Észak-Magyarország, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
1993. Április 1., Csütörtök--------------------Zemplén Tájain É SZAK-Magyarország 5 Hollóháza bemutatja... Sváb falu a hegyek ölében Hollóháza (ÉM - BSZL) — Április 3-tól 12-ig Budapesten mutatja be termékeit a Hollóházi Porcelángyár Rt. A kiállítás a Stefánia Galériában tekinthető meg (Magyar Honvédség Művelődési Háza, Budapest, XIV., Stefánia u. 34.). A kiállítás ideje alatt szakmai programokat is szervez a gyár vezetése. A hollóházi ma az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező manufaktúrája, hiszen a mai gyár területén 1777-ben alapították az üveghutát, majd 1831-től működött itt a kerámiagyár. A mai porcelángyár azon korai alapítású európai porcelán manufaktúrák egyike, amelynek rangját a kézi formázás, kézi festés és a hagyomány tisztelete biztosítja. E tradíciókra támaszkodva nyújt új alkotásokat ma a gyár, melynek termékszerkezete igen változatos: formában és dekorációban gazdag étkészletek mellett díszmű vek, aj ándéktárgyak és figurális termékek gyártása folyamatosan történik a funkció és az egyéni „hollóházi karakter” megőrzésével. Kézifestés A fekete bodza Olaszliszka (ÉM - BSZL) — Szépen fakad az olaszliszkai határban a bodzafa. Megyénkben talán egyedül itt látható telepített ültetvény formájában. A környezetét romboló emberiség mára már ezt is megérte, hogy lassan e vadon is régebben igen gyakori fát - telepíteni kell. Kell, mert igen sok jó dologra lehet felhasználni. Már a kőkorszak végén is szedték- gyűjtötték és használták gyümölcsét. A régi népek - elsősorban az északiak - különös tulajdonságokkal ruházták fel a hódító illatú virágát. S nem különös, hogy bokra alatt szinte semmi sem nő? Úgy tartották, a ház és a majorság jó szelleme lakik a bodzabokorban. A lettek sört és kenyeret kínálnak a bodzában lakó szellemnek. Nálunk őshonos, szinte mindenütt megélne, ha hagynánk. Bizonyára ismerős lila színű bogyótermése. A virág és a bogyó is fogyasztható. Szörp, bor, savanyúság, ecet, lekvár készíthető belőle. Virágját sütve is (!) fogyaszthatjuk. Dzsemnek, szörpnek, bornak csak az érett bogyót használjuk fel. Jól keverhető almával, birssel, szilvával, körtével. Itt a lisz- kaiak színező anyagként értékesítik termését a piacon. A bogyókat felhasználás előtt magtalaní- tani kell, mert hányingerrel, görccsel járó enyhe mérgezést okozhatnak. Ahány ház, annyi pince. A legrégebbi pince az 1840-es években készült. Hercegkút (ÉM - I.S.) — Az elmúlt évben a zempléni hegyek ölében fekvő kicsiny sváb település, Hercegkút egycsapásra híres lett, ámbátor erről kevesen tudnak, kevesen hallottak. A falu 248 házából 185-be bekötötték a telefont, és ha még azt is figyelembe vesszük, hogy 26 ház üresen áll, egészen elképesztő a statisztika: a telefonnal való ellátottság 85 százalékos. Ez pedig egyedülálló az országban. Igaz, még csak Sárospatakon keresztül tudnak érintkezni a külvilággal, de az új telefonkönyv állításával ellentétben éjjel és nappal egyaránt, és ígéretük van arra, hogy vagy ez év végén, de legkésőbb jövőre a crossbar rendszerbe is bekötik a települést. Hercegkút polgármestere Hoffmann János - aki megelőzően nyolc évig volt tanácselnök - azt mondja: - Ha ebben az évben sikerül elkezdeni a szennyvíz-vezeték építését, akkor valóban kijelenthetjük: községünk komfortosítva lett. Az persze, hogy Hercegkút idejutott, idejut, tulajdonképpen az itt élők mentalitásának köszönhető. A német ajkúak hármas jelszava: dolgozni, imádkozni, szórakozni - és ezt génjeikben hordozzák. A szorgalom nyilvánvalóan tehe- tősséggel is párosul, szép házak, rendezett porták, napközben egyetlen dologtal an emberrel sem találkozni. A falu egyetlen italboltja déli 12 órakor nyit, sör alig, kóla, üdítő annál több fogy, igaz, a házaknál majd mindenkinek saját bora van. Ahány ház, annyi pince. A pincesor igazi ritkaság, a legrégebbi az 1840-es években épült, de mostanság is vájnak a tufákba. A német nem panaszkodik, bízik, ám a szőlőben a bizalom lassan fogyóban.- Két éve nem megy a bor, ezt az évet még elvisszük, ám ha utána sem történik gyökeres változás, lehet, nem bírjuk tovább - kesereg a polgármester, aki azért még hozzáteszi: - Egyetlen tőkét sem vágtunk ki, a szőlő, annak szere- tete összenőtt Hercegkúttal... Pince, bank, tőke... A pince tele, a tőke terem, a bank - semmi. Mi úgy vagyunk vele: ami nem megy, azzal kell foglalkozni-.^ Előbb- utóbb bejön. Csak a szőlő... Nem lett volna szabad olyan hirtelen elzárni a keleti csapot. A sváb település a hatvanas évek elejéig még igencsak zárt közösséget alkotott, ide „betörni”, itt letelepedni, itt megszokni idegennek nehéz volt, és bár már sokkal nyitottabbak, de most is nehéz. Aki ide beházasodik, vagy beáll a sorba, vagy elköltözik. Más variáns nincs. Az állandó strapát kevesen bírják. Az itteniek a nap minden óráját dologgal töltik, a nyári időszámításnak köszönhető plusz egy órát is ajándéknak tartják, amit természetesen illik kihasználni. A kétszáznyolcvan eljáró - Sátoraljaújhely, Sárospatak ad munkát - gyári munkája után még míveli a főidet, de a- Nyolcszázharminc lelket számlál a falu - magyarázza a polgár- mester -, hatvannégyen vannak munka nélkül. Valamennyien szakképzettek, nálunk mindenki tanult, tanul - teszi hozzá nem kis büszkeséggel. - Talán ezért is jut kevesebb idő a fiataloknak a főidre... Statisztikák bizonyítják: Hercegkút - újuk most már le német nevét is: Trautsohndorf - öregszik és fogy. Bizonyság erre a 26 üres ház (amelyek egyébként lakható állapotúak), és az is, hogy az elmúlt évben a 10 születésre 23 halálozás jutott. Ebben az évben hatan már meghaltak, és várhatóan csak öt gyermek születik. 1990-ben hat ház épült, 91-ben kettő, tavaly már csak egy. És idén is talán ennyi. Egyébiránt a komfortosítással épp az a céljuk, hogy az esetleges idetelepülök Természetesen számítanak a lakosságra is, a kalkuláció szerint portánként 50 ezer forintot kellene leszurkolni, ami, ha figyelembe vesszük az elmúlt évi önerős telefonos beruházás 45 ezer forintos költségét - bizony nem kis tétel. A polgármester azért bizton állítja: ennek ellenére összejön a pénz, az itteniek áldoznak falujukért. A település ez évi költségvetése 24 millió forint. Elfogadása nem okozott különösebb nehézséget, a hét tagú, függetlenekből álló képviselőtestület egyként tartja céljának a falu boldogulását, itt pártharcok nem keserítik meg sem a polgármester, sem a falu életét. A pénz zömét egyébként az intézmények fenntartása emészti fel, alsó tagozatos általános iskolájuk, óvodájuk, kultúrházuk van. A főutcán... Takaros porták, módos házak a faluban kedvező körülmények közé kerüljenek. A szemétszállítás megoldott, vezetékes ivóvíz, telefon van, és vélhetően lesz szennyvíz-vezeték is. Ez különben égetően szükséges, hiszen a falu fekvéséből adódóan a mostani szennyvíz elhelyezés az ivóvíz-bázist veszélyeztetheti. A baj csak a szennyvíz elvezetésével kerülhető el, költségvetésükből is tartalékolnak erre pénzt, de a beruházáshoz a legnagyobb tételt pályázat útján kísérlik elérni. A német hagyományokat a méltón híres pávakör és a tánccsoport is ápolja. A pávakör asszonyai, férfiai a közelgő virágvasámapon passiójátékot mutatnak be a templomban. A gyerekek természetesen egészen kis koruktól tanulják a német nyelvet, vallván a régi mondást: nyelvében él a nemzet, bár a hercegkútiak német ajkú magyaroknak tartják magukat. Ok itt voltak, vannak és lesznek otthon. Trautsohndorfon, Hercegkúton. Radványi fák alatt Bekecsi Szabó László Nem tudja szétbontani a ködöt ez a kora tavaszi nap. A zempléni hegyek pedig szüntelenül ontják párájukat, s a fák föld felé nyúló ágairól nagy koppanással esik egy-egy vízcsepp a tavalyi levelekre. Jó itt ez a csend, ahol keresve keresem negyven éve idehúzó emlékeimet. Azt mondják, át akarják alakítani az egész szanatóriumot. Sok minden volt ez már azóta, nekem csak szanatórium marad. Körüljárom az épületeket, ki tudja, mi marad meg, mit építenek át, mit bontanak el. Azt az oszlopot keresem, ahol lefotog- rafáltak egy labdával kezemben, egy másik fényképen meg a hogyishívják Gyöngyikével állunk hatévesen. A parkban a négyágú tölgyfát keresem, amelynek két hatalmas hosszú ágán, mint valami kinyújtott emberkezeken csüngtünk-hintáztunk mi a kimondva, kimondatlanul is halálra ítélt tüdőbajos gyerekek. Ennek az öreg fának a negyven év szinte semmi. Két földig érő karja ma is itt várja a gyerekeket, felkínálja a hintapalintát. A radványi erdőben keresném a málnásat, ahonnan egyszer a szanatóriumba hoztak egy asszonyt, láttuk, hogy tiszta vér, s nekünk azt mondták, a medve megtámadta. így volt-e, vagy csak azért ijesztgettek a medvével, hogy el ne szökjünk, mert mi is így járhatunk - ma sem tudom, s már nem is fogom megtudni soha. Szép itt még akkor is, ha minden fájdalmak fájdalmára gondolok, amikor télen odavit- tek, amikor otthagytak és a világ legfeleslegesebb teremtményének hittem magam, amikor szabályosan verték belém a sárga- répafózeléket, amikor pokrócba bugyolálva kiraktak ágyastól a hóra napozni. Atszíjaz- ták a pokrócot is, hogy ki ne szabaduljak belőle. Bizonyára így kellett és valószínű, hogy senki nem tudta velem megértetni, hogy mit, miért tesznek velem és persze a többiekkel is. Itt e kora tavaszi hatalmas fa alatt mégis hálás vagyok gondozóknak, erdei tisztásnak, még az épületeknek is. Fél évet közöttük, bennük éltem. Köd akkor is volt, mint most, csend is, meg esőcseppek is. És a múló világban mérhetetlen magány. Mint most itt, a vizes, nehéz pádon. Akkor bezárva, el- rekesztve a világtól, a megszokott égrenyíló, frissen mázolt földes „padlójától” a sima falvédőpapírtól, attól, amit nagy jóindulattal nevezhettünk csak otthonunknak. A világgal az összekötő kapocs, vagy a köldökzsinór a szanatórium gondozója, szakácsa, orvosa volt, no meg a kisvasúton ritkán érkező látogató. Hétközben fák alá, bokrok mögé bújtunk, vagy ágyunk sarkában a csontszínű falhoz dugtuk a fejünket. Hányán gyógyultunk meg, hányán járunk így vissza emlékezni, nem tudom. Sétál itt rajtam kívül más is, talán ő is múltjának egy darabját keresi. Mert később voltak itt „szívesek” is és még azután is ki tudja kik jártak ide. És hogy ezután járnak- e majd ki tudja... A környezet ez a csoda szinte kézenfogva vezeti az embert az értelmes hasznosításra. Zemplénnek ez a csücske nem csak testi, de lelki menedék is. Oázis a mindennapok zajában, az eszeveszett iram közben egy pihenő, egy landoló pálya. E tébolyult századvégben egy szusszanásiíyi szünet. Akik évtizedenként vissza-visszatérünk, hogy leüljünk a fák alatti padokra, akik hálát érzünk és közben emlékeinkben arcok jelennek meg, mint ábrándos filmekben szokás, akik egy ágat, egy labdát, egy követ keresnek a múltból, itt föltöltődhetünk a magányos fák ritkán koppanó vízcseppjeiben, mint a jövendőmondó kristálygömbjében választ kapunk a visszahívó hangra. Észre sem veszem, hogy versfoszlányokat mormolok, s az idegennek az én magányos viselkedésem tetszik furcsának... Arad a Bodrog Bodrogolaszi (ÉM) — Bár a Bodrog vízszintje alaposan megemelkedett, a folyón hétszer, nyolcszor annyi víz folyik le mint két-három héttel ezelőtt, de az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság még nem rendelt el árvízvédelmi készültséget.
