Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-10 / 263. szám

14 ÉSZAK^Magyarország Napról Napra 1993, November 10-, Szerda A NAP FOTÓJA A ház a házon olyan, mint a La Manche csatorna, vagy a camping tábor. Szóis­métlés, semmi értelme nincs. A duplázás csak fácánvadászatkor hatásos. Ez a csú- foskodó építmény olyan, mint a kétpúpú dromedár. Fotó: Farkas Maya Hajsza többszörös gyilkos anya után Aubum (MTI) - Az egész országra kiterjedő rendőrségi körözést rendeltek el az Egyesült Ál­lamokban Theresa Knorr kézre kerítésére. A 47 ‘ éves asszonyt a hatóságok azzal vádolják, hogy-közel egy évtizede - fia segítségével elevenen elégette egyik lányát, s egy másikat pedig ha­lálra éheztetett. A szökésben lévő gyilkos anya után a kutatást azután kezdték meg, hogy a kaliforniai Aubum városkában az elmúlt héten sikerült azonosíta­ni a gyereklányok holttestét. „Bizarr, szinte hi­hetetlen családi ügy” - vélekedett az esetet vizs­gáló rendőrtiszt, miután megállapította: 1984- ben á 17 éves Suesant benzinnel locsolták le, s élő fáklyaként égették halálra. Knorr másik leányát pedig bezárták egy szek­rénybe, ahol a szerencsétlen 1985-ben éhen halt. A feltételezett gyilkos asszony fiait hétfőn a rendőrség arról is faggatta, tudnak-e közeleb­bit Theresa Knorr nővérének haláláról; az utób­bit tíz éve máig tisztázatlan körülmények kö­zött megfojtották. A most körözött Theresát egyébként félje, a 23 éves Clifford Sanders 1964-ben történt meggyilkolása után a bíróság szabadon bocsátotta, miután a tettet akkor ön­védelemnek ítélték.-----------NAPTÁR-----------­A Nap kel: 6 óra 41 perckor, nyugszik: 16 óra 14 perckor. A Hold kel: 2 óra 09 perckor, nyugszik: 14 óra 01 perckor. Névnapok: András, Andrea, Délinké, Flo- rencia, Florentina, Jusztusz, Mátka, Melu- zia, Nimfa, RÉKA, Rusztem, Tibor, Tünde, Virgínia. IDŐJÁRÁS Kontinensünk középső területein sekély ciklon okoz helyenként tartósan felhős, csapadékos időt. Hazánk fölé a következő 36 órában egyre hűvö­sebb levegő áramlik, ezért mérséklődik a nap­pali fölmelegedés. Változóan felhős lesz ég, főként északkeleten esővel, záporesővel. Eleinte időnként élénk északnyugati, majd mérsékelt változó irányú szél várható. Hajnalban sokfelé erősen párássá válik a leve­gő, délnyugaton ködfoltok is lehetnek. A hőmér­séklet hajnalban 1 és 6 fok között, kora délután 7 és 12 fok között lesz. Az európai nők és a házimunka London (Reuter) - A házimunka zöme még mindig a nőkre hárul — legalábbis ez derült ki egy, öt nyu­gat-európai országban végzett fel­mérésből. Mintegy ötezer, 18-64 éves, házas­sági vagy partnerkapcsolatban élő dolgozó nőt kérdeztek meg Nagy- Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy többnyire még mindig a nőktől vár­ják el a házimunka elvégzését, ők kénytelenek összeegyeztetni karri- eijüiket és otthoni kötelességeiket, amelyek felölelik a házimunkát és a gyermeknevelést is. Az öt országban csaknem 70 százalékban a nőkre há­rul a főzés gondja (ez a szám Nagy- Britanniában a legmagasabb - 75, Spanyolországban a legalacsonyabb - 61 százalék). Az európai nők 35 százaléka naponta egy-két órát tölt a konyhában; ezen belül az olasz és a német nők vezetnek: az előbbiek 13, az utóbbiak 11 százaléka több mint négy órát foglalatoskodik a konyhában. A nőknek csupán 6 szá­zaléka nyilatkozott úgy, hogy part­nere végzi a bevásárlást. A takarí­tást a francia és német nők 65 szá­zaléka látja el, az öt országon belül Spanyolhonban a legkedvezőbb a helyzet, itt a nők 46 százaléka taka­rít egyedül, és itt a legmagasabb azoknak a férfiaknak az aránya, akik részt vállalnak ebből a házi­munkából. A spanyol nők 69 százaléka legalább naponta egyszer felmossa a konyhá­ját. A német nők a kemencetisztítás­ban jeleskednek^ 39 százalékuk használat után azonnal kitakarítja a kandallót. Ezzel szemben a brit nők ezt a mű­veletet havonta egyszer vagy még ritkábban végzik el. Washington (MTI) - Lorena Bob­bitt könnyek között ebsmerte, hogy valóban elkövette a tettet. - Lerán­tottam róla a lepedőt, és levágtam... - vallotta hétfőn a Prince William megyei (Virginia állam) bíróságon. Az eset a nyáron, pontosabban júni­us 23-án este történt, és akkoriban bejárta a világsajtót. A huszonnégy éves Lorena Bobbitt elhidegült a fér­jétől, a volt tengerészgyalogostól. Amikor John Wayne Bobbitt azon a bizonyos estén részegen hazatért, szeretkezni akart a feleségével, aki viszont nem volt hajlandó rá. Erre leteperte az asszonyt és „megerősza­kolta”. Lorena később kiment a konyhába vizet inni. - Megláttam az asztalon heverő kést. Felragadtam, és visszamentem a szobába. Lerán­tottam róla a lepedőt, és levágtam a nemi szervét - emlékezett vissza az esküdtszék tagjai előtt. Elmondása szerint bevágta magát a kocsiba, és elhajtott. Csak jóval később vette észre, hogy még mindig kezében szo­rongatja férje „testrészét”. Kidobta a robogó autó ablakán. A volt tenge­részgyalogos szerencséjére a lenye­sett nemi szervet a rendőrök hajnal­ban megtalálták. Tízórás, bonyolult műtéttel sikerült csak visszavarmi. Lorena Bobbitt azzal védekezik, hogy férje szüntelenül durván bánt vele, és nem is egyszer megerősza­kolta. Összes dühét és fájdalmát ki­adta, amikor végrehajtotta cseleke­detét. A férj ellen házassági kötelék­ben elkövetett szexuális támadás vádjával indult bírósági eljárás, a feleség pedig szándékos testi sértés miatt áll az esküdtszék előtt. Ismét brittel az „Elíujta a szél” Washington (MTI) - Igazi cukor­mázas, hollywoodi csinnadratta kö­zepette, egy vonósnégyes által meg­szólaltatott melódia dallamaira hir­dették ki Los Angelesben, hogy is­mét brit filmszínésznó, ezúttal Joan­ne Whalley-Kilmer fogja alakítani Scarlett O'Hara szerepét az „Elíujta a szél” folytatásában. Ötvenöt évvel ezelőtt Vivien Leigh-re esett a vá­lasztás a Margaret Mitchell világhí­rű regénye alapján készült film fő­szerepében: alakításáért Oscar-dí- jat kapott annak idején. A fekete ha­jú, eleven és vidám szépség, Joanne Whalley-Kilmer hosszú - és csak­nem egymillió dollárt felemésztő — kutatás után részesült abban a meg­tiszteltetésben, hogy átveheti a sta­fétabotot nagynevű elődjétől. A nyolcórás, televíziós minisorozat­ként készülő folytatás arról szól majd, hogy a polgárháború csataza­jának elükével miként próbálja be­rendezni életét Scarlett, felépíteni otthonát, helyrehozni romba dőlt jó hírét és visszahódítani szerelmét. Légibuszok parádés randevúja Az Egyesült Arab Emirátusokban, Dubaiban rendezték meg november 8-án, hétfőn a Nemzetközi Re­pülőgép Bemutatót. Képünkön éppen két légibusz mutatja be manőverező képességét. A bemutatón egyébként a világ minden tájáról összesen 33 cég képviseltette magát s tárta ország-világ elé leg­korszerűbb gépeinek csodálatot kiváltó képességeit. Fotó: AP HP IH. 21.-IV. 20. Lehet, hogy kiújul a derékzsábá- ja, netán fejfájás is gyötörheti ma. Legjobb lenne, ha otthon marad­na, munkahelyi kötelezettségei viszont ezt most nem teszik lehe­tővé. IV. 21.-V. 20. Ma szóba kerülhet egy régen elfe­lejtett történet, melynek ön volt az egyik főszereplője. Kissé felkavar­ja a visszaemlékezés, ám nem sza­bad rágódnia rajta. M V. 21.-VL 21. Elképzelhető, hogy ma teljesen az ellenkezője történik annak, amit ön eredetileg eltervezett. Kimerí­tő, fárasztó napra számíthat, esté­re azonban megnyugszik. VI. 22.-VH. 22. Valószínűleg kimerültség okozza a fáradtságot, ami erőt vesz ma önön. Próbáljon meg lazítani egy kicsit, ha megteheti. Bár az is le­het, hogy éppen a mozgás hiány­zik önnek.- HOROSZKÓP a# VH. 23.-VHI. 23. Nem lehet olyan rossz kedve, hogy ne lenne kapható egy kis mókára. Vigyázzon azonban, mert az em­berek nagy része sértődékeny, ne­hogy túllőjön a célon. & vm.24.-ix. 23. Megvan az a képesség önben, hogy képes mindent hirtelen fél­retenni, s egy teljesen más mun­kába belefogni. A feladat ma egé­szen érdekes, s ön jól kiaknázza a benne rejlő lehetőséget. IX. 24.-X. 23. Folyton emészti magát valamin. Ne mérlegeljen már annyit, ha­nem döntse el egyszer s minden­korra, hogy melyik úton akar járni. tJHlß X. 24.-XL 22. Kirobbanó formában van ma. Bármit bíznak önre, ripsz-ropsz teljesíti. A környezetében csodál­kozást vált ki ez a hirtelen jött energia, melyet igyekezzen kon­zerválni. ék XI. 23.-XH. 21. Rendkívül gyors felfogó képessé­gének köszönhetően egy hirtelen, nem várt eseményt egy gyors hu­szárvágással elhárít. Szerencséje van, végződhetett volna rosszab­bul is a dolog. H XII. 22.-1.20. Határozott, konok, kitartó ma. Ez nem baj addig, amíg jó célt szolgál makacssága. Ha azonban átcsap az önző érdekek szférájába, már kevésbé tűnnek szimpatikusnak e jellemvonások. fkl. 21.-n. 20. Miért is gondolta azt, hogy ön fe­leslegesnek tűnik valaki számá­ra? Legyen több önbizalma, csak az húzhatja ki a csávából, s akkor nem lesznek tévedései sem. ÜK II. 21.-HI. 20. Csigalassúsággal telik a mai nap. Valószínűleg a munka komolysá­ga, a feladat vélt súlya, az önálló döntéstől való félelem nyomja rá bélyegét erre a napra. Találkozó a TESZ Klubban Miskolc (ÉM) - A Társadalmi Egye­sülések B.-A.-Z. Megyei Szövetsége testületének tagjai, az egyesületek vezető rendszeresen találkoznak az úgynevezett TESZ Klubban. A leg­közelebbi összejövetel november 11- én, csütörtökön 15 órakor lesz Mis­kolcon az Egyesületek Házában (Széchenyi u. 35.). Ezúttal az Észak- Magyarország szerkesztőségének vezetőivel találkoznak a klub tagjai. A beszélgetés témája az Észak-Ma- gyarország szerkesztésének elvei, funkciója, törekvései és a jövőbeli el­képzelések. Farkasoktól rettegve Hanoi (MTI) - Az erdőirtás miatt „otthontalanná” vált farkasok csor­dái rémisztgetik éjszakánként a dél­vietnami Lám Dong magasfennsík­jainak lakóit, felfalják marháikat, bivalyaikat és lovaikat. Most először fordult elő, hogy farkasok jelentek meg Lac Duong körzet hegyi falvai­ban. Szeptember óta mintegy 50 szarvasmarha és ló esett áldozatu­kul. Nemrégiben egy idős lelkész éj­szaka arra ébredt, hogy lova keser­vesen nyerít. Reggelre már csak egy lófejet és egy csontvázat talált a kertjében. Egy másik falusi két biva­lyának csak a maradványait találta a legelőn. Helyi vezetők attól tarta­nak, hogy a kiéhezett farkasok a ma­gányos tanyák lakóira is rátá­madnak. Óegyiptomi sörfőzde Cambridge (Reuter) - A cambrid- ge-i egyetem régészei egyiptomi ása­tásaikon sörkészítésre alkalmas eszközöket találtak egy 3500 éves városban. Az ókori egyiptomiak a fő­zetet virágokkal és datolyával ízesí­tették. A régészek sörcsamokok ma­radványait is feltárták a Nílus part­ján fekvő Armanában, Kairótól 322 kilométerre. Óegyiptomi leletek ar­ra mutatnak, hogy Tutanhamoß egyiptomi fáraó mostohaanyja, Nof­retete rendelte el sörfőzde építését a városban. Az ókori egyiptomiak tár­sadalmi életében a sör nagy szerepet játszott. Életmódjukat a sör alakí­totta. Főztek gyógyító hatású sörö­ket, kábító söröket, minden alka­lomra különbözőt. A piramisokat építő munkások bérük egy részét olyan érmékben kapták, amelyeket sörre válthattak. ^Sorokban =—= Szerencs külterületén vasárnap késő este egy ismeretlen személy- gépkocsi elütötte a kerékpárral köz­lekedő Sz. István 46 éves prügyi la­kost. Az autós a sérültet kocsijával a település belterületére szállította és segítségnyújtás nélkül egy. kapu előtt hagyta. A sérültet kórházba szállították, ám ott már nem tudtak segíteni rajta. Nem tartott kellő követési távolsá­got Siófok külterületén az M7-es au­tóúton hétfőn délután T. Zoltán 38 éves nagykanizsai lakos személy- gépkocsijával és nekiütközött a vele egy irányban előtte haladó másik személyautónak, majd mindkét ko­csi átcsúszott az úttest baloldalára és összeütközött a szembejövő autó­busszal. A vétlen személyautó veze­tője B. Mária 26 éves veresegyházi lakos és egyik utasa súlyos sérülést szenvedett, valamint az autóban utazó H. Jánosné 41 éves budapesti lakos, továbbá egy 7 éves és egy 10 éves gyermek a helyszínen életét vesztette. Autóbusszal halálra gázolta Kun- szentmiklós külterületén a 44-es számú főúton hétfőn délután A. As­lan török állampolgár az út szélén kerékpáiját toló Sz. András 73 éves helyi lakost, majd megállás és segít­ségnyújtás nélkül továbbhajtott. = ---------- j£o = t ttariEiLnr Ügyeletes riporter: Nyikes Imre Telefonszámunk: 13.00 órától 19.00 óráig 341-611/236 Férje által megerőszakoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom