Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-27 / 72. szám

Em- Hétvége / Gyermekoldal 8 ESZAK-Mágyarország 1993. Március 27., Szombat Keresztrej tvény Előző rejtvényünk helyes megfejtése: (Milyen szerencse, hogy hamarabb találták fel az autót, mint a kereket), kü­lönben milyen éktelen csikorgás lenne! Szerkesztőségünk ajándékát, a százforintos könyvutalványt Novák Niko­lett rudabányai, Zeller Magda miskolc-görömbölyi és ifj. Dorgai János csobádi olvasónk kapja. Nyereményüket postán küldjük el. Ebben a Zsibongóban ismét poénvadászatra hívjuk a rejt- vényfejtőket. Itt a szerelem évszaka, a tavasz, és hozzá egy Murphy-féle figyelmeztetés lányoknak. „Valószínű­leg nem véletlen, hogy...” - a folytatást a vízszintes 1. és 18. sorokban találjátok. Ezek megfejtését április 6-ig kell beküldeni. Címünk: 3527 Észak-Magyarország Szer­kesztősége Miskolc, Pf.: 351. A helyes megfejtők között három, egyenként százforin­tos könyvutalványt sorsolunk ki. A levelezőlapra vagy borítékra ragasszátok rá a Zsibongó fejlécében található Napot. VÍZSZINTES: 1. A befejezés 1. része. - 9. József Atti- la-díjas költőnó (Sarolta). -10. Súlyt megállapít. -12. Til­tószó. -13. Büntetés összegét megszabó. -14. Kilométer, röviden. -16. Figyelemfelkeltő eszköz, például mentőau­tón. -18. A befejezés második része. -19. Vasdarab! - 20. London közepe! - 22. A kerítésen túlra hajít. - 24. Ta­szító. - 26. A szélein friss! - 27. Zokogni kezd! - 28. Beteg­ség. - 29. Lassítás. - 32. Sír-... (itatja az egereket). - 33. Asztalterítő. - 34. Duplán: édesség. - 36. Péksütemény. - 37. A görög mitológiában az alvilág egyik folyója. FÜGGŐLEGES: 1. Fémöntő gép része. - 2. Nátha kezdete!- 3. Anna, angolul. - 4. Gyermekgondozási segély, rövi­den. - 5. Nyíl közepe! - 6. Tévesen jegyez. - 7. Dolgos. - 8. Román terepjáró. - 11. Adám párja a Paradicsomban. - 13. Apró termetű. -15. Ki... tud? -17. Lovak csemegéje. -21. Ebbe tesszük a levelet. - 23. Tanintézmény régies szóval. - 24. Bibliai bárkás. - 25. Othelló származása. - 27. Azonos betűk. - 29. Az USA politikai rendőrsége. - 30. Hull. - 31. Légmozgás. - 33. Hordómérték. - 35. Ezen a helyen. - 37. Paripa. - 38. Feltéve. Barna Viktor * Látványos ünnep „Iskolánkban mindig nagy várakozás előzi meg a nagyszabású ünnepi műsorokat. Az utóbbi időben azonban - mióta adott a tornaterem nyújtotta lehetőség - még inkább lehet látványt is tervezni, és ezt igyek­szünk is kihasználni." Kiss Petra, a miskolci Nagyváthy János Általános Iskola Vili. b. osztályos tanulója küldte el nekünk a fényképet, és rövid leveléből idéztük ezt a néhány sort. Az iskolások művészi torna bemutatója, néptánca, énekkari produkciója mellett az idei március 15-ét két művész, Fehér Ildikó és Kulcsár Imre fellépése tette még emlékezetesebbé. Összeállította: Csömök Mariann Matyi a Martintelepen Hiába, vannak az életben ne­héz pillanatok. Például, ami­kor Lúdas Matyi a deresre ke­rül. Persze nézőpont kérdése az egész, hiszen Döbrögi ura­ság kényelmes karszékéből szemlélvén a botozást, való­színűleg igen kellemesen érzi magát. Az ütlegelő hajdúnak már egy kicsit nehezebb, mert kemény fizikai munka, ha va­laki becsülettel el kívánja lát­ni tisztét. Matyi helyzetéről viszont jobb nem is beszélni. Van azonban valaki, aki még Döbröginél is jobban érzi ma­gát. Ez pedig a közönség. Hi­szen tudjuk, „háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi visz- sza”! És tudjuk, mindez csak játék, és most éppen a mis- kolc-martintelepi 14. Számú Általános Iskola felsőtagoza­ta (pontosabban a kétszáz fel­sősből száz) adja elő a Lúdas Matyit. (Az alsósok a Több- sincs Királyfit mutatták be, de róluk sajnos nem készült Kinek deres, kinek karszék... fotó.) A darab nyelvezetét mo­dernizálták, Zoller János ta­nár úr zenéjére táncot roptak a libák, a hajdúk, a favágók, a nyuszik, a vásározók, egyszó­val mindenki, aki csak lábat tudhat maga alatt. Saját volt Fotók: Farkas Maya a jelmez, a díszlet, és termé­szetesen a közönség is: az is­kolai aulában diáktársaiktól, az Ifjúsági és Szabadidő Ház színpadán pedig a szülőktől zsebelték be az ifjú színját­szók a viharos tapsot. Nyakunkon április 1. Most búcsúztattuk el az óévet (akkor is igénybe vettük Nagy Lajos segítségét), és máris nya­kunkon április 1-je, egy igen je­les dátum, sokak ünnepe: a bo­londok napja! Átverésre nem vállalkozunk itt, a Zsibongó­ban. De talán segít még jobbá tenni kedveteket ez a csodála­tos kis részlet a Képtelen termé­szetrajzból, hiszen ilyen finom humort, és dupla csavarokat ritkán találhatunk együtt. Nagy Lajos: A kolibri A kolibri olyan kis madár, hogy ha valaki például egy ko­librit akar ebédelni, annak előbb két sült csirkét kell meg­ennie, hogy egy kolibrival jól­lakjék. A kolibri maga szé- gyelli is kicsiny termetét, s ezért a ragadozómadarak elől, amelyek sokkal nagyobbak, mint ó, szemérmesen elrejtő­zik. Kétféle kolibri van, úgymint eleven és döglött kolibri; a döglött kolibri az elevenből ke­letkezik haláleset által. A ko­libri hazája Dél-Amerika, de ezenkívül máshol is előfordul­hat, ha odaviszik. A kolibri bogarakkal táplálko­zik, mivel pedig olyan kicsiny, hogy akárhány bogár nagyobb nála, hát a bogarakat a kolib­ri szempontjából két csoportra oszthatjuk: 1.: olyanokra, amelyeket a kolibri eszik: 2.: olyanokra, amelyek a kolibrit eszik. A kicsi kolibrinak kedves csi­pogó hangja van, amellyel lá­gyan csipog a nőstény fülébe és ez a csipogás komoly dolog, mert ebből keletkezik a kolib­ritojás, ami oly kicsiny, mint egy nagyobbfajta gombostű­fej, tehát ha földobják is fehér, ha leesik is fehér, s éppen eb­ben különbözik a tyúktojástól. A kolibri a természetnek csu­pán dísztárgya, az ember sem lovaglásra nem használhatja, sem bőréből bakancsot nem gyárthat, szőrét a szűcs fel nem dolgozhatja, egyetlen haszna az, hogy kitömése után természetrajzi múzeumokban kiállítják, s ott gyönyörködhe­tünk benne, de elvégre ez is hasznos, ha meggondoljuk, hogy némely embernek még ennyi hasznát sem vesszük. A kolibri neve indián eredetű, magyar neve nincsen, ami saj­nálatos fogyatékossága a ma­gyar nyelvnek, s egy elkövet­kezendő nyelvzsenire vár a ko­libri magyar nevének megal­kotása, s annak leleményessé­gétől függ, hogy a kolibrit ma­gyarul a csalogány szó mintá­jára kicsinységnek, vagy ne­tán kis röpke mitugroncnak, vagy netalántán - színei alap­ján - piroscsagos zöldkékeny- nek, esetleg amerikai röppa- ránynak fogják-e nevezni. A kolibri életkora, mivel a ter­mete is igen kicsi, szintén ki­csi, pontosan még nem lehe­tett megállapítani, de min­denesetre kisebb, mint a kolib­ri szeretné. Persze még ekko­ra életkort is csak neki kedve­ző, tehát direkt dél-amerikai viszonyok közt ér el, életkora nálunk még jóval kisebb, jég­szekrényben, sósavban vagy forró vízben még ennél is ki­sebb lenne. (1920) Az utolsó mohikán a mozikban Amikor a jó és szép, a gonosz és csúf sablonálarcok mögött meglátjuk az embert, akkor mindig egy kis csoda történik. Mert hajlamosak vagyunk bo­nyolult életünkön kívül eső történetekben az egyszerűsé­get keresni, hajlamosak va­gyunk csak azt meglátni, ami tetszik nekünk. Ezért találták ki az olcsó kalandregényeket, a szerelmes füzeteket, és ter­mészetesen a „happy end”-et. Az utolsó mohikán nem ismeri a happy endet. Háromszoros tragédiát örökít meg. Egy sze­relemét, egy apáét és egy indi­án törzsét. A háttérben pedig ott körvonalazódik a hatalmas katasztrófa, megszámlálha­tatlanul sok ember és egy kul­túra pusztulása. Nem tudom, nektek föltűnt-e már, hogy az „indiános” fil­mekben mindig kínosan vi­Egy