Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-10 / 58. szám

1993. Március 10., Szerda Sport ÉSZAK-Magyarország 13 Szurkolói ankét Kazincbarcika (ÉM) — Baráti találkozóra hívja a drukkereket a Kazincbarcikai SC labdarúgó- csapata. Az NB Il-es idény tavaszi nyitányára készülő együttes már­cius 11-én tart közönségtalálko­zót. Az eseménynek az Egressy Béni Művelődési Központ klub­terme ad otthont. Váiják az együttes híveit, akik kérdéseire a klub irányítói, a szakvezetés, va­lamint játékosok válaszolnak. A találkozó délután 4 órakor kez­dődik. Fischer magányos Belgrád (dpa) — Milliomosként, de pillanatnyilag „hontalanként” ünnepelte kedden 50. születés­napját az amerikai sakkzseni, Bobby Fischer. Az exvilágbajnok még mindig a belgrádi Hotel In­tercontinental vendégszeretetét élvezi, hiszen nem mer kimozdul­ni Kis-Jugoszláviából, miután az Egyesült Államok letartóztatási parancsot adott ki ellene a szer- bekkel szembeni ENSZ-szank- ciók megsértése miatt.________ Kizárásos verseny Miskolc (ÉM) — A Szemere Ber­talan Gimnázium, Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Inté­zetben kizárásos asztalitenisz versenyt rendeztek az V. kor- csoportos tanulók részére. Ered­mények, fiú egyéni: 1. Mádéi (Kós Károly), 2. Mező I. (105-ös, Ka­zincbarcika), 3. Kalló (105-ös, Ka­zincbarcika). Leány egyéni: 1. Cgelényi (Szemere, Miskolc), 2. Bede (105-ös, Kazincbarcika), 3. Kiss M. (Egészségügyi, Miskolc). Tokaji tábor Mád (ÉM) — A Mádi Községi SE vendégeként Tokajban edzótábo- rozott az FC Vranov (szlovákiai harmadik ligás) labdarúgó csa­pata. Hatnapos felkészülésük alatt összemérték tudásukat a Rakamaz, a Mád és a Diósgyőri FC együttesével is. Torna diákolimpia Miskolc (ÉM) — Ma rendezik meg a városi sportcsarnokban a torna diákolimpia I-II. korcsopor­tos versenyének megyei döntőjét. Az érdeklődők 10 órától tekinthe­tik meg az eseményt. Ma: DFC — Donyeck Miskolc (ÉM) — Előkészületi mérkőzést játszik ma délután a Diósgyőri FC élvonalbeli labdarú­gócsapata. A piros-fehérek hazai környezetben lépnek pályára, el­lenfelük a Sahtyor Donyeck lesz. Az összecsapás ma fél 3-kor kez­dődik - nagy valószínűség szerint valamelyik edzópályán. Értesülé­sünk szerint Sándor edző még nem számíthat néhány sérült já­tékosára, nem akaija kockáztat­ni felépülésüket, erőfelmérónek jó lesz a 90 perc. HIRDETÉS: SZOBANÖVÉNY VÁSÁR Több mint féle cserepes Virág | mm % ÁRAINKBÓL: PÁFRÁNY 300 Ft helyett 200 Ft| SZOBAFENYÓ 650 Ft helyett 450 Ft| YUCCA 750 Ft helyett 450 Ft 1 Árusítás: 9-18 óráig MARANTHA l/IRÁGKERESKEDÉS Március 7-8-9-10-11-12 (Vasámap-H-K-Sz-Cs-Péntek) Miskolc, Megyei Könyvtár (Sportcsarnok mellett)-----------------------------­E gy szép pillanat a prágai műkorcsolya világbajnokságról, ahol a francia Surya Bonaly produkálta a mutatványt Fotó: AP Rajtvonalon toporog a KBSC Asszony és Smolniczki távozik, adott a kezdőcsapat Kazincbarcika (ÉM - DL) — A szombati, Sahtyor Donyeck elleni előkészületi találkozót követően Kálmán Vilmos elégedetten je­gyezte meg: - Nem lesz rossz csa­patom! Az edző annak ellenére formált ilyen véleményt, hogy a KBSC labdarúgói 1-0-ás vereséget szen­vedtek a szénmedence együttesé­től. Persze, ilyenkor nem az ered­mény számít, s tény, hogy a gár­da teljesítményében nemcsak a tréner, a szurkoló is biztató mo­mentumokat fedezhetett fel. Töb­bek között azt, hogy erővel meg­felelően bírták, ez pedig arra en­ged következtetni, hogy fizikáli­sán jól sikerült a felkészülés. • Nyolcvanhét foglalkozás van mögöttünk - újságolta a vezető ed­ző. - A tervezett munkát el tudtuk végezni, igaz, az influenza tize­delte sorainkat. Szinte mindenki kidőlt a sorból egy-egy hétre. Le­játszottunk 13 előkészületi talál­kozót, s a labdarúgók hozzáállása alapján merem megkockáztatni, hogy a tavaszi idényben sok örö­möt szerzünk szurkolóinknak. • Mi változott a téli szünetben ? • Túl azon, hogy új klub alakult, eredménycentrikussá alakítot­tuk a premizálási rendszerünket. A sportolók a jelek szerint „vevők rá”, mindenki akkor jár jól, ha minél több esetben ér el sikert a csapat. ♦ Konkrétan fogalmazva: milyen helyezést tekintenek megfelelő­nek? • Az ötödik-hatodik hely a cél, jó­magam akkor lennék elégedett, ha minél előrébb fejeznénk be a küzdelmeket. A dobogót sem tar­tom elérhetetlennek, ugyanis a másodiktól mindössze két pont választ el bennünket, tömör a me­zőny, végzetes lehet a kihagyás. Minden találkozóra oda kell fi­gyelni, a nyugtató rajt önbizalmat adhat. Ezért azt várom, hogy a játékosok a nyitányon Egerben sem riadnak meg a feladattól, s kellemes meglepetést okoznak. A jó helyezés benne van az együttes­ben, az elvégzett munkának ka­matoznia kell. ♦ Mi a helyzet a sérültekkel, van­nak-e jelentősebb személyi válto­zások az állományban? • Szamosi a lábadozás utolsó fá­zisához érkezett, tegnap a Sport­kórházban járt, ahol elvégezték az utolsó kontrollvizsgálatot, ha­marosan kezdheti a kifejezetten labdarúgó-mozgást. Fülöp kéz- műtéte szerencsére sikerült, neki fizikálisán semmi lemaradása nincs, mert a futásokban és az erő­sítésekben egyaránt részt vett. Nála a speciális kapusedzések­ben mutatkozik hiány, három­négy hét alatt érheti utol koráb­bi önmagát. Kapunkat Májer őrzi, a tapasztalt portás higgadtsága sokat jelenthet. Újság a házunk- táján, hogy nagy a valószínűsége két klubcserének: Asszony min­den bizonnyal Szerencsen foly­tatja pályafutását, míg Smol­niczki az Olefin SC-nél játszik a későbbiekben. ♦ Kialakult-e már a kezdőcsapa­ta? • Amennyiben semmi nem jön közbe, akkor a Májer - Szabó, Sztahon, Pribék - Hauberger, Csillag, Kondás, Körösi, Lukács - Csipke, Hanyecz összetételű együttes vág neki a szezonnak. Jó eséllyel pályázik még a csapatba kerülésre Balogh, Ternován, Zsi­ga és Vonyigás. A rajtvonalon to- porgunk, s várjuk a kezdést jelző sípszót. Kálmán Vilmos elképzelései sze­rint a két mérkőzésen begyűjtött három pont (ez a minimális terv!) kellő lendületet adna a társaság­nak, amely hamarosan új szere­lésben feszít majd. Igaz, nem egy­szerű a beszerzés, mert akadoz­nak a csatornák, de a KBSC re­mélhetőleg rövid időn belül a meg­szokott sárga-kékben futhat ki a pályára, s okoz élményt sikerre éhes táborának. A drukkerek aligha orrolnának meg, ha a me­netelés már vasárnap, Egerben elfogadható eredménnyel kez- dődne.A tréner akkor sem le­pődne meg különösen, ha fiai ost­roma bevenné a várat. kolci Herman Ottó Gimnázium negyedik alkalommal rendezte meg Poprádtól 12 kilométerre ha­gyományos sítáborát. Az egyhe­tes tábor szervezésében, a baráti kapcsolatok kialakításában je­lentős szerepe volt az iskola, Szilágyi Attila testnevelőnek. • Az eddigiek közül az idei tábor volt a legnépesebb. Két buszon 80 fiatal és 6 felnőtt kísérő vett részt. A diákok között 32-en voltak kez­dők, velük mindent az alapokról kellett kezdeni. Szerelést mi biz­tosítottunk nekik, ehhez jól jött a 7. és a 42. számú általános iskolák segítsége. ♦ Költségek? • A sítábor résztvevői 4000 forin­tot fizettek be. Ezt jól egészítette ki az a pénz, amit pályázat útján nyertünk az önkormányzattól, így tudtuk biztosítani az utaz­tatást, a szállást, a napi ötszöri étkezést, a helyi programok kia­dásait, s ez tette lehetővé, hogy el­juthattunk Lomnicra, s Ótátrafü- redre is. Minden nap tudtunk síelni. ♦ Hogyan alakult egy-egy nap pro­gramja? • Kidolgozott tematika szerint dolgoztunk kezdő-, középhaladó- és haladó csoportokkal. Á kezdők munkáját Tóth Zoltánnéval közö­sen vezettük. Nekik reggelente el­méleti oktatásokat tartottunk, s ez elősegítette a sportág megsze­rettetését. A középhaladók a már kialakult technikát csiszolták, s gyakorolták a tudatos, irányított fordulásokat. Ezt a munkát Mattyasovszky Miklós irányítá­sával két kolléga, dr. Lénárt Attila és Skara Ferenc végezte. A haladók munkája már inkább csak felügyeletet igényelt, ezt Kujassa Zsolt és Jámbor Gusz- távné látták el. Mindhárom cso­portnál 7-kor volt az ébresztő, ezt futással kapcsolt kemény reggeli torna követte. Az 1 órás elméleti foglalkozást követően buszokon kimentünk a pályákra, s délután 3-ig itt dolgoztunk. Az ebédet csendes pihenő követte, s ezután a felszerelések rendben tartására került sor. Minden este tartot­tunk napi értékelést, eligazítást. Esténként videózás, asztalitenisz bajnokság, tánc tette változa­tossá a programot. Hieltje de Boer személyében volt egy holland ven­dégkísérőnkis, akivel jó lehetőség nyílt az angol, s német nyelvű tár­salgásra. ♦ Rendeztek-e versenyt? • A tábor zárásakor a kezdők és haladók részére rendeztünk egy felmérő jellegű versenyt. A tanu­lók élvezték, mi pedig annak örül­tünk, hogy valamennyien eleget tettek a követelményeknek. E mellett zárásként színvonalas ve­télkedőt is rendeztünk. Sok fotót készítettünk, albumokat állítunk majd össze. Videófelvételeink itt­honi elemző megtekintése to­vább szolgálhatja a tábori munka hatékonnyá tételét. ♦ A jövőre vonatkozó tervek? • A tábor már hagyományos, így ezt feltétlenül folytatni fogjuk. Annál inkább, mert létesítmény hiánnyal kínálódunk, s ezt pó­toljuk az ilyen jellegű rendezvé­nyekkel. A mostani sítábomak a nyári megfelelője lesz a vízitúra. Ősszel új „otthonunkban” kez­dünk, ahol tornaterem csak 1994- re van beígérve. Ezért nekünk minden lehetőséget ki kell hasz­nálni, ami fiataljaink testkultú­ráját fejlesztheti. Sí táborban jártak a hermanosok Miskolc (ÉM - K.N.) — A Mis­Megyei sakk csapatbajnokság------NÉZŐPONT-------­“ THvU töntérteteé Kolodzey Tamás O Álltam a miskolci városi műjégpálya palánkjánál, s hallgattam a Miskolci Hoki Club egyik vezetőjét, aki arról panaszkodott, hogy belefáradt a szél­malomharcba, a pénzcsinálás felőrölte az erejét, megviselte az idegeit, s lehet, hogy távozik. Mondta, hogy kritikus helyzetben van az MHC, s az is lehet, hogy ősztől már nem láthatunk majd OB I-es hokimeccseket. Győzködtem: ne adja fel, mert könnyen más klubok sor­sára juthatnak. Miskolcon már meghalt az élvonalbeli kézilabdázás, ökölvívás, lassan a haláltusáját vívja az atlétika, a birkózás, a súlyemelés, a sakk. Nyilvánvaló, hogy valamennyit kapnak a közgyűlés által megszavazott 37.5 mil­lióból, még akadnak szponzoraik, van saját bevételük, belevághatnak az ed­digiektől eredményesebb reklám és mar­ketingmunkába, s akár folytathatnám. A legfontosabb: tartsanak ki, folytassák a harcot! ©Aki keres, az talál. A hokisok is eszem ­be jutottak Budapesten, a Hotel Sta­dionban, amikor a Magyar Judo Szö­vetség és a Bonus-Eco tízmilliót érő szer­ződését tapsoltam (tapsoltuk) meg. Éppen azért, mert a befektetési és keres­kedelmi részvénytársaság miskolci cég. Most adnak, nem is keveset, hogy később ők is kapjanak, s ez az üzleti filozófia magától értetődik. A lényeg tehát: a mai, átalakulóban lévő gazdaságunkban is lehet találni, Jóságos nagybácsikat”. És úgy látszik, hogy a sport igenis jó üzlet. Hiszen Bonus-Eco saját magának nyil­ván nem ellensége. © Sokféle reklámmal találkoztam, és azt hittem: nekem újat már senki nem mond. A napokban rájöttem, hogy té­vedtem. Kaptam egy kártyanaptárt, a- melynek „címlapjáról” térségünk első olimpiai bajnoka mosolyog rám. A hát­oldalán pedig néhány mondat: „Apák! Fiúk! Repka Attila olimpiai bajnok tá­mogatókat és a jövő bajnokait várja a Diósgyőri Birkózó Clubba. Miskolc, Andrássy út 61. Telefon: 46/335-214.” Tessék tisztelt vállalkozók, gyerekek, szabad a gazda! O Az Év legjobb megyei labdarúgó já­tékvezetője - a szokásos vázák, jelvé­nyek” mellé - a JB irányítóitól belföldi utat kapott ajándékba. Ilyen meglepe­tésben még sohasem volt része szűkebb pátriánk mindenkori éllovasának, s ez is egy támogató, nevezetesen az Express Utazási Iroda érdeme. Füttyösök fi­gyelem: a hamarosan kezdődő bajnok­ságban érdemes lesz még jobban igye­kezni, mert a '93-as legjobb a hírek sze­rint már külföldi jutalomútra mehet majd! Olefin Kupa —jégen Tiszaújváros (ÉM) — A Városi Szabadidő Központ ad otthont március 13-14-én az Olefin Kupa nemzetközi műkorcsolya és jégtánc versenynek, amelyen az újonc kor­csoporttól a felnőttig valamennyi „nemze­dék” képviselteti magát. Szombaton 10, va­sárnap pedig 11 óra a kezdési időpont. Az esemény ideje alatt a szabadidő központ a nagyközönség számára zárva lesz, nézőket - akik számára tombolát is rendeznek - vi­szont természetesen várnak. Belépődíjat nem szednek. Értékes győzelem Miskolc (ÉM) — Tegnap elmaradt mérkő­zést játszott a Hejócsabai Cement SC élvo­nalbeli férfi asztalitenisz csapata. A miskol­ciak nehezen lendültek bele (vagy a kapos­váriak tartották jól magukat?), de a hajrá már az övék volt, s értékes sikert könyvel­hettek el, ami jól jön a negyedik hely meg­erősítéséhez. Ä hazaiak közül senki nem maradt veretlen, de a háromszor három egyéni siker sokat nyomott a latba. Hejócsabai Cement SC - Kapos Zselic 11-7. Miskolc, NB I A-csoport, férfi. Gy.: Báthory (3), Laczkó (3), Szűcs (3), Bari (1), a Báthory, Laczkó pár. Miskolc (ÉM) — Eredmények a megyei sakk csapatbajnokságból, A-csoport, 7. forduló: Ózdi Sakk SE-Miskolci Spartacus 8-4. Szu- havölgyi Bányász-Sátoraljaúj­hely 8.5-3.5. Gyár- és Gépszerelő Vállalat-Edelény 5-7. Az élcsoport állása: 1. Edelény 49.5, 2. Miskolci Spartacus 41, 3. Gyár- és Gépszerelő Vállalat 41, 4. Ózd 38.5. B-csoport: Edelény II.-Hidasnémeti 12-0. Az élcso­port: 1. Edelény II. 48, 2. Putnok 41.5,3. Szerencs 35.5,4. Mezőcsát 35. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom