Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-10 / 185. szám
8 A Itt-Hon 1993. Augusztus 10., Kedd---ABAÚJI PORTRÉ A z épületasztalos Parázsó László Homrogd (ÉM - M.I.) - Harminckét évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Szikszón. A betűvetés és számolás tudományát Kázsmárkon sajátította el, s mivel fürni-faragni, barkácsolni mindig szeretett, az általános iskola után az épületasztalos szakmát választotta, amit a 100-as szakmunkásképzőben sikeresen el is végzett. , , 1978-ban első munkahelye a BÁÉV lett, ahová három éven keresztül gyakorlatra is járt. Abban az időben már 2800 forintot is lehetett keresni... (ma egy valamirevaló kőműves ennyit kér egy napra). Azután dolgozott az egykori NDK-ban is, de jött a szerelem, s ő az NDK helyett Homrogdot választotta. Miután megnősült, a helyi GAMESZ (azóta jobblétre szenderült) munkatársa lett. A GAMESZ megszűnése óta, immár 1986-tól a Borsod Volánnál dolgozik. Eleinte az asztalosrészlegnél, de annak felszámolása után az akkumulátorosoknál van a munkahelye. Igaz, ennek már semmi köze az asztalos szakmához, de mint mondja, manapság minden munkahelyet meg kell becsülni, és az sem mellékes, hogy az egész család ingyen utazhat a Volán járatain. Mint már említettem, nős, felesége óvónő a homrogdi óvodában. Két kislánya van, a 10 éves Viktória és a négyéves Enikő. Szabadidejében (ha van) ismerősöknek, rokonoknak barkácsol. És kertészkedik. Öröm nézni, ha látja hogy miként fejlődik az a szőlőlugas, amit ő telepített. És az idén már szüretelni is fog róla! „Elpárolgott” az ülésről a pótolhatatlan szenteltvíz Encs (ÉM) - Nem tudom el- gondolkodott-e már a kedves olvasó azon, milyen könnyen ítélkezünk emberekről külső alapján. Ha valaki jólöltözött, ápolt, diplomata táskás, afféle menedzser típus, máris bizalmat érzünk iránta. Viszont ha viseltes ruházatú, elhanyagolt fri- zurájú, kétszer is meggondoljuk szóba álljunk-e vele. Pedig a látszat - mint a következő történetben is - csalhat. Egy jó hónappal ezelőtt egy mé- rai házaspár és encsi barátjuk a Mátrából hazatérőben vonatra szállt Miskolcon. Mivel egy zarándokhelyet kerestek fel az Északi-középhegységben, erről az élményükről beszélgettek. Nem is nagyon figyeltek az egyébként szimpatikus, 30 körüli fiatalemberre, akivel ülésüket megosztották. Csupán egy dolog maradt meg emlékezetükben: a diplomata táska. Ez is csak azért, mert saját pakkjukat mellé tették a csomagtartón. Csevegés közben gyorsan fogyott az út. Szinte észre sem vették és már Encs következett. A leszálláshoz készülődő barátot a férj és a feleség a peronra kísérte. Búcsúzkodás, utolsó jókívánságok, integetés, majd vissza a fülkébe, hiszen már nekik is ideje sze- delődzködni. Am amint a csomagtartóra pillantottak, még a lélegzetük is elállt. Eltűnt a nagy utazótáska, vele diplomata társa és természetesen a fiatalember is. Felháborodás, méreg, elkeseredettség, tehetetlen düh egyszerre vett erőt a mi párunkon. A csomagban ugyanis jó néhány, számukra fontos, pótolhatatlan tárgy volt, ráadásul a zarándokhelyről hozott szenteltvíz, amelyre a faluban több család várt. Az utazás, amelytől megnyugvást, lelki békét vártak, egyszeriben kellemetlen, szomorú eseménnyé változott egy jólszitu- áltnak tűnő tolvaj miatt, aki valószínűleg nem csak az aba- úji vidéken bukkan fel mostanság. Micsoda időket élünk?! A halottakat sem hagyják békében pihenni... Egyre többen érezzük és tudjuk, hogy manapság milyen nehéz az élet... És még mi vár ránk a jövőben, azt csak sejteni merjük - de jobb nem, az biztos. Felháborító, hogy egyesek a halottakat sem hagyják békében pihenni. A minap virágot vittem elhunyt nagynénim és nagybácsim sírjára, azaz tettem volna, ha a két darab gránit váza helyett nem puszta vasdarabok meredtek volna az égnek. Nagyon „ügyes”, vagy hozzáértő kezek emelhették el onnan a vázákat. Két ilyen súlyos vázát levenni nem egy-két percbe telik, zajjal jár és biztos nem szatyorral sétált(ak) ki az illető(k). Közel a bejáratnál, az út mellett lehetetlen nem észrevenni a lopást. Sajnos nem első eset Szikszón a sírok gyalázása, megcsonkítása. Éppen ezért nagyobb figyelmet kellene szentelnie a temető gondnokságának a sírok megóvására. Majó Gábor Szikszó, Szent Anna u. 3. Gyermekek honi rajzasztala A hatéves alsóvadászi Molnár Norbert rajzának címe: A nagy család A cserehátiakat nem lehet ámítani égető gondjaik halogatásával! Büzafalvi Győző Krasznokvajda (ÉM) - Kány- Buzita, vagy Büttös - Buzi- ta határátkelőhely megnyitása, illetve a Szemere - Büttös útkorszerűsítés volt a fő témája annak a megbeszélésnek, amelyet augusztus 3-án tartottak Krasznokvajdán. Az eszmecserén részt vett az érintett települések húsz polgármestere is, de megtisztelte a tanácskozást Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára is. Pintér István, Krasznokvajda polgármestere drámai hangon ecsetelte a Csereháton élő emberek sanyarú helyzetét. Az infrastrukturális elmaradottság felszámolása érdekében az elmúlt években egy sor fórumhoz fordultak, de a legtöbb esetben csak ígéretet kaptak és a problémák megoldása helyett az ügyek halogatásával ámították a polgármestereket. Most a kishatár menti forgalom elenyésző a nagy kerülő utak miatt, s ez zavart okoz a családok kapcsolatában is. Az útkorszerűsítés legalább 38 millió forintba kerülne. Tetézi a bajokat, hogy az erre - a Csereháti Településszövetség és a Miskolci Közúti Igazgatóság által- benyújtott pályázatot kedvezőtlenül fogadta a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint az Állami Fejlesztési Intézet. A kormányhatározattal ellentétben ugyanis már nem húsz- százalékos helyi forrásra tartanak igényt, hanem 30 százalékosra. S ez a csereháti önkormányzatok erejét meghaladja. Ilyen feltételekkel a térségből útépítésre egyetlen egy pályázat benyújtására sincs lehetőség. Ez nincs is összhangban a kihelyezett kormányülés és a kormányhatározat szellemével Négy esztendeje húzódik a buzitai határátkelőhely ügye. A krasznokvajdai eszmecserén ez is a fő témák között szerepelt. A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja (balról jobbra): Pintér István, Rajkai Zsolt, Stoll Gábor, a Miskolci Vízügyi Igazgatóság igazgatója és Csomós József, a Csereháti Településszövetség elnöke. Fotó: a szerző sem. Ez a szigorító eltérés rendkívül hátrányos helyzetbe sodorja a régiót, mert a fejlesztés alapvető feltétele a megfelelő közlekedési kapcsolat kiépítése. A zsákutcás csereháti településeken élőknek 130 kilométer kerülőutat kell megtenniük a határ másik oldalán levő rokonaikhoz. A vészharangot ezért ismét kongatni kell: „Halálra ítéltek minket. Elpusztulunk, ha nem kapunk segítséget. Ahol valamikor kétezer ember vérzett el, most ott holocaust-múzeum áll. Mi egyenként halunk meg. Ez mennyiben erkölcsösebb?!” A kányi polgármesterrel, Oláh Ferenccel megkerestük Rajkai Zsolt államtitkárt, hogy vesse latba minden erejét - hiszen ő a térség alapos ismerője - annak érdekében, hogy ne hulljunk ki az idő rostájából. Rajkai Zsolt a polgármesterek felvetéseire válaszolva azt fejtegette, hogy a kormányprogram őszintén akar segíteni a hátrányos térségekben élőkön, ám a végrehajtás során a legjobb szándék is csorbát szenved. Ezért központi beavatkozásra van szükség, mert a Csereháton lakók önerőből képtelenek változtatni jelenlegi elkeserítő állapotukon. A kormány azonban keserves kényszer- helyzetben van, hiszen az országban sok Tiborc van és panaszaik hiába ismertek, lehetetlen valamennyit orvosolni. Az államtitkár megkeresi a KTM és az ÁFI illetékes vezetőit és konzultál velük a csereháti problémákról. A PHARE- segélyprogram igénybe vétele ügyében pedig tárgyalni fog a PHARE magyarországi irodájának vezetőjével, ugyanis a tompái, a rábafuzesi és a rédi- csi határátkelőhely is így létesült. A tanácskozást követően Rajkai Zsolt a polgármesterek társaságában megtekintette a buzitai átkelőhely határon inneni szakaszát. A folyamatos múlt Nálunk a múlt jóformán soha nem múlik el, tovább él bennünk (3. oldal)- A TARTALOMBÓL A „gyüttmentek” Abban az abaúji kis faluban történt, ahol a közvilágítási lámpák száma kevesebb mint egy pesti buszmegállóban. Történt, hogy a falu „gyüttmentjei” megunták az illetékesek tehetetlenségét és eldöntötték, kezükbe veszik sorsuk irányítását. Hogy miért az új lakók?! - mert bizony ebben a faluban senki sem maradt a régiek közül. (2. oldal) Szent István-tábor — negyedszer Augusztus 21-29-ig ismét a Városi Ifjúsági Kör által szervezett folklór-felfedező tábor birtokába kerül e csöppnyi csereháti gyöngyszem - 1990 óta negyedik alkalommal - Szanticska. A népzenét és néptáncot a debreceni Csúrdöngölő és a hét második részében a Csanak együttes adja. A hosz- szú hétvége 29-én a Kalákával zárul. (4. oldal) Putty Lia, a végzet asszonya A kassai Schalk-ház báltermében egy katonatiszt oldalán megjelent egy bámulatos szépségű, csodálatos alakú, bogárfekete hajú hölgy. Egy pillanatra a látvány bámulatba ejtette az ott lévőket. Főként dr. Szepessy Zoltán encsi főszolgabírót. Rövid ismeretség, nagy szerelem, boldog házasság. Ezt a csodálatosnak indult házasságot beár nyékolta az anyós örökös zsörtölődé- se és Lia titkos vágyának beteljesülése, a filmvilág csábítása. (5. oldal) _______f_________™ H M 1_____ A szanticskai harangláb
