Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-08 / 287. szám
14 ÉSZAK-Magyarqrszág Regélő 1993> December 8., Szerda Egy péteri Párizsban A Reims elleni mérkőzés előtt, kint Franciaországban. Az alsó sorban jobbról a második Veres János Veres Jánost - bár nem volt tagja az 1950 őszén bajnokságot nyert Tárnának (az osztályozó után került újra vissza Péterre) - ezer szál köti a bányásztelepüléshez, s az itteni futballhoz. Hosszú éveken át volt tagja a Bányász csapatának, később szakvezetője is, s Szepesi-Szedun- ka Gusztáv után ő jutott el a legmagasabb szintig. Labdarúgója (kapusa) volt ugyanis az NB I- es Légierőknek, a STBC-nek, s a nagyhírű Budapesti Vörös Lobogónak. A felső fotón - amely 1955-ben Párizsban készült a Reims elleni BEK mérkőzést megelőzően - Hidegkúti, Sándor, Lantos, Palotás, Kovács Imre, vagyis csupa- csupá nagyhírű labdarúgó társaságában látható, az egykori felsőkelecsényi gyerek. A BEK mérkőzés visszavágóján Budapesten a Megyeri úton ő állt a Budapesti Vörös Lobogó kapujában azon a bizonyos 4-4-re végződő mérkőzésen. - Sáros, csúszós talaj volt, a kissé nehéz testű Börzsei és Lantos nem bírták tartani a higanymozgású világhírű Kopát - idézi vissza a hajdani nagy csatát. Ez a felvétel pedig a londoni repülőtéren készült, ahová ugyancsak a Vörös Lobogóval érkezett Veres János Veres János a „nagy kalandok után” 1958-ban jött haza újra ifjúsága színterére, Sajószentpé- terre védeni, ahol 36 éves koráig 1969-ig őrizte a hálót. Később 8 esztendőn át technikai vezetőként is tevékenykedett a Borsodi Bányásznál. - Az első és utolsó mérkőzésem között 17 év és 6 hónap telt el - emlékezik vissza a legendás időkre a hajdani nagy kapus. Búcsúzáskor ezek emlékére koccintunk minap a házigazdánknál ott Sajószentpéteren. Méghozzá stílszerűen, Vereséknél saját készítésű veresborral. „Csak ezért a csapatért dobogott a szívem” Ezt Román Pista bátyám mondja, a szentpéte- riek másik legendás kapusa. Ezt nevezték régen klubhűségnek, amit persze a mai labdarúgók már csak mesének tartanak. De ha hiszik, ha nem, akkor még létezett ilyen. Pénznél, rangnál, hírnévnél többet számított a becsület,’ az anyaegyesülethez való ragaszkodás. Román Istvánt, ki többszörös Észak válogatott volt, sőt védett a Bányász válogatottban is, 1950-ben hívta a Fradi. Megtiszteltetés ide, megtiszteltetés oda, ő mégsem ment el. A biztos sajószentpéteri állását, helyét nem adta fel.- 1942-ben az ifiben mint jobb összekötő kezdtem - emlékezett vissza minap péteri lakásán Pista bácsi. - Az egyik mérkőzésen megsérült a kapusunk, én álltam a helyébe, s ezzel végleg ott is maradtam. Egészen az 50-es évek végéig védtem a péteri hálót.- A nagy álom az NB I-be jutás miért nem sikerült akkor 1950 végén?- Addigra már bevitték katonának Szendreit, Wolfot, s csak az osztályozó meccsekre engedték el őket. Ez meg is látszott a csapatjátékon. Másrészt meg mi a síkos, füves pályát nem szoktuk meg. Mi a salakhoz voltunk szokva, márpedig Pesten füves pályákon kellett játszanunk. S hát azt is el kell ismernünk, hogy az ellenfeleink nagyobb játékerőt képviseltek, mi csak lelkesedésben múltuk felül őket. Ezért nem sikerült az NB I-be jutás, de én ennek ellenére az akkori eredményeinkre ma is nagyon büszke vagyok. A sajószentpéteri labdarúgás aranykora volt az az időszak. Azok a sajószentpéteri daliás idők Hajdú Imre Akár a történelemben, a sportban sincs helye „a mi lett volna ha...' okoskodásnak. Nincs értelme, mégis mindig eljátszunk a gondolattal. Például, hogy mi lett volna ha 54-ben 3-2-es nyugatnémet vezetésnél a játékvezető megadja Puskás gólját. Vagy mi lett volna, ha 62-ben Latisev bíró is úgy látta volna, hogy Tichy lövése a csehszlovákok ellen a kapufáról, a gólvonal mögé vágódott le. Igen, akkor minden másképpen alakul. Számunkra szebben, rózsaszínebben, diadalmasabban. Lám, most én is így okoskodom. Mi lenne, ha térben és időben a jelenleg folyó Nemzeti Bajnokságra összeállna például ez a csapat. Veres (MTK, SBTC) - Csetfalvi (Tatabánya), Kovács T. (Tatabánya), Hajas (DVTK), Szepesi (Tatabánya),- Tátrai (Eger), Tomész (DVTK), - Vere- bélyi (Újpest), Plotár (Tatabánya), Puskás (Sajószentpéteri Tárna), Kvaszta (FTC). Természetesen a mezükön nem ennyi egyesület nevét viselnék, hanem csupán egyet, a valamikori egyesületük nevét. Sajószentpéteri Tárna, Bükkaljai Bányász, Borsodi Bányász, ez a három tulajdonképpen egy ugyanazon egyesület. Sajószentpéter labdarúgói e nevekkel mezükön kergették a labdát hosszú éveken át a magyar Nemzeti Bajnokság második vonalában, az NB II-ben és az NB I/B- ben. Nos, ha az imént idézet csapat így összeállhatna valamilyen csoda folytán, fiatalon és azzal a hévvel, tudással, amely ezeket a játékosokat jellemezte, egyben ismerve a mai magyar labdarúgás színvonalát, meg merem kockáztatni azt a kijelentést: nem a Vác állna az NB I. élén. Hajdan, viszont ejjy sokkal magasabb színvonalú, magyar bajnokságban - amikor a magyar labdarúgást is a világ legjobbjai között jegyezték — a Péterieknek „csak” a második osztály jutott. De ezért nem kell szégyenkezniük! Ott ugyanis szinte mindig az élcsoportban végeztek. Valóságos oroszlánbarlang volt a péteri pálya, s a Bányász futballisták harciasságáról, nagy szívéről legendákat regélnek az egykori krónikák. Sőt egy alkalommal felcsillant a péteri labdarúgók előtt az NB I. reménye is. Azé az NB I-é, amelyben olyan játékosok szerepeltek akkor, mint Puskás, Bozsik, Kocsis, Czibor, Hidegkúti, Szojka, Buzánszky, Gro- sics. Az 1950-es esztendőt írtuk akkor. Mivel 1951-ben tavaszi-őszi rendszerre tért át a magyar labdarúgás, 1950 őszére félfordulós bajnokságot írtak ki. Veres János Hidegkútival is játszott egy csapatban Az NB II. Keleti csoportjában a 15., vagyis az utolsó forduló előtt első helyen állt a Sajószentpéteri Tárna 23 ponttal, míg a második helyen 21 ponttal a Perecesi Tárna következett. Kettőjük közül kerülhetett ki a bajnok, nemcsoda, hogy az utolsó fordulót élénk érdeklődés követte. A perecesiek dolga volt nehezebb, hisz Budapestre a Kistex csapatához látogattak, a péteriek viszont hazai környezetben a nagy vetélytársat az Ózdi Vasast fogadták. Jeles nap volt Sajószentpéteren 1950. november 28-a. Keddre esett, ennek ellenére 3 ezren szorongnak a nézőtéren. A mérkőzésre eljött Hegyi Gyula államtitkár, s ott volt Sebes Gusztáv szövetségi kapitány is. Meglehetősen sáros pályán a két Jelenet egy későbbi, szintén rangos sajószentpéteri csapat mérkőzéséről. Fotónkon csíkos mezben Csetfalvi és Négyesi. Fotók: Laczó József csapat a következő összeállításban kezdte a játékot: Sajószentpéteri Tárna: Román - Szűcs, Nádler, Czékmány- Holányi, Morgent- Bíró, Szendrei, Salamon, Puskás, Wolf. Ózdi Vasas: Szabó - Nagy, Treiter, Rózsavölgyi - Anocskai, Hankó — Farkas, Ülicsányi, Töröcsik, Papvári, Kálnai I. Az első negyedórában változatos játék alakult ki. A nehéz talaj, meg a nagy tét rányomta bélyegét a színvonalra. A 25. percben a közönség ellen Budapesten 2-1, a Salgótarjáni Vasas ellen 4-2, a Nyíregyházi Lokomotív ellen 1-0, a Sátoraljaújhelyi Építők ellen 10-1, a Hatvani VSK ellen 2-1. A további eredmények: Csillaghegyi Textil 2-2, Debreceni Lokomotív 1-0, Miskolci Lokomotív 3-2, Egri SZTK 4-2 és végül Ózdi Vasas 3-0. Az ózdiak elleni győzelem után Sebes Gusztáv így nyilatkozott az Észak-Magyarország akkori tudósítójának: „Heves küzdelem, sportszerű játék, sportszerű közönség. Sok A neves kapus Román István ma és egykor üdvrivalgása közepette vezetést szerzett a Tárna. Morgent Szendre- ihez játszott, ó fejjel Bíróhoz továbbította a labdát. Szabó az ózdi kapus kifutott eléje, de Bíró tíz méterről a kapus feje fölött a hálóba emelt. A 28. percben Wolf lőtt lesgólt, majd az első félidő vége előtt a 43. percben Szabó kapus megszerzett egy labdát. Puskás szabályosan támadta a kapust, aki