Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-01 / 26. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Országban-Világban 1994 Segélyt vitt a külügyminiszter Ungvár (MTI) - Harmadízben adott otthont Kár­pátalja Anatolij Zienko ukrán és Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter találkozásának. A hétfőire, melynek Ungváron a Druzsba (Ba­rátság) Szálló volt a színhelye, tulajdonképpen egy szerencsétlenség, a Kárpátalja több mint 150 települését sújtó nemrégi árvíz adott okot. Jeszenszky Géza adta át ugyanis Kárpátalja la­kosságának a magyar kormány 20 millió forint értékű segélyszállítmányát, mely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából megkétsze­reződött. A 14 kamionban elhelyezett szállítmány - mint azt Kozma Imre, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat elnöke elmondta - gyógyszert és 4-5 fős családok, két-három hetes ellátására elegendő élelmiszercsomagokat tartalmaz és azokra a településekre kerül, melyek árvízká­rosultjai még nem részesültek segélyben. Je­szenszky Gézától a szállítmányt ukrán kollé­gája, Anatolij Zienko vette át és mondott kö­szönetét a kárpátaljaiak nevében is a segítsé­gért. A két külügyminiszter több mint egyórás megbeszélést is tartott, amelyen a megye ve­zetői - Curko János, a megyei tanács elnökhe­lyettese és Szerhij Usztics, a megyei' állami közigazgatás elnökhelyettese, valamint - az ukrán küldöttség tagjaként - Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségé­nek (KMKSZ) elnöke is részt vett. A tárgyaláson - mint azt Jeszenszky Géza az ezt követő sajtótájékoztatón elmondta - meg­vitatták a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, mindenekelőtt azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a két ország gazda­sági kapcsolatai minél élénkebbek legyenek, az állampolgárok minél könnyebben, akadály­talanul utazhassanak egymás országába, a határátkelők helyzete tartósan megoldást nyerjen és könnyítsék a személy- és teherfor­galmat. Sok szó esett a tárgyaláson a kárpát­aljai magyarság helyzetéről, az erről folytatott tárgyalásokból, fakadó lépésekről. A kárpátaljai magyarok helyzetéről szólva Anatolij Zienko kifejtette: Ukrajna arra törek­szik, hogy törvényei alapján megoldja a nem­zeti kisebbségek ügyét. Síkraszáll amellett, hogy a nemzetiségek - köztük a kárpátaljai magyarok - másokkal egyforma jogot és lehe­tőséget élvezzenek és harmóniában éjjenek Ukrajna más nemzetiségeivel. Az ukrán kor­mány és az ukrán elnök mindent megtesz en­nek érdekében - mondotta a külügyminiszter, majd kifejtette, hogy a gazdasági problémák megoldásával egyenes arányban a nemzetisé­gek problémái is rendeződnek. A kárpátaljai magyarok problémáinak megoldása más or­szágok számára is példa lehet, ahol a nemzeti­ségi kérdés rendezését keresik - mondotta az ukrán külügyminiszter. / MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lajos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok; központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft 3527 Miskolc, Bgjcsy-Zsilinszky u. 15. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. ül. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Kocb és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon. 341-893. Terjeszti: az áruspéldányokat az ÉSZAKHIR BT., 3530 Miskolc,‘Király u. 2. tel: (06-46) 350-2.30; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesttőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszá­mára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17.90 forint, a pénteki lapszám 19.80 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46) 358-522-es telefonszámot! Rabinnak megfelel az alku Kairó (MTI) —. Jichalc Rabin izraeli kor­mányfő áttanulmányozta azt a doku­mentumot, amelyet Simon Peresz kül­ügyminiszter Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével Davosban folytatott tár­gyalásairól, megegyezéséről küldött neki vasárnap éj|el, és egyetért vele - jelentette hétfőn a jeruzsálemi rádió, megjegyezve, hogy maradtak