Észak-Magyarország, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

1993. Március 13., Szombat

Em Hétvége/Március Idusán

ESZAK-Magyarország 9

Lakóhelyünk és a szabadságharc

Hajdú Imre

Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc eseményeinek taglalásakor az iskolai történelem- könyvek megyénk, Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye kapcsán jobbára csak az e tájon született jeles fiakat, Kossuth Lajost, Szemere Bertalant, Palóczy Lászlót említik. Tulajdonképpen jogosan, hisz ebben az egész Európa tekintetét hazánkra irányító eseménysorozatban mindhárman kiemelkedő politikai szerepet játszottak.

A monoki születésű Kossuth Lajos a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem legnagyobb alakja, a szabadságharc szellemi vezére volt, akit az 1849. április 14-i debreceni ország- gyűlés kormányzó elnökké választott.

Szemere Bertalan, ki 1812- ben Vattán született, 1848 áprilisától szeptemberig a Batthyány-kormány belügyminisztere, majd 1849 májusától augusztusig az ország miniszterelnöke. Nagy érdemei voltak az úgynevezett felvidéki védhadsereg megszervezésében.

A miskolci születésű Palóczy László (1783-1861) földbirtokos pedig a reformországgyú- lések liberális ellenzékének volt baloldali tagja, aki az 1848-49-i országgyűlés képviselőházának korelnöki tisztét töltötte be.

Hármójukon kívül az iskolai történelemkönyvek mást nemigen említenek, miként sajnos egy betű sem íródik e mozgalmas két év e megyében történt eseményeiről. Az kétségtelen, hogy e tájon nem történtek, nem zajlottak le az isa- szegihez, a kápolnaihoz, vagy a pákozdihoz hasonló méretű, jelentőségű csaták, a debreceni trónfosztáshoz viszonyítható jeles eseményekre sem került sor e vidéken, s a borsodi táj olyan gyászos emlékű helyszíneknek sem színtere, mint például Segesvár, Világos, Arad.

Ám a dicső szabadságharc itt sem múlt el nyomtalanul. O- römből, dicsőségből, bánatból, kudarcból e tájnak is kijutott, még ha ezek történelmi súlyukat tekintve az előbb felsoroltakkal össze nem mérhetők. Megfordultaké megyében

a szabadságharc jeles alakjai. (Klapka, Görgey, Pöltenberg, Dembinszky) s voltak itt izgalmas összecsapások, küzdelmes csaták. íme ezekből egy kis ízelítő időrendi sorrendben.

Bodrogkeresztúri csata

1849. január 22-23.

Az 1848-49-es szabadságharc egyik jeles ütközetét Tarcal- Bodrogkeresztúr térségében vívta a magyar sereg a Tiszántúlról betörni szándékozó osztrákokkal. (E csata emlékoszlopa Bodrogkeresztúr községben áll.)

íme a csata rövid története: Gróf Schlick tábornok, az osztrák hadsereg egyik legképzettebb tisztje 1849. január 19-én indult el seregével Kassáról azzal a céllal, hogy a Tisza vonalán áttörjön Debrecen irányába. Az osztrákok január 21-én megközelítették a magyar egységeket. A magyar hadtest, amelyet Klapka György tábornok vezetett, s amely a „felső tiszai sereg” elnevezést kapta 9 honvéd zászlóaljból, 7 lovasszázadból, ösz- szesen 10 ezer emberből állott. A magyar sereg balszárnya Bodrogkeresztúr és Kisfalud községeket szállta meg, a középhad Tárcáinál állomásozott, míg a jobb szárnya Tokajnál foglalt állást.

Schlick Kisfaludnál kísérelte meg az áttörést. Schultz Bódog a magyar balszárny parancsnoka eleinte inogni látszik, de azután megembereli

magát és visszaveri a rohamokat. Schlick ezután Tárcáinál próbálkozott. Nem sok sikerrel, mert a 34. magyar zászlóalj, élen Zákó őrnagy- gyal, fényes ellentámadással verte vissza az osztrákokat.

Tokaji csata 1849. január 31.

A Bodrogkeresztúr és Tárcái térségében történt ütközet után Klapka Schlick „párviadala” végérvényesen Tokajnál dőlt el január 31-én. Schlick ezúttal sem járt sikerrel, honvédeink visszaverték a támadást. A tokaji csata után Schlick felszedte sátorfáját és visszavonult. E magyar győzelem eredménye, hogy pár nap múlva Klapka hadserege az ujjongó nép sorfala között bevonult Miskolcra, amely így felszabadult az ellenséges megszállás alól.

(Érdekesség, hogy 1849. január 28- február 1. között Klapka György tábornok abban a házban szállt meg, a- melyben Kilényi Dávid és felesége, Széppataki Johanna lakott. Ez időtájt náluk tartózkodott a háziasszony testvére, Déryné Széppataki Róza, a híres színésznő is, ki - ezt Prielle Kornélia emlékezéséből tudjuk - Kilényiék nevelt lányát, Prielle Lillát gyakran oktatta, miként szolgálja ki a fáradt tábornokot, hogy szobájában senki ne zavarja.)

Mezőkövesdi csata 1949. február 28.

1849. február 28-án Mezőkövesd mellett rövid lovassági ütközet játszódott le, amely a kétnapos kápolnai csatából visszavonuló honvédsereg sikeres utóharca volt.

A kápolnai csatából Mezőkövesd irányába vonuló honvédcsapatokat a Kmety-had- osztály fedezte. Ők február 28- án a délelőtti órákban indultak el Makiár térségéből Mezőkövesd irányában. Már félúton jártak Szihalom és Mezőkövesd között, és az Ostorospatakon keltek át (a mai Zsóry fürdőnél), amikor egy kisebb ellenséges csapat lepte meg őket. Deym tábornok ugyanis 7 lovasszázaddal és 9 ágyúval a honvédsereg üldözésére indult. Gablenz őrnagy alkalmasnak találta a pillanatot, hogy az átkeléssel bajlódó utóvédet megtámadja.

A helyzet azonban korántsem volt olyan veszélyes, amint ez az első pillanatban látszott. A magyar tüzérség azonnal viszonozta az ellenség tüzelését, a megzavart Kmety-hadosz- tály segítségére pedig a közben lóra pattant Miklós-hu- szárok siettek. A Miklós-hu- szárok derekasan verekedtek és lendületes rohamukkal rövid idő alatt Szihalomig kergették vissza a menekülő vérteseket. Id. Görgey István: Élmények és benyomások című művében lelkes szavakkal ecseteli azt a magasztos pillanatot, amikor az egész magyar sereg szinte egy emberként akart előre lendülni, de a csatatérre érkező Dembinszky „haltot” parancsol. „Micsoda ostobaság ez? Ki mer itt előrenyomulást vezényelni az ő tudta nélkül? - kiált Artúr bátyámra.”

E napokban Mezőkövesd térségében ott tartózkodott a szabadságharc sok híres tábornoka. Ennek ellenére Dembinszky március elsejének reggelén kiadta a parancsot a további visszavonulásra.” A parancs értelmében Görgey, Pöltenberg és Kmety Szentist- vánra; Guyon - Négyesre; Aulich - Lövőre; Klapka és Sze- kulich pedig Egér-Farmosra vonul, a főhadiszállás Ivánkán lesz.

Harsányi csata 1849. július 23-24.

Görgey serege 1849. július 22- én Diósgyőr alatt állott s előőrseit Harsányig tolta előre. A

magyar sereg nagy utat tett meg. Egyhuzamban 25 mérföldet gyalogolt anélkül, hogy csak egy percre is megpihent volna. Ä fáradságtól elcsigázott honvéd úton-útfélen ösz- szeesett, mint az üres zsák. Képtelen volt tovább gyalogolni. A magyar vezér nagyon sietett. Már július 23-án tovább akart indulni Miskolcról. Cseodajev oroszai már eláll- ták a magyarok útját. Paskie- vics pedig hátba készült támadni a magyar hadat, hogy Görgey seregének egyesülését a Szeged-Arad vidékén lévő magyar hadtesttel meggátolja.

Cseodajev orosz tábornok Áb- rányban lévő előhadával, mely összesen kilenc gyalog zászlóalj és 24 lovas századból állott, július hó 23-án erőszakolt szemlét (felderítést) kísérelt meg. Sajátos véletlen, hogy ugyanerre a napra Görgey azt parancsolta Pöltenberg tábornoknak: intézzen szemlét Mezőkövesd felé. A két felderítő különítmény Harsány környékén akadt egymásra július 24-én déltájban. Az orosz sereg ötszörié nagyobb volt, mint a magyar. Cseodajev nem volt tájékozott a magyar sereg állásáról és létszámáról. Azt hitte, hogy Harsánynál Görgey egész serege áll vele szemben. Ez volt az oka, hogy az oroszok nem mertek komoly összeütközésbe bocsátkozni, hanem ütközet helyett az országúitól jobbra és balra fekvő erdőket szállták meg. A tízkötetes Magyar Nemzet történetében Szilágyi Sándor azt írja: Cseodajev július 24- én „...Görömbölynél megtámadta Pöltenberg egész hadtestét, mely azonban hosszasabb küzdelem után jó rendben vonult vissza Miskolczra.” Az összecsapásra az egykori aranyosi csárda épületén emléktábla emlékeztet:

„1849. július 23-án itt az aranyosi csárdánál ütközött meg Pöltenberg tábornok kémszemlére küldött csapata Kus- netzov orosz tábornok kozákjaival. Az itteni ütközet után a Kutyavaczoknál lévő főállásba húzódtak vissza és ott tartották fel az oroszokat. Állította a 80. évfordulón a Hadimúzeum kezdésére Bükkaranyos község közönsége.”

Zsolcai csata 1849. július 25.

Erről az eseményről Pores János miskolci református főgimnáziumi tanár, a Szabadság című 1897. augusztus 18. számában a következőket írja:

„1849-ben éppen a Harsány melletti kémszemle után következő napon, július 25-én volt a zsolcai csata, melyet én a tetemvári pincék középső sorának felső részéről néztem. A muszka hadsereg városunk keleti oldala mellett a szántóföldeken állott, a magyar hadsereg pedig Felsőzsolcától Al- sózsolca felé terült el.

A muszkák ágyúi közül egy a Sajó hídja déli oldalán volt felállítva és ebből bocsátgat- ták azokat a rakétákat, melyekkel sikerült felgyújtaniuk a felsőzsolcai állást és korcsmát. A magyarok ágyúi a tűz miatt a töltésről a Felsőzsolca északi részén eső fák közé vonultak és onnan a golyók egész a város végéigjöttek. Én is rejtegettem egyet a büszkebokorban.

Már akkor beszélték a miskolciak, hogy a fák mögött lévő ágyúkat Sáfrány Mihály irányozza. Azok közül egy párban kárt is tehetett, mert az ágyúk a Sajó partjától hátrább vonultak. Azt mondták, hogy egynek a kerekét lőtte el.

Arra világosan emlékszem, hogy a Sajónak Pálfalához közel eső pontján huszárok vonultak felfelé, vagy azért, hogy átjöjjenek a Sajón, vagy azért, hogy a muszkáknak a vízen átkelését megakadályozzák.

Ezek a Sajónál találkoztak egymással. Arra nem emlékszem, hogy lövöldöztek egymásra; de azt tudom, hogy ez a támadás meghiúsult. Melyik volt a támadó, arra sem emlékszem. Megjegyzendő, hogy én ezen csata alkalmával még nem töltöttem be életem 11-ik évét, tehát nem értem fel észszel, hogy jegyzeteket tegyek. De abban az időben és még azután 10-12 évvel is keservesen meglakolhatott volna az, akinél a szabadságharcra vonatkozó jegyzeteket találtak volna.

Ezen a napon sem a magyarok nem jöttek át a Sajón, sem a muszkák nem mentek át azon. Este a muszkák a szelesi kertek mögött lévő szántóföldeken táboroztak. Másnapon alig bírta az elöljáróság megakadályozni, hogy a muszkák Miskolcot fel ne égessék. A csata után való éjjel ugyanis egy pár elesett muszkát a mezőn lévő szalmával vagy szénával borítottak be és azt meggyújtották.

A harcban elesett honvédeket Szathmáry-Király Pál, a későbbi tornai főispán temet- tette el. Később ezeket ugyanő összeszedte és Felsőzsolca északi végén a töltés mellett abba a sírba tétette, mely fölött a Dalström által készített emlék ma is hirdeti, hogy ott szabadságharcunk névtelen hősei nyugosznak. Ott voltam az emlék leleplezésén is 1867- ben.”

Erre a csatára Sáfrány Mihály honvédtüzér hadnagy, református pap így emlékezett visza emlékirataiban:

„Midőn már a felsőzsolcai korcsma és állás lángban állott, én félüteggel Alsózsolcá- hoz közel tétlenül állottam a Sajó partján. Előttem a túlsó parton füzes és lábas erdő volt. Egyszer úgy tetszett, hogy a muszkák az ó jobbszámyuk- kal közelebb jöttek hozzánk, de az erdőtől nem láthattuk őket. Én tehát a Sajófüzes és erdő fölött elkezdtem - parancs nélkül - oda lövetni, sőt a vetágyúból magam lőttem gránáttal és gránát kartácscsal. Az eredményt mi nem láthattuk, csak azt észleltük, hogy ágyúikkal az oroszok hátrább vonultak. Este én elkésve mentem vacsorázni Al- sózsolcára. Amint beléptem a bárói tiszti lakon a vacsorázóterembe, Liptay dandár- nokunk - kitől inkább szemrehányást várhattam, hogy parancs nélkül léptem harcba a félüteggel - ezen szavakkal mutatott be a vacsorázó fényes tisztikarnak: „Uraim! Itt jön, aki ma legtöbb kárt tett a muszkákban.”

A zsolcai csatáról a Nemzeti Hírlap 1876. évi novemberi számában a következőket írta:

„Tüzéreink pompásan lőttek, s az orosz táborkari tisztekkel sem lehetett elhitetni, hogy ágyúinknál nem francia tüzérek szolgálnak, hanem mind fiatal magyar gyerek, másfél év előtt még tanulók. Alsózsol- cánál, aki legtöbb kárt tett golyóival a muszkákban egy Sáfrány nevű sajókazai ifjú volt, ki papnak készült, de a szabadságharc tüzértisztté tette.”

Gesztely-bőcsi csata 1849. július 28-án

Erről az ütközetről csupán a már említett Sáfrány Mihály visszaemlékezéseiből sikerült némi információt szereznem. Ám ezek elsősorban a jeles katona személyével kapcsolatosak - hogyan találkozott a tűzharcban egykori osztálytársával, a bocsi tanítóval, s hogyan menekült ki a csodával határos módon az iszonyatos tűzharcból - arról, hogy az ütközet kimenetele miként végződött, s milyen hadászati jelentőséggel bírt a szabadságharc menetében nem sikerült ismereteket szereznem.

„Ezt jelenti nekem Március 15-e!”

Kokárdás ünnep

Boros Zsanett 1. a oszt.

Miskolc (ÉM) — Gyerekeket kérdeztünk, kicsiket, alsótagozatos iskolásokat, a miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola 1., 2., 3., 4. osztályos tanulóit, hogy mondják el, rajzolják le: mit is jelent nekik ez a szép, szeles, fényes tavaszi nap Március 15-e. E gyermekmunkákból adunk közre most egy csokorravalót.

„Én ha meghallom ezt az ünnepet, akkor olyan hazaszerető érzés fog el. Legtöbbször még meg is hatódom tőle. Nekem ez a legkedvesebb ünnep. Ha meghallom a Szózatot vagy a Himnuszt, mindig erre az ünnepre gondolok.” (Jordan Éva 3.a oszt.).

„Nekem ez az ünnep a lelkem ünnepe. Ez az ünnep buzdítja a szívem a hazaszeretetre. Ha rágondolok, hogy mennyi ember halt meg azért, hogy megvédje a hazáját!...” (Palotás Zsuzsa 3.a oszt.).

„A magyar forradalom és a szabadságharc ünnepét. Azt, hogy békében és nyugalomban élni. A békesség napját.” (Juhász Gergely 2.c oszt.).

„A forradalom első napja. A haza reménye is ettől függ. És a forradalmi ünnep napja. A bátor harcos dicsőségét jelenti.” (Végső Ádám 2.c oszt.).

„Számomra Március 15-e szeretetet és ünnepet jelent. Jó érzés tölti el a szívemet. Én örülök neki, hogy Magyarországon születtem.” (Szatmári Gergely 3.a oszt.). „1848. március 15-e a szabadságharc ünnepe. Akkor mindenkinek ünneplőben kell jönni.” (Pintér Tamás 4.a oszt.).

„ 1848. március 15-e a magyar szabadságharc kitörésének a napja. Ekkor a magyar nép örült, mert úgy gondolta, hogy ezzel véget vethet a nyomorúságnak. Ézt jelenti nekem is, most 145 évvel utána.” (Pirigyi Levente 4.a oszt.).

„Nekem Március 15-e több mindent jelent: 1. Nemzeti ünnepet; 2. Az 1848/49-es szabadságharc kezdetét Pesten; 3. Felkészülést iskolai szereplésre; 4. Az idetartozó dalok tanulását; 5. Összejövetelt megemlékezésre; 6. Szabadnapot.” (Bikfalvi Péter 4.a oszt.).

„Ekkor volt a forradalom és győztek a magyarok. Ekkor írta Petőfi a Nemzeti dalt. És ekkor tűnt el Petőfi.” (Hauszknecht Edit 4.a oszt.).

„Gazdagságot jelent nekem. Békét. Szabadságot. Hazát. Forradalmat. A tavaszt.” (Balázs Gábor 2.c oszt.). „MárciusJ.5-én a forradalom kitört. A forradalmat megnyertük. Én örülök, hogy megnyertük. És a harcosoknak tiszteletet adok úgy, hogy kokárdát veszek fel.” (Kovács Ferenc 4.a oszt.).

„1848. III. 15-én kitört a pesti forradalom. Toborzók járták be a pesti utcákat és buzdították a népet a szabadság- harcra. A szabadságharc néhány toborzója: Kossuth, Petőfi, Irinyi, Nyáry és Klauzál Gábor. A szabadságharc 1849. aug. 13-án a világosi fegyverletétellel fejeződött be.” (Czél Szabolcs 4.a oszt.).

„Számomra a haza szeretetét jelenti, azt, hogy milyen jó magyarnak lenni! Ez az ünnep az 1848-as, 49-es évek küzdelmeit, és az én szememben a világ legszebb országának történelmét, történetét fejezi ki.” (Szilágyi Judit 3.a oszt.).

Gábor Áron rézágyúi Ambriskó Máté 1. a oszt.