Észak-Magyarország, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
1993. Január 13., Szerda Abatjj Tájain É SZAK-Magyarország 5 Krasznokvaj da felelősséget vállal a kisfalvakért Tyukodi Júlia és Beáta a kányi csárdánál száll föl az iskolabuszra Fotók: Farkas Maya Lévay Györgyi A villany hol elalszik, hol kigyúl, itt az ország végén a drótokon megülő dér folytonos zavarokat okoz a villamosenergia-ellátás- ban. Romlanak a tévékészülékek, a számítógépek az iskolában. Hozzászoktak már, bár csak ez lenne a legnagyobb bajuk. Ki bánja a pilácsot, meg a sípládát, amikor decemberben munkanélküli lett szinte az egész falu. A krasz- nokvajdaiak, no meg a büttösiek, a kányiak, a perecseiek, a szászfaiak, a pamlényiak és a keresz- téteiek. Maga a polgármester is. December 28-án megszűnt a munkahelye, a Bástya Tsz építőipari ágazata, ahol főmérnök volt. Merthogy a polgármesterséget tiszteletdíjasként vállalta. De még ezt is túl lehet élni valahogyan, hiszen mindenki kap egy kis munkanélküli járadékot, no meg dolgozhatnak egy pár órát a tsz tehenei körül, és amint veszít egy kicsit az erejéből a tél, meg kell metszeni a fákat a tsz gyümölcsösében. Egypár forint abból is csurran. De azt már nehezen lehet elviselni, hogy meg kell halni olyanoknak is, akiken esetleg még segíthetnének az intenzív osztályon. Merthogy lefagytak az utak és hiába mentek a segélykérő jelzések Szikszóra, Encsre, Miskolcra, későn érkezett meg a mentő. A köztiszteletben álló gagybátori Nagy Gábort azóta is gyászolja a környék. És félnek az emberek, ilyen tragédia bármely családban előfordulhat. És azt is nehezen lehet elviselni, hogy garázda bandák járják a falvakat. Ellopnak tyúkot, libát, szalonnát, disznót, a kutyákat lefújják gázsprayvel. Ki tudja mi történne a gazdával, ha tetten érné a zsiványt? Két éve megölték a tsz éjjeliőrét. Azóta nincs ember, aki vállalná azt a munkát. Inkább a szegénység. Miért kell mindig túlélni? Pintér István krasznokvajdai polgármesternek szép fehérre őszült. a haja, megélt már egyet s mást és alapjában véve jó kedélyű, jó humorú ember, mégis irgalmatlanul dühbe jön, ha a túlélésről hall. —Miért kell nekünk mindigtulél- ni? Abból áll az életünk, hogy mindig túl kell élnünk valamit. Egy életünk van és élni szeretnénk. Ugyanolyan joga van a kellemes élethez a legeldugottabb falu utolsó házában élőnek, mint a rózsadombi villa lakójának. Nem rózsadombi luxust akarunk mi, sokkal kevesebbet. De azt a keveset nagyon. Mi már azzal a kevéssel is boldogok lennénk. Mert az már mégiscsak tűrhetetlen, hogy nem tudjuk eltemetni a halottainkat. Igen, igen, az eset konkrét. — Mi az, ami a leginkább nyomasztja a falut? — A megélhetés hiánya, a munkanélküliség. Az idén mi nem építünk semmit, az összes pénzünket az átkozott túlélésre fordítjuk. No meg arra, hogy működni tudjanak az intézmények. Hogy orvos legyen, könyvtár legyen, iskola legyen. Mégpedig jó iskola, amely esélyt ad a gyerekeinknek. Ennek érdekében alakítottuk meg újfajta szövetségünket az egykori társközségekkel. És ennek érdekében szövetkezünk, akár az ördöggel is. Furcsa, hogy mostanában, amikor az egykori társközségek az önállóság ízét kóstolgatják és a legtöbb helyen csettintenek is hozzá, itt az ország végén Krasz- nokvajda és a hat aprófalu megalakította a Körzeti Önkormányzati Szövetséget (KÖSZ). KÖSZ, de azért alkudjunk! A KÖSZ a közös intézmények biztonságos fenntartása érdekében jött létre. Mert