még tisztázandó kérdések. Arafat és Peresz várhatóan vasárnap újból találkozik, ezúttal Kairóban, hogy parafálják az egyezséget. Peresz a hét végi kétnapos alku után a svájci városból Washington­ba utazott, előzőleg azonban faxon eljuttatta Rabinnak azt a nyolcolda­las okmányt, amely tárgyalásainak eredményeként született. Jeruzsá­lemi kormánykörökben bizakodóan értékelik a helyzetet. Joszi Szánd környezetvédelmi miniszter, aki maga is részt vett a davosi megbe­széléseken, azt mondta: várakozá­sait felülmúlták az elért eredmé­nyek. Az autonómiamegállapodás végre­hajtásáról kötendő megegyezés fő akadálya, a palesztin kézre kerülő körzetek határátkelőinek ellenőrzé­se fölötti vita az izraeli kívánságnak megfelelően zárult, amint azt a je- ruzsálemi rádió jelentette. Az átke­lőkön ennek megfelelően az izraeli hatóságok, ha láthatatlanul is (le­festett üveg mögül, elektronikus eszközökkel) minden be- és kilépő személyt ellenőrizhetnek, és ha gyanúsnak találnak valakit vagy valamit, akkor külön helyiségben végezhetik a kihallgatást. Hivata­los palesztin személy ezen nem lesz jelen, de ügyvéd ott lehet. Az autonómmá váló jerikói körzet kiteijedésére nézve elvi megállapo­Arafat és Peresz sikeres tárgyalásaik után kézen fogva érkeznek a Világgazdasági Fórum megnyitójára Fotó: AP dás született - hangzott a híradás­ban, amely azonban négyzetkilomé­tert nem jelölt meg. Engedményt tett viszont Izrael azzal, hogy hoz­zájárult három, Jerikót környékbeli iszlám és keresztény szent helyek­kel, illetve a Holt-tengerrel össze­kötő korridor létesítéséhez; ezeket az utakat palesztin rendőrök fogják ellenőrizni. Ami a Gáza-övezet országútjait ille­ti, a körzet kolóniái és az Izrael kö­zötti közlekedést biztosító három fő útvonal ellenőrzése az izraeli had­sereg hatáskörében marad a kato­nai kivonulás után is; a többi úton a Érvényes az Európai Megállapodás Kormánynyilatkozat a szerződés hatálybalépése alkalmából Budapest (MTI) - A Külügymi­nisztérium az MTI útján tette közzé hétfőn az alábbi kormánynyilatko­zatot: „A Magyar Köztársaság Kormánya kiemelt jelentőséget tulajdonít az Európai Megállapodás 1994. febru­ár 1-jei hatálybalépésének. A Meg­állapodással hazánk európai integ­rálódásunk folyamatában a korábbi kapcsolatainkat minőségileg meg­haladó új típusú kapcsolatrendszert létesít az Európai Unióval és tagál­lamaival. Az Európai Megállapodás hatályba­lépése alkalmával a kormány szük­ségesnek tartja ismételten kinyilvá­nítani, hogy Magyarország számára az európai integrációba történő be­kapcsolódás ezeréves hagyománya­inkból fakadó történelmi parancs, aminek nincs alternatívája, de le­hetősége csak a rendszerváltozás nyomán nyílott meg. E megállapo­dás kedvező keretet biztosít gazda­sági és társadalmi modernizációnk folyamatának meggyorsítására. Európai integrálódásunk egyben hazánk biztonságának is egyik leg- hathatósabb garanciája. Ennek megfelelően a tagság elérése az im­máron Európai Unióban a magyar kormány stratégiai célkitűzése, kül- és biztonságpolitikájának, va­lamint gazdaságpolitikájának egya­ránt prioritása. E cél elérése olyan nemzeti prog­ram, amely mind belső fejlődésünk, mind az európai fejlődésben elfog­lalt helyünk és szerepünk szem­pontjából meghatározó. E nemzeti program megvalósítása érdekében a kormány az Európai Megállapodásban rejlő lehetőségek messzemenő kiaknázására, az Eu­rópai Unió tagországaival és a ke­let- és közép-európai térség más társulüországaival konstruktív, elő­remutató együttműködésre törek­szik. A kormány tudatában van an­nak, hogy az integrációs fejlettségi szint elérése összetett feladat, ami további jelentős lépések megtételét igényli a gazdasági átalakulás az ahhoz kapcsolódó szociális ellátás területén. Az integrációs követel­ményrendszer teljesítéséhez szük­séges gazdaságpolitikai feladatok végrehajtása a magyar nemzetgaz­daságmodernizációjának, és ezáltal hazánk stabilitásának, társadalmi békéjének is hosszú távra ható elő­feltétele. Ebben a történelmi jelen­tőségű munkában a kormány szá­mít Magyarország minden polgárá­nak alkotó közreműködésére, támo­gatására. A kormány kifejezi meggyőződését, hogy az európai fejlődéstől elvá­laszthatatlan politikai, történelmi és kulturális örökségével, nemzeti sajátosságaival, a rendszerváltozás óta elért belső fejlődésével, Európa és közelebbi térségünk stabilitásá­hoz történő hozzájárulásával Ma­gyarország az európai egységesülés folyamatát erősíteni és gazdagítani fogja.” Kelet-Európáról tárgyalt a Fórum Göncz Árpád vezető politikusokkal találkozott Davosban Davos (MTI) - Csehországé lehet a legújabb közép- és kelet-európai gazdasági sikertörténet, ehhez azonban az kell, hogy az Európai Unión kívüli európai országokkal is felfuttassa kereskedelmét - jelen­tette ki Vladimír Dlouhy cseh ke­reskedelmi és ipari miniszter a The Wall Street Journal Europe című gazdasági szaklapnak Davosban, a világ állam- és kormányfőinek, va­lamint üzleti vezetőinek jelentős ré­szét vendégül látó Világgazdasági Fórum helyszínén. Ugyanakkor rövid távon jelentős nehézségeket jósol országa gazda­ságának Borisz Fjodorov, aki a múlt héten vált meg az orosz pénzügymi­niszteri széktől. Mint mondta, hosszabb távon senki sem tudja meggátolni a piacgazdasági refor­mok folytatódását Oroszországban, eleinte azonban néhány hónapnyi megtorpanás várható. Viktor Csemomirgyin miniszterel­nök a reformok folytatódását ígérte Davosban, egyúttal határozottan kizárta a régi rendszer visszatéré­sének lehetőségét. Felszólalásában a szigorú orosz pénzpolitika folyta­tását, az infláció megfékezését ne­vezte kormánya első számú vezérel­vének. A román gazdasági stratégia és reform államminisztere, Mircea Cosea azt jelentette be, hogy a dél­koreai Daewoo cég összesen 3 milli­árd dolláros romániai előzetes ter­veinek keretében 250 millió dollá­rért kívánja megvásárolni az Oltcit autógyárat, és a cégbe összesen to­vábbi 700 millió dollárt szándékozik beruházni. Ha a terv megvalósul, ez lehet minden idők legnagyobb kül­földi befektetése a kelet-európai or­szágban. * Göncz Árpád köztársasági elnök, aki a Világgazdasági Fórum és a Vi­lágművészeti Fórum munkájában vesz részt a svájci Davosban, vasár­nap találkozott Süleyman Demirel török köztársasági elnökkel, Jász- szer Arafattal, a PFSZ elnökével, Valdis Birkavs lett miniszterelnök­kel, Jean-Claude Paye-jel, az OECD főtitkárával, és Jacques de Larosie- re-rel, az EBRD elnökével. Demirel elnökkel egyetértettek abban, hogy a magyar-török politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok bővítése egyes területeken hozzájárulhat Magyarország integrációjának elő­rehaladásához is. Konkrétan felme­rült, hogy Törökország is támogatja Magyarország tagságát az OECD- ben, és lehetséges az együttműkö­dés a „partnerség a bekéért” prog­ram keretében is.Jasszer Arafattal, a PFSZ elnökével megvitatták a kö­zel-keleti békefolyamat alakulását és a közeljövő kilátásait. Arafat bí­zik abban, hogy a Davosban folyta­tott tárgyalásai alapján is mielőbb sikerül megállapodásra jutni, ami azért is fontos, mert minden kése­delem csökkenti a békefolyamat hi­telét. Birkavs lett miniszterelnök jelezte Göncz Árpádnak, hogy szo­rosabb együttműködésre töreked­nek a visegrádi országokkal, így ha­zánkkal is. Ezzel összefüggésben új lett-ma­gyar megállapodások megkötését szorgalmazta, főleg gazdasági és jo­gi területen. Jean-Claude Paye-től, az OECD fő­titkárától Göncz Árpád kérte a tel­jes tagságra irányuló magyar törek­vés támogatását, hogy mielőbb megszülethessen a tagsági tárgya­lásokat elindító politikai döntés. Jacques de Larosiere-rel, az EBRD elnökével Göncz Árpád Kádár Béla miniszter társaságában áttekintet­te az EBRD által a magyar gazdasá­gi átalakuláshoz, privatizációhoz, a magánszektor fejlődéséhez és az infrastruktúra kiépítéséhez nyúj­tott támogatást, amely eddig közel 20.0 millió ECU konkrét támoga­tást, s mintegy 700 millió ECU tá­mogatási kötelezettséget jelentett. . Február 1;, Kedd. Szerb mozgósítás Boszniában Belgrád (MTI) - A boszniai szerb köztársaság vezérkara úgy döntött, hogy „minden rendelkezésre álló erőt mozgósít” - adta hírül hétfőn a SRNA boszniai szerb hírügynökség. A SRNA a boszniai szerb vezérkar közleményét ismertette. A doku­mentum szerint a lakosság hadra fogható részét katonai egységekbe, vagy munkaalakulatokba szervezik, hogy „minél hamarabb véget vesse­nek a háborúnak, s megkezdhessék a gazdaság talpraállítását”. A közlés szerint az általános mozgósítás a nőkre is vonatkozik. A mozgósítható állampolgároknak a legrövidebb időn belül eleget kell tenniük a pa­rancsnak. A boszniai szerbek ellen­őrzése alatt lévő területen egyolda­lúan kikiáltott államalakulat fegy­veres erői döntő csapásra készülnek a délszláv háború megnyerése érde­kében. A vezérkar egy sor intézke­dést is hozott annak érdekében, hogy legszigorúbban eljárhassanak a ka­tonaszökevényekkel és a mozgósí­tásnak nem engedelmeskedőkkel szemben. Rubelinflációs várakozások Moszkva (MTI) - A múlt heti stag­nálás után ismét lassú emelkedés­nek indult hétfőn a dollár moszkvai árfolyama. A bankközi valutatőzs­dén péntekhez képest hat rubellel többet, 1548 rubelt adtak egy zöld- hasúért. Orosz tőzsdei szakértők szerint az álfolyam lassú emelkedé­se az mflációs várakozások állandó­sulásának az eredménye. Az előre­jelzések szerint a pénzromlás janu­árban havi 30 százalékos volt. Két hete, amikor történelmi mélypontra zuhant a rubel, a tömeges dollárvá­sárlás miatt a kereskedelmi bankok rubelkészletei alaposan megcsap­pantak, ami jelenleg fékezi a dollár további erősödését. A forgalom hét­főn kevéssel több mint 89 millió dol­lár volt a pénteki 72 millió 400 ezer- rel szemben. _________________________ T ömegbe lőttek a katonák Mogadishu (MTI) - Félreértésből tüzet nyitott egy amerikai katonai konvoj a Szomáliái fővárosban élel­miszerért sorban álló több száz fős tömegbe: a halottak száma öt, sok a sebesült. Az AP jelentése szerint a mogadishui tragédia amiatt követ­kezett be, mert az amerikai kato­nák a tömegről azt hitték, hogy az el altalja állni útjukat. =RÖVIDEN..... Washington. Az Egyesült Államok húsz év után megadta a beutazási vízumot Gerry Adamsnek, a Sinn Fein vezetőjének, hogy részt vehes­sen az északír problémakörről New Yorkban rendezendő értekezleten. A döntést a Fehér Ház jelentette be vasárnap: közleménye szerint Wa­shington reméb, hogy lépésével elő­mozdíthatja az észak-írországi helyzet rendezését. Tokió. Észak-Korea figyelmeztette az Egyesült Államokat és Dél-Kore- át, hogy választaniuk kell: párbe­szédhez vagy háborúhoz vezet az ázsiai ország nukleáris létesítmé­nyeinek nemzetközi ellenőrzése kö­rüli vita. Havanna. Hajótörést szenvedett tizenkilenc kubai a szigetország északi partjainál, amikor törékeny csónakokon próbáltak az Egyesült Államokba menekülni - jelentette a „Juventud Rebelde” című kubai lap­ra hivatkozva az ITAR-TASZSZ. Öten szerencsésen partra úsztak, másik öt embert a határőrök men­tettek ki, kilencen azonban - köz­tük öt gyermek - vízbe fulladtak. Moszkva. A kirgiz választópolgá­rok megerősítették Aszkar Ákajev elnök hatalmát, miután a válasz­tásra jogosultak döntő többsége bi­zalmat szavazott a parlamenti el­lenzék által támadott államfőnek. London. A zenicai rendőrfőnök, Aszim Fazlics hétfőn úgy nyilatko­zott brit lapoknak, hogy a múlt csü­törtöki gyilkosság nyomozása köz­ben külföldieket, köztük brit, dán és francia útlevéllel rendelkező szemé­lyeket is letartóztattak. katonák a palesztin rendőrökkel kö­zös őrjáratokat szerveznek. Peresz és Arafat vasárnapra tervbe vett kairói találkozója előtt a két ve­zető munkatársai folytatják a to­vábbi részletek kidolgozását. Az egyiptomi fővárosban, ha minden kérdésben dűlőre jutnak, a PFSZ el­ső embere és az izraeli külügymi­niszter kézjegyével látja el a Gáza- övezetből és Jerikóból történő izrae­li katonai kivonulás útját megnyitó megállapodást, s annak végső válto­zatát - a tervek szerint - Arafat és Rabin írja majd alá, szintén Kairó­ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom