Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-10 / 7. szám

10 A HÉTVÉGE SPORTJA — ~~3 A világ sporttá 1994. Tanuár 10., Hétfő Charlton intelme London (Reuter) - Bobby Charlton jelentős „tudora” a futballnak. Játékosként is nagy volt, 1966-ban világbajnokká avatták Anglia váloga­tottja színeiben. Visszavonulása óta is kikérik véleményét, mert a hatvanas évek remek Man­chester T Jnited-jének egykori karmestere sokat jár a világban; tudja hát, mire érdemes odafi­gyelni. Ezúttal rövidke véleményt formált az af­rikai labdarúgásról, különös tekintettel a nyá­ri világbajnoki döntőre.-Az afrikai labdarúgás olyasmit művel, amire talán más kontinens legjobbjai nem is képesek - nyilatkozta Bobby Charlton. - Napról napra fejlődnek éllovasai. Utóbbiak sorában elsősor­ban Nigériára illik majd összpontosítania a vi­lág legjobbjainak az Egyesült Államokban so­ros World Cup 24-es döntőjében. A nigériai vá­logatott tagjait több alkalommal láttam. Hatal­mas termetűek, fizikailag szinte tökéletesen képzettek. Képzettség dolgában már a sportág technikai mesterségben tudását is elsajátítot­ták - nagyobbrészt. Ami egyedülálló: hatalmas vággyal törekszenek előre, följebb és följebb. Talán kevés gyakorlattal bírnak még a nemzet­közi porondon, azaz elképzelhető: nem tudják majd, miként kell a valóban élenjáró „világhatalmak” ellen játszaniuk. De ez a vi­szonylagos hátrány előnyük is egyben. Tudniil­lik a földkerekség legjobbjai sem ismerik őket kellő mélységben. Nigéria 1994-ben olyat mu­tat, amire fölkapja a fejét a futballvilág. Készülnek az írek Dublin (AP) - Igazán kemény riválisokkal néz farkasszemet az ír labdarúgó-válogatott a nyá­ri vb-döntőre készültében. Az írek angol szövet­ségi kapitánya, Jackie Charlton a World Cup előkészületi menetelés közben Oroszországot, Hollandiát és Németországot szemelte ki „edző­partnerül”, e három nemzeti legénységgel ját­szanak előkészületi 90 perceket a Charlton-je- löltek. A „Zsiráf’ változtatott: norvégok helyett oroszokkal küzdenek meg az írek.-A volt Szovjetunió egykori válogatottja remek vb-eredménylistával rendelkezett—magyaráz­ta Charlton. -Föltételezésem szerint az oroszok sok mindent megőriztek a volt szovjet futball- tudományból, -stílusból. Hasznosabb hát, ha Norvégia helyett őket fogadjuk, felmérhetem, mire képesek. A dublini válogatott találkozót követően április húszadikán Utrechtben lép gyepre Írország; 1988 Európa-bajnoka, Hollandia nem akármi­lyen rivális! Május 29-én Hannoverben Német- ország-Irország találkozót láthatnak a német futbaüdrukkerek. A világbajnoki címvédő ha­zaiak bizonyosan feladják a leckét a Charlton- gárdának. A szintén vb-finalista Kolumbia szö­vetsége viszont arról értesítette az íreket, hogy május húszadikán nem vállal csatát válogatott­juk Dublinban. Tim Anderson vádol Miami (AP) - Tim „Doc” Anderson profi nehéz­súlyú ökölvívói pályafutása során számos olyan csatát vívott már, amelyeket sokáig emlékeze­tükbe véstek a sportág rajongói. George Fore­man és Larry Holmes ugyan jelentősen elpáhol­ta őt, de addigi győzelmi statisztikája (41 győ­zelem, ebből 26 kiütéssel, és mindössze egy ve­reség) így is tiszteletet parancsolt. Nem jelen­tett tehát meglepetést, hogy az immáron 35 esz­tendős bokszolót igen érzékenyen érintette az a kiütéses vereség, amelyet Mark Gastineau-tól- szerinte sajátos körülmények között - volt kénytelen elszenvedni 1992 decemberében. Anderson azért is lehetett elégedetlen az ered­ménnyel, mert kettejük előző összecsapásán meggyőző fölénnyel diadalmaskodott. A vesztes mérkőzés körülményei olyannyira bántották, hogy úgy döntött: „kipakol”. Mégpedig nem is akárhogyan: a mérkőzés szervezőjét, Rick Par­kért vesztegetés vádjával kívánja perbe fogni, továbbá azt állítja, hogy számára ismeretlen személy drogot kevert a frissítőjébe és azt itat­ták vele az összecsapás meneteinek szüneté­ben. A krimibe illő vádakról Ellis Rubin, Ander­son ügyvédje Miamiban sajtótájékoztató kere­tében adott pontos ismertetést:- Rick Parker félmillió dollárt, továbbá tíz ga­rantált „bunda-győzelmet” ajánlott fel véden­cemnek, amennyiben lefekszik Gastineau el­len. Mindezt annak reményében tette, hogy ez­zel a diadallal versenyzője George Foreman ki­hívója lehessen. Alapos okunk van feltételezni, hogy miután Anderson nem vállalta a tisztáta­lan küzdelmet, kábítószerrel tették harcképte­lenné. Az orvosi vizsgálat ugyan nem fedezett fel tiltott szert Anderson szervezetében, mi azonban az LSD-nevü drogra gyanakodunk. A furcsa történet bizonyítékok hiányában való­színűleg nehézkesen állja majd meg a helyét a bíróságon, de az azóta visszavonult bokszoló így is határozott:- Vesztegetés és kábítószer mindennapos sze­replő a ring körül. Mindenkinek meg kell tud­nia, hogy mi is történik a profi ökölvívásban — mondta. Röfoer átvette az irányítást Miskolc (ÉM) - A VfB Stuttgart labdarúgócsapata két esztendővel ezelőtt a mennyországban érezhette magát, nemkevésbé szurkolótábora, ugyanis a sváb együttes a Bundesli­ga utolsó fordulójában szerezte meg a bajnoki elsőséget. Azóta más világ jár Stuttgartban... Húsz forduló után a gárda a táblá­zat 14. helyét foglalja el, s mind­össze 18 pontot gyűjtött. A hazai mérleg is lehangoló, tíz összecsapás­on mindössze 11 pont megszerzése jelenti a bevétel rovatot... A 26 rú­gott gólra 31 érkezett válaszként. A sikerekhez szokott Darun belefáradt a reménytelennek tűnő harcba, s az őszi szezon végén leköszönt tiszté­ről. Igaz, elhatározása egybeesett Vorfelder klubelnök küszöbön álló döntésével... Darun a török Besik- tashoz szerződött. Utóda Jürgen Rö- ber lett. Jürgen Röber (középen) első edzését vezényli Stuttgartban. A tré­nernek akad dolga jócskán, hiszen a gárda az őszi idényben jó­val a várakozás alatt teljesített. Fotó: AP A meteorológusok döntöttek Lillehammer (AP, AFP) - A febru­ár 12-én kezdődő lillehammeri téli ohmpia időpontjának megválasztá­sában fontos szerep jutott a meteo­rológusoknak. Sok-sok év adatainak kiértékelése után február második felét tartották a legalkalmasabbnak a versenyek megrendezésére, hiszen a megfigyelések szerint ebben a két hétben mínusz 6 fokos nappali hő­mérséklet, zömében tiszta, napsüté­ses égbolt, bőséges hótakaró várha­tó. Az időjósok szerint annak esélye, hogy a hőmérséklet napközben mí­nusz 20 fok alá esik, mindössze két százalék. * Továbbra sincs megegyezés az ohm­piai láng ügyében. Ámint ismert, a norvégok az általuk csiholt lánggal meggyújtott, s már úton lévő fáklyát tartják az egyetlen valódinak, míg a görögök a hagyományokra hivatkoz­va ugyanígy a magukénak akarják tudni az olimpia egyik legfontosabb jelképét. A helyiek 8000 km-es vál­tófutással juttatják el Lülehammer- be az ősi módszerekkel, a modem sí­elés feltalálójának emlékhelyén meggyújtott lángot (a XIX. század­ban élt Sondre Nordheimet tartják a norvégok a síelés atyjának). A ren­dezők arra hivatkoznak, hogy téli ohmpián először 1952-ben, Oslóban lobbant fel a láng, így a Norvégiából származó tűz az eredeti. Szóba ke­rült az is, hogy a Lillehammerbe tör­ténő érkezés előtt, Oslóban egyesít­sék a két lángot, de a közös görög-norvég fáklyáról a váltófutás szponzorai hallani sem akarnak... * Norvégiát joggal tartják a téli spor­tok nagyhatalmának. A 4,3 millió la­kosú nemzetnél - felbomlásáig - csak a Szovjetunió tudott több érmet nyerni a téli ohmpiákon. Gyorskor­csolyában és síelésben a norvégok a legjobbaknak számítanak, ám meg­lepő módon műkorcsolyázásban nem lehet az esélyesek között emlí­teni a házigazdákat. Mintha Norvé­giának nem is lett volna Sonja He- nie-je, aki 1927 és 1936 között tíz vi­lágbajnokságon és három olimpián nem talált legyőzőre. A műkorcso­lyázás megítélése manapság más a rendező országban, mint a távokra menő versenyek esetében, aminek egyik bizonyítéka, hogy a műkorcso­lya-stadiont építették a legkisebbre; 6 ezer nézőt fogad be, míg a gyors- korcsolyázókat 10 és fél ezren, az északi síelőket 25 ezren buzdíthat­ják a tribünről. A norvég Vegard Ulvang ismét jóté­konyságáról adott tanúbizonyságot, igaz, ezúttal nem csak a saját pénzé­vel tette mindezt. Albertville három­szoros sífutó bajnoka a váltó Világ Kupán csapatával nyert pénzdíjat ajánlotta fel a háború sújtotta Sza­rajevó lakosainak. A mintegy 2000 dollárnyi összeg nem csak Ulvang nyereménye volt, ám honfitársai nem ellenezték az önkényes döntést. * Norvég diákok elkészítették minden idők legnagyobb olimpiai jelvényét, amelyet árverésre bocsátanak. Kér­dés, hogy ki fogja mellére tűzni a 125 kilós, háromszor kétméteres olimpi­ai jelképet?... * Bármilyen meglepően hangzik, a karibi térségben fekvő Puerto Rico már negyedszer vesz részt a téli olimpián. A kicsiny közép-amerikai szigetországot a játékok történeté­ben öten képviselték, közülük a leg­jobb eredményt Ken Wilson mond­hatja magáénak: 1988-ban Calgary- ban a műlesiklásban a 43. lett. Lü- lehammerben a négyesbobtól váiják a legtöbbet, ami természetesen nem dobogós helyezést jelent... Magyarok a sakkvilágranglistán Budapest (MTI) - A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) 1994 első félévére érvényes világranglistájá­ról - mint ismert - hiányzik a profi tábort alakított orosz világbajnok, Garri Kaszparov és a vele tartott an­gol Nigel Short. A teljes listáról kiderül, hogy a férfi rangsorban az első 110 között hat magyar sakkozó neve olvasható, míg a nőknél ugyanennyien szerepelnek a legjobb 55 között. Polgár Judit - amellett, hogy a nőknél listavezető - a férfiak között is már a 21. helynél tart, a legmagasabb Élő-pontszám- mal viszont a magyar színekben ver­senyző Alekszandr Csernyin rendel­kezik. Nem lehet szó nélkül elmen­ni az ifjúsági világbajnok Almási Zoltán fejlődése mellett, aki harma­dik számú magyarként a 37. helyre tört előre. Az élcsoportok és a magyarok helye­zései (zárójelben a változás): Férfiak: 1. Anatohj Karpov (orosz) 2740 Élő-pont, 2. Viswanathan Anand (indiai) 2715,3. Vaszilij Ivan­Polgár Zsuzs a női világranglis­tán testvére, Judit mögött a má­sodik,helyen áll, pillanatnyilag 2550Elő-pontot mondhat a ma­gáénak Fotó: Laczó József csuk (ukrán) 2710, 4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2710, 5. Alekszej Sirov (lett) 2705, 6. Gata Kamsky (amerikai) 2695, 7. Valerij Szalov (orosz) 2685, 8. Jevgenyij Barejev (orosz) 2685, 9. Borisz Gelfand (fe­hérorosz) 2685,10. Vlagyimir Jepi- sin (orosz) 2675...,19. Alekszandr Csernyin 2630 (plusz 15)..., 21. Pol­gár Judit 2630 (0). Almási Zoltán (2610) a harminchetedik, Portisch az ötvenkettedik, Ribli az ötvenhar- madik, Adóiján pedig a százhetedik helyen áll. Nők: 1. Polgár Judit 2630 (0), 2. Pol­gár Zsuzsa 2550 (mínusz 5), 3. Maja Csiburdanidze (grúz) 2520, 4. Pia Cramling (svéd) 2515,5. Xie Jun (kí­nai) 2515, 6. Ketevan Arahamija (grúz) 2485,7. Alisa Galjamova (uk­rán) 2450, 8. Polgár Zsófia 2450 (plusz 20), 9. Nana Joszeliani (grúz) 2435, 10. Irina Levitina (amerikai) 2425,11. Mádl Ildikó 2420 (mínusz 10). Csonkics a negyvenötödik, Ve­rőd pedig az ötvenharmadik. Jégen a legendás angol táncospár London (UPI) - Szarajevó, 1984: a Zetra-csamok jegén frenetikus siker volt az angol jégtáncospár, Jayne Torvill és Christopher Dean szabad­korcsolyázása. Ravel, Bolero: erre a zenére futották az albioni táncmes­terek azt a kűrt, ami akkoriban téli olimpiai aranyérmet „gyümölcsö­zött”. Torvill és Dean újfent nagy lendület­tel gyakorol. Céljuk nem más, mint sikerrel visszatérni a nagy jeges tá­borba, elindulni a februári Hlleham- meri téli olimpián. Tudott, Torvillék 1984-es ohmpiai diadalukat követően a hivatásosak közé szegődtek. Amint azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság em­lékezetes döntése nyomán lehetőség adódott arra, hogy az ohmpiai me­zőny be vissza-téijenek, rögvest meg is tették. Csakúgy mint a né­met Katarina Witt és az amerikai Brian Boitano. E hét végén Sheffi- eldben rendezik meg a nemzeti baj­nokságot, melyen Torvilléknek bizo­nyítaniuk kell. Kvalifikációs viadal ez ajavából. Vajh, milyen remények­kel? Nicky Slater, aki egykoron - Karen Barberrel párban - Torvillék fő honi riválisának számított, s jelenleg is­mert televíziós kommentátor, nem rejti véka alá véleményét. Vélemé­nyét, mely igencsak hízelgő a 36 éves Torvillre, illetve a nála egy évvel fi­atalabb Dean-re nézve:- Aligha vitás, technikájuk semmit sem kopott - vélekedett Slater. - Bi­zonyos vagyok abban, hogy sikerrel esnek túl a bajnoki vizsgán, ott lesz­nek Lillehammerben, és komoly re­ményekkel siklanak a jégen. Jayne Torvill (nyilatkozott a The Te- legraph-nak) hite szerint ugyan va­lóban eltelt tíz év Szarajevó óta, de ez nem sokat számít. „Ugyanaz a küldetéstudat vezérel bennünket mint annak idején, a nyolcvanas években” - húzta alá a táncospár hölgytagja.- Nem azért megyünk Lillehammer­be, hogy a táncverseny indulóinak létszámát gyarapítsuk - jegyezte meg Christopher Dean. - Jómagam aranyéremben hiszek, de annyit mi­nimálisan megfogalmazhatok, hogy a világ legjobb táncosai nem lehet­nek nyugodtak - miattunk, a jelen­létünk okán. Thomas befejezi Detroit (AP) - Az amerikai profi ko­sárlabda bajnokságban (NBA) sze­replő Detroit Pistons erőssége, Isiah Thomas bejelentette, hogy az év vé­gén visszavonul, követve Michael Jordan és Charles Barkley döntése­it. A 32 éves kosaras visszavonulá­sa után is a detroiti csapatnál ma­rad, mint menedzser, amely nagyon gyengén szerepel a bajnokságban. Pedig Thomas vezérletével már szebb napokat is átélt az együttes, ugyanis 1989-ben és 1990-ben egy­más után kétszer nyerte meg a rend­kívül magas színvonalú profi baj­nokságot. Thomas körül korábban már felmerültek kisebb gondok, hi­szen a nagy rivális New York Knicks megpróbálta elcsábítani a remek sportembert. Teniszközpont Vancouver (AFP) - Glenn Michi- bata 31 esztendős kanadai teniszjá­tékos befejezi sportolói pályafutását és a jövőben egy teniszközpontot fog vezetni Whistlerben, Vancouvertől északra. Michibata és Grant Con­nell hosszú ideig a világ egyik leg­jobb tenisz párosának számítottak, a Davis Kupában utoljára 1992 szeptemberében játszottak, amikor Ausztriával szemben Vancouverben vereséget szenvedtek. Megemelt díjak Torino (AP) - A megnőtt igények­hez igazodva a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) úgy ha­tározott, hogy az 1995-ben, Göte­borgban megrendezendő atlétikai világbajnokságon megemelt díjazás­ban részesülnek a sportolók. Már az 1993-as stuttgarti vb-n is luxusau­tót vehettek át az első helyezettek a megérdemelt aranyérmeken felül. Primo Nebiolo, az IAAF elnöke el­mondta, hogy Göteborgban nem­csak a győztesek, hanem valameny- nyi dobogós helyezett kap egy-egy személygépkocsit is a medálja mel­lé. Az elnök a legnagyobb veszélyfor­rásnak a doppingolást nevezte és ki­jelentette, hogy az IAAF nemsokára döntést hoz az újabb doppingszerek­kel kibővített tilalmi listájáról. Három kilépő Rio de Janeiro (AP) - Három bra­zil labdarúgó klub - a Flamengo, a Fluminense és a Botafogo - kilépett Rio Állam Labdarúgó Szövetségé­ből, amely ellen a rendőrség korrup­ciós vádak alapján vizsgálatot foly­tat. Az érintett csapatok szerint a szövetség hitelét vesztette, ezért azt tervezik, hogy saját ligát hoznak lét- re. Korábban három második osz­tályban játszó csapat - a Portugue- sa, a Bonsucesso és a Canto do Rio — szintén kiléptek a szövetségből és azt tervezik, hogy csatlakoznak az új ligához. Tele Santana, aki az 1982-es és 1986-os labdarúgó világbajnoksá­gon a brazil válogatott szövetségi kapitánya volt, jelenleg pedig a Sao Paulo edzője, csatlakozott azokhoz a szakemberekhez, akik a brazil lab­darúgásban eluralkodó korrupció kivizsgálását követelik. Santana vé­leménye szerint a korrupció az egész országban érvényesül, nemcsak Rio államban. A Robbie Kupáért Mission Viejo, California (Reu­ter) - Az Amerikai Egyesült Álla­mok labdarúgó válogatottja a világ- bajnokságra történő felkészülés je­gyében részt vesz a február 18-20-a között megrendezésre kerülő Joe Robbie Kupa nemzetközi labdarúgó tornán. A torna másik három részt­vevője, Svédország, Bolívia és Ko­lumbia ugyancsak indulnak a labda­rúgó világbajnokságon. Joe Robbie, a kupa névadója, áld ríégy évvel eze­lőtt hunyt el, a futball amerikai meg­honosításának elkötelezett híve volt. Jordan és a baseball Chicago (UPI) - A tavaly vissza­vonult profi kosárlabdázó, az NBA egykori csillaga, az amerikai Micha­el Jordan azzal a gondolattal kacér­kodik, hogy a baseball-sportban hal­latja szavát, pontosabban úgy terve­zi: tavasszal kemény edzésbe áll. Már „választott is csapatot”, a Chi­cago White Sox együttesében kíván trenírozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom