Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-30 / 228. szám

8 ESZAK'Magyarország Kultúra : ~ ~ ~ 1993» Szeptember 30., Csütörtök-----------APROPÓ----------­M i Volt a Bánhegyi Gábor Amikor a boldogult emlékezetű Árkus Jó­zsefet eltemették, vele temették azt a műsort, ami vele volt igazán az, ami: a Parabolát. Árkus József a maga csendes kis mosolyá­val, elkerekedő szemével úgy tudott min­dent és mindenkit kicikizni, hogy nem hit­tük igazán, a célbavettek bármelyike is megsértődhetett. Árkus József birtokában volt annak az adottságnak, aminek az a sa­játja, hogy még a legdurvább sértés is szin­te simogatóan hangzott a szájából. Sajnáltuk Árkus Józsefet, sajnáltuk a Pa­rabolát, de az biztosnak tűnt, nélküle ez a műsor már „ném áz igázi”. Egészen addig tűnt biztosnak, amíg valakik a fejükbe nem vették, fel kell éleszteni a műsort, mert a magyar polgár röh... pardon, csiklandósan kacarászni akar. A nézőnek kikapcsolódás kell, mosolyogni óhajt azon, hogy nemze­tünk vezetői is esendőek olykor-olykor. Össznépi nevettető műsor be is indult, első alkalommal még el is néztük a csetléseket, botlásokat, hiszen nehéz túllépni a nagy előd árnyékán. Második alkalommal még örültünk is annak, hogy a homályos céloz­gatásokból kevesebb jutott mint először, né­hol még nevetni is lehetett. Harmadszorra a kettőt már vegyítették is. Nevettünk azo­kon a jeleneteken, amelyek még az Árkus­érában kerültek a műsorba, szomorkásán mosolyogtunk, hogy a tini popbálványokat két úriember éppen „elosztja” egymás kö­zött, miközben azok vért izzadva kinyögik angolul, „hogy nekem van kis cica ööö hat hét előtt”. Azt viszont már nem értettem, hogy ellen­zéki párt tagjának megnyilvánulása okán - mikor is riporterrel tudatja: „Pusztuljon az asztalomtól!” - miért kellett hosszasan elidőzni mindenféle viselkedési normákat emlegetve. Nem értettem.mert a bevágás­ban csak a felcsattanást mutatták (kétszer is), de még most sem tudom, mi volt a kérdés? Reakciók Amíg valakinek retrospektív kiállítása le­het, bizony jó néhány képet le kell tennie az asztalra, azaz maga mögött kell tud­nia. Maga mögött, és a tárlatlátogatók előtt. Szántó Piroska festőművésznek a napokban nyílt ilyen „visszatekintő", mondhatni (nem lezárt) életmű-kiállítása Szentendrén. „Szántó Piroska mindenre reagál - írja a katalógusban Mazányi Ju­dit állandó intenzív kommunikációt folytat a világ jelenségeivel, legyenek azok kulturális, társadalmi, vagy termé­szeti eredetűek..." Egyik legnagyobb ma élő festőművészünket szentendrei műter­mében örökítettük meg. Fotók: Dobos Klára Nyelvmester-képzés Miskolc (ÉM) - A Miskolci Bölcsész Egyesület tanítók és tanárok számára angol, német és francia nyelvmester képzést indít 1993. október 15-tól. Az oktatás négy féléves, havonta egy al­kalommal péntek-szombati napokon folyik majd és az egyesület certificatio-jával kap elis­mertetést. Felvételi feltétel:* középfokú nyelvvizsga vagy annak megfelelő nyelvtudás. Akinek nincs kö­zépfokú nyelvvizsgája, felvételi dolgozatot ír­hat. Jelentkezni október 14-ig lehet a 46/344- 400-as telefonszámon vagy személyesen a Mis­kolci Bölcsész Egyesületnél (Miskolc, Mind­szent tér 1. sz. V. szint 506-os szoba). Bors néni születésnapja A Premier Színház premierje az Ady Művelődési Házban Miskolc (ÉM — FG) — Bors néni ö- rökifjú. Pedig hétfőn ünnepli nyolc­vanadik születésnapját, mégpedig Miskolcon az Ady Endre Művelődé­si Házban. Igaz, ez már sokadik születésnap, hiszen nyolcvanéves volt ő már ak­kor is, amikor 1983-ban a Vasas Mű­velődési Házban köszöntötték ked­ves barátai, és nyolcvanéves volt ak­kor is, amikor Dayka Margit életre keltette, sőt ilyen idősen született. Csak Nemes Nagy Ágnes Bors néni könyve című verseskötetéből tud­juk, hogy volt ő kislány is, de akkor még Balogh Borbálának hívták... Az eredeti verses meséhez Novák János írt zenét, és amikor tíz évvel ezelőtt Miskolcra érkezett a színpa­di mű, ő vállalta a rendezői feladatot is. Akkor Máthé Éva volt a címsze­replő, az „idősebb” gyerekek talán még emlékeznek Ötvös Évára mint Lackóra, M. Szilágyi Lajosra mint Titillára és Galkó Balázs tíz évvel ezelőtti Játékmesterére. Most a Pre­Korunk zenéje Budapest (MTI) - A Nemzeti Fil­harmónia Korunk zenéje című soro­zatát a Budapesti Őszi Fesztivál ke­retében rendezik meg. A nyitó előa­dás szeptember 30-án, a zárókoncert október 8-án lesz a Zeneakadémián. Mindkét alkalommal a Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar és a Ma­gyar Állami Énekkar működik közre. A Componensemble október 1-jei előadásán - többek között - Kocsis Zoltán, Ittzés Gergely és Perényi Miklós darabjai hallhatók. A Má- tyás-templombeli orgonaest előadó- művésze Király Csaba. Egyéb művé­szeti ágakhoz kapcsolódó zenei prog­ramok lesznek az Emst Múzeum­ban és a Szindbád moziban. Bartha László kiállításán a Kortárs Zene­műhely játszik. A moziban - egye­bek mellett - Ligeti György portré- filmjét és Krzysztof Zanussi lengyel rendező filminteijúját vetítik, amelyben zeneszerző honfitársát Lutoslawskit kérdezi. A próbán... mier Színház tűzte műsorára a ze­nés mesejátékot. Az egykori Titilla - M. Szilágyi La­jos-most rendezőként debütál, Lac­kóból Titilla lett, így Lackó az egyik estén Malák Szilvia, a másikon Ál­mosd Phaedra, Játékmesterből is kettő van: Udvardi Lakos Márton és Posta Lajos. Bors néni pedig Lévai Joli. A plakát szerint már csak né­hány közreműködője van a£ előa­dásnak (kísérő Szakszón Csaba és Wemer Tibor, díszlettervező: Veres Attila, látványtervező: Fehér Vik­tor), viszont minden gyerek részese lehet a születésnapi mulatságnak. Együtt táncolhat a szereplőkkel, fu­tóbabbá változhat, banán lehet vagy savanyúság a boltban, játszhat a Nappal és a Holddal... Először október 4-én, másodszor ok­tóber 5-én ünnepli Bors néni a szü­letésnapját az Ady Endre Művelődé­si Házban, a legközelebbi mulatság október 8-án Polgáron lesz. Isten él­tesse sokáig Bors nénit! Angol nyelvi központ Miskolc (ÉM) - Tegnap délelőtt avatták fel a Miskolci Egyetemen az English Teaching Resource Centre- t (Angol Tanári Továbbképző Könyvtár), amely elsősorban a me­gye angol szakos nyelvtanárainak továbbképzését és a régió angol nyelvoktatását kívánja elősegíteni. Áz elmúlt években a Miskolci Egye­tem és a British Council között szo­ros együttműködés alakult ki. A teg­napi megnyitó is ennek a kapcsolat- teremtésnek egy újabb fejezete. Mint ahogy azt megtudtuk, Ma­gyarországon a miskolci az első ilyen, a British Council által támo­gatott angol nyelvi központ, de a ter­vek szerint a jövőben az ország kü­lönböző területein további öt könyv­tárat létesítenek majd. A könyvtár 4500 kötettel, 300 címhez hanga­nyaggal, a nyelvoktatást elősegítő szoftverekkel és videoanyaggal ren­delkezik. Gyűjteményükbe tartoz­nak angol nyelvkönyvek, a különbö­ző szaknyelvek angol nyelvű tan­könyvei, a Cambridge vizsgákra fel­készítő nyelvkönyvek és gyakorló tesztkönyvek. Angol újságok és ké­peslapok is a Resource Centre tagjai és olvasói rendelkezésére állnak. A város és a megye általános és kö­zépiskolai angol szakos tanárai egyéni és intézményi alapon lehet­nek a Resource Centre tagjai és használhatják annak szolgáltatása­it. A helyben olvasáson és kölcsön­zésen kívül a Resource Centre célja­ként tűzi ki, hogy szervezett tovább­képzéssel, anyanyelvi lektorok bevonásával, egyetemi oktatók és az angol szakos tanárképzésben részt vevő oktatók segítségével olyan módszertani, tananyagkiválasztási, tanácsadói és konzultációs lehe­tőséget kínáljon a város és a megye angol szakos tanárai számára, ami csak a Miskolci Egyetemen mű­ködő nyelvi központban valósítható meg. Élő Atilla Miskolc (ÉM) - A magyar csillag- mitoszi hagyomány élő Atillája cím­mel tart előadást Pap Gábor művé­szettörténész október 1-jén délután öt órától a Belvárosi Kulturális Köz­pontban (Kossuth u. 11.). A szerve­ző Mandorla egyesület minden ér­deklődőt szeretettel vár. Könyvtári változás Budapest (MTI)-Ajapán kormány nyolcszázezer dollárral támogatja azoknak a szakértőknek a munká­ját, akik 100 millió dollár értékű vi­lágbanki hitelszerződés feltételeit dolgozzák ki Magyarországon. A hi­telt tankönyvek, a felsőoktatásban használatos jegyzetek kidolgozásá­ra, taneszközök fejlesztésére, vala­mint a felsőoktatási intézmények könyvtárainak támogatására fordít­ja az állam. Erről Gábor József, a Művelődési és Közoktatási Minisz­térium helyettes államtitkára tájé­koztatta a „Változó világ - Változó könyvtárak” című könyvtári me­nedzsment és marketing szimpózi­um résztvevőit a tanácskozás nyitó­napján. A továbbiakban hangsúlyozta: a könyvtárosoknak alkalmazkodniuk kell a megváltozott helyzethez, azaz menedzseri, szervezői munkát is vé­gezniük kell. Példaként említette az angliai közkönyvtárakat, ahol előa­dásokra alkalmas kamara- és kiállí­tótermek is várják a látogatókat, va­lamint igény szerint telekommuni­kációs eszközök és számítógépek is rendelkezésükre állnak. Az egyes szolgáltatásoknak viszont ára van, így a könyvtár bevételre is szert tehet. Csipogó-tanfolyam Miskolc (ÉM) - Gyermek néptánc tanfolyamot indít 3-8 éveseknek a miskolci Csipogó Néptánc Egyesü­let. Október 5-től minden kedden délután 4 órakor tartják a foglalko­zásokat. Jelentkezni munkanapokon lehet délelőtt 9-től délután 4 óráig az MSZP politikai centrumában (Mis­kolc, Corvin u. 9.). Dinoszaurusz-parti Gimnázium a kollégiumban Miskolc (ÉM - DK) - .Mindeddig megsegített bennünket az Úr!”. Ez a Lévay József Református Gimnázi­um vezérigéje, amit az iskola tanu­lói és igazgatója is megtapasztalnak napmintnap. Sok kisebb és nagyobb akadályt kellett - és sikerült - az in­duláskor legyőzni... □ Visszavinne minket a kezdetekhez? - kérem Ábrám Tibor igazgatót. • Január 15-én volt az önkormány­zati ülés, ahol eldőlt hogy indulhat a gimnázium. Azt mondták, vissza­adni az épületet az idén még nem tudják, mert a Zrínyit nem sikerült elhelyezni, de két osztály indításá­hoz biztosítják a feltételeket, tanter­meket a Központi Leánykollégium­ban. Ez meg is történt, úgy érzem, hogy a lehetőségekhez mértem lojá­lis volt ebben a kérdésben az önkor­mányzat. Ha nem is mindenben tá­mogatott, de az alapvető feltételeket igyekezett megteremteni. A városi művelődési osztálynál viszont sok segítséget kaptunk, ott minden ügyünk nagyon gördülékenyen fu­tott végig, így az engedélyeztetés, vagy a megállapodás állami felada­tok átvállalásáról. a Az igazgatói állásra pályázatot kel­lett benyújtani? • Amikor már ténnyé vált az iskola, akkor létrejött egy egyházkerületi iskolai bizottság. Hiszen Patakon most már negyedik éve működik re­formátus gimnázium, Mezőcsáton református általános iskola, Miskol­con óvoda van, indokolttá vált hogy ezen oktatási intézmények elvi kér­déseivel egy külön bizottság foglal­kozzon. Egy ülésen számot vetettek azzal, hogy az egyházkerületen be­lül kit is lehetne pályázatra felkér­ni, és többek között rám is gondol­tak. Én fizikusként dolgoztam az egyetemen, de talán egy kicsit min­dig inkább pedagógusnak éreztem magam. Az oktatás persze csapat­munka. Nagyon lelkes a tantestület, rajtam kívül két főállású tanár van, egy matematika és egy magyar-an­gol szakos tanárnő, tízen pedig óra­adók. Hiszem, együtt meg tudunk felelni annak a szolgálatnak amit Is­ten erre a gimnáziumra bízott. ­□ Több gyermek jelentkezésére szá­mított? • A mostani év még nem mérvadó az érdeklődés tekintetében, hiszen január végén dőlt el hogy indulunk, akkor kezdhettük a híradást a gyü­lekezetek felé, hivatalos helyen pe­dig sehol nem jelent meg, hogy indul a gimnázium. Ezért jelentkeztek ke­vesebben mint ahány gyermeket fo­gadni tudtunk volna. Annak örülök, hogy ennek ellenére 45 fő két osz­tályban elkezdhette az évet. Úgy ér­zem, hogy az igény megvan a miskol­ci és a környék reformátusságában hogy egyházi iskolába küldjék a gye­rekeket, de természetesen bizonyí­tanunk kell, hogy színvonalas okta­tás lesz a gimnáziumunkban. Min­denképpen elmondhatom azt, hogy saját számítógépes parkunk van a református egyházkerületi székház épületében. Bárha kevés, de színvo­nalas oktatási felszereléseket sike­rült beszereznünk. Úgy érzem, hogy nem kezdjük rosszabb körülmények között az oktatást, mint egy átlagos gimnázium. a Miből tartja fenn magát az iskola? • Az állami normatív támogatást megkapjuk, de ezen felül az önkor­mányzattól az idén nem kaptunk tá­mogatást, költségvetésünk nagy ré­szét az egyház fedezi. □ Komoly esélyt lát arra, hogy jövő­re már a régi épületben kezdenek? • Az önkormányzat többször is meg­erősítette, hogy vissza kívánja adni az épületet. Jelenleg az ügy maga­sabb szinten, a kormány mellett mű­ködő egyeztető bizottság előtt van. Reméljük hogy olyan döntés szüle­tik majd, amely mind a két félnek jó. A Zrínyi Gimnáziumnak is meg ne­künk is. Ugyanis alapvető törekvé­sünk, hogy bekapcsolódjunk a mis­kolci középfokú oktatásba, nem kü­lön akarjuk ezt a gimnáziumot mű­ködtetni, hanem a város középfokú oktatásának a vérkeringésébe be­kapcsolódva. Jó kapcsolatra törek­szünk mindegyik gimnáziummal, hiszen az oktatás terén közös a fela­dat, mindannyian jól képzett és szi­lárd ismeretanyaggal rendelkező gyerekeket szeretnénk kibocsátani az érettségi után. Q Csodaszép lett a Herman Gimná­zium épülete. Ha jól emlékszem, an­nak idején arról is szó volt, hogy két egyházi gimnázium költözzön oda. Miért nem csaptak le a lehetőségre? • A katolikus gimnázium igazgató­jával kollégák voltunk és barátok vagyunk, ezt igyekszünk a két isko­la között is fenntartani, hiszen mindkettőnk célja a fiatalok evangé­liumi szellemű nevelése és színvona­las oktatása. De mégis van ami nem ezt a megoldást sugallta. Az egyik az, hogy jómagam is és az egyházke­rület is a történelmi kontinuitás jel­zését fontosnak tartjuk. Nagyon sok szál fűz bennünket a régi épülethez, az mindenképpen a folytonosságjel- képe és jelzése lesz hogyha ott foly­tathatjuk az oktatást. Az ősi falakba beivódva még mindig ott van az ősi szellemiség, lelkidet amely annak idején ezt a gimnáziumi oktatást jel­lemezte. De igazából ez a megoldás nem komolyan vetődött fel a város részéről, nem is tanácskoztunk er­ről. □ Azért még várható néhány konflik­tus... • Ez sajnos természetes. Sok bará­tom van, de biztosan akadnak ellen­ségeim is. Bár igyekeztem úgy viszo­nyulni az emberekhez, hogy az el­lenségeskedést ha lehet kerüljem. Azt vallom, hogy nem az emberek < közötti felmerülő gondok vagy prob­lémák okozhatnak kapcsolatokban félresiklást vagy ellenségessé vá­lást, hanem az, ha ezeket a gondo­kat problémákat nem tisztázzuk, nem tudjuk egymással megbeszélni. Az iskola kapcsán nagyon sok ilyen problémánk lesz, de a gondok azért vannak, hogy egyrészt magunk kö­zött másrészt Isten elé vive megol­dódjanak. Miskolc (ÉM) - A jól bevált fordu­lattal Szinva-parti dino-partinak is nevezhetnénk azt a kiállítást, amely az évezredek óta kihalt hüllők na­gyon is élő utódait mutatja be. A mis­kolci Ifjúsági és Szabadidő Házban október 2-tól 10-ig találkozhatunk a teknősökkel, óriáskígyókkal, kaj­mán krokodilokkal, varánuszokkal, gekkókkal, agámákkal, varangyok­kal és számtalan más egzotikus ro­varral, valamint az életterüket je­lentő trópusi dísznövényekkel és kü­lönleges ásványokkal. Akinek vala­mi nagyon megtetszik, haza is vihe­ti, feltéve hogy az növény, vagy új­szülött állat. Botrány a filmfesztiválon Tokió (MTI) - A kínai küldöttség hazautazik szerdán a tokiói nemzet­közi filmfesztiválról, tiltakozásul amiatt, hogy ajapán szervezők „en­gedély nélküli” kínai filmeket mu­tatnak be. Elfogadhatatlan, hogy d" legálisan készült filmek pályázza­nak a nagydíjra - közölték kínai il­letékesek, akik két kínai alkotás be­mutatását nehezményezik. Mind­két filmet kínai rendező készítette japán, illetve hongkongi finanszíro­zásban és az egyiket, a Kínában for­gatott „Kék papírsárkány” című &' met, a nagydíjra is jelölték. Politikai és presztízs okokból ellen­zik a kínaiak a filmek vetítéséti azokhoz ugyanis a gyártók nem sze­rezték meg a pekingi kormány enge­délyét. A japán rendezők viszont a filmek hétvégi bemutatóját már nem k1' vánják elhalasztani és furcsállják 3 kínai eljárást, hiszen - mint mond­ják - e két filmet más fesztiválokon már bemutatták. A tokiói filmfeszti­vál a „nyitott kapuk politikáját” ke­veri, minden minőségi alkotás elojj nyitva áll - hangsúlyozta a fesztiva igazgatója. b Visszatetszést kelt az is, hogy ton mint egy éven át Kínában forgató művet-A pekingi fattyú című fil(Ue - minősítik a kínai illetékesek in® gálisnak, és az is, hogy csak a fcsztu vál megkezdése után protestáltaK vetítések ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom