Észak-Magyarország, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-28 / 123. szám
Közélet/Hirdetés ESZAK-Magyarország 5 1993. Május 28., Péntek A főorvos halálára Miskolc (ÉM) — Életműve ünneplésére készültünk. A harminc éves osztályvezető főorvosi működése tiszteletére szervezendő kórházi tudományos ülés előkészületei közepette ragadta el a halál dr. Keresztury Sándort. Élete, munkássága meghatározó erővel hatott a Semmelweis Kórház-Rendelőintézet fejlődésére. Kiemelkedő szakmai tudása, tudományos felkészültsége és tevékenysége orvosok, egészségügyi szakdolgozók ezreinek tiszteletét, megbecsülését váltotta ki nemcsak a város és a megye határain belül, hanem szinte az ország minden pontján. Orvosgenerációk hasznosították, hasznosítják a betegek gyógyítása során kiemelkedő elméleti tudása birtokában végzett tevékenysége eredményeit. O ezzel járult hozzá tízezrek gyógyulásához, ezzel tett eleget munkássága minden pillanatában orvosi esküjében vállalt nemes kötelezettségének. Teljes életet élt. A szakmai munka mellett, mindig jelentős szerepet vállalt a szakmai és a társadalmi közéletben. Hite, meggyőződése szerint önmagát nem kímélve szolgálta szakmáját, az intézet javát és érdekeit. Mély humanizmusa tükröződött abban, hogy életét nemcsak a szakma szeretete, hanem az emberek tisztelete, az értük való cselekvés is átszőtte. Ezzel váltotta ki városunk polgárai tízezreinek tiszteletét, megbecsülését. Hatalmas tudása, bölcsessége, nemes egyszerűséggel megélt élete, halkan kifejtett mély gondolatai nemcsak szeretett családjának hiányoznak, de hatalmas veszteség az intézetnek, az ott folyó tudományos-gyógyító munkának, a kollégáknak, barátoknak, ismerősöknek is. Szlovákia nem aggódik Pozsony (MTI) - A Magyarországon előforduló sertéspestis miatt Szlovákiának nincsen oka aggodalomra, mert a tavaly szeptemberben hozott védekező intézkedéseket máig nem vonták visz- sza - nyilatkozta szerdán a szlovák rádióban Juraj Gubi országos állategészségvédelmi felügyelő. Elmondta, hogy a tavaly felbukkant sertéspestis elleni szlovák intézkedések máig érvényben vannak, s ezek értelmében Szlovákiába tilos az élőállat behozatala. Svéd gázgyár Magyarországon Budapest (MTI) - Új gyártótelepet nyitott csütörtökön Budapesten a svéd érdekeltségű AGA Gáz Kft. A másfél milliárd forintos beruházással létrehozott üzemben ipari és orvosi gázok gyártását kezdik meg. A megnyitó alkalmából tartott sajtótájékoztatón Pirisi István, a cég vezérigazgatója az MTI kérdésére elmondta: a svéd AGA a világ legmodernebb, környezet- barát acetilén gyárát építette fel. A cég szándéka, hogy a magyar piacot innen lássa el ipari gázzal. A gáz ugyanis helyi üzletnek számít - az AGA minden országban külön üzemet hoz létre, ahol erre mód nyílik. Van már gyára például Lengyelországban és Csehországban is. Korda Sándor- ünnepségsorozat Túrkeve (MTI) — Korda Sándor filmrendező születésének 100. évfordulója alkalmából ünnepség- sorozatot rendeznek szeptemberben. Szülőhelyén, Túrkevén szeptember 16-án mozit nyitnak, és felállítják a rendező mellszobrát. Életét bemutató festmény és dokumentum kiállítás is lesz a községben. Budapesten komolyzenei koncerttel emlékeznek a Mágnás Miska, a Szép Heléna szerelmei, a Lady Hamilton és sok más ismert film rendezőjére, producerére. A szeptember 18-i est fővédnöke az angol nagykövet. Lakitelek szellemiségével A nemzetpolitikai csoportnak nem lehet volt MSZMP-s tagja Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) - Kedden a késő esti órákban alakult meg a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának „Magyar Igazság nemzetpolitikai csoportja”. A 28 tag között nyolcán vannak az északkelet-magyarországi térségből, közülük hárman Borsod-Abaúj-Zemplénből: Balás István, Miklós Árpád és Tóth Albert. Balás István, az MDF országos elnökségének tagja kérdésünkre elmondta, hogy tévúton jár, aki Csurka személyéhez, vagy egyáltalán a Magyar Út körökhöz köti e szerveződést. Horváth Lajos, Zétényi Zsolt és Roszik Gábor mint ideiglenes szóvivő is jelzi, hogy e csoport más erővonalak mentén alakult ki. A Monopoly 10 tagjából például heten vannak benne a 28-ban. Balás István azt is cáfolta, hogy Antall József MDF-en belüli belső ellenzéke formált volna most egy egységes erőt. Bár azt lényegesnek tartotta megjegyezni, hogy a parlamenti koalíciós többséget 23 képviselő jelenti, a Magyar Igazság csoportban pedig 28-an vannak... Mindez már önmagában politikai tényezővé teszi őket, kivéve, ha - mint Balás Balás István: A csoport nem az MDF belső ellenzéke Fotó: Laczó József István elmondta - nagykoalíciós szándékkal az úgynevezett „centrum” az ellenzékkel együtt szavaz. A magyar-ukrán alapszerződésre célozva az MDF országos elnökségének tagja kiemelte, hogy távoli összefüggés valóban van az akkori nem-szavazatok és a csoport tagsága között. (Egyébként Balás Istvánon kívül még Csurka István, Fekete Gyula, Sárossy László, Zétényi Zsolt és Zacsek Gyula tagja e körnek a 21 tagú legfelsőbb MDF-vezetésből.) Ami a csoportot összetartja: a veszélyeztetettség, amit Elek István kizárási javaslatai (Csurka, Zacsek, Király B.) óta sokan éreznek. A Magyar Igazság kör tagjai az önálló gondolkodásukat nem hajlandók feladni, s változatlanul Lakitelek eszmeiségét tartják meghatározónak. Mint Balás István elmondta: távol áll tőlük az irredentizmus, a sovinizmus, a nacionalizmus. Céljuk, hogy a parlament a lehető legsürgősebben megtárgyalja a III./III.-as törvényt, s a csoportnak is csak az lehet tagja, aki kijelentette, hogy soha semmi köze nem volt e szervezethez. Az MDF elnökségének tagja még arról is szólt, hogy egykori MSZMP-tagot sem fogadnak be. „Azok a frakciótagok - mondta Balás -, akik korábban MSZMP-sek voltak, ma magukat liberális címkével felaggatva hirdetik az egykori állam- párt-tagokkal való megbékélést. Múltjukból következően nem meggyőzőek. Nehéz lenne védekezni egy olyan állítással szemben, hogy ők állnak a rendszer- váltás következetes elgáncsolása mögött.” Zászlót bont a Történelmi FKgP Budapest (ISB - D.Á.) - Szombaton Hódmezővásárhelyen kerül sor a Történelmi Független Kisgazdapárt zászlóbontó nagygyűlésére. 11 órakor a Petőfi Művelődési Központban Pártay Tivadar elnöki üzenetét Kovács Béla debreceni országgyűlési képviselő olvassa fel, aki - mint a meghívó is jelzi: 1993 óta a TFKgP alapító tagja. HIRDETÉS Jelenleg 14, a kisgazda 36-ok frakciójában ülő országgyűlési képviselő tagja a Történelmi Független Kisgázdapártnak. Kovács Béla mellett még ketten vannak az északkelet-magyarországi térségből, mindketten Borsod- Abaúj-Zemplénből. (Bárdos Balázs és Rajkai Zsolt). Mint lapunknak Kovács Béla elmondta, ez a párt képviseli mígd a jogfolytonosságot, hiszen ők nemcsak akkor kezdtek kisgazdapártban gondolkodni, amikor azt Grósz Károly megengedte. Mivel törvényes úton és belsőleg nem lehetett megbuktatni Tor- gyánt, egy új párt megalakításának a lehetősége maradt arra, hogy a hagyományok szellemében működő kisgazdapárt is létezzen. \ SZÉNÁBAN ar m mm mm f szalmában mLimimmmWiSB bálázók szenázsban BÁBOLNA / CLAAS ROUANT • ACÉLHENGERES SPIRÁLKAMRA, AMI KÍVÜL IS TÖMÖR, BEÁZÁSNAK ELLENÁLLÓ KÖRBÁLÁT FORMÁL. ZSINEGES VAGY A LEVÉLPERGETÉST CSÖKKENTŐ ROLLATTEXT HÁLÓS KÖTÖZÉS. KIVÁLÓAN ALKALMAS SZENÁZSKÉSZÍTÉSRE. CLAAS QUADRANT • NAGYTELJESÍTMÉNYŰ, ROBUSZTUS NAGYBÁLÁZÓ RENDKÍVÜL NAGY BÁLATÖMÖRSÉGGEL. OPTIMÁLIS BÁLA- MÉRETEK A HAZAI SZÁLLÍTÓESZKÖZÖN VAGY VASÚTON TÖRTÉNŐ GAZDASÁGOS SZÁLLÍTÁSHOZ. NAGY KAZALSTABILITÁS. CLAAS MARKANT • A KÖNNYEN KEZELHETŐ, KOMPAKT KISBÁLÁK BEVÁLT GÉPEI. CLAASBIZTOS KÖTÖZÉS, EGYENLETES MÉRET ÉS FORMA. PÁRATLANUL JÓ ALKATRÉSZELLÁTÁS. AZ ORSZÁG TERÜLETÉT LEFEDŐ VEVŐSZOLGÁLATI ÉS RAKTÁRHÁLÓZAT. RENDELKEZÉSÉRE ÁLLNAK MÁRKAKERESKEDELMI KÖZPONTJAINK: IKR IOOOSZ. KÖRZET SÁRVÁR, 96Ó1 IPARTELEP U. 2. TELEFON: 94/330-617,FAX: 94/3144)92, TELEX: 37569 IKR 2000 SZ. KÖRZET SZABADBATTYÁN, 8151 TELEFON: 22/363-062, FAX: 22/363-062, TELEX: 21262 I IKR 3000 SZ. KÖRZET HAJDÚNÁNÁS, 4080 TELEFON: 52/382-166,FAX: 52/382-796, TELEX: 72538 IKR 4000 SZ. KÖRZET OROSHÁZA, 5900 K: 637 TELEFON: 68/312-637, FAX: 68/311-819, TELEX: 83493 IKR 5000 SZ. KÖRZET KECSKÉMÉT, 6000 BÚZAKALÁSZ U. 20/A. TELEFON: 76/481-445, FAX: 76/322-772 TELEX: 26677 IKR 6000 SZ. KÖRZET BALATONKERESZTÚR 8648, Pf: 17 TELEFON: 85/376-270. FAX: 85/37« 14 TELEX: 13412 IKR 7000 SZ. KÖRZET PÉCS -REMÉNYPUSZTA, 7061-PÉCS PF. 458., TELEFON: 72/450-355, 72/450-353 FAX: 72/439-493, TELEX: 12-466 IKR 8000 SZ. KÖRZET NAGYIGMÁND, 3942 ÁCSI ÚT TELEFON: 34/369-119, FAX: 34/369-694, TELEX: 27297 AGROKER, BÉKÉSCSABA 5601 SZERDAHELYI ÚT 14. TELEFON: 66/322-857,FAX: 66/441-583 TELEX: 83329 AGROKER, DEBRECEN 4030 DIÓSZEGI ÚT 3-5, TELEFON: 52/368-089, FAX: 52/368-079 TELEX: 72239 AGROKER, SZOMBATHELY 9701 PÁLYA ÚT 5. TELEFON: 94/314-530, FAX: 94/324-996 TELEX: 37326 TAURINA, TÖRÖKSZENTMIKIÓS 5201 ÓBALLAI ÚT TELEFON: 56/375-540, FAX: 56/375-540 TELEX: 23557 KSZE, SZEKSZÁRD 7100 PÁSKOM ÚT 2. TELEFON: 74/312-717, FAX: 74/316-628 TELEX: 14361 IKR-CLAAS KÖZPONTI IRODA, BÁBOLNA, MÉSZÁROS U. 1., CLAAS ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ: PETŐ GYÖRGY TELEFON: 34/369-399, FAX: 34/369-079, TELEX: 226554 KEDVEZŐ SZÁLLÍTÁSI FELTÉTÉLEKI ELŐNYÖS HITELKONSTRUKCIÓI IKR. RT. BÁBOLNA - A FÖLDDEL BARÁTSÁGBAN! A CLAAS GÉPEK ÉS ALKATRÉSZEK KIZÁRÓLAGOS IMPORTŐRE MAGYARORSZÁGON----------MŰSOROK--------M iskolc, Vasas Művelődési Központ: Halász Judit és a Bojtorján együttes koncertje. Délután fél 3-tól. Kazincbarcika, Egressy Béni Művelődési Központ: Alternatív klub. Este 7 órától. Sajóbábony, Művelődési Ház: A Kezes című gyermekrajz kiállítás megnyitója. Délután fél 5-től. Mozi Miskolc, Béke: Köbünkéi?). Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: f.4 órakor. Élő pajzs. Színes amerikai akciófilm. Kezdés hn.6 órakor. A tanú teste. Színes amerikai erotikus film, 18 év! Kezdés 8 órakor. Béke Kama* ra: 1492 — A paradicsom meghódítása. Színes angol kalandfilm. 16 év! Kezdés: 4 órakor. Hoppá. Színes magyar tragikomédia. Kezdés: f.7 és 8 órakor. Béke Vi- deomozi: Zsaru csapda. Mb. színes amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek! Kezdés: 2, 4,6, 8 órakor. Kossuth Filmszínház: Elő pajzs. Színes amerikai akciófilm. Kezdés: f.3, f.5, f.7, f.9 és de. 11 órakor. Hevesy Iván Filmklub: A tanú teste. Színes amerikai erotikus film. 18 év! Kezdés: de. f.10, f.12 órakor. Szédülés. Színes magyar filmdráma. Kezdés: du. 3 és este hn.9 órakor. Pros- pero könyvei. Színes angol filmdráma. 16 év! Kezdés: 5 és 7 órakor. Fáklya Movie Filmklub: Kampókéz. Színes amerikai horror film. 18 év! Kezdés: 4 órakor. Kazincbarcika, Béke: Úszó erőd. Színes amerikai akciókrimi. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. Sárospatak: Kampókéz. Mb. színes amerikai horror film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. Sátoraljaújhely: Fehér sivatag. Színes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6, 8 órakor. Mezőkövesd: London megöl engem. Színes angol filmdráma. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. Tiszaiy város: Egy asszony illata. Színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f.8 órakor. A műsor-változtatás jogát fenntartjuk! Rádió KOSSUTH: — 4.30: Reggeli krónika. — 8.10: Törvény- könyv. — 8.20: Műsorismertetés, programajánlat. — 8.40: Napközben. - 11.00: Hírek, időjárás. -11.05: Cigány- félóra. - 11.35: Rókacsárda. Ágh István regénye folytatásokban. —12.00: Déli krónika. —12.30: Ki nyer ma?- 12.40: Falurádió. —12.50: Külpolitikai figyelő. —13.00: Hírek, időjárás. -13.05: Vendég a háznál. -13.15: Barry Tuckwell Jerome Kern-múveket játszik. -13.27: Közönségszolgálat. - 13.30: Keménység hangja. - 14.00: Hírek, időjárás. - 14.05: Klasszikusok mindenkinek.- 14.55: Első közlés. - 15.00: Hírek, időjárás. - 15.05: Kerengő. -15.35: Hitélet és történelem. -15.55: Cégér.- 16.00; Délutáni krónika. - 16.10: Mindennapi gazdaság. —16.20: Zenefórum. —17.00: Hírek, időjárás, útközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Es• ti krónika. - 18.30: Ráadás. - 19.00: Hírek, időjárás.- 19.05: Sportvilág. — 19.25: Műsorismertetés. —19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Szárnyas ajtó. — 20.00: ■ Hírek, időjárás. - 20.05: Népdalfeldolgozások. - 20.30: Határok nélkül. - 21.00: Hírek, időjárás. - 21.05: Parlamenti ütköző. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Ad hoc bizottság. - 23.00: Hírek, időjárás. - 23.05: Kis éji zene. - 24.00: Hírek, időjárás. - 0.10: Himnusz. URH- n: - 6.55: Körzeti információs magazinok. - 16.00: Az Amerika Hangja magyar műsora. - 18.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. —19.00: Román nyelvű nemzetiségi műsor. —19.30: Német nyelvű nemzetiségi műsor. - 20.00: Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. - 20.30: Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. - 23.00: A BBC késő esti magyar műsora. - 23.45: A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak. PETŐFI: - 4.30: Hírek, időjárás. - 4.33: Hajnali kalendárium. - 6.03: Reggeli csúcs. - 7.40: Zöld reggel. - 8.00: Műsorajánlat. - 8.05: Slágerfilmek - filmslágerek. - 8.50: Helykereső. - 9.00: Hírek, időjárás. - 9.03: Zöld telefon. — 9.10: Zene-szó. -10.55: Gordiusz plusz. -11.00: Hírek, időjárás. —11.03: Családi persely. — 11.18: Nótakívánságműsor. - 13.00: Hírpercek. - 13.08: Műsorajánlat. - 13.10: Mit üzen a Rádió? - 13.35: Dalaim. -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. -14.00: Péntektől péntekig. —17.00: Hírek, időjárás. — 17.03: Músoraján- lat. -17.05: Kölyökrádió. -17.32: Ziccer. -18.30: Éj-félig per. - 19.00: Hírek, időjárás. - 19.03: Műsorajánlat. - 19.05: Ritmus "93. -19.35: A családban marad!- 20.00: Bravó! - 20.30: Fűtói fáig. - 21.00: Hírpercek.- 21.10: Rádiószínház. Hungária szuperkvíz. - 21.54: Debreceni Jazz Napok ”92. - 23.00: Hírek, időjárás. ^ 23.03: Sporthíradó. - 23.10: Máról holnapra. - 0.15: Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat. Miskolci Rádió 5.55-7.00 az 1.116 KHz-es középhullámon Műsorismertetés - Gazdanapok Szerencsen - Milyen eredményeket mutathat fel a B.-A.-Z. Megyei Ökológiai Intézet. 7.00- 9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 MHz-es URH és a középhullámon. Országos kéményseprő napok kezdődnek - Jótékonysági koncert - Oknyomozó riport egy tragédia nyomán - Közlekedési magazin. Szerkesztő: Szemes István. Reklám. Szerkesztő: Macs Ildikó. 16.00- 18.00 A Miskolci Stúdió kereskedelmi-informáci- ós-zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. Televízió Tv 1: - 5.40: Falutévé. - 6.00: A Reggel. - 8.30: Közjáték. - 8.35-12.05: Napközi. - 9.00: Szomszédok. Te- leregény. - 9.50: Lottósorsolás. - 10.00: Dallas. Amerikai filmsorozat. - 10.50: Játék. - 11.05: Sorstársak. -11.20: Segítség! - 12.00: Hírek. -12.05: Képújság. - 15.00:01<fjuk meg... —16.00: Délutáni egyenleg. —16.10: Évgyűrűk. - 16.40: Képújság. -16.45: Nemzetközi kajak-kenu verseny. -17.15: Esti mese. - 17.45: Pénzvilág. - 18.00: Ablak. - 18.55: „Maradjatok meg szerete- temben!... - 19.Ő0: Micimackó-klub. - 19.45: A nélkülözhetetlen óserdó. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. - 20.40: Dallas. Amerikai filmsorozat. - 21.35: Panoráma. - 22.40: Industria '93. - 22.45: Tvl-filmutazás. Izraelben jártunk. - 23.00: Kupadöntő. - 0.50: Galileai melódiák. -1.10: Híradó. -1.20: BBC-hiradó. Tv 2: - 6.00-9.00: Nap-kelte. - 15.35: Cigánykerék. - 16.06: Gyerekeknek. -16.30: Calyp-show. -17.00: Híradó. -17.10: Nagylátószög. -18.00: Híradó. -18.10: Regionális híradó. Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Szombathely. -18.30: Produkció! -19.00: Orbán Balázs nyomában. - 19.53: Industria '93. - 20.00: Ideális család. - 21.05: Kecskeméti animációs filmek. - 21.23: „Ilyen az élet”. - 22.00: Esti egyenleg. - 22.25: Napzárta előtt... - 22.45: A férfi, aki tetszik... Nekünk. A külföldi és műholdas adások részletes műsorát a heti TV-Pluszban olvashatják.