Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
8 ESZAK-Magyarország Em-Hétvége/Korkép 1993, Július 10., Szombat Egészséges hatalommegosztást Miskolc (ÉM) - Kolosi Tamás, címzetes egyetemi tanár, tanít az ELTE-n s a Közgazgdaságtudományi Egyetemen. O alapította tíz esztendővel ezelőtt a Társadalom- kutatási Informatikai Egyesületet, amelynek igazgató- ja. • A szociológus számára igen izgalmas „laboratóriumi” munkát kínál a rendszerváltás, melynek eddigi folyamatát elsősorban érzelmi, ideológiai, pártpolitikai szemüvegen át ítélik meg az emberek. Jóllehet nem érzelmi alapon kell közelíteni a kérdéshez, sokkal inkább azokkal az alapvető társadalmi ellentmondásokkal kell foglalkozni, illetve azokat az ellentmondásokat kell feloldani, amelyek végigkísérik az átalakulást. □ Ön hét alapvető ellentmondást említett előadásában. Melyeket emelné ki mint legfontosabbakat ? • Egy stabil, jól megalapozott, növekvő létszámú és egyre jobban gazdagodó középréteg jelentheti a jövő biztonságát, stabilitását. Azaz a rendszerváltásnak egy középréteg-orientált társadalomban kellene végbemennie. Ezzel szemben a középréteg helyzete nemhogy javult volna, de éppen romlott az eddig eltelt időszakban, hiszen gazdasági válságunkat tetőzi, hogy a világban is egy gazdasági recesszió van. Jövedelemegyenlőtlenség alakult ki, a gazdagok még gazdagabbak lettek (amit egyébként egy pozitív folyamatnak tartok), ugyanakkor a szegények olyannyira elszegényedtek, hogy a szociálpolitikának kellett megakadályozni teljes leszakadásukat. S mivel az elosztandó javak köre nem bővült, valakinek viselnie kell ezeket a költségeket. Az adatok azt bizonyítják, hogy nálunk ezt a középréteg „finanszírozta, finanszírozza”. □ Említette, hogy tőkés társadalmat építünk tőkések nélkül. • A gazdasági rendszerváltás a tőkés társadalom kialakulásának irányába mutat, ugyanakkor a tőkésosztály jelenléte nélkül. Elsősorban és egyedül az értelmiség gyakorolja most a hatalmat, s nem kívánja megosztani azt a felnövekvő tőkésréteggel. Sőt egyenesen akadályozza azt, holott eltérő igényeket és feltételeket kíván a politikai és a gazdasági rendszerváltás. A modern társadalmakban kompromisszum alakult ki a tőkések és az értelmiség között, ez egy egészséges hatalommegosztást jelent. A haszonelvű tőkések hatalmi súlya így lehetővé tesz egy nagy gazdasági növekedést, az ugyancsak a hatalomban lévő értékelvű értelmiség pedig megakadályozza, hogy ez a haszonra törekvés nagyon elszabaduljon. Nálunk tehát az a probléma, hogy még nem voltak tőkések, a most alakulóban lévők pedig még el vannak foglalva a gazdasági felhalmozással. így történhetett meg, hogy egy értelmiségi réteg jutott hatalomra. Meggyőződésem, hogy amíg nem kerül be a tőkeszempontú rendszer es a tőkésosztály ebbe a hatalomba, addig a politikai rendszerváltás megvalósulhat ugyan, de a gazdasági akadozni fog. □ Milyennek látja a jövőt? • A szociológusnak nem szakmája a jóslás, magánemberként azonban rendkívül optimista vagyok sok tekintetben. A magyar társadalomban sokkal „több van”, mint ami a rendszerváltás időszakában előjött. Részben az előző rendszer „érdeme”, hogy az adott történelmi feltételek között az a relatív reformpolitika, amely az utóbbi 20-25 év alatt kialakult, sokkal jobb talajt készített elő Magyarországon a rendszerváltásra, mint az összes többi kelet-európai országban. Persze ennek megint van egy paradox hatása. Az emberek ma kevésbé érzik a rendszerváltást, nálunk elégedetlenebbek, mint az ösz- szes többi volt szocialista országban. Objektíve azonban sokkal jobb a helyzet és jobbak a kiinduló feltételek. Optimista vagyok még a magánszektor térnyerése miatt is. Az ez évi, tavaszi felmérések szerint a munkavállalók közel 50 százaléka olyan vállalatnál dolgozik, amely teljesen vagy részben magántulajdonban van. Remélem, ez a magánszektor kitermeli majd a saját tőkésrétegét, amely aztán megakadályozza, hogy az értelmiség a saját - egyébként nagyon fontos - történelmi szerepét túl- játssza. A problémák tehát nem oldhatók meg gazdasági növekedés nélkül. A gazdasági válság menedzselése helyett egy növekedésorientált pályára kell állítani a magyar gazdaságot. Az összes többi ellentmondás is abból a szempontból fontos, hogy mennyivel segíti ezt a folyamatot. Eligazítás az aulában A négynapos konferencia ideje alatt az aulában kialakított információs szolgálatnak folyamatos munkát jelentett a rengeteg érdeklődő útbaigazítása. Sok százan voltak Kíváncsiak a nemzetközi rendezvényre, amelyen több mint háromszáz előadás hangzott el száz-százhúsz külföldi aktív részvételével negyven szekcióban. Az oldalt írta: Kovács Judit Árnyak és fények megyéje Miskolc (ÉM) - A Miskolci Egyetem adott otthont annak a négynapos szociológiai kongresszusnak, amelynek témája a Közép- és Kelet-Euró- pában lezajló társadalmi átalakulás volt. A szervezőt, Csepeli Györgyöt, a Magyar Szociológiai Társaság soros elnökét kérdeztük: □ Miért éppen Miskolcon rendezték meg kongresszusukat s közgyűlésüket? • Több oka is van. A Miskolci Egyetemen ígéretes szociológiai oktatási program indult be, s nem árt, ha felhívjuk a hazai és nemzetközi szociológusok figyelmét az intézményre, a városra. Az egyetem presztízsét növeli az a nagyvonalúság, amellyel ingyen rendelkezésünkre bocsátotta az épületet.(Köszönet „Információs vásár" volt a kongresszus annak a rengeteg szponzornak is, akik segítséget nyújtottak a kongresszus megrendezéséhez.) A másik ok a régió sajátossága. Eszak-Magyaror- szág és Miskolc a hazai átalakulás műhelye. Szomorú katalógusa található itt az átalakulás veszteseinek. Ugyanakkor a régió életképessége, a határhoz való közelsége és a vállalkozó szellem lehetőséget ad arra, hogy a kitörési pontokat is megtalálják. Ha úgy tetszik, itt együtt vannak az árnyak és a fények. □ Mit szolgált a mostani konferencia? • Jelentős lépés ez a kongresszus a hazai szociológia modernizációjának útján. Egy nagy információs vásár, amely alkalmat ad arra, hogy az állandóan változó viszonyokba betekinthessünk. A téma - mely áthatotta a konferencia alapgondolatát -, lehetőséget adott arra, hogy megmutassuk a nyugati társadalmaknak is a piacgazdaságra, a szabadságtársadalomra való átállás keserveit és örömeit. A tárgyalt témakörök konkrét folyamatokba engedtek bepillantást, olyan település szociológiai, társadalmi politológiai, szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott a csaknem 350 előadás, amelyek jelentős információt nyújthatnak nem csak a szociológusoknak de a következő választásokra készülő „muníciót szerzőknek” is. Természetesen a kormánynak és valamennyi politikusnak is, hiszen politizálni csak úgy lehet, ha ismerik a terepet. A kapitalizmus sem építhető... Miskolc (ÉM) - Szelényi Iván Los Angelesben él, az év nagyobb részében a Kaliforniai Egyetemen tanít. Az esztendő másik részét Magyarországon tölti, az MTA levelező tagja. Nagy vihart kavart annak idején Konrád Györggyel együtt írt könyvével: Az értelmiség útja az osztályhatalomban cíművel. (E miatt kényszerült külföldre is) □ A kongresszuson sok szó esett az értelmiség ma betöltött helyéről, szerepéről.