Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

1993. Szeptember 7., Kedd 4 B Itt-Hon Filmszínházak műsora szeptember 7-14-ig Ernőd 10-én: Hanta-palinta. Színes szinkro­nizált francia filmvígjáték. (Kezdés: 18 órakor) Füzérradvány 12- én: Beszélgetések és epizódok a sze­relemről. Színes magyar játékfilm. (Kezdés: 18 órakor) Kazincbarcika 7-én: Őrjítő vágy. Színes amerikai thriller. 9-én: Mondvácsinált hős. Szí­nes amerikai filmvígjáték. 10-11-én: Gyilkosság lólépésben. Színes szinkro­nizált amerikai pszicho-thriller. 12-én: Köbunkó (?). Színes amerikai filmvíg­játék. 13-án: Semmit a szemnek... Szí­nes amerikai sci-fi krimi. 14-én: Élő pajzs. Színes amerikai akciófilm. (Kez­dés: 18 és 20 órakor) Méra 10-én: Jézus Krisztus szupersztár (fel­újítás). Színes amerikai filmmusical. (Kezdés: 18 órakor) Nyékládháza 13- án: Titkolt titkosügynök. Színes szinkronizált francia akciófilm. (Kez­dés: 17 órakor) Ózd 6-7-én: Interceptor. Színes amerikai akciófilm. 9-én: Sose halunk meg. Szí­nes magyar filmvígjáték. 11-én: Egy becsületbeli ügy. Színes amerikai film. 12-én: Nincs bocsánat. Színes ameri­kai westemfilm. 13-14-én: Gyilkosság lólépésben. Színes szinkronizált ame­rikai pszicho-thriller. (Kezdés: 17 és 19 órakor) Putnok 9-én: Életben maradtak. Színes ame­rikai katasztrófafilm. 12-én: Veszett kutya és Glória. Színes amerikai ak­ciófilm. (Kezdés: 18 és 20 órakor) Tiszaújváros 9-10-én: Az utolsó akcióhős. Színes szinkronizált amerikai kalandfilm. 12-13-án: Banya csak egy van. Szí­nes amerikai filmvígjáték. (Kezdés: 19.30 órakor) Emlékműavatás Hejőkürt (ÉM) - Augusztus 29-én a II. világháború áldozataira emlékez­ve emlékművet avattak a község köz­temetőjében. A hatalmas gránittömb megformálását Berecz Mihály mező- csáti kőfaragó végezte. Az emlékmű­vet a helyi önkormányzat állította, mintegy 130 ezer forintért. Az avató ünnepségen a község állampolgárain kívül megjelent Timkó István római katolikus plébános, aki avatóbeszédet mondott, Tiszataiján képviseletében dr. Szegőné Karakas Éva polgármes­ter, dr. Szűcs Lajos körjegyző és a há­zigazda Varga Gyula polgármester. Nagyapaként újra találkoztak Valamennyien megállták helyüket az életben A mostani tablóképről apukák és nagyapák tekintenek a fényképezőgépre Fekete Béla Ózd (ÉM) - A hirtelen bekö­szöntött szeszélyes ősz nem za­varfa őket, hogy 5 év múltán újra láthassák egymást, a ked­ves alma matert, szeretett ta­nárukat, Soltész Józsefet. 1948- ban utolsó fecskeként repültek szerte az ózdi Római Katolikus Polgári Fiúiskolából egy jobb élet reményében. Nézve a meg­fakult tablóképet, s látva a kis­sé megkopott és fehérbe váltó hajfürtöket, az élet által vará­zsolt kemény arcvonásokat, ne­héz az összehasonlítás. De egy­fajta azonosság mindannyiu- kon észrevehető: a csillogó, huncut mosoly, a szűnni nem akaró pajkosság, ami újfent megnyilvánul mozdulataikban a hosszú terített asztal mellett a Kohász Szálló halijában. To­kaji Ferenc, Kormos Béla és Kónya Kálmán négy évtizede azon fáradozik, hogy ötéven­ként összegyűjtse osztálytársa­it, felidézve a fiatalságot, a ked­ves gyermekkort. E találkozá­sok történéseiről Tokaji Ferenc, azaz Öcsi adott felvilágosítást. - 1948-ban 51-en végeztünk a Római Katolikus Polgári IV/B osztályában. Mára megcsap­pant számunk. Kilenc osztály­társunk meghalt az évtizedek alatt, s hat egykori tanárunk közül mindössze Soltész Józse­fet üdvözölhetjük körünkben. A többiekről szinte semmit nem tudunk. Az első osztálytalálko­zót 1952-ben tartottuk, s azó­ta csak egyetlen egyszer, 