Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-02 / 230. szám
Október 2., Szombat Látókör Kis Etűd — hosszú úton „Néha egészen másról írok, mint amiről szeretnék. De furcsa módon az a más is arról szól.” Cs.P. Csorba Piroska Véletlenül keiültek egymás mellé. Az utazási iroda a díj kifizetésekor lehetővé tette a helyfoglalást. Mire az asszony fizetett, már csak ez az ülés volt szabad. Pedig szeretett volna egyedül ülni, egyedül lenni, ezért is jött el megmártózni az ismeretlenségben. Az ország oly mindegy volt: csak sosemlátott legyen, s tenger nyaldossa a forró, homokos partokat. Maga mögött hagyta éveit, megkérgesedett hétköznapjait, a megszokás langyos, biztonságos pocsolyáját. Belülre ült. A fiú tessékelte oda, néha a papíron övé volt a külső ülés: azt jobb szerette. Igaz itt az ablak, de a bezártság is - a menekülés esélytelensége. Mégsem tudott nemet mondani. A fiú húsz év körüli lehetett. Vékony, magas, izmos. Fekete gyűrűgöndör haját egészen rövidre vágva viselte. Combján faimer feszült, inge nyitott volt, hófehér. A tetőablakon át befújt a szél, s az asszony félhosszú, szőke haját odasodorta a fehér inghez. Az asszony lehunyta a szemét. Ébrenlét és álom határmezsgyéjén táncolt testetlenül: ködön át hallotta a busz zúgását, a hol halkuló, hol fólhangosodó szavakat. Erezte a bezúduló levegő hűvös számycsapásait, a fiú testének közelségét, s érezte, ahogyan távolodik önmagától egészen messzire. Néhányszor megálltak. A fiú egy helyen fagylaltot nyomott az asszony kezébe. Egymásra mosolyogtak. Már nem voltak idegenek. Az asszonynak jól esett a fiú szótlansága: bizalom áradt abból. A fiú nem kívánt szólni, a beszéd kihűtötte volna a puha meleget, amely az asszonyból áradt őfelé, amely lassan elborította. Orrcimpái remegve szívták be az illatot, mely a mellette ülő testből áradt. így ültek mozdulatlanul, eleven, erős érzékekkel. Hosszú órákat ülni egy ismeretlen mellett olyan, mint szeretkezni üvegen át. A közelség bizalmas: a testnek saját sugárzó köre van - aki belelép zavart lesz és zavar, s hirtelen visszakoznia kell, mintha illetlent mondott volna. A fiú és az asszony körei összeértek: a feszültség előbb érte el a fiút, mint a társát. Lassan Móricz Zsigmonddal — megyénkben éve, 1913 tavaszán innen vitte magával Jószerencsét című regényének témáját. Móricztól tudjuk, eme jubileumi esztendő még egy borsodi utat hozott az író számára: ekkor látogatta meg először a matyók földjét. E látogatást később még kettő bizonyosan követte. Egy mesegyűjtő útja, s a másik egy búcsú megtekintése. Amiből írás is keletkezett s .Mezőkövesdi búcsú” címmel jelent meg a jó hírű pesti Napló 1929. június 16-i számában. Soha ilyen feltétel - s előítélet nélküli elismerését a népi kultúrának és művészetnek! „Aki Magyarországra jön, magasabb érdeklődésű külföldi, az mind elmegy Mezőkövesdre. A gimnázium két év óta van egy kicsi házi múzeuma, vagy inkább kiállítása, modern matyó hímzésművekből s ugyanezen idő óta emlékkönyve... Ebbe a könyvbe százával írják be évente nevüket a világ minden tájáról jött idegegek. Buenos Aires, Kalkutta, London. Párizs, Stockholm, Berlin s a föld legtávolabbi tájait újak be a vendégek...” Ezt hű beszámoló követi a káprázatos látványokról, eseményekről, melyek sorra peregnek. Amelyek Atlantiszként tenger alá kerültek. Akkor Móricz Zsigmond írása zárómondataként így sommázott: - Óh, de édes ősvilág nyílt meg itt ma előttem. Kiss Gyula A rövid botjával örökös országjáró Móricz Zsigmondot négy tájegységből összeállt megyénk sok szállal kötötte magához. Az anyai ágon Prügyről származott Móricz szüleivel itt lakott, itt végezte elemi iskoláit, amint ezt a hajdani lakóházon elhelyezett emléktábla tanúsítja: 1885-1893 között. „Nyüas Mihály" útja innen vezetett a debreceni kollégiumba. Kereken száz esztendeje tehát a világba indulásnak. A gyermek Móricz egy életre szólóan megdöbbentő élményeket vitt innen magával ő maga írja: „...itt éheztem, kizárólag csak itt, ebben a házban eddig egész életemben. De itt sokat...Tíz éves koromig több történt velem, mint azóta ötven év alatt” - vallja a hatvanéves Móricz az Életem regényében. Debrecen kollégiumával megint csak a szomorú vesszőfutás színtere s időszaka Móricz Zsig- niondnak. Históiiája - a magyar ifjúsági irodalom talán legbájo- sabb regényében, a Légy jó núndhalálig-ban kapott megható ábrázolást. Anyai nagybátyja, a kitűnő tanár, Pallagi Gyula a menthetőig utolsó pillanatában ragadja "í ünokaöccsét a tragédiát sejtető „felnőttek” társadalmából s bozza át ismét tájainkra: az or- Szág másik jónevű református Győrfi Lajos: Kavicson ülő kollégiumába, a sárospatakiba. Itt már szüleivel lakik, amint a lakóházra helyezett emléktábla mutatja. , Patak sem végállomás. P. MaK- láry tanár úr „bukásba vagja Móriczot. Ki más lehetne a men- tóangyal? Ezúttal is ő, az , edes bátya”, Pallagi Gyula, aki ekkor már igazgatója a kisújszállási gvmnasiumnak. Az öccs aztan ott fejezi be középiskolai tanulmányait. Volt ezért haragvas a pataki kollégium és volt deakja között? Igen, de végül is megtörtént a kibékülés. Szívélyes in tációra Móricz 1940. június í án érettségi találkozón részt v< a kollégiumban. Mintegy iga: lásául a kölcsönös kiengeszte désnek: a Főiskola-kertben Ai rássy-Kurta János alkotása: IV ricz szobra ma is vigyáz a hajt ni iskolára... Ismét egy jubileumi kötődé Móricznak Borsodhoz: felvidt származású felesége, Holies Jí ka révén Móricz gyakorta Iá gatja Ózdot és környékét, az teni bányatelepeket. Nyolcv egymás felé fordították az arcukat, tekintetük rajtakapta a másikat a lopott pillantáson, összekapaszkodott, aztán a szempillák redőnyt, húztak a kíváncsi ablakokra. így érte őket az éjszaka. Az ülés háttámláját ledöntötték. A fiú elővette a hálózsákját: az asszony bársonytapintású pulóverét. A busz ablakai elfeketedtek; városok csillagai gyulladtak föl egy-egy pillanatra, aztán eltűntek a tértben. Sötét lett. Csak a műszerfalon égett néhány piros és zöld fény. Zene szólalt meg, lágy dallamok keringtek a bezárt, mozgó térben vágyakozva. Az asszonyon borzongás futott végig. Két karfát összekulcsolta a melle alatt, núntha páncélt kapcsolt volna be. A fiú érezte a mellette ülő reszketését. Szétnyitotta a hálózsákot és betakarta a társát. Ekkor nézte meg először az arcát: a félhomályban földöntúlinak tetszett, oly kevéssé valóságosnak, mint az egész, (íjszakában történő végtelen utazás. Az asszony hunyt szeme belső vásznára képeket vetített: megnyugtató csendéleteit a képzeletnek. A zene zuhogott a csöndben. Erezte, ahogyan a fiú betakarja. Izzó pontok gyulladtak benne, amikor a kéz megérintette a vállát. így utaztak kilométereken át az alvó éjben, közös takaró alatt. Olykor elnyomta őket az álom, az idő elhagyta mértékeit, a nemlét pillanatokra zsugorodott, s folytonosnak tűnt a behunyt szemű együttlét a másik mellett. Testük egyik fele összeért: comb a combbal, csípő a csípővel, kar a karral egymásra talált. Bőrük foiTÓ volt és vágyakozott, a ruhák elégtek. Az asszony előbb azt hitte: álmodik valami szépet. Aztán megborzongott, el akart húzódni, de az érintkező testfelület nem engedelmeskedett, külön életet élt. Jussa volt a gyönyörre, nem tudott megválni egyetlen pillanatra sem a másik testtől, mely ennek a gyönyörnek szülője volt. Arca lángolt, ismeretlen tüzek gyulladtak a belsejében. Lezárt szemein átragyogott a tekintete, már nem aludt, nem szender- gett: élt! A fiút gyöngédség fogta el, amikor a hálózsákból a nőnek is juttatott. Önnön jóságának gyöngédsége. Az asszony jóval idősebb volt tőle, s ahogyan ott aludt mellette, mégis fiata- labbnak tűnt, gyeimeknek, akire vigyázni kell. Eddig ilyesmit sohase érzett, fiatal volt, szép, a nők rohamozták, az élete mozgás volt, folytonos diadal és csata. Soha nem ült még asszony mellett ilyen sokáig, csak kicsi korában. Anyjához simult olyankor az ágy édes melegébe, s álmában is érezte, hogy megüti a hideg s a kitaszítottság, amikor apja a délutáni műszakból hazatérve a karjaiba vette, s visszavitte az ágyába. Édes meleg párállott feléje jobbról, ahol útitársa feküdt. A hálózsák elrejtette, s fölfokozta ezt a meleget. S mégsem tudott elaludni, figyelte az asszony csöndes lélegzését. Aztán a melegség izzani kezdett, gyönyörrel érzékelte a másik testet. Ö, az ágy, az egészen más! Két test összecsapása után a mélybe zuhanás, a szomorúság. Ez a lefojtott, lassú izzás különleges és elképzelhetetlen gyönyörűséget jelentett. A sóvárgás, a majdnem-be- telt vágy szűnni nem akaró végtelenjét. A fiú jobbja megmozdult, ujjai megérintették az asszony ujját, aztán a két tenyér összenőtt: fehér és barna bőrfelület feloldódott az éjszaka feketeségében. Szorosan tapadt az öt ujj az öt ujjhoz, majd elcsúsztak egymáson, s az ujjak résein ujjak hatoltak be, hogy megérintsék a másikat, hogy belekapaszkodjanak. Odakinn változatlan volt az éjjel. A tér megdermedt, s egyhelyben mozgott mindin. Az utasok alvó neszei fölerősödtek, kettejük némasága sugárzott. Vágy parázslóit bennük, de nem mozdultak többé. Jobban összetartozott így a két test, mint bármiféle egyesülésben. Érzékelő-érző idegvégződéseik ott voltak csak elevenek, ahol érintették egymást; testük másik fele lassan kihűlt,^ megszűnt létezni. Két félember alkotott egyet: az asz- szony bal-, s a fiú jobbfele. így utaztak órákon át bonthatatlan belső ragyogásban. A busz megállt. Megérkeztek. Az út véget ért. A hajnál erős lámpája zárt szemhéjukra sütött. Egyszerre nyílott fel a két szem, a tekintet kába volt, mint hosszú mámor utáni ébredéskor. Kezük elengedte a másikat. A hálózsák a mozdulattól a földre csúszott. A szőke s a fekete haj egymásba lobbant, ahogyan utána hajoltak. Raffai Kinga: Menyasszony ..........mi, .... ÉM-hétvége VII i Miiiiiiiwiiiwiiijjiii'iwiiiiiifiiwiwii iifimmni ihibwhwí iiot iimiiiwwwí Lélek és szellem színtere Mindannyian indulunk valahonnan. Köztudott, hogy az ember számára meghatározó, ahol az első lépéseket megteszi. Az „érlelő közeg”: a szatmári táj és az ott élő emberek világa már önmagában is mindenről vall. Számomra az irodalom menedék és lehetőség. Olyan színtér, ahol a magasabbrendű élet van jelen. A költészet „létfilozófia”, „mementó” (akárcsak Radnótinak). S az alkotás: a lélek hullámzása szavakba kivetítve. De a végtelen szabadsága is: szárnyalhat lélek és szellem, ítélkezhetem ott, ahol a világi törvények köre véget ér, s rendezhetek és játszhatok „színjátszó” kedvem szerint. Papp Magdolna Papp Magdolna Augusztus végtelenje /Mert „az álmok nem hazudnak”! Walpurgis-éj, Brochen-csoda: Augusztusom Amora. Virradat fénye felragyog, Izzó tüzébe olvadok. A Nap heve oly érlelő: A vágy a végtelenbe nő. Augusztusi kék egen Perzselő Napom, féktelen. Kerengő fenségörömök, Ez augusztus már örök! Ö r okié t-pill an at „Ezüst pillantás” ISTENI végzetünk, Közeledsz hozzám: s beleremegünk. Szád parazsától fénnyé olvadok, A lét bennünk új értelmet kapott, Égboltnyi láng lelkűnkben egyesül, A gyöngy-varázs testetlen édenül. Ezüstlő Hold, * arany hajnali fény, Delel a Nap, mágikus lázban ég, Alkony lobbant zsarátnok-sugarat, Napok múlnak, s még tart a pillanat! Hazatérés Trója leomlott, bajnok Odüsszeusz tért Ithakába, Fel nem tarthatta vágyát boly gás, nimfa, se Kirke, Ostoba kérők gyáva hadának is állott elébe: Dalnok méltó egy se, csupán én, lásd, kegyeidre, Célba találó íjamat. Pénelopém, ha felajzom. És aratott fényes győzelmet tűnt daliákon, S isteni boldogság várt rá, szerelemnek örültek. Pázmándi László Csak azért Csak azért, mert kevés volt így az élet, Hiányaiban nem volt menedék. Csukott szemhéjak mögötti fények Érezték lassan a könnycsepp melegét. Csak azért, mert ígérni nem lehetett, Maradt a csend, a múlt, mely szörnyű nehezék. És aztán újra csend keserű felismerés. Vágyak, remények gerinctörése, lehalkult szavak peremén az óra ketyegése; Sodródó életünk elől Ölelés menedéke... Szerkeszti: Cseh Károly
