Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-01 / 281. szám

2 ESZAK-Magyarország Országban-Világban 1993. December 1.« Szerda Katasztrófa-tanácskozás Budapest (MTI) - Nemzeti Katasztrófa Ta­nács felállítását javasolta a Magyar Honvédség fősebésze a katasztrófák következményeinek felszámolásában való együttműködésről ked­den rendezett tudományos konferencián. A Ma­gyar Katonai Katasztrófaorvostani Társaság szervezte tanácskozáson többek között a tűzol­tóság és a polgári védelem vezetői is részt vet­tek. Farkas József orvos-vezérőrnagy, a Ma­gyar Honvédség fősebésze az MTI-nek elmond­ta, hogy a Katasztrófa Tanácsot elképzelése szerint nem valamelyik tárca, hanem közvetle­nül a kormány alá kellene rendelni. A testület­ben többek között mérnökök, orvosok, környe­zetvédelmi szakemberek, vízügyesek kapná­nak helyet és elsősorban a katasztrófavédelem ügyeivel foglalkoznának az oktatástól a gyakor­lati felkészítésig. Farkas József szerint ezenkí­vül szükség lenne egy olyan központ felállításá­ra, ahol naprakészen nyilvántartanák a legkü­lönfélébb helyen és módon tárolt sok százmillió forint értékű tartalékkészleteket. Ehhez persze egy számítógépes adatbank is kell. A vezérőr­nagy azt is megfontolásra ajánlja; a jövőben a készletezést oly módon kellene megoldani, hogy minél több termék békeidőben is használható legyen. A tanácskozáson szó volt a készülő katasztrófa- védelmi törvényről, valamint többek között ar­ról is, hogy a déli megyékben miként lehet fel­készülni egy esetleges migrációs hullám foga­dására a volt Jugoszlávia területéről. Vetőmag terméktanács Budapest (MTI) - Az augusztusban megala­kult, 130 növénynemesítőt, vetőmagkereske­dőt, szaporítót és forgalmazót tömörítő Vető­mag Terméktanács elsődleges célja az érdeke­gyeztetés és érdekképviselet-jelentette be ked­di sajtótájékoztatóján Perczel Mihály, a ter­méktanács elnöke. A testület segítséget kíván nyújtani a vetőmag-ágazat szereplőinek a me­zőgazdaság tulajdonváltásából és gazdasági átalakulásából eredő új lehetőségek kihaszná­lásához. Legfőbb feladatai közé tartozik a mi­nőségi vetőmag iránti igény növelése, amit a forgóalap-hiány és a termelési körülmények tisztázatlansága hátráltat legjobban. A kitűzött célok jelentőségét növeli, hogy a Ma­gyarországon foglalkoztatottak 13,8 százaléka él a mezőgazdaságból és több százezer család megélhetése függ a magyar vetőmagtermesztés eredményességétől. Bár hazánk tradicionáli­san vetőmag termelő ország volt, az elmúlt 10 évben a vetőmag szaporítás területe és a meg­termelt vetőmag mennyisége is a felére csök­kent. Ennek ellenére a belföldi felhasználású vetőmag értéke a műit évben elérte a 30 milli­árd, az export pedig a 6,6 milliárd forintot. ÉSZAK-MAGWORSZÁG í Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lajos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239. sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. ül. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti: az árus példányokat a Miskolci Postaigazgatóság, 3525 Miskolc, Kazinczy F. u. 16. tel: (0646) 310-222; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kfh, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi u. 11. (06-52) 313-101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalássá az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt-nél vezetett 349-98911023-02322/7007 pénzforgalmi jelzúszámá- ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 298 forint Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Az árus példányok ára minden nap egységesen 15,40 forint Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46) 358-522-es telefonszámot! Clinton az iraki szankciókról Washington (MTI) - Az amerikai elnök igen lényegesnek tartja, hogy mindaddig érvényben maradjanak az Irak elleni szankciók, amíg Bag­dad hitelesen és ellenőrizhetően nem bizonyítja, hogy eleget tesz a tö- megpusztító-fegyvergyártási kapa­citása felszámolására vonatkozó kö­telezettségének. Bili Clinton véle­ménye szerint Szaddam Húszéin nem mondott le végérvényesen ar­ról, hogy ismét tömegpusztító fegy­verekre tegyen szert, jóllehet a bag­dadi vezetés a múlt pénteken bele­egyezett az ENSZ által megvalósí­tandó hosszú távú ellenőrzési me­chanizmus kiépítésébe. Keddi sajtóértesülések szerint az el­nök abban a jelentésben fejtette ki álláspontját, amelyet hatvan napon­ként a kongresszus elé köteles ter­jeszteni arról, hogy Irak végrehajtja- e az ENSZ Biztonsági Tanácsának a határozatait. A kuvaiti invázió és az öböl-háború után elfogadott határozatok többek Bili Clinton között az iraki fegyverprogramok hosszú távú ellenőrzésétől teszik függővé az olajeladási tilalom felol­dását.- Nagy valószínűséggel kimondha­tó, hogy Szaddam Húszéin ígéretei ellenére is megpróbál eltitkolni az ENSZ elől olyan tényeket, amelyek az iraki fegyverprogrammal kapcso­latosak - írta az amerikai elnök. Szerinte Bagdad még adós azokkal az adatokkal is, amelyek teljes képet nyújtanának a fegyvergyártó kapa­citásának kiépítésében közreműkö­dött külföldi beszállítókról.- Mindebből következően nagyon lé­nyeges, hogy a nemzetközi közösség továbbra is fenntartsa a jelenlegi szankciós rendszert, és mindent megtegyen az ENSZ BT. határoza­tában előirányzott hosszú távú el­lenőrzési mechanizmus felállítására- hangoztatta. Bili Clinton a bagdadi vezetésre há­rította a felelősséget azért, hogy az ENSZ-szankciók miatt az iraki la­kosságot szenvedések érik. Rámuta­tott: Irak mindmáig nem élt az ENSZ által engedélyezett lehetőség­gel, hogy 1,6 milliárd dolláros összértékben olajat adjon el a nem­zetközi piacon, és a bevételből élel­met, gyógyszert és egyéb közszük­ségleti termékeket vásároljon a la­kosság ellátására. Mihály király azt üzente... Bukarest (MTI) - Romániában megkezdődtek a „nagy egyesülés” szerdai, 75. évfordulójával kapcsola­tos, a kormány és az ellenzék vitájá­nak bélyegét magán viselő ünnepsé­gek. Hétfőn este az Iliescu elnök ál­tal a Cotroceni palotában adott nem­zeti ünnepi fogadásról távol marad­tak az ellenzéki pártok képviselői, szerdán pedig nem vesznek részt a Gyulafehérváron sorra kerülő köz­ponti ünnepségen, mert a kormány megtagadta a beutazó vízumot a Svájcban élő I. Mihálytól. Kedden délelőtt koszorúzásokra ke­rült sor, délben a parlament két há­za tart összevont ünnepi ülést. A keddi lapok közlik az 1947-ben trón­járól kényszerrel lemondatott I. Mi­hály üzenetét, amelyben ismét em­lékeztet arra, hogy nagyapja, I. Fer- dinánd uralkodása idején valósult meg az Erdéllyel való „nagy egyesü­lés”. Az exkirály utal november 9-i beje­lentésére, hogy részt vesz a gyulafe­hérvári emlékünnepségen, és meg­állapítja: akárcsak a kommunizmus éveiben, a hatalom ezúttal is min­den eszközt felhasznált arra, hogy megakadályozza látogatását. I. Mihály üzenetében kifejti, hogy a forradalom óta eltelt négy évben az akkori remények nem valósultak meg, az emberek éhséget, hideget, korrupciót látnak meguk körül, jó­akaratuk, munkájuk és türelmük el­lenére. Az ország jövőjére gondolva sajná­lom, hogy akik ma vezetik, nem tud­ták levetkőzni a kommunista dikta­túra szokásait, amikor is fontos tisztségeket töltöttek be. Mikor most az egységet akarjuk, ők viszályt kel­tenek, amikor megbékélést szeret­nénk, ők félnek tőlünk - olvasható többek között a volt uralkodó üzene­tében. Amerikai katonák földi maradványai Észak-Korea kedden a két Korea közötti határon átadta az Egyesült Államoknak 33, az 1950-1953- as koreai háborúban elesett amerikai katona földi maradványait. Az AP szerint ezzel 1990 óta össze­sen 96 amerikai katona földi maradványait szolgáltatták ki az észak-koreai hatóságok. Az AFP egy panmindzsoni amerikai katonai szóvivőt idéző jelentése szerint, még mindig tisztázatlan 8100, a ko­reai háborúban eltűnt amerikai, katona sorsa, és az Egyesült Államok azt feltételezi, hogy közülük 389-ről rendelkezik adatokkal Észak-Korea. Fotók: AP Munkanélküliségi rekord Japánban Tokió (MTI) - A japán munkanél­küliségi ráta októberben 2,7 száza­lékra emelkedett, s ez a legmaga­sabb érték 1988 februárja óta - je­lentette be a japán miniszterelnöki hivatal kedden. Ez az érték még mindig lényegesen alacsonyabb, mint a nyugati ipari országoké. A szeptemberi ráta 2,6 százalék volt. A munkát keresők és az álláskínálat aránya tovább romlott, októberben 67 állás jutott 100 álláskeresőre. En­nél alacsonyabb értéket az elmúlt évtizedben csak 1987-ben regiszt­ráltak, amikor az arány 66:100 volt. Időközben a Hoszokava-kormány kilenc tagja rendkívüli ülést tartott a munkanélküliségi helyzet megvi­tatására. Szakagucsi Csikara mun­kaügyi miniszter elmondta a részt­vevőknek, hogy intézkedésekre van szükség. A japán munkanélküliek száma ez idő tájt 1,76 millió a szep­temberi 1,72 és az egy évvel ezelőtti 1,45 millióval szemben. Mától a mezőgazdaságban is kilencezer forint jár Miskolc (ÉM)-Aminimálbér nagy­ságát az 1/1993 (1.13.) Korm. Ren­delet állapította meg. A rendelet 3. paragrafusának 2. bekezdése értel­mében a mezőgazdaság, a vadgaz­dálkodás, az erdőgazdálkodás, vala­mint a halászat nemzetgazdasági ágakba sorolt munkáltatók eseté­ben a kötelező minimálbér 1993. de­cember 1-től 9000 forint, az eddigi 7000 forinttal szemben. Az érintett munkavállalók személyi alapbérét és a teljesítmény követel­ményekhez kapcsolódó bértételeket ennek megfelelően módosítani kell. A Érdekegyeztető Tanács állásfogla­lása alapján több lépésben kerülhe­tett volna sor a felzárkóztatásra, ugyanis az emelés ütemezésében az ágazatban érdekelt érdekképvisele­ti szerveknek kellett volna megálla­podni. Mint azt a MEDOSZ B.-A.-Z. Megyei Bizottsága részéről Mogyorósi Gyu­la elmondta: szakszervezetünk több alkalommal kísérletet tett a tárgya­lások megkezdésére, de a munkaa­dói szervezetek ez alól az ágazat jö­vedelmezőségi helyzetére való hi­vatkozással elzárkóztak. A tovább romló jövedelmezőségi viszonyok köpött ez a 29 százalékos egyössze­gű emelés tudjuk, hogy nagy anyagi terheket jelent a munkáltatóknak, különösen annak jövő évi kihatása. Mindamellett 1993. december 1. számunkra egy emlékezetes dátum marad: „végre az ország minden népgazdasági ágában, s így a mező- gazdaságban is egyforma minimális bért garantál a jogszabály”. Tulajdonképpen semmi rendkívüli nem történt, csupán végre egyenlő elbírálás alá esik a földet túró, föld­jéért, terméséért aggódó mezőgaz­dasági foglalkozású munkavállalók - eddig negatívan diszkriminált - munkája. A Volkswagen vietnami tervei Bonn (MTI) - A wolfsburgi Volks­wagen autóösszeszerelő gyárat akar létesíteni Vietnamban, ahol nem­csak összeszerelést végeznének, ha­nem a részegységek tetemes részét is helyben állítanák elő. Az értékesí­tésnél elsősorban Ázsia jönne számí­tásba - közölte hétfőn Hannoverben az alsó-szászországi kormány gaz­dasági minisztere, Peter Fischer. AJ- só-Szászország húsz százalékkal ré­szesedik a Volkswagen konszern részvénytársaságként üzemelő wolfsburgi anyavállalatából. Az alsó-szászországi gazdasági mi­niszter a közelmúltban cégképvisé- lőkkel egy hétig Vietnamban volt, s úgy nyilatkozott, hogy a délkelet­ázsiai ország érdekes piac lehet a jö­vőben. Az alacsony bérköltségek, ? a viszonylag magas szakképzettségié előfeltételt jelent a gazdasági együttműködéshez. Mexikói kormányátalakítás Havanna (MTI) - Több tárca élén történt változás hétfőn a mexikói kormányban, miután nyilvánosság­ra hozták, hogy a kormányzó Intéz­ményes Forradalmi Párt Luis Dm naldo Colosio eddigi városfejlesztési és környezeti miniszter személyé­ben állít jelöltet az 1994-es elnökvá­lasztásokra. Az új külügyminiszter Manuel Camacho Solis, Mexikóvá­ros polgármestere lett. Fernando Solana eddigi külügyminiszter pm dig az oktatási tárca vezetését veszi át Emesto Zedillotól, akit választá­si kampányfőnökének választott Co­losio. Városfejlesztési miniszteri tisztségét Carlos Rója Gutierrez, a legszegényebb rétegek életkörülmé­nyeinek javítására hirdetett, úgyne­vezett szolidaritási kormányprog­ram igazgatója kapta meg. Kelet-Nyugat konferencia Varsó (MTI) - Lengyelország lesz a vendéglátója a III. Keleú-Nyugat gazdasági konferenciának. A ta­nácskozáson, amelyre a jövő évben, május 6-7én Varsóban kerül sor, a G-7, a Visegrádi Csoport, Fehér­oroszország, Kazahsztán, Oroszor­szág, Ukrajna, és (most először) Bul­gária és Románia gazdasági, ipari és kereskedelmi miniszterei vesznek részt. A lengyelek új elemmel kíván­ják gazdagítani a konferenciát - az­zal párhuzamosan kelet-nyugati üz­leti fórumot szerveznek beruházók, vállalkozók, nagyvállalatok képvi­selői számára. Jégpáncél a francia utakon Párizs (MTI) - Valóságos jégpáncél borította kedd reggel Franciaország északi és középső részének útjait. Az ónos eső miatt az autósok eleve óva­tosabb vezetésre kényszerültek, de még így is számos koccanásos bale­set történt, tovább lassítva a közle­kedést. Mivel a napok óta tartó nagy hideg miatt a talaj teljesen át van fagyva, a jégpáncél napközben is csak lassan olvad el. Az esőfelhők kelet felé mozognak, így délutánra Franciaország keleti területein is hasonló helyzet várható. A síkos pá­lyák miatt kedd reggel le kellett zár­ni a két legfőbb Párizs-kömyéki re­pülőteret, Roissy-t és Orly-t. Újabb indiai rakétakísérlet Újdelhi (MTI) - Indiában kedden újabb sikeres kísérletet hajtottak végre a teljesen saját tervezésű és fejlesztésű közepes hatótávolságú föld-föld rakétával. A Prithvi (Föld) elnevezésű hordozóeszközt - amely 250 kilométer távolságra 250 kilo­gramm súlyú robbanótöltetet képes célba juttatni - tizenkettedik alka­lommal próbálták ki, ezúttal a Ben- gáli-öbölben lévő kísérleti körzet­ben. Mint a Reuter és az ITAR- TASZSZ írta, a rakétát további né­hány próba után minden bizonnyal rendszerbe állítják az indiai száraz­földi erőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom