Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-30 / 306. szám
1992. December 30., Szerda Magazin ESZAK-Magyarország 13 Robbantás Mao tiszteletére Lima (Reuter) - A Fényes Ösvény nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet tagjai két pokolgépes merényletet követtek el hétfőn a limai japán és kínai nagykövetség épülete közelében. A robbanások következtében két személy meghalt és mintegy negyven megsebesült. A rendőrség szerint a merényleteket a gerillák valószínűleg Mao Ce-tung születésének 99. évfordulójához időzítették. Az egyik pokolgép mintegy harminc méterre a japán nagykövetség épületétől robbant fel egy gépkocsiban. A merényletnek két halálos áldozata volt. A sebesültek nagy része környékbeli lakos volt. A másik pokolgép félórával később, a kínai nagykövetség épülete mögött robbant fel egy teherautóban. Egy személy megsebesült. Mindkét robbanás megrongálta a környékbeli épületeket. Japán jelentős segítséget nyújtott Alberto Fujimori perui elnök kormányának, aki maga is japán származású. Rejtő Jenő Kevés ember lehet ebben az országban, aki ne olvasta volna sok humorral, izgalommal telített kalandregényeit, melyeket P. Howard álnéven jelentetett meg. A harmincas évek derekán kezdett kibontakozni. 1942-ben munkaszolgálatosként kivitték a Don- kanyarhoz. Rejtő Jenő 1943. január 1-én hunyt el Jevdo- kovóban. Az erőszak ellen Bonn (MTI) - Kilépett Németország Szociáldemokrata Pártjából (SPD) a legnagyobb élő német prózaíró, Günter Grass. A „Bádogdob” szerzője tettét az ARD televízió „Monitor” című műsorában az SPD-nek a menekültpolitikában végrehajtott irányváltásával indokolta. A módosítás „felelőtlen és képmutató”, szakítás a szociáldemokraták hagyományaival és múltjával - jelentette ki Grass arról a pártról, melynek története egyben a külföldi száműzetés története is. Az író a hatvanas évek közepe óta lobbyzott az SPD mellett, 1982-ben pedig párttag lett. Bírálatával az SPD novemberi kongresszusán hozott határozatot, és a kormánykoalícióval folytatott tárgyalásokat vette célba, melyek eredményeként gyakorlatilag le kívánják zárni a német határokat. Grass kijelentette: a kormány a menekültvitát azért kezdeményezte, hogy elterelje a figyelmet a német újraegyesítés kudarcairól. Az SPD-vezetés „volt annyira ostoba, hogy tettestárs legyen ebben az elterelő manőverben.” Az egész társadalom jobbra csúszott el, benne az SPD is. A párt elnöke, Björn Engholm és Bundestag-frakciójának vezetője, Hans-Ulrich Klose „túlságosan puha, divatosan engedményeket tevő” - vélekedett Gr a 88. Hétfőn este Drezdában folytatódott a német városok fény- láncakciója. Több mint tízezer ember vonult ki az Elba-hidakra és a rakpartokra gyertyával, fáklyával és lámpással a kézben, hogy tiltakozzon a gazdasági menekülteket sújtó - az utóbbi időben alábbhagyó - erőszak elIon Az egészséges csecsemő táplálása Miskolc (ÉM - Horváth József- né élelmezésvezető dietetikus) - Nagy öröm a családban egy egészséges, szép kisbaba születése. A gondtalan csecsemőkor egyik alapfeltétele a helyes táplálás, szigorúan figyelembe véve a kisbaba életkorát, tűrőképességét. A csecsemő legideálisabb tápláléka az anyatej. Minden életfontosságú tápanyag (fehérje, szénhidrát, zsír, ásv. anyag, vitamin) megtalálható benne a vas és D-vitamin kivételével. Az anyatej biztonságos, kényelmes és a vele táplált csecsemők betegségek elleni tűrőképessége bizonyítottan sokkal jobb, mint a tápszert fogyasztó csecsemőké. Minimum 4 hónapig szoptatni kellene egy csecsemőt, ideális esetben 6 hónapos korig a szoptatás mellett csak főzelék és gyümölcs javasolt. Legyen nagy öröm, ha a szoptatás 8-9 hónapig is sikerül. Az anyatejhez hasonló, de azzal korántsem egyenértékű tápszer a Mildibé, melyet kezdettől adhatunk. Napjainkban sok új tápszer kapható (például Milupa termékek), bármelyik adása orvosi javaslatra történjen. Jól szopó csecsemőnél teára alig van szükség. 