Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-11 / 290. szám

II ÉM-hétvége ÉM - interjú December 11., Szombat Kereszténység és közélet Dr. Várhelyi Krisztina A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége no­vember végén tartotta II. országos kong­resszusát. A miskolciak 10 fővel képviseltet­ték tagozatukat. Nagyon sajnálhatják a távolmaradók - in­tellektuális veszteség számukra hogy nem lehettek részesei a varázslatos hangulatú, jelentős eseménynek. Áldozat az utazás, a szálláskeresés, a mindennapos problémák „cserbenhagyása”, de az elhangzottak kár­pótoltak, s mintha egy magasabb rendű vi­lágba kerültünk volna. Belső késztetésre - szubjektív élményeim és szerény képessége­im szerint - kísérletet teszek a kongresszusi események mozaikszerű ismertetésére. A kereszténység és közélet - egyház és po­litika című kongresszus fővédnökségét An­tall József miniszterelnök és dr. Dankó László kalocsai érsek vállalta. Antall Jó­zsefnek a kongresszus résztvevői számára írt levelét Boross Péter belügyminiszter ol­vasta fel, ő nyitotta meg a rendezvényt. A címadó témaválasztással kapcsolatos elő­zetes aggályok - mely szerint a rendezvény aktuálpolitizálássá válik - nem igazolód­tak. A kereszténység és közélet erkölcsi, te­ológiai, tudományos, történelmi, kulturális stb. vetületének elvi kifejtése többnyire nem a napi politikához kapcsolódott. A Magyar Köztársaság legmagasabb tiszt­séget betöltő vezetőinek - Boross Péter, Je­szenszky Géza, Balsai István, Latorcai Já­nos, Varga László, Kálmán Attila, Jávor András - elemző, tárgyilagos előadásait ér­deklődéssel és tisztelettel hallgatta a közön­ség. A szünetekben, a fogadáson barátsá­gos hangulatban beszélgettek a szövetség tagjaival, vendégeivel, érdeklődőkkel. A magasrangú egyházi képviselők részvéte­le az ökumené szellemét képviselte. Angelo Acerbi pápai nuncius „Hit és politika” cím­mel tartott előadást. Szólt dr. Dankó Lász­ló kalocsai érsek, Tőkés László, a királyhá- gó-melléki református egyházkerület püs­pöke, Tempfli József nagyváradi római ka­tolikus megyés püspök, Harmati Béla evan­gélikus püspök, Hegedűs Lóránt református püspök. Tempfli József csodálatra méltó hite, szelíd elszántsága tükröződött a „Magyarság és kereszténység Erdélyben” című megindító előadásában. Hegedűs Lóránt ámulatba ej­tő tudásából és műveltségéből fakadó, tisz­tánlátásról tanúskodó, sziporkázó előadá­sát hallgathattuk „Mai keresztyén közéleti felelősségünk” címmel. A tudomány jeles képviselői közül Nemes- kürty István, Molnár Tamás, Amerikában élő magyar politológus, Neumark Tamás, Andrásfalvy Bertalan, Bolberitz Pál, Erdé­lyi Zsuzsanna, Pataki László, Jávor Béla tartott előadást. Molnár Tamás sajátosan emlékezetes néző­pontból közelítette „Az egyház társadalmi kötelezettségéit. Kitért és párhuzamot vont az amerikai és magyar fiatalok képessége és tehetsége között. Kimagaslóan tehetséges­nek tartja fiataljainkat. Bolberitz Pál, a Hit- tudományi Akadémia professzora kristály- tiszta logikával, szuggesztív előadásmód­ban mutatta be ,A szabadság csapdái”-t. A kongresszus túllépett az ország határain. Az egyházi és világi diplomácia, külföldi egy­házi képviselők, világi társszervezetek - köztük a szlovákiai KÉSZ - képviseltették magukat. A kongresszus nemzetközi megítélése elis­merő. Megtisztelte a konferenciát előadá­sával Herbert Werner, a Bundestag (CDU) tagja, Gustav Matschl, a bajor parlamenti bizottság (CSU) elnöke is. A Siedel Alapít­vány és Konrad Adenauer Alapítvány tá­mogatta a kongresszus lebonyolítását. A KÉSZ tisztségviselői és vidéki szervezete­inek előadásai a tapasztalatok hasznosítá­sában adtak elvi és praktikus útmutatót a miskolci tagozat számára is. Keresztesné Várhelyi Ilona, a debreceni KÉSZ és az északkelet-magyarországi régió elnöke lírai hangvételű gondolatai, egyben konkrét célt és feladatot magában foglaló előadása soká­ig emlékezetes marad. A győri KÉSZ elnö­ke, Lanczendorfer Erzsébet előadása ugyan­csak lenyűgöző élményt nyújtott és ötletet adott a miskolciaknak is. Csanád Béla elnök kezdeményezésére 1989- ben alakult a Keresztény Értelmiségiek Szö­vetsége. Mára országos mozgalommá tere­bélyesedett. Láthatóvá vált az a társadalmi erő, tudás, tehetség és felelősség, amit a ma­gyar értelmiség és ez a szervezet képvisel. Áz országban tapasztalható tengernyi gond és gazdasági probléma ellenére a jövőbe ve­tett hit és optimizmus tükröződött. Felelős gondolkodás érződött az országért, nemzet­ért, magyarságért, fiatalokért, idősekért, gazdagokért és szegényekért egyaránt. (Szerzőnk a KÉSZ miskolci tagozatának szervezője.) Kigyoemberek kígyóorszaga? Születésnapi beszélgetés a Filip Gabriella Müller Péter azon kevesek egyike, aki azt állítja magáról, hogy kapcsolatban áll a szellemvilággal. Korábbi nagysikerű regényei és színpadi művei - Világcirkusz, Részeg józanok, A madárember, Szo­morú vasárnap, Mária evangéliuma, Doctor Herz —után az elmúlt esztendőben jelentette meg Kígyó és kereszt című könyvét, melyben közvetíti szá­munkra ezeket a szellemvilágból érkező üzenete­ket, megismertet korábbi életeivel, a könyv máso­dik részében pedig a Latinovits Zoltánnal folyta­tott - több évszázadra visszanyúló - szellemi be­szélgetéseikről olvashatunk. Ä Kígyó és kereszt folytatásaként kiadott Lomb és gyökér című köny­vének megjelenésekor, és a születésnapja előesté­jén beszélgettünk az íróval. Ebből adódott az első kérdés, hányadik életének hányadik születésnap­ját ünnepli? • Nehéz kérdés. Megszülettem egyszer anyámtól, megszülettem, amikor a halálon túljutottam, majd amikor a mesteremmel találkoztam. De rengeteg születésnapom volt. Hogy pontosan mennyi, azt nem is tudom, még soha nem kérdeztem meg a mesteremtől, hogy hány élete van egy embernek. Azt hiszem nagyon sok, de meggyőződésem szerint az ember minden pillanatban újjászületik. Ebben a pillanatban is, ahogy itt beszélünk rengeteg sejt és rengeteg érzés meghal bennünk és ugyanakkor újjá is születik. □ Latinovits halála kapcsán azt állítja, hogy előre lehetett tudni a véget. Talán udvariatlan éppen a születésnap kapcsán megkérdezni, hogy mit tud a saját jövőjéről. Mert amit a múltról, előző életeiről ír, mindez ellenőrizhetetlen az „evilági beszélge­tők” számára... • Csak a Zoltán esetében volt ez olyan nyilvánva­ló, hogy még egy kezdő asztrológus is láthatta a vé­get. Az én életemnél is látható ez, mert annyira evi­dens, hogy nem kell hozzá nagy tapasztalat, nagy bölcsesség és tudás. Ki lehet keresni még egy aszt­rológiai szótárból is. Amit egyébként én nem sok­ra becsülök, mert az asztrológia ennél jóval több. □ Tehát tudja azt, hogyan fogja befejezni majd evi­lági életét? • Nem. Nem. Ezt ki kellene számolni. Azt tudtam, és meg is írom most a Lomb és gyökér című köny­vemben, hogy a jobb combcsontom el fog tömi. Tudtam, hogy testemnek ez egy nagyon kritikus pontja. Azt is tudtam magamról már 19-20 éves ko­romban, hogy a külső, erőszakos balesetekre sorsszerűén vállalkozom. □ Fél a haláltól? • Nem. Nem érdekel. Ameddig én ajövőmmel fog­lalkoztam, csak egy dolog érdekelt: mennyire fo­gom vinni az életben. Mennyire leszek híres em­ber, meddig jutok az életpályámon. Pontosan ez az a réteg, ez a hiúság, aminek a leköszörülésére vál­lalkoztam ebben az életben. Ezt kell most megol­danom. Nem véletlen, hogy 19 éves koromban csak az az egy izgatott, hogy milyen magasra ível majd fel a csillagom. Azóta nagyon megszenvedtem ezért. Hiú és nagyravágyó voltam. □ Mégis, nekem úgy tűnik, mintha most is építget­né a karrierjét... • Most már nem. Attól kezdve, hogy a nevem is­mertebbé vált, ezt már nem teszem. Azt viszont szeretném, ha a könyvemet sokan megismernék, mert úgy érzem, nagyon hasznos. Ezeket a mun­káimat nem egyedül írtam, fogják a kezemet. Nem lehetek annyira ostoba és beképzelt, hogy ezt ma­gamnak tulajdonítsam. Többezer gépelt oldalra rúg a mesteremmel folytatott szellemi beszélgeté­seink j egyzőkönyve. Ezekből nagyon sok mondatot szó szerint emeltem át a könyvbe. □ Szellemi találkozásoknak köszönhetően Lomján Edittel, Latinovits Zoltánnal is beszélget. Erre kí­váncsiak is az olvasók. De hogy van az, hogy csak hírességekkel találkozik? • A mesteremen kívül nekem valóban csak ez a két szellemi találkozásom volt. De ne felejtsük el, hogy mind a ketten, Dómján Edit és Latinovits Zoltán hozzám közel álló emberek. Editke a Madách Szín­ház művésze volt, az élete nagy korszakában kol­légák voltunk. Zolival pedig sokkal régebbi a kap­csolatunk. Nekem ő nem egy híres embert jelen­téit. Egyébként a Kígyó és kereszt után azt ta­pasztaltam, hogy az embereket nem ez érdekli el­sősorban. Úgy ítéltem meg, hogy egy ilyen történet­ben, ahol a reinkarnáció lélektanát akartam meg­mutatni, nagy előny, hogy nem kell bemutatnom egy olyan embert, akit senki sem ismer. Tehát nem kell íróilag ábrázolnom egy figurát azért, hogy aztán annak a másik életét és még a másik életét bemutassam. Egyébként a könyv megjelenése után visszajött egyfajta elégedetlenség Zoltán részéről. Úgy érezte, hogy nem voltam elég részletes és kö­sokadik életét élő Müller „Ahogy voltam gyermek, kamasz, férfi s tán öregember, s mindig úgy éreztem: „én vagyok”... úgy vált át a szereppel való azonosságtudatom egy tágabb ÉN-TUDATTÁ, t 5 többé nem azt mondom, hogy én, Müller Péter, hanem azt, hogy ÉN A SZÍNÉSZ VAGYOK...” nyörtelen az ő életét illetően. Nem derült ki az emberek számára, amit ő nagyon szeretett volna: hogy milyen rettenetesen fontos ez az élet, amit élünk, és milyen mérhetetlen szenvedéssel jár, hogyha itt nem oldjuk meg a problémáinkat. □ Öntől hallottam, hogy nem üdvös dolog szelleme­ket idézgetni. Viszont a nagy szellemeket szabad piszkálni? • Nem szabad piszkálni. Én sem piszkáltam. Én erre engedélyt kaptam. Fogalmam sem volt, hogy Latinovits Zoltán egyszer csak megszólít. Koráb­ban nagyon sok öngyilkos-történetet írtam. Ab­ban az időben történt, hogy egy nagyon mély és bensőséges beszélgetés alkalmával megkérdeztem a mesteremtől: mi az öngyilkosság lélektana. Ak­kor ő váratlanul átadta a csatornát két olyan sze­mélyiségnek - Doniján Editnek és Latinovits Zo­linak -, akik a médiumon keresztül elkezdtek be­szélni. Elmondta a mesterem, hogy ő azért enge­délyezte ezt a két beszélgetést, mert nekik is üd­vös volt. „Hasznos megszagolni titeket a földön” - így mondta Zoli. Határozottan jót tett nekik ez a beszélgetés. Borzasztóan sokat tudtunk segíteni egymásnak. És amikor én hozzáfogtam ehhez, megkérdeztem a mesteremet, hogy megtehetem- e, és megkérdeztem Zolitól is. Tehát nem én hív­tam őket, és soha ilyen kapcsolatot nem létesíte­nék. Magyaréin szólva: én nem vagyok spiritiszta, akivel én kapcsolatban állok az egy szentlélek, egy megvilágosult szellemiségű csodálatos mester, aki engem vezet. □ De Soós Imrétől nem kért és nem is kaphatott ilyen engedélyt! • Amit én leírtam a Részeg józanokban, az részint egy regény. A ’93-as kiadás utószavában elmon­dom, hogy Tábori Pétert sokan összetévesztették a valódi Soós Imrével, holott én abban inkább ma­gamat írtam meg, ez az én önvallomásom. Az a ha­lálba rohanó szenvedélyes szerelmes inkább én voltam. Amit hozzáteszek ehhez a történethez, az pusztán annyi, amennyit földi tanúként láttam. A mi kis országunkban nagyon sok az öngyilkosság. Különösen nyomasztó, hogy a nagyemberek vetnek véget az életüknek. Ez rettenetesen rossz hatással van az emberekre. Azt mondják, ha egy kiválasz­tott feladja a küzdelmet és a halálba rohan, akkor mit csináljak én, a kisember. Soós Imre alakját könyvem megjelenéséig ilyen fals mítosz övezte. Én leírom, hogy Soós Imre nem lett öngyilkos. De ezt én nem spirituális úton tudtam meg, hanem at­tól a nyomozótól, aki ezt elárulta nekem a helyszí­nelés után, csak én azt akkor nem írhattam meg. Imre egy zseniális parasztgyerek volt, a felesége pedig egy zseniális zsidó orvosnő, és én attól féltem, ha megírom a teljes igazságot, akkor ez egy hamis antiszemitizmust sziüt volna. Újabb alkalmat ad­tam volna erre a teljesen elvetemült és terméket­len „népies-urbánus, zsidó-nem zsidó”-vitára. □ Ha már a mítoszteremtésről esett szó, csak meg kell kérdeznem: nem a saját mítoszát alakítgatja, amikor arról beszél, és így szerepel a Kígyó és ke­reszt borítóján is: az 1956-os forradalomban több lövés érte... • Először is: valóban ’56-ban történt. Nem írhat­tam mást, valahol el kellett helyeznem az időben. §ter íróval Másrészt tudatosítani akartam, hogy ez az ifjúsá­gom idejére esett, tizenkilenc éves voltam. Csak bo­nyolult körülírás lenne, az igazság elkenése, ha el­hallgatnám, hogy ez ’56-ban történt. De a köny­vemben leírom, hogy nem voltam forradalmár. És azt is leírtam, ha forradalmár lettem volna, akkor ma már inkább letagadnám. Nem voltam az. Egy szenvedélyes ifjú voltam, aki rohant a szerelme után és megdöglött. A kórházban aztán annyi em­bert láttam haldokolva, nyomorékon; az egyik kommunista volt, a másik nyilas, a harmadik szél­ső jobb, szélső bal... Már akkor, ott látszott, ha mi nyerünk, egymás torkának fogunk ugrani, ahogy ez most meg is történik. Hangsúlyozom, ha akkor én forradalmárként harcoltam volna, akkor most letagadnám. Érdemről, ebben az egész ’56-os ügy­ben, nem lehet beszélni. Itt van Göncz Árpádunk, aki nem tudom hány esztendőt ült, ezerszer töb­bet szenvedett, mint bárki más, és azt látom, hogy kifütyülhetik. Egy ilyen helyzetben jó pontokat gyűjteni nem lehet. De engem nem érdekel a poli­tika. Minden belülről jön ki, nem a politika csinál­ja az emberi lelket, hanem a lélek a politikát. És amíg az emberi lélek nem alakul át, addig az élet olyan is lesz. Vacak emberek csak vacak világot tudnak csinálni. Jó emberek jó világot tudnak csi­nálni. Akik szeretnek, azok szeretetteljes világot teremtenek magunk köré - legyen ez a világ egy család, egy iskolai osztály vagy legyen ez egy or­szág. Olyan emberek, akik belül hordozzák maguk­ban a kígyószenvedélyüket, csak kígyóországot tudnak csinálni. □ Sok szó esik mostanában arról, hogy a rendszer- váltás után hatalmas szellemi vákum keletkezett. Kapaszkodókat, hitet keresnek az emberek. Napról napra újabb szekták alakulnak, önjelölt hittérítők próbálják eladni tanításaikat. Nem ezt a szelet pró­bálja kifogni ön is? • De igen. Ez egy jó szél. Itt összeomlott a materi­alizmus. Nem egy politikai rendszer omlott össze, hanem mindannak az álszellemi bázisa, amin ez a rendszer állt. Nem igaz a materializmus! Az az egész, amit úgy mondtak, hogy felépítmény, az hazugság. Itt az igazság volt elnyomva 40 évig. Nem igaz, hogy a lét határozza meg a tudatot! Té­veszme! Rengeteg téveszmét sulykoltak a fejünk­be. Összeomlott egy világ, de helyette jön egy új. Most vizsgáznak le azok a művek, amelyek erről az új világszemléletről beszélnek, most derül majd ki, hogy mennyire hitelesek. Mert megtalálod ben­nük a szélhámosságot, a szerzésvágyat, a nem átélt tapasztalatok áruba bocsátását. De megtalá­lod benne az igazságot is. Nekem ebben a pillanat­ban a legnagyobb küzdelmem nem a materializ­mussal van, mert az látványosan összeomlott. Bár az emberek hétköznapjaiban megjelent egy más­fajta materializmus, a kapitalista materializmus, pedig az már régen csődbe ment. De az én legna­gyobb küzdelmem az álspiritualitással van, az ál­misztikával, a képmutató vallásokkal, a hazug­sággal. Én nem írtam, és nem mondtam semmi olyat, amit ne tapasztaltam volna, ne vettem vol­na vizsgálat alá, és ne kezeltem volna hosszú ide­ig kétellyel. Amihez én visszatértem az nem más, mint az igazi Jézus-hit, talán úgy fogalmazom, hogy az igazi Krisztus-hit, ami ugyanezekkel a csodákkal van teli. Csodálatos gyógyításokkal, ha­lál utáni élettel, az ember mély lelki titkaival. •• □ A Kígyó és keresztben nagyon sokféle vallási ta­nítás kavarog. Ez már egy új vallás lenne? • Nem. Ez minden vallásnak a gyökere. Egy isten van. Az új könyvemben ezt részletesen kifejtem- Nem tudom komolyan venni, amikor azt mondják, hogy egy isten van, és ugyanakkor csak a keresz­tény vallásból van legalább kétszáz fajta, és az egyik a másiknak nem istene. A protestánsnak nem istene ugyanaz az isten, mint ami a katolikus­nak. A két vallás között nem hitelvek különbségé­ről van szó. A protestantizmus olyasmivel vádolta meg a katolicizmust, amit a mai napig nem szívott vissza: hazugnak minősítették a katolikus egyhá­zat. Itt nem arról van szó, hogy az egyik hisz Szűz Máriában mint anyaistenben vagy nem. Ezek csak hitelvek, ezeken lehet vitatkozgatni. De más istent hisznek! Mind a kétszáz más istent hisz, és a mohamedán is más istent hisz, a buddhista is— Nincs ennyi isten! Egyetlen isten van. És ez az egyetlen isten minden igazi vallásban tükröződik. Ennek én utána jártam. Minden vallásnak van egy közös gyökere. □ Ezek szerint sikerült megtalálni a közöset ezek­ben a vallásokban? • Igen. Jézus azt mondta, aki velem van, az össze­gyűjt, aki ellenem, az szétszór. Én gyűjtő vagyok. Nem azt keresem, hogy két vallást mi választ el egymástól. Engem nem a korlátok érdekelnek, hanem az azonosságok. Fotók: Laczó József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom