Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-22 / 18. szám

6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1994» Tanuár 22.« Szombat-----------APROPÓ----------­B üszkeség Dobos Klára Deutsch Tamás büszke és lelkes. Ők-már­mint a Narancs Alapítvány - már tegnap megünnepelték a mai magyar kultúra nap­ját, a József Attila Színházban ebből az al­kalomból a szatmárnémeti Északi Színház adta elő Spiró György Csirkefej című da­rabját. Deutsch Tamás, az alapítvány ku­ratóriumának elnöke annak örül, hogy egy határon túli társulatot sikerült meghívni ennek a kiváló darabnak a bemutatására, és arra büszke, hogy egyedül csak neki ju­tott eszébe ilyen módon ünnepelni e napot... Bárki megbélyegezhet, mondván kötekedő és ünneprontó vagyok. De akkor sem tet­szik ez az „egyedül csak nekünk” megjegy­zés. Hogy határainkon túli magyar szín­házak vendégszerepeinek az országban, az manapság hál'Istennek már teljesen ter­mészetes. Ehhez egyáltalán nem hiányzik apropó. Ha mega Csirkefejre gondolt, hát, tényleg lehet, hogy tegnap este csak a Jó­zsef Attila Színház közönsége látta a Spi- ró-darabot, de az nem túl érdekes (már úgy, mint eset)... De azért nemcsak „narancsék” veszik ko­molyan az ünnepet. Az egész ország „tele van” (volt) magyar kultúra napi rendezvé­nyekkel. Szavalóversenyek, ankétok, hang­versenyek, előadások, kitüntetések... Sőt az országon túl is ünnepeltetünk. Bécsbenpél­dául többnapos a nap, már szerdán este az Országos Széchenyi Könyvtárat bemutató kiállítás nyílt ez alkalomból a Collegium Hungaricumban, látható magyar képző­művész kiállítása, és (figyelj, Tomi!) ven­dégszerepei a Nagyváradi Állami Színház Társulata, a kolozsváriak pedig Cseke Pé­ter vendégrendezésében Ray Connery Pá­ratlan páros című darabját adja elő. És mindennek a tetejében Miskolcon is a szat­márnémeti színház művészei szerepelnek. Igen, a Himnusz születésnapjára nagyon sok kulturális rendezvény találtatott ki. Szerencsére nem csakDeutch Tamás büsz­ke és lelkes. Az ünnep, a kultúra mind­annyiunké, csak nehogy ma közhellyé vál­jon, ami tegnap meg holnap természetes... Munkácsyról Debrecen (MTI) - Munkácsy Mihály születé­sének 150. évfordulója alkalmából ünnepség- sorozatot szervez a Munkácsy Mihály Emlék- bizottság -jelentette be Gazda László, a Deb­receni Déri Múzeum igazgatója, az emlékbi­zottság tagja. A festő születésnapján, február 20-án Munká­cson (Ukrajna) koszorúzás lesz a szülői ház­nál, illetve Miskolcon a szülők sírjánál. A Ke­repesi temetőben, a művész sírjánál február 21-én koszorúznak. Már a jubileumi évfordulót megelőzően, febru­ár 15-én hallható lesz Szinyei.Merse Anna művészettörténész előadása Munkácsyról a Magyar Nemzeti Galériában. Februártól má­jusig több városban nyílik kiállítás: Békéscsa­bán, ahol kamaszéveit töltötte a művész, illet­ve Miskolcon, Debrecenben és Keszthelyen. A debreceni tárlaton személyes tárgyai, rajzesz­közei lesznek láthatók. Március 8-9-én a Deb­receni Déri Múzeumban tudományos ülést tartanak hazai és külföldi szakemberek rész­vételével. A rendezvénysorozat utolsó prog­ramjaként, május 18-án a Múzeumi Világna­pon Munkácsy Mihály emlékházat avatnak Békéscsabán, ahol az 1850-es években gyer­mekéveit töltötte. Gazda László elmondta: minden kiállításhoz készül katalógus, az emlékbizottság pedig Munkácsy: Krisztus képei című kiadványt je­lenteti meg Kürti Katalin tanulmányával. A képzőművészeti főiskola plakát-pályázatának nyertes művei a kiállítások helyszínein meg­tekinthetők. A Munkácsy Mihály Emlékbizottság egy évvel ezelőtt alakult a jubileumi év programjainak megszervezésére. Elnöke: Végvári Lajos mű­vészettörténész professzor. A brit sajtó Miskolc (ÉM) - A brit sajtó címmel angol nyelvű előadásra várják az érdeklődőket a Kulturális Menedzser Iroda szervezésében (Kossuth u. 11.) január 24-én, hétfőn délután öt órától. A brit sajtóról Pálffy István, a Mis­kolci Egyetem angol tanszékének vezetője be­szél, majd zenés program lesz, Vajnay Tibor (ének) és Regős Zsolt (zongora) közreműködé­sével a következő dalokat hallhatják a részt­vevők: „Greensleeves” - hagyományos angol dallam és szöveg; Webber-Rice: Jézus Krisz­tus szupersztár - Pilátus álma; Engedd szaba­don népem - régi néger spirituálé. Amíg megszületik a festmény Televíziós találkozások Pataki János képzőművésszel Pataki János beszélgetés... Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Kezdetben vala a fe­hér fal, és egy fehér vászon, meg sok-sok ecset és festék, valamint a szándék és teremtő akarat. Volt még némi játékos kedv is, és íme elkészült a festmény. Most itt állunk a műalko­tás előtt. De az alkotó méltatlanko­dik. Korán jöttünk, szerinte még min­dig hiányzik néhány ecsetvonás, ezt meg azt még finomítania kell. Kicsit elszámolta magát. Azt hitte néhány nap alatt megfesti a megrendelt ké­pet.- Nem jó ez a kifejezés, hogy meg­rendelés - tiltakozik a művész. - En inkább játéknak fogom fel. Egy év­ben egyszer igazán megengedhetem magamnak ezt a passziót. Még ta­valy megígértem a fiúknak, hogy megpróbálom megfesteni ezt a kü­lönös világot. Valahogy így kezdődött első beszél­getésünk két héttel ezelőtt Pataki János festőművésszel a miskolci Trió Tv stúdiójában. Még érintetlen volt a keretre feszített vászon, és ő is csak akkor kezdte az ismerkedést a stúdió világával. Nem csendes műtermet keresett az alkotáshoz, hanem a sűrűjében, a laikusok szá­mára titokzatosnak tűnő műszerek között, egymás képébe és szavába vágó monitorok szomszédságában rendezte be alkalmi műhelyét. A képpontokból élő emberek tűnnek elő, mondják-mondják a magukét, a technikus hirtelen hátrafelé futtat­ja őket, majd újra megpróbálja a be­szélők szájához igazítani a monda­tot. Amíg itt bámészkodunk, a kép­zőművészt megpróbálom rávenni, hogy szidja a televíziót. Azt vár­nám, hogy legalább annyit mond­jon: árt a gyerekeknek, mert nem engedi, hogy szabadon szárnyaljon a fantázia, a bárgyú rajzfilmek se- kélyes képi világa eltorzítja a kicsik látását. De erre csak legyint. Ha mindennek az árnyoldalát néz­nénk, megállna a fejlődés. Az édes­apja példáját említi, akinek az utol­só éveit „beragyogta” a televízió. Egyszerre kitágult számára a világ, ki sem mozdult a szobájából, és cso­Edelény (ÉM) - Az edelényi Izsó Miklós Gimnázium szeptemberben ünnepelte 30. születésnapját, ám a képzeletbeli tortán csak most gyújt­ják meg a gyertyákat: szombaton műsoros estet és társas vacsorát rendeznek az évforduló alkalmából. A közönség rock-balettben, fuvola­szólóban gyönyörködhet, valamint megtekintheti a gimnázium színját­szókörének előadásában Molnár Ferenc Doktor úr című színművét. A vacsora pedig azért érdemelte ki a társas jelzőt, mert különböző neves vendégek mellett jelen lesznek az alma mater hírnevet és tekintélyt szerzett egykori diákjai is. Bár apró mozzanatnak tűnhet, ám az Izsó Miklós Gimnáziumhoz kötő­dő tanároknak, tanítványoknak rendkívül fontos, hogy ugyanekkor mutálják be az iskola első emlék­könyvét. Ebből kölcsönöztük, kicsit szomorú szívvel a „borongós” jelzőt: M. Takács Lajos, az iskola igazgató­ja használja ezt az, emlékkönyvet bevezető soraiban. És sajnos való­ban borongós ez az ünnep. Mert bár a gimnázium a Bódva-völgye mint­egy negyven falujának több mint kétezer gyermeke kezébe adott érettségi bizonyítványt, és az itt végzettek majd’ 20 százaléka tanult dálatos dolgokat látott. Távoli or­szágokban járt, látta a sivatagot, a dzsungelt, a bennszülöttek táncát, az indiánokat, a Niagara-vízesést, az Eiffel-tornyot... Csak annak „árthat” a televízió, aki nem tud mértéket tartani, aki nem tud oko­san válogatni. Mondja, hogy ó eddig nem sokat tudott a televíziózásról. A Trió Tv főszerkesztőjével, M. Kiss Csabával is csak véletlenül találko­zott. Az elmúlt év decemberében Miskolcon rendezték meg a karate ifjúsági és gyermek világkupát, itt forgatott a stáb. Pataki János is je­len volt a rendezvényen, hiszen erre az alkalomra jelent meg egy képző­művészeti albuma, és maga is értő­je, sőt gyakorlója ennek a sportnak. Túl az ötvenen kezdett el karatézni, néhány év alatt éljutott a barna övig. De nem nagyon akar erről be­szélni. Nem az eredmények, nem a teljesítmény miatt csinálja, hanem a fizikai állapotát szeretné megőriz­ni, és mint képzőművészt, elsősor­ban a mozgás mechanizmusa, vala­mint a sporthoz kapcsolódó filozófia érdekli. Annak idején ugyanezért kezdett el repülni is. Bizonyára ka­landos történeteket tudna meséim, de most csak legyint.-Nem olyan különleges dolgok ezek — mondja magyarázatként. - Néz­zen körül, mennyi érdekes ember jár-kel a világban. Egyszerű nénik tovább az ország egyetemein és főis­koláin - mégis nehéz, mondhatni válságos évek állnak az intézmény mögött. De ma már remélni lehet, megszületik a nyugalom, megvaló­síthatja terveit és végre elnyerheti méltó helyét a város és megye kul­turális életében az Izsó Miklós Gim­názium. Hogy ismét M. Takács La­jost idézzük: „Egyet azonban bizton állíthatunk: a Bódva-völgye és Ede­olyan tragédiákat éltek meg, hogy regényeket lehetne róluk írni... Közben szinte észrevétlenül az egyik operatőr a művészre irányítja a kamerát, kigyullad a kis piros lámpa, és ettől hirtelenjében elakad a beszélgetés. Szokni kell a szerep­lést! De Pataki János mintha egye­lőre idegenkedne ettől. Kiállítás­megnyitókra sem nagyon jár, és a saját bemutatkozási lehetőségeket sem keresi. Az egyik legemlékezete­sebb tárlata az volt, amikor Gorba­csov magyarországi látogatása al­kalmából az ó műveiből nyűt kiállí­tás Budapesten. Máig sem tudja, hogy kinek jutott eszébe. Igaz, ó nem volt ott a megnyitón, mert mire odaért a biztonsági emberek körül­zárták az épületet, és a környékről is el kellett mennie... Amikor egy hét múlva újra találko­zunk, mindjárt azzal kezdi, hogy felejtsem el ezt a történetet is. Be­széljünk inkább a képről. Nem, még ne nézzük meg, mert nincs kész. Ta­lán majd szerdán. Megakasztotta kicsit a munkát, hogy közben ki kel­lett bővíteni a képet. Székében, hosszában is nagyobb lett az alap. Ennek megfelelően tagolódik a té­ma is. Maga sem hitte volna, hogy a játékból komoly munka lesz. De nem is jó erre a munka szó, hiszen a munkáért munkabér jár, és Pataki János ezt a festményét sem pénzért csinálja. Hogy mégis miből él? Erre nehéz lenne válaszolni.- Én vagyok a legnagyobb koplaló­művész —mondja nevetve. Nincs eb­ben a nevetésben semmi öngúny, semmi önsajnálat. Mindig is így élt. Üres zsebbel, de nem szegényen. Annak idején Párizsba is úgy ment ki először, hogy mindössze öt dollár volt a zsebében, és később sem na­gyon volt több pénze. És ezért a fest­ményért sem kér semmit. De lássuk végre a képet! Ilyen lenne a stúdió, a Trió Tv festményben el­beszélve?! A főszerkesztő szerint a külső szemlélőnek valóban ilyen ka­otikusnak tűnhet mindaz, ami itt történik. Viszont ahogy ezernyi képből, gondolatból összeáll a mű­sor, valahogy ugyanúgy szervező­dött rendszerré, vált kerek egésszé ez a műalkotás is. lény városa nem lehet meg gimnázi­uma nélkül! Kulturális és szellemi öngyilkossággal lenne egyenlő a gimnázium pénzügyi okokra való hivatkozással történő elsorvasztá­sa. Szerencsére ez a veszély napja­inkban még nem fenyeget... Bíz­nunk kell benne, hogy kisvárosunk és a Bódva-völgye belátható időn belül erőre kap, s újra felfelé ível majd iskolánk fejlődése is.” Népművészetről Miskolc (ÉM) - Szokatlan módsze­rek a népművészet kutatásában címmel Szelestey László néprajzku­tató tart előadást a Megyei Könyv­tárban január 23-án, vasárnap dél­után öt órától a Mandorla Közmű­velődési Egyesület szervezésében. Lelkigyakorlat Nyírbátor (ÉM) - ,Ha keresed Jé­zust és az ó akaratát, ha jövódön gondolkodsz, gyere Nyírbátorba a minorita kolostorba! Vegyél részt Szent Ferenc örömében, hogy 1994. február 11-tól 13-ig vidám közössé­günkben az imádság és a Szentlélek segítségével kutathasd önmagadat, életutadat!” így szól a meghívó a hi­vatástisztázó lelkigyakorlatra, me­lyet „Jézushoz Assisi Szent Ferenc­cel" címmel hirdet a minorita rend. Jelentkezni a következő címen le­het: Minorita testvérek, Miskolc, Hősök tere 5. Ukulele Budapest (ÉM) - A Kaláka Alapít­vány, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vizuális esztétikai módszertani bá­zisa és a Magyar Művelődési Inté­zet kortárs művészetek osztálya Ukulele címmel rajz- és fotópályá­zatot hirdet óvodások, általános- és középiskolások számára. A pályázatra olyan rajzokat, grafi­kákat, festményeket, fotókat vár­nak, amelyek a Kaláka együttes Ukulele című kazettáján hallható verseket illusztrálják. A pályázatra beküldhető művek maximális mé­rete 50 x 70 centiméter. Személyen­ként legfeljebb három pályaművet fogadnak el. Beküldési határidő: február 21. (1388 Budapest 62. Pf 96\56.) A legjobb ötven pályaműből kiállítást rendednek, s az anyagot július 9-én Miskolcon az Akropohsz Színpadon is megtekinthetik majd az érdeklődők. A pályázaton a legügyesebbek szí­nes televíziót, game boy-t, walk- mant nyerhetnek, a Kaláka együt­tes különdíja pedig egy ukulele. De a Kaláka Alapítvány megvásárolja azt a zsűri által javasolt művet, amely a későbbiekben lemezborító vagy plakát céljára felhasználható. Screen-klub Kazincbarcika (ÉM) - A sajó- szentpéteri Screen együttes a közel­múltban fellépett a kazincbarcikai Sport étteremben. A szereplés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a Screen tagjai felkérést kap­tak egy állandó klub működtetésé­re. A kérés elfogadásra talált, ezért január 22-én, szombaton este kilenc órakor megkezdi működését a bar- cikai Sport étteremben a Screen rock-fun klub. Az első vendég Ta- káts Tamás Dirty Blues Band lesz. Irodalmi napok Balassagyarmat (MTI) - Huszon- harmadik alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton a Madách Imre Iródalmi és Színjátszó Napo­kat a Nemhivatásos Színházak Szövetsége, a Magyar Művelődési Intézet, Nógrád Megye Közgyűlése, a balassagyarmati önkormányzat, valamint a helyi könyvtár és műve­lődési ház. A csütörtökön kezdődött és vasárnap záruló fesztiválon 21 együttes szerepel, ez a szám min­den eddigit felülmúl, ami az amatőr mozgalom fellendülését jelzi. =Röviden =— A szerencsi Városi Kulturális Köz­pont a magyar kultúra napja alkal­mából szavalóversenyt rendez ma délelőtt tíz órától általános iskolás gyerekek részvételével. Zongorahangverseny lesz Sáros­patakon a Művelődés Házában ja­nuár 24-én, hétfőn este fél nyolctól. Marczi Mariann előadói estjén Bach, Mozart, Chopin és Liszt mű­vek szerepelnek. Másoddiplomát adó három félé­ves kulturális menedzserszakosító képzést indít februártól Miskolcon a Pedagógus Szolgáltató Iroda és' a nyíregyházi Bessenyei György Ta­nárképző Főiskola. Bővebb felvilá­gosítást a Pedagógus Szolgáltató Irodától (Miskolc, Kossuth u. 11. te­lefon: 327-689) és a szervezőtől, Bartha Évától a 349-843-as telefon­számon kérhetnek az érdeklődők. ...és munka közben Fotók; Dobos Klára Borongás gimnáziumi köszöntő A szünetekben nincs „borongás"

Next

/
Oldalképek
Tartalom