Észak-Magyarország, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
1993. Aphilis 10., Szombat E SZAK-MagYARORSZÁG 7 Ém-Hétvége/Költészet Napja Serfőző Simon Akire büszke lehet Szabó Lőrinc városában, a hemzsegő hangyasereg jött- mentektől ellepett Miskolcon, költő-szülöttéről évtizedekig csend hallatszott. Nyilvánosan nem mert érte kiállni a szó, nehogy megkeserülje, s igaza volt! Nem maradt volna annyiban, hiszen mindenfele a harsány hitelteleség hangoskodott. A robot-rohamra vezényelt várost a félrevezetettség parancsnokolta. S az okos meggondoltságnak, csak ha megalkudott, volt maradása. A józanság jobban tette, ha leitta magát, a bódultságtól ne lássa amit lát. A tájon hogyan is verhetett volna tábort a kalibáni lázadás? Az értelmiségét értéktelenné leíró időben Szabó Lőrinc hogyan is válhatott volna hasznos akarattá? Ha az országban egy-egy félre-helyen, itt utcákszerte fújták koromjukat az égimeszelő kémények, mintha csak azért, hogy a hírét is kifüstöljék. S hogy nem sikerült, nem a füstön múlott. Hiszen ha súgva, suttyomban is, a neve előbb-utóbb csak kibukott a szájakból - eke után kő a barázdákból. Pedig már a szülőházát is eldózerolták! A kapuk elé kicsapott utcákról, hámlott házakból, kunkori kalyibákból a panelek emeleteire felköltözött város megérezte: szüksége van rá. Akire büszke lehet, s fölnézhet - fa tetejéből égre az ág! És csivitelni kezdett a Nyitnikék - a versek szinte már magukat mondták! S ha a halál messzeségén túl, sokára is, Miskolc tekintete meglelte kóbor fiát. (Elhangzott Miskolcon a Szabó Lőrinc szavalóverseny megnyitójaként) Bevezető sorok egy Sinka-esthez Tudjuk-e már, fölmértük-e, a magyar költészetben ki volt Sinka István? Az irodalomból való kiátkozása, évtizedes kitiltottsága, fél-nyilvánossága, szóra se érdemesítése után rádöbbentünk-e nagyságára? Költészete páratlan értékére fölfigyeltünk-e? Amire én magam is, mintha a világvégi bozótosok sötétjében megmoccanó neszre, jóval a harmincadik évemen túl kaptam föl a fejem. S roskadtam is egyből magamba, a gondolatba belesötétülve, hogy elterelve róla a figyelmet, évtizedeken át miféle fércművekkel etettek, megrontásunkra miket tálaltak, szolgáltak föl naponta, mivel, s merre vezettek félre (már akiket lehetett persze!) s kábították el mákonnyal a lelkiismeretet: felelősségérzetünket. Ez ínséges, az utakat, céljainkat eltájoló- irányító időben munkássága ismeretére ezért lett volna nagy-nagy szükségünk: a hamis szájúaktól, félrebeszélőktől ne essünk kisértésbe. Segített volna a sorsvállalásban: megórződésünkben. Élete példa lehetett volna a másokért kiállásra, hűségre. Példa ma is! A megpróbáltatásokat kibírni költészete erőt ad mindenkor, segít a szakadék éveken átjutni. G. Nagy llián Igénk a szem Kezdetben vala a Lélek tükre, És a Lélek tükre vala Istennél, ! És a Lélek tükre vala az Isten. így van öröktől. Nyelvünk a Teremtés pásztora: A Teremtudásé. Kalász László Fekete szív az éjszaka s vére nyirkos félelem izzadtsága visszhangos csillogó falú bánya kövül az élő feketeségre hogy dobol dörög ívkamráján kigyúl villám-gyökere ér fut bokrosodik fénylik e fény-út s ömlik ez alvadtvér-világ rám kék fénnyel meszelt fák és házak rémült emberek némán állnak valami torz istenítélet készül létünknek vetni véget? kezemmel védekeznék s döföm mellembe fejem tarkóm ívelem millió csigolyám nő hirtelen s elborít mély sötétség-özön újra más fény ostora pattint újra más ér éled meg alszik kapkodom fejem s önutálat ön-gyávaságra tátja számat: nem szólhatok magam szavával nem szólhatok magunk szavával választott fényem nem világít mert itt a másik ott a másik tartalmam célom minden másé másé a bensőm másé a másé s én csak állongok állong minden én csak hallgatok hallgat minden mellettem rémült fák és házak mellettem rémült ember állat aki tud még: segítsen gyorsan mert elmegyek hogy itt se voltam. Jogunk a Jogarba rajzolva, Létünk az anyag mozdulásába írva. Rejtetten bár, Jézus-mentőn Ister partjaihoz visszahúzódva Igénk a Szem: Mert szemmel ad, ki igér. Titkunkért büntetnek minket, Mi nem volt titok valaha. A Nap és a Hold Koronánkon. Jézus anyja Édes Anyánk, Inana. Édes, Ides, Első Anyánk! A szeretet lehet-e bűn? Anyaőrző anyahűség Rejtekezőn, rejtekezőn. Az esztergomi Szentély Csillag-égboltja alatt A Máriára hagyott ország Megmaradt, megmaradt. Aki büntet, nem az Isten! Ki Koronánkon trónol, Nem lehet ellenünk. Ti iHáci inkárt innnßk-nlnftlc A Juhász József Számvetés Amikor már meg mezők virágain a Muhi pusztán gyászénekekben évszázadok óta áhítatát és ha bosszúvágyának hogy utána még meleg maradjon és a szemközti felébresztenéd az őszi gabona lelkesíthet az mit meglibbent vállon vereget mire felfigyel hogy össze nem alatt a tócsák nem soká lépsz közt halottaid cinánvaverekek tudod érteni a kicsattant igét letelepült meg érzed az porladó kövek sérült lelkek szérumát keresed hideg legyen a tél érlelő a nyár falba épült földet hogy éhet érezzen táblái iránt: a fűszál is a szél vagy minden jégeső a seb a láz rántod lépéseid locspocs képeit erdők zengése látomásához hol szemefénve ft ^<btté&%e£ 'Tlafefa Vasy Géza A líra meghal... hányszor olvashattuk, halhattuk ezt, s nem csak a huszadik században. A Nagy Francia Forradalom óta élménye az európai kultúráknak a világ prózaisága, a szépség, a költőiség fenyegetettsége, valóságnak való meg nem felelése. A líra meghal - mondjuk mindegyre, de a líra nem hallgat mireánk. S alighanem mi magunk volnánk a legjobban felháborodva, ha „szót is fogadna” nekünk, s valóban eltűnne. A líra nem halhat meg, mert az emberi személyiség lényegéhez tartozik, s halála az emberiség halálát is jelentené. A világ semmiféle elüzletiesedése, semmiféle elfalanszterizálódása nem tudta eddig megölni a lírát, mert az az ember megnyilatkozási módja. Hogyan ? - kérdezhetnék, hiszen olyan kevés a költős, s még azok száma sem túl nagy, akik igazi versolvasók. A számok valóban azt mutatják, hogy a költészet száműzetett a mindennapokból. Hol van már az a közösség, amely az Iliász énekmondóit hallgatta, hol vannak a trubadúrok, a vándor lantosok és hallgatóik? Vagy hol vannak akár a közelmúltbeli hatvanas évek versmondó estjei telt házak előtti S az öt-tízezer példányban szétkapkodott verseskötetek? Lehetne még folytatni a baljós jeleket. Mégsem teszem, hiszen ezek csupán egy hullámmozgást követnek, s a tenger apálya sem a tengernek magának a megszűnésére utal. S a tenger - a költészet - ott van magában az emberben akkor is, ha ez soha nem tudatosodik benne. A kevéssé iskolázott, de értelmes ember, tehát az emberiség túlnyomó része élete nagy és meghatározó pillanataiban akkor is szembesül a költészettel, ha amúgy nem is igazán olvasó lény. Vajon miért van az, hogy a szerelmes ember verset próbál írni, s ha semmiképpen sem tud, akkor „kölcsönvesz” valahonnan? Miért van az, hogy születéssel és halállal, életörömmel és életbánattal szembesülve, szinte minden katarzist ígérő-követelő helyzetben keressük a költészet támaszát. Mellette a filozófiáét is, a vallásét is, de egyik sem helyettesítheti teljesen a másikat. A költészetre szükség van, mert különben „ ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra?” - ahogy Nagy László megfogalmazta, vagy amint elődje vallotta, József Attila: „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.” S ez nem történhet, és nem is történik meg. Az utóbbi évtized irodalmi élete idehaza ismét telítve volt a líra szerepének csökkenéséről, másodlagosságáról, érdektelenségéről szóló tézisekkel és jóslatokkal. Tessék kézbevenni a mai irodalmi folyóiratokat. Akár csak egyetlen hónap számait. S ha nem prekoncepcióval közelítünk, hanem csupáncsak érdeklődő olvasóként, azaz hagyjuk, hogy hasson ránk a mű, igazi versélményekben lehet részünk. S nem egyben- kettőben, kivételesen, hanem sokban, s hónapról hónapra. S a könyvkiadás és terjesztés mostani nehéz helyzetében egyvalaminek nem csökkent a száma: változatlanul megjelenik évente 70-80 figyelemre és olvasásra érdemes igazi verseskötet, s ha viszonylag alacsony példányszámban, de ezek el is fogynak. A kilencvenes évek régi-újvilágára eddig a líra reagált a legteljesebb esztétikai érvénnyel. Nemcsak a hagyományokhoz, hanem a feladathoz is méltóan. ,Eltern- és ebbe más is belehalt már." (József Attila)
