Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
4 ESZAK-Magyarország Letvelezés 1993. Június 3., Csütörtök Diósgyőri torzók Régi újságokat böngészve megakadt a szemem egy tavalyi cikken: „Elkészült a történelmi városmag rendezési terve”. Ismét elolvasva kicsit elszomorodtam. Annak idején ez a cikk ösztönzött arra, hogy megtekintsem az Ady Művelődési Házban az érdeklődők rendelkezésére bocsátott terveket és a felkérést komolyan véve, leírtam véleményemet és javaslatomat. Részt vettem a lakossági fórumon, amit a tervezők és önkormányzati képviselők azzal a céllal szerveztek meg, hogy a lakosságot érintő dolgokról az érintettek elmondhassák a véleményüket és azokat figyelembe véve alakítsák ki a végső megoldást. Emlékszem a heves vitákra, hozzászólásokra. Kisebb, nagyobb érdekek ütköztek, de a legfájóbb az volt, hogy az egykori „takarékpénztár” épülete a felszólaló polgárok és a diósgyőri városvédők tiltakozása ellenére szupergyorsasággal bontásra került. Ez a gyors rombolás kinek állt érdekében? Ki a felelős a történtekért? Nincs válasz! A rendezési tervben szó esett a volt tanácsházáról is, aminek most nem is tudom milyen nevet lehetne adni. Ütött-kopott falai méltatlanul viselik a gazdátlanság, az elha- gyatottság nyomait. Termeit a bérlők legalább olyan mostohán kezelik, mint a fentebb elsiratott „takarékpénztár” épületét egykori lakói. A bérbeadó kötelessége lenne, tulajdonosi jogával élve, megkövetelni a műemlék jellegű épületet megillető bánásmódot. Nem látható semmi jele annak, hogy a terveknek megfelelően ez az épület újból „közintézményi funkciót” kap. Szeretnénk erről többet és bővebben hallani. Örülnénk, ha képviselőink beszámolnának a konkrét tervekről, azok várható határidejéről, a helyreállítás kezdetéről. Szeretnénk tudni, hogy a Nagy Lajos király útja 46. szám mikor ad végre otthont Diósgyőr Ön- kormányzatának? Ne engedjük, hogy a történelmi városmag történelmet idéző épületei eltűnjenek Diósgyőrből! Tóth Mária Miskolc Eltűnt a csomag Május 4-én pár dekagramm híján két kg-os csomagot adtam fel a szerencsi postán, melyet törékeny megjelöléssel címeztem meg Budapestre. A küldemény a mai napig nem érkezett meg rendeltetési helyére. Május 10-én megreklamáltam a csomagomat, amiért 30 forintot kellett fizetnem. A postahivatal illetékese közölte velem, hogy nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akivel ez megtörténik, s hogy majd Budapestről várhatom a választ, ahol a hibát elkövették. Ez a tájékoztatás bizony cseppet sem nyugtatott meg, mi több, felháborított. Nem is értem, hogyan tűnhet el egy miniatűrnek egyáltalán nem nevezhető darab!? Ozsvár Ferencné Szerencs Válasz cikkünkre Az Észak-Magyarország április 22-i számában megjelent, a Miskolc, Kálvin u. 4. sz. alatti épületre vonatkozó olvasói levélre az ingatlan jelenlegi „gazdájaként” a következőket válaszolom: Az épület tulajdonosa az elmúlt év júniusáig az állam volt, majd azon tíz önkormányzat osztozott, mely az épületet kezelő/hasz- náló Borsodtávhőnek is tulajdonosává vált ’92. 07. 01-el. A közös tulajdonból Miskolc várost 62 %-os hányad illeti meg. A homlokzaton - sajnos túl magasan és így sokak által nem ismerten — fekete kőtábla van elhelyezve a következő szöveggel: „Ezt a házat a városi szegény ápoldának hagyományozta néhai Bársony János városi tiszti ügyész 1905. június 6-án.” Sajnos elfoglaltságom nem engedi meg, hogy alaposabban utánanézzek a hagyományozás, s a közel kilencven évi használat kérdéseinek, de számomra az általam ismeretlen időpontban elhelyezett tábla szövegéből nem az tűnik ki, hogy Bársony János az épületet ápoldának szánta, inkább az, hogy célja a szegények segítse, támogatása vagyoni-pénzügyi feltételeinek megteremtése volt. Nem hiszem tehát, hogy Bársony János végakaratának „semmibevételét” jelentené az épület irodai célú hasznosítása, hiszen a város centrumában lévő épület ma nem kimondottan ideális telepítési hely szegényápoldának, hajléktalanok elhelyezésének. Más kérdés az, hogy az irodák hasznosításából származó bevételek menynyiben és hogyan szolgálják a rászorulókat, a szegényeket. Szűcs Andor igazgató, Borsodtávhő Bodnár Ildikó rovata Pedagógusnapi gondolatok Ismét eltelt egy év, s június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntjük, társadalmunknak azon rétegét, amely szüléink után a legtöbbet tett, tesz és fog tenni jellemünk, sorsunk és életünk alakulásáért. Megfontolt gyermeknevelés nélkül nekünk felnőtteknek sincs biztos jövőnk, békés, nyugodt öregségünk, hiszen a ma fiataljai fognak gondoskodni rólunk. A gyermeknevelés pedig pedagógusok nélkül elképzelhetetlen. A pedagógusok azok, akik - a szülőkkel együttműködve — megtanítják a gyermekeket a társadalmi együttélés alapszabályaira, a betűvetés, az olvasás, a számolás és az anyanyelv helyes használatára nemcsak alap-, hanem közép- és felsőfokon is. De nyelvtanárok nélkül szinte elképzelhetetlen egy-egy idegennyelv elsajátítása, hiszen aránylag kevés szülő beszéli más népek nyelvét is. Nehéz, felelősségteljes munka a pedagógusoké, hiszen „nyersanyaguk” maga az élő, gyakran túlérzékeny, eleven ember. A jó pedagógusnak a szakmai felkészültségén túlmenően igen alapos emberismerettel is kell rendelkeznie, hogy felméije a gondjaira bízott tanulók képességeit és segítse kibontakozásukat. A jó pedagógusnak ismernie kell a tanítványa családi életét, lelki beállítottságát, a vele szemben alkalmazható nevelési fogásokat, mert egy-egy felesleges dorgálással talán kárt is okozhatna a gyermek lelkivilágában. Véleményem szerint helytelen volt minden fegyelmező eszközt kivenni a pedagógusok kezéből, mert láthatjuk az eredményt: a közerkölcs lassan, de biztosan süllyed. Mind több a fiatalkorú törvénysértő, az udvariatlan, a romboló, törő, zúzó fiatal és mind kevesebb a jól nevelt, fegyelmezett, intelligens ifjú. Nem vagyok híve az erőszaknak, de amikor, még a régi rendszerben polgári iskolába jártam, a nádpálca, ha jelképesen is, de éppen olyan nevelési eszköz volt a tanár kezében, mint a kréta, a szivacs, a ceruza, vagy egyéb más. Még ma, 73 éves koromban is csak hálával és szeretettel gondolok vissza akkori tanítóimra, és tanáraimra, hiszen — úgy érzem — a társadalom számára hasznos embert neveltek szüleimmel együtt belőlem. A gyermek nevelésében a szülői szigor és szükség esetén a testi fenyítés nem a harag és a bosszúállás, hanem a szülői szeretet egyfajta kényszer-megnyilvánulása. Nem hagyhatom szó nélkül a pedagógusok munkájának nem kellő anyagi elismerését sem. Fizetésük nem tükrözi nevelő munkájuk fontosságát, az állandó szellemi felkészülést, a rendszeres továbbképzést. Pedig rajtuk is múlik, hogy mivé lesznek leányaink és fiaink. Köszöntjük őket. Tarcsi Lajos Miskolc A belépőjegyekből nem futja Ismét az Augusztus 20. strandfürdő üzemeltetéséről Tisztelt „Törzsvendégünk!” Önnek igaza van! Szemléletünk szerint a tisztelt vásárlónak, a fizető törzsvendégnek mindig igaza van, hiszen alapvetően a pénzéből élünk. Azonban az igazság mint általában, az Észak-Magyarország 1993. május 13-i számában megjelent nyílt levelében leírtak esetében is, árnyalt. Tény, hogy felújítási igények sokasága jelentkezik a fürdő létesítményein. Az ön által is felsoroltakon túl a teljes csőhálózat, a fogadó épület földszintje és homlokzata, a hátsó medence, a kerítés alapos felújításra szorul. Nem írja, de talán észrevette, hogy néhány év alatt új kabinsor épült, kulturált kereskedelmi és vendéglátó egységekkel, az első medence felújításra került és kiegészült egy mai követelményeknek megfelelő vízforgatóval, a megháromszorozódott zöldfelületen pázsit létesült fákkal és bokrokkal, a közös öltöző teljesen átépülve megújult, és a geotermikus energiát hasznosító igen korszerű padlófűtés létesült. Mindez, és maga az üzemben tartás rengeteg pénzbe kerül. Az anyagi eszközök rendkívül szűkösek, de nem annyira, hogy ne jutna gumicsőre és súrolókefére. Ön is írja, hogy hypóra és klór- mészre jut. A dolgozóink és a munkahelyi vezetőnk felelőssége — sajnos - nem tart ott, hogy úgy működtessék a létesítményt, locsolják a növényeket, súrolják a kabinokat, napozókat, mintha az a sajátjuk lenne. Tudom, Önt az érdekli, hogy az 55-90 forintjáért hasonlóan kifogástalan körülményeket és ellátást kapjon, mint például Ausztriában ugyanennyi schillingért. Az már nem az ön problémája, hogy honnan lehet előteremteni a hiányzó, belépőjegyenként 25-50 forintot, s minek a rovására, honnan kell elvenni ez évben is legalább 30 millió forintot, amivel a fürdők által termelt veszteség fedezhető. A fürdők tartós működőképessége csak külső pénzforrás bevonásával biztosítható, például privatizáció vagy koncessziós jellegű szerződés alapján. Ekkor a látogató valamennyi fogyasztásának (sör, lángos, fagylalt, ajándék, stb.) bevétele egy kézbe kerülhetne, s a veszteséges alapszolgáltatást a nyereséges kiegészítő szolgáltatások bőven kiegyenlítenék. Ezen helyzet megváltoztatásában a vállalatnak nincs döntési joga, a döntés a tulajdonosé. Tisztelt Törzsvendégünk! Remélem elfogadja az érveinket, s a kényelmét zavaró körülmények ellenére - melyeket lehetőségeinkhez megfelelően igyekszünk mielőbb megszüntetni - továbbra is hűséges látogatója marad városunk fürdőinek. Tisztelettel Vojtilla László, a Miskolci Vízmüvek igazgatója Fényesebb jövőt jósolnak neki Új lámpasor a Gömöri aluljáróban Fotó: Fojtán László Rovatunk örökzöld témájaként tartottuk számon jó ideig a Gömöri pályaudvar környékén lakók panaszát. Többnyire iskolás gyermekeikért aggódó szülők és idős nyugdíjasok fordultak hozzánk levélben, illetve telefonon, hogy tegyük szóvá: sötét a gyalogos aluljáró, mert a fényforrásokat az arra járó csavargók kiber- helték, szétzúzták vagy egyéb módon megvakították, s az átjárás még fényes nappal sem biztonságos. Pedig a közelben iskola, óvoda található és jó néhány munkahely, melyekhez ezen keresztül vezet az út. A jogos panaszokat nem hagyták szó, illetve tett nélkül az illetékesek, csakhogy sziszifuszi munkának tűnt egy-egy javítás, de még az a pár évvel ezelőtti teljes felújítás is, amikor az egész lámpasort újra cserélték. Reméljük a kérész életű reparálások időszaka leáldozott, s a ’92-es szilveszterre elkészült új fénycsöves közvilágítás már kiállja a próbát. Az acéllemezekkel és dróthálókkal védett fénycsövek, melyek e komoly védelem miatt bizony nagy teljesítményűek, már hat hónapja ontják a fényt a járókelők, köztük is elsősorban a közelben lakók megelégedésére. Talán ezen is felbuzdulva, a miskolci polgár- mesteri hivatal hasonló átalakítást tervez a Jókai és a Vörösmarty lakótelep gyalogos aluljáróiban is, szintén az ÉMASZ miskolci üzemigazgatósága kivitelezésében. Elérhetetlen kutyafuttatók Az Észak-Magyarország május 18-i számában „Egyik kutya, másik eb...” címmel megjelent írásra szeretnénk reagálni. Mint a cikkből megtudhattuk, Miskolcon a kutyasétáltatásra kijelölt helyek: az Erenyő patak két oldala (Erenyő utcától a Bertalan utcáig), Csuhi, Szinva bal partja (a Kalapács utcától a Nagyváthy utcáig), Kalapos, Bedeg-völgy, Lövőtér, Avas (volt haditechnikai park, illetve buszvégállomás és a kilátó közötti rész), Görömböly (volt MHSZ lőtér). Úgy véljük, hogy a Népkert környékén és a belvárosban tartott kutyák sétáltatása nem megoldható, miután a felsorolt futtatók egyike sem érhető el az itt lakók számára a sétára szánt körülbelül fél óra alatt. Az lenne a kérésünk az illetékesekhez, hogy a Népkert 3 sz. főút melletti részében alakítsanak ki kutyafuttatásra alkalmas területet — azt, amelyik régebben is ezt a célt szolgálta. 53 kutyatartó (Nevek és címek a szerkesztőségben) Hiánylista A miskolci Perczel Mór utcai társasházak lakásait az OTP Ingatlan Rt. tavaly decemberben mintegy 90 százalékban értékesítette. Mivel az épületekben és környékén még nagyon sok hiányosság volt, az Ingatlan Rtv mint értékesítő, valamint a BÉSZER Rt., mint kiviteleztető megnyugtatták a már akkor beköltözőket, hogy az elmaradt munkákat hamarosan pótolják. Eleinte mindenki természetesnek vette, hogy az építkezés velejárója a törmelék, a szemét és a sárdagasztás. Az V. és a VI. számú épületeket másfél hónapon keresztül járda nélkül kellett megközelíteni, sőt az utóbbiban lévő garázsokat út hiányában csak áprilistól használhatják a tulajdonosok. (Megjegyzem, az úttal is csak félig készültek el.) Szóval még nagyon sok szakipari feladat vár az építőkre, akik azonban már jó néhány hete elvonultak. Pedig folynak az esőcsatornák, több helyen a közműbe sincsenek bekötve. A tetőtéri lakások beáznak, ráadásul hidegek, mert hőszigetelésük nem megfelelő. Két épületben a pincefödém szigetelése is félbemaradt. A leghátrányosabb helyzetben az V. és a VI. számú tömbök vannak, mert a technológiai fegyelem megsértése miatt itt károsodtak leginkább az épületek (homlokzati vakolatomlás, lépcső felfagyás, foltos falfelületek, stb.). A tulajdonosok példamutató összefogással ugyan már elkezdték a törmelékek eltakarítását és a parkosítást, de környezetük további szépítésével mindaddig várniuk kell, amíg a kivitelezőkre munka vár. Csakhogy a kétoldalas hiánylistára, majd a későbbi sürgető levélre ez ideig sem az OTP, sem a BÉSZER Rt. nem válaszolt. Szikszai András közös képviselő Gyermeklogika Öreg nénike álldogált a buszmegállóban egy csoport diák mellett. Megérkezett a jármű, a gyerekek egymást lökdösve igyekeztek fölfelé, s gyorsan ülőhelyet kerestek. Az anyóka utolsónak tipegett felfelé reszkető lábaival a lépcsőkön. Mire feltápászkodott a csoport már elfoglalt minden helyet. Egy ott álldogáló idősebb úr odaszólt a gyerekekhez: „Nem gondoljátok, hogy valakinek át kellene adnia a helyét a néninek? Nem látjátok, hogy alig bír állni?” Ekkor a diákok szóvivője gúnyos hangon megjegyezte: „Miért adnánk át? Ha majd mi leszünk öregek, nekünk sem fogja átadni a helyét senki!” S ezzel elintézve a kérdést, vidáman nevetgérez- tek tovább és büszkén tekintettek szóvivőjükre. Berta József ny. néptanító, Fancsal
