Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-23 / 195. szám

1993. Augusztus 23., Hétfő Szólástér ✓ ESZ AK-Magyarország 15 Oroszországról a puccs évfordulóján Régóta fokozott érdeklődéssel tanul­mányozom hatalmas keleti szom­szédunk - az egykori Szovjetunió - történelmét, jelenkori politikai hely­zetét, gazdasági stabilizálódásának, fellendülésének lehetőségeit. 1985- 88. között - tanulmányaim végez­tem ott - az akkori Leningrádban él­tem. Már akkor úgy éreztem, hogy M. Gorbacsovnak sokkal nehezebb dolga lesz elfogadtatni politikáját saját hazájában, mint külföldön. Az 1917 október óta eltelt időszak alatt a kommunista eszme, ideológia - a közoktatás és sajtó, az irodalom, kultúra átnevelő hatásának ered­ményeként - annyira befészkelte magát az átlagemberek tudatába, hogy nehezen értették - értik - meg az átalakulás szükségszerűségét. Mivel a gorbacsovi reform-politika gyors eredményeket, látványos gaz­dasági fellendülést nem hozott, szin­te állandóan a levegőben lógott a visszarendeződés veszélye, amely végül a Janajev-féle puccskísérlet­ben csúcsosodott ki. Számomra - is­merve az oroszországi viszonyokat- nem a puccs ténye volt a meglépő, hanem az, hogy mindössze néhány órát tartott. Az eseményt kiváltó okokat elemez­ve a következő gondolatok jutottak eszembe. Oroszország eddigi törté­nelme folyamán több alkalommal is készült politikai modernizációra, a kísérlet azonban majdnem mindig kudarccal végződött. Ellenreform­mal, az adott rendszernek a kiindu­lóponthoz történő visszatérésével. Ezen jelenségek magyarázatát nem csak az orosz történelemben kell ke­resni. Ami a XX. században Oroszor­szággal történik nem egyedi, nem pusztán oroszországi jelenség. A Ja- najev-puccs, az 1991. augusztus 19-i események kísértetiesen hason­lítanak a weimari Németországban 1920. március 13-án történt esemé­nyekre. Németország alig szabadult meg a monarchiától, s csaknem ugyanolyan átmeneti időszakot élt át, mint amilyen jelenleg az oroszor­szági helyzet. 1920. március 13-án a berlini katonai körzet parancsnoka Lüttwitz tábornok utasítására a tengerészgyalogság elfoglalta Ber­lint, és a porosz kormány volt tagja, Wolgang Kapp proklamálta az új re­zsimet. A kormány azonban tör- vénytelenítette a Kapp-rezsimet és a népet ellenállásra szólította fel. A Kapp-rezsim rendkívül rövid idő alatt - március 13-17 között - szin­te önmagától bukott meg. Fő célki­tűzésük - akárcsak Janajevéknek - a rend helyreállítása, a régi rend­szer - a monarchia - restaurálása. A régi rend restaurálása lehetetlen­nek bizonyult, de erre a Kapp-puccs nem egyedüli bizonyíték. A XX. század elején gyakorlatilag valamennyi kései császári nagyha­talom átmeneti időszakot élt át, de a restaurációt egyiküknek sem sike­rült végrehajtani. Azok a kései csá­szári nagyhatalmak, melyek a poli­tikai modernizálást nem voltak ké­pesek befejezni az előző évszázad­ban, másfél évtizeden át ezt próbál­ták megvalósítani a XX. században. 1905-ben Oroszország, 1908-ban Tö­rökország, 1911-ben Kína, 1918-ban Japán, majd legvégül Németország választotta ezt az utat. Felettébb va­lószínű, hogy ha sikerül valamelyi­küknek az átállás, a XX. század fej­lődése egészen más irányt vesz. El­lenben ez sem Oroszországnak, sem Japánnak, sem Németországnak nem sikerült. Sőt, bármennyire kü­lönböztek az átmenet kezdeti felté­telei, ez minden országban véres, to­talitárius rendszerbe torkollott. Oroszországban az Ideiglenes Kor­mány kezdeményezései Sztálin ha­talomra jutásával értek véget, Kíná­ban Szun Jat-Szent Mao Cetung vál­totta fel, míg Németországban Adolf Hitler jelent meg a politika szín­terén. Véleményem szerint a XX. századi kései császári nagyhatalmak resta- urációs kísérleteinek törvényszerű­en el kellett bukniuk, függetlenül at­tól, hogy ezen kísérletek Európában vagy Ázsiában történtek, avagy az adott ország a gazdasági és politikai fejlettség milyen színvonalán állt. Az említett nagyhatalmak közül Né­metország 1918-20 között eljutott ugyan a demokrácia legfejlettebb fokára, de ezek az eredmények nem voltak szilárdak, s végül az ország a totalitárius rezsim állapotába került. Meggyőződésem, hogy az ellenrefor­mátorok sikereket csak akkor érhet­nek el, ha a tömegeknek olyan alter­natív eszmét, ideológiát tudnak ajánlani, mint azt Lenin tette Orosz­országban, vagy Hitler Németor­szágban. Elengedhetetlen, hogy ezen alternatíva - megfelelve az új ideológiának - saját módszereket ajánljon a nemzeti újjászületéshez, saját értékeket, ideálokat teremt­sen, karizmatikus vezetőt biztosít­son a restaurációnak. Ez az eszme az egyik Németországot a másik el­len fordította, az egyik Oroszorszá­got a másik ellen mozgósította, míg a „kulturális forradalom” híveit Mao eszméinek ellenzői ellen vezette. Az ósdi, bürokratikus dogmák ilyen mértékben nem tudták fellelkesíte­ni a tömegeket. Ezért ha kizárólag a múlt restaurációjára törekednek, bukásuk törvényszerű. Adolf Hitler abban a Weimari Berlinben győzött, ahol a Kapp-rezsim elbukott. Ezért előfordulhat, hogy az ellenre­formista erők új, karizmatikus veze­tője győzhet abban a Moszkvában, ahol a Janajev-puccs elbukott. Mi­hail Szergejevics Gorbacsov több al­kalommal is nyilatkozta, hogy a volt Szovjetunióban az egyre romló gaz­dasági helyzet, az éhínség veszélye miatt fokozottan fennáll a vissza­rendeződés lehetősége. Mindazok csak alátámasztják el­gondolásomat, hiszen egy ilyen or­szágban könnyű befolyásolni az el­keseredett tömegeket. (Hamis ideo­lógiai, ígérgetés.) Mégis úgy vélem, hogy Oroszország eredményesen leküzdi az átmeneti időszak nehézségeit. Hasonló hely­zetben volt a második világháború után Németország és Japán is. Az átmeneti időszak nehézségeit ez al­kalommal mindkét nemzet sikere­sen küzdötte le, olyannyira, hogy rendkívül erős demokratikus hata­lommá váltak. Politikailag moderni­zálódtak, a terrorisztikus diktatúra veszélye nem fenyegeti őket. Ezekben az országokban sikeresen befejeződött a modernizálódás, a po­litikai és gazdasági élet újjászerve­zése, hiszen az átmenet időszaká­ban nem csak saját erejükre támasz­kodtak. A világ legtöbb országa, de elsősorban a Nyugat segítségével si­került a rendszeren belüli erőviszo­nyokat radikálisan megváltoztatni. A birodalmi hegemóniára való tö­rekvést - az átalakulás állandó aka­dályát - sikerült a politika periféri­ájára szorítani, s így az mái- nem tudta befolyásolni az eseményeket. Erőteljes tisztulási folyamaton ment keresztül a politikai struktú­ra, s ezáltal a reformok visszafordít- hatatlanokká váltak. Elképzelhetetlen, hogy Németor­szág vagy Japán sikerre vigye a re­formokat a Nyugat intellektuális és gazdasági segítsége, politikai ta­pasztalata nélkül. Ez a véleményem Oroszországiéi is. Ha a fejlett nyugati társadalmak egységesen mellé állnak, ha gazda­ságilag segítik, támogatják, a refor­mok sikeresen befejeződnek. Ez esetben elképzelhető, hogy az ezred fordulóra elérhető, hogy egy politi­kailag megtisztult, gazdaságilag megerősödött, stabil, válságoktól mentes, új nagyhatalom, új Oroszor­szág jön létre. Kiss Béla Becsület szavamra soha nem volt földbirtokom - a 200 négyszögöles hétvégi telken kívül - és a nyugdí­jamból sem tervezek nagyobb gazda­ságot vásárolni. Mindössze a MOM színháztermében tartott nagygyű­lés résztvevőinek felháborodására kívánok reflektálni. Tételezzük fel, hogy egy nyugati pénzember arra az eléggé el nem ítélhető elhatározásra vetemedik, hogy kihúzzon a talpunk alól néhány száz hektárnyi magyar földet, illetve nagy fantáziát látna egy ilyen befektetésben. Milyen lehetőségei maradnának a tranzakció lebonyolítására akkor, ha törvény tiltaná külföldiek számá­ra termőföld szerzését? íme néhány példa: a. Magyar állampolgárságért folya­modik, azt megkapja és utána már semmi akadálya a vásárlásnak. b. A 80 éves nagybácsi nevére vásá­rolja meg a földet, aki megajándé­kozza vele unokaöccsét, netán vég­rendeletében reá hagyományozza teljes vagyonát. c. Nem változtat (vagy szerez ket­tős) állampolgárságot, nem alkal­maz strómanokat, nem kutat fel idős rokonokat, mindössze néhány évti­zedre bérleti szerződést köt. Az ered­mény végül is ugyanaz, d. ...,,s jutott eszembe (még) számta­lan szebbnél-szebb gondolat” pedig én nem is akarok vásárolni! De komolyra fordítva a szót, ezen a téren ha lehet, még több az ellent­mondás, mint az élet egyéb terüle­tén. Nem győzzük kapkodni a fejün­ket amikor a napi sajtó arról ír, hogy szerte az országban hány százezer hektár a megmúveletlen terület. Ar­ról is a sajtóból értesültünk, hogy pld. Szabolcs megyében a legtöbb a munkanélküli, egy másik riportból meg arról, hogy ugyanitt hány ezer hektáron nem törték be a megter­mett! kukoricát és nem ásták ki a cu­korrépát. Apropó kukorica! Lehet úgy tíz éve annak, amikor „váratlanul” Erzsé- bet-nap táján beköszöntött a tél. A Tv-híradó mint valami természeti csapásról, helyszíni tudósításban számolt be arról, hogy a kukorica kombájnok elakadtak a hófúvásban. Csak a gyengébbek kedvéért emlí­tem, hogy ilyenkor már a legaktuá­lisabb mezőgazdasági jellegű tevé­kenység a pálinkafőzés, meg a disz­nótor. Ezek voltak azok a régi szép idők, amikor ősszel az iskolások és a kato­nák - tanulás és gyakorlatozás he­lyett - szőlő, alma, burgonya és egyéb termékek betakarításával foglalkoztak. Ebben az időben keletkezett az a mondás, hogy Szabolcsot az Isten az almával verte meg. Mert ha kevés terem az a baj, ha meg sok terem nincs alá leszedje, nincs láda amibe rakják, nincs elég jármű ami elszál­lítsa, nincs raktár és hűtőház, ahol tárolják. De nem sorolom tovább. Csak néhány példát idéztem föl azok számára akik egyedül a szépre em­lékeznek, nosztalgiáznak, a virágzó mezőgazdaság szétveréséről, tönk­retételéről, az istenáldotta föld el­herdálásáról beszélnek. Amikor az 50-es évek elején vízépítő mérnök szakos egyetemi hallgató voltam kétszeresen is a könyökün­kön jött Id a tiszalöki duzzasztó mű. Erről hallottunk a sajtóból és rádió­ból, erről szóltak az előadások az egyetemen. A létesítménynek és a hozzá tartozó (K-i és Ny-i) főcsator­na rendszernek az volt az elsődleges és legfontosabb rendeltetése, hogy biztosítsa az ország legaszályosabb vidékén 150 ezer hektár termőföld rendszeres öntözését. Azóta eltelt négy évtized és ebből az elsődleges célból jóformán nem valósult meg semmi! A Tisza vize vargabetűt leír­va a nagy magyar alföldön, jószeré­vel felhasználatlanul kerül vissza a folyó alsó szakaszára. Ez idő alatt viszont a szaud-arábiai sivatagi királyságban olyan tökély­re fejlesztették az öntözéses gazdál­kodást, hogy búzából nem hogy be­hozatalra szorulnának, hanem még ók exportálnak! Kétségtelen, most nagy a divatja és népszerűsége az egyidejűleg jobb és baloldalról való támadásoknak, a hatásos retorikai fogásoknak. Csak attól félek, ha nem jutunk sürgősen közös nevezőre, ismét időszerű lesz az a nagyon régi vicc, hogy mi va­gyunk a legelső űrhajós nemzet, mert van akit kilőttek, már a súlyta­lanság állapotában van és 3 millió magyar paraszt kerüli a földet. Kiss József Mennek haza végleges szabadságra” W Egy hetes dunántúli nyaralásom után augusztus 9-én a tatai állomá­son élményekben gazdagodva bú­csúztunk kedves vendéglátónktól Kónya Istvántól a megyénkben is jól ismert cremonai hegedűkészítő mestertől. A jó utazás reményében szálltunk fel feleségemmel a Miskol- cig közlekedő gyorsvonatra, de egy zsúfolt kocsiba ahol éppen csak akadt ülőhelyünk. A zsúfoltságot, s egyben a vidám hangulatot a Sopronból, Győrből utazó leszerelő katonák idézték elő, akik sörösüvegeket szorongatva egymásnak mesélve idézték fel utol­só katonai élményeiket, vagy éppen a közeli családi találkozók, a vi­szontlátás örömeit. Lehettek vagy tízen-tizenketten: kedves arcú, kiférfiasodott, örömtől sugárzó megnyerő fiatalok. E látványra a gyorsvonat szundiká­lásra késztető ringatása közben visszagondoltam katona időmre: 57 évvel ezelőtt vonultam be tényleges katonai, szolgálatra Pestre, majd utána szűnni nem akaró megszállá­si hadműveletekre: Felvidékre, Er­délybe, front szolgálatokra. A leszerelő katonák érzésvilágán ke­resztül elgondolkodtam: az én időm­ben ha bevonultunk, - mindegy hogy háborúban vagy békében -, de mindig daloltunk szebbnél-szebb katona nótákat. Ezek a fiúk miért nem dalolnak le­szerelésük alkalmával? Hiszen ez örömünnep a katonának. Minden nemzet katonája dalol. Milyen szé­pen tudtak dalolni a német vagy szovjet katonák: a németek az „ Eri- ká”-t, a szovjetek „Völgy vidéken vagy hegygerincen át...” Úgy látszik telepatikus érzésem ha­tott, mert elkezdték régi kedves ka­tona dalomat: „Ez a vonat most van indulóban, Az eleje fel van virágozva. A belseje sárgára: Leszerelő öreg baka számára, Mennek haza végleges szabadságra. Be van az én zubbonyom zsebe varr- va, Barna kislány mit keresel abban? Benne van a zsoldkönyvem, Meg a leszerelő levelem: Már ezután nem katona a nevem.” A szöveg pontos volt-, mint egy fél évszázaddal ezelőtt, a vidám hangu­lat is egyezett, de a dallam messze elkanyarodott az igazitól. Elcsodálkoztam: hogy lehet így ki­csavarni egy régi szép katonanóta dallamát? Ha még egy-kettő követte volna el ezt a súlyos hibát, a többiek túlharsogták volna, elveszett volna a rossz hangzás; de szinte minde­gyik hibásan énekelt. Azután más katona és civil dalok is következtek, de azok is hamisan szóltak. Még messze volt Budapest, a fiúk csak énekeltek, fűtötte őket a leszerelés öröme meg a sörösüveg tartalma. Volt időm elgondolkozni -, valahogy sajnáltam ezeket a vidám fiúkat. Nem tehettek ők róla, hogy az isko­láikban nem kaptak szakszerű énektanítást. Pedig Kodály és Bár­dos, nagy mestereink hirdették s bi­zonyították, hogy a jó hallást ki le­het fejleszteni. Gyakorlatból, felü­gyeleti múltam tapasztalataiból tu­dom: mi egy iskolában év elején tá­masztott követelmény. Ének:... az tanítja akinek jut, - énekkar, - nem kötelező, ez készség tantárgy...(tisz- telet a kivételnek). „Ha akarom ta­nulom, ha akarom nem.” A felsőbb irányítás is azt mondja: fő hogy a számítógépes oktatás és a matek he­lyén legyen. Ézek a leszerelő, két évtizeden át a mi nevelésünk alatt álló fiúk bizo- nyítottak:... akartak, mert örömük serkentette őket, de nem tudtak, mert senki nem tanította őket hal­lásképzésre, dallamformálásra. Eszembe jut Mécs László kiváló pre­montrei papköltő örökérvényű ver­sének axiómája: „E fiúkért valaki felelős!” Bakonyi Béla A hernádnémeti telefonhálózat bővítése Az Észak-Magyarországban 1993. augusztus 11-én megjelent egy cikk, erre szeretnék reflek­tálni. Köszönet Bekecsi Szabó László újságírónak, hogy meghallgatott, de jó lett volna a MATÁV képviselőit is megkérdeznie. A tárgyszerű meg­ítéléshez szükséges ismemi az alábbiakat:- A MATÁV 1993-ban nem vonult fel a község­ben, így nem is lehetett elküldeni.- A részfalugyűlésen az előterjesztésemre Vaj- ner Sándort választotta a közösség képviselőjé­ül.- A megválasztott közös képviselő részt vett az előzetes előkészítésekben, a „készséges” segít­sége sok előnyt jelenthetett volna.- A részfalugyűlésen az előzetes tárgyalásokon nyert, információkat nem nekem, hanem a MATÁV képviselőjének kellett volna ismertet­ni, sajnos én ismertettem.- Á részfalugyűlésen Vajner Sándor kijelentet­te, hogy csak abban az esetben vállalja a képvi­seletet, ha a fejlesztési összeg 40.000.-Ft lesz és nem 45.000. így nem küldte el senki, hanem nem vállalta.- A MATÁV képviselői az ezek utáni tárgyalá­son azt ígérték, hogy a beruházás után, tételes elszámolás alapján, amennyiben kevesebbe ke­rült az építés mint 45.000.-Ft, a különbözetet visszautalják.- Az OTP ügyintézés folyamatban van, a pénz átutalása még nem történt meg. A hitelben ré­szesülők és a készpénzben fizetők együttes név­sora adja a jelentkezők végleges névsorát, mely­nek alapján a szerelési munkát a MATÁV vég­zi. Az OTP ügyintézésben résztvevő Bállá Ká- rolyné és Novák Lászlóné hivatali dolgozók munkáját az építtetők nevében is köszönöm.- A hálózat építését a MATÁV augusztus má­sodik felében kezdi.- Helyesbíteni szeretném, hogy az esetleges OTP építési kamat, ami képződik, az nem a köz­műfejlesztést fedezi, ezt ugyanis az állam biz­tosítja, hanem arra nyújt lehetőséget a szűkös községi költségvetésnek, hogy a postai költsé­geket a közműfejlesztés visszautalásakor rész­ben fedezze. Az a téli kép, mely a cikkhez van csatolva, nem Hemádnémetiben készült, így irreális gondola­tokat ébreszt. Ezt szükségesnek tartottam a nyilvánosság elé tárni. Szilágyi György polgármester Köszönjük Dédestapolcsány! Azt a feledhetetlen tíz napot, melyet abban a csodálatos környezetben eltölthettünk. A varázslatos tájat, még elbűvölőbbé teszik az ott lakó emberek. Köszönjük a Polgármester úr és az Ált. Iskola igazgatójának és segítő társá­nak a diszkót, az állatorvosnak kultúránk meg­őrzését, és mindenki kedvességét. Felemelő érzés volt szívni a friss, üdítő hegyi le­vegőt, inni a csörgedező patak hűsítő, avarízű vizét, látni az emberkéztől védett tájat a maga ragyogásában. Köszönettel: Agirincsi táborozók Buzdítás Fel, fel, te éhes proletár... Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a Szólástérben közölt írások - válaszaink kivéte­lével - nem a szerkesztőség állásponfját tükrö­zik. Természetesnek tartjuk, hogy különböző politikai megközelítésből fogalmazódnak a hoz­zászólások. Mi tiszteletben tartjuk ezek tartal­mát, de teijedelmi okok miatt alkalmasint kénytelenek vagyunk tömöríteni. Természete­sen e rovatban sincs helye a gyűlöletet szító, a személyiségi jogokat sértő közleményeknek. Akié a föld az vajon meg is műveli? T>---1 '1 ’

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom