Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-16 / 294. szám
14 ÉSZAKrMagyarország Múltidéző 1993. December 16. Csütörtök Könyvrelikvia Szaladin korából London (AP) - A XII. századból származó, egyedülálló könyvtöredék került kalapács alá nemrég egy londoni árverésen. A pergamentöredék kikiáltási ára 12 ezer font körüli összeg volt. Szakértők szerint a kézzel írott könyv abból az időből való, amikor Szaladin, a legendás hírű muzulmán hódító 1187-ben bevette Jeruzsálemet. Christopher Hamel, a Sotheby's árverési szakembere szerint a nem mindennapi írásos emlék annak a templomnak a szent könyvei közül való, amelyet a szaracénok a városban nyolcszáz évvel ezelőtt leromboltak. (A nyugati keresztények, akik a Szentföld megtartásáért harcoltak a keresztes háborúkban, arab ellenfeleiket nevezték szaracénoknak.) A szíriai főváros volt ugyanis a lovagiassága miatt még ellenfelei között is nagy tiszteletnek örvendő Szaladin birodalmának a központja volt. Az állati bőrből készült pergamenre kézzel írt szent szövegfelkeltette a szaracén hódítók érdeklődését, mivel ők papírt használtak. A könyv kitépett lapjait borítóként és előzéklapként hasznosították újra saját könyveiknél. A töredékek bibliarészleteket és liturgiái előírásokat tartalmaznak latinul, görögül és örmény nyelven. Aköny- veket pedig Franciaországban, Angliában, Olaszországban és Jeruzsálemben írták. Hasonló, a XII. századból származó relikviák nagy számban kerültek elő észak-európai templomokból. Ezek önmagukban nem túl érdekesek, és csak 50 font körüli értéket képviselnek. A Szaladin korabeli relikvia igazi különlegességét az adja, hogy mindegyik pergamentöredéken oldalvást felírva-XIII. századi arab kalligráfiával - az „Ezeregyéjszaka meséi’-nek címei olvashatók, amelyekkel az arab hódítók múlatták az időt egykoron az esti tábortüzek mellett. Latin és arab felirat egyazon pergamenen: ez az igazi szenzáció - véli Hamel úr, a brit árverési cég szakértője. Arab és keresztény birodalmak között az akkori időkben az „érintkezési felületet” a keresztes háborúk és Dél-Spanyolország jelentette. Ennek a relikviának azonban aligha van köze a spanyolokhoz. Szaladin egyesítette Szíriát és Egyiptomot, hogy így jusson egy olyan hadsereg birtokába, amely képes Jeruzsálemet bevenni. Jeruzsálem ezt követően már sosem került vissza a keresztények kezére. A szaracénok rombolását csak néhány, a keresztesháborúk idejéből való kézirat élte túl, amelyeket feltehetően nyugatabbra menekítettek a muzulmán seregek elől. A Szent Sír temploma a jeru- zsálemi katedráhs szerepét töltette be azokban az időkben, mikor Jeruzsálem a kereszténység fővárosa volt. Kos Károly 110 éve született Budapest (MTI) - A református hívek ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg Kós Károly születésének 110. évfordulójáról kedden Budapesten, a Szabadság téri templomban. Hegedűs Lóránt Duna-melléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében szólt a vasárnap elhunyt miniszterelnökről. A püspök emlékeztetett: Antall József súlyos betegen is a munkának szentelte minden idejét. Kós Károlyról, az erdélyi magyarság szellemi életének kiemelkedő alakjáról Czine Mihály, a Magyarországi Református Egyház főgondnoka emlékezett meg. Kijelentette: Kós Károly a protestantizmus neveltje volt, aki arra tette fel az életét, hogy hitét s népét szolgálja. Az erdélyi magyarság reménytelennek tűnő helyzetében is azt hirdette, hogy élni kell és élni lehet. Kos Károly a semmiből teremtett életet: könyveket, folyóiratot, kiállítótermeket szervezett és plébániákat tervezett gyülekezeteknek - mondta a főgondnok. Rámutatott: Kós Károly halálakor fényes csillag hullott le Erdély egéről. A hiányzó kapocs Helsinki (MTI) - Elképzelhetően egy kis dinoszaurusz megkövült csontvázának segítségével megtalálják a hiányzó kapcsot a hüllők és a madarak között. Az orosz tudományos akadémia paleontológiái intézetének tulajdonában lévő egyedülálló leletet Finnországban áhítottak ki. A megkövült csontváz darabjaira 1992-ben bukkantak a Góbi-sivatagban — nyilatkozott a Reutemak Heikki Lahelma, az orosz Paleontológiái Intézet-Ifi állításának finn szervezője. A maga nemében egyedülálló, közel 70 millió éves és 15-20 centiméter hosszú csontváz egyes szakértők szerint — szerkezete miatt - a dinoszauruszok és a madarak közötti kapcsolatra utal. Annak ellenére, hogy a madaraknak van tollazatuk és szárnyuk, a hüllőktől származnak - vélekednek a tudósok. Erre a következtetésre csak a fajok vázbeli hasonlóságaiból jutottak, eddig ugyanis nem rendelkeztek a fokozatos átalakulás különböző lépéseit bizonyító kövületekkel . A kiállítás a helsinki vásárközpont után látható Stockholmban, majd Oslóban és Koppenhágában is. Szemelvények megyénk múltjából Kövér Árpád Rablófogás Gömörben (1832) „Rozsnyóiul dec. 20ikán: Örömmel jelenthetjük, hogy a már egyszer katona-fegyverek közül kisiklott híres kalóz s rabló Dovecz, ki Gömör s vele szomszéd vármegyékben a közösséget gyakori fosztogatás és gyilko- lásival csüggeszté, végre dec. 18ikán Koboláron egy meghittje házánál (burgonya-gödörben) elfogatott, s még az nap ideszállíttatott végítél- tetése s gaz tetteinek érdemlett jutalmát veendő. Született Henczkón Gömör vármegyében. A mintegy 28 évű alacsony, lőcs lábú, de vállas és izmos ifjú arczvonalmi és tekintete épen nem gyaníttatnák az emberiség ellen megkeményült szellemét.” Abaújban támogatják a színészetet (1833) „Tek. Abauj rendei e f. dec. 2ikán tartott közgyülésök alkalmakor az első alispán s kir. tanácsnok Comáromy István urnák előterjesztése következésében, a megye pártfogása alatti színész társaság elősegéhésére ismét újabb ajánlatokat tettek, maga a tisztelt elölülő e hazafi czélra 100 irtot vala nemes ajánlani. Egyébiránt kassai több rendű levél panaszolja, hogy mióta e színész társaság nyári kirándultából Kassára hazatért, alig adott elő hazai eredeti darabot, hanem merő fordításokat. Hiányában vagyunk ugyan eredeti daraboknak, de még sem annyira, hogy közben egyik vagy másik jelesb mú elő nem adathatnék; annál inkább minthogy a fordított darabokat már eredetiekben csaknem uton-utfelen ismerik, s kívánt nemzeti czélt álta- lok nem oly hathatósan érhetni.” Miskolciak a huligánok ellen (1840) „Miskolcz dec. 13kán: Haladunk! A pesti joggyakorlók szépen bizonyítók haladásunkat! de hasonló haladást tanúsítnak napról napra inkább egyéb osztályú honfiaink is. Ki nem ismeré országszerte a kalaposlegényeknek rakonczátlanságukat, ellenszegülésöket, külön szövetkezésben, egymás fölötti zsamokosko- dásban, mikor nekik tetszett, mestereik nagy kárukra egyesült munkát- lanságban, minden vasámaponkén- ti s hétfőnkénti dőzsölésben, öklö- zés, öklöztetés, műhely- és egész czéh-becstelenítés között, az erkölcstelenség örvényeiben fetrengé- nek vagy akarák, vagy nem, ha csak türetni kívántak is társaiktul. Nincs toll valóban, melly leírhatná sokféle zabolátlanságukat! A durva középkor dinom-dánom veszedelmes ösvényein járdáivá, mestereik s legénytársaik valódi ostorai valának ők! E mételyt írtólag s gyógyítandólag nem bércsökkentés vagy más valami kinézés, hanem egyedül erkölcsjavítás tekintetéből szólamiának föl először a gyöngyösi, miskolczi, szegedi czéhek, mellyekhez csatlakoznak a budapestiek is több más czéh- nek csak hamar történt hozzájárul- tával s kieszközlik a helytartótanácstól f. é. llkén kelt azon rendeletet, minélfogva minden eddigelé divatozott kicsapongás vagy kihágásoknak tüstinti megszüntetésük a törvényhatóságoknak szorosan meghagyatik... Miskolcz és Gyöngyös pendíték meg a nagy munkát, melly országszerte üdvös gyümölcsöket hozand, egy egész osztálybeli, féktelenségben sajongott ifjúságot nyervén meg a csinosodás, művelődés nagy és haladás-biztosító föladatának.” Árvízkárok a Bodrogközben (1841) „Berettőn (Zemplény) dec. végén. Az újjászületés jelei hosszas tespedés senyveiből, nemcsak az administrate ügyeiben kezdenek jelentkezni. Tisztviselő karunk koszorújában férfiakat látunk, kik a közjó és haladás független emberei, a rendekkel kezet fogva, jövőnk fellegeiben az olly rég óhajtott reform reményét hagyják feltüntetni. Figyelmes szemekkel szándékozva kísérni életkezdetünk minden mozgalmit, egyelőre itt csak a kezdet eredvényeiről. Orsz. hirű azon ínség, mit a felföld árvizei tájunk s a Bodrogköz természetáldott édenén majd minden évenként elártasztnak. Tízszeres áradás tízszer tette tönkre az idén több mint nyolcvan helység mindenét. Igaz, mozogtunk is, esengtünk is; a mozgás eredvénye néhány öl- nyi, csatornának keresztelt árok, s az esengésé a küldött vizmémökök levének. Végre fólnyilt a szemünk. Láttuk, hogy itt nemcsak tétetni, de tenni is kell, s őszön a felsőbb tájak birtokosai egyesületet alakítónk birtokarányos részvényfizetés következésével.” Borsod megye gyűlése (1844) „Miskolc dec. lén. Gondolom kedves dolgot teszik a nyájas olvasó előtt, midőn nov. Utol 23ig tartott borsodi közgyűlésről illy későn szerencsé- sitem tudósításommal, mert érdektelen volt az és száraz mint a Veres tenger, midőn Mózes a zsidókat átvezette rajta. . Közgyűlésünk tehát nov. llén kezdődött mégpedig szerencsétlen akustikájú nagy tere- münkben, melynek jóhangzatúvá tételére a nemesség által ajánlott 30 ezer pengőből bizonyosan nem telt már. A gömöri útvonalon nélkülözhetetlen hosszúrévi híd költséges kijavításának folytatásáról is volt vita, s áthatván a rendek kebelét azon vérmes remény, hogy ezentúl illy országos vonalakon utak és hidak országos költségen fognak vezettetni, jónak látták a folytatást a törvény kihirdetéséig fölfüggeszteni; hisz az mind jó volna, csak a tót meg az utazó beérhetné a reménységgel, de biz ez igen sovány, kenyér és pecsenye nélkül nem csúszik el. Ennyit közgyűlésünkről. Most valamit a Sajó- rul is, melly megunva árkában csendesen hömpülygeni, tengerré varázsolta pár hét előtt vidékünket kiöntésével s a közlekedést az országos vonalon akkor megakasztó, sőt csudát is tőn, mert ime azon tömérdek költségen szárazra épített kőhíd alatt is, mellyen a Sajó helyett eddig az ártatlan Szinyva vévé magának a bátorságot fölfelé folyni minden mérnöki kiszámítás, vagy ki nem számítás daczára - most ime uraim csudálkozzatok! a Sajó is...” „Borsod megye állapotja” (1845) „Miskolcz, dec. 4én. Municipiális életünk ezerfelé ágzó érdekei s jeleneteivel, mellyek felváltva egyetértés és széthúzás, pangás és lázas mozgékonyság képeit tüntetik elő, bő tápot nyújthat nemcsak lélektani isméretek gyűjtésével foglalkozónak, de az alkotványos formák bármely figyelmes vizsgálójának is, s míg egy részt nyíltan meg kell vallanunk, hogy e páratlan institutió az, mellynek köszönhetjük, hogy nemzetiségünk zománczát annyi viharos idő után sem veszíték el, úgy más részt nem hallgathatjuk el viszont, hogy ez institutiónak is vannak árnyoldalai s köztük legnagyobb az, mikép minicipalis életünk mentül inkább áttér passiv védelmi helyzetéből a positivitás mezejére, annál nehezebb kikerülnie azon szirteket, mellyekbe ha beleütközik, majd minden hatása paralysálva van; értem azon gyászos viszszahatást, mellyet egyes jellemtelen bujtoga- tók aljas érdekeik tekintetéből minden üdvös reformkérdés s annak bajnokai iránt az alkotványos jogokkal felruházott alsóbb osztályoknál geijeszteni s egész fanatizálásig szítani el nem mulatnak...” Száz éve alakult a Diósgyőri m. kir. Vas- és Acélgyári, Jószerencse” Dal- és Önképzőkör Kriston Béla Técsey Ferenc 1888-1901-ig tartó kreatív gyárvezetése alatt élte világkorát a hányatott sorsú, történelem viharai tépázta diósgyőri kohászat. Ez időben alakult ki a vasgyár törzsgárdája s a gyárvezetés több olyan intézkedést foganatosított, melyekkel a messzi tájakról toborzott kitűnő szakmunkásokat a gyártelephez kötötték. Az egyik üyen intézkedés volt a „Jószerencse” Dal- és Önképzőkör megalakítása 1893. január 29-vel olyan célzattal, hogy a nehéz fizikai munkában megfáradt dolgozók szabadidejükben ne a korcsmákat látogassák, hanem az önképzőkör nyújtotta lehetőségeken belül művelődjenek, szórakozzanak családtagjaikkal együtt. A vasgyári tisztviselők vezetése alatt álló Jószerencse a vasgyári munkástársadalom legpezsgőbb életet élő egyesülete és összetartója lett. A munkásság szellemi élete túlnyomó részben az egyesület rendezésében bemutatott ismeretterjesztő, műsoros- és színielőadások, valamint hangversenyek keretében történt. Minden nemzeti ünnepen, minden kiemelkedő alkalommal egybegyűjtötte a munkásságot magas nívójú, nemes szórakozást nyújtó és hazafias érzést fejlesztő programjával. A zene- és a dalkultúra, valamint a műkedvelő színjátszás felkarolásán kívül az alakulást követő időszakban az egyesület bámulatos eredményt ért el a gyártelepen letelepedett, jelentős részben idegen nyelven beszélő munkástársadalom beilleszkedése, magyarrá nevelése terén. Talán nem érdektelen a jubileumi év apropóján feleleveníteni a nagy múltú egyesület főbb eseményeit kronológiai sorrendben. Ofcsák Ferenc kazánfűtő révén alakult meg 1892-ben a Diósgyőr-vas- gyári fúvószenekar, mely hazánkban a legrégibb társadalmi zenekarok közé tartozott. 1893 őszén elkészült az együttes működési szabályzata, mely szerint „a zenekar célja a vasgyári lakosság zenei élvezetben részesítése, alkalmat teremtve üdítő szórakozásokra...” 1896-ban Winter József, majd Havasi József karmesterek már vonószeSenger Gusztáv a Miskolci Nemzeti Színház, később a „Jószerencse" vasgyári zenekarának kitűnő karnagya nekarrá fejlesztették a rezes bandát. Nagy lendületet adott a zenekarnak 1911-ben Senger Gusztáv, a miskolci Nemzeti Színház karnagyának szerződtetése. 1895 februáijában Szebenyi József a Jószerencse keretében vegyeskart létesít, de az együttes egy fellépés után mégugyanazon év októberében megszűnik. 1922-ben alakult meg a Diósgyőr-Vasgyári Palestrina Vegyeskar, mely az egyházi igények kielégítése mellett részt vett a világi dalosversenyeken is. Kezdetben 1937-ig Philippi Vilmos volt a karnagya, majd őt követte két évig Halmos István, és 1940-től 1948-ig For- rai István. 1925-ben alakult meg a Vasas Dalárda, a szociáldemokrata vas- és fémmunkás szakszervezet kezdeményezésére. 1928-ban megalakult a Református Vegyeskar, melynek karnagya kezdettől fogva a megszűnéséig Szűcs Lóránd volt. A zene és a dal művelői mellett a színjátszók sem tétlenkedtek. A vasgyár színjátszása 1885-re vezethető vissza, amikor is a tisztviselői kar Szilveszter estéjén nagy sikerrel adták elő az „Angolos311” című vígjátékot. 1891-ben talál otthonra a színjátszógárda az 1888-ban felépített modem fiú-, majd 1901 decemberétől a leányiskola első emeletén berendezett színházteremben. 1895- ben az iskolában megépített színpadot a vasgyári vendéglő emeleti nagytermébe helyezték át, s a vasgyári társadalom tisztviselői kara ebben a helyiségben tartotta meg összejöveteleit, mulatságait, irodalmi estélyeit, zenei koncertjeit, tánc- tanfolyamait. A jól működő kaszinó nagyban elősegítette Diósgyőr-vas- gyár színjátszásának fejlődését, mert a tisztviselők és munkások között fennálló egészséges rivalizálás, különösen a századforduló után, mindinkább tökéletesedő produkciók bemutatására sarkallta mind a rendezőket, mind a szereplőket. Az egyik fellegvár tehát a ma is meglévő, vendégház melletti vasgyár kaszinóban épült ki, mely az Alkalmazottak, illetve a Tisztviselők Dalegyletének birtokába került. A másik fellegvár, a munkásoké a „Jószerencse Dal- és Önképző Köre” által birtokba vett, 1895 szeptemberében felavatott ezer személyes vasgyári étterem (lovarda) lett, mely alkalmas volt arra, hogy benne, a napi étkeztetésen kívül, nagyobb tömegek számára különféle kulturális rendezvényeket szervezzenek. A munkások szorgalmazták is, hogy az étteremben a Jószerencse részére színpadot építsenek. Egy év után, 1896- ban fel is épült a színpad és így a diósgyőri-vasgyári munkásszínjátszás tárgyi feltétele biztosítást nyert. A színpad felavatásakor „A leánykérő” című egyfelvonásos színmüvet adták elő. A színpad mérete, berendezése megfelelt a kor igényeinek, zsinórpadlással, villanyvilágítással, férfi és női öltözőkkel rendelkezett. A zenekari árkot később építették meg. A modem színpad akkor vált tökéletessé, amikor a következő évben gazdag ruhatárral is ellátták. 1897- ben bemutatták Szigeti: ,A vén bakancsos és fia a huszár” című vígjátékot, majd ugyancsak Szigeti Józseftől: „Csizmadia mint kísértet” című bohózatot. Meragelli lemondása után Jankovich Béla főművezető vette át a rendezői teendőket, az ő irányításával került színre a „Veressapka” című népszínmű, a „Charlie nénje” és a „Méltóságos csizmadia” című vígjátékok. 1908-ban úja a miskolci sajtó: „Napjainkban zsúfolásig megtelik a munkásétterem, ahol szórakoztató, tanulságos dolgokat adnak elő. A jól szervezett zenekar operettrészleteket játszik, a műkedvelők lelkes és kedves csoportjai víg egyfelvonásos bohózatokat adnak elő. Felbecsülhetetlen munka ez! Műveltséget terjeszteni, annak szeretetét beleoltani a nép széles legalsóbb rétegeibe, őket nemesre képezni...” így értékelhette ezt Senger Gusztáv a Miskolci Nemzeti Színház karnagya is, mert ott hagyva a színházat, a vasgyárban telepedett le és teljes tudásával a vasgyári, pezsgő kulturális élet szolgálatába állt. 1914 januárjában mutatták be Lau- day János perecesi igazgató-tanító „Mucsai posta” című humoros operáját Senger Gusztáv megzenésítésében. Ezt követte rá három hónapra Mail- lart: ,A remete csengettyűje” című regényes vígoperájának bemutatója Senger Gusztáv betanításában, La- uday rendezésében. A produkció óriási sikert aratott, az ezer személyes színházterem befogadóképessége kevésnek bizonyult. Nemcsak a vasgyári, de a miskolci közönség is felfokozott érdeklődéssel tekintett az operabemutató elé, mert ebben az időben a miskolci színházban is csak elvétve voltak operaelőadások. A gyár vezetősége is mindent elkövetett a siker érdekében, a terem akusztikáját elősegítő munkálatokat elvégezték, a zenekari árkot besüllyesztették, új színpadi függönyöket szereltek fel. A Miskolczi Napló így írt az előadásról: „A közönség az előadás során hatalmas lelkesedéssel ünnepelte a szereplőket, a gyönyörű tisztasággal éneklő női és férfi kart, az elsőrendű kívánalmaknak is megfelelő kitűnő zenekart, de különösen elhalmozta a tetszés minden jelével a négy főszereplőt és Senger Gusztávot...” A Jószerencse Dal- és Önképzőkör kitűnő színjátszógárdája, nagyszerű zenekara, dalosai, szakavatott karmesterei, rendezői révén ekkor érte el az első világháború előtti virágzásának tetőpontját.
