Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

A SZELLEM VILÁGA Az Eszak-Magyarország keddi melléklete • 1993. Szeptember 7. _ Kulturális Kitekintő Tournai-túra Toumai (MTI) - Ezen a héten ma­gyar napokat tartanak a belgiumi Toumai városában. A hétfőtől szom­batig tartó, hatnapos eseményen - többek között magyar idegenforgal­mi vállalatok és a MALÉV szervezé­sében - elsősorban kulturális ren­dezvényeket bonyolítanak le. A magyar cégek külön erre az alka­lomra szervezett turistautakat nyújtanak a nagyközönségnek. Az eseményen kiállításokra, előadá­sokra kerül sor. A szombati záróna­pon egyebek között a város főterén textilbemutatót láthatnak és helyi művészek komolyzenei koncertjét hallgathatják meg a látogatók. Zalai tárlat Zalaegerszeg (MTI) - Minőség, stí­lusgazdagság, a grafika és a szobrá­szat megizmosodása, a szigorú válo­gatás ellenére is rekordszámú, összesen 61 kiállító s új tehetségek sora - ezek a meghatározó jegyei a Zalai tárlat 1993-nak, amely az el­múlt héten nyílt meg Zalaegersze­gen a Városi Hangverseny- és Kiál­lítóteremben. A csaknem minden képzőművészeti ágat képviselő száz alkotás zömében egy új fejlődési sza­kasz kezdetét, alkotó nemzedékek egymásra találását, s a zalai művé­szeti élet legalább tíz év óta várt föl­emelkedését tükrözi. A kiállítás szeptember végéig te­kinthető meg Zalaegerszegen. Pannon Skanzen Szombathely (MTI) - A tájegysé­gek gyűjteményének létrehozásá­val, fennállásának huszadik évfor­dulójára befejeződött a vasi múze­umfalu építésének első üteme; mos­tantól egy teljes falukép kialakításá­ra törekednek a szombathelyi intéz­mény szakemberei. Az országban másodikként, 1973- ban megnyílt regionális szabadtéri múzeumba - ahol két évtized alatt másfélmillió látogató fordult meg - eddig harminc építményt telepítet­tek. Lakóházak, pajta, istálló, vízi­malom idézi a XVIH.-XIX. század építészetét, bemutatva az Őrség, a Vend-vidék, a Kemeneshát és a Kis­alföld falvainak egy-egy részletét. A fa-, föld- és téglafalú épületek jel­lemzik a korabeli társadalmi réteg­ződést, a nemzetiségi különbözősé­geket is. Megtalálhatók itt a térség legjellegzetesebb épületformációi, például a fiistöskonyhás, a kerített, a kuldosállásos ház. A további fejlesztés eredményeként a félköríves utcasor tölcsérszerúen kialakított faluközpontba torkollik majd, ahová tűzoltószerházas ha­rangtorony, kis falusi templom ke­rül, továbbá fogadó kocsiszínnel, szatócsbolt és jegyzőség. Az utca vé­gén pedig egy négylakásos cselédház áll majd, azon túl lesz a temető ká­polnával. A megnagyobbított mes­terséges dombra egy szlovén füstös- házat költöztetnek, a déli lejtőre pe­dig szólót telepítenek, ott épül a sző­lőhegyi pincesor. Mindezzel az 1996-os világkiállítás­ra el akarnak készülni, ezért Pan­non Skanzen néven Kft.-t hoznak létre, amelynek feladata lesz válla- kozói tóke bevonásával meggyorsí­tani a beruházást, majd a bolt, foga­dó működtetésével élővé varázsolni a vasi múzeumfalut. Szentföldi lelet Jeruzsálem (MTI) - Izraeli régé­szek a napokban bejelentették, hogy kiásták a keresztes vitézek XII. szá­zadbeli erődjét, a Szentfóldön vala­ha is talált legnagyobbat. Az erődöt frank keresztesek 1178-ban építet­ték és a Chastelet (Kis erőd) nevet adták neki. Az ásatások színhelyén harci eszközök százait találták, köz­tük katapulthoz használt köveket és dárdákat, és előkerült a földből egy néhai keresztes vitéz porhüvelye is. Az erődre Izrael északi részében, a Jordán folyó völgyében bukkantak a régészek. A jeruzsálemi Héber Egyetem régészei és az Izraeli Régé­szeti Leleteket Feltáró Hatóság szakemberei úgy vélik, hogy az erőd kereken 814 évvel ezelőtt, 1179. au­gusztus 30-án muzulmán túmaüög következtében pusztult el. Mentőakció a színházban Találkozás a legifjabb magyar színidirektorral Filip Gabriella Temesvár (ÉM) - Helytelen lenne a kül­sőből ítélni, és az életkort sem igen illik firtatni, de még el kell telni néhány esz­tendőnek, hogy ne csodálkozzanak rá a temesvári Csiky Gergely Állami Ma­gyar Színház igazgatójának korára. Demeter András 24 éves, viszont nyu­godtan letagadhatna néhány eszten­dőt. Hiába veszi elő a szemüvegét, ez sem segít. Sőt, ahelyett, hogy öregíte- né az okuláré, inkább kisdiákká vál­toztatja. Pedig 1993. július 7. óta színi­direktor, pályatársai kő ai w zat ujtán nyerte el < igazgatói székét. • Lehet, elcsépelt közhelynek hat, de azt hiszem, történelmi szükség­szerűség volt, hogy én nyertem a pá­lyázatot - kezdi az egyáltalán nem mindennapi történetet az igazgató. - Most először írtak ki pályázatot, és szakértői testület döntött az alkal­masságról. A bizottság tagja volt Tompa Gábor rendező, a kolozsvári színház igazgatója, Kovács Levente, a színiakadémia dékánja, Dán Vasi- liu, a minisztérium színházi osztá­lyának aligazgatója, Csortán Fe­renc, a kisebbségi főosztály vezetője. A pályázók közül többen visszalép­tek, csak ketten maradtunk, végül mellettem döntött a bizottság. □ Mégis meg kell kérdeznem, honnan vette az erőt, a bátorságot, hogy egyáltalán beadta a pályázatát? • Egy évvel ezelőtt fejeztem be a ma­rosvásárhelyi főiskolát, akkor kerül­tem a temesvári társulathoz. Mind­járt tapasztalnom kellett mindazo­kat a nehézségeket, amelyek egyéb­ként az erdélyi magyar színjátszás egészét is jellemzik. Gondoljunk csak a pénztelenségre, a színészhi­ányra. Az itteni helyzetet súlyosbí­totta, hogy három éve tartott az igaz­gatóválság. így sokkal inkább érez­hető volt az átgondolatlanság, az esetlegesség. Én színésznek készül­tem, és ahhoz, hogy Temesváron va­lóban azzá lehessek, előbb színházat kell csinálni. □ Tehát színész akar maradni? • Nem szeretnék sokáig igazgató lenni, csak addig, amíg rám van szükség a színházban. A decemberi események idején, amikor a bénult­ság után újra kellett indítani az éle­tet, ott dolgoztam az intézőbizott­ságban, Sütő András mellett az RMDSZ egyik alelnöke voltam, de csak addig csináltam, amíg éreztem, hogy szükség van rám. Azt nem te­hetem, hogy elfecséreljem az időmet. Demeter András igazgató Elsősorban színész vagyok, még ha egy ideig vállalnom is kell az igazga­tói szerepet... □ ... melyet a társulat legifjabb tagja­ként kapott meg. Hogy' fogadták az idősebb kollégák a kinevezését? • A társulat minden tagja érezte a változás szükségességét. Viszont a személyemmel kapcsolatban - épp a korom miatt - a meglepettségtől az ellenérzésig a legkülönfélébb véle­mények megfogalmazódtak. A kia­lakult feszültséggócnak a döntő oka mégis az, hogy az általam javasolt változások nagyobbak annál, mint amekkorákra ők gondoltak. Kezd­jük talán azzal, hogy vidéki színház vagyunk, és az utóbbi időben a vidé- kiség minden jegyét felnagyítva hor­doztuk. Gondolok itt elsősorban a munkához való viszonyra, a szín­házzal kapcsolatos mentalitásra. A többi már csak mese, hogy miért nincs színészünk, miért nincs rende­zőnk, miért nem jön a közönség. Ezek szorosan összefüggő kérdések, de elsősorban a mi színházzal kap­csolatos mentalitásunkat kell tisz­táznunk. Azután jöhet a többi. u Mivel kezdte a gyakorlati munkát? • Az első, amit megtettem, hogy lel­tározó bizottságot és állami ellenőr­zést kértem. Mindenféle örökség tartogat meglepetéseket. Ezután jön a művészi és az adminisztratív mun­ka áttekintése. Az sem volt eddig jel­lemző, hogy műsorterv készült, illet­ve hogy ezt tiszteletben tartották volna. De mondom, ez nem csak Te­mesváron volt így. □ Az erdélyi színjátszás jellemzői kö­zött említette a pénztelenséget, a szí­nészhiányt. Ezeken ön sem nagyon tud változtatni. • Több pénzt nem lehet csinálni, ezen nem tudok változtatni, legfel­jebb azon, hogy mire használom, hogy ésszerűn gazdálkodom. Na­gyon fontos kérdés, hogy tudunk-e lakást adni a színészeknek. Már hozzákezdtem az üresen álló laká­sok felkutatásához, megpróbálom ezeket megszerezni. Van még egy másik adum is: fiatal vagyok. Na­gyon sok barátom van a hallgatók között, azt hiszem, nem lesz nehéz megnyernem őket. □ De mivel tudja a közönséget becsa­logatni a színházba ? • Ez megint nehéz kérdés. Csak azt a példát tudom mondani, ami Ma­gyarországon a Kaposvár-jelenség. Nem akarom én ezt utánozni, de ha egy színházban jó előadásokat csi­nálnak, ha elkezdenek történni a dolgok, akkor arra odafigyel a kö­zönség. Azok is be fognak jönni a színházba, akik az olyan pöttyökre” nem voltak vevők, amilyeneket har­minc évig nyomtak nekik. Mrozek Tangójával kezdjük az évadot, ezzel elsősorban az egyetemi ifjúságot szeretném megcélozni. Aztán Gör­gey Gábor Fejek Ferdinándnak cí­mű darabja következik, ezután egy Anouilh-bemutató, majd Csehov Si­rálya. Évtizedekkel ezelőtt Temes­váron szinte minden Csehov-drá- mát bemutattak, úgy érzem ennek most is lesz közönsége. A műsorterv szerinti utolsó bemutatónk a Macs­kajáték lesz. a Mindez tizenegynehány színészzel? • Jelenleg valóban három színész­nőnk és nyolc színészünk van, ehhez jön még nyolc segédszínész. Ennyi a társulat. Viszont hívunk vendége­ket: színészeket, rendezőket, dísz­let- és jelmeztervezőket... □ Nagy feladatra vállalkozott, ami­kor elvállalta a színház vezetését. Mit szól mindehhez a család? • Tudom, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Meg kell menteni, a fel­színre kell hozni ezt az elsüllyedt ha­jót. Ez a feladat nem túr vetélytár- sakat. Egyelőre nincs családom... A nagymamám nevelt. Azt hiszem, örülne a döntésemnek, de ezt már nem érhette meg. A ballagásom után egy nappal halt meg. Szépen csinálta ezt is, akkor ment el, ami­kor elvégzte a feladatát. Talán az volt a küldetése, hogy felneveljen. □ Sajnálom, hogy ilyen szomorú vé­ge lett ennek a beszélgetésnek. • Egyáltalán nem szomorú. így van ez rendjén. Mindenki addig él, amíg meg nem váltja önmagát... A Folies bűvös tizenhármasa Párizs (MTI) - A bejáratnál utcai énekes lány dalol. Valódi és mégsem az: Christiane Maillard a Montpar­nasse metróállomáson énekelgetett évek óta, a járókelők adományaira várva. Itt hallotta meg Párizs siker­embere, az argentin származású rendező, Alfredo Arias, akinek Mor- tadela című revüje az elmúlt évad si­kere volt: vagy százezerén vásárol­tak rá jegyet és az előadás megkap­ta az elmúlt évadban a legjobb zenés produkciónak járó Moliere-díjat. Arias, aki Shakespeare-től a zenés komédiáig és az absztrakt jelentekig mindent rendezett már, most nagy fába vágta fejszéjét: ő a rendezője a nagynevű párizsi varieté-színház, a Folies-Bergere új, minden eddigitől eltérő, de a párizsi kabaré-színház hagyományait mégis megmásítva megújító revüjének, amelynek ré­szese a metró dalnoka is. A Folies immár több mint száz év óta a francia főváros egyik legismertebb intézménye. Amióta megtalálta igaz arculatát, a látványos és főként a lengén öltözött hölgyek megjelené­sére épülő revüt, szinte minden este megtelt 1750 nézőt befogadó nézőte­re. A műfaj csaknem minden nagy neve megfordult színpadán: Mistin- guette, Josephine Baker, Maurice Chevalier, a táncosok közül Louie Fuller, akinek művészete Rodint és Toulouse-Lautrecet egyaránt meg­ihlette - a névsort sokáig lehetne folytatni. Bárpultját Manet is megö­rökítette 1882-ben. A „nagy korszak” a húszas években jött el, amikor Paul Derval vette át, s fél évszázadon át folytatta az igaz­gatást, s a hír csak tovább növeke­dett, amikor 1936-ban egy ifjú, szi- porkázóan tehetséges magyar vette át a rendezést, a díszletek, sőt rész­ben még a koreográfia irányítását is: Michel Gyarmathy, aki szabad ide­jében ugyan Ady verseit olvassa vagy rajzol, de akinek fantáziája év­tizedeken át felülmúlhatatlan volt a revü műfajában. De a Folies a jelek szerint kifáradt, nem igazította át látványos, a kosz­tümök tobzódásával és a fedetlen keblek villogásával csábító revüit, holott időközben kemény verseny­társai támadtak. Félreértés ne es­sék: a revüszínházba továbbra is jöt­tek a látogatók. Az utolsó nagy show 1700 előadását 1,3 millióan nézték meg. A Folies új vezetője, Helene Martin, aki valaha maga is a görlök között táncolt, mégis úgy érezte, hogy meg kell újítani a műfajt. Ta­valy decemberben legördült a füg­göny, elszéledt a több mint száz ta­gú társulat - sokan azt jósolták, hogy már nem is lesz feltámadás. De az igazgatónő megtalálta a megfele­lő partnert Arias személyében, aki­nek fantáziáját megmozgatta a nagy lehetőség: mást csinálni egy régi és mégis örök műfajban. Az új, kétrészes revü első része ugyan tisztelgés a Folies régi hagyo­mányai előtt, s a színpadon - ár­nyékképként - megjelennek majd a régi nagyok, de őket már másféle környezet veszi körül. Csaknem mindenki új: a rendkívül látványos és igen modem jelmezek tervezője, a koreográfus, a zeneszerző, a világo- sítás tervezője, újak a táncoslányok, az énekesek, az artisták, - a táncos fiúk helyébe body-buildingező izom- pacsirták lépnek a színpadra. Jósze­rével csak Hadnagy Vivianne és kedves kutyái, az 1982 óta csaknem valamennyi műsorban szereplő ál­latszám résztvevői maradtak meg a régiek közül. Maradt viszont a párizsi revüszín- pad elengedhetetlen kelléke, a lát­ványos bevonulásokat biztosító fen­séges lépcső, - s maradt a babonás hagyomány: a Folies-Bergere műso­rainak címében mindig szerepel a Foües szó, s a cím mindig tizen­három betűből áll, ezúttal így hang­zik: Fous des Folies, a Folies bolond­jai. Szeptember 4-én felgördült a füg­göny a Folies színpadán. Az érdeklő­dés igen nagy - alig akad francia lap, amely ne írt volna már az új revüról. S valahol a nézőtéren, immár csak tanácsadóként, de még mindig derű­vel, ott volt az, aki majd hatvan éven át adta nevét a Folies-Bergere mű­sorához: Michel Gyarmathy is. TARLAT Hasábfejek - saját úton Budapest (ÉM - DK) - Végre láthattam egy „hasábfejet”. Megdöbbentő volt a találkozás a Ludwig Múzeumban, nagy a felismerés öröme: igen, ez csak Mata Attila szobra lehet. És be­jött... Az Új Művészet című folyóirat augusztu­si számában Mester Ildikó beszélget a szobrász- művésszel, aki az interjúban elmondja, hogy a főiskolán mint szobrász teljesen megsemmi­sült. Csukott szemmel tudta a „képleteket”, vi­szont nem találta saját útját. Rövid ideig nem is foglalkozott szobrászattal. Aztán látott egy bolgár prehisztorikus szoborkiállítást, ahol a hasábfejú lények nagyon megfogták. Elkezdett gipszszobrokat készíteni, majd fát faragott úgy, hogy csak .jelölt”, nem merült el az apró finom­ságokban. Aztán színezni is megpróbálta őket. Belátja, hogy szobrai a hagyományos értelem­ben nem szépek. De nem is az a fontos, hanem az, hogy megmozgat-e az emberekben valamit. Hiszen sokan csinálnak bájos szobrokat, ame­lyek mégsem hatnak. És milyen igaza van! Mert az ő szobrai furcsa­ságukban is tényleg színesek, érdekesek. Sőt különlegesek, hiszen egy szobrot tíz, húsz, vagy akár ötven darabból rak össze. Van azokban di­ófa, cseresznye vagy éppen körtefa-alapanyag. De mindennek ellenére nem az út fontos, me­lyen „odaér”, hanem ahogy megjelenik a szobor. S hogy nincsenek egészen kidolgozva? Dehogy­nem. A szobrász azt állítja, hogy mindig ponto­san ott hagyja abba, ameddig el akart jutni... Egyébként Mata Attilát mindig izgatta, hogy olyan szobrokat csináljon, melyeket nem fogad el senki. Még ő maga sem. Pechje van... (Hogy ez dicséret vagy sem, azt majd eldöntik, ha ide­ér egy kiállítása.) Mata Attila szobra Verniszázs verniszázson Karikaturista? Nem. Ez így nagyon kevés. Brenner György művész volt. „...a nagy, a messzeható publicisták egyike. A keveseké, akik rendkívül mély ideákat képesek előadni rendkívül könnyeden, akik létkérdéseket tár­gyalnak élvezetesen...” - olvashatjuk a rajzait tartalmazó nemrégiben elkészült kötetben -, melynek kiadását ő már nem érhette meg. A Legújabbkori Történeti Múzeumban emlék- kiállítása látható (október 3-ig) In memóriám Brenner György címmel. Nem hahotázunk a te­remben, de nagyokat mosolygunk. Kevésbé ta­lán a politikai, aláírásokkal erősített, magyará­zott raj zain - ezeket a külföldieknek nem is for­dították le, mondván, úgysem értenék ezt a hu­mort -, sokkal inkább filozófikus mélységű al­kotásain. Aminden részletet aprólékosan kidol­gozó művész a nagy fekete-fehérségben olykor kiszínez egy Iris jelenetet, így irányítva a lé­nyegre a figyelmünket. Önmagunkra... Verniszázs Fotók; Dobos Klára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom