Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-19 / 244. szám
8 Ms Itt-Hon 1993. Október 19., Kedd Déryné a hóna alatt Iglói Gyula Miskolc (ÉM) - Idén karácsonykor lesz 200 éve, hogy Déryné, Széppataki Róza a világra jött. Haláláig ő maga 79, első miskolci köztéri szobra harmad annyi évet élt meg. Már csak az emlékezet őrzi szobrának helyét, ahol az ősi teátrum bővítéseként egy új négyemeletes ház épül. Déryné nem született szépnek, sem Széppatakinak. Schenbach József pa- tikárius apja, aki elsőszülött gyermekét fiúnak várta, kis híján a falhoz csapta mérgében. A színésznő emlékére a fővárosban állítottak szobrot a hajdani Horváth- kertben. Ligeti Miklós alkotása a háború alatt elpusztult. A miskolci szobrát Schaár Erzsébet mintázta meg. Évtizede írták róla: „Tudatunkban a magyar színpadok felejthetetlen csillaga, a tünemény a krinolinos darázsde- rekú, megejtően előrehajló, gyönyörű porcelánfigurával azonos, amelyet He- renden készítenek. Ez itt vaskos bronzasszony”. A jubileumukat kereső városok között Miskolc 1965-ben a várossá válásának kezdetét, mint „600 éves város” találta meg. Az évforduló megünneplése bővelkedett városi rendezvényekben. Akkor még senki nem vitatta azt, hogy a Nagy Lajos királyunk és a Széchyek között 1364. december 25-én létrejött birtokcsere utáni első esztendőt, 1365-öt a város vajon helyesen minősítette-e saját fejlődésének kezdetéül. A kisebb jelentőségű rendezvények közé tartozott Schaár Erzsébet Déryné szobrának leleplezése a színház mellett kialakított kis parkban. Nagy cé- có nem előzte meg a szobor helyének kijelölését. A Weidlich-palota magas tűzfala és a színház között lévő, épületromoktól megtisztított terület szinte kínálta magát e célra. Füvesítéssel, virágágyásokkal, terebélyes bokrokkal tették méltóvá a terecskét a szobor és látogatói fogadására. A szobor az időben már a színház előcsarnokában volt, könnyű szürke színű textillepel védte a kíváncsi pillantásoktól. A helyszíni bizottság szemléjére a szobrot előhozták a „rejtekhelyéről”. Nem kis meglepetésre a szobrot egy munkás a hóna alatt könnyedén vitte ki a parkba, s tette le arra a helyre, amelyet a szakértői bizottság a művésznővel egyetértésben előzetesen megjelölt. A szobor helyének véglegesítése után az alkotás visszakerült az előcsarnokba. Az alapozást tervező építésztől Schaár Erzsébet csak azt kérte, hogy a posztamens olyan alacsony legyen, mintha Déryné a fiivön állna. Szoboravatás után a bennfentesek mondogatták is az építésznek: - Olyan szép a posztamens, hogy észre sem venni! Avatása 1965. szeptember 19-én, 17 órakor volt, melyen közreműködtek a színház művészei is. Déryné születésének bicentenáriumán a miskolci szobra vajon látható lesz-e? Mozirekord: Jurassic Park Miskolc (ÉM) - A magyar mozilátogatók pénztárcája ellen is derekas támadást intézett a filmrendező, Steven Spielberg. Mint már annyiszor, most is kasszasikemek számító alkotást rendezett. A Jurassic Park című alkotásának történetét valószínűleg ma már mindenki ismeri: a filmben életre keltenek több miihó évvel ezelőtt kihalt dinoszauruszokat, hogy látványosságként mutogassák őket. Ám hiba csúszik a számításba... Magyarországon szeptember 24-e óta vetítik Spielberg művét. A misAlacsonyan Miskolc (ÉM) - Az önkormányzat a közelmúltban úgy döntött, hogy nem járul hozzá 1266 bérlakás eladásához a megyeszékhelyen. Megdrágít- ja-e ez a szabadpiaci forgalomban az ingatlanárakat? - kérdeztük Gyulai Ivánnét, az ön- kormányzat ingatlanközvetítő irodájának megbízott vezetőjét. Szerinte emiatt nem kell az ingatlanárak változására számítani. A kínálat így sem kicsi: idén nagyjából 3700 ingatlant jelöltek ki eladásra. Miskolcon ma nehéz lakást eladni, az árak alacsonyan állnak. Az előregyártott elemekből épült lakások négyzetméterét például 20-22 ezer forintért kínálják. Attól függően változik ezen értékhatáron belül az ár, hogy a város melyik lakótelepén található és mennyire lelakott az áruba bocsátani kívánt lakás. Az ingatlan-szakember szerint még mindig alacsonyan állnak a lakásárak a borsodi megyeszékhelyen Fotó: Dobos Klára állnak az ingatlanárak A Jurassic Park világszerte ismert emblémája„ Fotó: EM-repro kolci Kossuth moziban több előadás telt házzal ment, ami a korábban sikeresnek mondott filmek esetében sem történt meg mindig. A filmszínházban érdeklődésünkre elmondták, hogy a Jurassic Parkot 83-szor vetítették, tízszer pedig a He- ' vesy-filmklub termében játszották. A kasszasikert azzal is mérhetik, hogy 21 ezernél is több néző váltott a dinós történetre jegyet a borsodi megye- székhelyen. Azaz előadásonként legalább 225-en voltak kíváncsiak a világméretű dino- mániát kiváltó produkcióra. Gyermekek honi rajzasztala Őszi kép Az öféves Vékei Virág rajza a miskolci BM óvodából október 19. Soros eteti a miskolci gyerekeket Hatszázezer amerikai dollár támogatást nyújt az alapítvány A tervek szerint nem kizárt, hogy harminc százalékkal drágulna a gyermekétkeztetés Miskolcon Fotó: Laczó József Miskolc (ÉM - B.A.) - A magyar származású amerikai milliárdos, Soros György alapítványa 600 ezer USA dohárral kívánja támogatni a rászoruló miskolci, általános iskolás korú gyermekek étkeztetését. Ez az összeg majdnem háromszor annyi, mint amennyit a borsodi megyeszékhely önkormányzata hasonló célra elkölt egy évben. Az alapítvány emberei kikötötték, hogy az összeg felhasználásáról kérdezzék meg az általános iskolás korú gyermekek szüleit is. (Azért hangsúlyozzuk, hogy nem általános, hanem általános iskolás korú rászoruló gyermekek támogatásáról van szó, mert az ebbe a korosztályba tartozó diákok egy része már hatosztályos gimnáziumban folytatja a tanulmányait. A támogatás kiterjed a felekezeti, vagy magániskolában tanuló általános iskolás komákra is - fűzték hozzá kérdésünkre válaszolva a polgármesteri hivatalban.) Az alapítvány elvárásának megfelelően a szülők egy kérdőíven választhattak a pénz fel- használásának három lehetősége közül. (Húszezer kérdőívet küldtek szét, 16 ezer szülő válaszolt is.) A variációk a kö- vetkezőek: kapjanak a gyerekek minden tanítási napon kiflit, tejet, vagy kakaót, csökkentsék a rászorulók térítési dí- ját, esetleg bővítsék például gyümölccsel az érintettek étrendjét. Nemcsak azok szavaztak, akik valaha kértek segélyt az önkormányzattól, azaz a hivatal szempontjából rászorulók lennének, hanem valamennyi gyermek családja. Miért van ez? - firtattuk. A 600 ezer amerikai dollárnak megfelelő összegű forintot - egy itt most nem részletezett számítás szerint - szétosztják majd az intézmények között. Az iskolák igazgatói döntik el, hogy csak a rászorulók támogatására, vagy valamennyi hozzájuk beíratott gyermek étkeztetésére fordítják-e a kapott összeget. Ezt a döntést ezen a héten hozzák meg és a hét végéig közlik az alapítvány képviselőivel is. A kapott pénzt várhatóan november 1-től a tanév végéig használhatják fel. Szintén a gyermekélelmezéssel kapcsolatos információnk, hogy további 30 százalékos hormae- melésre kívánja rávenni a szenátorokat a városháza. Azaz 30 százalékkal drágulna a gyermekek iskolai étkeztetése. Az önkormányzat csak a rászorulókat támogatja, idén például 22 millió forinttal. Azaz alig többel, mint annak az összegnek a harmadával, amennyit Soros György alapítványa költ ugyanerre a célra. Kiből lesz szenátor Miskolcon? Bemutatjuk a november 13-i időközi képviselő-választás néhány jelöltjét (3. oldal) r— A TARTALOMBÓL — Anziksz a Hermanról Alig adták át a miskolci Herman Gimnázium új épületét, máris elkészült az intézményt bemutató színes anziksz. (2. oldal) Száz gyertya A település polgármestere is köszöntötte Felsőzsolca legidősebb polgárát, az október 4-én századik születésnapját ünneplő Nagy Gézánét. (2. oldal) Megemlékezések Milyen rendezvényekkel készül a borsodi megyeszékhely nemzeti ünnepünkre, október 23-ra? (2. oldal) Az erőszak ellen Az erőszak és a rasszizmus ellen szerveznek koncertet a megyeszékhelyen. (4. oldal) Páholyok Miskolci Páholy elnevezéssel hirdette meg új kezdeményezését a Miskolci Nemzeti Színház. A támogatóktól 11 millió forintot remélnek a teátrum működtetéséhez ebben az évadban. • (4. oldal) Mankóval, emeletre Miért van az, hogy a segélyért folyamodó mozgássérülteknek a polgármesteri hivatalban emeletre kell kaptatniuk? - kérdeztük az illetékes alpolgármestert. (5. oldal) Fidesz, Miskolc Miskolcon tartja alakuló ülését a Fidesz országos választmánya. A rendezvényt Fodor Gábor és Szájer József párharca miatt nagy várakozás előzi meg. (5. oldal) Kasszasiker Kasszasikemek bizonyult a Kossuth moziban is Spielberg új filmje, a Jurassic Park. (8. oldal) Alacsony lakásárak Nem befolyásolta a miskolci ingatlanpiacot, hogy a város közgyűlése nem járult hozzá 1266 bérlakás elidegenítéséhez- állítja az ingatlanforgalmi szakember. (8. oldal) ______________________________:____