Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-02 / 256. szám
10 A SZELLEM VILÁGA Katedra 1993, November 2., Kedd A világosság ára és bére Hajdú Imre Hát kérem, Janus-arcú szakma ez! Mert egyrészt hol, melyik munkaterületen létezik az elismerésnek ez a fajta, hozzáteszem, nagyon felemelő formája, mint itt? Sehol. A tanítvány köszönetéről, hálájáról van szó, amely öt, tíz, vagy akár huszonöt év múlva - minél több idő múlik el, annál értékesebb - „hitelesítője” annak, hogy az e hivatás gyakorlója valójában milyen eredményes munkát végzett. Úgy gondolom, nem nehéz rájönniük, a pedagógus pályáról, hivatásáról van szó. Gyorsan azt is hozzáteszem az előbbi gondolatsorhoz, hogy ez a köszönet és hála csakis a gazdag útravalót adni tudó tanár, tanító privilégiuma! A jó munka, a sikeres magvetés méltó elismerése ez - a tanítvány oldaláról. Mitagadás nagyszerű, boldog érzés ez mindazoknak, akiknek megadatik. Irigyelhetjük is őket, joggal! Csak hát, ha másoldalról vizsgálom a dolgot, rá kell jönnöm, hogy minden nagyszerűsége ellenére is nagyon sajátságos elismerés ez. Egyrészt, mert csak majd valamikor a jövőben, szóval úgy is mondhatom, hogy nagyon soká fog jelentkezni, realizálódni, másrészt pedig sajátságos annyiban is, hogy CSUPÁN erkölcsi elismerés. Magyarán: ezért a,»fizetségért” ma nein ad- u nak kenyeret a boltban, s mondjuk az ÉMÁSZ sem fogadja el ezt a villanyszámla kiegyenlíté- r sére a hajdani diákok köszönetét. Az utóbbi példával nem véletlenül hozakodom elő. Felhív minap az egyik pedagógus ismerősöm. Tanítónő, aki bizony nem ma került a pályára. Valamikor a végeken tanított, most már egyjó ideje itt bent, a megyeszékhelyen. Vagyis, két-számjegyű pedagógusmúlt áll a háta mögött, már ami a letamtott évek számát illeti. De nem csupán az évekért, a végzett munkájáért is kijár neki az egykori tanítványaitól a hála! És az az erkölcsi töltet, ami nélkül sem ő, sem sokan mások már nem léteznének. Mert egyedül csak ebből jut ki nekik bőven. A hajdanvolt tanítványok hálájából. Ezért mondom én azt, Janus-arcú pálya ez. Az anyagiakból - ami egy jól működő társadalmi mechanizmusban éppúgy fontos ismertető- jegye kell hogy legyen a szakma rangjának - ezzel szemben alig csöppen valami. Szóbanforgó ismerősöm is - mint elmondja - alig kap többet kézhez nettóban, mint tizenöt ezer forint. A telefon minap nem véletlenül szólalt meg. Abból sajnos egy szomorú történetet hallottam. Mivel időben nem rendezte ez a család az esedékes villanyszámláját (igaz most először fordult ez elő velük), megjelentek az OTP kölcsönökkel jócskán megterhelt családi háznál az áramszolgáltató emberei, méghozzá azzal az eltökélt szándékkal, hogy kikapcsolják az áramot. - De jobban teszi asszonyom, ha inkább kölcsön kér valakitől, mert az újra bekötés többe fog kerülni - kapta az émászosoktól a valóban jóindulatú tanácsot. S tanítónő ismerősöm erőt vett magán, becsengetett az egyik szomszédjához, akivel csupán köszönőviszonyban vannak, s kölcsön kért ezer forintot. Ehhez hozzátette még az otthon meglévő kétezret, s kifizette az áramszámlát. A villanyt tehát végül is nem kapcsolták ki, s így mondhatnám azt is: a történet happy enddel zárult. Egy jófenét lett happy end a vége! Az émászo- sok ugyan elmentek, az ajtó is bezárult, de ekkor ismerősömből - a szégyen, a nyomorúság, a szerencsétlenség nyomán (?) - kitört a zokogás. A család, a férj, a gyerekek szerencsére nem voltak otthon. S ő csak bőgött, bőgött. Itt a vég, s ez már nem boldog vég. Amióta az eszemet tudom, ez a napszámos szerep mindig kíséri a pedagógusokat. Ezek a megalázó anyagiak! Ennek természetesen nagyon sok következménye volt, lett, ez - méghozzá nem röviden - akár egy másik írás témája lehetne. Annyit azért kiragadok, mint egyik következményt, hogy akadnak nem kevesen ezen a pályán, akik bizony nem odavalóak. Magyarán, akik a pedagógus-munkájukért talán még ezt a keveset sem érdemlik meg. De, hogy a nagy többségű jókkal is ezt tegyük, tesszük immár ötödik évtizede, ez már arcpirító! Miként az is, hogy érdekes módon a sajtó is mindig a „pedagógus (éh)bérharc” menetét helyezi, helyezte reflektorfénybe. Hogy a pedagógus már megint több bért akar... (Holott más szakmabeliek is ezt akarják, csak valahogy azok ügyesebben, kevesebb sajtó csinnadrattával, ám végül is sokkal eredményesebben kiharcolva a több bért.) A pedagógusok meg a maguk szélmalomharcával mindig ott szerepeltek az újságok címoldalain. Egy idő után az újságolvasó közvélemény joggal néz fura szemmel rájuk: — De telhetetlen népség ez, tavaly is követelődztek, idén sem elég nekik. Azért mindennek van határa! Holott csak arról van szó már nagyon régen, hogy kullognak a legramatyabb, leglassúbb szekér után, de mintha még az sem akarná őket felvenni. Néha persze ledobnak nekik valamit erről a szekérről. Szedegessétek! A ki nem fizetett villanyszámla és ismerősöm „eltört mécsese” kapcsán többek között ezek jutottak eszembe. No meg egykori jó tanárom története. Ő mesélte, hogy amikor elsőéves bölcsészhallgató volt, a tanévnyitón azt mondta nekik gróf Klebelsberg Kunó, kultuszminiszter úr: azzal, hogy a pedagógus pályát választották, szegénységi fogadalmat kell tenniük. Vagyis egy életen át szegények maradnak. De hogy ennyire?'! Az egykori tanító Ernőd (EM - GyK) - A kedves hangú meghívó időben megérkezett. A figyelmesség, hogy e jeles nap előtti készülődés lázában is gondoltak rá- szívmelengető érzést jelentett. Egy pillanatig még kacérkodott is a gondolattal, hogy miért is ne tölthetne el egy pár órát a gyermekek között. Aztán azon a bizonyos napon mégis csak lélekben volt velük. De felvette az ünneplő ruháját, s otthon, az ablak melletti karosszékben ülve sokáig nézett ki az utcára az októberi napfényben. Egyetlen egy oka volt annak, hogy Sándor Gyuláné - az egykori tanító- nem vett részt személyesen az emődi új iskola avatásán: a múló idő. Az a tény, hogy Kati néni éppen pár nappal korábban töltötte be 91. életévét. S bár a test még engedelmes és szellemi erőit is igazán lassacskán koptatták az évtizedek - Kati néni attól félt, hogy a nagy nyilvánosság, az öröm, az ünneplés hirtelen talán sok lenne számára a csöndben, szinte menetrend szerint múló napok után.- Az emődi eredetű Szegedi családba születtem. Kántor-tanító volt az apám, a lányok közül én folytattam a hivatást. Pedagógus volt a férjem, s egyik lányunk, Kati építgette tovább ezt a mindennél erősebb építményt, amit az elődök kezdtek el. Mert hisz’ lehet-e többet, szebbet tenni egy életen át, mint a tudásszomjra, a tanulásra okítani a kis emberpalántákat? Szegedi Katalin az egri képző elvégzése után, 1920-ban kezdte el a tanítást szülőfaluja katolikus elemi iskolájában. Erről, s életpályájáról így írt a napokban a mai iskolásoknak: „Harminckilenc év alatt közel 2500 gyermeket tanítottam meg írni és olvasni. Volt, amikor földes tanteremben, nyikorgó, ócska 15 személyes padokban ültek yelem szemben a gyerekek. Kezükben a palatábla és a palavessző.... Más világ volt az akkor! Volt olyan szeptember, hogy 120 beírt tanulóm is volt, első osztályos. Sokan a tanyákról jöttek, hóban, fagyban, esőben és sárban 3-4 kilométer utat tettek meg gyalog. Rongyba tekert lábbal, foltos cipőLélekben ott voltam velük azon az ünnepen Fotó: Farkas Maya ben, hónuk alatt egy-egy fadarabbal a kályhára. Jöttek, és telve voltak tudásvággyal.” 1923-ban ismerte meg Katinka új kollegáját, Sándor Gyulát. Egy év múlva megesküdtek, s az első otthonuk az iskola épületében volt. Aztán a család hozzálátott a Széchenyi utcában a ház építéséhez, amely idővel bővült, szépült. Oda született a két lány, ott cseperedtek, onnan vitték el a már 40. évét is betöltött férjet a háborúba, s aztán oda érkezett haza az orosz fogságból, betegen.- Nehéz, de szép volt a mi életünk. Egészen 1972-ig élhettünk együtt — jó ideje már nyugdíjasokként-gond- ban és örömben, ahogy azt a sors hozta számunkra. Egy regényt lehetne írni a család történetéről, s annak külön fejezete lehetne az az esztendő, amikor a Mindszenty-per idején el kellett hagynunk otthonunkat, s az itteni iskolát. Szerencsére, egy év múlva visszatérhettünk. Kati néni - bárhogy hozta a sors - minden próbát kiállt, valamennyi megpróbáltatás után tudta újra kezdeni az életet. Hűségesen tette a dolgát: amíg csak nyugdíjba nem ment („Istenem, az is milyen régen történt már ...”). Arra a legbüszkébb, hogy üzenete 38 éven át mindig csak elsősöket tanított. Nekik adhatta - mondja - a legnagyobb kincset: megtanította őket az anyanyelvükön írni és olvasni, s talán emberséget, a szépség iránti fogékonyságot is juttatott hozzá útravalóul.- Évtizedeken át nagy volt ám a társaság nálunk. Rokonok, barátok jöttek hozzánk, s mi is mentünk vizitbe. Ma már ketten élünk itt a lányommal, ó is nyugdíjas. így azután csak ezt az egy szobát lakjuk - itt éltek, s ebben haltak meg egykor szüléink. A többi szobában hideg van és csönd. A régi, békebeli bútorokon ott a sok könyv, a zongora fedelét évek óta nem nyitja fel senki. Korábban évekig lakott náluk egy kis kolleganő - ma is úgy emlegetik, mintha a gyermekük, unokájuk lett volna. Az élet úgy hozta, hogy leányával mindig a más gyermekeit szerették, féltették, mintha a sajátjuk lett volna ... Kati néni meg a lánya beosztják a kis nyugdíjat. A háztartást még mindig az anyuka vezeti - a főzés kettejükre igazán nem nagy munka. Reggelente hallgatja a rádiót, esténként meg a tévében a mesefilmeket, a régi történeteket kedveli. „Engem már a politika fáraszt, a háborús képsorok meg kétségbeejtenek, csak siratni tudom az ártatlanokat ...” A tanító néni látása már gyenge, ám a pesti lányának, meg a rokonságnak csak megíija hatalmas betűkkel leveleit. így azután hozzájuk is becsönget időnként a postás, nemcsak a nyug- díjt hozza, hanem kedves sorokat, jókívánságokat is több helyről - legutóbb éppen a születésnapjára. Az iskola avatására is írt néhány sort, ám az üzenetet, amely a mai kisdiákokhoz szól, leányának mondta tollba: „Lélekben én is itt vagyok. Arra kérlek benneteket, kedves tanulóifjúság, hogy szeressétek, gondozzátok ezt a szép iskolát. Tanuljatok szorgalmasan, hogy hasznos polgárai lehessetek a szülőfalutoknak, s ennek a hazának.” A 91 esztendős. Kati néni üzenete - legalábbis ö úgy reméli - napjainkban is termékeny talajra hull. A hátrányok ledolgozásáért Ózdon Ózd (ÉM - U.J.) - A városi önkormányzat művelődési, oktatási és sportbizottsága elkészítette a település óvodáinak az alap- és középfokú oktatási-nevelési intézményeinek helyzetét elemző felmérését. Az anyag tartalmazza a továbbfejlesztés irányait és lehetőségeit is. A jelentést az ózdi önkormányzat képvi- selő-testülete jóváhagyóan elfogadta. A jövő dokumentuma A városban köztudöttan szétesett az ipari nagyvállalati struktúra. A még létező üzemek csökkentett kapacitással dolgoznak, gyors növekedés a következő néhány évben sem várható. Ugyanakkor biztató lehet, hogy ma már a textil- és konfekcióipar térnyeréséről lehet beszélni. Megho- nosodóban van az elektronikai, az elektromechanikai ipar, kiépül a faipar, az élelmiszeripar, a járműalkatrész-gyártás és kiteljesedhetnek az ipari szolgáltatások. A gazdaság állapotáról azért érdemes szólni, mert az előbbi információk tükrében könnyen megérthető, hogy a fellendülés egyik záloga a tanult, iskolázott, művelt munkaerő. Az oktatás fejlesztése nem ígér gyors és látványos eredményeket. Ha viszont a képzésre nem iráhyul kellő figyelem, és az oktatás nem részesül megfelelő anyagi támogatásban, akkor a város jövője kerülhet veszélybe. Egy hatékony, jól szerve- zétt és a körülményekhez képest magas színvonalú oktatáspolitika nélkül a város és térsége nem pótolhatja be lemaradását. Nem kapcsolódhat be az ország gazdasági, szellemi életének vérkeringésébe, s félő, hogy perifériális helyzete állandósul. Ózdnak is szüksége van tehát olyan oktatáspolitikai stratégiára, ami a kardinális kérdésekben meghatározza a célokat, tisztázza az intézmények, az intézményvezetők és az önkormányzat kötelezettségeit. Már az óvodában megkezdődik Ózdon az átlagosnál magasabb a hátrányos helyzetű, a fejlődésben lemaradt tanulók aránya. Nem használnánk, éppen ellenkezőleg ártanánk a cigányságnak, ha elhallgatnánk a hátrányokkal küszködő gyermekek többsége az ő családjaikból kerül ki. A tanulás ma már nem az elemiben, hanem már az óvodában megkezdődik. A játékos formában elsajátított ismeretek nélkül a gyermek hátrányokkal terhelten indulhat csak az általános iskolába. Éppen ezért nagy baj, hogy az ózdi cigánygyerekek nagy hányadát nem járatják óvodába. Ha be is írafják őket, akkor ez csak egy esztendei munkát jelent számukra, s ez a 12 hónap a lemaradások pótlására nem elegendő. A városban így nemcsak közoktatási, pedagógiai, hanem szociális kategóriába tartozó tennivaló a rendszeres óvodáztatás feltételeinek megteremtése. A program szerint el kell érni, hogy az óvodákban 10-15 fős, kis létszámú csoportok jöjjenek létre. E csoportokban speciális képzettségű óvónők foglalkozhatnak az anyanyelvi készségek fejlesztésével, a korrekcióval, a felzárkóztatással. A fejlettség szerinti beiskolázás tudatos előkészítése érdekében meg kell keresni a módját annak, hogy a cigánygyermekek részt vegyenek a hároméves óvodai nevelésben a felzárkóztatás időbeni megkezdésére. A város egészséges társadalmi fejlődése, jelene, de leginkább jövője az általános iskolákban is megköveteli az esélyegyenlőtlenségek csökkentését célzó pedagógiai törekvések primátusát. A tapasztalatok szerint a pedagógiai gyakorlat eddig elsősorban a tárgyi tudásban mutatkozó hátrányok mérséklésére szakosodott. Ma már nyilvánvaló, hogy a társadalom életében való hatékony részvételhez szükséges szabályok, normatívák, cselekvési modéllek és magatartás- formák meglétének hiányában mutatkozik a legérzékelhetőbb egyenlőtlenség, s azok mérséklésére kell törekedni. Az elképzelések szerint Ózdon is fontos volna az általános iskolák első és második évfolyamán 10-15 fős tanulócsoportokat indítani. Ez természetesen nem sikerülhet egyik napról a másikra, hanem fokozatosan nyílik erre lehetőség. A kis csoportok eredményesebbek Az általános iskola alsó szakaszában az eddigieknél lényegesen nagyobb hangsúlyt kell kapnia az alapvető készségek kialakulásának. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az anyanyelvi kultúra megalapozására. Éz szükségképpen megköveteli az oktatás tartalmának radikális átalakítását is. Újra kell értékelni az általános iskolai napközi otthonok oktató-nevelő munkáját. Megszüntetésre vár a gyermekmegőrző szerep, jelleg. Ott, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma, aránya magas, az előzőekhez hasonlóan meg kell teremteni az évfolyamonkénti kis létszámú napközis csoportok szükség szerint az iskolaotthonos osztályok indításának feltételeit. A rossz viszonyok között nevelkedő gyermekeknek ingyenes étkeztetésre és tanszerellátásra van szükségük. Folyamatos és rendszeres kapcsolatra kell törekedni az érintett gyerekek családi környezetével. Az osztályfőnökök, a családsegítő szolgálat, a szociális munkások tevékenységét pedig az eddigieknél jobban össze kell hangolni. Bármilyen kitűnően előkészített és nagy gonddal megalkotott program sem sikerülhet, ha maguk az érintettek, jelen esetben a hátrányos helyzetű családok és gyermekek nem azonosulnak a célokkal, s nem próbálnak meg maguk is változtatni sorsukon. Vitathatatlan, hogy Ózdon és környékén ma számtalan család van reménytelen helyzetben. Ott, ahol a napi élelem előteremtése is gondot okoz, első pillanatban nem látható be, hogy a gyermek óvodába, és iskolába járatása, a tanulás feltételeinek megteremtése milyen haszonnal jár, évek, esetleg évtizedek múlva. Am a felemelkedésnek nincs más útja, mint a tanulás. Á tankerület hírei •Az aprófalvak nehéz anyagi helyzetén igyekszik enyhíteni az a kormányzati támogatás, melyre a 100 főt meg nem haladó tanulólótszámú általános iskolát fenntartó önkormányzatok pályázhattak. Megyénkből 111 önkormányzat pályázata érkezett hozzánk, amelyből 106 felelt meg a pályázati kiírás feltételeinek. Ezek az önkormányzatok - és rajtuk keresztül a kisiskolák - összesen 36 150 000 forint támogatásban részesültek. • A cigány fiatalok szakképzési lehetőségeiről tartottak tanácskozást október 29-én Budapesten az Eötvös József Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság és az Észak-Magyarországi Oktatásügyi Központ szervezésében. A tanácskozáson javaslatokat dolgoztak ki a szakképzés iskola- rendszeren belüli feladatainak és a hátrányos helyzetű térségek speciális képzési igényeinek kielégítéséről. • Berzék község önkormányzata október 23-án immár harmadik alkalommal rendezte meg a környező települések általános iskolás tanulóinak szavalóversenyét. Nemzeti ünnepünkön a versenyre benevezett kilenc község tanulói, a szülők, a nevelők és az érdeklődő berzéki lakosok együtt emlékeztek meg az 1956- os forradalom és szabadságharc eseményeiről és a köztársaság kikiáltásának jelentőségéről. Ezután kezdődött a szavalóverseny, melynek előkészítésében és megszervezésében Oktatásügyi Központunk is közreműködött. • Ebben az évben is meghirdette a pályázatot a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a „Jó tanuló -jő sportoló” cím elnyeréséért. Borsod megye iskoláiból 28, Heves megyéből 7 pályázat érkezett. A pályázatokat - a megyei diáksport tanácsok közreműködésével — rangsoroltuk és így továbbítottuk a minisztériumba. Döntés december 10-ig várható. • A Művelődési és Közoktatási Mi* nisztérium irányításával elkészült az iskolaszékek megalakításával és működtetésével összefüggő kérdésekről szóló szakmai tájékoztató. Ezt a Tankerületi Oktatásügyi Központok fogják eljuttatni a nevelésioktatási intézményekhez - a minisztérium megbízásából - várhatóan még november első felében. • Az Európa Tanács, az Európa Közösség, valamint az Éurópai Parlament ismét meghirdeti az „Europe at School” nemzetközi versenyt 6—21 éves fiatalok részére. A verseny témakörei évenként változnak, ezeket az egyes országok javaslatainak figyelembe vételével az Európai Bizottság határozza meg. A verseny- munkákat a területileg illetékes Tankerületi Oktatásügyi Központok mellett működő Operatív Bizottságok értékelik és a legjobb alkotásokat küldik meg a Magyar Nemzeti Bizottságnak. A legsikeresebb műveket itt rangsorolják, jutalmazzák, és a legjobb pályaművek két alkotóját javasolhatják az Európai Győztesek találkozójára. A pályaművek beküldésének határideje 1994. február 15. A nemzetközi versenyre való felhívást a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Köznevelés című folyóiratban fogja - 8 közeljövőben - megjelentetni. • Oktatásügyi központunk tanügyi honismereti konferenciát rendez Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnázium dísztermében november 27-én délelőtt 10 órai kezdettel. A konferencia céjja: a nemzeti alaptanterv előkészítéseként feltárni a helyi ismeretek alkalmazásának lehetőségeit az oktatásban. A konferenciára várjuk az általános és középiskolák szakmai munkaközösségének és honismereti szakköreinek a vezetőit, képviselőit, valamint az ilyen jellegű kísérletekben résztvevőket éa segítőiket. • November 5-én 10 órai kezdettel szakmai fórumot rendezünk Ede; lényben, a Művelődési és Ifjúság1 Házban oktatási szakemberek é® munkaközösségvezetők részére. A szakmai tanácskozás témája: a közoktatási törvény és helyi alkalmazása. Az érdekeltek meghívót kapnak» amelyben kéijük a közoktatási törvénnyel kapcsolatos kérdések előzetes megküldését. Észak-Magyarországi Tankerületi Oktatásügyi Közpoi»