Ön, említett könyvének tükrében, hogyan értékeli e réteg átalakulását, változását, jelenlegi feladatait? • Konrád barátommal írt könyvünk a 60-as évek államszocialista társadalmának folyamataira reflektált, ha úgy tetszik, a reformkommunizmusnak bizonyos folyamatait próbálta megragadni. A tech- nokratikus értelmiség és az állam- és pártbürokrácia flörtjéről írtunk. Magyarországon egészen a 80-as évek közepéig a hatalom ténylegesen befogadta az értelmiséget, amely azonban a kádárizmus „be- meszesedésekor” elvesztette hitét a rendszer reformálható- ságával kapcsolatban, s a hatalom ellen fordult. Ezzel magyarázható, hogy az államszocialista társadalom összeomlott. Egyetértek Kolosi Tamással abban, hogy hatalmi vákuum alakult ki, amelybe egy értelmiségi réteg lépett be. De ez nem ugyanaz, mint amiről a mi könyvünk szólt, hiszen a posztkommunista átmenet értelmisége a maga szerepét tudatosan egy átmeneti funkciónak fogja föl, melyben dolga egy tőkés típusú társadalom, s persze saját hatalmának kialakítása. □ Véleménye szerint a posztkommunista átalakulás legfőbb terhe, hogy az emberek „vízióval” kezdték el. • Azt gondolták, hogy itt egy európai típusú átalakulás lesz, amelynek következtében belátható időn belül úgy működünk, s demokratikus intézményeink olyanok lesznek, mint amilyenek Nyugat-Eu- rópából ismertek. Ebből idáig kevés valósult meg, s a lakosság nagyobb részének semmiképpen sem lett jobb az élete az elmúlt három év alatt. Sokan, politikusok is azt hitték, hogy 5-10 év perspektívájában úgy fog kinézni Magyar- ország, mint mondjuk Ausztria vagy Svájc. Tévedés azt hinni, hogy minden ország egyetlen társadalmi, politikai és gazdasági modell körül konvergál. Hogy az egyes országok milyen állapotba jutnak, az függ a starthelyzetüktől, a világrendszerben elfoglalt helyüktől s a régióban lezajló, általunk nem kontrollálható folyamatoktól, véletlenektől. A magyar társadalom alakulása a meglévő intézmények folyamatos, lépésszerű alkalmazkodását jelenti az új folyamatokhoz. Szocializmust sem lehetett építeni, kapitalizmus építéséről beszélni pedig egy szamárság. A józanság azt sugallja, hogy a társadalomnak meg kell tanulnia saját természe.3u Vízióval indult az átalakítás tét, teljesítőképességét, és ahhoz képest kell a feladatokat kijelölni. Az a politikai osztály, mely 1990-ben hatalomra került, hibákat követett el, mert nem a hazai, konkrét viszonyok gondos, empirikus elemzéséből határozta meg a fejlődés módját és irányát, hanem illúziókat festett a társadalom elé. De, gondolom, megfizetik ennek az árát. A 90-es évek nagy pártjai sorra vesztik el népszerűségüket, s az emberek hite az országgyűlésben is megrendült. □ Ön évek óta foglalkozik a cigányság és a szegénység problematikájával is, 1989-től terepmunkát végez megyénk egy kis településén, Csenyétén. Mik a tapasztalatai? • Ebben az észak-borsodi kis községben valaha hatszázan laktak, ma mindössze háromszázan. Közülük csupán negy- ven-ötven paraszt, a többi cigány. Akciókutatásom során azt próbálom megérteni, hogy az a cigány közösség, amely elszakad attól a paraszti közvetítő rétegtől, amely hagyományosan összekötötte a tá- gabb világgal, miként, próbál élni, funkcionálni ebben az új helyzetben. Ebben a mondhatni falusi gettóba zárva tudja-e önmagát reprodukálni? Különböző programokkal próbálkoztunk, hogy megtaláljuk azokat az erőket, amelyek bennük rejlenek, s amelyekkel magukon segíteni tudnak. Sok siker és kudarc jellemezte az eltelt négy év munkáját. Sajnos mindezidáig azonban nem sikerült semmi olyan tevékenységet kitalálnunk számukra — pedig sokkal megpróbálkoztunk -, amely rendszeres munkát biztosítana nekik. □ Ez azt jelenti, hogy nem lehet munkára fogni őket? • Én ezt nem mondom. Ez egy hosszú tanulási folyamatot igényel, hiszen megbomlott egy több évszázados - bár nem ideális - életforma. A parasztok felvásárolták amit a cigányok gyűjtögettek, alkalmi munkát adtak nekik, a cigányok vályogot vetettek, muzsikáltak nekik stb. Ez most megszakadt, s a cigányok gyakorlatilag nyomorognak, Csenyétén szinte 100 százalékos a munkanélküliség közöttük. S ami a legszomorúbb, önreprodukcióra is képtelenek. A műkedvelők ideje leáldozóban van Miskolc (ÉM) — Pokol Béla a Miskolci Egyetem Szociológiai Tanszékének vezetője, egyetemi tanár. Az ELTE-n politológiát, Szegeden pedig jogbölcseletet tanít. Miskolcon nevéhez fűződik a szociológia szak kialakítása. • Több célunk is volt a szak létrehozásával. Egyrészt az itteni műszaki karok zsugorodása, másrészt a más egyetemeken való zsúfoltság indokolta a képzés beindítását. Budapest monopolhelyzetben van, jó ideig csak ott engedélyezték ezt az oktatást. A szociológusokat mindig is veszélyesnek tartották, s általában a szakma elsorvasztására törekedtek. A politikai fordulat után vált csak lehetővé az országban egy második helyen létrehozni a szociológiát mint főszakot, itt Miskolcon. A régió számára rendkívül fontos ez, hiszen nem bővelkedik ilyen bölcsész típusú emberekkel. Az újonnan létrejött pártoknak s sok más területnek is szüksége van, lesz az itt végzett szakemberekre. Profikra van szükség Fotók: Farkas Maya □ Méghozzá profikra. Ez az ön egyik - ha, szabad így fogalmazni - vesszőparipája. A kongresszuson is erről fejtette ki véleményét többek között. • Valóban sokat meditálok erről a kérdésről, az értelmiségen belüli tagozódásról. Nyu- gat-Európában az egységes értelmiség, mint olyan, megszűnt. Értelmiségi persze a zsurnaliszta, a művész, az egyetemi tanár, a jogász és a többi, de egyfajta professzio- nalizálódás ment végbe. A nyugati értelmiséginek elsősorban tudósnak kell lennie a maga szakterületén, azaz nagynak lenni a hivatásában. Az ily módon elért teljesítményüknek megfelelően értékelik, jutalmazzák őket. Kelet- közép-Európában egy sor ok miatt ez nem így alakult. Főleg az utóbbi negyven évben, főváros-központúsággal, egy egységes szellemű értelmiség jött létre, amelynek tagjait akkor ismerik el, ha sűrűn kiállnak a nyilvánosság elé, napilapokban publikálnak, azaz - ha úgy tetszik -„odafigyelnek” a világ dolgaira. Ez az egység megakadályozza, hogy professzionális teljesítményeket produkáljanak. Ha ez az egységes értelmiségi szerep továbbra is ilyen erősen fennmarad, az a modernizáció gátjává válik. □ Véleménye szerint ez az egységes szerep még a többpártrendszert és a parlamentet is veszélyezteti. • Gondoljunk csak arra, hogy a politika jelenleg tele van műkedvelő értelmiségivel. Az írók a politikusok mögött magiszteri szerepet játszanak. A tömegkommunikációs vezérújságírók összefonódott csoportja pedig „űberolni” tud bármilyen politikai döntést. Az elmúlt három év jól szemlélteti ezt. Az írott sajtó zöme a kormánypártok ellen voksolt, főleg a budapestiekre volt ez jellemző. Az alkotmányjogi berendezkedésnek olyan pontjaira tapadtak rá mint például a köztársasági elnök jogköre, s a parlament működésének hatékonyságát is nagymértékben rontották. S szinte valamennyi országos lap valamelyik párt szócsöve. A politikának is professzioná lódni kell, hogy ez a struktúra megváltozzon.