1958- ban maradt el az összejövetel. S hogy ki mire vitte? Igen vál­tozó. Égyben azonban egységes a kép: mindenki megállta be­csülettel helyét az életben. Van közöttünk építészmérnök, köz­gazdász, elektronikai tervező­mérnök, kohász és gépész, tech­nikus, pedagógus. Van aki a ranglista legmagasabb fokára hágott. Ketten a Magyar Hon­védség tábornoki karából men­tek nyugdíjba, s van aki az Or­szágos Sporthivatalban töltött be magas tisztséget. Sokan el­kerültek Ózdiul az ország más szegletébe, vagy külországban találták meg boldogulásukat. Jóleső érzés, hogy rendszeresen visszatér körünkbe Fogta Pis­ta Angliából és Kozma Józsi Németországból. Rajtuk kívül Spitznágel Jóska is olykor visszaruccan erre a napra a kö­dös Albionból és van egy osz­tálytársunk, Marosvölgyi La­ti, aki Svájcban él, de ez idáig nem jutott el közénk. Kormos Béla polgármester Balaton köz­ségben, Kónya Kálmán pedig majd egy évtizeden keresztül a város sportéletét vezette. Jó­magam a helybéli cukrászü­zemben dolgoztam 43 éven ke­resztül. Bátyám, Gyula az 56- os eseményekben való részvé­teléért 12 évet kapott, engem pedig két évre kényszerlakhely­re, Tiszavasváriba költöztettek. A mostani találkozóra 21'osz­tálytársam jött el, legtöbben feleségük társaságában. Öté­venként ezen a napon szinte teljesen kiszakadunk megszo­kott környezetünkből. Oszto­zunk a viszontlátás örömében és szervezett program szerint osztjuk be a kevéske együtt töl­tött időt. Először volt osztá­lyunkban gyülekezünk és a tiszteletre méltó egykori taná­runk, Soltész József osztályfő­nökit tart. Névsorolvasás kö­vetkezik, majd egyenként be­számolunk az elmúlt öt évről. Közösen a vasgyári temetőbe megyünk, virágcsokrot helyez­ve az első világháborús emlék- múre, közben elhunyt társaink­ra emlékezünk. Este közös va­csorán veszünk részt, felidéz­ve sok-sok szép, felejthetetlen emléket, élményt. - Azt hi­szem, ez a generáció - mondja végezetül Tokaji Öcsi - olyan erkölcsi nevelést kapott mind az iskolától, mind a szülői ház­tól, hogy így kissé deresen, de tiszta lelkiismerettel és termé­szetes büszkeséggel tekinthe­tünk egymásra. Községi Krónikát indítottak Izsófalva (ÉM - Cs.L.) - „Községi Krónika” név alatt egy újabb kiadvánnyal bővült a magyar sajtó tárháza. A tervek szerint havonta egyszer jelen­teti meg az újságot az izsófal- vai önkormányzat. A kivitel ugyan elég szerény (a szeptem­beri, első számot látva), hiszen csak négy A/4-es oldal terjede­lemben, házi technikával ké­szül, de nem is ez a lényeg! Az a legfontosabb, hogy ezen a te­lepülésen is szeretnének javí­tani az információáramlás szín­vonalán. A lap indításáról a kö­vetkezőképpen szólt ünnepi kö­szöntőjében Bibliák István pol­gármester az olvasókhoz:,dlégi tervünk, hogy községünk lakos­ságának minél szélesebb körű tájékoztatására egy időszakos kiadványt jelentessünk meg, amely havi rendszerességgel hírt ad településünk életének minden lényeges eseményéről, közli az önkormányzati dönté­seket, az aktuális híreket, tud­nivalókat, stb. A tervből végre valóság lett...” S megjelent a Községi Krónika első száma 200 példányban. Az önkor­mányzati anyagok mellett je­lentős teret szenteltek máris az első számban a kultúrának, írtak a kezdődő tanévről, a ku- rityáni középkori pálos kolos­tor és templom romjairól, a község neves szülöttéről, s né­vadójáról, Izsó Miklósról... Reméljük a Községi Krónika beváltja majd a hozzá fűzött re­ményeket. A polgárokról, a pol­gároknak fog íródni, s nem más célok érdekében. 1993. Szeptember 7., Kedd Itt-Hon B 5 A Hét Embere pityergett Fotó: Farkas Maya Priska Tibor A Hét Embere előbb csupán halkan pityergett, majd a ka­puhoz érve már nem tudta visszatartani illetlenül hangos bőgését. Onnan, a kapuból még egyszer visszanézett az imént megsimított mászókára, a csúszdára, honnan még lesik- lott, a hintára, melyen az imént még repült, benyúlt a homoko­zóba is, mindezektől elköszönt, jól tartva magát, bár a homo­kozóba már belehullott az el­ső, nagy könnycsepp. A bömbö- lés a kapuban kezdődött, aho­vá már a nagy zsákkal érke­zett, mely zsákba mindent be­le kellett rakni, mit eleddig so­ha, de most már a végleges el­költözés... a valaminek a befe­jezése... A valaminek a vissza nem térése. Soha vissza nem térése... Mivel, hogy a mamája, ki szintén ott ment vele, a zsá­kot is ő cipelte mondta, hogy most már ők ide többet nem jönnek. És úgyszintén erősen törölgette a szemét. Bőgött hát a Hét Embere, pedig tudta, hogy nagycsoportosként ez nem illő. A Vége hát az ovmak... Vége hát és visszavonhatatlanul vége va­laminek, egy csodának, egy szépséges korszaknak és kez­dődik egy másik Egy más... Na­gyon is más kezdődik, de, hogy menyire más, ezt a bömbölős nagycsoportos, az oviból már kinőtt gyerek nem tudja. A vi­gasztalásokat, biztatásokat vi­szont hallja, mely vigaszok-biz- tatások szerint nagyon is jó lesz majd az isibe. A suliba. Az is­kolába. Megvan már a táska is, a sok színes ceruza is, a nem színes is, a rengeteg füzet, a rajzlap, a tolltartó, a... Sohsem leime vége, ha sorolnék mind. A gyerek hát elköszönt az ovi­tól és följebb lépett egy lépcső­vel, hogy elinduljon egy más vi­lágba. Kicsit felnőttebb világ­ba. Ahová már nem viheti a macit, ahol már nem szundít­hat ebéd után, nincs homoko­zó, csúszda, hanem csengő van, iskolapad, fegyelem, feladat, számonkérés, pár nap múlva föltehetően rossz álmok van­nak, félelmek, vágyakozás visz- sza az oviba és tudomásulvé­tele annak, hogy oda már nem lehet. Élmúlt. Valami elmúlt. Valami más megkezdődött. Mi is lesz veled csöpp ember­ke? Mi lesz veled ennek a má­sik szakasznak a végén? Ha majd befejezed ezt a ma még azt sem tudhatjuk, valójában hány osztályból álló iskolát? Most már viszed ugye a válla­A Hét Embere <»• dat lehúzó, könyvekkel teli tás­kát. Vajon miről szólnak a könyvek? Mit fogadnak el ab­ból, ami eddig történt, és mit látnak másként? Mit kell ne­ked most „amúgy” tudnod, nem pedig akként, mint eddig taní­tották a könyvek? Mi a fehér, mi a fekete? De hát ez igazából nem a te gondod. Azoké, akik úgy hiszik: tudják. Hivatottak ennek eldöntésére. Az sem a te gondod, de tudnod kell, hogy most, Borsod-Abaúj-Zemplén- ben nagyjából nyolcvanezer munkanélküli van. Nemigen kell neked érteni, mi is az a munkanélküli. Legföljebb majd megkérded, hogy a százas égőt miért cserélték ki negyvenesre, miért nincs olyan meleg télen, mint eddig, miért szaporodtak meg a csirke-farhátak, a lábak a vasárnapi ebédben, miért próbáltatja anyu a régi cipő­det, amit pedig már letettél, meg talán feltűnik, hogy idege­sebb a hangulat, mintha papa, meg mama könnyebben veszne össze bármin is, amin egyéb­ként eddig nem, meg... Hát sok minden felkeltheti érdeklődése­det. Például a szomszédod cso­dás szerelésé, sokezres cipője, dzsekije, míg a tiéd... Ezeket kár is kérdezned otthon. Már­mint a miértet. És ne sokat kérdezz másról sem, mert nehéz rá válaszolni. Például, ha Abaújban vagy, ak­kor arra, hogy hol, miből építs majd itt házat, hol lesz munka­helyed. Legyél-e itt például me­zőgazdász. Ha miskolci vagy, akkor legyél-e kohász, gépész­mérnök, ha zempléni vagy, ak­kor készülj-e idegenforgalomra, vendéglátónak, ha alföldi része­ken, érdekeljen-e az állatte­nyésztés, ha Ózdon, akkor az orvoslás, vagy egyáltalán mire készülj. Ne nagyon kérdezd még ezeket Hét Émbere, mert nem igen tudunk valósan vála­szolni. Azt sem kérdezd, hogy mire te felnősz, látszanak-e még az ágyúk villámlásai délről, hal­latszanak-e a bombák, gráná­tok becsapódásai, esetleg átröp- pennek-e ide hozzánk, a hábo­rú lángja átcsap-e megperzsel­ni a mi földünket. Azt sem kér­dezd, hogy akik most acsarkod- nak ránk, addigra belénk mar­nak-e. Főleg azt ne, hogy mi, itthoniak addigra miként mar­juk halálra egymást... Hét Embere! Mégsem ijedj meg mindettől. Nem is ijedsz, hiszen még el sem tudod mindezt ol­vasni. Csak most indultál el a súlyos táskáddal. Inkább rakj bele annyi tudást, emberséget, körültekintést, hogy felnőttként elénk tárhasd és mi is haszno­suljunk belőle. Hát csak menj Hét Embere! Menj, bátran, szükség van rád! És ne bőgj! Elég, ha mi bőgünk. Mese a medencéről Sajószentpéter (ÉM - Cs.L.) - Hol volt, hol nem volt, talán az Óperenci­ás tengeren is túl, Sajószentpéteren akadt néhány ember, aki szerette vol­na kellemesebbé tenni a kisváros gye­rekeinek a nyarat. Elhatározták, hogy a mostanság oly népszerű műanyag lu­bickoló (úszó) medencéből egyet felál­lítanak a művelődési ház mellett, hadd lubickoljanak a kölkök. Hiszen nyár volt, a gyerekek szüneten otthon, s a melegben szívesen pancsoltak volna a vízben. S ugye mennyivel jobb, ha egy tiszta, s veszélytelen, öt méter át­mérőjű kerek medencében teszik, mint mondjuk a Sajóban... Azonban, ha megvan a felállításra al­kalmas hely, s a medence is, a felállí­tás még akkor sem olyan egyszerű. Mi­vel „komoly” építő, kömyezetátalakító munka szükséges hozzá, meg a köze­gészségügy is felvetődhet mint kér­dés - ezért néhány pecsétes papírt be kell szerezni a munkálatok megkezdé­se előtt. S az egyik legfontosabb papírt nem másnak kell elkészítenie, mint egy építésznek (igaz, egy ilyen ötmé­teres műanyag medence elhelyezésé­nek, kivitelezésének megtervezése va­lószínűleg nem haladná meg a legsze­rényebb képességű műszaki rajzoló tu­dását sem) - amin el is csúsztak a szentpéteriek. Kétszer is próbálkoztak, de csak nem jött össze. így a nyár is elmúlt szép csendben, s a medence sem lett felállítva. Most meg már nem érdemes... Nem baj, mert lesz még nyár jövőre is, s addig biztosan sike­rül beszerezni valamennyi pecsétes pa­pírt, ami egy ilyen „óriási” volumenű •munkához kell. Hogy a gyerekek mi­ért nem lubickolhattak? Az már egy másik mese történetét alkotja... Ennek itt a vége, fuss el véle! Tanulságul csak annyit: először mindig a papírokat kell beszerezni Magyarországon, mert ez a hivatalos papírok országa. Fiatal meseírók sikere Mezőcsát (ÉM) - A Partium Irodal­mi Társaság és a Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Intézet közös meseíró és - rajzoló pályázatot hirdetett 1993. ja­nuárjában Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye iskolásainak. Az áprilisi beküldési határidőig 2312 pályamunka érkezett a zsűrihez. A mesék példásan magas színvonalon íródtak, s közülük több mint félezer - a bíráló bizottság megítélése alapján - megérdemelné a publikálást. A me- zőcsáti iskola tanulói közül többen be­neveztek a versenyre, s közülük Bara­bás Péter és Kiss Krisztina „Grifílus királyfi”, valamint Hegedűs Viktor és Pecze András „Jégországon innen és túl” című meséje a döntőbe jutott.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom