Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

1993. Augusztus 2., Hétfő Szólástér ÉSZAK-Magyarország I Beszámoló a burgkircheni útról Örömömre szolgált, hogy tagja le­hettem annak a kazincbarcikai vá­rosi küldöttségnek, mely a burgkir- cheni polgármesteri hivatal, és an­nak vezetője Robert Obermaier pol­gármester úr meghívására látoga­tást tett Burgkirchenben ez év júli­us 04-től 12-ig. A küldöttség vezető­je, az ottani programok egyik fő szer­vezője Ivánfi Jenő alpolgármester úr volt. A hét tagú küldöttség bajor testvérvárosunkban, az osztrák-né­met határhoz aránylag közel fekvő, 12 000 lakosú, az Alz folyó partján fekvő Burgkirchenben maradékta­lanul eleget tett az igen szoros és hasznos programú látogatásnak. Szerény személyem dr. Steffi Pfiiller burgkircheni háziorvos vendégsze­retetét élvezhette. Az ott töltött 7 nap alatt módomban állott tanulmá­nyozni a német, ezen belül is a bajor tartományi egészségügyi alapellá­tást, az ott már régóta működő házi­orvosi gyakorlatban. A Burgkirchen határában működő, világszerte is­mert Hoechst vegyipari és gyógy­szergyártó konszern egyik leányvál­lalatánál tett látogatásunk során dr. Jürgen Rapp üzemegészségügyi fő­orvos jóvoltából sikerült - ha csak nagyvonalakban is - megismernem a német üzemegészségügyi szolgá­lat tevékenységét, felszereltségét, a magas színvonalon működő üzem­egészségügyi mentőszolgálat tevé­kenységét. A burgkircheni polgár- mesteri hivatal, és csoportunk veze­tője, Ivánfi Jenő alpolgármester úr közbenjárásának köszönhetően egy teljes délelőttöt tölthettem el az 1985 óta működő, Európa-szerte is­mert 410 ágyas altött.ing-i kórház­ban. Ez a kórház felszereltségét, technikai és személyi adottságait te­kintve Németország egyik legjobban felszerelt, és egyik legmagasabb ní­vójú ellátást nyújtó kórháza. Hédi Praxenthaler asszony jóvoltából - aki az altöttingi járási Vöröskereszt titkára - fogadott a Bajorországi Tartományi Vöröskereszt elnöke is, kinek segítségével részletes bepil­lantást nyerhettem a Német Vörös- kereszt munkájába. Ezek után az alapellátásban szerzett tapaszta­lataimról szeretnék röviden beszá­molni. Vendéglátóm, Pfiiller doktornő 800 (azaz nyolcszáz) beteget lát el. Na­ponta 2x2 órát rendel a nyolc helyi­ségből álló rendelőben. A rendelő technikai felszereltsége - emberköz­pontúsága ellenére - messze megha­ladta képzelőerőmet. A közel 100 négyzetméteres rendelőben - mely­ben egy orvos, és két asszisztens dol­gozik - minden dolgozó munkáját egy-egy komoly minőségű számító­gép segíti. A házi-orvos Németor­szágban 6 éves kortól látja el a hoz­zá forduló betegeket. A rendelő-egy­ség belső kiképzése hangulatos, a fe­hér-köpeny okozta stresszet, feszült­séget oldó. A beteg-váróban kényel­mes ülőkék, és rengeteg olvasnivaló áll a beteg rendelkezésére. A váróba lépő beteggel a nővér szinte azonnal felveszi a kontaktust; ezt követően az őt segítő számítógép segítségével megkeresi a betegre vonatkozó leg­fontosabb információkat, majd a be­teg kartonját és a „Krankenkasse”- lapját beviszi a külön helyiségben rendelő doktornőhöz. A rendelő ma­ga önmagában már azért is említést érdemel, mert biztosítja azt a bizo­nyos, és olykor nagyon fontos INTI­MITÁST, ami a mi rendelőinkből ab­szolút hiányszik (mármint a házi-or­vosi rendelőkből). Egy másik szak- asszisztens a doktornő javaslatának megfelelően egy kis laborhelyiség­ben leveszi a betegtől a vért, és min­den olyan anyagot, melynek labor- vizsgálatát a doktornő szükséges­nek tartja. Olykor már az orvosi vizsgálat végére a nővér prezentálja a kész labor-eredményeket. Más esetben egy nagyobb szobában kiértékelő EKG-vizsgálatot, szük­ség szerint kerékpár-ergométerrel terheléses EKG-t is végez a nővér, és azt a doktornőnek bemutatja. Me­gint más esetben fiziotherápiás ke­zelést tud nyújtani ugyanez a nővér, a doktornő javaslatára, az ott lé­vő komoly fiziotherápiás eszközök­kel. Ha a vizsgálat során ultrahang-vizs­gálat indikációja jön szóba, egy má­sik helyiségben - ahol egyébként nő- gyógyászati vizsgálatok is végezhe­tők - a doktornő korrekt ultrahang- vizsgálatot végezhet; majd az ered­ményt egy komoly fotó-apparát fényképen rögzíti. Tekintve a 800 fős beteglétszámot, jut idő az un. minőségi vizsgálatra, és jut idő az un. „Sprechstunde”-re is. Ez általában a délutáni rendelést foglalja magában, amikor az orvos­beteg kapcsolat beszélgetés formájá­ban történő elmélyítése, az verbális szuggeszció kerül előtérbe. Módomban állott a két rendelés kö­zött a doktornőt elkísérni házi-ott­honi betegellátásra is. Voltam olyan betegnél, ahol gondot jelentett a gyógyszer kiváltása; de voltam olyannál is, akit otthonában is ko­moly orvosi technika vett körül, és gondoskodó családtagok. Volt sze­rencsém egy un. Altenheim-ben (ez nálunk szociális otthon néven fut) látogatást tenni, mert a doktornő jó néhány betege ott él; az itt tapasz­talt magas szintű ellátás és techni­ka nálunk talán egy-két értized múlva kerülhet megvalósításra. Kí­váncsi voltam az itt, Németország­ban tapasztaltak anyagi hátterére is. Bajorországban több nagy cég ál­tal támogatott, működtetett Kran- kenkassa működik. Ezek egyrészt a hozzájuk bejelentkező beteg orvosi, gyógyszeres, kórházi ellátását támo­gatják meg. Ugyanakkor ezek a „Krankenkasse”-k dotálják az orvos munkáját: vendéglátóm három havi fizetése 55 000.- DM. Ez az összeg még akkor sem kevés, ha ebből kell a doktornőnek kigazdálkodnia az anyagi kiadásokat és a beosztottai nem is alacsony bérét. Viszont: a doktornő minden orvosi vizsgálatot, gyógyszerírást, beavat­kozást kódszámmal ellátottan a be­teg ellátása után rögtön az előtte lé­vő számítógép diszkjén regisztrál - merthogy ennek alapján fizet a Krankenkasse. dr. Erdei Sándor háziorvos, Kazincbarcika nélkül maradt az iskola Igazgató Sikeresnek mondható évet zárt a szendrői iskola, éppen ezért döbben­tett meg mindenkit, hogy az önkor­mányzat július 7-én váratlanul és minden előzetes értesítés nélkül le­váltotta az igazgatót. Június 15-én rendkívüli nevelőtestületi ülés volt az iskolában, amelyet a polgármes­ter úr hívott össze. Erre azért került sor, mert a polgármester úr előzete­sen felkérte a megyei önkormányza­tot, hogy a ’93. évi költségvetést vizsgálja felül. Még ezen az ülésen sem került szóba, hogy megvonják a bizalmat az iskola igazgatójától! Sőt! Miután a tantestület azon kér­désére, hogy lesz-e jogi következmé­— ■ ........===i n ye ennek az igazgató úr felé, a polgármester úr egyértelmű és ha­tározott válasza az volt, hogy: „NEM”! Á polgármester úr előzetesen elren­delte 5 dolgozó elbocsátását az isko­lából, akiket név szerint megneve­zett. Ugyanakkor nem biztosított fe­dezetet az igazgató úrnak arra, hogy ezen dolgozók megkaphassák a ne­kik járó végkielégítést, holott az igazgató úr közölte ezen az ülésen, hogy ezt nem tudja kigazdálkodni. Juhász István igazgató úrnak nem néhány feltétel nélküli támogatója van a községben, hanem mellette áll a közvélemény, a pedagógusok és a szülők. A demokrácia alapvető felté­tele lenne, hogy az ő véleményüket is megkérdezzék. Különösen érthe­tetlen a polgármester úr hozzáállá­sa a község egyetlen általános isko­lájához, hiszen ő maga is pedagógus. Ebből a tantestületből került a pol­gármesteri székbe, amelynek most igazgatóját és egykori kollégáinak lété, munkáját, módszereit veszé­lyezteti vagy kérdőjelezi meg. Pedig úgy gondoltuk, hogy éppen azért, mert egykor kollégánk volt, és belül­ről is jól ismerte mindennapi problé­máinkat, mindent elkövet rmgd azért, hogy enyhítsen gondjainkon. Mi legalább is ezt vártuk tőle! Ám nem így történt. A szülők bizakod­nak és reménykednek, hogy aláírás- gyűjtési akciójuk sikerrel jár, és az önkormányzat felülvizsgálja koráb­bi, meggondolatlan döntését. A ke­délyek nem csillapodnak le addig, amíg Juhász István igazgató urat vissza nem helyezik. Július vége van, hamarosan el kell kezdeni az új tanév előkészítését. Ki vállalja a felelősséget azért, hogy ilyen körülmények között, ilyen fe­szült és nyugtalanító állapotban in­duljon az iskola az 1993/94-es tanév­nek? a szendrői ált. isk. pedagógusai Mit értenek Szendrőben demokrácián? Az Észak-Magyarországjúlius 24-ei számában megjelent „Leváltottak egy igazgatót” című cikkre szeret­nék reagálni. Ezen belül két dologra szeretnék kitérni: 1. a fáklyás felvonulás 2. az iskolai énekkar működése Egyetértek azzal, hogy a hagyomá­nyokat tisztelni és ápolni kell. Külö­nösen így van ez olyan kisebb tele­püléseken, mint a mienk. Szendrő­ben mindig nagy hangsúlyt fektet­tünk a hagyományok ápolására, szem előtt tartva az iskola és a falu érdekeit. Az iskola jelentős szerepet tölthet be és vállalhat a falu kultu­rális színvonalának emeléséért. Azonban, ha az iskola és a falu érde­kei nem egyeznek, altkor a kettőt kü­lön kellene választani. Akérdéscsak az, hogy: ki dönti azt el, hogy mi az iskola, és mi a falu érdeke. A május 1-jei .kötelező” felvonulá­sokról mindenkinek különböző em­lékei vannak. Ezeket a felvonuláso­kat ma már nem tehetjük kötelező­vé a gyerekek számára sem. A ku­darcba fulladt (kevesen jelentek meg) rendezvény okairól érdemes lenne a gyerekeket megkérdezni vagy a diákönkormányzat vezetőjét, de semmiképpen sem az igazgató urat kellene még ezért is felelőssé tenni. Ebben a munkanélküliségi vi­lágban nagyon is szükség van a tisz­tességesen végzett munka megbe­csülésére. A munka ünnepét, május 1-jét, azonban bízzuk az üzemekre, vállalatokra és szakszervezetekre, amelyek jó hangulatú majálisokat, kötetlenebb programokat szervez­nek, ahol szülők és gyerekek, vagyis a családok közösen vesznek részt. Amíg a gyerekek játszanak, sportol­nak, esetleg művelődnek különböző versenyeken, addig a szülők nagyon is komoly fórumokon vitathatják meg munkakörülményeiket, a mun­ka megbecsülését és jelentőségét napjainkban. Az iskolai énekkart nem finanszí­rozza külön az önkormányzat, mert ez szakos ellátottság esetén a köte­lező óraszámba van beépítve. A ka­marakórus működését sem támo­gatja, csupán igényeket támaszt ve­le szemben. Az év közben tartott ün­nepségeken mindkét énekkar szere­pelt a két ének-zene szakos nevelő irányításával. Vajon természetes el­várás, természetes kötelezettség vagy egyszerűen kötelező a községi ünnepeken az énekkarnak szerepel­nie? Mit értünk községi ünnepeken, és mit jeles napokon? A kettő egy kis odafigyeléssel összeegyeztethető lenne. Ám arra kötelezni egy iskolai énekkart, hogy minden jeles ünne­pen szerepeljen, hiba lenne. Azért nem vállaltuk fel az augusztus 20-ai ünnepségen való szereplést, mert úgy gondoltuk, hogy ezt a község Művelődési Központja meg tudná tenni. A gyerekeink pedig megérde­melt nyári vakációjukat töltik. Óvakodni kellene ünnepeink unifor­mizálásától. Ha most mindig min­den jeles ünnep megünneplését kö­telezővé tesszük a gyerekek számá­ra, félő, hogy ellentétes hatást fo­gunk kiváltani vele. Lehetőség van arra, hogy színes, változatos formá­ban oltójuk ezt meg, különböző mó­don iskolai keretben, osztályközös­ségben, tanórán és tanórán kívüli te­vékenységekben. Cserháti Sándorné pedagógus Csupán azon a bizonyos öt pengőn múlt Öt pengőn múlt, hogy nem tudtán én is ott lenni Gödöllőn, a jamboorin! Cserkész voltam, mint kisiskolás, a Kun József utcai Állami Elemi isko­la tanulójaként. Volt cserkészcsapa­tunk is. Neve: 108-as számú Bor­nemissza Anna leány cserkészcsa­pat. Vezetője egy csodálatos asszony volt, Delly Margit néni személyében. Elmondta, hogy ha akarunk menni a jamboorira, akkor az nekünk öt pengőbe kerül, a többit a cserkész szövetség fizeti. A cserkész törvé­nyekből háromra emlékszem na­gyon jól, és ez a három kísért végig egész életem során, az elmúlt ke­mény hatvan éven át. Az egyik tör­vény: A jó cserkész ahol tud, segít. A másik: Szereti a természete, jó az ál­latokhoz és kíméli a növényeket. A harmadik: A cserkész minden cser­készt testvérének tekint. Tizenéves voltam, álmatlan éjsza­kákon vártam valami nagy-nagy csodára. Hátha keiül számomra öt pengő, mint a mesében. Vágyjon egy mesebeli,koldus” mint Móricz Zsig- mond Hét krajcár című elbeszélésé­ben, aki sgját összekoldult pénzecs­kéjéből adta oda a szappan árából még hibádzó egy krajcárt. Valahogy mindig jobban hittem a csodákban, a mesék világában mint más gyere­kek. De nem jött sem táltos paripa, sem a griff-madár, de még egy sep­rűnyélen lovagló boszorkány sem, és nem röpítettek el Gödöllőre, a jam­boorira. Nem lett csoda, nem lett öt pengőm. (Három évvel ezelőtt ugyan eljött számomra a nyolcadik csoda, mikor a floridai Disney Vorldba el­jutottam. Persze egy gyermek- és if­júkori csoda-élmény az a gyerek zsi- gereibe is beivódott volna. Én pedig azóta is szomorú vagyok, hogy nem jutottam el hatvan évvel ezelőtt Gö­döllőre.) Hadd tanuljon a gyerek! Miért van az, hogy az ember a rosszat hama­rabb eltanulja másoktól, mint a jót? Emberek, hát szokjunk már le vég­re az ocsmány, a trágár szavak hasz­nálatáról! Talán könnyebb volna er­ről leszokni, mint egyeseknek a do­hányzásról! Hát legyünk végre, újra EMBEREK így, nagybetűkkel írva. Ha ilyen „kis” dolgokban nagybetűs EMBEREK leszünk, talán sikerül nagy dolgokban is azzá válnunk, és akkor remélem hamarabb talpra áll ez a szegény sokat szenvedett ország is, a szegény sokat szenvedett nép­pel együtt. Es inkább szeressük egy­mást, ne marakodjunk, mint a rossz ebek! Ne vegyünk példát egyes par­lamenti képviselőkről! Talán a kö­vetkező választáson már lesznek meggondoltabb, megfontoltabb kép­viselőink, minisztereink, akiket nemcsak a hatalom érdekel (tiszte­let a kivételnek), hanetn az ország, a nép sorsának mielőbbi jobbítása. Nagyon örülök a cserkészmozgalom újraéledésének. Nagyon akarom hinni, ez a mozgalom is hozzásegít majd ahhoz, hogy egyszer vége le­gyen - és mielőbb - a pomóirodalom és szennyirodalom imádatának. Rácz Ilona Miskolc Az a csodálatos semlegesség! Meg kell vallanom, nagyon előkelőén cseng a fü­lemben ez a szó: semlegesség! Jártam Svájcban, és láttam, amit sokan láttak, milyen hallatlan jómódot és utálni való felsőbbrendűséget ered­ményezett ez az évszázadok óta megőrzött sem­legesség. Dúlhattak itt Európában közel és tá­voli harcmezükön a háborúk, a semleges Svájc­ba csak a rablott meg a menekített pénz jutha­tott be biztonságot és gazdagságot nyújtva töb­beknek, kevesebbeknek, mindenekelőtt a jó semleges svájci állampolgároknak. Most a honi szellemi csatározások mindennap­jaiban ezzel a gazdasági háttérrel is valahol összefüggésben ezért hangzik olyan felsóbbsé- gesen és vitathatatlanul a semlegesség, amikor az oktatásügyben és a gyermekek iskolai neve­lésének a terén változatlan hevességgel állnak ki egyesek a „fenyegető” vallásos nevelés és hit­tanoktatás szerény kísérletezéseivel szemben. Mielőtt elolvadnánk a semlegesség immár ab­szolutizált hangoztatásától, illusztrálásul hadd mondjak el egy sokak által bizonyára ismert kissé morbid viccet. „Gyermeket vár a házaspár. A barátok, ismerő­sök érdeklődnek: mit szeretnétek inkább, fiút vagy leányt? Az aggodalmak között elhangzik az ilyenkor gyakori válasz:Mindegy fiú lesz-e vagy lány, csak egészséges legyen! Aztán megszületik a baba és a szülőket újra csak kérdezgetik az ismerősök. Na és mi van, fiú vagy leány? - Még nem lehet egészen pon­tosan megállapítani - hangzik a válasz, az a fő, hogy a gyerek egészséges!” Eddig a vicc, amiben talán az a valóságalap, hogy a szülői szeretet még egy ilyen nagyon nagy baj fölébe is emelkedhet. De a szellemi élet síkjában nem hiszem, hogy menthető, ha vala­kit a liberalizmus hupikék madarai ugyan­annyira elhódítanak, hogy a világnézeti semle­gességet valami kívánatos dolognak tartja és nem hiánynak, mondjam úgy betegségnek! A párhuzam azért is jogos, mert a mindennapi életben a semlegesnem (a nemtelenség) az élet továbbadásának az akadálya végső soron a ki­halás, a halál kezdete. A világnézeti semleges­ség a szellemi halál. Szerintem. Ezt kívánni, ezt teijeszteni, célul kitűzni egyenlő egy ember, egy közösség, egy nemzet szellemi halálra ítélésé­vel. Mielőtt pedig valaki ízléstelennek nevezné a kétféle semlegesség párhuzamba állítását, bátorkodom emlékeztetni rá, hogy a liberaliz­mus világnézeti semlegességébe beletartozik pl. a homoszexualitás elismertetése és védelme is. Igaz, az is a halál egy fajtája. Ezért jó lenne világosan megfogalmazni a kér­déseket és a feleleteket: 1. Hol hirdetik a világnézeti semlegességet ? Ma­gyarországon például, ahol 45 évig elnyomtak minden más világnézetet és az óvodától a főis­koláig kötelezően hirdették és az oktatási rend­be beépítették a marxista materialista világné­zetet. 2. Kik hirdetik a semleges világnézetet? Akik ezt a marxista materialista világnézetet tanulták, megtanulták vagy megutáltál, de eb­ben gondolkodnak, vagy netán ma is ennek a hívei. Tehát ezt képviselték, és ezt képviselik ma is. 3. Kiknek akarnak esélyegyenlőséget biz­tosítani ezzel a semlegességgel? Minden vallás­nak, szektának és világnézetnek amely a föld­kerekségen valahol van, volt vagy lesz, és most ilyen vagy olyan szándékkal a felkészületlen és szellemileg kiszolgáltatott magyar népet és if­júságot szabad prédának tekinti. 4. Kikkel szemben akarják ezt a semleges világnézetet képviselni? Mindenekelőtt azokkal a keresz­tény történelmi egyházakkal szemben, ame­lyek ennek az országnak 1100 éves történelmé­ben kultúrát teremtettek, államot és nemzetet formáltak és megőrizték ezt a kultúrát igen nagy áldozatok árán. 5. Mi ez az előkelőén hang­zó világnézeti semlegesség? Egyjól hangzó figye­lemelterelés, a nevelés felelősségét érző és vál­laló szülők jogainak tagadására. Szólam, ami mögött a valóságban más van. Hogy mi minden, kezdjük sejteni. De az máris világos: világnéze­ti semlegesség pedig a valóságban nincs. 6. Mely pártok hirdetik ezt a világnézeti semleges­séget? Tessék őket megkérdezni! Tessék az új oktatási törvény kialakulását és majd a megva­lósulását figyelemmel kísérni. Kartól Ernő „ plébános Új idők — új sorrend

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom