Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-25 / 197. szám
10 ELETMOD Zöld Oldal zhzzi^z~izzzzz 1993. Augusztus 25., Szerda------------VIRÁGÉRTSE-----------( /ottegy bocs... Igen, csak volt. Ma mára nagy égi erdőben keresi a málnamezőt, játszik az öreg fáknál hasonló sorsra jutott társaival. (Béke poraira!) A története könnyen kitalálható. Az elmúlt év végén kirándult édesanyjával Szendrő környékén, ahol az egyik vadásztársaság tagjai éppen vaddisznóra mentek. Naná, hogy mikor egyikük meglátta a kis bocsot, nem bírt ellenállni, s meglőtte. (Ilyenkor ki a vérszomjas ragadozó? A gyermekmaci?) Aztán megtalálták az öreg lábnyomát is, hajtottak rá, de arról szerencsére nincs hír, hogy őt is lelőtték volna. A medve - a legutóbbi törvény megjelenéséig - nem volt hazánkban védett állat, viszont vadászatát is tiltották. Mégis sokan lettek hazai vadászok áldozatai. A fenti történet is teljesen hiteles, elsőkézből jött az információ. Attól az úrtól, aki egészen véletlenül tévedt a lakásba, ahol büszke-díszként feszült a maci bőre. Gazdája a rákérdezésre s bátorításra elmesélte a nagy vadászkalandot, egy percig sem tagadva, hogy ő adta le az állatot leterítő lövést. A hír eljutott a természetvédőkhöz is, akik azonban a bosszankodáson kívül mást nem tudnak tenni. Hiába ismerik a történetet, mégsem büntethetnek. Hiszen a vadász amit tanúk nélkül elmondott, letagadhatja, s könnyedén kivághatja magát: a románoktól vettem a bőrt 15 ezer forintért... Helyi Mount Rushmore Hunyt szemmel figyeli a tájat... Sólyomkő (ÉM) - Nekünk is van olyan, mint az amerikaiaknak. Van egy kis National Monu- ment-ünk, mint amilyennel a Dél-Dakota állambeli Mount Rushmore-n büszkélkedik a jónép. Ott a volt elnököket próbálták a hegyből kifaragni (Jefferson, Lincoln, Washington), de aztán elfogyott a pénz, meg közbejöttek dolgok, lényeg, hogy nincs információ a további munkáról... Nekünk csak egy fejünk van, de minek is több, mikor ez maga a tökély. Hogy kire hasonlít, arról fogalmam nincs, de lehet akár - most úgyis olyan divatos - Attila. És még pénzbe sem került... Hejce falucska ugyan „megyeileg” Abaújhoz tartozik, viszont fölötte a gyönyörű táj a Zempléni-hegység része. Legvadregényesebb, legháborítatlanabb hegységünké. Hejcétől nyolc kilométerre - a Borsó és a Gergely-hegy között -, hétszáz méter magasságban gyönyörű sziklákat találhatunk. Megéri a kaptató, az ember kissé lihegve bár, de észreveheti a csodát: a természet sziklákat farag olyanra, amilyenre kedve tartja. Ha akar, akár emberfejet domborít. Hogy hogyan nevezzük el a sziklát, az viszont már a mi játékunk, a mi fantáziánk. Nem tudom, ez a néhol negyvenméteres függőleges falú vulkanikus eredetű szikla miért a Sólyomkó nevet kapta. Persze a sólymoknak szimpatikus lehet a hely, biztosan építettek itt kényelmes fészket, neveltek fiókákat. Vagy eszembe jut még - mert én az élmény hatására csak ebből a perspektívából tudok kiindulni - hogy a fej olyan „indiános”, s az indiánoknál pedig divat a Sólyom elnevezés. De lehet az is, hogy mikor a szikla nevén gondolkodtak őseink, a fejet még nem is vették észre. Jó szem, jó fény, jó pillanat - és fogjuk rá, jó ember - kell ahhoz, hogy megmutatkozzon. És lehet az is, hogy amolyan isten, akinek áldozni kell. Áldozni legalább két órát. Annál is inkább, mert tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Bán-hegytől a Hemád völgyéig. Az oldalt írta és fotózta: Dobos Klára Rekviem az ősi mohalápért Kelemér (ÉM) - Hát, nem lett túl jó kedvem attól, hogy kimentem a keleméri természetvédelmi táborba. Az a baj, hogy már a legelsőben (majd évtizeddel ezelőtt) kint voltam, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei (ma Holocén) Természetvédelmi Egyesület akkor kezdte a Mohostavak megóvását. Úszóláp Hogy mit, és miért kellett rajta óvni? Skandináviában, vagy általában ezer méter tengerszint fölötti magasságban nem számít különlegességnek egy ilyen lápszem, amely úgymond jégkorszaki reliktum, vagyis itt van már a jégkor végétől. De itt, 294 méteren igencsak ritkaság. Természetesen egyedülálló a növényvilága is. Legjellemzőbb a gyönyörű tőzegmoha-mező, aztán találtak itt vidrafüvet, hüvelyes gyapjúsást, illetve a kis Droserákat, melyeket becsületes magyar néven kereklevelű harmatfűnek hívnak, s különlegességük, hogy rovarokkal táplálkoznak. Úszólápról van szó, vagyis a tőzegmoha a rajta élő vegetációval együtt nagy tutajként úszik a felszínen. így a vízszint ingadozását az úszó tőzeg emelkedésével, süllyedésével követi. Azonban a nyílt vizű parti régiók (lagg-zóna) fokozatosan feltöltődtek, a parti sáv vegetációja összenőtt az úszó tózegmohaszigettel, s az így sok helyütt lenőtt sziget nem tudta követni a vízszint-ingadozást - hol víz alá került, hol kiszáradt. S a nád oly mértékben elszaporodott, hogy rendkívül nagy párologtatása miatt félő volt, elősegíti a láp kiszáradását. A probléma tehát felderíttetett, a megoldás kitaláltatott - majd évtizeddel ezelőtt. Az első természetvédelmi táborok feladata a nád levágása, kihordása volt - előbbi a már említett gyors párologtatás miatt, utóbbi pedig, a szervesanyag-forgalom felborulásának veszélye miatt -, illetve a lagg-zónát kezdték tisztítani. (El)úszó láp Akkor még, igen, térdig, derékig vízbe süllyedve „eveztünk át” a lagg-zó- nán, majd tocsogtunk a tőzegmoha- pámán. Még piócák is akadtak. S a vadászok szerint kacsák tömege fészkelt a vízfelületen. Ma már a béka is inkább csak erdei... Kiszáradt a láp... Oda a sokéves munka? Nem vigasztalnak a tábor vezetői, Munka a lápon sőt „totál kész” mondja egyikük, amikor átmegyünk a Nagy-Mohosnak lápból lett, réti fiizénnyel teli rétjén, majd beljebb taposunk a teljesen elszáradt szinte porló moha- párnán. De azt azért állítják: a munka által lelassult ez a pusztulási folyamat. A vízügyi kutatások is egyértelműen ezt bizonyítják. És majd egyszer, ha újra lesz víz, nagyon jó lesz, hogy nincs nád, mert Gyapjúsás - már csak itt-ott megteremtődnek az eredeti társulások életfeltételei. A mostani tábor feladata még mindig nádvágás volt, az évek során teljesen elcsökevényesedett növényektől szabadították meg a lápot. A munka már nem napokba, csak órákba tellett. Végeztek fauniszti- kai felmérést, fénycsapdázást, illetve a Nagy-Mohosnál próbaszinten elkezdődött a lagg-zóna ásása. Ez azért fontos, hogy a lápot elszakítsák a parttól, hiszen ha teljesen odanő, majd nem tud felemelkedni, mikor vízhez jut. A kérdés az volt, lehet-e ezt a munkát kézzel végezni, vagy kisgép szükséges hozzá. Hát, így kézzel kemény munka lesz... (Meg)úszó láp Jelenleg tény, „leültek” a mohosok, csak kis foltokban és csak a Kis-Mo- hoson van víz, harmatíu és gyapjúsás elvétve, a moha nagyrészt kiszáradva. De