8 hetes kortól gyümölcslével, majd 3 hónapos kortól gyümölcspéppel bővülhet a baba étrendje. Aprómagvas gyümölcsöket 1 éves kor alatt ne adjunk. A főzelék bevezetése 4 hónapos korra tehető. A bevezetést vizes burgonyapürével kezdjük. Egy adagra történő emelkedése esetén a burgonya már keverhető sárgarépával, utána más zöldfőzelékkel. Egyéves korig a cseA csecsemő legideálisabb tápláléka az anyatej Fotó: Laczó József csemő főzelékének harmada mindig burgonya legyen. Szárazhüvelyes főzeléket féléves kor után adhatunk, kéthetente egy alkalommal, szűrőn paszí- rozzuk át, a fennmaradó rostot ne használjuk fel. 5 hónapos kortól keverjünk a főzelékbe értékes, testépítő fehérjét tartalmazó táplálékot. Kezdjük a csirkemájjal. 5-6 napig csak ezt adjuk, ne keverjük más idegen fehérjével. Hozzászokás után a sovány húsok (például csirkemell, csirkecomb, sertéshús, marhahús) következnek, majd a sovány sajtok, túró, végül pedig a tojássárgája. Ne felejtkezzünk meg a hozzá- szoktatási idő betartásáról minden egyes fehéije bevezetésénél. Jegyezzük meg, csecsemőkorban tojásfehérjét tilos adni, allergi- záló hatása miatt. A megnövekedett kalóriaszükségletet 5 hónapos kortól úgy pótoljuk, hogy a csecsemő főzelékébe növényi eredetű zsiradékot, margarint vagy étolajat keverünk pár cseppnyit. Hat hónapos kortól száraz rántással sűríthető a csecsemő főzeléke. A lisztet szárazon zsemleszínűre pirítjuk, majd tűzről levéve belekeverünk pár csepp növényi zsiradékot és a hideg folyadékot, csomómentessé kavarjuk és úgy rántjuk be a főzeléket. Féléves kor alatt, semmiféle lisztet tartalmazó élelmiszert nem adhatunk a csecsemőnek, tehát kekszet, babapiskótát sem. Féléves kor után, anyatej hiánya esetén adhatjuk a bolti tehéntejet, de kezdetben hígítani kell. A hígítófolyadékot Orizából készítsük el a használati utasítás szerint. Hat-het hónap között 2 rész tejhez 1 rész hígítófolyadékot használjunk. Ez a 2/3-os tejhígítás. Egy dl tejhígításba 1 kávéskanál cukrot tegyünk, majd fogyasztásra alkalmas lehűtés után deciliterenként 10-15 csepp citromlevet is tehetünk bele állandó kevergetés mellett. így könnyebben emészthető lesz. Hét-nyolc hónap között emelhetjük a tej mennyiségét: 3/4-es tejhígítást csináljunk. Hasonlóan az előzőhöz cukorral és citromlével ízesítsük. 8 hónapos kortól hígítás nélkül, már színtejet adhatunk ízesítve. A napi 2 főzelék mellett, a kávé, kakaó, karamell, illetve tej variációit adhatjuk, de ne feledkezzünk meg a vitaminpótlásról, a gyümölcsökről sem. Gengszterek díszcsokorral Tokió (MTI) - A japán nagyvárosok szórakozó negyedeiben nem fenyegeti az alvilág többé a boltosokat, vendéglősöket. Oszakában eddig egyetlen olyan esetről sem érkezett hír, hogy a jakuza pénzt zsarolt volna ki a vendéglősöktől, ahogyan az az év végi ünnepek idején megszokott dolog volt. Minden japán ház és bolt elé kiteszik Japánban az év végén a bambuszból, szalmából és fenyőből összeállított kadumacut, ezt a gonosz szellemeket elűző, jószerencsét hozó díszt. A bűn- szövetkezetek rendszerint ezt az alkalmat használták föl arra, hogy beszedjék a „védelemért” kizsarolt összegeket, kötelezően megvetették a boltosokkal, vendéglősökkel a méregdrága kadumacut, esetenként több mint egy millió forintnak megfelelő összeget kérve egy-egy darabért. Több tízezres összegeket zsaroltak ki azzal is, hogy a kínai csillagkép szerinti Kakas évében filléres állatfigurát tukmáltak rá a vendéglősökre. A gengszterek az üzletbe lépve egyszerűen csak bemutatták névkártyájukat, rajta a jakuza jelével, amire a vendéglőtulajdonosok azonnal fizettek. A március óta érvényben levő bűnszövetkezet-elleni törvény tiltja a „védelmi pénzek” kikövetelését és a fenyegetést - fennek hatására hagyott föl az idén a jakuza a zsarolással. Oszakában azért rendőrök köröznek a szórakoztató negyedekben, lesik, hátha feltűnik egy díszcsokrot cipelő gengszter. Meglékelték a bálnavadászt Rekefjord (AP) - A norvég rendőrség felszólította a bálnavadászokat, hogy vigyázzanak jobban hajóikra, miután harcias természetvédők majdnem elsüllyesztettek egy hajót. A Nybraenát vasárnap vízzel telve találták egy norvégiai kikötőben, s egy amerikai szervezet, a Tengerek Pásztora Természetvédő Társaság azt állítja,'hogy az ő emberei lékelték meg a bálnavadász hajót, tiltakozásul az ellen, hogy Norvégia a nemzetközi tilalom ellenére felújítja a kihalás fenyegette tengeri Moszkva (MTI) - A Rosszijsz- kije Vesztyi című orosz kormánylap kedden vezércikkben vázolja fel az orosz világpolitikai érdekeket. - Oroszország nemzeti érdekei nyilvánvalóan az egykori Szovjetunió nemzeti érdekeiben gyökereznek. E tekintetben nincs helyük gátlásoknak, kételyekről nem is beszélve - olvasható a cikkben. Egy olyan hatalmas államnak, mint amilyen a Szovjetunió volt - idézi a dpa az orosz lapot -, széles körű politikai érdekekkel kellett rendelkeznie a világ különböző téraécnihen A ■> nrnu7 emlősök halászatát. A szervezet aktivistái azzal fenyegetőznek, hogy a nyílt tengeren is megtámadják a bálnavadász hajókat, ha kezdetét veszi a bálnák kereskedelmi célú legyilkolása. A Nybraena úgymond kutatási célokra fogott ki bálnákat. Norvégia, amely néhány évig tartotta magát a tilalomhoz, arra hivatkozva dacol a nemzetközi megállapodással, hogy a bálnavadászat számos tengerparti település megélhetésének hagyományos forrása. nemzeti érdekek megfogalmazásakor pedig nyilvánvalóan a volt szovjet érdekeket kell alapul venni. Természetesen a kor realitásainak megfelelően át kell azokat alakítani, az ideológiai torzulásoktól meg kell őket szabadítani, le kell szűkíteni az egykori érdekszférákat. A cikk szerint Oroszország nemzeti érdekeit geopolitikai és a „közeli külfölddel”, vagyis a korábbi Szovjetunió határain belüli területekkel kapcsolatos Ár/ínlzulrrn folng'/tflni--------. K enőpénzért kenőanyagot Moszkva (Interfax) - Ukrajnában korrupció vádjával letartóztatták Leonyid Sztehenko külkereskedelmi miniszterhelyettest és két munkatársát. Azzal vádolják őket, hogy kenőpénz ellenében engedélyeket adtak ki kőolaj és más olyan fontos termékek exportjára, melyek kivitele tilalom alá esik. A kormányon belüli korrupció kivizsgálására alakított bizottság megállapította, hogy a minisztérium 13 alkalommal adott ki engedélyt kőolaj exportjára azután, hogy a kormány szeptemberben betiltotta az odahaza is égetően hiányzó, s Oroszországtól egyre magasabb áron vásárolt olaj kivitelét. Orosz privatizáció Moszkva (TASZSZ) - Több mint 120 millió orosz, a lakosság 80 százaléka vette át eddig privatizációs kuponját, mellyel részesedést vásárolhat magának a magánkézbe adandó vállalatokból. A kuponok szétosztása elvileg december 31-el zárul. Az akció első hónapjában, októberben a kuponra jogosultak csupán 5 százaléka vette át a 10 ezer rubel címletű értékpapírt, az igénylés azonban felgyorsult, amikor Jelcin elnök közölte, hogy föld és lakás vásárlására is felhasználhatók lesznek a kuponok. A szabadon átruházható papírok értéke eleinte a felére zuhant, az utóbbi hetekben azonban az iparvállalatok privatizációjának kezdetével emelkeNemzeti érdekek Megfelelően a kor realitásának Lélektani jellegű gondok Bukarest (MTI) - A román fél azért ragaszkodik a román-magyar határt véglegesen rögzítő, nagyon világos klauzulához, mert elejét akarja venni mindennemű további félreértésnek és belemagyarázásnak. Ezt Traian Chebeleu román külügyminisztériumi államtitkár közölte a Curierul National című bukaresti lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy Magyarország és Románia magas rangú vezetői az 1989 decemberében létrejött magyar külügyminiszteri villámlátogatás óta nem tekintették át részletesen a két ország kapcsolatait. Chebeleu szerint a két ország viszonyát terhelő fő problémák lélektani jellegűek, az alapszerződés továbbtárgyalása nem konkrét okok miatt toporog egy helyben. Szerinte az eddig lefolytatott tárgyalásokon a felek álláspontja két kérdést - a határok változ- tathatatlansága és a nemzetiségi kisebbségek jogai - kivéve egyező vagy közel áll egymáshoz. Chebeleu szerint magyar hivatalos személyiségek számtalan esetben kijelentették már, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései. - Ennek alapján úgy véljük, hogy miután ezek a nyilatkozatok valóban elhangzottak, nincs akadálya azok írásos rögzítésének - jelentette ki a román politikus. Chebeleu érthetetlennek nevezte azokat a magyarországi, múltat sirató nézeteket, amelyek szerint a trianoni békeszerződés igazságtalanság volt Magyarországgal szemben. A politikus úgy vélekedett, hogy azok a területek, amelyek leszakadtak az osztrák-magyar monarchiáról, azért szakadtak le, mert éltek önrendelkezési jogukkal. Chebeleu szerint ily módon semmiféle, Magyarországot ért történelmi igazságtalanságról nem lehet beszélni. A román külügyi államtitkár nyilatkozatában azt állította, hogy Magyarországon nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy Európa tudatában meghonosodjon az a tétel, amely szerint Erdély hovatartozása nem teljesen világos, mivel az ott élő magyar kisebbséget továbbra is elnyomják. Chebeleu szerint olyan hangulatteremtés folyik, mint amilyen a 30-as évek végén uralkodott Európában, amely 1940-ben elvezetett Erdély Magyarországhoz csatolásához. - Ezen a gondolatsoron továbbmenve eljuthatunk a helsinki záró okmányban foglalt elvekhez, amely nem zárja ki a határok módosítását megállapodások, vagy békés eszközök révén. Folytatva ezt a gondolatsort úgy tűnik, ha sikerült Erdély tekintetében egy zavaros képet létrehozni, akkor esetleg rávehető a világ, hogy újra egy tökéletesen törvényes döntőbíráskodást hajtson végre - vélekedett a román politikus. Cseh-szlovák határ Prága (CTK) - A január elsején önállóvá váló Csehország és Szlovákia határán a személygépkocsikat általános szabály szerint nem fogják megállítani, csupán szúrópróbaszerű kontrollt végeznek majd. A tehergépkocsikat azonban várhatólag ellenőrzik majd a vámszervek. Ezek az értesülések egyelőre nem hivatalosak, mivel a cseh és a szlovák vámügyi illetékesek a tévék szerint csak december 30-án öntik végleges formába a határellenórzési rendszerről szóló megállapodást. Az viszont egyértelműnek látszik, hogy a már megkötött cseh-szlovák vámunió-megállapodás szellemében nem „valódi határátkelőhelyeket”, hanem csupán „ellenőrzőpontokat” alakítanak ki. Ezekből hírek szerint összesen 18 lesz - 7 vasúti és 11 közúti. Egymillió aláírás Tokió (MTI) - Egy szerencsétlenül járt japán fiú szüleinek ez idáig már egymillió aláírást sikerült összegyűjteniük. A petícióval azt szeretnék elérni, hogy tiltsák be az Egyesült Államokban a fegyverhasználatot. A 16 éves japán fiút, aki cserediákként tanult az Egyesült Államokban, Mindenszentek napján lőtték le az amerikai Baton Rouge külvárosában. A fiú, ismerőseit keresve kopogtatott be egy házba, de az ott lakók betolakodónak vélték s lelőtték. A szülők ekkor indították el az aláírásgyűjtést.