Krasznokvajdára járnak óvodába és iskolába a környező falvak gyerekei, itt van könyvtár, művelődési ház, no és orvosi rendelő. Itt lesz a rendőrőrs is. Mindezeket képtelen egyedül fenntartani a falu, nem is volna igazságos, ha a vajdaiak állnának minden költséget. — Az aprófalvak valamivel jobb helyzetben vannak, hiszen minden falunak 2 millió forint támogatás jut. Az 540 fős Krasznokvajdának és a 47 fős Keresztétének is. A hat falunak összesen 12 millió, nekünk csak 2 milliónk származik ebből. Az az igazságos, ha besegítenek. Vannak emiatt vitáink, alkudunk egymással, de csak- csak megegyezünk. — Nem akarnak önálló iskolát a szomszéd falvak? Hogy ne kelljen utazgatniuk a gyerekeknek? — Van, ahonnan csak két:három gyerek jár. Reggel hozza őket a busz, este viszi. Mert mindenki napközis. Ha nem volnának bejáró óvodások és iskolások, ezek a járatok sem volnának. Ezt tudják a szomszéd falvakban. Az iskolánk különben is jó hírű, számítógép termünket a miskolci iskolák is megirigyelhetik. A fiam, aki tanár, a diploma- munkájában leírta, hogy 1961, tehát az iskolák körzetesítése előtti 50 év alatt csak Keresztes János doktor úr és a fia szerzett diplomát a környékünkön születettek közül, ’61 óta pedig csaknem száz - mondj a Tóth Lajos iskolaigazgató. Mondták is már nekünk, tanároknak, hogy mi idéztük elő a népességeróziót. Merthogy aki diplomát szerez az már nem jön ide vissza. Most például nem tudunk egy agol nyelvtanárt szerezni, pedig kétszobás, komfortos lakás is várná. Az igazgató úr is a szűkös költségvetésre panaszkodik. Pedig mindennel takarékoskodnak, fájdalom, még a létszámmal is. Egyedüli „luxus” a felnőtt-gyerek vegyes tánccsoport és a citerazenekar. Erről azért mégsem mondanak le. Fájdalom azonban, hogy most ismét úgy nőnek fel a gyerekek, hogy nem látták a Balatont és Budapestet. Régen táboroztak, utaztak, most legfeljebb egy-egy kiadós gyalogtúrára telik. Büszkék lehetnek viszont arra (is), hogy errefelé nincs éhező gyerek. Ingyen kapják az ételt az óvodások, az iskolások, sőt a könyveket, füzeteket is. A fejkvóta a napközi költségeinek csupán a 45 százalékát fedezi, a többit az önkormányzatok állják. Ebben nincs vita, a gyerekek jó táplálása mindenki előtt szentség. Kereskednének a szlovákokkal Krasznokvajdától Büttös 8 kilométerre van. Ott lenne az az határátkelő, amely ősidők óta téma ezen a vidéken. Percek alatt el lehetne jutni a szlovák Buzitára. De csak nem nyílik a határ. Nyolcvan kilométert kell kerülniük a krasznokvajdaiak- nak, ha át akarnak jutni Szlovákiába. — Pedig jól járnánk, ha kereskednénk - mondja a polgármester úr.- Mi adnánk gyümölcsöt és egyéb terményt, ók adnának fát, feltámaszthatnánk haló poraiból a fűrészüzemünket. Több embernek lenne munkája, árbevételhez jutna a falu. Mindig, mindenütt elmondjuk, még, ha unalmasnak is tartanak bennünket egyesek, így volt ez a rendőr őrssel is. A sok panasznak már van eredménye. Most már két körzeti megbízott rendőrünk van és egy gépkocsi. De ók ketten sem bírnak a ránk szabadult zsiványokkal. A BM most megvásárolt egy épületet, ahol a megyei rendőr főkapitány ígérete szerint felállítanak egy 8-10 fős őrsöt, amely 27 falu nyugalmára ügyel majd. A hímek megörül a keresztétei Csehovics Béla bácsi és Teréz néni, a felesége. Meg a szomszéd Héger Imréné, meg a többiek, a többi faluban is. Azok az idős özvegyasszonyok, akik már nem mernek az otthonukban éjszakázni, összegyűlnek és egymás házában alszanak. — Megyek ki reggel, látom ám, hogy egy tyúkom sincs. Elvitték mind a 34-et a kakassal együtt. Kiabálok a szomszédba, Margit, Margit, ellopták a tyúkjaimat. O meg kiabál át szegény, hogy neki se maradt egy sem, de még a szalonna is eltűnt. A harmadik szomszédban is így tettek. — Azt mondták a gyerekeim, ha hallom is, hogy sivalkodik a disznó, ki ne menjek. Még meg is ölnének talán. Régen nem volt ilyen, legfeljebb, egy-két panyus szénát vittek el a mezőről. Nem is idevalósiak azok a tolvajok! Errefelé nincsenek olyan gazemberek. Egy cigány család van, Keresztétén, a pásztor. Jóravaló család. A gyerekek munkát kérnek, ha pénz kell valamire. Nemes gyümölcsöt márkáért A Bástya Tsz felszántott ezer hektárt és elvetett hatszáz hektár őszi búzát. Ez volt az utolsó vetése. Földje már nincs, mindent nevesítettek. Van 330 tehene, ennek a szaporulata, van vagy 30- 40 gépe, de nincs üzemanyaga. Egy Rába traktor egy nap alatt egy tehén árát pöfögi el, nem sok nap kellene hozzá, hogy felzabálja az egész csordát. — December 18-án hívtuk össze a közgyűlést, amelynek az átalakítás lett volna a feladata. Ám kevesen jöttek el, a közgyűlés határozatképtelen volt, a Bástya elméletileg még áll - mondja Várallyai István tsz-elnök. Büttösön 60 fő, Krasznokvaj dán 40 fő jelentette be kiválási szándékát, vannak, akik egyénileg akarnak kiválni. A 41 ezer aranykoronából 20 ezer 600-ra nyújtottak be igényt, árverés még nem volt. A 152 millió forint tehermentes összvagyonból 70 milliót felajánlottunk kárpótlásra. Gépeket, istállót, telepet, állatot... A jövőre termőre forduló, igen szép gyümölcs ültetvényből kárpótlásba nem adunk. Húsz hektár megy- gyet, ötven hektár szilvát és 50 hektár, igen nemes almát telepítettünk. Ebben látjuk a jövőnket. Azét az új típusú szövetkezetét, amely remélhetőleg hamarosan megalakul. A royal gala, a jona- gold, az idared alma kilójáért 3 márkát kérnek a német piacon. Az új telepítésű gyümölcseink mind exportképesek és mi exportálni is fogjuk. Jókor telepítettük, akkor még olcsóbb volt, ma hektáronként 600 ezer-1 millió forintba kerülne. Várallyai István kertész üzemmérnökről mindenki tudja, hogy a szakmája megszállottja, mindent tud a gyümölcsfákról. Vállalkozóként a szakértelméből jól megélne. — Nem biztos, hogy engem választanak az új típusú szövetkezet élére, tehát bizonytalan a jövóm. Vállalkozhatnék, azzal talán több pénzt is kereshetnék, de most, a mélyponton, az átalakulás idején nem hagyhatom cserben az embereket. A polgármester is találna magának jól fizető elfoglaltságot. Ó sem idevalósi. De az erkölcs most jó néhányunkat ideköt. Baj vívás Abaúji történetek (ÉM-DK) — A Komjáthiak első ismert őse Vid, az ő fia Sengve... (nyugi, nem rajzolom ide az egész családfát). Ez a Sengve IV. László királyt követte az Ottokár elleni harcokban, és ezen hadjáratok egyikében súlyosan megsebesült. Ezért és más hűséges szolgálataiért kapta 1283-ban adományban Komjátit, Kupát. Az ő leszármazottja Fertes, kinek fiait, Jánost, Pétert és Lukácsot 1329-ben a Vizsolyban tartott nádori gyűlésen bevádolta Halyagosi Domokos, hogy atyjuk az ő testvérét halyagosi birtokán megölte. Fertes fiai tagadták az atyjuk ellen emelt vádat, s perdöntő bajvívásra hívták ki Domokost, aki azt el is fogadta. Miklós alnádor és a nádori gyűlés a perlekedők között lovas bajvívást rendelt el úgy, hogy 62 nap múlva Szent Luca szűz napján Domokos egy harcban gyakorolt bajvívót, János egy harc-ban nem gyakorolt bajvívót hozzon magával, de János maga is harcolhatott. Megtörtént a bajvívás a kitűzött napon lovon és fegyverekkel Vizsolyban, a nádor előtt. Az eredményről nem tudunk, de hajói értem, akkor egy harcban gyakorolt bajvívó vívott egy harcban nem gyakorolttal és Jánossal (akiről nem tudjuk, hogy gyakorolt-e vagy sem.) Ketten egy ellen, vagy mi a fene... De azt tudjuk, hogy ezek az ellenfelek sokáig nem hagyták abba a pereskedést, ám 1333-ban egyezséget kötöttek bizonyos földekre. (Minden jó, ha jó a vége.) Persze még nagyon a család történetének elején járunk. 1579-ben Komjáthi János mint török fogoly, hogy a fogságból kiszabaduljon, zálogba adta komjáti és milei birtokát Rákóczi Zsigmondnak 225 magyar forintért. A család idővel Kassára költözött, hol egyik ágát otthagyva délre húzódott, Abaújszántóra. Az ottani utódok tovább vándoroltak Szabolcs vármegyébe, és ott találtak új „hazát” maguknak. De azért maradtak „Komjáthiak” Kassán és Abaújszántón. Itt a vége, fuss el véle... (Mindezt pedig megtudtam vala az először 1897-ben kiadott Abaúj-Toma vármegye nemes családjai című könyvből.) Egészségünkért Homrogd (ÉM) — Az iskolabővítés, tornaterem építés befejezése után, a vezetékes gáz tervének megvalósulása előtt újabb nagy beruházásba fogott a homrogdi önko- mányzat. A település lakosain kívül a mona- jiakat, nyéstaiakat, abaújszolnokia-kat és selyebieket is ellátó orvosi rendelőt, valamint a hozzá tartozó szolgálati lakást alakítják át. Még tavaly hozzá kezdtek a lakás bővítéséhez, és máig úgy néz ki, állami pénzre nem számíthatnak, nincs olyan pályázati lehetőség, amit megpróbálhatnának. így maradt a tárgyalás a többi „ellátott” önkormányzattal. Bizony nem jönne rosszul, ha valamennyit átvállalnának az anyagi terhekből, mert a tervek szerint csak az épületeken végzett munka felemészt 3 millió forintot, és hol van akkor még az új felszerelés? A rendelőből egészségügyi központtá átalakított intézmény ugyanis ezek után laboratóriumi vizsgálatok elvégzésére is alkalmas lesz, és talán fogorvosi rendelőt is berendezhetnek az idén az épületben. Ki mit főz... Monaj (ÉM-CsM) — Még háromszázan sem élnek a Mánta patak melletti kis településen, Monajon. Egészen pontosan kétszázötven lelket számlálnak a faluban. Nem is fekszik túl jó vidéken: az út is kikerüli, munkahely sem nagyon akad helyben, csak a földet lehetne művelni, de az aranykorona érték bizony arrafelé nem törekszik a csillagos ég felé. Mégis van miről beszámolni, ha Monaj élete kerül szóba. Tavaly megkezdték a vezetékes ivóvízhálózat kiépítését. Igaz, szerencsére igen bőkezű volt az állam ezekkel a programokkal, 90 százalékot térítenek a pályázatot elnyertek költségeiből. De így is 900 ezer forintjába került az „ivófízprogram” a falunak. Ha valaki belepillantott már egyszer is egy kis település költségvetésébe, tudja, milyen megterhelő számukra ez - az összköltséghez viszonyítva - bagatell összeg is. Saját maguk fedezték a közelmúltban átadott gázcseretelep költségeit, egy pályázat pedig falugondnoki autó vásárlását tette lehetővé. A legnagyobb esemény a közeljövőben azért mégiscsak a február 1-jei „konyhaavató” lesz. Eddig ugyanis Homrogdról szállították az idősek ebédjét, februártól viszont saját, mintegy 50 fő ellátására alkalmas konyhájukban főzhetik ki, mit egyenek a monaji öregek. Csehovics Béláék a tyúklopás óta még jobban félnek
