Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-20 / 66. szám
Katedra 1993. Március 20., Szombat 14 ESZAK-Magyarország Egy év és más semmi Csörnök Mariann Miskolc (ÉM) — Még emlékszem Tóth Jánosné szinte gyermeki büszkeségére és boldogságára, amikor megmutatta az ugrálóasztalt, a szobagolfot, a gördeszkákat, mindazt, amit pályázaton nyert pénzből végre meg tudott venni az olvasó osztálynak, az ott tanuló dyslexiás gyerekeknek. Kell mindez, mert közülük sokan egyszerűen nem tudnak ugrálni. De ha megtanulnak, javulhat az úgynevezett finommozgás is, a nyelv hamarabb megtalálja a helyét, és kemény munkával szertefoszlik a beszédhiba. Előttem van, ahogy megmutatja féltett kincseit, a számtalan segédeszközt, amit saját kezűleg írt és rajzolt meg száz és száz óra alatt. És hallom szomorú hangját: „Nincs senki, aki ezt folytatná utánam. Most a dyslexiások éve van, de még mindig nem figyelnek rájuk eléggé. Többet érdemelnének, sokkal többet.” Egy film világsikere elég volt ahhoz, hogy - bár előtte sokan azt sem tudtuk, létezik ilyen betegség - odafigyeljünk az autistákra. És ne csak a Dustin Hoffman- vagy a Tom Cruise-rajongók, de a szakemberek is. Nem mondom, hogy most mar minden rendben van körülöttük, de elindult egy folyamat. A dyslexiásokról nem készült film. De 1993 az ő évük. És minden óvónőnek és tanítónak tudomásul kell vennie (ha hivatásának tekinti munkáját), ezután nem lehet csak a rossz felsőoktatásra, elhibázott képzésükre hivatkozni. Minden tizedik gyermek dyslexiás, minden tizedik gyermek sorsa rajtuk múlik. Mert ha idejében észreveszik, hogy gond van, és ha van, aki megfelelő módon foglalkozzon a gyerekkel mindaddig, ameddig csak szükség van rá, akkor a hiba korrigálható. Tudom, kevesen szeretik - teljesen jogosan - a kampányokat. De erre a kampányra szükség van. Mondjuk, film helyett. Azért, hogy ne kelljen többé olyat hallani, mint amit megérthető, ám döbbenetes elkeseredésében egy háromgyerekes anya mondott, akinek két gyermeke is dyslexiás. „Sokszor már arra gondolok, inkább ne is lenne gyerekem, mint hogy ilyen legyen.” A megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet szokásos továbbképzési programjába áprilisban beiktat egy előadást a dyslexiaról, a dyslexiásokról. Talán ez lehet az első lépés. Gyermekbarát mozgalom Budapest (MTI) — Halálra ítélt társadalom az, amely nem törődik a gyermekekkel - mondta Csernusné Láposi Elza, a Magyarországi Gyermekbarát Mozgalom ügyvivője a szervezet sajtótájékoztatóján. A pártokhoz is eljuttatott felhívásukban rögzítették: a mozgalom nem akar párttá alakulni, úgy vélik a társadalom és az összes párt feladata a problémák megoldása. A kérdésekben megfogalmazott felhívással kapcsolatban említést tettek a gyermekszervezetek csekély támogatásáról, a nyári táborok fokozatos megszűnéséről, a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány eddigi eredménytelen munkájáról. Állást foglaltak a gyermekvédelmi törvénytervezetről is. Azt alapvetően jónak tartják, de az ehhez szükséges anyagi hátteret nem látják biztosítva - mondta Hanti Vilmos, a mozgalom igazgatója. Az állam nem háríthatja át a felelősséget a társadalomra, különös tekintettel a népesedés-, a lakás- és a foglalkoztatáspolitikai feladatokra. Fontosnak tartják a gyermekvédelmi tevékenységekkel foglalkozók megfelelő szakmai képzését is. Az SZDSZ az oktatásról Budapest (MTI) — Az SZDSZ oktatási kormányprogramja kidolgozásának kezdetét jelentette a párt Oktatási Tagozatának ülése, és a hozzá kapcsolódó konferencia, melyen az SZDSZ parlamenti frakciója, az Oktatási Tagozat, valamint az oktatásban tevékenykedő szakszervezetek is részt vettek. A közoktatási törvény folyamatban lévő kidolgozása és az új kulturális miniszter kinevezése lehetővé teheti, hogy az eddigi politikai és szakmai hibákat kiküszöbölő, a szakma és a szülők várakozásainak megfelelő, hosszú távú megegyezés jöjjön létre a közoktatás kérdésében - hangzott el a rendezvényekhez kapcsolódó sajtótájékoztatón. Fodor Tamás, az SZDSZ parlamenti frakciójának tagja elmondta: a demográfiai hullám levonulásával lehetőség nyílna a minőségi oktatásra. A mai kornak megfelelő készségek kialakítását azonban akadályozhatja, ha az önkormányzatoknak el kell bocsátaniuk pedagógusokat, épp ezért a mindenkori kormányzatnak biztosítania kell az önkormányzatok számára a szükséges pénzt. Nem szabad, hogy miniszteri rendeletek határozzák meg az iskolaalapítás feltételeit. Az SZDSZ kormányra jutása esetében is a vizsgarendszerre épülő „kimeneti szabályozást”, és nem a tartalmi kérdések bürokratikus szabályozását tartja helyesnek - mondta Fodor Tamás. Egyáltalán nincs kidolgozva a követelmény- és vizsga- rendszer az oktatási törvénytervezetben, pedig egy korszerű rendszerrel meg lehetne akadályozni a felülről vezényelt iskolarendszer kialakulását. Fontos, hogy a törvényben nem szabad mereven elhatárolni az egyes iskolatípusokat - húzta alá Kelemen Péter, az SZDSZ Oktatási Tagozatánakvezetője. Spira Veronika, a főváros oktatási bizottságának alelnöke kifejtette: Meg kell teremteni a tanárok létbiztonság-érzését, de nem szabad ezzel egyidőben jobbágyokká változtatni őket. Hiba volna - mondta -, ha megmerevítenénk az intézményeket egy átstrukturálásra igyekvő korszakban. Felhívta a figyelmet a fizetési differenciálás jelenlegi gyengeségeire, és arra, hogy a közalkalmazotti törvény is korrekciókra szorulna. Tanár Urnák, szeretettel A nyolvanesztendős Koszorús Pista bácsinak - virág helyett Hajdú Imre Tanár Úr kérem, én készültem, csak hát... Harminc évvel ezelőtt, tudom, én is így mentegetőztem, jaj de sokszor. Pedig mitagadás me- kegtem a mértani ritmusú hexametereket, Vergiliust, Horatiust, Cicerót, a praesens vagy praeteritum imperfec- tumról nem is beszélve. Tanár Úr kérem, most jó harminc esztendővel később - ugyan szégyellem, de - őszintén bevallom: nem lett belőlem a latin nyelv profesz- szora. Egy-két jó közmondás igaz, gyakran a nyelvemre jön, s tudom az elejét Ciceró ama beszédének, amely így kezdődik: quosque tandem... Az Aeneis kezdő soraira is emlékszem: „arma virumque cano...”, sőt még azt sem felejtettem el, hogy írni csak „sine ira et studio”, vagyis harag és részrehajlás nélkül lehet. Ám több érdemet nemigen tudok a magam javára felhozni. Tanár Úr, pedig Ön mindent megtett! A hiba egyedül - csakis egyedül - az én készülékemben volt, már ami a latin, sőt a másik nyelv, az orosz elsajátítását illeti. Szerencsére kaptam én Öntől mást is, olyat amit biflázni nem kellett, mert nem is lehetiett), de ami talán még a klasszikusok pontos ismereténél is fontosabb. Ön példát adott fegyelemből, rendszeretetből, következetességből, mértékletességből és szakmaszeretetből. (Ez utóbbit talán helyesebb hivatástudatként definiálni.) Öntől távol állt a hiúság, a kö- vetelődzés, a zsörtölődés, a folyton síró-rívók elégedetlensége, ellenben szerény volt és szigorú, igazságos és jólelkű. E példákért, mintákért én nagyon sok köszönettel tartozom Önnek, úgy hogy képtelen vagyok eleget tenni a pártatlanság előbb említett követelményének. Haraggal írni soha nem tudok, részrehajlás, elfogultság nélkül pedig ez esetben nem is akarok. * Ezt az írást régóta tervezem, de, hogy éppen ma jelent meg, ezt két kedves epizód siettette, realizálta. Az egyik epizód Beregszászhoz kötődik. Március 15-én ebben a kedves kárpátaljai városban nagy-nagy örömömre - s egyben igazolva, hogy milyen kicsi a világ - Miskolc és Beregszász együttműködésében afféle összekötő kapocsként, szimbólumként emlegették a helyiek Koszorús István nevét. Érthető, hisz’ fiatal tanárként ott a Vérke partján kezdte pályafutását 1939. január 6-án, hogy aztán 1945. április 15-étől a Szinva partjára tegye át székhelyét, hol 1974-ig aktív munkaviszonyban, utána pedig még 14 évig nyugdíjasként diákok ezreinek tanította Ovidius, Vörösmarty és Puskin szép szavait. A másik epizód egy nagyon kedves levél volt, melyet kollégám kapott, s melyben a levélíró hölgy arra hívta fel a figyelmünket, hogy Koszorús István az egykori Lévay, majd a Földes Gim- názium nagytekintélyű és szeretett tanára 1993. március 22-én tölti be 80. születésnapját, s nagyon megérdemli a köszöntő sorokat. Egyetértünk Aszszonyom, de nagyon egyetértünk! * A Tanár Úr várt bennünket. S mint harminc éve a latin és orosz órákra, erre a találkozásra is precíz pontossággal készült. Jegyzetpapírra feljegyezte, amit fontosnak tartott elmondani, kikészítette azokat a publikációit, amelyek pályafutása alatt eddig megj e- lentek, illetve amelyeken napjainkban is dolgozik, s tiszteletünkre, magára öltötte azt a gyönyörű díszöltönyt, amelyet annak idején még Beregszászban csináltatott, s amilyet ünnepségeken viseltek a tanárok. A Tanár Úr nem változott. Pontos, figyelmes, pedáns. Mint azelőtt. □ Pista bácsi! Hol és hogyan kezdődött ez a nyolc évtized? • Hosszúmező, Máramaros megyében, egy színtiszta magyar településen láttam meg a napvilágot 1913. március 22- én. Édesapám körorvos volt, édesanyám pedigegy református pap lánya. Anyai nagyapám Vasvári Nagy Endre több mint ötven évig volt Hosz- szúmező református lelkésze. Édesapám sajnos az első világháborúban odaveszett. 1915- ben Csernovicban esett el, a sírját nem tudjuk hol van, valószínűleg tömegsírba temették el. Özvegy édesanyám ezt követően kezdte végezni az óvónőképzőt, két gyerek mellett. Nyolcéves voltam, amikor Trianon követően átjöttünk Kecskemétre, ahol édesanyám az ott induló református tanítóképzőben lett nevelőnő, gondnoknő és árvaanya. Én Kecskeméten az ottani református gimnáziumban tanultam, majd érettségiztem. □ A Tanár Úr családjában az apai ágon apja, nagyapja orvosok voltak, szóval a test gyógyítói. Anyai ágon viszont nagyapja lelkészként, édesanyja óvónőként a lélek gyógyítói voltak. Az indíttatás a humán, a pedagógus pálya iránt úgymond a család, anyai ági hagyományaiból gyökeredzik. • Engem a humán tárgyak mindig jobban vonzottak, mint a természettudományok. Nyilván ezért vezetett az utam 1932-ben a Budapesti Pázmány Péter Egyetemre, ahol 1937-igtanultam magyar és latin szakon. Olyan kiváló tanáraim voltak, amint Horváth János, Gombocz Zoltán, Zsiray Miklós, Kerényi Károly, Kornis Gyula. Tanulmányaim kapcsán is, de az egész életemet illetően ódái szavakkal tudok csak emlékezni édesanyámra, aki csodálatos módon tudott gondoskodni rólunk, szépen, tisztességben nevelt, s kis fizetése mellett is mindkettőnket - a húgommal együtt - diplomához juttatott. □ Az egyetem befejezése után hogyan kezdődött ez a több mint félév százados pedagógiai pálya? • Először Kecskemétre kerültem vissza, a református gimnáziumba, de ott az én szakjaimra nem volt szükség. Ezért beadtam a pályázatomat az államhoz, minek eredményeként a beregszászi gimnáziumba kaptam kinevezést. 1939. január 6-án érkeztem Beregszászba és 1944. október 20-án jöttem el onnan. Azt hiszem pályám legszebb hat esztendejét töltöttem el a Vérke- parti városban. Csupa fiatal kollégával dolgoztam együtt, tele voltunk tervekkel, lelkesedéssel. Önképzőkört vezettem, az internátusbán nevelőtanár is voltam, regősutakat szervezetem a kárpátaljai szórványmagyarsághoz. Szóval felemelő érzés tölt el ma is, ha azokra a beregszászi évekre gondolok. □ Miért kellett eljönnie Beregszászból 1944. októberében? • Az új államban, mint Magyarországról érkezett pedagógus már nemigen kaptam volna munkát. S szerencsém is volt az eljövetelemmel. Rá egy hónapra a 20-50 év közötti férfiak nagyrészét elhurcolták „málenkij robotra”. Ott pusztult el két szeretett tanárkollégám Deák Gyurka és Szakolczai Gusztáv is, valamint nagyon sok kedves tanítványunk. □ Átjőve Magyarországra miért éppen Miskolcon állapodott meg? • Mert a húgomék, Koszorús Sára és a férje Árokszállásy Zoltán időközben Miskolcra kerültek, s a betegsége miatt édesanyám is idejött lakni hozzájuk. Ám én előbb Bede Lajos tanár kollégámmal bebarangoltuk az országot, Losoncon át Sárvárig „menekültünk” a németek oldalán történő besorozás elől. Végül is egy sárvári református pap, Szíj Rezső pincéjében éltem meg a front átvonulását. Onnan indultam haza Miskolcra 1945. április 5-én. Gyalog jöttünk az út nagy részében egy katonával, s tíz napba tellett, mire Miskolcra értem. Itt gyakorlatilag azonnal tanítani kezdtem a Lévay Gimnáziumban, amely akkor ideiglenesen a Kossuth utcai templom mellett lévő kis épületben kezdte meg működését. Aztán szeptembertől már átmehettünk abba az épületbe, amelyben most a Zrínyi Gimnázium székel. □ Pista bácsi! Annak idején - ez a 60-as évek eleje - nekünk a Földesben oroszt is tetszett tanítani. • A Lévay Gimnáziumot 1953- ban egyesítették a Fráterrel, akkor lett belőle Földes. Akkortól kezdve én is a Földes tanára lettem. Az orosz pedig? Egy időben nagy hiány volt orosz szakos tanárokból, ugyanakkor az orosz kötelező nyelv volt, mind az általános, mind a középiskolában. Hát kikből képeztek volna orosz szakosokat elsősorban, mint a nyelvtanárokból! így végeztem el én is az orosz szakot, amelyet azóta sem bántam meg, mert egy szláv nyelv ismerete fontos és jó dolog. Persze számomra a legkedvesebb szak mindig a latin maradt. □ Kevés tanárunk volt, akit mi a keresztnevén szólítottuk. Pista bácsi egy volt ezek közül. Gondolom észrevette, ez részünkről a szeretet egyfajta jelének számított. Pedig szigorú tanár hírében állt. Mikor azt hallottam, hogy tetszik szólítani Gazdikot, Gombost, akkor már tudtam, nincs menekvés, jön Hajdú és Hák is. • A tanár munkája a diákokon mérhető. S eredményt csak kellő szigorral, következetességgel, rendszeres számonkéréssel lehet elérni. A latin tanár feladata nem az, hogy mindenkiből újabb és újabb nyelvtanárt neveljen. A latin alapja sok-sok szakmának, alapja az általános műveltségnek, ezért kell, illetve ezért volt részemről a szigor, a rendszeres számonkérés. □ Nyolcvan év nagy idő. Rengeteg élmény, emlék, tapasztalás. Hogy szokja ezt az új világot Tanár Úr? • Köszönöm megvagyok. Az egészségem a koromhoz képest jónak mondható. Mindennap nagy sétákat teszek. Busszal lemegyek a villany- rendőrig. Onnan végigmegyek a Széchenyi utcán, a Búza téren át a Huba, Álmos, Huszár utcákon, kertes házak között jövök haza ide a Kassai utcai lakásunkba. Ilyenkor tavasz- szal a kertekben már figyelem, hogy bújnak elő a virágok. Az új világ? Engem egy kicsit zavar ez a lépten nyomon tapasztalt követelődzés. Mindenki mindent akar, holott a takaró hossza véges. Valahogy több belátás, mértékletesség, önzetlenség kellene. Én soha nem voltam az anyagiakat illetően gazdag. Nyugdíjasként méginkább nem. De ennek ellenére elégedett vagyok. Van fekvőhelyem, van élelmem, nem fázom, -a többi fizikális dolog nem fontos. Egyébként dolgozóm. Most éppen egy régi magyar nyelvén Gyarmathi Sámuel Affinitás című könyvét fordítottam le latinról magyarra, egyben értelmeztem, magyarázó szöveggel láttam el. Hogy lesz-e egyszer valaki, aki kiadja, nem tudom. Reménykedem. QDumspiro, spero. Amíg élek, remélek. Ezt is tetszett tanítani velünk. Egyébként megkérdezhetem. melyik latin idézet Tanár Úr ars poeticája? • Kettő is van, az egyik: Tu ne cede malis, séd contra auden- tior ito! (Vergilius) Ne csüggedj a bajoktól, hanem szállj velük szembe merészen. Á másik pedig: veritas saepe laborat, séd extinquitur nun- quam, vagyis az igazság néha háttérbe szorul, de sohasem alszik ki. □ így igaz Tanár Úr! Csüggedten, feladva nem lehet élni. Vagy ha lehet is, hát nem érdemes. Isten éltesse Pista bácsi! Sok erőt, jó egészséget! Pista bácsi jellegzetes kézmozdulata Fotó: Fojtán László ,A beregszászi éveim alatt regősutakat szervezetem a kárpátaljai szórványmagyarsághoz" Fotó: repró
