Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-10 / 133. szám

1993. Június 10., Csütörtök-----------------------Katedra „...egyre drágább lesz a múlt” Ötven évvel ezelőtt 46 kis tanító néni elindult az életbe Irodalmi verseny Miskolc (ÉM) - Már most érde­mes eldöntenie minden I-II. éves középiskolás diáknak (illetve más intézménytípusok azonos korosz­tályú tanulóinak), be akarnak-e nevezni a Magyar Irodalomtörté­neti Társaság Tanári Tagozata által meghirdetett Arany János Irodalmi versenyre. A részvétel­hez ugyanis néhány irodalmi mú alapos ismerete szükséges, és en­nek megszerzéséhez bizony idő kell. Az elolvasandók tehát a kö­vetkezők. Arany János: Jóka ör­döge; Rózsa és Ibolya. Mikszáth Kálmán: A jó palócok; Szent Pé­ter esernyője. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai. Tamási Áron: Ábel a rengeteg­ben. Szabó Magda: Abigél. Gol­ding: A legyek ura. Amit a versenyről még tudni ér­demes: két írásbeli forduló után választják ki a legjobbakat - min­tegy 20 versenyzőt—, akik az utol­só, szóbeli forduló után arany-, ezüst-, illetve bronzfokozatú mi­nősítést kapnak, ám sorrendet nem állapít meg a zsűri. További felvilágosítás Kelecsényi László­tól, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettesé­től kérhető levélben (1082 Buda­pest, Horváth Mihály tér 8.) vagy az 1/1135-463-as telefonon. Készítsünk helyi tanterveket! Miskolc (ÉM) - Június 22-ig le­het jelentkezni a megyei Pedagó­giai és Közművelődési Intézet, valamint a debreceni KLTE Ne­veléstudományi Tanszéke által szervezett október-novemberi tanfolyamra, mely a helyi tan­tervkészítés főbb kérdéseiben se­gíti eligazodni a jelentkezőket. A harmincórás kurzus elméleti és gyakorlati részből áll. Á foglakozásokat részben tanítá­si időben, részben azon kívül tart­ják - a jelentkezők igényeinek fi­gyelembe vételével. A tanfolyam helyszíne Miskolc, de kellő jelent­kező esetén a megye más telepü­lésein is megszervezik. Érdeklőd­ni és jelentkezni a megyei Peda­gógiai és Közművelődési Intézet címén lehet. Nyári népfőiskolák Budapest (MTI) - A nyár végé­től folytatódnak az Erdélyi Gyü­lekezet népfőiskolái az Örs vezér teréhez közeli Reménység Szige­tén. Az őszi programokat az egye­temisták két hetes kurzuson és a romániai gimnáziumokban érett­ségizettek anyanyelvi hete színe­síti. Erről Németh Géza reformá­tus lelkipásztor tájékoztatta az MTI-t. Az Erdélyi Gyülekezet két új ok­tatási központ felállítását is kez­deményezte: egyet a székelyföldi Parajdon, egyet pedig a bánáti szórványmagyarság számára az Arad melletti Lippán. A Székely Népfőiskola most végzett diákjai ezeknek az erdélyi programok­nak lesznek a munkatársai. Az Erdélyi Gyülekezet Székely Népfőiskolájának elmúlt tanévén 47 székelyföldi fiatal vett részt. A diákok angol nyelvet, főiskolai szintű ökumenikus keresztény vi­lágnézeti ismereteket sajátítot­ták el, valamint szociális-kultu­rális, mezőgazdasági és politikai vezetői szakokon tanultak. Zánkai nyertesek Zánka (ÉM) - A zánkai Gyer­meküdülő-centrum Gyermekal­kotások Galériája országos gyer­mek képző- és iparművészeti pá­lyázatot hirdetett meg ebben az évben. A jutalmazottak között szép számmal szerepeltek me­gyénkben élő ifjú alkotók is. Fődíjat kapott: Juhász Tamás (12 éves, Mezőcsát); Szilvási Tamás (9 éves, Mezőcsát); Gál Ramóna (8 éves, Mezőkövesd); Szabó Judit (14 éves, Miskolc). Különdíjjal Ju­hász Lászlót (11 éves, Mezőcsát); korosztály díjjal Molnár Viktort (8 éves, Mezőkövesd) jutalmaz­ták. Hajdú Imre E találkozás lényegére, miértjére — a megtapasztalt felejthetetlen „osztályfőnöki óra” élményei alapján - Babitsnál lelek fogód­zót: (Óh bárcsak én tudnék ilyen szépen és hitelesen fogalmazni!) „...amint fogy-fogy a jövendő, /egyre-egyre drágább lesz a múlt.” És egy másik Babits által papírra vetett gondolat is e lé­nyeget erősíti: „útjaidat akármer­re bolygod, / egy országot hordo­zol magaddal,/ veled jön egy ma­kacs íz, egy halk dal...” Igen, volt egyszer egy alma ma­ter... melynek udvarán az öreg vadgesztenyefa idén is megújult lombozata dacol az idővel. Ez az alma mater az, amely 50 eszten­dő múltával is mágnesként vonz, éljenek akár Pécsett, Tatabá­nyán, Budapesten vagy a világ legtávolabbi szögletében. Hogy mondta Koltai Anikó (Bojtos Sán- dorné) Tatabányáról: „azért jö­vök Miskolcra, mert itt újra meg­fiatalodom.” A hívó szóra, hogy „gyertek vissza az 50 éves újra együttlétre”, a Ce­lesta nővér által megénekelt „Szép volt... tavasz volt — tiszta gyermekálom” korra, az egyszer volt, sohasem lesz boldogságra Juhász Gyulával üzent nékik Czikó Kati. (Nekem persze Kati néni, kedves magyar tanárom a Martintelepről, hova éppen közü­lük hosszú pedagógus szolgálatra állította a sors). Szóval a halk szavú, kissé melan­kolikus, filozófus hajlamú Juhász Gyula szava hívta őket vissza ide az öreg gesztehyefa lombjai alá, a hajdani tantermek testnek hí­vest, léleknek meleget sugárzó fa­lai közé. „...barátim, merre, mer­re éltek, / Szeretném megszoríta­ni kezetek, / A régi, régi, szép na­pokra kérlek,/ Csak legalább egy sort üzenjetek.” Többségük azzal üzent, hogy ott volt újra ahonnan elindult egy­kor az életbe. A miskolci Érseki Római Katolikus Leánynevelő In­tézetben, ahonnan 1943. május 9-én - Frisch Oszkár miskolci fényképész, fotóriporter fotográ­fiája a bizonyság rá - 46 kis taní­tó néni elindult az életbe. Az egy­kori „Észak”, a Magyar Jövő Bal­Miskolc (ÉM) — Számos általá­nos iskola vált az utóbbi időben „számtalanná”. Már majdnem mindegyik viseli egy jeles sze­mély nevét, aki példát adhat a di­ákoknak, akit megismerhetnek, kötődhetnek hozzá. A volt 5. Számú Általános Iskola tegnap József Attila nevét vette fel. Mintha rendhagyó irodalomó­rán lettünk volna. Az ünnepi mű­sorban a gyerekek előadásában nagyon szép összeállítást láthat­tunk, hallhattunk a költő műve­iből. Majd emléktábla-leleplezés kö­vetkezett, erre Csoba Tamás pol­gármestert kérte fel az iskola ve­zetése. Mint a polgármester elmondta, az iskola az egyéni arculat kifeje­zésére törekszik a névválasztás­sal. Fennállása óta nehéz körül­lag már a vén diák című cikke ak­kor, ott azzal búcsűzott tőlük: „A dísztermet betöltő szerető szívek­re a meghatottság aranypora hull, s mindnyájan egyre gondo­lunk: Vajon az a titokzatos vala­mi, amit életnek neveznek, s mely talán sohasem volt annyir- a bizonytalan és ködös, mint most mit tartogat a küszöbét átlépő üde, lelkes leányseregnek?..” Az iskolának azóta más lett a ne­ve (Herman Gimnázium), a pa­dok, a tábla már nem a régi, ne­on sem volt akkor, ám a tante­rem boltíve, a falak szívmeleget őrző vastagsága változatlan ma­radt, olyan mint régen volt. S itt két órába sűrítve előjött a múlt. Félévszázad termése, élet és halál, öröm és bánat, siker és tragédia. Szóval a nagybetűs ÉLÉT, a nagy vizsgáltató, mely mindegyiküket próbára tett, megviselt, de meg nem tört. Mert erejük - mint elmondták — innen gyökeredzett e falak közül, hol M. Celesta, M. Dominika nő­vérek, s a többi kedves jó tanar a tudás mellett hitet, kitartást és szeretetet táplált beléjük. Az egykori kis tanítónénik itt és most unokákról és dédunokákról meséltek büszkén, elhunyt fér­jekről, hozzátartozókról beszél­tek könnyezve, műtéteknek so­kaságát sorolták szenvtelenül, miközben úgy örültek egymás vi­mények között élő gyerekek neve- lését-oktatását vállalta. A névvá­lasztást tehát nem magyarázhat­juk azzal, hogy az iskola a József Attila utcában van. Sokkal in­szontlátásának, hogy az ember csak ámult és elérzékenyült. „Mindenem fájt a héten, de azt mondtam a fiamnak, négykézláb is elviszel, mert én jövök” - mond­ta Fodor Márta (Kocsis Béláné) SátoraljaújheljTŐl. „Ma már hajnali három órától fenn voltam, hogy el ne késsem” — sorolta Honti Hilda (Dr. Rémi­ás Ferencnél Miskolcról. De leginkább az abaújszántói Fa­zekas Margit (Hommonai István­ná) hitvallásán nevettek és könnyeztek valamennyien: „Gyerekek én az esküvőmre nem készültem ilyen izgalommal, mint most.” Sokuk Sík Sándort, a költőt em­legette. Pontosabban két sornyi gondolatát: „A legnagyobb művé­szet tudod mi? / Derűs szívvel öregedni.” De kutya nehéz dolog is ez! Pár nélkül, társ nélkül, egyre több itt fájjál, ott fajjal és csekélyke nyug­díjjal. Ám ez a találkozó, - s ettől kezdve minden június első szom­batja — affele gyógyír, medicina, erőt adó, szívet, lelket újra hit­tel, optimizmussal megtöltő jeles nap. Ötven év nagy idő, ám nem ér­dem. (Esetükben sem az ötven esztendő ténye az említést ér­demlő.) Amit tettek ez alatt a vi­haros félévszázad alatt, az az ér­demük! Meg az, ahogyan tették! Köszönöm hát magam és sok ezer ismeretlen, de hozzám hasonló tanítvány, tisztességben felnevelt ember nevében. És e köszönethez még egy szívből jövő kívánság is társul: kérem a Gondviselőt, jövő­re ugyanekkor ugyanígy, ugyan- ennyien jó egészségben itt lehes­senek! Uram! Itt a névsor: Amb­rus Ilona. Balogh Márta, Benkó Julianna, Czikó Katalin, Dombó­vári Gizella, Fazekas Margit, Fo­dor Márta, Füleki Margit, Gyön­gyösi Edit, Hegedűs Etelka, Hib- bey Ildikó, Honti Hilda, Illyés Magdolna, Kávay Regina, Ker­tész Mária, Király Lenke, Koltai Anikó, Kovás Olga, Major Emma, Makkay Klára, Nedeczky Kata­lin, Saskővári Irén, Vígh Idára, Zilahv Irén; Kozma Etelka, Ko­vács Gabriella, Horkay Mária, Nemes Margit, Reitter Ádél, Viz- kelety Ilona, Gedeon Mária, Vö­rös Teréz. Uram! Vigyázz rájuk! kább indokolja a költő nehéz éle­tével, sorsával való azonosulás. A költő élete, felemelkedése pél­da lehet az iskola tanulói szá­mára. Fél évszázaddal később újra együtt a lombok alatt Fotók: Laczó József József Attila - az ötösből hisz egymás nélkül sötétben vagyunk." Fotó: Dobos Klára É SZAK-Magyarország 9 Bándi tanár úr Hajdú Imre Nem tudnám pontosan megmondani, hogy amikor én (is) koptattam a miskolci Földes Ferenc Gimnázium padjait 1961-65 között valójában hány tanára volt az intézmény- _ nek. Azt tudom, hogy nem kevés, vagy hat- vanan biztos lehettek. A tétovaság oka ter­mészetes, hisz közülük 10-15 tanított min­dössze bennünket, a többieket csak „látás­ból” ismertük. Az utóbbiak közül soknak az arca, neve mára már az idő múlásával odaveszett. Ám néhányan - annak ellené­re, hogy egyetlen egy órán sem voltak kö­zöttünk — nem estek át a feledés rostáján, sőt mindmáig elevenen ott vannak az em­lékezetemben. Mint például Bándi Géza! Bevallom én mostanáig azt hittem Bándi tanár úr igen szigorú ember. Hisz úgy ma­radt meg bennem, mind a mai napig, hogy kezében bottal, pardon... mutatópálcával ott áll a folyosó valamelyik szögletében az emeleti lépcsők kanyarjában, s miközben fenyegetően mozgatja azt a kemény pálcát, férfias hangon figyelmezteti a zajongót, a másikat lökdöső nebulót: „Figyellek!” Erre fel minap az Avas-déli lakásában a 76 esztendős Géza bácsi bevallja nekem, hogy visszatekintve pedagógusi pályájának hosszú évtizedeire, legnagyobb hibájának azt tartja: nem tudott kellő mértékben fe­gyelmezni. „ A gyerekek akikkel hamar szót értettem korán kiismerték a gyengesége­met és visszaéltek vele” — mesélte, így volt-e vagy sem, nem tudom. Nekem úgy tűnik Bándi Géza önmaga minősítése­kor nagyon kritikus és szerény. „Egy szür­ke tanár voltam én csupán, semmi érdeke­set nem lehet rólam írni” - mondta mikor először kerestem e cikkel kapcsolatban. Szent igaz, nem kapott érdemrendeket, nem volt „ügyeletes pedagógiai szaktekin­tély”, akinek minden megmozdulását meg­örökítette a sajtó. Csupán tanár volt, egy a sokezer magyar pedagógus között. A nap mint nap feladatát végző „lámpások” egyi­ke. Diósgyőr-Vasgyárban született, ahol apja gyári tisztviselőként kereste kenyerét. Ele­mi iskoláit ott a Vasgyárban végezte, majd onnan a Lévay Református Gimnáziumba került. Érettségi után 1935-be vették fel a Debreceni Egyetem történelem-földrajz szakára. Az egyetem után 1940-be haza­került Miskolcra. Am következett két év katonai szolgálat. Rozsnyón kapott ezután állást, az ottani evangélikus középiskolá­ban. „Életem nagyon szép két esztendejét töltöttem ebben a gyönyörű városban.” Újra behívták katonának, igaz csak a légol­talmi parancsnokságon szolgált. Ilyen mi­nőségben esett orosz fogságba. „Visszakerülve Miskolcra a Református Gimnáziumban helyezkedtem el. Abban az Bándi Géza Fotó: Fojtán László időben kezdték kialakítani az alsó négy osz­tályból az általános iskolai osztályokat. Én is ehhez a részleghez kerültem. Majd áthe­lyeztek a Fráter György Katolikus Gimná­ziumba. Aztán egyesült a két gimnázium a Fráter és a Lévay és lett belőle a Földes. 1942 novembereben kezdtem a tanári pá­lyámat és 1978-ban mentem nyugdíjba.” Persze csak papíron. „Valóban, a 80-as évek közepétől újra visszahívtak földrajzot tanítani. Mi tagadás örömmel mentem. Mindig úgy képzeltem el, hogy milyen nagyszerű is lenne hivatás közben, ott a katedrán meghalni. Az 1993/94-es tanévben egészségi okok miatt már valószínűleg nem vállalok több órát, így ez az „álmom” nem valósulhat meg.” Bándi Géza legnagyobb vonzereje minden bizonnyal a humora, amely még betegsége idején sem hagyta el soha. „Amikor feküdtem az intenzív osztályon, kénytelen voltam megállapítani, hogy ettől kényelmesebb körülmények között nem is lehet meghalni. Ahogy így elterveztem a jövőt, erre fel mi történik?! Bejönnek ezek a huncut lányok, akiket tanítok, elsősök, nagyon szépek, aztán elkezdenek hízelegni, hogy így tanár úr meg úgy tanár úr, tessék már visszajönni, mert, hogy nagyon hiány­zóm. S udvaroltak, legyezgették a hiúságo­mat, hogy kénytelen voltam meggyógyulni.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom