Észak-Magyarország, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-11 / 35. szám

1993. Február 11., Csütörtök ------------------— Magazin É SZAK-Magyarország 13 Akitől mindig lopnak Johannesburg (MTI) — A világ „legmeglopottabb” emberének cseppet sem megtisztelő címét mondhatja magáénak German Arnold Musch Dél-Afrikában: ott­honába 12 év alatt 21 alkalommal törtek be. - Lassan elvisznek min­dent, amit húsz év alatt meg­teremtettem - mondta a 40 éves férfi minap, legutóbbi, 21. kirablása alkalmából összesereg- lett újságíróknak. - Már otthon­biztosítást sem kötnek velem, annyira nagy a kockázat. Talán a pretoriai központi börtönbe kel­lene bevonulnom, ott valószínű­leg nagyobb biztonságban lennék - jelentette ki némi cinizmussal. Mintagyerekből gyilkos Peking (MTI) — Kalapáccsal agyonverte nagyanyját a minap egy „mintagyerek” a kínai Vuhan városában, mert a nagyanyó tévézése zavarta őt a tanulásban. Mint a China Daily című, angol nyelvű kínai lap jelentette, a gyil­kosságot elkövető 17 éves leány, Huang Ja-suo egy januári estén vizsgájára készült egyetlen helyi­ségből álló lakásukban, de nem tudott összpontosítani, mert 82 esztendős nagyanyja éppen egyetlen szórakozásának hódolt - tévét nézett. Ebből hosszas perlekedés lett köztük. Döntőbíró nem volt, mert csak ők ketten tartózkodtak ott­hon. Végül a bakfis, fejét vesztve, kalapáccsal rontott a nagyszü­lőre, és addig verte vele, amíg élet volt benne. A leányt „mintagyerekként”, él­tanulóként tartották számon is­kolájában. Tudósnak készült. Az ezüstérem gazdát keres Koppenhága (dpa) — Még mindig nem jelentkezett a tulaj­donosa annak az olimpiai ezüst­éremnek, amelyet az elmúlt év júliusában találtak a dániai Jelsben. Conni Tetens, a város turistairodájának vezetője el­mondta, hogy tavaly nyáron adta le náluk a becsületes megtaláló az érmet, amelyet egy malom mel­lett a fűben lelt meg. Már minden lehetséges fórumon hirdetéseket adtak fel, hogy jelentkezzék az olimpiai medál nyertese, eddig azonban csak olyanok érdek­lődtek, akik szeretnék megvá­sárolni a becses ritkaságot. Az ér­met még az 1920-ban Antwer­penben rendezett ötkarikás játé­kokon adták át egy második helyezettnek. A Dán Olimpiai Bizottság összeál­lította azoknak a sportolóknak a névsorát, akik szóba jöhetnek az ezüstérem nyerteseként. Hu­szonnégy tornász, tíz gyeplapda- játékos, három ökölvívó, két sportlövő, egy rúdugró és egy bir­kózó található a listán. Amennyiben a közeljövőben sem sikerül felkutatni a jogos tulajdo­nost, akkor a medált a dán olimpia múzeumban fogják kiállítani. Fal fogta rab Melbourne (MTI) — Egy sza­badságra vágyó rabnak nem árt, bajó a szemmértéke. A szó szoros értelmében a saját bőrén ta­pasztalhatta meg ezt az alap­igazságot egy ausztráliai elítélt, aki kivájta ugyan cellája falát, de ki már nem fért rajta. Hiába tuszkolták, húzták-vonták a társai a Melbourne melletti Dandenong börtönben, csak nem sikerült kipréselni őt a lyukon. Sőt! Társai szorgoskodása nyo­mán a testes rab végül úgy beszorult a résbe, hogy se ki, se be. Végül a foglároknak kellett az órizefes által használt lemez­darabnál használhatóbb szer­számokkal, vésővel és kalapács­csal kiszabadítani a fal fogta rabot, aki a kitörés helyett ráadá­sul még az orrát is betörte nagy igyekezetében... Háború magyar földön I. Ahogyan egy német tábornok látta Friessner német vezérezredes 1944 júliusában kapta meg­bízatását Hitlertől, hogy Románia, illetve Magyarorszag területén állítsa meg a szovjet hadsereget. A tábornok a ko­ronatanú szándékával írta meg visszaemlékezését, mintegy mentséget és magyarázatot keresve a vereségre. Az „Árulá­sok, vesztett csaták", amelyből részleteket közlünk, a Co-Nexus Printer kiadásában jelent meg és új összefüggéseket tár fel a ma­gyarországi harcokról. Hivatalos látogatás Horthynál A hadseregcsoport, arcvonalának jókora, keleti irányú kiszögellése miatt veszélyes helyzetben volt: amennyiben az ellenségnek a Tisza mentén sikerül előre törnie északnak, átkarolja az egész had­seregcsoportot. Nem volt tehát más választásunk, minthogy sür­gettük a szárazföldi hadsereg fő­parancsnokságát: engedélyezze keleti arcvonalszakaszunk idő­ben történő hátrább vonását. Mivel Hitler állítólag a ma­gyarokra való tekintettel nem en­gedélyezte a visszavonulást, el­határoztam, hogy Horthy Miklós kormányzónál teendő első láto­gatásomon ezt a kérdést is szóba hozom. A látogatásra 1944. szep­tember 9-én került sor. Ez volt az egyetlen találkozásom Horthy- val. Megbeszélésünk kellemes légkör­ben zajlott. Horthy a jó fellépésű grandseigneur prototípusa volt, úgy éreztem, rögtön jó kapcsolat­ba kerültem vele, és láthatólag ő is bizalommal volt irántam. Amikor a beszélgetés végén megemlítettem neki, hogy a had­seregcsoport bekerítését megelő­zendő, és az egész Magyar- országot fenyegető veszély el­hárítása végett meg kellene rövidíteni az arcvonalat, azonnal egyetértett. Felismerte a hely­zetet, és elfogadta a katonai szak­ember javaslatát. Biztosítottam, hogy erre a lépésre természetesen csak akkor kerül sor, ha a helyzet, illetve a közös érdekek feltétlenül megkövetelik, mire szó szerint a következőket mondta:- Erről meg vagyok győződve, vezérezredes úr. Ebben a térség­ben ön a felelős főparancsnok, és belátása szerint kell döntenie. Nekem csak az a kérésem, hogy egy ilyen nagy horderejű döntés végrehajtása során, amennyire csak lehet, kíméljék országom lakosságát és falvait. A beszélgetés során érintettük a magyar katona harcértékének kérdését is. Amikor elmondtam: csodálkozom, hogy Magyarország- bár jelentős és jó hadrafogható emberállománya van - láthatólag nem tud kiállítani egy olyan ütőképes hadsereget, amellyel legalább saját határait megvéd­hetné, Horthy lényegében a következő magyarázatot adta:- Nézze, mindez a közelmúlt el­hibázott politikájának a kö­vetkezménye. A trianoni szer­ződés óta országunkban úgy­szólván megszűnt a katonás­kodás; pedig a magyarok valóban jó katonák voltak! A magyar nép­ből, amely azelőtt nagyon sokat tett hadseregéért, Trianon óta kiveszett a szükséges érdeklődés a katonai ügyek iránt. Népünkből ma már hiányzik a katonai szel­lem - ami végzetes számunkra -, és enélkül a hadsereg semmit sem ér. Mindennek most isszuk meg a levét! Horthy ezzel magyarázta azt is, hogy a magyar csapatok oly csekély ellenállást tanúsítanak a támadó orosz harckocsikkal szemben. A magyar államfővel folytatott beszélgetésnek mindvégig zavar­talan légköre volt. Akkor még semmit sem sejtettem a folya­matban lévő politikai intrikák mértékéről, és az se jutott eszem­be, hogy a politikus Horthy már szövögeti a szálakat a nyugati hatalmakhoz és a szovjetekhez. Később, hogy minderről tudomást szereztem, emberként és katona­ként egyaránt keserűen csalód­tam. Megbeszélésünk után tájékoztat­tam Lakatos miniszterelnököt, és Hitlerre való tekintettel kiállít­tattam magamnak egy Horthy ál­tal aláírt felhatalmazást az arc­vonal megbeszélt rövidítésére. Fontos körülmény, hogy ez idő tájt jelentős feszültségek voltak a magyar vezérkar, vagyis a kato­nai vezetés és a Lakatos minisz­terelnök, az egykori vezérezredes által irányított politikai vezetés között. Nem jelentéktelen be­folyással volt a kormányzóra a Teleki gróf vezetésével működő „Erdélyi Magyar Tanács”, és né­met szempontból ez is ked­vezőtlen volt. A katonák csoportja láthatólag azon a nézeten volt, ki kell tartani Németország oldalán, a civil poli­tikusok csoportja azonban na­gyon ingadozó magatartást ta­núsított. A miniszterelnök arra törekedett, hogy egyre nagyobb beleszólása legyen a katonai kérdésekbe. Magyarország politikai maga­tartása ezekben a napokban bi­zonytalanná vált. Az összehívott Koronatanács fel­szólította a német kormányzatot, hogy 24 órán belül irányítson öt német harckocsi-hadosztályt a magyarországi hadszíntérre, ellenkező esetben Magyaror­szágnak fegyverszünetet kell kérnie! Az adott helyzetben lehetetlen követelés volt ez, gyakorlati meg­valósításáról nem is szólva. Beszélgetésünkön Horthy min­derről említést sem tett! Az efféle politikai üzelmek ter­mészetesen kedvezőtlen hatással voltak a koalíciós vezetésre is, kiváltképpen pedig a szövetséges csapatok magatartására. Budapesten sem játszottak tehát nyílt kártyákkal: csakhogy én még nem láttam át a játszmát. Következik: Hitler drámai szózata Táj ház Tardon Fotó: Fojtán László Új bankot alapít a Budapest Bank Budapest (MTI) — Új, egymil- liárd forint alaptőkéjű bank alapítását készíti elő a Budapest Bank. Ez ügyben folynak az egyeztetések az Állami Bankfel­ügyelettel, és a jövő hét közepére valószínűleg kirajzolódik az új pénzintézet alapításának me­nete. Erről Tóth Judit, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese tájékoztatta az MTI-t. A bankalapítás előzménye: de­cember végén a Budapest Bank - és az OTP - ajánlatot tett a fel­számolás alatt lévő Ybl Bank megvásárlására. A felszámoló a Budapest Bank ajánlatát tartotta előnyösebbnek, és hozzá is látott a szerződés ki­dolgozásához. E szerint a Budapest Bank létre­hoz egy új bankot, mely a megha­tározott összegért megvásárolja az Ybl Bank banküzemét, és a későbbiekben behajtja a volt Ybl Bank követeléseit. A befolyt összegből levonják a ki­fizetett előleg kamatait, a behaj­tási költségeket és 25 százalék ju­talékot, a fennmaradó összeget pedig a bankcsőd kárvallott­jainak kielégítésére fordítják. Ez a megoldás a számítások sze­rint minimum 19 százalékos kielégítési arányra ad módot. A behajtható összegre befolyással lehet az is, milyen gyorsan sikerül létrehozni a behajtással foglal­kozó új pénzintézetet. Az új bank nevéről a Budapest Banknál egyelőre nincs döntés. JEGYZET Gyöngyösi Gábor A kifejezés francia, s szó szerint zseb­könyvetjelent, ami viszont pontosan egy olyan formátumú könyvet, amelyet kényelmesen be lehet csúsztatni a zakó zsebébe, ha az embernek valamilyen oknál fogva be kell fejeznie az olvasást. Az ilyen formátumú könyvek francia földön, a hatalmas, csak kitárt karral tartható újságok, napilapok hazájában nagyon népszerűek, mivel az úgyne­vezett tömegközlekedési járműveken ott sincs több hely, mint nálunk. Viszont ott is sokan utaznak, ingáznak, s aki útközben olvasni akar, azlivredepoche- t vásárol, ami mondom, félkezében és zsebében is elfér. Ebben a sorozatban jelentette meg most Vivian Hamy fordításában a kiadó Karinthy Frigyes Utazás a koponyám, körül című regényét, amely lehet mon­dani páratlan a maga nemében nem­csak a magyar, de az egész világiroda­lomban. Olivekrona koponyalékelését, amit Karinthy fején hajtott végre - de másét sem - örökítette meg senki iro­dalmi eszközökkel, csak egy magyar író - éppen afentnevezett - akin ezt az ősidők óta gyakorolt műveletet végrehajtották, így tekintve a dolgot ez a könyv tehát egy valóságos viviszekció - élveboncolás irodalmi jegyzőkönyvének is tekinthető, ami nem kisebb teljesítmény egy író részéről, mint akármilyen mai fikció, vagy nonfikció. Egy felnyitott magyar agy egész kálváriája - mind az amit érez amikor belevágnak - ott lapul tehát a franciák zsebében, akármikor olvas­hatják. Miként azt is, mit szokott gon­dolni a magyar amikor - akár segítő szándékkal idegen kezek turkálnak, idegen késeket forgatnak leglényegibb lényegében, az agyában. A franciák nem egyszer turkáltak már a magyar érzelmekben, dúltak, pusztí­tottak a magyar állam, nemzet érző testében, isten tudja milyen indíttatás­ból. Karinthy viviszekciós vallomása talán elérheti náluk azt, amit politiku­sainknak soha nem sikerült elérniük. Régen történt... Holdi János Van ennek bizony úgy negyven - negyvenkét esztendeje is. Valahol, egy bükki falucs­kában történt az eset, nem világra szóló az esemény, de hát megtörtént és ez a lényeg. Az iskolaigazgató barátom mesélte el, akinek szavahihetőségéhez a legparányibb kétség sem fér. Mosolyogva sorolta az ese­tet abból a világból, aűielynek visszajöttét - gondolom senki nem kívánja vissza. Szóval: téli este, nagy hóval és fákat döntő széllel. Megszokott dolog ez a Bükkben, fel sem veszik az itt lakó emberek, ha tél, hát legyen tél! A hegyek közé szorult falucská­ban sincs másként, az élet -, ha göröngyösen is, nem áll meg, különösen, ha tanács- gyűlésre készülődnek. A vendégek is meg­érkeztek, köztük a megyei tanácselnök, ami nagy szó, figyelembe véve a tomboló hóvi­hart: lám nincs veszve a falu, talán meglesz, a nyáron felépülhet a hőn áhított kultúrház. Jelenleg azonban, még az iskola tanter­mében gyülekezik a nép, és jönnek-jönnek, mindenki kíváncsi, egy élő, megyei tanács­elnök nem mindennapi látvány. A tanteremben hó, átázott bunda meg bekecs szag, némi bor és pálinka illattal ve­gyítve, de hát kell egy kis lélekmelegítő, farizeus aki tagadja. A nagy szaglásra per­sze már nincs idő, az irodából bevonul a két elnök, a megyei, meg a helybéli. A katedrán elhelyezett asztalnál foglalnak helyet. Ahogy az lenni szokott, a helybéli elnök ép­pen hozzáfogna, a szintén szokásos megnyi­tó beszédéhez, amikor nagy havasan belép az ajtón a szomszéd nagyközség nagyhírű katolikus plébánosa. A helybéli elnök azonban nem zavartatja magát, mondja a megnyitó szavakat, üdvöz­li a megyei elnököt, majd nagy mosolygósán imigyen folytatja: ... és köszöntöm a körünkben megjelenő meghívott plébános urat, a mi szeretett papunkat, a klerikális reakció képviselőjét. Kérem, foglaljon helyet az elnökségben... Hat, ennyi...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom