Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-21 / 168. szám

1993. Július 21., Szerda Dokumentum ESZAK-Magyarország 7 Az olvasó nyer, ha a kiadó terjeszt Thomas R. Koch* „A lapok küzdenek, az olvasó veszít” vélekedett a legnagyobb országos napi­lap főszerkesztője és ennek hangoz­tatására még helyet is kapott az egyik konkurrens újságban, a Magyar Hír­lapban. Eötvös Pál 1993. június 17-én lényegében a következőket fogalmazta meg: 1. A vidéki kiadók külföldi tulajdono­sai „kiadói reflexeiknél fogva”, az „ösztönök” eluralkodása és a „ totális egyeduralomra való törekvés” alapján a saját terjesztés felépítésével monopóliumokat akarnak kialakítani. 2. Ők a posta funkciózavarainak fő okozói, „szét akaiják verni” a postai teijesztést, hagyják azt „széthullani,” le akaiják szerelni a berendezést. A posta drágítással reagál,vagy akár a budapesti újságok szállításának meg­tagadásával. 3. Az országos lapok, „a politika tulajdonképpeni közvetítői” így kénytelenek a létrejött „műszaki (ter­jesztési) zárat” tudomásul venni, a vidéki lapok teljesen depolitizálód- nak. Mindennek nem csupán az olva­sók vannak kiszolgáltatva, a demokrá­cia is veszélybe kerül, megsemmisül­het. Kihagyva a közbeeső lépéseket, Eötvös tétele így hangzik: a vidéken működő külföldi tulajdonosok lerombolják a magyar demokráciát. Ezért, emígy a logikus következtetés, a politikának be kell avatkoznia és ezen törekvéseknek megálljt kell parancsolnia. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Szóljunk előbb a lapterjesztésről, ami nem politikai kérdés. Milyen ez ma Magyarországon? Nos — ezt Eötvös Pál találóan állapítja meg—éppolyan, mint korábban. Akár csak korábban, ma is minden a Népszabadság kézbesítése körül forog. Ha ez túl későn érkezik meg, az összes többi lap olvasói is vámak.Vidéken ők a megyei napi­lapok olvasói, akik az összes olvasók több mint felét teszik ki. Azokban az időkben, amikor a Népszabadság még a párt központi napilapja volt, érthető és logikus volt az ilyen terjesztési struktúra. Ma már, miután a lapot privatizálták, (s 50%-ban külföldi tu­lajdonba került) nem. Vagy vegyünk egy másik esetet: az ünnepnapok előtt rögzíteni kell, mikor jelennek meg a napilapok és hogyan terjesztik azokat. Minderről a budapesti lapok és a pos­ta között születik megállapodás. Ekkor pedig az a szempont , hogy lehetőség szerint ne kelljen az újságíróknak kifizetni az ünnepnapi műszakért a pótlékot. Az olvasó szá­mukra közömbös. A vidéki kiadókat egyszerűen csak értesítik a tárgyalá­sok eredményeiről. A posta nem versenysemleges terjesztő Amint a fenti esetekben sem, máskor sem semleges a posta magatartása megrendelőivel szemben, hanem egyértelműen budapesti klienseinek kedvez. Például: 1992 végén a posta szétküldi az egyéves előfizetésre szóló reklámprospektusát, amelyben a Pest Megyei Hírlaptól eltekintve, egyetlen megyei lap sem szerepel. Ez a sem­legesség egyértelmű megsértése. Egye­di esetről lenne szó? Aligha. 1993 áprilisában a posta a budapesti kiadók kezdeményezésére reklámakcióba fog (elképesztően magas jutalék ellenében) az új előfizetők megszerzése érdekében. Jóllehet néhány vidéki ki­adó nem vesz részt az akcióban, a pos­ta mégis lefolytatja azt, — reklámot csinál néhány lapnak, mások el­lenében. És ez az intézmény lenne — saját állítása szerint— minden újság és folyóirat „semleges” teijesztő szervezete. Ugye világos, hogy ez az évtizedek óta fennálló fókuszálás időközben a postád lapteijesztés munkakultúrájává vált. Ezt bizony csak sok-sok év erő­feszítésével lehetne visszafordítaná és a semlegesség állapotába hozni. Azt, hogy minderre nem számíthatunk, e sajátos tapasztalat is bizonyítja: az egyoldalú reklámprospektus miatti reklamációra a posta vezérigazgatója csak 1993 február végén, azaz 3 hónap múltán válaszol. ígéretét, miszerint újabb prospektus kibocsátásával akar­ja a hibát jóvátenni, mindmáig nem követte tett. A nem-semleges maga­tartást azonban maga Eötvös Pál is megállapítja, amikor magától értedődő módon azt úja: „... egy esetleg aktívan reagáló posta bizony bajba sodorhatja a ... helyi kiadókat.” Kinek az érdekében reagál aktívan a posta? Talán csak nem annak érdekében, hogy fenntartsa a teijesztésben keletkező milliós veszteségeket. Az azonban, hogy a posta nem sem­leges, csak a dolog egyik aspektusa. Számos más hiba is létezik a jelenlegi teijesztésben. Álljon itt egy rövid válo­gatás: —Ma már nincsenek tárgyalások a lapkiadók és a posta között. Abbéli törekvésében, hogy csökkenteni tudja az előfizetéses teijesztés okán is kialakult óriási veszteségeit, a posta 1993-ra már egyszerűen csak diktálta a teijesztés lényegi feltételeit. — A központi nyomdai telephelyről történő expediálás és szállítás gaz­dasági ésszerűsítését és az időmeg­takarítást célzó javaslatokat a posta blokád alá veszi. — Az újságok kézbesítésére a nagy városokon kívüli területeken csak kora délután kerül sor, tehát egy olyan időpontban, amikor az olvasó mái' ré­gen meghallgatta a nap híreit a rádióban vagy éppen a televízió adá­saiban. — Szinte rendszeres az, hogy az újságszállítmányok terelő útra kerül­nek, vagy a nyomdában felejtik azokat, ezért az előfizető a lapot egyáltalán nem, vagy leghamarabb csak másnap kapja meg. Az is előfordul, hogy a for­manyomtatványok hiányossága miatt az előfizetői díj nem szedhető be. —Postai alkalmazottak a feketepiacot szolgáló másodlagos teijesztéssel foglalkoznak, (túlrendelésből vagy a szokásos mennyiség egy részének elkülönítéséből származó lappéldá­nyokkal) - a kiadói vállalkozások kon­tójára. Az ajánlat már 1990-ben elhangzott A lapkiadásban dolgozó minden felelős beosztású vezető—látva ezeket a túl­nyomórészt strukturális problémákat — alapvető változásokra törekszik. Ez egy megyei kiadó számára csak azt je­lentheti, hogy a teijesztési tevékenységet —precízebben fogal­mazva: az előfizetéses teijesztést, — saját maga végzi el. A szakmai érvek mellé egy politikai jellegű is felso­rakoztatható: az újságok csak akkor lesznek igazán függetlenek, ha nem az állami nyomdai monopólium állítja elő, s nem az állami terjesztési monopólium szállítja házhoz azokat. Csupán ekkor lehetnek szerves alkotó elemei egy demokratikus struktúrá­nak. Nem újdonság , hogy már elmúlt a saját terjesztésről való puszta elmélkedések időszaka. Áz e vonatkozású aktivitás a háztartásokba történő kézbesítésre irányul, s nem a lapok árusítására. Annak érdekében, hogy a budapesti lapok éppúgy függetlenedhessenek az állami be­avatkozástól, és ne legyenek kiszol­gáltatva a postának, a vidéki kiadói csoportosulások felajánlották, hogy az országos terjesztésű lapokat megyéjük­ben hajlandóak saját lapjaikkal együtt terjeszteni, és beszedik az értük járó előfizetési díjakat is. Ennek az írásnak a szerzője már 1990 decemberében beszélt erről Eötvös úr­ral. Az ajánlatot a többi vidéki kiadói csoporttal együtt többször is megis­mételte. A javaslatot kiegészítendő, 1993 februárjában a Magyar Lapki­adók Egyesületének közgyűlésén az is elhangzott, hogy a saját teijesztés az eddigi kalkulációk szerint nagyjából ugyanannyiba kerülne, mint a postai. Ugye ez két teljesen világos kijelentés: kimondjuk, hogy a tieteket a mienkkel együtt terjesztjük és szólunk az ehhez kapcsolódó tarifa elképzelésekről is. Hol van hát a probléma? Érvényre kell juttatni a napi­lapok természetes előnyeit Ha a terjesztést a vidéki kiadók végzik, a budapesti lapok természetesen elveszítik privilégiumaikat. Kényte­len-kelletlen meghatározott terminu­sokra kell szállítani, mert máskülön­ben a lap csak egy nappal később kézbesíthető. A terminusok magától értetődően a vidéki lapok terjesztési érdekeikhez igazodnak, ezeket pedig az olvasók érdekeihez igazítják. Nekik a lapot azelőtt kell megkapniuk, mielőtt még elhagyják otthonukat, mielőtt munkába induljanak. A nap­nak ebben a szakában még él az a szükséglet, hogy az ember részletes tudósítást, valamint háttérinformá­ciókat kapjon azokról az aktualitá­sokról, amelyeket az elektronikus médiumok szikár formában már ko­rábban közvetítettek. Csak így képes ugyanis a nyomtatott sajtó saját ter­mészetes előnyeit hatékonyan érvényesíteni a rádió és a televízió fokozottabb aktualitásának struk­turális előnyeivel szemben. Ezt igazolja az a tény, hogy a kioszkok minden lapból növekvő példányszámot árusítanak, miközben az előfizetők ál­tal rendelt példányszám csökken. Az újságos standon az olvasó ugyanis már korán reggel hozzájut lapjához. Ha csak új információkat talál benne, akkor az időközben inaktuálissá vált témára vonatkozó mélyebb vagy hát­térinformáció már kevéssé érdekes számára: semmi sem elavultabb, mint a tegnapi újság. A korai vidéki kézbesítés érdekében a budapesti kiadók a mainál korábbi szállításra kényszerülnek. Nyilván világos és érthető, hogy a teijesztés a vidéki kiadók órája szerint működik és nem a budapesti órák ketyegését követi. Igazából minden kiadónak működtetnie kellene azt az „ösztönét”, hogy e szerint állítsa be saját óráját, mindenekelőtt azonban a bu­dapestieknek kell ezt tenniük. Nekik nem kell azzal törődniük, ami­vel vidéki kollegáiknak, hogy a helyi eseményekről olyan információkat ad­janak, amelyek alig kapnak helyet az elektronikus médiumokban. Ezért nem is lehet meglepő, hogy a megyei lapok példányszámcsökkenése cseké­lyebb, mint a budapesti újságoké. Ézután a budapesti kiadók kényte­lenek lesznek valamit tenni annak érdekében, hogy megtarthassák elő­fizetőiket, hogy új olvasókra tehessenek szert, és ezt a feladatot — mint ma még gyakorta — nem enged­hetik át a postának. Meg kell szer­vezniük a teijesztés saját irányítását, marketing tevékenységet kell vé­gezniük. Röviden: sok mindent meg kell változtatniuk saját portájukon. Ebben a kiadói újraszerveződésben nem segíthetnek a részben rendkívüli veszteségekkel működő budapesti ki­adóknak sem a megyei kiadók, sem pedig az állam, amely közben óva inti őket attól, hogy alkalmazkodjanak az információs piac adottságaihoz. Ezáltal kerülnének az országos lapok a megyei újságokkal függőségi vi­szonyba? Minden bizonnyal nem. Ma a posta kizárólag a megyeszékhelyeken kézbesítteti az újságokat külön lapki- hordókkal. A nagyvárosokon kívül, tehát az igazi vidéken, ezt a feladatot a postai kézbesítők végzik. Ha tehát a közpon­ti lapok úgy akaiják, vidéken semmi sem változik, csak a megyeszékhelyen lépne be számukra egy másik terjesztő. Ha azonban azt akaiják, úgy igénybe vehetik a korai vidéki kézbesítés új szolgáltatásait is. A döntés joga, hogy ki kivel terjeszteti lapjait, nem a megyei lapok, hanem a budapesti ki­adók kezében van. Ez ügyben a „beren­dezés szétveréséről”, a posta „lesze­reléséről” beszélni egyszerűen ab­szurd. A posta sem a városokban, sem pedig vidéken nem fogja csak azért beszüntetni a levelek kézbesítését, mert a küldemények között már nincs újság. A londoni Times, külföldi kézben Mi köze mindennek a tulajdonvi­szonyokhoz és a privatizációhoz? Leginkább semmi. Ha csak valaki nem azt a képtelen felfogást képviselné, hogy a magyar menedzserek nem tudják felelősségteljesen irányítani a lapkiadók tevékenységét. Csak talál­gatni tudjuk, vajon mi lehet erről Eötvös Pál véleménye. A külföldi beruházó aligha osztja a fenti véleményt, hiszen akkor azt is látná, hogy befektetett pénze rossz helyen van és inkább visszavonulna. Ennélfogva a nem-magyar részesedési viszonyokra vonatkozó utalás semmi egyéb, mint a vita olcsó emociona- lizálása, hiszen láthatóan hiányoznak a tárgyilagos érvek. Aki kételkedik abban, hogy önálló cse­lekvéssel helyt tud állni, az az ál­lamért kiált privilégiumai védelmezéséért. Ennek érdekében egy sajátos és nemzetközileg is érvényes minta szerint általában magasabb- rendű célokat szoktak hangoztatni: a külső ellenséggel szembeni biztonsá­got (ha fegyvergyártásról vagy az acél­iparról van szó), az ellátás hazai for­rásokból történő biztosítását (ha a szén vagy a mezőgazdaság van terítéken), vagy az infrastruktúrát (ha a vasút, a posta, a telekommunikáció vagy az országúti áruszállítás a téma). Éppen az említett „magasabbrendű célok” mi­att ezek a dolgok más dolgok, mint a cipőpaszta vagy valami egyéb, amit a propagandista normális piacnak tart. Annak érdekében, hogy megfelel­hessünk a jövő kihívásainak, nem „nagy múltúnak” kell lennünk, hanem kiadói messzetekintésre és a vál­lalkozói elgondolások keresztül­vitelének képességére van szük­ségünk. Ha már Eötvös Pál a tulajdonvi­szonyoktól a demokráciáig olyan nagy ívet írt le, vajon miért hallgat éppen azokról az országokról, amelyekben — kétségkívül — a legstabilabb demokratikus viszonyok malkodnak. Az újkori demokráciák anyaországá­nak legtekintélyesebb napilapja, amely egyidejűleg és egyáltalán a legtekin­télyesebb napilapok egyike, nem an­gol, hanem külföldi tulajdonban van — a londoni Times-ról beszélünk. Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt időszakban olyan sok lap és médiumkonszern került japán, angol, ausztrál és egyéb külföldi tulajdonba, hogy kevés lenne a hely felsorolásukra. Nem igazolható a kiadóknak a ter­jesztés révén megvalósuló törekvése. Németország példáján sem, amelynek sajtóstruktúráját a Népszabadság fő- szerkesztője írásában említi. Aligha van még egy olyan ország , mint Németország, ahol a terjesztés nyi­tottsága annyira pregnánsan mu­tatkozik meg a konkurencia számára. Néhány példa: 1. A Tagesspiegel (Holzbrinck-csoport) és a Berliner Mor­genpost (Axel Springer Verlag), ame­lyek direkt versenytársak az erősen ostromlott berlini sajtópiacon — lap­jaikat közösen terjesztik, miközben egyebek között a Frankfurter Allge­meine Zeitung,a Süddeutsche Zeitung és a Die Welt című központi lapok ter­jesztését is vállalják. 2. Müncheni törzsterületén a Süddeutsche Zeitung, a Frankfurter Allgemeine Zeitungot saját szférájában terjesztve a közvet­len konkurenciát szolgálja. Sok helyi lap szálhtja a háztartásokba az előfizetési díj kb. 30-35%-a el­lenében a központi napilapokat is. Nem a terjesztés eszközével kell versengeni, a versenyben a jobb újság­minőség küzd és ezt szolgáló eszköz csupán a terjesztés. A magyarországi megyei napilapok magukban bízva tekintenek a versengés elé Az, hogy a budapestiek a főváros ha­gyományos gőgjével néznek le rájuk, csak segíti a megyei lapokat. Minden esetre igaz: ha a kiadók maguk ter­jesztenek, és a lapok az újság minőségével szállnak be a versenybe, akkor az olvasó csak nyerhet. *Az FVD, a Funk, Verlag und Druck­erei GmbH, Dornbirn / Österreich ügyvezető tulajdonosa, amely társaság társtulajdonosa az Észak-Ma- gyarország, Hajdú-bihari Napló és a Kelet-Magyarország című megyei lapoknak. Ez az írás a Magyar Hírlap 1993július 20-i számában jelent meg. A nagyobb magyarországi napilaptulajdonosok és előfizetőik (Az előfizetők száma 1993. áprilisi adat. Forrás: Magyar Posta.) Fővárosinapilapok: Kurír Magyar Hírlap Magyar Nemzet Népszabadság Népszava Uj Magyaroszág 8600 (Kontras, csoport - magyar). . 36800 (Marquard csoport - svájci) 33000 (Hérsant csoport- francia) 218400 (Bertelsmann csoport - német) 79900 (Vico-Press - magyar) 15700 (nagy állami válIalatok - magyar Nógrád / >.Megyei Hírlap/ megyei napilapok: 837300 előfizető (= 64,5%) budapesti napilapok: 461500 előfizető (= 35,5%) 16000 y Heves egyei Hírlap 24600 . Va> Népe Napló 54700 41500: Fejér Megyei fl8t0ö| Hírlap Somogyi Hírlap 46700 Tolnai Népújság 26000 Uj Néplap 33700 Petőfi Népe BttSlyei at ton I i Népújság 43300 ... Délvilág, 37500 13600 Új Dunántúli Napló 63900 ? t, .. ~ jnfi« Reggeli Délvilág 21300 (független - magyar) Westdeutsche Allgemeine j csoport - német i Axel Springer csoport - német Grafika: Inform Stúdió Debrecen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom