Észak-Magyarország, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-08 / 82. szám
Jelenidő 1993. Április 8., Csütörtök 14 ÉSZAK-Magyarország---------JEGYZET--------Br ackó István Aligha az a legfontosabb közlés a róla szóló könyvben, hogy többnyire szürkében járt, s sötétszürke nyúlszőr vagy velúrkalapot hordott... Ám ez is hozzátartozik a legendához, színes egyéniségének portréjához. Bayer Róbert, a Mezőkövesdi Gimnázium első igazgatója és a kollégium megalapítója 115 évvel ezelőtt született, s éppen negyven esztendeje, hogy elhunyt. Hosszú út vezetett Mezőkövesdre, de a tanári, nevelői pálya töretlen volt. Tartalmas, gazdag életet élt ebben a „cifra nyomorúságú” városban, emlékét kegyelettel ápolja a hálás utókor. Még életében fáklyának nevezték ezt a nagylo- bogású, páratlan pedagógiai és közösségteremtő érzékkel megáldott embert. A polgármesteri hivatal és a Bayer Róbert nevét viselő középiskolai kollégium által kiadott könyvben olvasható: „A mezőkövesdi gimnázium megszervezője és 25 éven át, 1911-től 1936-ig irányítója, aki egyúttal - munkatársaival -1922- ben megteremtette és felvirágoztatta a gimnáziumhoz tartozó konviktust is, a mai kollégium elődjét, Bayer Róbert volt, az Édesapám.” A fiú, dr. Bayer István szavai ezek. A Kossuth-díjas tanár vállalta azt a hálás, háládatlan szerepet, hogy megírja, összeállítsa apja emlékkönyvét. ízléssel és jó arányérzékkel tette, ragaszkodva a történelmi hűséghez, fölhasználva a kortársak személyeshangú vallomásait. A szerző írja, apjára gondolva: „Teszem mindezt hálás gyermeki, ta- nítványi és 40 éves tanári működésem után pedagógustársi szeretettel, egyben kötelességérzetből is, hogy megerősítsem az 1971-ben, a mezőkövesdi temetőben felavatott síremlékén álló Arany János-i mondatot: Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét...” / Édes anyanyelvűnk Kun József Kolozsváron, Kolozsvárt vagy Kolozsvárott?... Elöljáróban annyit, hogy mind a három helyhatározói (10-cativusi) rag finnugor eredetű (-n,-t,-tt), és mindhárom szóalak használata elfogadott, mégis érdemes közelebbről szemügyre venni ezeket. Az -n rag előfordulása sokkal gyakoribb a másik kettőnél, és nemcsak térbeli viszonyításban használatos (földön), hanem az idő, az állapot és a mód meghatározására is (nyáron, talpon, gyorsan). A mássalhangzó után használatos -t és a magánhangzó utáni -tt is betöltheti mind a négy funkciót, itt (hely), január előtt (idő), hanyatt (állapot), örömest (mód), mégis ritkábban fordul elő említett társánál. A -vár utótagú városnevek egyaránt felvehetik a -t rövid és hosszú változatát: Kolozsvárt vagy Kolozsvárott voltam. A -hely utó- tagúakhoz a rövid változat járul: Vásárhelyt voltunk. Helységneveink közül a következők őrizték még mega hosszú változatot: Pécs (Pécsett), Győr, (Győrött), Vác, (Vácott). De tudni kell, hogy a helyhatározói -t sok más városnevünknél is használatos volt régebben, például: Epeijest és Sopront voltunk stb. Nyelvrokonaink közül a vogulban és az oszt- jákban gyakori ez az ősi alak, például tit (itt), tot (ott), s csak elvétve fordul elő a finnben: nyt (most). Ebből megállapítható, hogy a locativusi -t valamikor az egész finnugorságban használatos volt. Figyelemre méltó, hogy a székelyföldi és a palóc tájnyelvben -nitt, nőtt és -nőtt alakban is nyomon követhető: A papnitt vagy papnott voltunk (a papnál, a papéknál). A kérdés tehát: Kolozsváron, Kolozsvárt vagy Kolozsvárott? Mivelhogy az -n sokkal szélesebb körben használatos, vétek volna mostohaként kezelni a -t-s alakot, amely legalább háromezer éve kitart mellettünk, s annyi más ragunk mellett szintén egy bizonyságtétele finnugor rokonságunknak. A Vásárhelyt, Kolozsvárt, Kolozsvárott, Pécsett, stb-alak a művelt magyar ember számára fiGömörszőlősön lesz feltámadás Hímes tojások, tarkuló rét, gólyaváré tavasz valamint a hagyományok Gyarmati Béla A farsangi fánk már rég elfogyott, viszont festik a tojásokat, de a gólyák még nem érkeztek meg. Na várjunk csak, ez a helyzetjelentés így nem pontos. A fánkkal (tucatnyi fortélya van a készítésének, sütésének, amit legjobban Gö- mörben ismernek) most ne törődjünk, a pontosság kedvéért azonban mondjuk el, hogy a tojást Put- nokon festik, a gólyákat pedig Gömörszőlősön váiják. Ide csak nagypénteken szoktak megérkezni. Atyaisten, hisz akkor húsvét táján írhatta a szomszédos Kelemér egykori lelkésze „A gólyához” című versét: Megenyhült a lég, vidul a határ, (S te újra itt vagy, jó gólyamadár!) Az ócska fészket megigazgatod, hogy ott kikölt- hesd pelyhes magzatod...” A költő mellszobrát láttam Kele- mérben, de hogy a papiakon most van-e gólyafészek nem tudom. Tompa Mihály idejében volt. „Házamról jobb, ha elhurcolkodol” - biztatja a magyar nép kedvelt madarát a költő, hiszen 1850-et írnak akkor - csak most bukott el a szabadságharc, még friss a fájdalom. „Csak vissza, vissza! Dél szigetje vár; (Te boldog vagy, mint mi, jó madár.) Neked két hazát adott a végzeted: (Nekünk csak egy- volt! az is elveszett!” Gömörszőlősnek soha nem volt papja, mindig a kelemért lelkészek szolgáltak itt. Elképzelem Tompa Mihályt a szőlősi templom szószékén. Alikor még nagyobb volt a gyülekezet - népesebb a falu. Ünnepeken tán be se fért mindenki a templomba. Most telente a volt iskolában van az istentisztelet (talán az egykori tanterem sem telik meg,) s csak 116 lélekért kell imádkozni a papnak. Na meg a holtakért, akik ott nyu- gosznak a templomdombbal szemben - egy másik nagy halomba rejtett - sírjaikban. Csakhogy míg a halmokat emberi kéz hordja össze, addig itt Gömörben maga a természet emelte a magaslatokat. „Nagyobb lapály az egész vármegyében nincsen” - olvastam egy régi forrásból, s most látom is. Egyébként örülök, hogy itt téblábolhatok. Igaz a határ még hófoltokkal vidul, de a lég megenyhült valamelyest. S mi- ' csoda csend! Hét-nyolc városi család - a legtávolabbiak Hamburgból jöttek - felfedezte már a települést, mint üdülőhelyet; veszik, építik a házakat. Van itt a népi építészetnek néhány remeke, szívesen lennék egyiknek én is a gazdája, csak hát... De erről majd később, egyelőre a sok „volt” foglalkoztat. Mert múlt időbe kell tenni az iskolát, (pedig egykor olyan híres tanítók voltak Gömörszőlősön, hogy a szomszédos községekből is a szőlősi iskolába íratták be a gyerekeket) a múltról vallanak a falumúzeum számyékai, kocsiszínei alatt álló kimustrált szekerek, szánkók, szecskavágók, homok- futók, boronák, fogasok, vetőgépek. Soha senki nem hozza már működésbe az öreg cséplőt, s az elevátor úgy mered az égre, mintha le akarna imádkozni onnan valamit. Mit is... A mezőgazdaság régi eszközei, a múzeummá avanzsált tanítói istálló néprajzi tárgyai sok mindent elmondanak nekem az egykori Gömörszőlősról. Jómódú falu lehetett, amit szorgos és életrevaló népek laktak. Később - alig egy fertályórával később - mindez megerősíttetik, mert találkozom Szala Józseffel. 81 év terheit - különösen itt a dombok között - már nehezen viszi a láb, alkalmasint bottal is kell támogatni a lépéseket, de a szellem még friss, hála legyen az Istennek. X Megállítom - szívesen ereszkedik szóba velem, legalább megpihen kicsit, kifújja magát. Velünk szemben két lakatlan ház, üres udvar. Említem neki, hogy mit Az idén sok kislány tanulta meg a tojásfestést Putnokon. Egyik mesterük Petik Istvánné nekünk is hímezett... száz holdas határa volt ennek a falunak. Mikor ide ősszel behord- tunk minden udvarban két, meg három nagy kazal lett. A község virilistájának 120-130 mázsa búzája termett. Ha hiszi, ha nem jobb búza termett itt, mint az alfóldön, s mint akit megnyírtak.. . A másik helyen, ahol 13 esztendeig arattam, ott is 520-540 kereszt volt csak a búzából, azon felül még a tavasziak. Itt jobbkézre - úgy hívjuk, hogy Körte rét- az állami gazdaságnak volt búzája a későbbi időkben. Hát olyan búza volt, hogy, olyan gyönyörű, hogy 60 mázsát adott hektáronként. Később aztán fölhagytak vele. Mostanra aztán elfogyott a munkaerő, csak hárman vannak már itt fiatalok - traktorral dolgoznak...” Elpöfög mellettünk egy traktor, s erős trappban kikerül bennünket egy lovaskocsi. Az öreg kicsit megcsóválja a fejét, de nem szól. „Már hajtani se tudnak tisztességesen” - ezt gondolja. Mert mindennek megvan a törvénye. - Mikor a szélekből jöttünk le megrakodva - bök a botjával a szekér után - bizony meg kellett kötni a kerekeket. A bot most nagyobb lendületet vesz: - 150-160 fejősmarha ment kifelé ezen az úton, ebből a csepp faluból, most nem tudom van-e harminc. Az embernek a szíve fáj... Régen még gulya is volt 70-80 marhával, anyakoca 60-70 darab, volt libanyáj, az is volt...- De azért még húsvétra lesz sonka - próbálom oldani a nehéz emlékeket. A 81 éves ember elmondj a, hogy egy-egy hízóval még mindig kínlódik, de már nem bírja, mert darálni kell, cipekedni. Olykor szívességet kér, ha egyáltalán van kitől. Szala József, s egyetlen támasza - a somfabot Fotók: Fojtán László Utolsó mondatai: - Tönkrementem, a szívem éppen, hogy csak... A sok katonaság, meg minden. Ha és fél évet töltöttem Kurszkban... És innen következhetne egy másik történet - a háborúkról. De én most megelégszem a templom falába süllyesztett márványtáblával. Az első világháború 12 áldozatot követelt, a második hét férfit ragadott el. „Ebből a csepp községből” - ahogy az itteniek mondanák. NYUGOSZNAK ŐK, A HŐS FIÁK, DÚLÓ CSATÁK UTÁN... Higgyük, hogy van feltámadás, újjászületés. Mert akinek erős a hite! E Kovács Lászlónak erős, és sikerült ezt a hitet átörökíteni is. A falu éled. Néprajzi gyűjtemény, nyaranként képzőművészeti tábor, jönnek az új telepesek, igaz egyelőre csak üdülni, nyaralni, de azért teljes jogú polgárrá avattatnak rövidesen. S az önkormányzat megveszi az üres házakat, mert külföldi vendégeket hoz majd azokba az ökológiai intézet. De olyan jelentkezők is vannak, akik örömest töltenék a nyarat családi körben. Nos a gömörsző- lősiek szívesen fogadják őket. A kedvükért talán még előkerülnek a tűzálló agyagból korongolt tótfazekak, vászonfazekak is. Mindezt E Kovács László asszony leányától, Judittól tudom, mert a gazda - a község polgármestere, a Népfőiskolái Társaság alapító tagja, egyházkerületi bíró, Tompa Mihály emlékének irodalmi élesztője, ápolója, s még féltucatnyi társaság, egyesület, és kör tagja - most éppen nincs itthon. Szolnokra szólította a Magyar Népfőiskolái Társaság. S bár a felesége - Éva asszony - ugyancsak beavatott, E Kovács Judit pedig néprajzszakos diplomával bíró szakember - másodkézből mégsem akarunk információkat szerezni sem a népfőiskolái egyesületről, sem a nyári táborokról. Gratulálni meg pláne személyesen illik. Mert tulajdonképpen a 70 éves E Kovács László köszöntésére érkeztünk Gömörszőlősre. Aztán másképp alakult - csak egy „gömöri hímest” tudunk átnyújtani . És megmutatunk néhány tucat húsvéti tojást is, melyekből az utolsó darabokat a szemünk láttára festette Petik Istvánné a put- noki múzeumban, ahová ugyancsak betértünk - s lám jókor.
