-17-ig az alsózsolcai református parókián (Kossuth u. 150.) veszik át hétköznapokon délután 3 és 5 óra között. Éno-bál Miskolcon Miskolc (ÉM - Farsangi bálra készülnek a miskolci, Meggyesalja utcai Értelmiségi Fogyatékosok Napközi Otthonában. Pénteken délután tartják a hagyományos Éno-rendez- vényt. A részvétel feltétele, hogy minden bálozó sajátkezúleg készítse el a maskarát. Drága fényképek a gyors haj tokról Miskolc (ÉM) - Ma, pénteken délelőtt Szerencs és Edelény térségében mér a traffipax, míg 14-től 22 óráig Kazincbarcika, illetve Ózd környékén ajánlatos maradéktalanul betartani a közlekedési szabályokat. A „műsorváltoztatás” jogát a rendőrség természetesen fenntartja. A Malév új Bonus-programjáról A G R O < cű N K R T A J A N 1 LATA H A FORINTJÁÉRT AGROBANK-TAKAREK MOST VÁSÁROL, MÁSFÉL ÉVRE BRUTTÓ AZ AGROBANK AZ ÖN HÁZI BANKJA, BARÁTJA. 137 FORINTOT KAP AGROBANK RT