fehér, egy indián.. gyáznak az egyensúlyra. Ha éppen nagyon pozitív hős a fő­szereplő indián, akkor mindig van ellenséges gonosz törzs, vagy főgonosz indián, és az esetleg még ezeknél is gono­szabb angol és francia „hódí­tó” katonák között mindig akad egy nagyon jó. Persze nem véletlen. A Kolumbusz óta eltelt 501 év az amerikai kontinensen nem vált éppen a fehér emberek dicsőségére. És azzal a képpel, amelyet az ős­lakosok ellen indított írtó had­járatok, vagy éppen a mai re­zervátumok mutatnak, bizony nem könnyű szembe nézni. James Fenimore Cooper Az utolsó mohikánnal érdekes történetet adott az olvasók ke­zébe. Izgalmas, kalandos, sze­relmes - ám mégis megtörté­nik az az apró csoda, amiről a legelején írtam, lehullanak az álarcok, és nem jók és gono­szak, hanem emberek harcát látjuk magunk előtt. És most újra bevonul az életünkbe Sólyomszem, Csin- gacsguk, Unkasz és Cora, hi­szen Michael Mann sok-sok pénzt ráköltve megfilmesítet­te történetüket. Aranyköpéseket keresünk! Csak ren^énykedni tudok, hogy megértitek: engem egy­szerűen lenyűgöznek az aranyköpések. Közöltünk is a Zsibongóban jónéhányat, és ha lesz egy kis szerencsém, ak­kor még fogunk is. És itt jött el az ideje, hogy feltegyem a kérdést: nálatok soha, senki nem mond semmi őrültséget? Ez kizárt dolog! Persze nem le­het mindegyik olyan míves, mint ez, az állítólag szintén di­ákszájban megszületett töké­letes képzavar: „Elröpült fe­lettünk az idő vasfoga.” Ez azonban egy csöppet se zavar­jon senkit. Mi vevők vagyunk (szinte) mindenre! Azt hi­szem, sajnálatos önzés lenne, ha meg akarnátok tartani ma­gatoknak, és nem akarnátok megosztani a világgal a has- fájdító blődségeket! Kedves tanár nénik, tanár urak, ez a felhívás természe­tesen Önökre is vonatkozik! Sőt óvónénikre, és kisgyerme­kes szülőkre is, hiszen ki tud­na kedvesebb butaságot mon­dani, mint egy kisgyerek? Jutalmul nem ígérhetünk mást, mint a közlés által el­nyert örökkévalóságot. Álta­lános és középiskolai osz­tályok figyelem! Ha igazolha­tóan (tanúsíthatóan) saját aranyköpéseket küldtök el ne­künk (akár több év termését is), akkor részt vesztek a „Legfantáziadúsabb osztály” címért folyó versenyben. Azok jutalma, akik a legtöbb arany­köpést küldik be, és így elnye­rik 1993-ban ezt a megtisztelő címet: a tanév vége előtt bemu­tatjuk az osztályt a Zsibongó hasábjain. Tehát váijuk soraitokat. A szerkesztőségünk címére (3527 Miskolc, Pf.: 351) meg­címzett borítékokra írj átok rá: „Nem mind arany...” Csáti aranyak Hogy minél több aranyköpést küldjétek be nekünk fenti fel­hívásunké, íme egy kis kedv­csináló a (Mező)Csáti Újság Diákoldalából ollózva. Szophoklész Antigonénak a testvére volt. Antigonét életfogytiglani ha­lálra ítélik. Tiltott szerelmesek voltak, mert szüleik nem engedték egymásnak őket. Csokonai gyalog indult Deb­recenbe, hogy hazaérjen, mire meg kell halnia. A Költő a naplementét az el­nyomott királyokhoz hason­lítja. Arany a szabadságharc buká­sa miatti embereknek mond­ja ezt az átkot. A felsorolás és halmozás el­nyeli azt, ami termővé tehet­né a tájat. Szárnypróbák Komáromi Krisztina' (A kazincbarcikai Komáromi Krisztina az egyik legelső zsi- bongós „szárnypróbáló” volt. Költői szakvélemény szerint még nem lehet tudni, mi lesz belőle, sas, vagy kanári, de hogy repülni tud, az biztos. Már azt hittük, abba hagyta a röpdösést, de hosszú idő után most újra jelentkezett.) Tájkép Halott a táj, halott fának halott ágai csatáznak Szelíd téboly a szél útja, merev testét megmarkolja fűnek fának s megcibálja, hogy mélyebb lesz halottsá­ga Szürke az ég, közömbösség, nincsen fény és nincs sötét­ség Félelem sincs. Minek félni, élőhalottként még élni? Semmi, semmi, semmi sin­csen Halott a táj, halott minden.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom