Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-18 / 218. szám
éM-inteijú _______________ L enn, a kép alján ott van egy> szomorú maszk. Lehet, hogy> amit az emberek látnak, az is csak egy maszk?! De én ott vagyok mindegyikben... II. oldal ÉM-riport Chyerepes Pálfőbíró uramra gondolok, aki 1641-ben volt a település polgármestere, azt jegyezte fel „az mi falunkat 3 ízben rablotta megh az Teoreok” III. oldal Mflhely Egy városi iskolás ellenőrzőjébe hiába is írtiám be, hogy „néprajz órára kérek darab kukoricacsutkát”, legfeljebb csodálkoznának egy jót... MI. oldal iPPil 1 "'rs-w; A hét embere Kis-Kovács Gergely a megyei pavilon látványtervezője f^VARD^ÓZSE^«■■■— Budapest (ÉM) - Ebben ai évben Nemzetközi vásár díszvendégeként mutatkozhatott be Borsod- Abaúj-Zemplén megye. A látóét íók a megyei pavilon küszö- ét átlépve a színes vásári forgatag után hirtelen egy másik világban találták masukat. Az uralkodó zöld alapszínek a természet nyugalmát sugározták, a hangszórókból áradó halk zene pihentette a felajzott érzékeket. Az első látvány a 10 millió éves Kudapithecus lelet másolata volt, az utolsó kép az 1996-os Expóhoz kapcsolódó helyi rendezvények elképzeléseit mutatta be. A Pavilon látványtervezője Kis-Kovács Gergely budapesti reklám- grafikus volt. Q Az ötlet önmagáért beszél. Ez a pavilon a vásárban a nyugalom szigetét jelképezi. Két nappal a zárás előtt hogyan látja, sikeresen vették az akadályt, amit egy válságos megye helyzetének bemutatása jelentett? • Aki belépett ebbe a pavilonba, nem egy magába zuhant, a tehetetlenségen tépelődő magyarországi régió arculatát látta. Éppen ellenkezőleg, arról szerezhetett reményeink szerint maradandó benyomásokat, hogyan próbál ez a terület a kormány támogatását hasznosítva kilábalni a recesszióból. Azt a szándékot szerettük volna tükrözni, ami mostanában Borsod- Abaúj-Zemplént jellemzi a gazdasági válság leküzdésében. TltaTümk^örtenelnu hagyomá- nyokra, napjaink gazdasági erőfeszítéseire, a szellemi erő és a tudomány hasznosítására. Nemcsak a Rudapithecus látható, hanem a Miskolci Egyetem űrkemence kapszula adagolója is. Ez utóbbit rövidesen az Amerikai Egyesült Államokban, a NASA laboratóriumában tesztelik majd. □ Ön született budapesti. A fővárosból hogyan tapogathatta ki a mi szülőföldünk hangulatát? • Az én otthonom valóban a második kerület, de attól Miskolc, vagy a megye tájai nincsenek már messze. A vidék nem ismeretlen számomra, hiszen az elmúlt évadban én lehettem a Miskolci Nemzeti Színház Cyrano előadásának díszlettervezője. A bemutatóhoz kapcsolódva egy kiállítást is rendeztünk a színházban, amely szerintem jól sikerült. Ezenkívül Hegyi Árpád Jutocsa főrendező felkért a színház propaganda anyagainak, plakátjainak és műsorfüzetének elkészítésére. A hátam mögött van már vagy harminc, különböző helyszínű színházi díszlettervezés, és a pályám sikeresnek mondható az irodák arculatának, berendezésének tervezésében is. A megyei bemutató megszervezésével megbízott Agora Kft.-nél ismerik a munkáimat, s alkalmasnak tartottak a látványtervezői feladatra. Ez a megbízás rövid története, amelyhez még feltétlenül hozzátartozik, hogy nagyon rövid idő alatt, az éjt valóban nappalkámat nagyban segítette a megyei önkormányzat vállalkozási osztálya, a Herman Ottó Múzeum, a Megyei Idegenforgalmi Hivatal, továbbá a Földes FeFotó: Udvardy Józse renc Gimnázium és a Miskolci Egyetem. □ Ha információim nem csalnak, ön egy sokat foglalkoztatott, sikeres ember. Szakterületén belül otthonosan mozog a művészet, de a gazdaság világában is. Művésznek, vagy inkább iparosnak tartja magát ? • Feltétlenül az utóbbinak. Az Iparművészeti Főiskola reklámgrafika szakán végeztem. A diploma után Verebes István, aki most Nyíregyházán színész és rendező, megkért egy szinházi díszlet tervének elkészítésére. Ezután az egyik munkából a masflclíS^ünantarrr TvfenT az úgynevezett művészi önmegvalósításon kellett tömöm a fejemet, hanem azon, hogyan tudok a megrendeléseknek eleget tenni. 1986-tól 89-ig egy szerződés Bécshez kötött, azóta ismét Magyarországon és többek között Miskolcon dolgozom. A színházzal párhuzamosan belső építészeti és irodatervezési munkáim voltak. Irigyeimnek azt szoktam mondani, ha tudják, csinálják utánam. □ A Budapesti Nemzetközi Vásárt az ország kirakatának szánták. Meglepett, amikor megtudtam, hogy ebben a kirakatban Borsod-Abaúj-Zemplént is elhelyezték. • Én állítom, nem volt rossz az ötlet. Kipróbálhattuk, tesztelhettük, hogyan, milyen módszerekkel dolgozzunk az eladhatatlannak minősített ám eladásán. Pozitív benyomást akartunk kelteni, de a bajok, a hátrányok elhallgatása nélkül. Befektetőket, szponzorokat igyekeztünk találni. Kedvet akartunk csinálni a megyéhez, egy vonzó tájegység bemutatásával. E célnak rendeltük alá a belsőépítészetet, a grafikai megjelenést. Egy zöld színharmóniában tartott, köny- nyen áttekinthető, bejárható belső teret építettünk fel, annyi információ közlésével, ami az átfogó kép kialakításhoz szükséges. Remélem, a látogatók is meglepődtek, ugyanúgy, mint én annak idején: milyen nagy lehetőségeket rejtő megye is Borsod-Ábaúj-Zemplén. Kit visznek el a rendőrök? Mészáros István Ilyen ütödött is csak én lehetek! Egy rendőrautóra rádudálni... Egy-két perce figyeltem, már, hogy a mögöttem jövő Lada ugyancsak a nyomomban van. Előzni a szembejövők miatt nem tudott, gondoltam, ezért tapadt rám teljesen, várva az alkalmas pillanatot, amikor „ki tud törni”. Ez eléggé idegesítő volt. Mikor arra a szakaszra értünk, ahol négysávosra szélesedett a városba bevezető üt, a kocsik megoszlottak: volt, amelyik a szélső sávban haladt tovább, volt, amelyik (mint az általam vezetett is) a belső sávba sorolt át. Láttam, hogy a Lada mellettem liheg, gondolataim közt az is megfordult, biztos elém fog vágni. Úgy is volt. No, ekkor dudáltam egy kurtát, hiszen olyan szűkös volt a hely, éppen csak hogy befért. A kékes-szürke Lada régi, A-s rendszámú volt, rögtön kapcsoltam: a fenébe is, ezek rendőrök! Biztos voltam benne, hogy nem nagyon fognák örülni eme cselekedetemnek, de mit tegyek, a veszélyhelyzet önkéntelenül vezette ujjamat a duda gombjára... Alig mentünk tovább pár métert, látom, hogy a jobb oldalon ülő kinyújtja a tárcsát, s integet, hogy álljak le az út szélén. Lányom rögtön kétségbe esett, most mi lesz, papa? Ugyan, mi lenne gyermekem, semmi. Szerintem csupán azt fogják megkérdezni, hogy merészelek én dudálgatni rájuk. Jó napot kívánok, gépjármű ellenőrzés, kérem a forgalmi engedélyt, személyi igazolványt, jogosítványt! ’Pót kívánok, máris. - Előkotrom, kiszállok. Egyik rendőr az iratokat, másik pedig a kocsit tanulmányoz- gatja. Kíváncsian vártam a fejleményeket, no, miféle rendellenességet fedeznek fel, amivel majd a dudálásomat „ellentételezhetik”. Már teljesen úgy tűnt, nincs semmi ilyen, amikor a papírokat nézegető hirtelen megszólalt: A felelősségbiztosítást igazoló csekket is kérem. Aha, hát mégis megfogtatok -gondoltam magamban mert az momentán nem volt nálam. Nagy hiba, bizony azt mindig magánál kell tartani, mert ha nincs, az a rendszám levételével jár. Őőő, nemrég vettem ezt a kocsit, a biztosítós szerződéssel tudok szolgálni, a csekk otthon van, ugyanis az ilyesféle befizetéseket a feleségem intézi, és... Na, most megússza egy figyelmeztetéssel, de tessék azt is a papírok közt tartani. Igen, igen, hát persze... Ha már ilyen szerencsésen megúsztam, gondoltam, megjegyzem nekik, ami a bögyömben volt: elég veszélyes volt az a manőverük, amikor... Aáá, vigyázunk mi - vágott közbe az egyébként szimpatikus, fiatal százados. Szóval a csekk, ne feledkezzék meg róla. Minden oké, mehetünk tovább, mondom a lányomnak, aki még láthatóan mindig aggódva nézett rám. Valahogy beleivódott, hogy az egyenruhások... Kimondatlanul is munkál benne az a kiskorában megtapasztalt (vagy inkább rátukmált) ijesztgetés, mikor az ovisok sétáltak az utcán, s az óvónéni, ahogy meglátták a rendőrt, imigyen intette fegyelem re a kicsiket: na, látjátok, ha rosszak lesztek, elvisz a rendőr bácsi... S vajon kit „visz el” a rend őre ? Biztos, hogy manapság azok tartanak tőle, akiknek kelKene)? A rendőri munka társadalmi megítélése mpnapság meglehetősen vegyes. Főleg az volt pár esztendővel ezelőtt, amikor is jelentős presztízsveszteséget szenvedtek a rendőrök. Voltak túlkapások, olvashattunk az újságokban hatáskörüket túllépő rendőrökről. A társadalom nagy része azonban a józan megítélés alapján mond véleményt munkájukról. Megelégedéssel fogadja, ha veszélyes csoportokat, bűnözőket tesznek hűvösre. Legfónnebb akkor kapja fel a fejét, ha a közmorállal ellenkező tettet hall, tapasztal velük kapcsolatban. Nem tudom például hová helyezn i azt az esetet, mikor nemrégiben az egyik kamion terminálnál kitört török verekedés, majd lövöldözés végén az egyik szolgálatban lévő rendőr hősiesen ártalmatlanná tette a bűnöst, s egyik felettese - így állt a híradásban - megfedte az intézkedő rendőrt. Vajon miért? Nem ez a feladata? Esetleg hagyta volna futni a törököt, holott teljesen egyértelmű volt a bűnössége? Miközben növekszik a bűnözés, mind nagyobb összegű csalásokat követnek el, mind több a fegyveres bűnelkövetés, okkal-joggal várja el a társadalom a rendőrök erőteljesebb fellépését a bűnözőkkel szemben. S ez nem csupán az itt élők, hanem az ide látogató külföldiek miatt is fontos. Hiszen az üzleti útra felkerekedő, esetleg nyaralni induló külhoni elsősorban az után érdeklődik, hogy az adott országban milyen a közrend, a közbiztonság. Hogy kit „visznek el” a rendőrök, pontosabban, hogy elviszik-e azt, akit kell.
