Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-26 / 198. szám
10 SZABADIDŐ Idegenvezető 1993. Augusztus 26., Csütörtök Nem térkép e táj: Tarától Cserépváraljáig Vágy fog el, hogy Viszontlássam Hajdú Imre „Baj nélkül és sértetlenül érkeztünk Cserépvárra. Ide fűznek legboldogabb gyermekkori emlékeim: öreg kastély, a kapu bolthajtásai alatt egész fegyvertárt, régi ágyúk-egyszóval minden, ami a gyermekiélek kezdődő képzelőerejét foglalkoztatja. A bejárattól bal kéz felé kis kápolna állott, jobb kéz felé a kút, amelynek kerekét naphosszat bölcs nyugalommal forgatta egy szamár, mindig előre, szakadatlanul, örökös egyformasággal -szinte úgy érzem, mintha még most is forgatná. A szamár volt a fő mulatságunk. Ötünk közül egy mindig a hátán ült és állandóan verekedtünk ennek az előkelő helynek a birtokáért. Természetesen legtöbbször a bátyám győzött, aki vigasztalásul a szamár mellé fogott bennünket is, a kerékhez. Ott akadt ránk a neve-. lőnk, aki tanulni hívott, s mialatt minket kioldozott, bátyám szerencsésen kereket oldott a lecke elől. A kastélyra és építészeti formájára már álig emlékszem, annál jobban azonban a környékére. Néha még most is bolond vágy fog el, hogy viszontlássam, mert azóta nem jártam ott többé. Mégis, ha le akarnám írni a vidéket - úgy érzem -, minden eltűnt már emlékezetemből, a szamarat kivéve, s csak úgy él bennem az egész, mint valami régi, elmosódott daguerreotípia, amelyen a körvonalakat alig lehet felismerni. Mondhatom: legboldogabb gyermekkori emlékeim fűznek ehhez a helyhez, s mégis csak képekről mesélhetek, mert más nem maradt belőle. Úgy tűnik fel előttem ez az idő, mint valami könyv, melyből kiszakították a lapokat. De látom a kisfalut, a barátságos, fehérre meszelt házacskákat, ahogy elterülnek a lábaim előtt, a zöldellő völgyben patak folydogál, és a tehenek és a bárányok, mint fehér foltok világítanak a hegyoldalban, ahol annyit hancúroztunk a füves réten.” Az idézetben leírt élményt egy kisfiú élte át 1849-ben. Úgy hívták őt: Lieb Mihály. Lieb Leó Mihály sótiszt és Reök Cecilia harmadik gyermekeként született 1844-ben. Amikor mindezeket papírra, levélpapírra vetette és elküldte barátnőjének, bizonyos Chaplinnének, 41 esztendős volt, s akkor már úgy ismerte mindenki: Munkácsy Mihály. E levelekből 1897-ben Boyer d'Agen a L'oeure d'art szerkesztője könyvet szerkesztett, s egységes élettörténet kerekedett ki belőle. Cserépváralján, pontosabban fenn a Várhegyen, hol egykor kastély is állt, ma is ép a kis kápolna és a kútház - igaz, most már szamár nélkül -, viszont mai napig semmi nem őrzi, semmi nem tudósít arról, hogy egyszer hajdanán boldog volt itt egy kisgyermek, ki aztán felnőttként, mint a nap és a színek szerelmese, aranyecsetével meghódította egész Európát. Mindmáig nagyon hiányzik egy emléktábla, talán éppen ezzel a felirattal: „Gyermek volt itt s boldog Munkácsy Mihály”. A tardi helyzet mai mementói - szépen felújított tájházak k kútház ma is áll, csak a szamár hiánytik... Hajdú Imre „A táj szelíd és a bükki hegyek a háttérben végtelenül békés hangulatot adnak a képnek. A Bükk csúcsai a falu mellett már hajlássá szelídültek, lan- kás, nyújtott vonalú dombokká. Ezeknek a domboknak a tövében állnak a házak, mintha oldalairól gurultak volna le és odalenn megállapodtak volna. Mintha ugyanúgy ide csúszott volna ie az ember házával, feleségével, gyerekeivel és állataival, ahogyan eső idején ezekbe a dombok közé szorult árkokba fut le a víz. A földek az esésvonalak szerint tagozódnak és nyugodtan hullámzó táj|á formálják a vidéket. Tompaszínű, a dombok szerint engedelmesen hajió szalagjaik végén bújik meg a ház, mintegy a földszalag védelme alatt, abból Kiszakadva és az alá sodortatva. A táj szép, de a földek míve- lésre nehezek. Sokszor kell „partnak föl" szántani. Tardon, mint sok vidéken általában, „partnak" nevezik a dombokat, sőt a negyeket is. A verses mondóka is ekképp csúfoló- dik: „Tardiak vagytok,/ két part közt laktok/ ha a két part összemenne/ Tardnak akkor vége lenne”. Aki rászánja magát erre az útra, tanácsolom: olvassa el előbb azt a könyvet, amelyből idéztem, s amely Nagy Lajos: Kiskunhalomja mellett a másik legnagyobb szociográfiai munka. Szabó Zoltán híres művéről van szó: A tardi helyzet-ről. Olvassa el, mert csak akkor tud igazán e négy kilométer hosszan, - mint egy fekvő óriás - elnyúló település leikéhez közelíteni. Csak akkor érti meg az ember igazán, hogy az élet, mely a híres tardi hímzések pirosa alatt meghúzódott, az mindig komor és nehéz volt; hogy a tardi nép keményen konok s büszke, s hogy szégyel- li, bántja, következésképp tagadja a Szabó Zoltán által leírt szegénységet, elmaradottságot. Tárd nem egy falu a magyar falvak között. Tárd fogalom, Tárd társadalmi és irodalmi példa. A Szabó Zoltán-i Tardot napjainkban - mint mementó - mindössze már csak három, műemlék jellegű népi lakóház őrzi. Közülük kettő, a főutcán szó szerint idegenforgalmi látványosság. Az 57. szám alatti, különösen sajátos, az utcai homlokzat üstökével, ágasfás-szelemenes tető- szerkezetével. Ez a fajta építési mód hajdanán széles körben elterjedt volt a faluban. Ennek a szépen helyreállított épületnek a születését egyesek 1770 körülire datálják. Három helyiséges beosztás: szoba- konyha-kamra jellemzi, csak jóval később, 1920 táján toldották meg újabb kamrával és istállóval. Az épület zsúppal fedett, padlózata döngölt agyag, tüzelő berendezéséből a szabadkémény még eredeti, a konyhai boglyakemence 1927-ben épült. Ez a vályog-paticsfalú, „mezítlábas palota” ma a századforduló tardi népművészetét, lakáskultúráját mutatja be, gazdag tárgyi anyaggal. A szomszédos, 55. szám alatti épület a múlt század második felében épült. Míg az előbbinek a homlokzata a kucsmáját szemére húzó emberre hasonlít, ennek „kitakart a homloka”, az úgynevezett vértelke testetlen deszka, fűrészelt díszű lécekkel tagolva. Egyébként ez a ház is kőalapozás nélküli vályog, illetve sárfalazatú, mestergerendás, desz- kafödémes, a padláson sárral letapasztott. Persze a tardi múlt leglátványosabb éke - legalábbis az i delátogató turista számára - Gaál Kálmánná, Béke út 154. szám alatti háza. No nem az épület, hanem a berendezése, főleg az első szobáé, úgymond az elsőházé. Itt jelen van a tardi matyó minden éke, és minden - a kövesditől, szentistvánitól elütő - mássága. E házimúzeum Erzsi néni érdeme, s a hímzések pedig keze munkájának, ahogyőmondja: „éjjeli munkájának” a termékei. Aid Tardon jár, hibát követ el, ha e házba nem tér be! Már- csak azért is érdemes betérni ide, mert a házigazda mindenkit nagy szívélyességgel fogad. Takács Tibor, az író, a fogadtatás, s persze a látvány kapcsán menten tollat ragadott, s íme ezeket vetette papírra: „Mennyi szépség, áhítat, ami minket átitat, tardi báj és tardi kellem, Gálné ebben verhetetlen, Pardon' Gaálné, így kell írni, s mindent el kellene vinni. Azt visszük el, ami legszebb, az élményt, ami bennünk reszket, mint a fény, ami világít, Tarától egészen hazáig. ” Tárd további látnivalói, a község közepén álló, Szent Péter és Pál tiszteletére felszentelt római katolikus templom. Nem műemlék, viszonylag fiatal épület, hisz csak 1813-ban készült el - ennek ellenére míves munka, érdemes kívülről és belülről is megtekinteni. Amikor felszentelték, még nem volt tornya, az csak közvetlenül a millennium előtt, 1895-ben készült el a templom kegyura és a hívek anyagi támogatásával. A tornyot Strelinger Vilmos mezőkövesdi vállalkozó építette, s ugyancsak kövesdi, a híres „templomfestő” Takács István festette a főoltárképet, amely Szent Péter és Pál apostolokat ábrázolja. Tárd végében, Cserépváralja irányában érdekes tábla hívja fel a figyelmünket. A természetvédelem emblémája, a nagy kócsag mellett azt olvashatjuk: védett madarak fészkelőhelye a hatalmas homokfal. S valóban üregek százai láthatók a világító homokfalban. A gyurgyalag kedvelt költő helye ez a tardi homok- part. Vele szemben emberi lakhely épült az elmúlt években családi vállalkozásban. A Szent Ferenc nevét viselő szeretetotthonban 30 idős ember tölti - nagyon kulturált körülmények között - öreg napjait. Minap avatta fel az egri érsek az otthon kápolnáját. Úgy ezt, mint a szépen parkosított kertet, a szabadtéri „lourdes-i barlanggal” érdemes megtekinteni. A béke, nyugalom szigete az a létesítmény, melynek kapuja minden jószándékú ember előtt nyitva áll. Elhagyva Tardot, a partok egyre inkább beerdősülnek, s mind merészebben szöknek az ég felé. Ez már a Bükk vadregényes, gyönyörű tája, mely főleg az alföldi ember fantáziáját ragadja meg. Mi is találkozunk egy Mezőhegyesről érkezett iskolás csapattal, kik itt „verték fel sátruFotók: Farkas Maya kát” Cserépváralja tőszomszédságában. Velük tekintettük meg Váralja, e Bíikk-ölelte kis település nevezetességeit. Például a falu 1961-ben épült, modem vonalú, a tájjal jól harmonizáló kis templomát, amely Magyarország első, úgymond modern temploma. Csaba László tervezte, az az építész, aid a később épített hollóházi templomával vált országszerte ismertté. A Munkás Szent József tiszteletére emelt templom téglalap alapú, híven illeszkedik a betlehemi istálló, a názáreti ácsműhely, s a bükki falukép hangulatához. Fugázott nyerskő falai vannak. Bejáratánál vaskos fehér fal alkotja a kő-haranglábat. Bár a Bükkaljára oly jellemző barlanglakások száma itt Cserépváralján jóval kevesebb volt, mint Tibold- darócoií vagy Szomolyán, a helyiek mégis fontosnak tartották, hogy egyet tájházként berendezve megmutassanak minden idelátogató ma élőnek. Az Alsópincesoron megnyitott barlanglakás tájház egy kisbirtokos közösség, a Rendik-família lakhelye volt hajdan. A szoba-pit- var-pince alaprajzú területhez kapcsolódik még egy külön bejáratú istálló és egy szintén külön bejáratú úgynevezett fonóhelyiség. Régen ez is lakószoba volt, az öregek lakták. Minden helyiség a tufába van vájva, rakott falazata eredetileg nem volt. A váraljai tájház a század első évtizedeiben élő szegényparasztság bútorzatát, házberendezéseit mutatja be. Cserépváralja fölött az úgynevezett Várhegyen emelkedtek hajdan Cserépvár romjai. Ma a hegycsúcsot bozót, s fák borítják, falak már nem láthatók, egyedül az egykori gabonatároló vernek nyomait fedezhetjük fel. Áll viszont a Várhegyen az 1788-ban copf stílusban épült kápolna, amit az özv. Eszterházy Istvánná építtetett. Az épületet a tulajdonos szentistvá- ni tsz rendbe tetette, műemlékjelle- gű épület, de nem egyházi célokat szolgál. Vele átellenben áll a nyolcszög alaprajzú, sátortetővel fedett romantikus stílusú kútház, amely az 1860-ban lerombolt L'Huillier- Forgács kastélyt látta el vízzel. Az egyik legenda szerint egy török basa ásatta halálra ítélt magyar hadifoglyokkal ezt a kutat, a másik verzió szexint pontosan fordítva volt, s török hadifoglyok ásták. A kápolnától, kútháztól nem túlságosan messze megtaláljuk a Mangó- tetői kaptárköveket.Ezek a különleges természeti formák gyakoriak errefelé Dél-Borsodban. Az esetek nagy részében feltűnően szabályos riolittufa kúpok. Ezeknek felületén vannak a bevájt fülkék. Rendeltetésükkel kapcsolatban sokféle nézet kialakult: bálványtartóhely, temetkezési hely urnákba elhelyezett hamvak számára. Am minden bizonnyal méhészkedéssel összefüggő emlékek ezek, hajdani méhlakások. Ezeket is, miként a tufába vájt barlanglakásokat az erreélő nép vájta. Az ízelítőként felsoroltak is remélem mutatják, hogy milyen sok látnivalót kínál a Tárd és Cserépváralja, s hogy érdemes e vidéket felkeresni. Jó kirándulást kívánunk, mi pedig legközelebb Szomolyát és a most már Heves megyéhez tartozó Nosz- vajt keressük fel. Tájkép — ecsettel Hogyan írta Szabó Zoltán? Ez a táj az őszhöz illik és a tavaszhoz, a kissé mélabús, nem nagyon meleg évszakokhoz, mikor sok az eső. A sötétbarna, enyhén zöldes és lilásba játszó földszalagok, ahogy engedelmesen simulnak a dombok hajlataiba, felfutnak a part- tetőkre és lefutnak az árkokba, nyugodt és csöndes képet mutatnak. Szelíd erőket érezni bennük, a lejtő sodrását, a kaptató nehézségeit, a halvány, kevéssé elütő színek pedig a gyönge fényben üde, kissé párás német tájak tónusaira emlékeztetnek. És az ember álmodta, alakította színek, formák ? Kicsi kék, kevés zöld, néha sárga pamut színezi a tardi hímzéseket, az alapszín piros, ebből kerekednek ki a formák, a szívek, madarak, kosarak, tulipántok. A díszítés változatosságát és szépségét nem a színek tarkasága, hanem a formák változatossága hozza, Csaknem annyi a minta, ahány a hímzés. A paraszti nyelv és képzelet egész gazdagsága és könnyedsége nyilatkozik meg bennük. Mária-oitár a tardi templomban Részlet Gaál Káimánrié „múzeumából" Mezőhegyesi gyerekek igyekeznek a váraljai teplomhoz
