Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés 1994. Tanuár 3., Hétfő Még egyszer a szerencsi közmeghallgatásról Az Észak-Magyarország december 20-i számában Sári Lászlóné tollából megjelentek megleptek és egy kicsit értetlenül állok észrevételei előtt. Abban egyetértek a levélíróval, hogy a közmeghallgatás főfünkciója, hogy a város érdeklődő polgárai tájékozódjanak Szerencs ügyeiről és véleményüket is elmondhassák az önkormányzati vezetők, illetve a testület munkájáról. Mi is fontosnak tartjuk a közmeghallgatást, mert tudjuk, hogy a polgárság, minden erőfeszítésünk ellenére sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel a város fejlesztéséről, üzemeltetéséről. Sajnos nincs még kábeltévé és a helyi sajtó sem képes a megfelelő információk továbbítására. Az elmúlt három év közmeghallgatásainak tapasztalatai, valamint a fogadóórákon és egyéb fórumokon megfogalmazott lakossági kérdéseknek, észrevételelmek kívántunk elébe menni akkor, amikor igyekeztem részletesen tájékoztatni a polgárokat a folyamatban lévő és tervezett beruházásokról, felújításokról. Nem hallgatva el ezek anyagi kihatásait sem. A rendezvény második részében, emlékezzen rá kedves Sáriné Asszony, magam is kértem a jelenlévőket, tegyenek fel kérdéseket, mondjanak véleményt a munkánkról. Az igaz, hogy nem követtük a régi rendszer gyakorlatát, s nem voltak előre /elbérelt” hozzászólók, de mi nem ennek tulajdonítjuk a kérdések, hozzászólások elmaradását. Az azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a közmeghallgatáson 19 állampolgár keresett meg kéréssel és kritikai észrevétellel, ezeket rögzítettük és a megfelelő intézkedések részben már meg is történtek. Az ismertetett fejlesztési elképzeléseinket is rövid úton visszaigazolta a város polgársága, hiszen rövid két hét leforgása alatt közel 800-an kötöttek velünk szerződést a telefonbekötésre. Kedves Sáriné Asszony! Önt a városban úgy is- meijük, hogy soha nem rejti véka alá véleményét. Ezt a közmeghallgatáson vártam volna Öntől, amire - és ezt Ön sem vitathatja -, megvolt a lehetősége. Észrevételei minden esetre tanulságosak, mind magam, mind az önkormányzat számára. Tisztelettel: Magda Gábor polgármester Játék az elefánttal Az idei karácsony is sok-sok meglepetést tartogatott a miskolci Gyermekváros lakóinak Fotó: Laczó József Köszönet a jó szóért Ezúton szeretnék köszönetét mondani a tolcs- vai önkormányzatnak a december 20-án megtartott öregek napi ünnepségért. Nem azért a tányér ételért, hanem azért a (sok) jó szóért, amit a polgármesterünktől - aki valamennyi asztalhoz odament és kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánt - kaptunk, hallhattunk. Hagyomány már községünkben az ilyen rendezvény, ám az idei minden korábbit felülmúlt. A színvonalas találkozón a helyi általános iskolások szavaltak és énekeltek, s felléptek miskolci művészek is, akik zenéltek, parodizáltak mindannyiunk kedvére. Repertoárjukból a magyar nóta sem hiányzott. Mindezeken túl még ajándék — egy doboz szaloncukor — is került az asztalunkra, amit a polgármesteri hivatal dolgozói nyújtottak át nekünk. (Név és cím a szerkesztőségben) „A főutcát hiába szépítgetjük” Nyomornegyedek, betonkolosszusok, elhanyagolt közterek Különleges érzés fog el, a reális megállapítások mellett, amikor Iglói Gyula városvédő egyesületi tag cikkeit olvasom. Lehet, hogy a névazonosság zavar, mivel a valamikori városi főépítészt is így hívták. (Miskolc főépítésze az említett időszakban dr. Horváth Béla volt, míg Iglói Gyula 1972 nyaráig, a városi tanács építési és közlekedési osztályán dolgozott osztályvezető főmérnökként - szerk. megj.) Zavar, mert ha azonos a két név, akkor érthetetlennek tűnnek mai — igenis valós és ésszerű - megállapításai. Igaz, azt sem szabad elfeledni, hogy Miskolc soha nem volt az ország nagy és rendezett városa, egyedül környezete .volt vonzó. A város lakói, akik már a háború előtt is ennek a városnak voltak polgárai, emlékezhetnek rá milyen vitát kavart Fekete László, Rózsa Kálmán tanácselnöki működése alatt a város peremén, a belvárostól elszakítva tervezett és felépítésre kerülő betonkolosszusok ügye. Az avasi lakótelep „kőkorszaki szaki” monstrum épületei. A tiltakozók között ott szerepelt Földvári professzor, az egyetem geofizikai tanszékvezetője is. Tanulmányában ésszerűtlennek, veszélyesnek és költségeiben megengedhetetlennek tartotta például az Avas-déli lejtőjének a beépítését. A tájhoz nem illő monstrumok az alkalmazkodó tisztelet hiánya miatt nem varázsolták vonzóvá városunEgymáshoz közel lakva, együtt nőttünk fel mind a hárman. Testvérek nem szerették úgy egymást és nem töltöttek el annyi időt egymással, mint mi. Ahogy mondani szokták - testi, lelki jóbarátok voltunk. Az életet is hasonló iskolai végzettség után kezdtük el. Ádám humán beállítottságú, békés, romantikus, álmodozó természetét felnőttként sem tudta - gyanítom, nem is akarta - „levetkőzni”, mígBé- lát csak a munkája, meg az előrehaladás lehetősége érdekelte. Amolyan könyörtelenül törtetőféle volt. Mindnyájan családot alapítottunk, s barátságunk is töretlen, illetve felhőtlen maradt, amit feleségeink is megőriztek, valamint tovább ápolták. Egy szó mint száz, barátságunk szinte már regénybe illő volt. Adám egyre többet szerepelt a város életében különböző tevékenységével. Sokféle tisztséget töltött be, amit tett, az pedig a közösségnek csak előnyére, javára válhatott. Közismert, tiszteletre és szeretetre méltó személy vált belőle. Sokoldalú tevékenységét - talán mondanom sem kell - társadalmi munkában, azaz ingyen, esetleges köszönömért végezte. Miközben másik jó barátom csak a maga hasznát nézve és véve alapul, haladt a maga által kitervelt úton. Aztán jött a rendszerváltás, amitől nagyon sok pozitív változást, emberibb megélhetést és lehetőséget vártunk, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Béla barátom rögtön megragadta a lehetőségeket. Volt egy kevés megtakarított pénze, jó kapcsolatai és ami nem utolsó adottság - alapos gátlástalansága. Azonnal rájött, hogy az elkövetkező időkben nem a becsületes munkát fogják megfizetni, itt kereskedni, ügyeskat. A múlt zavaró tényezői - a legrosszabb helyre telepített vasgyár, bűzölgő salakhányóival - magas házakkal körbeépítve még inkább lerontották a városképet. Egészségtelen levegőjét tovább rontotta az ugyancsak környezetvédelmi szempontokra fittyet- hányva a legrosz- szabb helyen felépülő Cementgyár, az Ércdúsító. A galambdúcos betonkolosszusokat fel kellett építeni - így akartak Mis- kolcból nagy várost fabrikálni - legalábbis lélekszámát tekintve. A belvárost elhanyagolták, a nyomornegyedek maradtak, lehetőséget adva a munkanélküliek bevándorlásának. A két tengelyen hosz- szan elnyúló város közlekedését, nem korszerű trolibuszokkal, villamosvonalak építésével oldották meg. A város keleti-nyugati tengelyén végighúzódó villamosvágányokat az úttest közepén hagyták - nem is gondolva arra, hogy majd a motorizáció fejlődése során - milyen közlekedési gondokat okoz a leszűkített „folyosó”, lassítva és balesetveszélyessé téve a közlekedést. A zöldövezetek létesítésére, s a meglévők gondozására és védelmére nem sokat adtak. Most kell feltennem a kérdést - amennyiben a két név azonos személyt takar -, hogy volt-e akkor lehetősége a főépítésznek beleszólni a város ésszerű - már ami az örökséget és a lehetőségeket illeti - fejlesztésébe? kedni kell. Végtére is, a pénznek nincs szaga. Kitűnő üzletember vált belőle. Megbecsült és tiszteletre méltó tagja lett új társadalmunknak. A homokot is eladta volna az araboknak, ha úgy hozza a szükség. Jelmondatában mentalitása is szerepelt -,Minden és mindenki eladható, vehető, mindez csak pénz kérdése”. Üzleti sikereit nagyobb részt annak köszönhette, hogy lefizetett mindenkit, aki csak egy kicsit is számított vállalkozásában. Ilyenkor nevetve mesélte - jut is, marad is. Hamarosan gazdag-legalábbis hozzánk képest - lett, s egyre sűrűbben tartotta úgy az orrát, hogy abba az eső könnyűszerrel beleesne. Adám viszont élte a régi, megszokott életét. Nagyon sokat adott magából másoknak. Továbbra sem a pénz érdekelte, hanem a tenni akarás az emberekért, vagyis másoknak hasznára lenni, míg ő piciny fizetésével, csak szerény megélhetési lehetőséget tudott a maga, valamint családja számára biztosítani. Igaz, tevékenységét és tudását, jóindulatú szorgalmát mindenki elismerte, sőt, igényelték, de fizetni érte - sajnos - nem tudtak. Néha annyira természetesnek vették segítségét, hogy még megköszönni is elfelejtették. Ádám ezen csak mosolygott és áldott képességeit kamatoztatva - nekünk! - tovább robotolt. Most már ritkábban találkoztunk és ha össze is jöttünk, nem volt belőle köszönet. Béla állandóan Ádámot cukkolta, amiért olyan szegény maradt, mint a templom egere, amikor adottságai révén, akár gazdag ember is lehet- ne. Képtelen volt felfogni, hogyan dolgozhat valaki úgy, hogy nem fizetFigyelemmel azokra a normákra, amelyeket egy város életképes működése megkövetel, s beleillik környezetébe. Ma már nehéz az elkövetett hibákat kiküszöbölni, hiszen ahhoz a város felét le kellene bontani. Foltozásokkal már nem lehet ezt a merev és rideg városképet szebbé tenni. Nem lehet az Avast, annak valamikori szőlőskertjeit visszavarázsolni. S vajon lehet-e pincesorát, pihenőit, a kilátó környékét az idegenforgalom számára - ha már a város lakói nem is érdekesek - ismét vonzóvá tenni? Biztonságáról, tisztaságáról gondoskodni? Lillafüredet, Tapolcát, a bükki kirándulóhelyeket igazi gazdák kezére adni? A belváros nyomornegyedeit - hiszen intézkedések tették azzá - megszüntetni, a kapualjakat egri mintára átépíteni?. Gondolom, hatalmas pénzösszeg kellene, hogy ebből a városból a Bükk gyöngyszeme váljék. A meglévő pénzforrásokból legalább azokat az értékeinket kellene megvédeni, amelyek még megmenthetők. Hányszor, de hányszor volt már szó a Diósgyőri vár környékének megóvásáról. Soha sem lett a tervekből valóság. A város főutcáját hiába szépítgetjük és nevezzük sétálóutcának, ha a mai visszásságoktól nem tudunk megszabadulni. Illés Endre nyugdíjas Miskolc nek érte. Bezzeg ő még az édesanyját sem látogatja meg ingyen - szokta mondani és ilyenkor nagyon nagynak képzelte magát. Én meg őrlődtem, szenvedtem köztük. Mindkettőt szerettem, tiszteltem és becsültem, nem tudtam mitévő lenni. Béla jobb, nagyobb üzleteket kötött, lefizetett barátainak száma nőttön- nőtt, Ádám pedig még elismertebb, népszerűbb lett. És egyre szomorúbb, mélabúsabb. Az utóbbi időkben már a Béla ugratásaira sem volt kedve válaszolni. Feszültséget éreztem a levegőben, de nem akartam más dolgában, életében vájkálni, elvégre nem vagyok látnok. Bár ne így hittem volna. (Azóta se tudom magamnak megbocsátani). A napokban zokogva hívott fel telefonon a felesége. Ádám - mindannyian tudtuk, hogy cukros - rosz- szul lett, de nem adta be magának az inzulint. Nem akart tovább élni, egy Tóth Árpád idézetet hátrahagyva (,A sok téveteg barázdán/Hova jutottam? És ki jött velem?/ Szelíd dalom lenézi a garázdán/ Káromkodó és nyers dalú jelen”.) - meghalt. Béla erre azt mondta, „nem volt életre való, s gyenge bukása törvényszerű.” Én most fájó szívvel csak Ádámra tudok gondolni, kinek nagyon sokat köszönhetünk, ki még most is itt élhetne közöttünk, kinek halálával szegényebbek lettünk. Ugyanakkor Béla szavai is a fülembe csengenek, látom Ót lelki szemeimmel, ahogyan el van magától ájulva és képtelen vagyok eldönteni, kinek volt igaza? Önök - tisztelt olvasóim - kinek adnának igazat? Kletz László Miskolc Ha a gyes lejár... Hamarosan letelik a gyesem és a munkáltatóm azt a felvilágosítást adta, hogy a három év után csak az első évre járó szabadságot adják ki. Ez azt jelentené, hogy a maradék két év után járó mintegy 60 napom úgy pénzben, mint szabadságban elvész. Erről nem hallottam sehol és hihetetlennek is tartom. Valóban csak ennyi a,jussom” három év után, hiszen a gyes ledolgozott időszaknak számít? - kérdezi tokaji olvasónk. * Munkáltatója helyesen tájékoztatta Önt a gyest követő szabadság kiadásáról, amelyről a Munka Törvény- könyve (130. paragrafus) így rendelkezik: „A munkaviszony szünetelésének időtartamára, mint például a tíz éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első évére jár szabadság.” Azzal is számolnia kell levélírónknak, hogy szabadságának kiszámításánál a korábbi rendelkezéseket veszik figyelembe, hiszen az életkor szerinti alapszabadság az új Munka Törvénykönyve hatályba lépésének napjától - 1992. július 1. - érvényes. Könyv - hoppon Egyik havi lapunkat olvasva, elgondolkodom. Erre késztet ugyanis az a cikk, amely beszámol egy könyvdiszkont 5 (öt) forintra leárazott és még így sem fogyó könyvéről. A kiadvány a „Nemzeti megújhodás programja” címet viseli, s az 1990. május 22-én kihirdetett alapelvekről szól. Az első szabadon választott kormány programja ez. A hoppon maradt könyv egyfajta értékítélet lenne a választások előtt? Somossy Katalin Miskolc Bánfalva és a Dedevár Olvasom az ÉM december 14,-i számában a Várfelderítök útitársa című írásban, hogy: „Upponyban a vár neve helyesen Dedevár”. Hogy miért írok e várról? Nos azért, mert ez a nevezetesség Bánfalván van, a Láz- bérci-tó fölötti hegyen. (Megjegyzem, hogy Bánfalvát 1950-ben Bán- horváttal egyesítették, s azóta Bánhorváti a nevünk.) A földvárat szántóföld vette körül és ma is még néhány ősfa „mutatja”a domb kerületét. Az 1900-as évek elején (1925-ig) Bánfalván lakott Dede Kálmán református kántortanító, aki, hogy minél többet megtudjon a vár történetéről, sokat kutatott a Vladár család könyvtárában régi iratok után. Szerette volna kutatásait kiteljeszteni, s azt is, ha támogatókra talál. Ám abban az időben is üres volt a kincstár, nem futotta ilyen kiadásokra. E várral kapcsolatosan még azt is megemlíteném, hogy veszély esetén innen adtak fiistjelzést Dédes és Vadna között. Sajnos a tanító úr már régen meghalt, ám él még Edelény- ben egy idős, nyugdíjas tanár, áld még többet tudna mondani a Dede- várról. özv. Mátyás Lajosné Bánhorváti Modellek és ruhák Nagyon köszönöm Furdi Zsókának, a Garmond-X. Bt. Modell Stúdió vezetőjének, hogy válaszlevelében (ÉM nov. 29.) újabb divatbemutatóra invitált a miskolci Rónai Sándor Művelődési Ház színháztermébe. December 14-én délután a nézőtér ismét zsúfolásig megtelt. A hangulatos divatbemutatóban, a gyermek, női és férfi modellek változatosságában és szépségében - nekem különösen a sportos modellek és a menyasszonyi ruhák tetszettek - mindenki örömét találta. Az egész délutánt betöltő műsor rendezésében nagyon is megnyilvánult az előkészítő igényes munka és a fokozott műgond. Kritizálni semmit sem lehetett, csak gyönyörködni. A rendezvényhez csak gratulálni tudok. Jeney László Miskolc Jogsegélyszolgálat Ma, január 3-án, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk Miskolcon, a Sajtóház I. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad dr. Demeter Lajos ügyvéd. Az élet szép, teliéked magyarázzam?! Egy életszagú írás - nem csak egy életművészről