kiejtette a labdát. Puskás megszerezte, hátragurította Salamonnak, ő pedig nem kegyelmezett az ózdiaknak. Szünet után a Tárnánál Salamont Tóth váltotta fel, az ózdiaknál Töröcsik helyett Kálnai III. játszott. Az 5. percben Wolf a frissen beállt Tóth-hoz játszott, ő szépen lekezelte a labdát, s a lyukra fütó Puskás elé tálalt, aki a tizenegyes pontról a bal felső sarokba bombázott, 3-0. A gól után erősítettek az ózdiak, ám erejükből csak meddő mezőnyfö- lényre telt. A végeredmény, 3-0 lett, s ezzel a perecesiek mérkőzésétől függetlenül a Sajószentpéteri Táma megnyerte az NB II. Keleti csoportját. (A perecesiek egyébként utolsó mérkőzésükön 2-1 arányú vereséget szenvedtek a Kistextől). 1. Sajószentpéteri Táma 15 11 3 1 44-17 25 pont. tehetséges játékost láttunk. Nekem különösen Román, Szendrei, Morgent, a Vasasoktól pedig Papvári tetszett.” A bajnokság megnyerésének öröme persze nem tarthatott sokáig Sajószentpéteren. Készülni kellett az újabb feladatra. A négy NB II. csoport győztese körmérkőzés keretében dönti el, hogy közülük, melyik kettő jut fel az NB I-be.De- cember 3-án semleges pályán, Hatvanban lépett pályára a SORTEX csapata ellen. Kétezer néző előtt a Táma ugyanabban az összeállításban kezdett, mint az Ózdi Vasas ellen. A mérkőzés jól indult, hisz' az ellenfél öngólt vétett, ám később a SORTEX technikai képzettsége kidomborodott, s megfordították a mérkőzést. SORTEX-Sajószentpé- teri Táma 3-1. Egy héttel később december 10-én az Üllői úton a Szegedi Honvéd volt az ellenfél. Tízezer néző volt kíváncsi a mérkőzésre. A szegediek között sok, később jóhírű NB I-es fütballis- tajátszott: Baráth, Bojtos, Rózsavölgyi, Cziráki. A mérkőzés végig nagyszerű iramban folyt le - írta a Népsport tudósítója. - A lelkes sajószentpéteriek sokszor veszélyeztették a szegediek kapuját, általában azonban a Sz. Honvéd jobban, tervszerűbben játszott. Különösen a támadósora volt lényegesen jobb. A végeredmény: Szegedi Hon- véd-Sajószentpéteri Táma 4-1 (2-1). Á péteriek gólját 1-0-as szegedi vezetés után Puskás remek egyéni teljesítménnyel szerezte. A december 17-i harmadik mérkőzésnek már nem volt tétje. Az előző két forduló alapján eldőlt, hogy a SORTEXés a Szegedi Honvéd jutott az NB I-be. A Fáy utcában 1000 néző előtt két nyeretlen csapat, a Tatabányai Építők és a Sajószentpéteri Táma csapott össze. A korábbi két mérkőzés kudarcát a péteriek viselték el nehezebben. A mérkőzés ennek ellenére úgy indult, hogy a Táma nyeri a mérkőzést. Az első negyedórában egyre- másra zúdultak a lövések a tatabányai kapus Csapucha kapujára, ám ó kiváló formában védett. Később alább hagyott ez a lendület, feljött az ellenfél és 5 perc alatt három gólt szerzett. Ezzel el is dőlt a mérkőzés- A második félidőt egy újabb gyors tatabányai gól, majd meddő péteri me- zónyfölény jellemezte. Erejükből sajnos mindössze egy gólra tellett, s így a végeredmény: Tatabányai Építők-Sajószentpéteri Táma 4-1 (3—0). A nagy álom tehát szertefoszlott. Am így is fényes fejezete ez Sajószentpéter sportjának. Részesei megérdemlik, hogy újra felidézzük az NB Il-t nyert csapat névsorát. (Zárójelben a játszott mérkőzések és a szerzett gólok száma). . Román (15), Szűcs (15), Czékmány (12-1), Hollányi (15-1), Tóth II (14), Szendrei (15-6), Bíró (14-4), Salamon (9-4), Kalinszky (8-4), Wolf (14-11), Fúskás (15-8), Morgent (12-1), Nádler (11-4), Deák (1)> Hazír (1). A csapat edzője Mező Jenő volt. Pedig nem úgy indult a félfordulós bajnokság, hogy bajnok lesz a Tárna. Augusztus 20-án Dunakesziben a helyi VSK-tól 1-0 arányú vereséget szenvedtek. Am azt követően példátlan sikersorozat következett: 14 mérkőzésen át veretlenek maradtak. A Nyíregyházi Elektromost 7-1, majd a Perecest 1-0-ra verték. Ezt 3-3 követte Budapesten a Kerámia ellen. A következő ellenfél a Miskolci Építők volt, az eredmény 1-1. Öt győzelem jött ezután: Kistex sporfbaratjával, az MVSC-s Fekete Lacival
