Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-05 / 3. szám
A művelődés - közművelődés 1993. Január 5., Kedd --------------------------Közművelődés----------Csáki Imre Alapelvek és rendszerek A művelődés folyamatáról gondolkodva szükséges rögzíteni néhány olyan alapelvet - mindez bővíthető és kiegészíthető -, amely feltétele e tevékenységnek. Ezek: - a szabadság elve; szabadság az értékek felmutatásában, az értékek választásában - egyén, család, közösség által -, szabadság az alkotás, a közvetítés, az elsajátítás intézményrendszerében, a módszerek, formák választásában,- az egyetemes és a nemzeti kultúra megismerésének, elsajátításának és egységének elve; az emberiség haladó kultúrájának befogadása és a nemzeti kultúra hagyományainak, értékeinek a megőrzése, kölcsönös gazdagítása,- a kultúra elsajátításához, befogadásához való jog, az ehhez szükséges feltételek megteremtésének az elve; az államnak, a társadalomnak támogatni kell az általános, egyetemes és nemzeti értéket hordozó alkotások létrejöttét, közvetítését, befogadását. Mindezekhez a törvényben vagy jogszabályokban meghatározott feltételrendszert kell biztosítani; mind a fejlesztés, mind a működtetés, mind a fenntartás vonatkozásában. A szabadművelődés intézményrendszere A művelődés - iskolán kívüli szabadművelődés - területén a jövőben a várható társadalmi fejlődésből a következő (és) lehetséges szervezeti rendszerek, modellek képzelhetők el, melyek maradványai és csírái ma is jelen vannak vagy most formálódnak. A művelődés azon intézményei, amelyek létesítése, fenntartása és működtetése elsősorban a mindenkori állam vagy az ön- kormányzat feladata. Ezek az intézmények mind alkotó, mind közvetítő, közösségi funkciót is ellátnak, melyek lehetnek nagy nemzeti, de területi (regionális) és helyi művelődési intézmények, műhelyek is. Ezek közé sorolhatók a nemzeti közgyűjtemények (Országos Széchenyi Könyvtár, országos múzeumok stb.), művészeti intézmények (Opera, Nemzeti Színház, közszolgálati médiák, könyvkiadók stb.), de hasonló feladatokat láthatnak el a területi (megyei) intézmények (múzeum, színház) és a helyi - az állam és az önkormányzatok által törvényben előírtan, vagy önként vállalat szabadművelődési, közművelődési intézmények (könyvtárak, művelődési otthonok, népfőiskolák, közösségi és faluházak, filmvetítő helyek, tájházak, helytörténeti gyűjtemények stb.) fenntartása és működtetése. A második szervezeti rendszer, hálózat lehetne a társadalmi szervezetek, pártok, egyházak, gazdasági szervek által támogatott, létrehozott és működtetett intézmények, egyesületek, népfőiskolák, körök, egyletek, közösségek stb., melyek fenntartása nem tartozik az állam, sem az önkormányzatok feladat- és hatáskörébe, de közvetlen helyi, közösségi, egyéni művelődési igényeket elégít ki és szolgál. Finanszírozása is a társadalmi szervezeteket, közösségeket és az egyéneket terheli. Es lesznek olyan laza családi-, baráti közösségek, amelyek rendszeresen vagy anélkül közösségi, rekreációs, művelődési tevékenységet folytatnak minden állami, társadalmi szervezettől elkülönülten, saját elhatározásuk és finanszírozásuk szerint. A művelődés rendszerének harmadik nagy területe lehet a különböző kulturális mozgalmak által nyújtott lehetőségek, mind az alkotásban, mind az elsajátításban. Természetes, hogy csak olyan mozgalomról lehet szó, amely a társadalom szerves, kulturális fejlődéséből, az egyének, közösségek művelődési értékeiből és érdekeiből táplálkozva bontakozik ki, s lesz egy-egy helység, régió, vagy az egész nemzet kulturális mozgalma. E tevékenység támogatásában, segítésében - jellegétől és természetétől függően - az állam, a társadalom egyéb szervezetei, közösségei és az állampolgárok is részt vehetnek. A negyedik kategóriába sorolom azokat a lehetőségeket, amelyeket a most kibontakozó, új művelődési kisvállalkozások jelentik. (A magán galériák, színházak, videotékák, kulturális szervező irodák.) Ma még számuk nagyon kevés, de várhatóan szaporodásuk prognosztizálható. S végül a tájékoztatás, tömegkommunikáció, melyek jelentős kultúrközvetító funkciót is betöltenek, s a legkisebb településeken szinte az egyetlen „művelődési” lehetőséget jelentették ezek a nemzeti médiák, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a sajtó. Helyi sajátosságok és a művelődés rendszere A helyi művelődési tevékenység, amely a városok és a községek lakosságának legközvetlenebb lehetőségeit, feltételeit jelentik, meghatározó a nemzet szempontjából, hiszen a lakosság szinte teljes körét érintik. Tehát a korábban felsoroltak közül melyek azok az intézményrendszerek, melyek a helyi települések művelődését szolgálják? A jelenlegi helyzetből érdemes (kell) kiindulni; a városok, községek művelődési feltételei között jelentős különbségek vannak, de nemcsak a város és a község, hanem a város-város és a község-község között is. Bár u- gyanazok az intézmények épültek ki, de azok állapota, fel- készültsége, működőképessége, személyi ellátottsága stb. példátlan differenciákat mutat. De ez nemcsak a feltételekre, hanem a földrajzi-természeti* demográfiai, a gazdasági, anyagi, társadalmi-történeti, infrastrukturális, kulturális, szociális-egészségügyi stb. viszonyokra is érvényes. A hangsúlyt elsősorban a helyi társadalom - és csoportjai, rétegei - által megjelentetett művelődési érdekekre kell helyezni, annál is inkább, mert az ehhez szükséges feltételeket elsősorban a helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek, a lakosság fogja megteremteni. A korábban vázolt lehetséges rendszer valamennyi formája jelen lehet a helyi - városi, községi- művelődésben. Az önkormányzatok által fenntartandó szabadművelődési intézmények; melyek mintegy alapellátást biztosító, a helyi társadalom legszélesebb rétegeinek igényeit kielégítő, szolgáltató intézmények. A korábbi rendszerben ezek közé tartoztak a művelődési otthonok, könyvtárak, helytörténeti gyűjtemények, kiállítóhelyek, egyéb művelődési, közművelődési célt szolgáló létesítmények különböző fenntartásban -, mint a múzeumok, filmvetítóhelyek, galériák, egyes esetekben levéltár, különböző közösségi-, faluházak stb. Természetesen ezek az intézmények a jövőben a lakosság és a helyi önkormányzat érdekeinek megfelelően végzik tartalmi munkájukat, melyhez alapos szakmai, szemléleti, szervezeti változásokra van szükség, melynek konkrét gyakorlatát csak helyben - a helyi sajátosságok figyelembe vételével - lehet kialakítani. A művelődési otthonok, könyvtárak mint alapellátó hálózatok- tárgyi, szakmai értékei, személyi feltételei - szinte nélkülözhetetlen részét képezhetik ebben az új társadalmi szituációban a helyi művelődési rendszereknek. Különös tekintettel arra, hogy nem egy gazdag, jóléti, polgári állam kulturális rendszerének kialakulásáról gondolkodunk, ahol a személyes anyagi gazdagság, a társadalmi jólét közepette, az egyéni és közösségi áldozatvállalás szinte természetes és a művelődési tevékenység finanszírozásának egyik forrása. Jelen társadalmi helyzetünkben erre apellálni - túlzás nélkül állíthatjuk - hiba lenne. Ezért lenne nagy kár elpazarolni a már meglévő materiális és szellemi értékeinket, a kiépült hálózatok egészét. Művelődési közösségek A helyi művelődés lehetséges és kívánatos szervezeti rendszerét kiegészíti, vele együtt szerves egységet alkot; a különböző társadalmi, politikai, egyházi, gazdasági, kulturális és egyéb szervezetek által működtetendő körök, egyesületek, otthonok, társaságok, tanfolyamok, közösségek, valamint még kisebb családi, baráti - még az előző szervezetektől is független - művelődő közösségek. Működtetésük, fenntartásuk elsősorban saját szervezeteiket és tagságukat terhelik, irányításuk (vezetésük) ennek megfelelően teljesen demokratikus, önkormányzati jellegű. A helyi művelődés rendszerében sajátos helyet foglalnak el a különböző mozgalmak, melyek a korábban kifejtett elvek alapján szerveződhetnek, helyi, területi (régió) és országos jelleggel. Tartalmukat tekintve lehetnek amatőr alkotó, öntevékeny művészeti, népművészeti tevékenységet megtestesítő, a kultúraközvetítés, befogadás, a művelődés különböző területeit felölelő, valamint a meglévő értékek felkutatására, megőrzésére, feldolgozására irányuló mozgalmak és minden olyan törekvés, ami a lakosság művelődési érdekeivel megegyező célokat szolgál, melynek megvalósításához a legalkalmasabb (vagy az egyik legalkalmasabb) forma a mozgalom, mely ezáltal valóban tömegeket mozgósít. A mozgalom - jellegétől és természetétől függően - finanszírozása több csatornán keresztül biztosítható; országos, területi, helyi, társadalmi szervek, egyének, alapítványok, pályázatok által. Az eddig felsorolt lehetőségek mellett - főleg a nagyobb településeken, de nem kizárt kis községekben sem - megjelennek majd a különböző kulturális kisvállalkozások, melyek szintén a helyi (területi) igények alapján, egy-egy vállalkozó szellemű művelődési szakember bátorságától, kezdeményezőkészségétől és lehetőségeitől, a jogszabályoktól függ. Az eddig létrejött kisgalériák (kereskedéssel) műsorszervező-, szolgáltató irodák nagyon rövid múlttal rendelkeznek, ezért még értékelhető tapasztalatokat nem fogalmazhatunk meg. Elterjedésük elsősorban a társadalom átalakulásának, fejlődésének, demokratizálódásának gyorsaságától, színvonalától, a tudás, a műveltség presztízsének változásától, az egyének értékfelfogásának, anyagi helyzetének alakulásától is függ. S végezetül a helyi művelődés rendszerében - az eddigi tapasztalatok is azt bizonyítják - alapvető jelentősséggel bírnak a központi tömegkommunikációs intézmények és a sajtó, valamint a városokban a helyi (kábel) televízió és a helyi lapok. A helyi (szabad) művelődési (közművelődési) rendszer vázlatos ismertetésénél kell szólni az iskolákról (nevelési, oktatási intézményekről), amelyek nem „csupán” az alapismeretek, általános és szakmai műveltség elsajátításának, az ismeretek közvetítésének intézményei, hanem egyben alkotó műhelyek is. Ezért az „iskolán kívül”, művelődési rendszernek valójában részei, úgyis mint a gyermek, a fiatal személyiségének fejlesztői, s úgyis, mint a fiatalok és felnőttek iskolán kívüli művelődésének színterei, művelődési intézményei. A felsorolt rendszerek működéséhez tárgyi, anyagi, személyi feltételteremtésre, fenntartó, működtető, szolgáltató, mecé- náló, támogató, fejlesztő funkciók teljesítésére van szükség, amit az állam, a helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek, gazdasági egységek, e- gyének alapítványok, pályázatok, alapok stb. biztosíthatnak. Az anyagi finanszírozás mellett a másik kardinális kérdés a rendszerek működtetésének struktúrája, belső szervezettsége, demokratikussága, s részben az irányítás kérdései. Nagy valószínűséggel állítható, hogy helyi szinteken a felsorolt intézményi típusokban más-más rendszer alakul ki, irányításuk is eltérő lesz! Az azonban feltételezhető, hogy a helyi önkormányzatok megalakulásával a lakosság művelődési érdekeinek kifejeződése is új alapokra helyeződik. Akár az önkormányzatokban, akár az önkormányzatok és a helyi társadalmi szervezetek, rétegek, csoportok által együttesen felállítandó tanácsokban (pl. városi, községi művelődési, szabadművelődési, közművelődési tanácsok), ahol a lakosság széles rétegeinek igénye és tényleges művelődési érdekei alapján szerveződik a helyi művelődés. Balatoni Klára: Boldogság (bronzplasztika) ÉSZAK-Magyarország 9 Gyarmati Béla Vitézkötéses menedzserek lízingelnek. így érjük meg az új esztendőt. Ami persze nem kis dolog ebben a geopolitikai környezetben, de mégiscsak tisztázni kellene a fogalmakat, a dolgokat, mert hovatovább nevetségessé válhatunk. Meddig lehet pózokból élni? Félreértés ne essék, semmi bajom a vitézkötéssel, s miután a menedzser fogalmát egyelőre csak körülírással tudjuk meghatározni (vállalkozást szervező, irányító üzletember) hát használjuk. Még attól sem dől össze a világ, ha lízingelünk (bár a bérbe adás, bérbe vétel tökéletesen fedi a fogalmat), de mi mindezt valami nagy-nagy nemzeti büszkeséggel műveljük. S ez már baj, mert kortévesztő indulatokat táplál. Azt akarom mondani, hogy baj van az időérzékünkkel. Ott akarjuk folytatni... Hol is? Van, aki szívesen visszamenne a kiegyezésig, mások az úgynevezett Bethlen-i konszolidációt tekintik eszmei alapnak, megint mások 1947-től folytatnák. S mi minden színezi át ezeket a szándékokat is. Egy azonban bizonyos: az idő kérlelhetetlenül halad előre, s eddig még senki kedvéért nem állt meg. És hiába tudom én elképzelni, hogy mennyire NEMZETI volt a Paulay Ede vezette színház, hogy milyen szellemi, művészi értékeket teremtett Hevesi Sándor vagy Németh Antal A NEMZETI élén - ma már csak megőrzésre érdemes hagyományaik élnek, természetesen Jászai Mari és Bajor Gizi nélkül. 1848-tól mostanáig - néhány híján - hatvan miniszterelnökünk volt. Talán nem érdektelen, ha megemlítem, hogy közülük Tisza Kálmán (1875-1890) 15, Lázár György (1975-1987) 12, és Bethlen István (1921-1931) 10 évig volt kormányon. De ha csak az említett három „rekorder” kormányfőt nézem, akkor is zavarban vagyok... Most ugyebár - sok egyéb mellett- azt is meg kellene vizsgálni, hogy mikor, milyen volt a válalsztási rendszer, a parlamentarizmus és így tovább. Meg kellene nézni, hogy 1848-tól mostanáig mikor volt ebben az országban demokrácia? Mert volt díszmagyar, volt darutoll, volt kortes-fokos, cicáztak a szép csendőrtollak, puffogott az ávósok kezében a gumibot, sokszor léptek a lábunkra ilyen-olyan uniformist viselő legények (sokszor ugyanazok a legények, csak más uniformisban), volt cenzúra, volt beadás, volt jegyrendszer, volt megszámlálhatatlanul sok tanügyi reform, volt bo- letta, békekölcsön, jóvátétel, volt internálás, kitelepítés, volt - békében is, a kommunistáknál is - munkaszolgálat, s mindig volt OPERAHÁZI DÍSZELŐADÁS. Csak demokrácia nem volt - mostanáig! S most, hogy van? Hát örülünk neki. Leginkább annak, hogy mondhatjuk a magunkét. Azt mondja például egy kedves hölgy (az utca embere) menjen Hankiss a fenébe, mert a tévében mindig csak az intim betéteket propagálják. A hölgynek nem kell a tudós professzor, s azt hiszem már betét sem. Mind ezt elmondhatja. Ó így elégül ki. Más meg másként. A főváros képviselőtestületében (azért ebben a gréniumban már nem találomra választott pestiek, meg budaiak vannak) felszólal valaki, s azt mondja: - mit számít a kuratórium teljes körű javaslata - neki nem kell Szinetár Miklós az Operett- színház élére, merthogy kiszolgálta a múlt rendszert. Hát bizony! Szinetárnak egész munkás élete a múlt rendszerre esett. Sietett is, hogy minél előbb kiszolgálhassa, hiszen már 21 évesen diplomát szerez, s megy az Operettszínházba; 22 évesen már főiskolai tanár, 1962-tól pedig- 24 éven át! - a MAGYAR TELEVÍZIÓ művészeti tevékenységét irányítja. Ha valaki szétnézne a tévé archívumában, láthatná azokat a - még évtizedek múlva is vállalható - produktumokat, amik létrehozásában oroszlánrésze volt a művészeti vezetőnek. Most védjem Szinetárt, aki évtizedeken át védte a klasszikus és a nemzeti értékeket? De hát a múlt rendszerben... Na nézzük csak! Szinetár ugyebár 1953-ban szerzett diplomát (hát ez még talán megbocsátható), de '53-tól '93-ig várnia kellett volna - nem pedig dolgozni és nemzetközi hírnevet szerezni -, s csak most jelentkezni, hogy elnyerhesse az Operettszínház igazgatói székét. Mert ne feledjük, hogy stratégiailag egy igen fontos terüíetról van szó. Röviden: magyart a magyarnak! Mert bérbe adhatjuk Apajpusztát, s mindenféle vizeinket, meg gyárainkat, s bortermő vidékeinket, még a Duna elterelését is megmagyarázhatjuk magunknak, de az operett, az OPERETT! OPERAORSZÁG vagyunk. így hát aggodalomra nincs ok: Túl az Őperencián boldogok leszünk!
