Észak-Magyarország, 1993. május (49. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-15 / 112. szám

1993. Május 15., Szombat

14 ESZAK-Magyarország

Interjú

Nemzeti értékeket védő gazdaságpolitika

Miskolc (ÉM) — A közelmúltban szerkesztőségünkbe látogattak a Nemzeti Demokrata Szövetség (NDSZ) vezetői. Közöttük Gidai Erzsébet is, a szövetség választmányi tagja, ügyvivő, a Társadalomtudományi Kutatóintézet igazgatója. Vele beszélgettünk az NDSZ gazdaságpolitikai elképzeléseiről :- Ellentétben a mai, liberálisnak nevezett úttal, szövetségünk gazdaságpolitikai programja nemzeti utas gazdaságpolitikai koncepció - mondja Gidai Erzsébet. Ami any- nyit jelent, hogy a vagyont felélő, garázda módon gazdálkodó, a tőkét külföldre áramoltató gazdaságpolitikával, szembe állítunk egy; a nemzeti értékeket védő, vagyont kímélő programot. Amely a belső keresleti piacot élénkítő, vállalkozásbarát politika, de ugyanakkor a szociális konfliktusokat is megkísérli leépíteni.- A kidolgozott elképzelés szerint melyek a megvalósítás legfontosabb lépései?- Először is újra kell gondolni az egész tulajdonreformot. Tehát a sokat vitatott társasági-, átalakulási törvényből adódóan a privatizáció nagyon gyors felülvizsgálatra szorul és ahol jelentős volt a visszaélés, korrupció ott törvényes úton rendezni kell a problémát. Ez - mint említettem - a kiindulási pont, ezt követően pedig egyfajta vegyes tulajdonú megoldást vállalunk fel. Vagyis térségenként a legracionálisabban működtethető tulajdont kell „megtartani” legyen az magánkézben, vagy köztulajdonban.

A tulajdonlás kérdésköréhez tartozik az ugyancsak vitákat kavaró külföldi tőke beáramlás. Az egyik oldalon, mivel szegény ország vagyunk ösztönözni kell a tőke bejövetelét, a másik oldalon viszont alacsony á- ron történő vagyonkiárusítás megy végbe. Ezt lehet szépíteni, ideologizálni, ám a tények magukért beszélnek. Még akkor is, ha arányaiban nem olyan mennyiségű külföldi tőke jött be, mint amennyit szerettünk volna. De meg kell nézni azokat az ágazatokat amelyeket a külföldi befektetők megkaparintottak maguknak. Kiderül, hogy lényegében a legversenyképesebb területekre tették rá a kezüket. Ebből adódóan óriási károkat okoznak a belső vagyonnak, többek között a korszerűsítést, illetve a „kitörési” pontok erősítését illetően. Ez véleményünk szerint - például az élelmiszeriparban - később a hazai élelmiszer ellátás gondjait is okozza majd.

A feszültségi pont az, hogy nem egy stratégiában gondolkodó, modernizációt, korszerűsítést elősegítő, hanem az adott kedvezmény időszakkal élő külföldi tőke jön be. A másik dolog, hogy nem is annyira a termelésre koncentrálnak, hanem inkább a saját termékekre, így a mi - korábban versenyképes - termékeinknek még a lehetőségét is megszüntetik. Versenyképtelenné teszik az ágazatokat, tulajdonképen áruházzá alakítják át az országot. Hosszú távon ez nagyon nagy ár.- Igen, de ahogy ön is említette, Magyarország tőkeszegény, így tudomásul kell vennünk ezt a helyzetet.- Van tőkéje, vagy nincs tőkéje az országnak, ez megint egy gyakori vitaalap. Magyarországon még most is - amikor óriásiak a veszteségek a durva vagyonszétzilálás miatt - elegendő pénz van. Csak az a gond, hogy a bankokban levő pénzmennyiséget nem mobilizálják, nem működtetik. Nézzük csak meg, eddig minden évben 25, 28, 30 százalékkal növekedett a bankokban elhelyezett pénzállomány. Mégpedig azért, mert spekulációs céllal dolgoztak, a kamatrészre játszottak rá. Ez következett az érvényesülő gazdaságpolitikából.

Ez ellen a NDSZ programja kimondja többek között ennek a tőkének a működésbe hozatalát. Ehhez párosul a vállalkozók támogatása, adó- és egyéb kedvezményekkel valamint a munkahelyteremtés ösztönzésével. Ha, a már említett pénzmennyiséget a fejlesztés érdekében működésbe hoznánk - állami koordinálással - akkor lényegében a regionális különbségeket is enyhíteni tudnánk.

Nem hiszek abban - programon kívül sem -, hogy ezek a segélyek, meg a rásegítő kis pénzek gazdasági fellendülést hozhatnak a rendkívül elmaradt területeken. Sajnos éppen ellenkezőleg. Mivel nem megy végbe egy gazdasági átalakulás, nem rendeződnek ezek a folyamatok, a támogatások tovább fokozzák a vagyon felélését. Ezzel pedig nem lehet a gazdaságot „megváltani”. Ugyancsak összefügg a regionális kérdésekkel is, a nemzetközi és belső eladósodás. Közismert, hogy ez a kormányzat hatalmas adósságállománnyal létezik, sőt tovább gyarapítja azt. A koncepció a régi: nevezetesen, hogy a fizetőképesség minden áron való megőrzése lévén törleszteni kell a külső adósságot. Ugyanez vonatkozik a belső a- dósságra is. Egy gazdaságilag tönkrement, leépült ország számára ez végrehajthatatlan.

Talán szóhoz juthat a szakértelem is

Beszélgetés Szilágyi Adolffal, az Agrárszövetség megyei elnökével

Szarvas Dezső

Miskolc (ÉM) — Csend van a falvakban. A csalódottság, a várakozás, a töprengés csendje. És van min töprengeni. A széteső téesze- ken, a munkanélküliségen, azon, mit hozhat a jövő azoknak, akik a közösben maradtak, s azoknak, akik az egyéni gazdálkodást választották. Sokezer hektár föld maradt parlagon, s ahol vetettek, egyáltalán nem biztos, hogy aratnak is majd. S ha aratnak, nem tudni, kinek. Válságban van egy nemrégen még jól működő ágazat. Az irányításban cserélik a vezetőket. Miniszter minisztert, államtitkár államtitkárt követ a bársony székben. Múltról, jelenről, a személy- cserékről beszélgettünk Szilágyi Adolffal, az agrárszövetség megyei elnökével, aki mellesleg már sok éve a bor- sodsziráki termelőszövetkezet elnökhelyettese,így mindenekelőtt szakember és nem politikus.

Kaotikus állapot

• Nincsenek illúzióim. Nemrégiben megszólalt a Falurádióban az államtitkár úr, s úgy vélem, némi remény van rá, hogy végre a józan ész, és a szakmai szempontok is szóhoz juthatnak a mezőgazdaság kaotikus és koncepció nélküli irányításában, és visszavonul a politika. Ha ez nem következik be, nincs sok esélyünk, mert Magyarországon a válságból való kilábalás talán egyetlen lehetősége a jól működő mezőgazdaság. Ám az elmúlt két év ebben az ágazatban több kárt okozott, mint a tatárdúlás annak idején. Nem csak elvesztettük a világ élvonalában elért tiszteletreméltó helyünket, de még a lehetőségét is szétverték annak, hogy újra számottevő tényezővé váljunk.

□ Mi okozta mindezt?

• Az, hogy a mezőgazdaságban, illetve a felső irányításban a politika vette át a vezető szerepet és háttérbe szorult a szakértelem. Most már látható, hogy a koalíció agrárpolitikája megbukott. Ez önmagában még a kisebbik baj lenne, de a bukás árát a fogyasztók széles tábora fizeti meg. Ez a bukás benne van a mind magasabbra emelkedő élelmiszer árakban. De a leginkább érdekeltek, a termelők is duplán fizetik a számlát. Egyrészt, mint fogyasztók ők is magasabb áron vásárolnak, másrészt, mint termelők, az alacsony és bizonytalan felvásárlási árakkal tönkremennek. Nincs termelési biztonság. Enélkül pedig mind a kisüzemi, mind a nagyüzemi termelés jövője is kétséges. A termelők zöme felélte tartalékait, családjának megélhetése életkörülményeinek rovására folytatta a termelést. A nagyüzemekben folyik a kényszerű vagyonfelélés, hiszen nemhogy haszon nincs a termelésen, de még a költségek sem térülnek meg.

□ Mi lenne a megoldás?

• Addig, amíg nem lesz egyértelmű, hogy a mezőgazdaságba érdemes lesz befektetni, nem várható fellendülés. Az pedig különösen riasztó a befektetők számára, hogy a szigorú gazdasági folyamatokba politikai indulatokkal avatkoznak be. Mostanában már sorozatosan és egyre durvábban. Nem kellett volna szétverni a régi kereteket, amíg az új, a magántulajdonra alapozott termelés feltételei nem teremtődtek meg.

Visszaesett a fogyasztás

□ lgaz-e a politikusok szájából gyakorta hangoztatott állítás, hogy minden problémát a keleti piac összeomlása okozott?

• Ez utóbbira a válasz egyértelmű. Nem. A magyar mezőgazdaságot leginkább a belső piac szűkülése és részben elvesztése sújtja. Ennek nem az az oka, hogy a magyar lakosság ne fogyasztana szívesen több húst, tejet, sajtot, zöldséget, de hát lassan a minimális fogyasztást sem képes megfizetni. A hazai fogyasztás több mint 30 százaSzilágyi Adolf: „A rendszervái' tás árat a parasztság fizeti"

lékkai esett vissza és ez a fő gond. A másik oldalról sem a piaci problémák, az áruk elhelyezése okoz gondot. A közös piaci tárgyalások feltételeit, részleteit még ma is titkosan kezelik, pedig ezek a feltételek döntőek lennének a következő évek termelése szempontjából. Erre fel kell ugyanis készülniük a gazdálkodóknak. Mert jelenleg a közös piac, az Európai Közösség szigorú verseny- szabályainak úgy teszik ki a termelőket, hogy azok a feltételeit sem ismerik a versenynek, nem is szólva arról, hogy nálunk a pénzügyi, technikai háttér eddig is rosszabb volt, most pedig már teljesen bizonytalan, sőt összeomlóban van ez is. Ezért - sajnos - már nem az a legnagyobb gondunk, hogy hol adjuk el a fölösleges élelmiszereket és mennyiért. Ellenkezőleg! Eljutottunk oda, hogy azt kell számolnunk, honnan tudunk beszerezni olcsóbban. A húsimport után már a tej, sőt a búza importjára is rákényszerültünk, s csaknem kétszer annyit fizetünk az import búzáért, mint amennyiért a magyar búzát eladtuk.

Más fölözi a hasznot

□ Beszéljünk az EK kvótákról... • Magyarország az ezredforduló végéig csökkenő, de a korábbinál 10 százalékkal magasabb export kvótákat harcolt ki. Csakhogy most nem hogy többet, annyit sem tudunk exportálni, mint korábban. Ezért nem tudunk élni a lehetőséggel. A keleti piacok nem vesznek el tulajdonképpen, de a magyar áruk osztrák,'holland és dán kereskedőkön keresztül jutnak oda, természetesen 30 százalék körüli jövedelem lefölözés árán. Az áruk viszont közvetlenül

ugyanúgy mennek Záhonyon keresztül, mint korábban.

□ Mi. várható az új törvénymódosításoktól?

• Az már eleve szomorú, hogy egy törvényt ennyiszer, ilyen sokszor kell módosítani. Ha szakembereket hallgattak volna meg az eredeti törvénytervezet alkotásakor, nem kellene módosítani.

Ám a szakértelmet „bolsevista trükknek” minősítették. A politikai előítéletek erősebbnek bizonyultak, a parlament pedig asz- szisztált.

□ A törvénymódosítások jogbizonytalanságot sugallnak. Meddig tartható ez az állapot?

• A napokban az új államtitkár úr a működőképességet és a termelésbiztonságot hangsúlyozta. Igazán ideje, hogy erre rájöttek, valamint arra is, hogy a mezőgazdaság nem tud átállni egy új struktúrára máról holnapra. Ez a realitás. De ennek felismerése már nem változtat azon, hogy az államtitkár úr elődje csupán átmenetinek, sőt időben is csak rövid távúnak mondotta az átalakult szövetkezeteket is mint termelőegységeket. Mindez természetesen nem hatott megnyugtatóan azoknak a százezreknek, akik eddig a szövetkezetben találtak munkát, s ha szerényen is, de biztonságosan megéltek. A mostani bizonytalan állapot tarthatatlan, mert főként a támasz nélküli, idős embereket sújtja a szövetkezetek által korábban biztosított szociális juttatások és a háztáji elvesztése.

Hol van már a biztonság?

□ Biztonság, megélhetés. Az előbbi illúziónak tűnik, a megéletés pedig százezrek számára egyre nehezebb. Például a mezőgazdaságban.

• Korábban erre az ágazatra, mint húzó ágazatra építhettünk volna, de az elmúlt két esztendő talán ezt zilálta szét leginkább. A parasztság nagy része nem ezt várta. Most ismerik fel, hogy tévútra, a bizonytalanság útjára vezették őket a politikusok. A parasztság nagy többsége nem képes önálló gazdálkodásra, vagy pedig, ha gazdálkodik, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Az eddigi szerény jövedelem is bizonytalanná válik, s megszűnik az a szociális biztonság is, amit eddig a szövetkezetek nyújtottak. A nemzetgazdaságban is súlyos gondok várhatók, hiszen a mezőgazdaság nettó exportja 2 milliárd dollár körüli volt évente, ami fedezte az adósságszolgálat terheit. Az export most minimálisra csökkent, sőt élelmiszer importra szorulunk, amiért dollárral kell fizetni. A mezőgazdaság a most zajló folyamatok eredményeként nem az áhított európai színvonalra emelkedik, hanem a nyomor, a küszködés szintjére süllyed. Mai politikusaink az agrártörténet legsötétebb lapjait írják. Biztos

vagyok abban, hogy a választók felteszik majd a honatyáknak a kérdést: ki, kik ezért a felelősek? Miért szavaztak meg olyan törvényeket, amelyek a mezőgazdaság katasztrófájához vezettek. A kárpótlás, a tulajdonváltás ugyanis megoldható lett volna a katasztrofális következmények mellőzésével is, ha nem szűk politikai pártérdekek, hanem szakmai realitások alapján hajtják végre. Még azt sem lehet mondani, hogy nem akadt, aki figyelmeztessen! Az agrárszövetség eredeti programjában és később több alkalommal is előterjesztett javaslatában igyekezett megkímélni az országot, de javaslatait mellőzték. A kárpótlásra az általunk kidolgozott program szerint egyszerűbben, kevesebb bürokráciával, készpénzben térítve, sorban állások és küldözgetések nélkül is lett volna megoldás. Úgy, hogy közben a mezőgazdaság működőképessége is megmaradt volna. Azok, akik most a mezőgazdaságban dolgoznak, érzik, hogy ez a kormány kihasználta őket politikai céljaira, de sorsukkal, jövőjükkel nem törődik. Senki nem beszél nekik arról, hogy mint önálló gazdálkodók mire számíthatnak, senki nem garantálja, hogy átveszik-e és milyen áron veszik át termékeiket. Nem beszélnek arról, hogy adóik, és a növekvő gazdálkodási költségeik mellett milyen további terheik lesznek, ha például nyugdíjat is szeretnének, vagy ingyenes orvosi ellátásban szeretnének részesülni. Ez utóbbi már ma is a legalacsonyabb szinten, havonta 4380 forint havi befizetést jelent, egy évben pedig több mint 50 ezer forintot. Lesz- e ennyi jövedelmük? Nem beszélnek arról, hogy a szövetkezeti üzletrészek, a visszakapott, vagy kárpótlás útján megszerzett földtulajdonok után mennyi illetéket kell megfizetni generációként. Ez milliárdokkal sújtja majd a mező- gazdaságból élőket, s könnyen lehet, hogy rájuk, mint tulajdonnal rendelkezőkre a legminimálisabb szociális juttatás sem terjed majd ki.

Nemcsak lehetőség, de pénz is kell

így valójában ők fizetik meg a rendszerváltást. Nem arról van szó, hogy a nagyüzemi gazdálkodási formát konzerválni kell, hanem arról, hogy a vállalkozásra, a farmergazdálkodásra áttérni szándékozókat fel kell világosítani a lehetőségekről, és biztosítani kell számukra a gazdálkodáshoz szükséges pénzügyi hátteret. A sok ígérgetés ellenére nem jutnak hitelhez a termelők, s ha kapnak is hitelt, azt olyan magas kamattal, amit a mezőgazdasági termelés nem visel el. A csalódott parasztság már nem bízik a politikusok ígéreteiben.

Vz idős emberek szenvednek a leginkább szükséget Fotók: Szarvas Dezső