Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-19 / 193. szám
Augusztus 19., Csütörtök ÉM - riport ÉM-hétvége IBS Csincse már felnőtt, Csincse most válni akar Úgy tűnik, a nagy „mérkőzés” pillanatnyilag döntetlenre áll M. Szabó Zsuzsa Csincse 668 lelkes kistelepülés, a több mint ötezer lakosú Mezőkeresztes része. Öt utcából, 180 házból áll. Van saját postája, vasútállomása, általános iskolája, ahol 12 elsős és másodikos tanul összevontan, az óvodába harminc gyerek jár. Az itt élők ellátását egy presszó, egy italbolt és két vegyesbolt szolgálja. A vezetékes vizet már bevezették a házakba, a gázzal nem sokára végeznek. A könyvtár és ifjúsági ház a közös rendezvényeknek ad helyet. A temetőhöz nemrég építettek saját, korszerű ravatalozót. Az orvosi rendelőben hetente egyszer fogadja a betegeket Varga doktor, a megbecsült keresztesi háziorvos. hat, hiszen a két legfontosabb feltétellel - iskola, orvosi rendelő - rendelkezik. Összes várható bevétele jövőre majdnem 14 és fél millió forint lesz, a kiadásokra elegendő közel tízmillió, fejlesztésre marad négy és fél millió. A bevételek az állami normatív támogatásból, a személyi jövedelem- és gépjárműadókból, valamint a helyi intézmények térítési díjaiból származnak. Az önálló polgármesteri hivatalt úgy képzelik, hogfy egyelőre bérlik az épületet, később sajátot építenek, vagy vesznek. A jegyzői feladatokat a vattai jegyzönő látja el mint körjegyző. Ez azért is előnyös, mert a 20 ezer forintos havi bér felét az állam fizeti, és nem terheli tb-járulék. Egy községnek persze vagyona, hatáA „csincsesiek” közül 38-an munkanélküliek, 23 százalékuk nyugdíjas, 27 százalékuk 18 év alatti - 44 százalékuk aktív dolgozó. Csinosé válni akar Keresztestől. Tapsolós falugyűlés Július 23-án részfalugyűlés volt Csinosén. Az egész azzal kezdődött, hogy a polgármester, Kali- voda András bejelentett^: a képviselő-testület augusztus 28-ára írta ki a helyi népszavazást, eldöntendő, váljon Csinosé, vagy ne? Az alapos döntéshez azonban ismerni kell az érveket és ellenérveket, ebben kívánt segítséget nyújtani a polgármester és hivatala. Ferenczi Antalné, a helyi iskola tanítónője, az elválási mozgalom vezéralakja ismertette, milyen alaposan utánajártak az önállósulásnak, valamint azt: mi vár a településre, ha község lesz végre. Beszámolójából sugárzott az optimizmus. Május 13-án alakult meg a válást előkészítő bizottság, amely most már 14 tagú. A keresztesiek nagyon nehezen szolgáltattak adatokat, sok támadás is érte a bizottságot. Helyből és Keresztesről. Ferencziné szerint Csinosé életképes és önállósulra is kell legyen - ez utóbbit máj d az új, saját képviselő-testület rendezi Keresztessel. Ami a kiadásokat illeti: az iskola, illetve, a más iskolákban tanuló gyerekek után fizetendő pénz, az óvoda, a polgármesteri hivatal és a segélyezés viszi el a legtöbbet. De még így is marad fejlesztésre - mondja Ferencziné. Majd azt javasolja, az összeállt 14 tagú bizottságra adja áldását a falugyűlés, hiszen csak ez hibádzik a törvényes működésükhöz. Dr. Dózsa György keresztesi jegyző érvei is tapsot kapnak. Ő állítja, hogy csak 12,5 millió forintja jön össze Csincsének, s ebből egy fillér sem marad fejlesztésre. A majdani falu életformája csupán a vegetálás lehet. A kiadások ugyanis sokkal nagyobbak mint azt az emberek hmnék. A jegyző alapos megfontolásra inti a csincseieket - majd hozzáteszi: ha már válnak, az legyen tisztességes. (Megtudom, ajegy- zót már azzal is fenyegették, hogy megverik.) A legtovább ő is az orvosi ellátást taglalja: szerinte lehetetlen, hogy minden nap kijárjon Csincsére orvos^ Egyszerűen: nem bírnák megfizetni. A keresztesi képviselők például a múlt héten plusz ötszázezer foCsincsén megállnak a vonatok rintot szavaztak meg az egészségügynek, mert a tb-től kapott pénz kevésnek bizonyult. A falugyűlésen felszólalt Borsod- geszt. polgármestere és jegyzője, elmondták, nekik az idén több mint 23 millió forintjuk van és hogy ragyogóan megélnek, fejlesztenek belőle. Geszten fele annyian laknak mint Csincsén és kétszer több a bevételük. A bizottság működését egyébként jóváhagyták, a gyűlés óta legálisan működik. Az egyik ellenző A tapsok többé-kevésbé egyenlő arányban zúgtak fel, a mérkőzés döntetlenre áll. Az egyik ellenző LőrinCz Imre vállalkozó - egy saját presszója, vegyesboltja és egy bérelt italboltja van Csincsén.- Én nem a különválás ellen vagyok, hanem azt mondom, az időpont nem megfelelő. Minimum addig kellett volna várni, amíg a gázbevezetést befejezik és tudok róla, hogy kaptunk volna egy 80-90 állomásos telefon- hálózatot. Ezzel akkor mi lesz, ki fizeti? A fiatalember 37 éve el itt, igazi „csincsesinek” vallja magát. Szereti a csöndet, a nyugalmat, megél az üzleteiből. Nagyobbik gyereke Miskolcon tanul, a kicsi óvodás, de majd a keresztesi iskolába küldi. „Jobb ott a felszerelés.”- Egyébként furcsa ez az egész szétválási mozgalom, 40-50 ember kezdte csali úgy magától, választás nélkül, egyik pillanatról a másikra. Ezért Perhát Sándorral aláírásokat gyűjtöttünk ellene, össze is jött 217. Én hitelesNem igaz, hogy évtizedek óta semmi sem történt a faluban Sérelmek és kívánalmak A „válási bizottság” szerint a következő okok miatt kell önállósulnia Csincsének. A település 11 kilométerre van Mezőkeresztestől, amelynek egyébként része, buszjárat mégsem köti össze vele. Ha valaki Keresztesre megy orvoshoz, százforintos vonatköltségét a tb nem téríti meg. Hiányzik a településről egy gázcseretelep, holott legalább heti 20 palack gázra szükség van. Nincs helyben ügyintézés, mindenért a községbe kell menni, ahol hol fogad a Kalivoda András polgármester: Döntési helyzetbe akarjuk hozni a csincseieket nek tartom a jegyző úr beszámolóját, ha valaki, ő tudja, mennyi pénz kell egy falunak. A napi orvosi rendelés elérhetetlen, heti kettő már jó, s ha lesz gyerekorvos, plusz a kétnapos ügyelet, csali egy nap marad a falu orvos nélkül. Ez megoldható és kívánatos. hivatal, hol meg nem. Csincsei képviselő nincs a testületben. Az utcák porosak, telefon alig van, az sem crossbar. A legfontosabb azonban az orvosi ellátás sűrítése lenne - a bizottság állítja, képes erre. Sérelmezik a csincseiek, hogy az eltelt 30 év alatt semmit nem fejlődtek, Mezőkeresztesnek jól jön az a bevétel, amit utánuk kapnak. „Jó üzlet Keresztesnek Csincse.” Sorolják tovább, már- már gazdasági visszaéléseket emlegetnek a gáz- és vízbevezetéssel kapcsolatban - de ezt inkább hagyjuk! Augusztus elején jöttünk össze egy páran az iskolában, meglep, hogy a bizottság vezetője nem Ferencziné, hanem a vasúti pénztáros, Labancz Gyuláné. És itt van jó pár ember, akinek a nevét már emlegették. Aiital Imréről például azt pletykálták, olcsón vett egy házat, s majd azt adja bérbe a saját hivatalnak, hart 40 ezer forintért.- Á, ez így nem igaz! Ha síkéiül a válás, bérbe adom a házat, de csak egyelőre, hogy mennyiért, még nem tudom. Ferenczi Antalról azthallottam, ő a polgármester-jelölt.- Az lesz a polgármester, akit megválasztanak. Egyikünk sem pályázik rá. Fény derül arra is, mi pattantot- ta ki a mozgalmat. Ferencziné tárgyilagos és őszinte:- Meghallottuk, hogy meg akarják szüntetni az iskolát, ahol tanítok. Ha nincs iskola, orvosi rendelő, nem lehet egy település önálló. Ezért kezdtük el.- Nem arról van szó, hogy féltette az állását?-A munkáltatóm a keresztesi iskola, vagy ott bent, vagy másutt lett volna helyem. Egy tanítói diplomával bárhol el tudok helyezkedni.- így viszont tagiskola vezetője lesz, ami havi 16 ezer forint vezetői pótlékot is jelent. A mostani fizetéséhez pluszban.- Ez igaz, de csak ezret fogadok el, a többi pénzt az iskola fejlesztésére fordítom. _ ?- Nem lenne reális annyi pénz a munkámért. Megtudom a tanítónőtől, hogy már a jövő évi költségvetést tanulmányozza, amit a parlament épp csak átfutott. A törvénytervezet szerint több pénz jut nekik mint Dózsa úr mondta, 3 millió minden évben jut fejlesztésre. Különböző elnyerhető támogatásokat említ, amelyek megkönnyíthetik az életüket. Holló Simon a vattai (náluk leendő kör-) jegyzőt dicséri, a keresztesit, aki szerinte csak gáncsolt, bírálja és biztos benne: ha összefognak a helyi lokálpatrióták, megél a falu egyedül. Kérdem, mikor volt erőssége a magyarságnak az összefogás, egyetértőén bólint, hogy nem jellemző. Megszólal Bíró Attiláné, aki manipulációt emleget (a keresztesiek részéről), Antal Imre visszaélést állampolgári jogokkal. Aranyosi Miklósné azt mondja, ha nem sikerül a népszavazáson a válás, akkor is támogassa Csinosét a keresztesi önkormányzat. Megtudom, ha eredménytelen lesz a szavazás, vagy győznek az ellenzők, egy évig le kell mondani az önállósulási törekvésekről. De az iskolát - az idén - már semmiképp sem zárhatják be. Vágyak és valóság A csincsei bizottság terveit cáfoljuk ismét a jegyző, dr. Dózsa György érveivel. A napi orvosi ellátás csak álom, mert több százezer forintba kerülne. Csak most, évente 70 ezer forint az onus utazási térítése és hol van még a bére, a többi költség? A gázcseretelep kell, hiszen nem mindenki vezettette be a gázt van már, aki üzemeltetné. Dr’ Dózsa szerint elöbb-utóbb mindenkinél lesz gáz, semmi szükség palackokra. Pormentes utak. Tavaly 534 fo- nnt volt egy négyzetméter asztalt ut, jovore lesz 7-800, 1 kilometer több mint 2 millió forint. Gyogyszerkiváltás Csincsén. tezernél kisebb településen nem lehet gyógyszertár és fiók- patikat is csak gyógyszerész üzemeltethet. Nem egyszerű. Közvilágítás. Negyven lámpa 300 ezer forint - minimum. Helyi sportkör. Nagyobb városok is sorra felszámolják őket. Népdalkor - újabb 100-150 ezer forint. Önálló hivatal. Csak a felszerelés legalább 1 millió forint, nem beszélve a telefonról! Egy másik ellenző Dudás János szállítási vállalkozó neve többször is elhangzott a falugyűlésen, kérték, álljon a mozgalom élére. Már akkor elhárította a kérést mondván, itt és most nem helyesli az egészet.- Első perctől tudok róla, mit akarnak. Kész tényekeié állították az önkormányzatot, ez szerintem jellemtelenség, nem egyenes, nem korrekt, ahogy csinálták. Azért nem álltam az egész élére, mert nem csaphatom be az embereket, hogy pénzt szerzek és működni fog a falu. Dudás úr egy hozzáértő rokonát is megkérdezte, akivel elemezték a helyzetet.- Nem az önállóság ellen vagyok, hanem az időpont ellen. Jönnek a választások, ki fog velünk törődni? Sokan kapnak segélyt Csincsén. Kérdem: ha helyben osztjuk el több lesz a pénz, igazságosabb lesz az elosztás? Nem igaz, hogy a 30 év alatt is semmi sem történt. Épült ravatalozó, van két szolgálati lakás, karbantartott óvoda, iskola, rendelő, ezt is az „átkos” csinálta. Az önkormányzati választások előtt kellett volna kezdeni a válást. A bizottság csak az önállóság jó oldalát világítja meg, az árnyékot nem. Ha bekövetkezik a rossz, hol lesznek akkor a válni akarók? Én azt mondom, Bandi, a polgár- mester és a testület nagyon jól dolgozik. Válni lehet és kell, de Lőrincz Imre: Nem a különválás ellen vagyok, hanem azt mondom, az időpont nem megfelelő Fotók: Fojtán László csak tisztességesen. Azt mondom, ebben az ügyben ne a szívünk, az eszünk döntsön. Hosz- szabb távon valóban az önállóság a megoldás, de nem most és nem úgy, hogy primitív emberek veréssel fenyegetik a jegyzőt. Ki a szíve, ki az esze szerint, augusztus 28-án dönthet. Akkor lesz a népszavazás Csincsén. A vezetékes vizet már bevezették a házakba, a gázzal nemsokára végeznek