Észak-Magyarország, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-13 / 37. szám
1993. Február 13., Szombat Sport ÉSZAK-Magyarörszág 15 Ötletbörze Miskolc (ÉM) — Ötletbörzét rendez a Miskolci Vízművek a klubban foglalkoztatott sportolók szülei részére. A kezdeményezéstől azt remélik, hogy a vállalkozó kedvű papák-mamák révén sikerül biztosítani a versenyeztetés anyagi feltételeit. Újabb remi Budapest (MTI) — Polgár Judit 3.5:2.5’-arányú vezetésénél a 7. játszmával folytatódott a 16 és fél éves sakkozó és Borisz Szpasszkij párosmérkőzése. Csütörtökön a francia állampolgárságú ex-vi- lágbajnok vezethette a világos bábukat, és a játszma a királyindiai védelemmel kezdődött. A párosmérkőzés eddigi legrövidebb játszmájában mindössze 23 lépés után döntetlenre adták a felek a partit. Polgár Judit így 4:3 arányban vezet a pénteki folytatás előtt, amelyben övé lesz a nyitás joga. Sportverseny Ózd (ÉM) — Az ózdi városi sport- csarnok adott otthont a játékos sportverseny Borsod-Abaúj- Zemplén megyei döntőjének. Az alsós tanulók remekül szervezett, precízen lebonyolított vetélkedőn vehettek részt, amelyetapró ajándékok is fűszereztek - a támogatók jóvoltából. Végeredmény: 1. Mező Ferenc Általános Iskola, Mezőkövesd (testnevelő tanárok: Reich Lász- lóné és Horváth Endre), 2. 43-as Számú, Pattantyús Iskola, Miskolc (Kosztelnik Zsoltné és Bocsi János), 3. 34-es Számú, Könyves Kálmán Iskola, Miskolc. Az első és második helyezett iskolák csapatai kerültek az országos elődöntőbe, amelynek Gyöngyös ad otthont. Búcsú a kupától Miskolc (ÉM)—Lejátszotta visz- szavágó mérkőzését a Magyar Kupában az MVSC-Bonus-Éco élvonalbeli női röplabdacsapata. A vasutasok az első találkozón Szolnokon 3-0-ás vereséget szenvedtek, így kevés esély maradt a hazai találkozóra. Nos, a miskolci gárda remek játékkal rukkolt elő, 3-0 (9, 13, 10) arányú győzelemmel sikerült a visszavágás, de összesítésben mégis a szolnokiak mentek tovább, ugyanis a játszmákon belüli pontok összesítése nekik kedvezett. (Az MVSC- Bonus-Eco a Tisza-parti városban összesen 25 pontot gyűjtött). [a játszik KBSC zincbarcika (ÉM) — Fu- zalagon játssza az előkészületi rkőzéseket a tavaszi rajtra ké- iló Kazincbarcikai SC NB Il-es darúgócsapata. A barcikaiak törtökön a fővárosban vendé- kedtek és az FTC ellen léptek yára. A találkozót a zöld-fehé- : nyerték, 2-1 arányban. ÍBSC a hét végén is pályára , de nem a tegnapi sportmű- unkban jelzett, vasárnapi idó- ítban, hanem szombaton! A •cikaiak az NB I-es Nyír- rházát fogadják. A találkozó 10 órakor kezdődik. Fa az ötödik Párizs (AFP) — Az élen hajózó Alain Gautiemek még körülbelül harminc napja van hátra a célig. Gautier biztosan vezeti a mezőnyt három honfitársa, és az ötödik helyen haladó Fa Nándor előtt. Kosárlabda Miskolc (ÉM) — A városi sportcsarnokban tegnap este lapzártakor ért véget a női kosárlabda NB I. rájátszásos tornájának első mérkőzése. DIÓSGYŐRI KSK - SZARVAS 73-65 ( 34-39) (Tudósítást hétfői lapunkban közlünk.) A háttérben a csodálatos szépségű Alpok vonulatai, elől, a „tek- nőben" a kettes számú német bobválogatott, amely Innsbruckban az utolsó edzését végzi az olimpiai pályán. Fotó: AP A világ sportja Madrid (Reuter) — Néhány órával a döntés után a fellebbezés nyomán a Spanyol Labdarúgó Szövetség visszavonta Diego Maradona egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. A módosított változat szerint a Sevilla argentin idegenlégiósát csak pénzbüntetésben részesítik. Genf (Reuter) - Az Európai Labdarúgó Szövetség helyt adott a belga FC Bruges fellebbezésének, azaz a belga bajnokcsapatnak mégsem kell zárt kapuk mögött lejátszania a skót Glasgow Rangers elleni március 3-i BEK-ta- lálkozót. A Bruges szurkolóinak decemberi rendbontása a Marseille otthonában azonban mégsem marad büntetlenül, hiszen az UEFA szokatlanul magas, 250 ezer svájci frankos pénzbüntetést szabott ki az eset miatt. A Ruvenzori megadta magát Magyar hegymászók jártak Afrikában Doros László December végén harmincegy magyar hegymászó (közöttük orvos, tudós, operatőr) indult Afrikába. Az úticélt Kenya jelentette, a társaság egy része viszont Ugandában is megfordult. Mi motiválta őket? Nos, 1996-ban a mieink olyan feladatnak vágnak neki, amelyet eddig nem próbálhattak: a Mount Everestet akarják leküzdeni. Dr. Nagy Sándor, a Magyar Hegymászó Klub elnöke amolyan felkészülési állomásként hirdette meg az Afrika-expedíciót, amelyben miskolciak is helyet kaptak. Ott volt az utazók között dr. Krizsó Eszter, dr. Hábenczius Károly és dr. Papp Kálmán. S ott volt beszélgetőpartnerem, Csíkos József is, akit nemcsak a hegymászók szűk családja ismer, hiszen korábban megfordult már egy-két veszedelmes „kirándulásban.”- Ez a mostani kiruccanás a válogatást is szolgálta - jegyezte meg.- Három év múlva bizonyára nagy lesz a tolongás, sokan szeretnének Nepálba menni, ám oda csak a legkipróbáltabbakat szabad elindítani.- Maradjunk Afrikánál! Mennyi időt töltöttek távol?- Öt hetet. Húszán a Balkán légi- társaság Szófia - Nairobi járatával repültünk, tizenegyen pedig Kairón átjutottak el Kenyába.- Mivel töltötték idejüket?- Szemünk előtt a Ruvenzori hegység kétvállra kényszerítése lebegett. A Margaréta csúcs 5195 méter magasan található, oda tizenhatan értünk. Csíkos József Fotó: Farkas Maya- Milyen volt a nehézségi fokozat?- Kis túlzással azt mondhatom, hogy a hegy játékszernek tűnt. Az Elena ház elnevezésű pihenóház 4500 méteren váija a műszókat, onnan egy körtúra vezet a csúcs felé. Úgy tartják, hogy 6-7 nap alatt lehet teljesíteni a feladatot, nekünk ezt 5 nap alatt sikerült megoldanunk. A táj fantasztikus! Kétezerötszáz méterig mohaer- dók vannak, s mindennap esik az eső. Helyiektől tudtuk meg, hogy évente talán tíz napsütéses nap van, az átlagos csapadékmennyiség pedig 5800 milliméter!- Ezek szerint rendesen „eláztak...”- Szerencsénk volt, 'mert csodás időt fogtunk ki, viszonylag szárazon megúsztuk a mászást. Az emberi szervezetet a jelentős hőmérsékletingadozás tette próbára. Nappal 25 fokban rövidnadrágot lehetett viselni, éjszakára pedig beköszöntőitek a fagyok. Sátrainkat szinte nem tudtuk felállítani, annyira ingoványos volt a talaj. Á látvánnyal jószerével nem lehetett betelni! Az erdők, a fák, a szakállzúzmó, s hadd jegyezzem meg, hogy talán fél fokra jártunk- keltünk az Egyenlítőtől. Amikor lefelé jöttünk, olyan nagy esőzés kapott el bennünket, hogy minden folyó megáradt, mi pedig egy menedékházba kényszerültünk, ahol egy teljes napot kellett eltöl- tenünk. A vulkáni hegység nem nyelte el a vizet, az leszaladt rajta...- Fogadtak kísérőket?- Négy fekete tartott velünk, s jelenlétük hasznosnak bizonyult. Felszerelésünket ugyan bírtuk, de helyismeretük sokat számított.- Jártak-e másfelé is a Ruvenzori után?- Terveinkben szerepelt a Mount Kenya, megmászása, ám közbeszólt a balszerencse. Á4985 méter magas csúcsra nem jutottunk fel, pedig már csak egy 400 méteres sziklafelszökés hiányzott.- Tavaly Pakisztánba készült, de az út kútba esett. Most egy könnyű ujjgyakorlatnak számító expedícióval eljutott oda, ahol még nem járt. Milyen terveket dédelget az elkövetkezendő időre?- Pakisztánról nem mondtam le, mert a mászási engedélyem 1994- re is megmaradt. A Himalája előtt pedig jó lenne a Pamírban, esetleg a Tiensanban megfordulni. Sebők Zoltán: „A vandalizmus felőrölt minket” Kolodzey Tamás Ritkán fordul elő, hogy klubvezetők úgymond önmagukat kínálják fel egy kis beszélgetésre.- Majdnem végső kétségbeesésünkben tesszük ezt - szögezte le Sebők Zoltán, a Bánkút Síklub elnöke. - Az idei, szerencsétlennek mondható tél minden szempontból megviselte az idegeinket. Azt még kibírtuk, hogy eddig mindössze 21 napos volt az idény, vagyis három hetet lehetett síelni, szemben a tavalyi 61 és a tavalyelőtti 55 nappal. A vandalizmus, az emberi brutalitás viszont felőrölt minket.- Hallhatnánk példákat?- Sajnos bőven van mit sorolni - vette át a szót Tavassy Viktor létesítményvezetó. - A százezres értékű, tájba illő, nagyméretű tájékoztató tábláink közül ötöt tettek tönkre. Egy térkép 15 ezerbe, egy faszerkezet tetővel 25 ezerbe került. Amit alumíniumból készítettünk, azt kövekkel tették „ártalmatlanná”. A felvonók mellé kihelyeztük a szállítási feltételeket ismertető táblákat, mert ez a kötelességünk. Ezeket leszakították, szétverték, a vascsöveket kihúzták és elhordták. Hasonló sorsra jutottak a kresztáblák és az útjelzők. És akár vég nélkül sorolhatnám tovább: volt Bánkúton jó néhány betörés, felvonórongálás, lopás.- Mindebből az tűnik ki, hogy az erdőben mindenki azt csinál, amit csak akar.- Szó szerint. Pedig a tél előtt figyelemfelhívó információkat közöltünk, rendőri segítséget kértünk, de nem sokra jutottunk. Mi nem rendelkezünk hatósági jogkörrel, nem igazoltathatunk. Csak kérhetünk és tanácsot adhatunk.-Azért ettől többet tehetnek, hiszen a tulajdonviszonyok rendezése óta Bánkúton tiszta víz van a pohárban.- Elviekben így van - folytatta Sebők Zoltán -, mert ugye az állam a tulajdonos, miénk a használati jog, s minderről telekkönyvi bejegyzésünk van. Mégsem visszük semmire, mert a Bánkút Síklub pályáit, létesítményeit nem tudjuk bekeríteni, ezért ott szabad a préda. Mondjuk a diósgyőri stadionban sem lehet csak úgy garázdálkodni, mert a vaskerítés gátat szab a vandálok előtt - szemben Bánkúttal. Mi tehát a Bükkben gondozunk, kaszálunk, karbantartunk, fejlesztünk, kiszolgálunk, a nagyközönségrenitens, az ismeretlenség homályába burkolózó tagjai pedig úgy tarolnak, mint a tekében.- Önök nem mai „gyerekek”, évtizedeket töltöttek már el a sísportban. Van egyáltalán kedvük a folytatáshoz?- A klubnak csaknem 100 milliós a vagyona, nem hagyhatjuk, hogy ebek harmincadjára kerüljön - mondták egymás szavába vágva.- Szeretjük a sportot, ezért áldozatvállalásra is kaphatók voltunk és vagyunk, ha elkeseredtünk, „lelki fröccsöt” öntöttünk egymásba és kollégáinkba. Veszélyes üzemet vezetünk: felelősek vagyunk a felvonók műszaki állapotáért, a mentésért, az orvosi ellátásért, a zavartalan sportolásért, meg mindenért. Már nem nagyon hiszünk senkiben és semmiben, de talán nem adjuk fel. Lehetséges, hogy egy testőr kft. védelmét fogjuk kérni, s majd fizetünk, mint a katonatiszt - ha tudunk - és költségeinket áthárítjuk a fogyasztóra, vagyis a síelőkre. Lépéseket tettünk a közlekedés korlátozására, egyes utak lezárására. A nagy kérdés számunkra is az, hogy elérjük-e végre a célunkat? Szorgoskodik a Mád Miskolc (ÉM)—A Mádi KözségiSEj anuár 16-án kezdte meg téli alapozó felkészülését a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi szezonjára - kaptuk a hírt Gáthy Sándor szakosztályvezetőtől. A szakmai munkát továbbra is Oláh Ferenc vezetőedző irányítja. A 22-es keret új tagjai: Baksi (Prügy), Bendig (Szerencs), Haraszin (Tállya). Távozott Rábai, aki Szerencsen folytatja. Első előkészületi mérkőzésükön 1-0 arányban nyertek az MVSC ellen. További felkészülési találkozóikat február 13-án az Abaújszántó, február 16-án a Diósgyőri FC, február 17-én az MVSC, február 20-án pedig a Szerencs ellen vívják. Egy évvel a nagy nap előtt Lillehammer (AP) — Lillehammer „előre iszik a medve bőrére”, hiszen pénteken a norvég kisváros azt ünnepelte, hogy egy év múlva ezen a napon veszi kezdetét a 16. téli olimpia. A nevezetes nap kapcsán érdemes közelebbről megismerkedni az ötkarikás játékok házigazdájával. Az Oslótól 180 km-re északra fekvő Lillehammer a téli olimpiák történetének második legkisebb lélekszámú városa, 23 ezer lakosánál csak az 1980. évi házigazda, Lake Piacid tudhat kevesebbet a magáénak. Lillehammer az ország legnagyobb tavának (Mjosa) partján fekszik, s az olimpia rendezését úgy vállalta, hogy valamennyi eseményt 60 km-es körzeten belül megtartja (ellentétben Al- bertville-lel, amely a nagy távolságok olimpiájaként vonult be a köztudatba). A létesítmények zöme már készen áll. Az Olimpiai Park egyedül álló komplexumában két síugrósánc, 30 km-es sífutópálya, a síak- robatikai versenyhelyszínek, valamint a 10 ezer férőhelyes Haakons jéghoki-stadion kapott helyet. Az alpesi sífutamoknak otthont adó két lejtő, a Hafjell és a Kvitfjell centrum 15, illetve 50 km-re fekszik a várostól, s éppúgy már most vendégül láthatná a résztvevőket, mint az 1365 méter hosszú Hunderfossen bob- és szánkópálya. r- TOTÓZZON ÖN IS 2000 forint felett: felezünk! Miskolc (ÉM) — A Szerencsejáték Rt. 5. Számú Területi Igazgatósága, valamint az Észak-Magyarország Szerkesztőségének közös játékára a héten 836 tippszelvényt küldtek be olvasóink. Közülük ezúttal sorsolás után négy játékos tippjeit fizettük be. A szabály ismert: amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, felezünk, a kisebb összeg viszont olvasóinkat illeti teljes egészében. Az elmúlt héten befizetett szelvényen 11 találatot produkált miskolci tippelőnk. A heti játékosok: 1. Kaszper József (Dédestapolcsány, Alkotmány u. 7). 2. Gyuricza Sándor (Miskolc, Középszerű. 18). 3. Szakos János (Szirmabesenyő, Deák Ferenc u. 14). 4. Halász Sándor (Miskolc, Nagyváradi u. 4). 1. 2. 3. 4. IX X 2 IX 2 X X2 X 2 IX X X X 1 1 1 IX 1 1 1 X IX 1 1 1 X X 1 1 X X2 2 IX 1 1 X 1 X 2 2 1 X X2 IX 2 IX 1 1 12 X2 IX IX +1 1 1 1 X