Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-11 / 212. szám
Ax ÉM interjúja ________ „...me g keil alapozni a gazdasági növekedést: állami pénzekből fejleszteni az infrastruktúrát és külföldi forrásokat szerezni az ipari termelés fellendítésére...” II. oldal ÉM-körkérdés Szeptember 17. és 19. között a lillafüredi Palotaszállóban konferenciát rendez az Apollon irodalmi folyóirat és a lap kiadója. A téma: a nyolcvanas évek. III. oldal MOhely Eszünk ágában sem volt megalkotni a magyar sport kiskátéját. Mindössze két ember beszélgetése, tűnődése, hangos gondolkodása ez az egész... VII. oldal A hét embere Sápi Róbert sörgyári főtechnológus NyikesImre Tegnap délután megnyílta VI. Borsodi Sörfesztivál. Tíz napon át mintegy 200 ezer érdeklődő keresi fel a Miskolci Sportcsarnok öt helyszínét, ahol a sörgyáriak szerint legalább 100 ezer korsó, kiváló minőségű Spaten sör csurdoaál majd le a sörivók torkán. Most először mérnek csak Spatent a fesztivál történetében... Minőségének legfőbb felelőse Sápi Róbert, a Borsodi Sörgyár Rt. főtechnológusa. □ Hogyan került Ön kapcsolatba a sörrel, a sörgyártással? • Jászárokszálláson születtem, de alapfokú iskoláimat már Egerben végeztem. Ott tettem le az érettségit is, kémia-biológia tagozaton. Jól ment a német is. Talán ennek köszönhettem, hogy felvételt nyertem a berlini Humboldt Egyetemre ösztöndíjasként, méghozzá erjedés- és italipari szakra. A régi NDK- ban akkor már két helyen folyt ilyen jellegű képzés, itthon azonban sehol. (Azóta már viszont igen.) Gyakorlatokra különböző helyekre jártunk, így például sörgyárakba is. S mint egyetemista is közvetlen kapcsolatba kerültem a kiváló és akkor még igen olcsó keletnémet sörökkel. így azután ezirányú érdeklődésem is egyre mélyült, s végül is ma nagyon örülök, hogy nem egy élesztő-, vagy ecetgyárba kerültem a diploma után, hanem ide, Bőcsre. Innen Eger sincs messze... □ Tehát megtetszett Bocs... • Egyhetes ismerkedésen voltam itt, s ez döntő volt a továbbiakat illetően. Maradtam, s megkezdtem a lépcsőfokok vé- gigkúszását. Voltam gyakornok, technológus, dolgoztam a malátaüzemben, a palackozóban, a fejtőben és így tovább. Megismertem a gyárat mire főtechnológus lettem. S mivel németül jól beszéltem, amikor hét évvel ezelőtt létrejött kapcsolatunk a Spaten céggel, én lettem a Spaten fófelelóse. Egy éve pedig az egész sörtermelésé - a Spaten- felügyelet mellett. □ Vagyis: ha nem lesz jó a fesztivált Spaten sör, Önt kell szidni... Hogyan ellenőrzik a Spaten és általában a többi sör minőségét? • A minőségellenőrzés három jelentősebb területre osztható. Folyamatos fizikai-kémiai analízis a laboratóriumban egyrészt a saját sörgyári, másrészt a velünk kapcsolatban lévő sörgyárak saját paraméterei alapján. A másik ellenőrző állomás a mikrobiológiai vizsgálatok sora, ugyancsak a laboratóriumban. Mire az alapanyagok majd az ászoksör és a szúrt, fejtett sör ezeken végig- fut, már majdnem mindent tudunk a minőségéről. Kettőt azonban nem: hogy milyen az íze és az illata? Ezeket egyetlen műszer, analízis sem tudja kimutatni, csak az érzékszervi vizsgálat. □ Ez afféle kóstolás? • Pontosan. Laboratóriumunk annak idején kétszer végigtesztelt mintegy 50-60 embert, hogy közülük kik alkalmasak az érzékszervi vizsgálatra. Igen komoly próbatétel volt, nem volt könnyű három sörből kiválasztani, hogy melyik a két egyforma és melyik a harmadik „idegen”. Végül is kialakult a tíztagú kóstoló bizottság, akik közül minimum hatan, de jobb ha nyolcán, minden nap délelőtt 11 órakor érzékszervi vizsgálatnak vetik alá a még ászok, majd a már szűrt és szállításra kész söröket. Vagyis: végigkóstoljuk az összes sört, ugyanúgy mint egy borversenyen, csak mi nem köpjük ki a maradékot, inkább kevesebbet kóstolunk. A sör pontrendszer alapján kap nem megfelelő, megfelelő, jó vagy kiváló minősítést. A sörfesztivál Spaten söre „kiváló” lett. De nemcsak itt, hanem Münchenben is. A Spatent ugyanis minden héten minták alapján ott is minősítik. Igen szigorú kritériumok alapján. Csak a müncheni kóstolás eredményének ismeretében lehet a töltést elkezdenünk. A bocsi Spaten nem lehet rosszabb, mint a müncheni... Hadd mondjam el, hogy a fesztiváli Spaten sörünkkel Münchenben is sikert arattunk, ott is „kiváló” lett. □ Ön milyen sört szeret a legjobban? • A Borsodi Világost. Ez egy igen jó, könnyű sör, nem annyira testes, mint a minőségi sörök, például a Spaten. Ám el kell mondanom, hogy nem vagyok olyan nagy sörivó, mint mondjuk egy Oktoberfest-i menő, áld egymás után 5-6 (literes) krigli sört is lehajt... Nekem elég a kóstoló bizottsági tagként elfogyasztott napi délelőtti adag. Feleségemmel, aki szintén itt dolgozik a sörgyárban, a közgazdasági osztályon, otthon, tévénézés közben már legfeljebb egy üveg sört ha megiszunk ketten. A hatéves Dénes és a négyéves Dalma pedig még ugyebár nem iszik, legfeljebb csak üdítőt. □ Befejezésül engedje megkérdeznem: hogyan állja a versenyt az „Ön söre” a kiélezett piaci körülmények közepette? • Való igaz, ilyen konkurencia- harc még nem volt a sörpiacon, mint napjainkban. Ma mindenki szállít és vesz mindenféle sört. Az általam felügyelt termelés így szinte naponta igen keményen megmérettetik. S noha a rossz gazdasági helyzet miatt mi is piacot vesztettünk, azért az országban még mindig a második helyen állunk a piaci részesedést üle- tóen. Ez nagyrészt a borsodi sörök és a Spaten jó minőségének köszönhető. Ezt annál is inkább állíthatom, mivel a többi társaság sörét is rendszeresen kóstoljuk, minősítjük, s így össze tudjuk hasonlítani a mi sörünket a többiekével. Feta-sajt Bujdos Attila Igazából Old Shatterhandról akartam írni, Winnetou barátjáról. Vézna, szemüveges kamaszként csodáltam a szikla ök- lű, érző szívű sápadtarcút. Micsoda tudás ez - merengtem -, ahogy sohasem téveszti el: kire kell lesújtani, kit kell gyámolítani. Onnan jutott eszembe, hogy hiába kerestem, ma már sehol sem árulják Winnetou históriáját, azt a vaskos, zöld- fedelű könyvet, amit vakító fehér lapokra nyomtattak és amit - két öcsémmel osztozva a köteten - olyan jó volt ronggyá olvasni h uszonöt éve. Fájdalmas kinőni a gyerekkorból, ráébredni: egyre bonyolultabb a világ, altogy beleöregszik az ember. Olykor csak ül ölébe ejtett kézzel. Arca, kifejezéstelen, már-már élettelenül merev, ahogy nézi a nagy semmit maga előtt; a legszívesebben itthagyna mindent. Épp mint John Cassavetes Paul Mazursky filmjében, a Viharban. Egy sikeres építész, aki Amerikától egy lakatlan görög szigetig rohan. Könnyet sem ejt a civilizációért, a nyüzsgő városért, hírnévért, az addigi életéért, amiből végleg kivonulna. Az olajfák alatt perc hullik percre - legalábbis valahogy így mondaná a költő. Az építész lányával, szerelmével és egy kecskepásztorral he- verészik Isten szabad ege alatt. Máskor egymásba kapaszkodva táncolnak egy parányi amfiteátrum romjain. Fekszenek tajtékhabos hullániok hátán, míg arcukba nyálnak forró napsugarak. És feta-sajtot esznek. Mármost fogalmam sincs, mi a bánat az a feta-sajt. A leginkább -gondolom - holmi szimbólum lehet. Ellentéte mindannak, amitől irtózni kell: a legyőzhetetlen, birtokbavehetetlen világnak, ahol örökre elvész, aki nem tartja a tempót, s ellentéte annak a létnek, amelyik nem engedi, hogy saját életét élje benne az ember. Vajon itt és most hányán szenvedhetnek attól, hogy úgy érzik: nem ők irányítják saját sorsukat? A barátaim azt mondanák erre, hogy ez afféle értelmiségi izé, „a lét értelméről szóló értelmetlen kérdések” és így tovább, és így tovább. Számos embert ismerek pedig, akiket igenis foglalkoztat ez a dolog, bár két kezükkel keresik a kenyerüket. De ez egy másik történet. Ráadásul az élet nem is Mazursky-féle színes és szélesvásznú amerikai újreálizmus. Amivel egyáltalán nem az újrealistákat akarom lebecsülni. Sőt! Hetekig bírnám nézni Cassavetes filmjeit, anélkül, hogy egy pillanatra is ráunnék. Csak hát sokkal inkább Csehov világa jutott nekünk, amelyből elvágyódnak ugyan a szereplők - mint megannyi három nővérek epednek a poros gam izonból szívük Moszkvájáért -, ám soha nem menekülhetnek belőle. Nem a. cinizmus mondatja velem, de talán jobb is így. Dolgunk van itt. Ha például nekem véletlenül lenne egy lakatlan szigetem kecskékkel, dús lombú fákkal, feta-sajtot majszol- gatva is azon a valamin tűnődnék, amit magam mögött hagytam. A hódító szabadság, a kék bársony simogatá- sú levegő eszembe juttatná Old Shatterhandot. Biztosan oda lyukadnék ki, hogy hősökre végül is szükség van. Hősökre, akik pontosan tudják, hogy kire kell lesújtani, kit kell gyámolítani. Mindig kell, hogy hihessünk bennük ott, ahol igazságtalanság történik. Érdekes dolog amúgy ez az igazságtalanság. Hiszen az új világ egyetlen polgárának sem ígérte, hogy mindenkinek jobb lesz itt ezután. Lehetőséget viszont igen, hogy ki-ki feljebb juthasson. Ma sokan érzik úgy: egyáltalán nem szabad a pálya, nem kapták meg ezt. a sanszot. Azok boldogultak, akiket örökölt előnyök segítettek az „élet rögös útjain”, akik a hónuk alatt ott tudhatták a baráti kezeket. Aki közben lemaradt, egyre kilátástalanabbnak látja az életet; fél, hogy most már biztosan nincs több dobása. Legalábbis egyre kisebbnek látja erre az esélyt. A reményt veszített ember pedig már csak csodákban, vagy hősökben bízhat. Hősök persze nem teremnek minden bokorban. Nyújtják viszont a karjukat néhányon, jelentkeznének önkéntes héroszoknak. Csak hát nagyon is kilóg a lóláb: nem igazságot akarnak ők, hanem elégtételt. Ami nem ugyanaz. A bosszúért lihegők készek a vállukra emelni őket. Belegondolni is rossz, mi lenne, ha uralomra kerülnének a demokrácia felfüggesztését bajainkra gyógyírként ajánlgatók -„ó, hát éppen csak annyi időre, amíg egyenesbejönnek az ügyeink”. Aki gondolkodik: felelős. Tennie kell érte, hogy átláthassunk a selmák szándékán. Ez még nem. az az idő, amikor feta-sajtot kóstolgathatnánk a messzeségben.