azt mondják a biológusok, nagyon jó ennek a növénynek a regenerálódó képessége. Kísérletképpen visznek is egy marékkai, a táborban vízbe teszik, s várnak, meglátják holnap. (Később hallom az eredményt, igen, kizöldülgetett, bár nem túl meggyőzően...) A jövő? Ahhoz pénz kell! Az ügy ott kezdődik, hogy a tervek szerint - bár túl nagy hagyománya ennek nincs - az Aggteleki Nemzeti Park átadja a keleméri Mohos-tavak kezelését egyesületi kézbe, s így pályázhatnak, könnyebben pénzhez juthatnak a további munkákhoz. A láp feltöltése napirenden van, a terv, hogy a környező völgyekből, ahonnan nagyobb esőzések után szépen lefolyhat a víz, egy kis csatornarendszert építenének ki a mohosokhoz. A számítások szerint 10-12 millió forintba kerülne... Trópusi nap fátyolfelhővel Budapest (MTI - E.I.) - Franciaország legkisebb volt territóriuma, jelenlegi tengerentúli területe a Félszigetektől északra fekszik a Csendes-óceánban. Wallis és Futuna szigetcsoport területe mindössze 220 négyzetkilométer. Összesen 15 ezer polinéziai ember él ezeken a szigeteken. A mini állam fővárosa Mata Utu. Forró klíma uralkodik a szigeteken, az évi átlaghőmérséklet +28 C-fok, és a hőmérő higanyszála ezen a vidéken soha nem megy +20 C-fok alá. Ne úgy képzeljük, hogy ebben a térségben állandóan tűz a trópusi nap, inkább az állandó fátyolfelhő jellemzi az időjárást. Hogyan élnek a szigeteken az emberek? A legtöbb időt a tenger gyümölcseinek leszüretelésére fordítják, halásznak a lagúnákban, rákásznak, gyöngykagylókat gyűjtenek, illetve leszedik azt, amit a szigetek vulkanikus talaja nyújt számukra, a batáta gumókat, az ázsiai tárót, a banánt, a kenyérfák gyümölcsét, stb. A gyakori ciklonok és a patkányok a banán és a kókuszpálma ültetvényekben elég nagy károkat okoznak, és 1931 óta egy Rhinoceros (Oryctes) nevű rovar is. A szigeteket buja, helyenként fo- lyondáros növényvilág, és viszonylag szegényes állatvilág jellemzi. Néhány trópusi madárfaj és gyíkfélék élnek a korallszigeteken a tenyésztett haszonállatok mellett. A környezet paradicsominak mondható, de a megélhetés, a mindennapi élet küzdelmei viszont korántsem paradicsomiak. Hát hogy Gauguin vágyódna-e ide, azt már nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy igen sok szigetlakó elvágyódott már innen biztosabb munkát és megélhetést keresve magának. Mintegy 12 ezer szigetlakó él emigrációban elsősorban Új-Kaledóniában. Ott a nikkelbányákban találnak megélhetést. Érdekes, hogy a forró trópusi klíma ellenére a szigetek egészségügyi viszonyai jónak mondhatók. A maláriát nem ismerik itt, a leprát felszámolták. Nem a betegségek, és nem is a ciklonok hajtják el innen az embereket, hanem a jobb és biztosabb megélhetés iránti vágy. Homoktisztítás naplementében Jesolo (ÉM) - Az Adria partján jól elvan az ember. A kellemes homokos tengerpartot naponta tízezrek „dúlják”, van aki csak pihen, van aki várat épít, de estére mindenképpen rengeteg szemetet, cigarettacsikket, tízórais zacskót gyűjt magába a homokmező. Az esti órákra kiürül a tengerpart, a napközben forró homok hűvös lesz, ilyenkor már inkább csak futkározni jár le néhány fanatikus, s ki tudja miért, kevesek merészkednek a még mindig kellemes vízbe. A városban ilyenkor kezdődik az élet. Üzlet üzlet hátán, ember ember hátán... A naplemente után a tengerparton bezárul a - nem túl esztétikus bár, de praktikus - napemyőerdő, a kempingszékek is összehajtatnak, a tenger hullámzik, ilyenkor igazi a béke. És akkor jön egy gép... Megy, megy, maga után gyönyörű sima homoksávot hagyva. És hogy sima, az még nem minden, hiszen akijobban odafigyel, észreveszi, átforgatja a homokot, kiválogatja a szemetet. És jöhet a másnap... Európai autók Bécs (MTI) - „ECO Tour of Europe” címmel rendezik meg a világ eddigi legnagyobb autótesztjét: a szeptember 16-án induló rallye résztvevői közül azonban nem az nyer, aki a leggyorsabban ér a célba, hanem akinek a kocsija a túrán a legkevesebb üzemanyagot fogyasztotta s ezzel a legkevésbé szennyezte a környezetet. A példátlan rendezvényről - amelynek védnökei Franz Vranitzky osztrák és Helmut Kohl német kancellár - az ÖAMTC (az osztrák autóklub) főtitkár-helyettese, Hans-Peter Ha- louska tájékoztatta a sajtót. A rallyet az osztrák, a német, az olasz, a svájci és a cseh autóklub közösen rendezi. Két kategóriában hirdetnek majd összesen négy győztest: a dízel és benzinautók közül kiilön-külön az „Európai eco-autó 1993” címet az a kocsi nyeri, amely önsúlyához és teljesítményéhez viszonyítva fogyasztotta a legkevesebb üzemanyagot, s ugyancsak egy-egy benzines és dízelautó a legkisebb abszolút fogyasztással az „Európai városi kocsi 1993” címet nyerheti el. A díjak összege közel egymillió schil- linget tesz ki, de a fő nyertesek alighanem nem a díjazott autósok, hanem a győztes kocsik gyártói lesznek. Ez megfelel a különleges rallye célkitűzésének, hiszen a rendezők a versennyel a gyártókat akarják takarékosabb és így kevésbé környezetszennyező kocsik gyártására ösztönözni. Találkozás a természettel Budapest (ÉM) - Évek óta szebbnél szebb természetközeli fotókiállításnak ad otthont a budapesti Vaj- dahunyad vár. S a Nimród Fotóklub idén is meghirdeti a Találkozás a természettel című pályázatot. Az alábbi kategóriákban nevezhetnek a hivatásos vagy amatőr fotósok: ember és természet (környezet és természetvédelem, vadászat, vadgazdálkodás); vadon élő állatok; vadon élő madarak; tájak; makrofelvételek. A huszadik évüket még be nem töltött pályázók ifjúsági kategóriában nevezhetnek. Pályázni lehet fekete-fehér és színes papírképpel, valamint színes diával. A kiírók a pályázat díjazására több mint 150 ezer forintot illetve tárgy- jutalmakat, plaketteket adományoznak. A TermészetBúvár szerkesztősége tízezer forintos különdí- jat ajánlott fel. A pályázók személyesen a Nimród Fotóklub irodájában jelentkezhetnek (III. kér. Szentendrei út 32.) vagy érdeklődhetnek a 188-2180-as telefonszámon. A nevezési határidő november 11. Terepszemle Kiss László rajza Legkisebb hazai madarunk a királyka. Sárgafejű változatával (Regulus regulus) még itt-ott „összefut” a madarász, de a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus) hazánkban ritka tavaszi és őszi átvonuló. A sárgafejű királyka alig nyolc centiméter, apró termete kissé zömök, fejtetején élénksárga sáv látható, kétoldalt fekete szegéssel. Háta olív- zöld, testasa sárgásfehér, oldala zöldes. Szárnyán kettős fehér szárny- csík és fekete szalag húzódik. Azt mondja, hogy „szi-szi-szit”, éneke magas, kettős hang, rövid csicsergés. Fenyvesekben, vegyes erdőkben, télen bokrosokban, kertekben is láthatjuk, ha szerencsénk van. Fészkét fenyőfélék ágvégére függeszti. Magyarországon helyenként költ, elég gyakori téli vendég.