Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-12 / 187. szám

14 ÉSZAIGMagyarország Szólástér — 1993. Augusztus 12., Csütörtök A magyar föld nem eladó Az FM részéről dr. Szabó János miniszter úr ál­tal előterjesztett földtörvény-tervezet vissza akarja állítani Magyarországon a cselédsorsot, ami középkori állapotokba taszítaná vissza az országot, ahelyett, hogy a sokat hangoztatott nyugat-európai jóléthez vezetne. A nagy föld- birtokosok természetszerűen igénylik a cseléd­sorba taszított tömegeket is, ezért ezt a minisz­teri tervezetet én a magyar parasztság elleni ádáz merényletnek tudom felfogni. Ez a terve­zet nem más, mint a második Trianont idéző földrabló diktátum; hiszen a Magyarországnak meghagyott földterületeknek idegen kézre való átjátszására irányul. Ezeket mind figyelembe véve a Független Kisgazdapárt megyei szerve­zete részéről, de az egész magyar nép számára is elfogadhatatlan. Komjáti Miklós FKgP megyei elnök Reméljük, csak félreértés Az Észak-Magyarország augusztus 5-i számá­ban az Agrárszövetséget, sőt parlamenti képvi­selőjét, Vargáné Piros Ildikót - szerintünk - méltatlanul sérti egy kommentár. Sajnáljuk, de reméljük, csak félreértés miatt! A kommentár a Szabolcs megyei képviselő-el- nökasszonyt úgy mutatja be, mintha nem akar­ná a kárpótlási törvényt végrehajtani. Nem így van, legfeljebb jobban” szeretné végrehajtani. Miről is van szó? Arról, hogy a parlamentben a koalíció többsége rendre leszavazza az ellenzé­ki törvényjavaslatokat automatikusan akkor is, ha a módosító javaslat a miattuk rossz tör­vény hibáit kívánja javítani. Ez sajnálatos, de így történt akkor is, amikor Vargáné Piros Ildi­kó, az Agrárszövetség képviselője módosító ja­vaslatot terjesztett be a kárpótlási törvénnyel kapcsolatban, konkrétan azt, hogy a jogi szemé­lyek is élhessenek kárpótlási igényükkel. (így az önkormányzatok, volt legeltetési bizottsá­gok.) Tisztában voltunk az elutasítás várható következményeivel, amelyből azóta sok község­ben helyi konfliktusok sora származott. így van ez a képviselőasszony szövetkezetében, közsé­gében is, de például megyénkben, Sajószentpé- teren is. A törvény következetes végrehajtását most sokan sérelmezik, viszont a felelősséget az ügyben rendszerint vétlen helyi szövetkezeti vezetőkre hárítják. Az 1990-ben választási fo­gásként felkapott jelzős szerkezetbe ágyazott téeszelnök, agronómus a „zöld báró”, Bekecsi Szabó László újságíró új köntösben felfrissített jelzője szerint a „bárónő”. Talán elfelejtette, hogy ez a lemez már lejárt és azóta a sértés ki­agyalói is bocsánatot kértek a méltatlanul meg- bántottaktól. Bekecsi Szabó úr meghallgatva a rádió egyik műsorát, sajátos felfogásban értelmezi és kom­mentálja a műsort. Azt emeli ki a riportból, amit a polgármester mond, de a képviselőasz- szony véleményeként, az ő általa mondottakat pedig elhallgatva. Az általa írt glossza pont az ellenkezőjét tartalmazza, mint amiről a riport szólt. Talán nem is gondolt arra, hogy vélemé­nyét mennyien félreérthetik, ez esetben okkal, hiszen úgy tűnhet a kommentárból, mintha az elnökasszony nem akarná végrehajtani a tör­vényt, pedig ő csak jobban, a parasztság jövőjét is nézve szerette volna, vagy szeretné végrehaj­tani. Az újságíró azért legyen ezzel tisztában, és másokat félreérthetetlenül tájékoztasson — mint tette ezt eddig elismerő tárgyilagossággal Bekecsi Szabó úr is. az Agrárszövetség B.-A.-Z. megyei Elnöksége B. Szabó László megjegyzése: Nem legelőről volt szó, hanem a kárpótlásra kijelölt földekről. E földkijelölést a képviselőnő-elnök megtagadta, ezért a Szabolcs megyei Földhivatal - a téesz költségére - kénytelen volt hivatalból elvégez­ni e munkát. A Rádió 1993. augusztus 3-án ri­portban számolt be az önkényeskedéséről! Levél fiatal cigány barátomhoz... ...nem kellett volna! Most nagyon fáj. Most különösen nagyon fáj. A legrosszabbkor tapostál bele örö­mömbe, boldogságomba. Most, ami­kor közel három évtized után visszatértem felnevelő egyetemem­re... Ifjúságomba... „Kollégista” let­tem... A „hatos” - melynek klubjában bol­dogult lányságom szombat éjszaká­it végigtáncoltam - jó hónapja a mis­kolci otthonunk. A kollégiumi élet romantikája iránti vágyam teljesült be, mikor az épületbe, melynek „fe­jére nőttek” az akkor fiatal csemete­fák -, beköltöztünk. A véletlen - mely szerintem nincs - úgy hozta, hogy a hazakészülődés iz­galmas napjaiban megszólított Bu­dapesten egy cigányasszony. Ápolt, gondozott volt. A becsületes munká­val megszerezhető jólét nyomait vi­selte ruházata.- Elnézést, de nem járt a hatvanas évek elején a Miskolci Egyetemre? - kérdezte. Igenlő válaszomra elme­sélte, ott volt kislány akkoriban. A „barakkokban” nőtt föl. Kőműves édesapját sokszor nyaggatta a szép ruháért, a keményített csipkés fehér alsószoknyáért, a mintás kartonru­háért. Járt akkoriban vagy kilenc­ven lány a három karra. Ruházko­dásunk mellett - melyet ő úgy iri­gyelt (mi is került a köpeny alá ak­koriban) -, minta volt számára az is, hogy tanulunk. Tanult hát ő is. Ta­nult és dolgozott. Erre sarkallta a legényt is, s ma családi házukban nevelik a gyermekeiket becsületes életre. Persze akkor sem volt min­den fiatal ilyen a „barakkokban”, mint ahogy remélem ma sem olyan minden fiatal barna legény - ahogy a portás hölgy téged leüt -, mint te. Betörted a kocsim hátsó háromszög­ablakát, elszaladtál a magnómmal, s megintcsak elszaladtál a belétek vetett reményem, hitem egy darab­jával. Tudod ki volt Jean Valjean? Honnan tudnád, hisz ma már én sem tudom biztosan. Élt-e, élhetett-e, avagy csak Victor Hugo találta ki, hogy a szeretet arany gyertyatartóinak fé­nyénél visszatalál(hat) a megtévedt bárány. Nekem „aranyom, ezüstöm nin­csen”. Jó évtizede tártam felétek a szívem, s bizony ez-az veletek ment „kitárt ajtómon”... Mégis olyan na- gyon-nagyon szeretnék hinni, bízni bennetek. Miért, hogy sorra-rendre csalódást okoztok, oly kevés a siker­élmény, s alig-alig ajándékoztok meg örömmel, önzetlen viszontsze- retettel? Miért akarjátok, hogy én is felad­jam, s elnézően mosolyogjak csupán az olyan „megszállottakon”, akik foggal-körömmel harcolnak értetek. Mosolyogjak, ahogy az öreg bíró raj­tam azon a tárgyaláson, ahol tanú­ként szerepeltem, s ahol „Marianne néni kisírt nekünk még százezer fo­rintot”... Nem szokványos tárgyalás volt. Fel­peres egy állami gondozásban fel­nőtt cigány. Alperes a Büntetés Vég­rehajtó Intézet. A lopás miatt bör­tönbüntetését töltő Jancsi három uj­ját elvitte az esztergagép. Kiszaba­dulva Juliskájával elhatározták, munkából élnek ezután. Hajlékot szereztem nekik, berendeztük, szin­tén megszállott ügyvéd barátnőm­mel hittük, reméltük, nagyon akar­tuk, a kártérítés is segíti őket a jó ütőn tartani, s Gabikából is becsüle­tes embert nevelnek. Az igazság ré­sze, hogy a fiatal cigánycsalád beil­leszkedését számtalan előítélet ne­hezítette. Julit megérintette a szere­tet, meghatotta Jean ValjEan törté­nete, küszködik ma is, hogy tiszta maradjon. Jani viszont a könnyeb­bet választotta. Hol vannak már nagy, gyönyörű fogadkozásai, s mi lesz Gabikából?... Mi lesz Évikéből? Évikéből, aki már priusszal született. Tíznaposán „szabadult” a tököli börtönből, ahol kiskorú apátlan-anyátlan árva édesanyja világra hozta. 1987-et ír­tunk, akkor még nem divat volt a ke­reszténység. A hívőt szeme árulta el. - Jó lehet az a maga Istene, ha ilyen örömmel szolgálja- szóltak utánam, mikor a két frissen szabadult Évával kiléptem a kapun - csak ne csalód­jon „ezekben”. Akkor, boldogan, mint kinek leánya és unokája szüle­tik egyszerre, a csalódásról szóló passzust szinte meg sem hallottam, csupán az „ezek” ütött szíven. Nem, Tisztelt Tolvaj Fiatalúr, nem csak sikertelenségeim vannak. Büszkeségem például a börtönvi- seltből lett raktáros. Aki ma már há­rom gyermekét neveli havi fizetésé­ből. Állását a munkanélkülivé válás áradata sem sodorta el. Nem tudom, hogy te, aki rutinos lehetsz, hisz fé­nyes délelőtt vetted a bátorságot a kocsi feltörésére, miközben a riasztó hangosan jajongott, megjártad-e már a börtönt. Azt sem tudom, pró­bált-e már valaki jóvá” szeretni, s azt sem, olvasod-e majd soraimat. Tudom viszont, ha így folytatod, so­ha nem lesz családi házad, melyben becsületes életre nevelhetnéd leen­dő gyermekeidet. Kár lenne érted, a portás hölgy szerint jóképű barna legény vagy... Bízom benned,: Dobos Marianne. Utóirat: Kérlek, ha már eltulajdoní­tottad a kazettát, melyen Carreras, Domingo, Pavarotti énekelnek - a magnóban volt -, ne dobd a szemét­be! Nekem sok gyönyörűséget szer­zett, hátha te is élveznéd. Hollandiai, tilburgi tapasztalatok Július 12-20. között a tilburgi egy­házközség meghívására egy 45 fős diósgyőri küldöttséggel Tilburgba utaztam. A két egyházközség között a kapcsolat már 5 éve fenn áll. Azó­ta évente váltakozva hol ők jönnek, hol mi megyünk. A nyaraláson és a turizmuson túl­menően politikai, gazdasági kérdé­sekkel is foglalkozunk. Mostani utunk alkalmával megtekintettük Amszterdamot, Hollandia királyi székvárosát. Részt vettünk egy kulturális műso­ron, melynek keretében egy beszá­molót is meghallgattunk a többnem­zetiségű (indián, hindu, néger, hol­land) Surinám békés életéről. Á mű­sor másik érdekessége a holland kó­rus volt, mely - bár magyarul nem tudott - hibátlan kiejtéssel énekelt magyar népdalokat. Ezen az estén színjátszó csoportunk nagy sikerrel adott elő egy magyar pásztorjátékot. Egész napot kitöltő program kereté­ben meglátogattuk a gazdasági és kereskedelmi kamarát, a helyható­ság szociális osztályát és egy nagy bútoráruházát. A kereskedelmi és gazdasági kama­rában megtudtuk, hogy a szervezet elsődleges feladata a törvényesség betarttatása. Ezenkívül - nem di­rekt módon - egyfajta irányítási te­vékenységet is végeznek. Munkáju­kat a gazdasági minisztériumtól függetlenül végzik. Érdeklődtek a magyar exportáruk felől, és a bra- banti régió termékeiről katalógust adtak át küldöttségünknek. Ezt követően a helyhatóság szociális osztályát látogattuk meg, ahol a szo­ciális igazgató tájékoztatott ben­nünket atérségésezenbelül Tilburg szociális helyzetéről és elmondta, hogy náluk jelenleg 11 %-os a mun­kanélküliség, ami a pár évvel koráb­bi 15 %-hoz képest jelentős javulás, de még mindig nagy teher, s ezt egy­re inkább áthárítja az állam a váro­si önkormányzatra. > Tudni kell, hogy Hollandiában a munkanélküli segély maximális idő­tartama 5 év. Énnek kezdetén a munkanélkülivé vált ember korábbi keresetének 70 %-át, de legalább a létminimumot (1200 gulden/fő) kap­ja. A létminimum náluk a kocsitar­tást, a kultúrszükségletek kielégíté­sét és a nyaralást is magába foglal­ja. A munkanélküli segély lejárta után automatikusan szociális se­gélyt kapnak azok, akik még mindig nem tudtak munkát kapni, és 65. éve elérése után mindenkit megillet az állami nyugdíj, ami szintén a lét­minimumnak megfelelő összeg, mindenkinek egyformán. Kiegészítő nyugdíjbiztosítások számtalan variációja köthető, mely nem kötelező, de a nyugdíj összegét emelheti. Meggondolandó egy ilyen nyugdíjrendszer nálunk is, végered­ményben aktív korában mindenki a munkája szerint kap fizetést, de mi indokoja, hogy ez alapján kapjon nyugdíjat is, amikor már ugyanúgy nem dolgozik mint más. A munkanélküliség csökkentésére tett intézkedések szintén tanulságo­sak. Jutalmazzák a munkanélküliek munkába lépését. Ez úgynevezett biztosítási jutalom a mi társadalom- biztosításunknak megfelelő forrás­ból. Ezenkívül különféle módon igyekeznek foglalkoztatni a munka- nélkülieket. Égyik ilyen intézmé­nyük a START, mely maximum 12 hónapig biztosít ideiglenes munka­helyet a munkanélkülivé váltaknak. Másik intézmény a „BANEN POOL”, mely tulajdonképpen egy nem profitorientált szociális innová­ció. Feladata, hogy a 3 éven túl mun­ka nélkül maradiaknak tartós fog­lalkoztatást biztosítson. Végül be­szélni kell a PUBELL (kuka) intéz­ményről. Ez a társadalom emberi és fizikai értelemben vett roncsait gyűjti össze. Alkoholisták, drogosok és hajléktalanok dolgoztatásával használt tárgyakat újítanak fel, és az ebből származó bevételt a dolgo­zók között szétosztják. így ezek az emberek hasznos munkát végeznek és némi jövedelemhez is jutnak. Még egy érdekesség, hogy a munkanél­küliek legálisan dolgozhatnak heti 8 órát fizetésért, anélkül, hogy mun­kanélküli segélyüket megvonnák. Érdekes és tanulságos volt a mező- gazdasági nap is. Ez alkalommal először egy családi tehenészetet (80 db tejelő tehén, 35-40 boíjú és 1 bi­ka) látogattunk meg. Itt elmondták, hogy az állatok etetése nyáron (már­ciustól októberig) legeltetéssel és tápkiegészítéssel történik, a többi hónapban a legelők kímélése érde­kében csak silón és tápon élnek az állatok. A takarmánykészleteket or­szágosan nagyon pontosan nyilván­tartják és, a beküldött adatokat el­lenőrzik. így a takarmány-tartalé­kok ismertek. A farmot a család (férj, feleség és 2 kisgyermek) látja el. Ha valahová el kell menniük a szomszédok segítenek kölcsönösen egymásnak. Innen egy paradicsomtermelő gaz­daságba mentünk. A 30 000 négy­zetméter üvegház fűtésére évi 1,5 millió köbméter gázt használnak fel. Itt mondták el azt is, hogy azért nem foglalkoznak Hollandiában szénbá­nyászattal, mert a könnyen kezelhe­tő gáz szinte korlátlan mennyiség­ben áll a hollandok rendelkezésére, (nem ügy mint nálunk) és így nincse­nek kiszolgáltatva az importnak. A fűtést, a tápanyag adagolását és a csepegtető öntözést számítógép ve­zérli. A paradicsomot szín és méret szerint gép osztályozza és dobozolja. A nap harmadik programja egy gombatenyészet meglátogatása volt. Tanulságos volt látni, hogy mennyit költenek a légkondicioná­lásra, a megfelelő páratartalom be­állítására. Nálunk köztudottan van­nak olyan helyek, ahol ez adott és a micériummal kezelt termőtalajon kívül egyéb beruházás szinte nem is kellene. A vasárnapi misén adtuk át egyház- községünk ajándékát, egy fából fa-' rágott gyertyatartót gyertyával. Egyházi kísérőnk Mikolai Vince, aki korábban Diósgyőrben volt káplán, jelenleg az egri szeminárium rekto­ra elmondta, hogy a gyertya azt a vi­lágosságot szimbolizálja, mely kap­csolatunkat beragyogja. Este a közösségi házban csoportunk Kenyeres Tamásné vezetésével nagy sikerrel adta elő a palotást, majd énekkarunk magyar népda­lokkal szórakoztatta a holland kö­zösséget, végül egy közismert hol­land dallal zártuk műsorunkat, melynek nagy sikere volt. Több alkalommal tartott megbeszé­lést a tilburgi kelet-európai és a di­ósgyőri nyugat-európai munkacso­port. A megbeszéléseken körvonala­zódott a további kapcsolattartás több alternatívában, és végleg egyeztettük a szeptember 24-26-án megrendezésre kerülő nemzeti ki­sebbségi konferencia részleteit. Mándy András a KDNP B.-A.-Z. megyei alelnöke Még egyszer a világnézeti semlegességről Néhány gondolat Kartal Ernő plébános cikkéhez Egy férfi áll a bíróság előtt azzal a váddal, hogy megölte az édesanyját. A bírónő megkérdezi tőle: mondja, nem szólalt meg a lelkiismerete? Mi­re a vádlott visszakérdez: az meg mi­csoda? Ahhoz kétség nem fér, hogy az illető nem volt hívő keresztény, sem hithű mohamedán, de még az akkor diva­tos és kötelező szocialista erkölcsöt sem vallotta magáénak. Hiszen an­nak is az volt a lényege, hogy anyát megölni nem szabad! (Kivéve, ha osztályellenséggé válik.) Ez utóbbiról azonban a konkrét eset kápcsán szó sem volt. Negatív hő­sünk tehát - mai divatos szóhaszná­lattal élve - semleges világnézetet képviselt, más szavakkal nihilistá­nak volt tekinthető. Az „én azt hi­szem amit látok, én nem hiszek sem­miben” primitív filozófiai irányzat tipikus és megrögzött követője állt bírái előtt. Nyilván nem hallotta Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas professzornak azt a megállapítását sem, hogy még a kőkorszaki embernek is volt etiká­ja. Az egy barlangban élők nem et­ték meg egymást. Arról sem értesült, hogy egy régész csoport valahol a Közel-Keleten ősi kultúrák után kutatva kiásott egy síremléket, amelyiken a következő felirat volt olvasható: „Senkinek nem okoztam fájdalmat életemben.” Feltehetően a mózesi törvényeket sem ismerte és fogalma sem volt ar­ról, hogy ezek - ne ölj, tiszteld atyá­dat és anyádat, szeresd felebaráto­dat ... - azóta is a társadalmi egymás mellett élés legfontosabb szabályai. Ezek a kőtáblába vésett törvények tették lehetővé azt az óriási minősé­gi változást, hogy egy pusztában bo­lyongó horda néppé szerveződött. Ázt még csak feltételezni sem me­rem, hogy ismerte volna a szeretet evangéliumát. De moziba sem jár­hatott és azt a filmet sem nézhette meg, amelyikben a hadtest komisz­szár olyan szuggesztív módon az ar­cunkba mondta a nagy igazságot, hogy: „minket a gyűlölet tart össze, az osztályellenség gyűlölete!” Mert a maguk sajáto^módján ők is megha­tározták - méghozzá nagyon kemé­nyen - hogy kiket kell gyűlölni és ki­ket kell forrón szeretni. Őszintén sajnálom azokat, akik most teljesen tanácstalanok és nem tudják, hogy értékeljék át az olyan fogalmakat, mint pld. haladó és ma­radi, bigott és felvilágosult. Ezért most kitalálták a világnézeti semle­gesség szlogenjét, ami a maga nemé­ben legalább olyan zseniális felfede­zés, mint a fából vaskarika. Ennek hirdetői viszont a képzeletbeli sem­leges sorokban viszont elfelejtkez­tek többek között arról, hogy még a papnevelő intézetekben is órarend­be iktatva, főműsoridőben foglalkoz­nak többek között a marxista filozó­fiával is. Fel sem merült annak a kö­vetelése, hogy ezeknek az „eretnek” tanoknak a lényegét csak szabadi­dőben szabad tanulmányozni. A világnézeti semlegesség hirdetői valójában homokba dugják a fejüket és erre biztatják követeiket is. Pedig erről a magatartásról már jó néhány évvel ezelőtt az volt a véleménye egyik sajtó orgánumunknak, hogy: „homokba dugott fejjel nem lehet a probléma mellett elmenni.” Kiss József ny. mérnök Humán megoldás

Next

/
Oldalképek
Tartalom