Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-29 / 149. szám
1992. Június 29., Kedd Megyei Körkép ESZAK-Magyarország 3 Kevesebb szőlőt, jobb bort... Beszélgetés a Kertészek Szövetségének elnökével Természetbarát találkozó Sárospatak (ÉM- O.M.) - Az elmúlt hét végén az ÉMÁSZ Rt. Sárospataki Üzletigazgatósága szervezésében 43. alkalommal rendezték meg a Villamosener- gia-ipari Országos Természetbarát Találkozót, melynek immár másodszor a Bodrog-parti város adott otthont. Az iparágnak az ország minden részéről ide sereglett mintegy hétszáz képviselője három napon át élvezhette, tapasztalhatta az itt élő emberek vendégszeretetét; sokan most ismerték meg először hazánknak, megyénknek ezt a nagy történelmi múltú kincsét, mások pedig, akik régebben már jártak itt, le tudták mérni a változásokat. Megcsodálhatták a külsőségeiben is szép építészeti, városrendezési megújulást. A találkozó célja a baráti kapcsolatok ápolásán, mélyítésén túl természetesen a nemes versengés volt. Pénteken délután a tájfutók mérték össze tudásukat a Zemplén hegység újhutai térségében. Másnap ugyaninnen rajtoltak a terepverseny 4 fős női, férfi, ifjúsági és senior csapatai, nekivágva a 10 kilométeres és 700 méter szintkülönbségű pályának. A versenyzőknek a fizikai teljesítmény mellett rengeteg technikai feladatot is meg kellett oldaniok, amelyek profi szinten vették igénybe a legjobbakat is. Eközben a csapatok két fős páija a városban, úgynevezett városismereti versenyen igyekezett megoldani a nehezebbnél nehezebb feladatokat. Szombaton reggeltől késő délutánig rajtszámmal ellátott versenyzők valóságos serege rohangált Patak utcáin, lépten- nyomon tapasztalva a helybéliek segítségét. E szép város lakói a legszebb tulajdonságukról tettek bizonyságot, amidőn készséggel adtak tájékoztatást, útbaigazítást a kérdések megválaszolásához. A gazdag kulturális program és a sportrendezvények mellett a találkozó kiemelkedő eseménye volt az úgynevezett „Zöld Fórum”, melynek témája a környezet és a villamosenergia kapcsolata volt. Ezen dr.Járosi Márton, a Magyar Villamos Művek Rt. általános vezérigazgató-helyettese vázolta fel a korszerű energiaszolgáltatás közép- és hosszútávú elképzeléseit, majd dr. Kiss Róbert országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának alelnöke szólt az energiaszolgáltatás és a környezetvédelem kapcsolatáról. Bogács (ÉM — Nyl) — Az I. Bükkaljai Borfesztivál fővédnöke volt dr. Merényi Károly, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke. Az fővédnök-elnök az egyik szakmai zsűriben is ténykedett. • A hegyaljai borokat minősítettem, közelebbről a furmintokat és a hárslevelűket — mondta bogácsi beszélgetésünkkor. - Igazán jó volt a színvonal ebben a kategóriában. Nagyon tetszett az egész borfesztivál és a verseny. A legutóbbi kistermelői verseny óta nagyot nőtt a megyében a színvonal. Ezt igazolja, hogy a 196 benevezett bor közül mindössze egyet kellett kizárnunk. Látszik, hogy a bortermelők jobban odafigyelnek a bor kezelésére. S ez most már igen-igen fontos,mert véleményem szerint ezt az országot csak a kistermelők húzhatják ki a csávából, mindenek előtt a minőségi követelmények előtérbe helyezésével. □ Mit ért Ön ezalatt konkrétan? • Például azt, hogy a kistermelő ne feltétetlenül törekedjen a termelés mennyiségének a növelésére. Inkább termeljen hetven mázsa szőlő helyett harmincat ugyanazon a területen, ám abból készüljön kiváló minőségű, versenyképes bor. Olyan bor, amelynek piaca is van. Mert hiába csinálunk mi akármilyen jól sikerült borversenyeket, ha azokat Dr. Merényi Károly Fotó: Laczó József nem követi eladás. A megfelelő piaci munka, az értékesítés jó megszervezése nélkül nem léphetünk előbbre. Láttam és ízleltem itt egészen kiváló, bármilyen piacon versenyképes hegyaljai borokat, az idősebb Hollókői Istvánét, a Páll Jánosét, a Leskó Istvánét, s még mondhatnék további neveket is. Ezekkel az aszúkkal nem szabad megállni egy-egy ilyen borversenynél. Innen tovább kell lépni az eladhatóság megteremtése felé. □ Eddig csak a hegyaljai borokat említette. Pedig itt egy sereg vörös bor is felvonult, Cabernet Sauvig- non, Zweigelt, Oportó, Alicante Bauschet, de még Bogácsi Bikavért is ízleltek a zsűritagok... •Tudom, néhány helyi bortermelő most majd nem ért velem egyet. Ám én azt vallom, hogy a tájjelegnek megfelő borokat kell a borversenyekkel méginkább versenyképessé tenni. Nos, ai én véleményem az, hogy a Kékfrankost meg kell hagyni a soproniaknak, a Bikavért az egrieknek és így tovább. Nem vitatom, hogy a Bükkalján élők is tudnak készíteni egészen kiváló Kékfrankost, de az nemigen lesz versenyképes külföldön egy soproni borral... De hát ez csak az én egyéni véleményem. □ Elnök Úr, összességében milyen érzésekkel köszön el a bogácsiaktól, a borsodiaktól? • Nagyon örülök, hogy meghívtak. Egészen kiválóan érzem itt magam közöttük, noha eddig még nem is jártam itt. Kívánom, hogy a B.-A.-Z. megyei bortermelők éljenek el minél nagyobb sikereket a bortermelésben, nyerjenek minél több aranyérmet a hazai és nemzetközi versenyeken, de lépjenek azoktól mindig tovább: tudják értékesítem is kiváló boraikat. S ha ez megvalósul, a kistermelők sokat segíthetnek majd ennek az országnak, hogy végre kikerüljünk a gödörből. i • // / "ii * • * Több a cipó es a reklamáció Miskolc (ÉM - U.J.) - Négy vizsgálat befejezéséről, lezárásáról tájékoztatták tegnap munkatársunkat a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen. Ezek közül olvasóinkat valószínűleg a lábbelik forgalmazásával, illetve a cipőkkel kapcsolatos minőségi kifogások intézéséről szerzett tapasztalatok érdeklik és érintik a leginkább. A fogyasztóvédelmi vizsgálat megerősítette vásárlói tapasztalatainkat : az import liberalizációja nyomán az üzletekben bővült, szélesedett a cipők kínálata is. Mind több lábbeli érkezik Magyarországra a távol-keleti országokból, Koreából, Kínából, Indonéziából. A kínálat növekedésével szinte azonos arányban emelkedett a vásárlói kifogások, panaszok aránya is. A gyártók, az importálók, a kereskedők a cipők kötelező minőségvizsgálatáról egyre-másra megfeledkeznek, s sokszor elmulasztják a fogyasztók kellő mélységű tájékoztatását is. A fogyasztóvédők 31 üzletben vizsgálódtak. Kifejezetten kedvezőtlen benyomásokat szereztek a használati-kezelési útmutatóról a minőség tanúsításáról, pontosabban azok hiányáról. Az ellenőrzött termékek közel 70 százalékánál hiányoztak ezek a dokumentumok. A fogyasztóvédelmi felügyelőség ezért 17 millió forint értékű férfi, női és gyermekcipő forgalmazását kötötte a törvényben előírt feltételekhez. Minden más információval, híreszteléssel szemben a lábbelik szavatossági ideje sem rövidebb hat hónapnál. Ezt a Polgári Törvénykönyvben foglaltak alapján egy még 1978-as minisztériumi rendelet szabályozza. A cipők kötelező szavatossági idejéről azért is érdemes, szólnunk, mert a kisebb cégek, a magánvállalkozások nagyon is szívesen elfeledkeznek róla. Sőt a fogyasztóvédők szembe találták magukat olyan esettel is, amikor a vállalkozók önkényesen és jogszabályellenesen 2-3 havi szavatossági időt határoztak meg a lábbelikre. Az egyik ózdi boltban pedig a vásárlóknak táblával jelezték, hogy egy bizonyos márkájú cipőre egyáltalában nincs garancia... Megyénkből Volt. hadifoglyok összejövetele Miskolc (ÉM) - A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége a nyári szünet előtti utolsó találkozót július 1-jén, csütörtökön délután 2 órai kezdettel szervezi tagjai számára. A bajtársakat programmal váiják Miskolcon, az Időskorúak Házában, a Kassai utca 86. szám alatt. Angol nyelvi tábor Miskolc (ÉM) - Angol nyelvi napközis tábort szervez keresztény általános iskolások számára a Diósgyőri Kolping-család Egyesület augusztus első és második hetében a diósgyőri római katolikus plébánián. Jelentkezési határidő: július 3. Információ, jelentkezés: 376-829. Gazdaképzés Felsőzsolcán Felsőzsolca (ÉM) - Egész napos fórumszerű oktatást szervezett a Nagymiskolci Állami Gazdaság Felsőzsolcán a Szent István úti Általános Iskolában a már gyakorló és a leendő gazdák más szóval mezőgazdasági vállalkozók részére. A helyi szervezést a Kereszténydemokrata Néppárt Felsőzsolcai alapszervezete vállalta magára. Ebben a munkában Kun Attiláné jeleskedett. „Tájgazdálkodásé a jövő, vidékünk sikeres növény- termesztési ágazatai, növényvédelem” címmel Szilágyi János a gazdaság termelési igazgató helyettese tartott előadást. Zsiga Gábor igazgató előadásának témája: Kerti termékeink minősége sikerünk záloga. Kiss Zoltánná a gazdaság közgazda- sági igazgató helyettese az adózásról tartott előadást, dr. Stumph Ignác bankigazgató pedig a hitelezés és finanszírozás rejtelmeibe vezette be a hallgatókat. A rendezvény költségeit a „Barankovics Alapítvány” fedezte, amelyik a Kereszténydemokrata Néppárt égisze alatt működik. A fórum fő célja, hogy a vállalkozási kedvet serkentse a mezőgazdasági szférában. Katasztrofális közlekedés Budapest (MTI)- A rendőrség július harmadikén és negyedikén országos közlekedésbiztonsági akciót tart, amelyben több ezer rendőr vesz részt. „Bevetnek” negyven traffipaxos és video tachográffal felszerelt gépkocsit, valamint helikoptereket. Az akciót az elmúlt hétvége katasztrofális baleseti statisztikája miatt rendelték el. A hétvégén huszonkét személy vesztette életét a közutakon. Ilyen tragikus eredménnyel járó hétvége még nem volt ebben az esztendőben. A balesetek döntő többségét gyorshajtás, szabálytalan előzés, türelmetlenség és agresszivitás okozta. A Heves megyei Detk és Visonta közötti — mindössze 8 kilométeres - útszakaszon egy nap alatt heten vesztették életüket szabálytalan előzés miatti balesetben. Az ORFK ismét felhívja a járművezetők figyelmét a KRESZ- szabályok szigorú betartására, különösen a megengedett sebesség és az előzés szabályainak tiszteletben tartására. Tetten ért tettes Miskolc (ÉM) - Egy szemfüles rendőrjár őrnek szombaton este sikerült tetten érni Cs. L. miskolci lakost, aki éppen betörői minőségben a Balog Ádám utca egyik épületébe mászott be az ablakon keresztül. Saját bevallása szerint csupán egy telefont akart ellopni, de miután ez is büntetendő, jelenleg a miskolci rendőrkapitányságon vizsgálják „forródrótos” ügyét. Drága fényképek a gyorshaj tokról Miskolc (ÉM) - Ma, június 29- én, reggel hattól délután kettőig Miskolcon mér a traffipax, míg 14-től 22 óráig a 25-ös fő- közlekedési úton Ozdnál ajánlatos betartani az előírt sebességhatárokat. Kihasznált használatlanság Sajólád (ÉM) — Egy használaton kívüli magánlakás ajtaját törték be ismeretlen tettesek a hét végén Sajóládon, s onnan gázpalackot, illetve ruhaneműt tulajdonítottak el cirka ötvenezer forint értékben. A Köztársaság Párt programjáról Kazincbarcika (ÉM) - Az egykori vegyészváros Egressy Béniről elkeresztelt Művelődési Központjában mutatkozik ma be a Köztársaság Párt. A 16.30-kor kezdődő rendezvényen jelen lesz dr. Veér András, a párt ügyvezető alelnöke és dr. Fodor László alelnök, ismertetik a vállalkozók pártjának gazdasági programját is.-------INNEN SZÓLVA-------§ u<wiadé& Nagy József Nehéz időkben, amikor sokak számára naponta gondot jelent az élelem beszerzése a csekély jövedelmek és a magas árak miatt, minden ötletet érdemes próbára bocsátani. A másutt beváltakat meg szinte kötelező. Az újvilágban rég kialakult az éttermi maradékok gyűjtése, újrafeldolgozása, hasznosítása. Az el nem fogyasztott rizs, burgonya, zöldségköret, hús egy kis ráfordítással ezreket juttat olcsó, indokolt esetben ingyenes meleg ételhez. Áz ötlet gazdája annak idején óriási perspektívát látott e tevékenységben, amely most már hatalmas, kiterjedt hálózattá, viruló üzletággá nőtte ki magát. Az olvasó ne megrágott szélű hússzeletre, tányér szélére tologatott mócsingokra, férges zöldségre gondoljon, annak ott is a szemétben a helye. Maradék viszont nálunk is van minden étteremben, ahová nagyobb számban járnak a vendégek, ott több is. Annyi, amennyivel már érdemes kezdeni valamit, ha lenne rá vállalkozó. Szóba is hoztam ezt egyik-másik étteremben, ahol először alaposan végignéztek, mert az ilyesmire várók általában nem kérdezősködnek, hanem egy szomszédos üres asztalnál figyelik hol maradvalami a jóllakottali távozók után. És amint tehetik lecsapnak. Másodsorban pedig, tárta fel a lényeget egy „nyári beugrás”pincér: „itt sem vész kárba egy jobb szelet hús, a dús köret”. Kis kerülővel újra ott van az asztalon - eredeti áron. És ez sem egy rossz üzlet, ha jól meggondoljuk, a maradék így is aranyat ér és nem kell hozzá sem milyen másodfeldogozás, felhajtás, mint Amerikában.-------------HÍR-------------• Petrasovszky István Miskolc város alpolgármestere fogadóórát tart június 30- án, szerdán délután 14 és 19 óra között a Városházán, sorszámosztás 13 órától érkezési sorrendben harminc fő részére. ÉM-portré Fotó: Fojtón László Hunkár Gyöngyi Kéked (ÉM - GyK) - A polgármester-asz- szony helyi születésű. Életútja úgy alakult, hogy az 1990-es választások előtt Veszprémben kereste meg egy kékedi küldöttség: induljon a megmérettetésen, jelöltesse magát az önkormányzat élére. Hunkár Gyöngyi arra büszke, hogy nagyanyjára Melczer Lilla földbirtokosra, a kékedi kastély egykori tulajdonosára is jól emlékeznek még, aki 1937-től országgyűlési képviselő volt. Rá is gondoltak, midőn az utódot megtisztelték bizalmukkal. Az iskoláit a szülőfaluban, valamint a sátoraljaújhelyi Kossuth Gimnáziumban végezte. Érettségi után egy évig tanított Zsuj- tán, majd 1974-től pénzügyi előadó volt az abaújvári közös tanácson. Beiratkozott Veszprémben a Tanácsi Akadémiára, majd odatelepült a városba. Munkája mellett - a városban anyakönyvvezető volt - 1979-ben megszerezte az Államigazgatási Főiskolán az igazgatásszervezési diplomát. A választások után települt vissza a szülőföldjére, ahol édesanyja él. Két leányát Hunkár Gyöngyi egyedül neveli. Szeretné elérni, hogy az alig több, mint 300 lelkes település neve mellől egyszer eltűnjön a „hátrányos helyzetű” jelző.