Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-05 / 181. szám
Sámándob rajza, középen a stilizált életfával Ki a titkok tudója? Sokat tudunk, de kevés hiteles információval bírunk a hunokról és a hunok királyáról. A mai Magyarország területéről Attila 434-től 453-ig kormányozta, illetve sarcolta a népvándorláskori első láztól szenvedő világot. Születésének helye és ideje, halálának oka éppúgy tisztázatlan, mint temetésének helye és módja... Nász-éjén új asszonya ölte meg? Vagy „envérétől halt meg a világ szemefénye”? Komoly ember nemigen adja a fejét a fejét arra, hogy a hármaskoporsós nyughelyét kutassa. Nincs a siker reményével kecsegtető nyom, a régészek és a hunológusok nagyon szkeptikusak. „Kicsit rmom már azt a sok követet, akikkel megüzenik, hogy mely részén található ó határunknak... Ki is van adva az ordré a háznál, a kultúrpalotában is, hogy aki Attila- ügyben keres, annak már az előszobában le kell harapni a fejét.” (Szegedi múzeumigazgató korában írta ezt Móra Ferenc, s Leszámolás Attilával címen publikálta.) Kellett egy ember... A középkori német kódex a félelem és a gyűlölet valóságos ördögének láttatta a nun királyt Kellett egy ember, aki arra teremtetett, hogy isten (a római, a bizánci, a gót, a barbár) akaratát kifejezze, a kardot felmutassa. Kellett egy ember, aki pusztít, s belepusztul. Kellett egy ember, akit féltek és csodáltak, s aki földi istenné tudott lenni az égiek helyett. Kellett egy ember, aki talán nem is létezett, aki láthatatlan volt. Kellett egy ember, aki egyszerre volt a tűz, a víz, az ég, a föld. Minden és semmi. Megfoghatatlan és megfejthetetlen. 14 ÉSZAK-Magyarország Hun Legendárium ...................... 1993. Augusztus 5., Csütörtök A ttila, isten ostora vagy kardja A hun királyt félték, emlegették és megénekelték - de hová temették Brackó István Rút és művelt A hun király 400 és 453 között élt. Testvérgyilkosság árán jutott a trónra, birodalmának határa a Kaukázustól a Rajnáig terjedt. Volt, hogy félmilliós hadsereget vezényelt. Kevés olyan híres, vagy éppen hírhedt embere volt a világnak, mint Attila. Emlegették, szidták, megénekelték. Legendák keringenek róla, szépirodalmi és tudományos könyvek főszereplője lett, neve és sok viselt dolga egyaránt fellelhető a magyar, a német, az olasz, a francia, a mongol és a kínai krónikákban. Grönlandon és Izlandon krónikák szólnak róla, nevéhez fűződik (?) Velence alapítása. Száguldó, nyilazo hadait rettegte Róma, Konstantinápoly és Lutetia, a mai Párizs. Jóformán neki hódolt a római és a kínai birodalom közötti hatalmas terület. Barbárnak tartották, de latinul is tudott. Gyalognem szívesenjárt. Ha kengyelt elhagyta a lába, akkor a szolga hátán át lépett a gyaloghintóba. Előbb mindig békét ajánlott, s csak aztán háborúzott. A kor félreértett zsenije, tragikus hőse volt. Abóréből nem bújhatott ki. Váteszes ösztönnel tette a dolgát. Nála volt a kard, isten kardja, s ősi istenének ostoraként próbált rendet tenni a világban. ,A hunok drámai mozzanatokban gazdag európai szereplése - írja Czeglédy Károly, a nomád népek történetének tudósa - csak egyetlen évszázadot (370-470) vett igénybe, félelmetes betörésük emléke azonban még sok évszázaddal később is foglalkoztatta a bizánci és a nyugati krónikások képzeletét.” Milyen volt Attila? A róla festett arcképek nagyon is ellentmondanak egymásnak. A középkori német kódexekben a félelem és a gyűlölet valóságos ördögének láttatták a hun királyt. Hess András 1473-as krónikája így ír: „Attila pedig rút színű volt, haragos szemű, büszke járású, széles mellű, hosszú szakállú és módfelett érzéki természetű. Nem szeretett pénzt tartani kincsesládájában, merészségben mérsékletes, az üzletekben igen ravasz és gondos, testi erejében illően bátor is volt. Szándékában nagyratörő, fegyvere fényes, sátrai és ruházata tiszta. Az idegen népek szerették, mivel bőkezű volt és barátságos, természetadta derült kedéllyel rendelkezett. A lovon lakik A római birodalom kettészakadt. A keresztények hol keresztre feszülnek, hol templomépítésbe kezdenek. A keleti törzsek nyugat felé áramlanak. Forr a világ. Lázas diplomáciai tevékenység .folyik. Attila udvarát gyakran keresik föl idegenek. Priszkosz görög történetírót, aki követségben járt a hun birodalom fővárosában, meglepte a nomádok gazdagsága, a ruhák, ékszerek, fegyverek pompája, s nem utolsó sorban Attila diplomáciai készsége. A tudós férfiú, a kor máig leghitelesebb krónikása tudta, hogy Attila az „utolso rómaival” Aetius-szal, Valentinus nyugatrómai császár kitűnő hadvezérével, a döntetlenül végződő cata- launumi csata hősével Noveaban hosszabb időt töltött együtt túszként, vagy ahogy akkor mondták, kezesként. Innen a világi gondolkodás, itt a magyarázata a nyelvtudásnak. A költő Claudianus ocsmányA király ábrázolása, némileg eklektikus stílusban, Túród krónikájából nak látja a hunokat: nem tettek különbséget az otthoni és a kimenő ruha között, s amit egyszer magukra öltöttek, azt addig nem vetették le, amíg ronggyá nem foszlott rajtuk. Am elismeri, hogy a természet nem köti oly szorosan a kentaurt a törzséhez, mint ahogyan a hun megüli a paripáját. Más népet a ló a hátán viszi, a hun rajta lakik. Hol a hármaskoporsó? Az élőket elsősorban a halott Attila érdekelte. Hol a hármaskoporsó? Hol van a puritánságáról ismert, fatányérból evő, fakupából ivó hun király temérdek kincse? Hol volt a tiszavirágéletű birodalom fővárosa? Melyik folyó medre lett végső nyughelye isten kardjának és ostorának? A titok másfél ezer év óta foglalkoztatja a képzeletet. A világ pörölyének sírját keresték Kolozsvár határában, a Tordai hasadékban, Somogybán, a Tisza mellett, de a Marosnál és a Dunánál is. Fölmerült Tokaj, Keveháza és Százhalombatta neve is. Kutattak utána Lengyelországban, Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban is. Hiába... A hármaskoporsóról a legrégibb leírást Jordanes bizánci püspök és történetíró adja, száz évvel Attila halála után. A nagy király koporsóját, az elsőt aranyból, a másodikat ezüstből, a harmadikat vasból készítették, folyómederbe ültették. Hozzátettek ellenséges fegyvereket, sokféle drágakövektől ragyogó lószerszámokat és különféle fejedelmi jelvényeket. A hagyomány hagyományra hivatkozik, Ipolyi Amoldtól a tankönyvként szolgáló Hármas Kistükörig. Ez utóbbi íija „...Nekie is végre fejet kellett hajtani a halálnak, mégpedig lakodalmának idején... Kinek teste arany, ezüst és vas koporsóba tétetvén, nagy pompával Dombegyház mellett eltemettetett.” Egy amatőr békéscsabai kutató, nyugdíjas banktisztviselő talált egy érdekes, latin nyelvű szöveget. Attila natus est in Engaddi, educatis est in Zelemer, sepultus est in Dombegyháza... Azaz: Attila Engaddiban született, neveltetett Zeleméren, s Dombegyházán halt meg. Hősünk minden pénzét a kutatásra költötte. Illegálisan megásatta a szélfútta békési dombot, egy-egy aranyszöget ígérve a napszámosoknak. Fémérzékelő aknaszedő műszerrel is próbálkoztak. A férfi nem nősült, s család nélkül halt meg. Nem volt olyan szerencséje, mint a dilettáns Schli- mann-nak, aki elolvasta és elhitte az Iliászt, s a tudományos világ hitetlenkedése dacára kiásta Trója romjait, s a homéroszi hősöket visszaadta a valóságnak. Szippantsuk hát a legenda tömjénes füstjét! Jó egy kis hazai. A taktasza- dai mondák gyűjteményében így áll a szépszavú öregek temetéstörténete: ,Attila meg ezen a vidéken tartózkodott, de majd, amikor a pusztulás elővette, hát hová kívánkozott feküdni, mint a Tisza mellé fektessék ütet... Nagyon is szerette a Tiszát. Mert ha nem szerette volna, nem kívánkozott volna mellé.” Van abban valami tragikusan sorsszerű, hogy Attilát mindenki hazaviszi, mindenki a sajátjának érzi. A föntebb emlegetett Homéroszért hét város versengett. A hun fejedelmet sokkal többen követelik maguknak. A szadai ember Taktaszadára, a jászberényi a Zagyva mellé, a törökbálinti és a budaörsi sváb a Kamaraerdő dombja alá, a viharsarki a Marosba, a szegedi az ottani Tiszába temette Attilát. A megszépítő múlt nem nagyon emlegeti föl, hogy a temetésen közreműködő rabszolgákat (ötezer?) megölték. Ha nincs tanú, akkor marad a legenda... Tűzbe temették? A téma jeles ismerője, dr. Trog- mayer Ottó úgy véli, hogy a fatornyos hun főváros valahol Csongrád és Szeged között, az áradásoktól mentes és a mocsaraktól távol lévő, magasabb partoldalon lehetett. Itt élt, fogadta vendégeit, s halt meg a király. A régészeti kutatások, gondoljunk csak az 1926-os, égésnyomokról árulkodó nagyszéksósi aranyleletre, arra figyelmeztetnek, hogy a hunok fejedelmét nem vízbe, hanem tűzbe temették. „Feltesszük, hogy Attilát elhamvasztották. Arannyal ékes ruhájában, fegyvereivel, kedves tárgyaival együtt nagy máglyán elégették, hamvai fölé halmot emeltek. Hogy merre éghetett a máglya Isten ostorának porhüvelye alatt, azt nem tudjuk. Valószínűnek taijuk, hogy táborától nem vihették messzire...” Rokonok vagyunk? A hun-magyar azonosságnak éppen annyi bizonyossága van, mint a csodakard, a szarvas legendájánál?:, vagy Csaba királyfi égrekelésének. Jókai a nemzeti büszkeségtől túlcsorduló millenniumra írja, hogy nincs magyar, néhány nyelv- és történettudós kivételével, aki ne Attilát tekintené ősapjának. A mítosz fáján örökzöld a levél. Tépkedhető, eltávolítható, de, mint régi és új írásos, rajzos hagyományainkban' a sámán hitet őrző világfa, elpusztíthatatlan. A két honfoglalás emléke máig kísért a tudományban. Ne rontsa érdemét, de Árpád előtt is jártak is magyarok, vagy ahhoz hasonló népek. A miskolci avasi temetőben nyugvó Maijalaki Kiss Lajos a harmincas években pendítette meg a Nyugatban, a szálláscsinálók már száz-kétszáz évvel ezelőtt szétnéztek a huzatos Kárpát-medencében, bár Attila hunjaira ő sem hivatkozik. Le kell számolni az illúziókkal? Veres Péter a Bölcs és balgatag őseink című, sokáig tilalmas munkájában a szellem hatalmáról, a mítosz teremtő erejéről ír. Az ezer esztendőn át vélt hun-magyar rokonság kapcsán megjegyzi, hogy „akkor hát nem magát a tényt, amelyről nincs hiteles bizonyságunk, de ezt a hatást kell figyelembe venni és tiszteletben tartani. A szellem, az irodalom íme történelmi realitás, teremtő és megtartó erő! Lelket formál és tettre buzdít.” Intés és példabeszéd Hadvezér egy személy legyen, de államot kormányozni csak tanáccsal lehet. És ha igaz is a sokat emlegetett szabály, melyet már Nagy Sándor, a macedóniai szájából ismerünk, hogy egy közepes hadvezér, aki egyedül dönt, hasznosabb, mint két kitűnő, aki egymással vetélkedik, úgy ehhez tegyük hozzá, hogy száz közepes, egyenként nem kiváló, de együtt lelkiismeretes tanácsos jobb, mint a legragyogóbb kényúr... Ezért kellett Attila birodalmának Attilával együtt eltűnni a puszták homokjában. (Lengyel József: Isten ostora.) Az oldalt összeállította: Brackó István Reprodukciók: Farkas Maya A hunok királya, Attila színpadra kerül augusztus 20-án. A Szörényi Levente, Lezsák Sándor és Nemeskűrty István nevével jelzett rock-opera nemcsak zenei esemény. Okot ad az emlékidézésre. Ezzel együtt talán könnyebben befogadható a mű, s segítséget nyújthat annak tisztázásához, hogy ki volt ez a mokány, bajszos ember, akit az ufókor hol diktátornak, hol az egységes Európa korai, barbár megálmodójának tartott. Kérdés az is, hogy nekünk, magyarokon, mi közünk Attila népéhez. Hiszen a hunok itt éltek, a Tisza vidékén. Keletről jöttek, a nyugatot sarcol- ták, s a legendák ködében szálltak el, nyújtott testtel, mint a szarvasok. Mielőtt a múlt megszépítő dallamai fölcsendülnek, tegyünk egy nosztalgiás kirándulást. Szigorúan tudományos alapon, dokumentumokat és legendákat idézve az 1500 év előtti eseményekből, a Kárpát-medencéből. t ' .................- .......... : . .............................. ...í.. .V':.- v.. "Y 1 .......................... ■ ... — SJ T han Mór festménye Priszkosz követ leírása alapján készült. Attila lakomáján a lantosok énekelnek, a harcosok koccintanak, mások a múlt emlékein merengenek, jobbra elöl a bizánci vendégek figyelik a barbárokat.
