Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-30 / 306. szám
4 ÉSZAK-Magyarország 1992. December 30., Szerda Megyei Körkép JJCVJ JL X & esfégpdéféS Nagy József Van egy korosztály, melynek tagjai ma a derékhadhoz tartoznak még, de már évek óta kacsingattak a nyugdíjas éveik felé, amihez szó, ami szó, hozzájárult a rendszerváltással járó bizonytalanság is, hogy környezetükben egyre több a munkanélküli, hogy a vállalkozáshoz ez a korosztály már nem érez elég bátorságot, rettegve gondol a kifutási idő rövidségére, hiszen rég volt, amikor ők fiatalnak mondhatták magukat. Mi lesz velük, ha most azzal kénytelenek számolni, hogy elérve a hatvanadik születésnapjukat, tovább kell dolgozniuk. Nem értik a döntés mögötti szándék lényegét, hiszen jelenleg még országszerte nő a munkanélküliek száma és ha ez a közeli jövőben aligha változhat meg gyökeresen, miért kell a munkapadhoz kötni a megfáradt öregeket, amikor fiatalok ezrei lötyögnek a mi megyénkben is hasznos elfoglaltság nélkül. Úgy vélik szerencsésebb lenne munkát adni a tizen-,huszonévesek kezébe és engedni pihenőbe vonulni a háborút, forradalmat, nehéz és még nehezebb évtizedeket megélt nemzedék tagjait. így gondolkodik az átlagember a munkahelyén, vagy otthoni semmittevés közben, ha már munkanélküli. Akik úgy vélik ennél sokkal távolabbra is látnak, azok a társadalombiztosítás ennél sokkal magasabb rendű érdekeit emlegetik, nevezetesen azt, hogy a hatvanöt évig dolgozó állampolgár sokkal több hozzájárulást fizet, mint a hatvanéves korában nyugdíjba vonuló, aki után még ki tudja meddig, akár évekig fizetni kell. Ellenben a jóval hatvan fölött munkapadnál görnyedővei már kevesebb gondja lesz a TB-nek, mint nyugdíjas ügyféllel. Első hallásra meglehetősen morbid és riasztó ez a feltételezés, nyilvánvalóan nincs is megfogható alapja. Arra egyetlen társadalom sem spekulálhat, hogy olcsóbb kivárni a dolgozó ember leépülését a munkahelyen, mint egészséges nyugdíjasként évtizedekig fizetni neki. Hazánkban, mint Európa más országaiban sok a nyugdíjas jelenleg is, bár azt is, tudjuk, lényegesen többen hagyják itt hozzátartozóikat nyugdíj előtt, mint bármelyik országban a kontinensen. Lehet, hogy a nyugdíjhatárok emelése ezt a folyamatot még erősebben befolyásolja? Valószínű, igen, ha nem sikerül változtatni életmódunkon, étrendünkön, mentális körülményeinken. De hát ez megint a foglalkoztatás, a jövedelmek függvénye, mert például a korszerű táplálkozás feltételei éppen a szegény emberek számár a legelérhetetlenebbek. A nyugdíjkorhatár emelésének hátterében nem egyszerű matematikai számítgatások állnak, hiszen akik a változások előkészítésén dolgoztak nagyon is pontosan tudják, milyen tekintélyes lesz ezután is a munkanélkülieknek folyósítandó összeg - bármilyen kevés is egy személyre, egy családra számítva - amit nem ellensúlyoz a „továbbszolgálók” teljesítménye. • Röviden, nem a derékhad, a később nyugdíjba vonulók „bőrére” megy a játék, ahogy azt ma sokan, szívesen emlegetik. Hiszen annak az ellentétele sehol sem jelenik meg, amit a munkát, értelmes elfoglaltságot nem találó, kallódó fiatalok jelentenek a mérleg másik oldalán. A hatvanon túl is dolgozók érthető és elfogadható keserűségei mellett talán erre kellene fordítani figyelmünket, a társadalom segítő szándékát amíg az új vállalkozások nem képesek megfelelő életteret nyújtani számukra, számunkra. A XC. zsoltár Karácsonykor Németh Miklóssal Hajdú Imre milyen öröm az egy házban, ahol Sikerrel jártál? Tudtál beszélni vele?. Igen? Na, ez nagyszerű. És mit mondott: haza jön, vagy kint marad? Mi véleménye arról, ami most itthon történik? - szegezte nekem néhány kollegám a kérdéseket, tudván, hogy a karácsonyra rövid időre hazalátogató Németh Miklósnál jártam, akit olvasóink szavazataikkal megyénkben az Év emberének választottak meg. Válaszom, hogy mindezeket meg sem kérdeztem, azt hiszem csalódást okozott. Igen, megkérdezhettem volna, nem tagadom. Hisz' nagyon sok ember oldalát fúija a kíváncsiság - s ezek nagyrésze úgy is mondhatom Németh Miklós szimpatizáns - hogy jön- e vissza, vagy marad kint továbbra is Londonban. Ennek ellenére azt mondom: 1992 karácsonyán, 1992 végén ezeket a kérdéseket feltenni provokatív, mitöbb ízléstelenség. Mert gondoljanak bele: mit válaszolhat erre? Hogy igen, vagy azt, hogy nem? S akkor mi van? Ha igen, ha nem? Hisz a legközelebbi választásokig még másfél esztendő van hátra! De sok minden történhet még addig! Arra a kérdésre, meg hogy mit szól a hazai pártharcokhoz a médiaügyhöz, az Antall-Göncz konfliktushoz, a kérdések feltevése nélkül is tudom mit válaszolna, hiszen az elmúlt évek találkozásai során volt módom őt megismerni erről az oldaláról. Mint hajdani MVSC futballista azt válaszolná: - Én a nézőtérről soha nem kiabáltam be a pályára, hogy gyerekek nem így, hanem úgy kell focizni. Erre csak akkor van erkölcsi alapom, ha én is bent vagyok a zöld gyepen, s vállalom az ottani gyötrődést. Szóval mindezek után, karácsony harmadnapján este, a szerencsi vár híres fejedelmek korát idéző, árasztó falai között mindenekelőtt azt kérdeztem meg Németh Miklóstól: Mondd Miklós, mit jelent neked a karácsony?- A karácsony hazahívó ünnep. Én Londonba költözésem óta immár második alkalommal hazajöttem karácsony ünnepére. Nagyon egyszerű a magyarázata ennek. Én idegen földön egyetlen egyszer töltöttem el a karácsonyt jónéhány évtizeddel ezelőtt. Fiatal egyetemi oktatóként ösztöndíjjal tanultam az Egyesült Államokban. Valahogy nagyon furcsa érzések fogják el olyankor az embert. Az egyedüllét fájdalmában megérti mindazt a szépet, s jót, és megérzi azok a hiányát, ami egyébként minden józanul, tisztességesen gondolkodó családban ilyenkor természetes igény. Ezért hát tavaly is, idén is én úgy gondoltam, hogy tartsuk meg a mi régi, jó hagyományunkat, s ezen a néhány napon legyen együtt a család. Ugyanis ezek a napok azok, amikor egy kicsit több idő jut egymásra, egymás gondolataira. Számot lehet adni sok mindenről és tudunk olyan ünnepi pillanatokat egymásnak teremteni, amiért - talán nem túlzó a kifej'ezés, de - egyik karácsonytól a másikig érdemes élni. Nálunk gyerekkorunkban, mint minden szegény falusi családnál nem az ajándékozás volt a fő szempont. Az ajándék az volt, hogy a karácsonyfát meghozta a Jézuska és fel volt öltöztetve. Az öcsémmel mi azon mesterkedtünk, hogy hogyan lehet egy-egy szaloncukrot lecsípni, levenni a fáról. De volt eközben betlehemezés, volt eközben kántálás és voltak fényesen az emlékekben maradó éjféli misék, amikre mindig eljártunk. A mostani ünnep egyik részét a feleségem családi körében, a másik felét az én szülői házamban, Monokon töltöttük el. Egy év után először jött össze ismét a család, az öcsém, a húgom, a gyerekeik és mi mindnyájan. Azt hiszem, nem kell mondani, hogy még a szülők élnek, noha megöregedtek, s nehezebben is mozognak, de ott látnak mindenkit együtt, egészségben, egymásnak örülve.- Talán a szülőknek a legnagyobb öröm ez.- Biztos. De nekünk is az. Számomra ez az ünnep mindig egyfajta melegséget, s a családi ér-* tékek megerősítését és vállalását jelentette és fogja jelenteni a jövőben is. .- Ez az időszak, az év vége, az új év várás mindig a számvetés és az előretekintés időszaka is. Azzal, hogy kijutottál Londonba és egy másik pályára vetett a sors, ezzel kikerültél a magyar közvélemény, legalábbis a többség látóköréből. Azt ugyan tudják, hogy hol vagy, meg hogy mi a beosztásod, de munkádról nemcsak az országban, hanem itt, szűkebb pátriádban is keveset tudnak. Ezt az évet saját szempontodból, saját munkád alapján hogyan értékeled?- Számomra ez az év, sőt mindazok számára, akik a bankban dolgozunk egy nagyon jelentős állomás volt. Politikai jószándék és politikai akarat hozta létre ezt a bankot, amely rövid, másfél éves fennállása alatt eljutott mára oda, hogy a közép-kelet-euró- pai országok többségében, a volt Szovjetunió köztársaságaiban már ismerik a nevét, már tudják, hogy milyen típusú tevékenységeket finanszíroz, hol, milyen kérdésekben érdemes hozzánk fordulni, úgy kormányoknak, magánbefektetőknek, mint fél- hivatalos, vagy hivatalos szervezeteknek. Eközben ezt a bankot olyan létszámúra kellett felfejleszteni, hogy ezt a tevékenységét, kézzelfoghatóan érzékelhető szerepét mindinkább be tudja tölteni. Egy 80 fős induló stábtól az év végére eljutottunk egy 570 fős személyi állományhoz. Több mint 30 ország szakértője, fia, lánya van már jelen a bankban, köztük 6 magyar is dolgozik ott. Az én egyik feladatom ennek a stábnak az összehozása volt, valamint ismeretekkel való felvértezése, továbbképzése. Egyben ki kellett alakítani ennek a banknak a struktúráját, a hozzátartozó nagyon fontos, jövőbe mutató dokumentumokat, amelyeket az igazgatótanáccsal kellett jóvá hagyatni. És meg kellett szerveznem emellett a bank belső életét, belső irányítását és még sorolhatnám mindazokat a feladatokat, amit nekem ebből az alelnöki székből el kell látnom. Én ezt a munkát nagyon szívesen és nagy örömmel végzem. Olyan kihívás ez az ember életében és egy olyan új helyzet, amiben nemcsak én adok tapasztalatokat és ismereteket, hanem egyúttal én is rengeteget tanulok. Én úgy érzem, megbecsülnek. Nemcsak a bank vezetésére értem ezt, hanem a bank szakértői állományára, dolgozóira is. Számos olyan fejlesztési program van, s nemcsak magyar, hanem lengyel, orosz vagy éppen albán, ahol az illetékes szakértők szívesen keresik a velem való találkozást és konzultációt. Tehát azt, amire vállalkoztam, vagy amiért én odamentem, úgy érzem sikerrel és eredménnyel látom el. Természetesen, mint minden ember, aki dolgozik, hibázik is, így ez a bank is követ el hibákat, botladozik, de ennek ellenére jelen vagyunk, méghozzá elismeréssel jelen vagyunk a nemzetközi pénzvilágban, ami másfél éves működés után nem kis eredmény. Hogy számokkal is érzékeltessem ezt: több mint 50 fejlesztési projektet, magán és félállami vagy éppen állami fejlesztési területet, fejlesztési célt finanszírozunk. Bankunk több mint másfél milliárd dollár elkötelezettséget vállalt már a térségben, ezen belül körülbelül 27-28 százalék Magyarország részesedése. És ezzel az összeggel mi megmozgatunk még körülbelül további 3,5-4 milliárd A szerencsi vár történelmi falai között adott interjút lapunknak a karácsonyi ünnepekben itthon tartózkodó Németh Miklós, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöke. Fotó: Farkas Maya dollárt. A bank politikája olyan, hogy a projekteket nem egyedül finanszírozzuk, hanem körülbelül 30-35 százalékát vállaljuk, s meghívunk hozzá másokat, nyugati befektetőket, akik szívesen jönnek, hiszen tudják, hogy a bankunk a nemzetközi pénzügyi szabványoknak és normáknak megfelelően készít elő és finanszíroz egy-egy fejlesztést. Tehát nem bizonytalankodva teszik a mi egy dollárunkhoz a további egy-két dohárukat, hanem örömmel. Ezt az arányt szeretnénk tovább javítani, hogy minél nagyobb hatása és kisugárzása legyen az Európa Banknak a térségben. Nem versenytársak vagyunk más nemzetközi pénzintézményekkel, így a Világbankkal vagy a kereskedelmi magánbankokkal, hanem partnerek.- Mondd, a veled Londonban kint élő családod mivel foglalkozik?- Fiaim egy nemzetközi iskolában készülnek a nemzetközi érettségire. A nagyobbik 18, a kisebbik 16 éves. Ä nagyobbik- nak még egy éve van hátra a jelenlegi tanéven kívül az érettségiig. A kisebbiknek két és fél év. En elégedett vagyok mindkettőjük teljesítményével, mert örömmel látom, hogy az új környezet, a korábbinál is nagyobb erőfeszítésre, helytállásra készteti őket. Feleségem nincs állásban, ó folytatja azt a nélkülözhetetlen háttérmunkát, ami nélkül én sem itthon, sem ott nem tudnám végezni azt, amit végzek. Tehát ő a központi elem a családunk életében.- Itthon, Monokon a karácsonyi ünnepi ebédnél gondolom megkóstoltad édesapád idei borát. Milyennek találtad? *- Valóban megkóstoltam mind a két fajtát, s meglepően jó benyomásokat tettek rám, annak ellenére, hogy tudom mennyire nehezen és bizonytalanul folyt az idei szüret. Mi azt a kicsit, ami nekünk termett részben a pincébe vittük le, részben pedig különböző baráti és nem baráti érdeklődések után értékesítettük szőlő illetve must formájában.- Nem véletlenül kérdeztem édesapád borára. Hiszen ez a beszélgetésünk a Tokaj-Hegyalja Egyesület - amelynek te vagy az elnöke - évzáró elnökségi ülése előtt zajlik. Megkérnélek, hogy nagyon röviden vondd meg a mérlegét az egyesület ez évi tevékenységének. Nekem úgy tűnt, sokszor szélmalomharcot volt kénytelen vívni.- Munkánk sokszor valóban szélmalomharc. Ez egy ilyen átalakuló, hatalmasat változó világban majdhogynem természetes is. De azért kicsit keserű szájízzel mondom, hogy mindaz, amit annak idején úgymond fi- gyelmeztetóleg lefektettünk, akár a borkombinát privatizációjával kapcsolatban, akár a piaci és értékesítési kérdésekről, azokban sajnos az egyesület elnökségének igaza lett. De mi nem vagyunk kárörvendók. Inkább azon törjük most is a fejünket, hogy miképpen tudna az egyesület a maga eszközeivel lendíteni ezen a gyötrelmes folyamaton, s hogyan tudná a kátyúból a szekeret egy kicsit kirántani, s ezzel előbbre juttatni az átalakulási folyamatot. Nagyon nehéz munka ez, az lesz a jövőben is, kitartás kell hozzá és természetesen átfogó, átgondolt, megfelelő eszközökkel alátámasztott program. Mert ezek nélkül valóban teljes egészében szélmalomharccá válik. Egy biztos: az itt élő népek és emberek, családok földszeretete, szőlő- és borszeretete! Ez az, amire az egyesületünk nyugodtan támaszkodhat. Mi értük vagyunk és nem ők érettünk.- Lapunk, az Eszak-Magyar- ország közelmúltban meghirdetett pályázatán az olvasók szavazatainak nagy többségével te lettél az Év embere Borsod-Aba- új-Zem,plén megyében. Hogyan fogadtad ezt a hírt?- Első pillanatban meglepődtem a hír hallatán. Aztán egy kicsivel több időt eltöltve az eredményértékeléssel örömet éreztem és egyfajta megerősítést. Megerősítést, hogy jómagam a rendszerváltás folyamatában közreműködve, mindig olyan erkölcsi értékek mellett tudtam kiállni, s elkötelezni magamat, amelyeket az emberek többsége értékel, tisztel. A mindennapi kapcsolataim az elmúlt két évben ritkábbak lettek a megyével, az itt élő emberekkel. Ez úgy gondolom érthető. De onnan, a banki székből is kötelességemnek érzem, hogy segítsek nemcsak az országnak, hanem ennek a térségnek is. A banki üzleti titoktartás kötelez engem arra, hogy ne sorolhassam fel neked azt a néhány példát, akik vállalkozóként, üzletemberként ebből a megyéből is megkerestek, s igyekeztek segítségemmel finanszírozást találni. Természetesen én nem részrehajlóan és nem kivételezve segítek nekik. Visz- szatérve az olvasók szavazatára tehát egyfelől megerősítettek ezek a voksok abban, hogy jó irányban tevékenykedtem a múltban, másrészt pedig mégin- kább arra sarkallnak, ösztönöznek, hogy a jövőben is így cselekedjem. Én megköszönöm mindazoknak, akik kifejezésre juttatták, hogy munkámmal, erőfeszítéseimmel szimpatizálnak. Igyekeznem kell a bizalmat a jövőben is meghálálni. S ezt mi más módon lehetne, mint az országért, e térségért való munkálkodással, a felemelkedési, kilábalási program szolgálatával. Kedves Olvasók, Földieim! Szavazatuk erőt ad, s én is hasonlókat kívánok Önöknek! És persze békés, boldog új évet! Azt hiszem ránk férne! * Hogy is kezdte Németh Miklós az első kérdésre adott válaszát? A karácsony hazahívó ünnep. Igen, hazahívó... haza... hívó...„Londonban sej van számos utca”... igen hazahívó, hazahívó... azt hiszem nemcsak a karácsony hazahívó. Apropó! Észembe jut egy történet vele kapcsolatban 1990 tavaszáról. Szerencsen vette át a képviselői megbízólevelét, majd azt követően ellátogatott Sóstófal- vára, ahová előzőleg a választási kampány során nem tudott eljutni. Az apró falu népe nagy-nagy szeretettel, lelkesedéssel fogadta, s többek között megmutatták neki a község kis református templomát is. Ott a templom gondnoka arra kérte Miklóst, írja be nevét a templom zsoltáros könyvébe. Ö kissé tétován nézett körül, egyáltalán szabad ezt tennie? A körülállók bólogattak, amire megkérdezte: s hova írjam? Mögötte álltam, s megszólaltam: - Szenei Molnár Albert XC. zsoltárához. A gondnok készséggel máris kinyitotta a könyvet a nevezett zsoltárnál, s Németh Miklós Magyarország akkori miniszterelnöke odaírta a nevét. Amikor a könyv bezárult, a katolikus neveltetésű Miklós megkérdezte tőlem:- Aztán miért pont oda javasoltad a beírást?- Nem is tudom - válaszoltam. - Talán azért, mert ez a zsoltár így kezdődik: Tcbenned bíztunk elejitől fogva...
