Észak-Magyarország, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-21 / 300. szám
1992. December 21., HEtfő Sport ÉSZAK-Magyarország 15 Kikaptak a serdülők Miskolc (ÉM) - Egy eredmény az országos serdülő jégkorong bajnokságból: ÚJPESTI TE - MISKOLCI HOKI CLUB 6-2. Miskolc, városi műjégpálya. G.: Hutter és Lukács. Bárány István 85 éves Budapest (MTI) - Hauer Péter, a Magyar Úszó Szövetség ügyvezető alelnöke és Széchy Tamás mesteredző, elnökségi tag köszöntötte dr. Bárány Istvánt, aki vasárnap ünnepelte 85. születésnapját. A szövetség nevében ajándékot nyújtottak át az egykori kiváló versenyzőnek, aki többször nyert Európa-bajnok- ságot gyorsúszásban és olimpiai ezüstérmet szerzett 1928-ban. Számos Európa-csúcsnak is gazdája volt, a kontinensen elsőként, a világon pedig másodikként úszta le a 100 métert egy percen belül. Zágrábba került a Szuper Kupa Zágráb (MTI) - Kevésnek bizonyult a Bramac VSE Veszprémben szerzett háromgólos előnye a férfi kézilabda Szuper Kupa szombati zágrábi visszavágóján. A magyar bajnok és KEK-címvédö együttes tízgólos vereséget szenvedett a BEK- győztes Badel Zagrebtől, így a horvát csapat birtokába került a díszes serleg. A Fotex Szuper Kupáért kiírt viadal második „felvonásában” a veszprémiek mélyen tudásuk alatt teljesítettek, így nem csoda, hogy már a szünetig kilenc- gólos hátrányba kerültek. A vendéglátók azzal, hogy 16:7-re elhúztak, már az első félidőben eldöntötték a kupa sorsát. Végül a hazaiak 30:20-ra nyertek. 24 órát kosárlabdáztak Taktaharkány (ÉM) - Huszonnégy órás kosárlabda mérkőzést rendeztek a helyi általános iskola tornatermében. A kosarak bőségesen potyogtak, a résztvevők erővel is bírták a nem mindennapi megterhelést, végül is 3600 fölötti kosármennyiséget lehetett regisztrálni. Az eredmény: A CSAPAT - B CSAPAT 1808 - 1846. Évzáró a fallabdázóknál Budapest (MTI) - A fallabdázók a Marczibányi téri City Squash Clubban búcsúztatták rangos verseny keretében az évet. A kétnapos viadal középpontjában a KIM Top Line Top Ten bajnokság állt, amelyen a férfiaknál és a nőknél is a legjobb tíz fallabdázó vehetett részt. A nőknél a vártnál hamarabb ért véget a küzdelem, mert a csoportgyőztesek döntője sérülés miatt elmaradt. Buday Tímea (Budaörs) játéjc nélkül győzött, miután Kurali Andrea (Kontrax) nem tudta lejátszani a finálét. A felnőttek versengése mellett összemérték tudásukat a legjobb ifjúsági és szenior versenyzők is. Előbbieknél Tildi Zsófia, illetve Ehret Dániel (mindkettő klubja a New Wave) lett az első, míg a 35 éven felülieknél Tábori Tamás (City Squash Club) győzött. ________ R öplabdás siker Prága (MTI) - Idegenben is győzött az Eger SE női röplabda csapata a vasárnapi Szuper Liga találkozón. Az egriek magabiztosan játszottak., s valósággal lelőtték ellenfelüket a pályáról. Eredmény: Olympia Praha (csehszlovák) - Eger SE 1:3 (-4, 8, -14, -1). Nincsenek klikkek, nincsenek sztárok Mindent labdával csinálunk! - mondja a kapitány Doros László A labdarúgás élvonalában az ősz egyik - nem túl sok akadt... - kellemes meglepetését a diósgyőriek egyenletes teljesítménye jelentette. A DFC sehol nem ijedt meg, félidei nyolcadik helyezése önmagáért beszél. S ha ehhez azt is hozzávesszük, honnan indult a társaság, nos, akkor igazán elismerést érdemel a produkció! Leskó Zoltán idestova egy esztendeje tölti be a csapatkapitányi tisztet. Nem az a típus, amely tetszeleg a reflektorok fényében, pózoktól mentes ember. Ä TÁRSAK, a CSAPAT érdekében azonban mindig felemeli a szavát! Takaros ház, rendezett porta a Martintelepen, ahol családjával él. Odakint sűrű a köd, hideg az este.- Hogyan telik a szabadság?- Lótással-futással, de azért jut idő a pihenésre is. A héten pedig ideje elkezdeni az átmozgatást, a ráhangolást, mert december 27-étől nincs megállás.- Pillantsunk kicsit vissza: az őszi DFC sokakat meglepett. Az együttes természetesnek vette a mutatott játékot, a jó szereplést?- Kétségkívül ugrásszerű a fejlődés, itthon senkitől sem kaptunk ki, s ezt rajtunk kívül más nem mondhatja el magáról. Akadtak szerencsés mérkőzések, de összességében az a valós megítélés, hogy rutint szereztünk, jobbak lettünk. A Vác legyőzése hatalmas lökést adott, elhittük, hogy bárkit meg lehet verni.- A hit önmagában kevésnek tűnik...- A mostani DFC-ben nincsenek klikkek, nincsenek sztárok, nálunk mindenki harcol a másikért. Adzsojev szerintem az egész magyar mezőnyből kiemelkedik, fantasztikus dolgokra képes, az edzéseken olykor csak ámulunk - mégsem élvez kivételezett elbírálást. Fut, hajt, rohan, zavar, ahogy a szituáció éppen megkívánja. Egységesek vagyunk, a többség akarata kötelező, a programokra rendszeresen és együtt megyünk.- Mit jelent Leskó Zoltán számára az élvonal?- Erre vágytam egészen apró gyermekkoromtól! Tavaly belekóstoltunk, s nagyon ízlett valamennyiünknek. Most magyarázzam, mennyire más dolog Kaba helyett mondjuk Kispesten futballozni?... Hetedik évemet töltöm Diósgyőrött, közel járok a kétszáz bajnoki találkozóhoz. Felismernek, megállítanak, összefoglalókat sugároz a tévé, mindez korábban hiánycikknek számított házunk táján.- Komolyabban veszik az együttest az ellenfelek, mint tavaly? Az őszi idényben jó volt a DFC kapitányának lenni, az együttes jobbára örömöt okozott népes táborának. A diósgyőri labdarúgásban bekövetkezett változásokról, a siker összetevőiről Leskó Zoltánt faggattuk. Fotó: Szabó István- Főleg hazai pályán érezzük, hogy tartanak tőlünk, a katlanban mindenkit kiver a verejték. Idegenben is a letámadást igyekszünk megvalósítani, ennek köszönhetően csipegettük a pontokat.- Állítólag a szakvezetés nagy gondot fordít a pszichés felkészítésre. Mi a lényege?- Edzőnk az első pillanattól kezdve azt sulykolja belénk, hogy senkinél sem vagyunk gyengébbek! Az eredmények ót igazolják, számunkra hihető, ahogy mondja. Javulásunkban bizonyára szerepet játszanak a megváltozott edzések is. A foglalkozások 50-60 percesek, ezeken mindent labdával csinálunk, pillanatnyi megállás, holtidő sincs.- Vannak, akik azt mondják, hogy a légiósok nélkül jóval gyengébb lenne a DFC...- Való igaz, hogy a külföldiek beváltak, jók, erősítenek bennünket, s remek emberek, nagyszerű társak is. Hiba lenne viszont arról megfeledkezni, hogy a gerinc, a derékhad régóta együtt szerepel, s a találkozókat soha nem egy, esetleg két ember nyeri, illetve veszíti el.- Ön a védelem tengelyében jut szóhoz. Miért negatív a csapat gólkülönbsége?- Négy találkozón gyűjtöttünk össze 12 gólt... Havonta egyszer beleszaladtunk egy „hármasba”, ezen feltétlenül javítani akarunk a tavasszal.- Milyen a kapcsolata a klub elnökével?- A győri találkozóig kifejezetten kellemes volt, azóta sincs különösebb gond, ám az akkori, szerintem meggondolatlan nyilatkozatok néhány tüskét elhintettek. Már a mérkőzés előtt érződött, hogy nem leng bennünket körül a bizalom légköre... Ráadásul húsz perc után lecseréltek. Nem vitás, követtem el hibákat, de ezekből nem alakult ki közvetlen gólveszély.- Ez tanúsíthatom, hiszen a helyszínen volt alkalmam megtekinteni az összecsapást. Mégis..., egy kapitányt csak úgy leparancsolni a pályáról..., gondolom, nem kerítették hatalmukba magasztos érzések.- Az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy utána az utcán si- heder legénykék, ismeretlenek állítottak meg és faggattak: tényleg eladtuk a mérkőzést? Mindenkinek azért mégsem magyarázkodhatok... Aki engem ismer, az jól tudja, hogy szótáramból hiányzanak az olyan fogalmak, mint a lopás, csalás. Ezeket a szavakat nem ismerem, engem másképpen neveltek! Szörnyű, ha az embert gyanú lengi körül, ettől csak az rosszabb, ha nem mondják meg nyíltan, hanem pusmognak, híresztelnek... Szeretnék még néhány évet játszani. Senkinek nem török a babérjaira, edzős- ködni nem akarok, annyira jó lenne, ha a mindentudók, a jól értesültek engem is, meg a többieket is hagynának nyugodt légkörben dolgozni. Azzal a bizonyos győri kijelentéssel annyit sikerült elérni, hogy megzavarták a fejeket, s talán ezért úszott el a Veszprém elleni pont.- Diósgyőrött korábban napi problémát jelentett az anyagiak előteremtése. Mit éreznek a játékosok, rendeződtek a dolgok?- A teljesítmény utáni héten rendben és időben felvehettük a prémiumot.- Milyen a DFC és a játékvezetők kapcsolata?- Diósgyőrött többnyire megfelelően fütyülnek, a fővárosi „nagycsapatoknál” viszont elképesztő módon bíráskodnak. A Hungária körútra, valamint az Üllői útra eleve egygólos hátránnyal érkeznek a vendégek...- Hol végezhet júniusban a diósgyőri gárda?- Ha megőrizzük jelenlegi helyünket, akkor mindenki elégedett lehet. A következő idényben tovább javulunk, erre edzőnk személye, meg a mi hozzáállásunk jelent garanciát. Szombaton a Leskó-család felkerekedett, s elutazott Nagykőrösre, a szülői házba. Karácsonykor viszont négyesben, saját otthonban telik majd az idő, halászlé és sült kacsa lesz a menü. December 27-től pedig újra az öltöző, a „munkaruha” és a sok-sok gyakorlás... Külföldi labdarúgó bajnokságok Budapest (MTI) - ANGLIA: Jó napjuk volt a hét végi fordulóban az otthon játszó együtteseknek, egyikük sem szenvedett vereséget. A szebb napokat megélt Liverpool kiadós verést kapott - bánatára a magyar to- tózóknak... Érdekes módon nem bővelkedtek az együttesek a gólok termelésében. Eredmények: Arsenal - Middlesbrough 1-1. Blackburn — Sheffield Únited 1-0. Chelsea - Manchester United 1-1. Coventry - Liverpool 5-1. Everton - Southampton 2-1. Manchester City — Aston Villa 1- 1. Oldham - Tottenham 2-1. Sheffield Wednesday - Queens Park Rangers 1-0. SKÓCIA: A hét végi forduló eredményei: Aberdeen Hibernian 2-0. Dundee - Falkirk 2- 1. Hearts - Celtic 1-0. Patrick Thistle - Airdrieonians 1-1. Glasgow Rangers - St. Johnstone 2-0. FRANCIAORSZÁG: A franciáknál az őszi utolsó forduló mérkőzéseire került sor, ebben hét együttes bizonyult gólképtelennek. Az Auxerre és a Caen tett ki magáért leginkább. Az élen rendkívül kiélezett a küzdelem, hiszen az élenálló három csapat ugyanannyi pontot gyűjtött. A 19. forduló eredményei: Toulouse - Nantes 2-0. Lyon - Monaco 0-0. Auxerre - Le Havre 4-1. Metz - Bordeaux 1-1. Caen - Strasbourg 3-0. Valenciennes - St. Etienne 0-0. Montpellier - Sochaux 1-0. Toulon - Lens 2-2. Lille - Nimes 2-2. Az élcsoport: 1. Nantes 26, 2. Auxerre 26, 3. Monaco 26 ponttal. BELGIUM: A belga bajnokságban szombaton két együttes tudott idegenben nyerni. Eredmények: FC Liege - Antwerpen 2-1. Beveren - Mechelen 1-0. Waregem - Molenbeek 0-1. Genk - Lömmel 2-0. Gent - FC Bruges 2-3. Lierse - Boom 4-1. MÁLTA: A vártnál nehezebben győzött Olaszország labdarúgó válogatottja a máltai fővárosban lejátszott világbajnoki selejtezőn. A mérkózés2-l-es olasz sikerrel zárult. Horkai a kapitány Budapest (MTI) - A szombat délelőtti elnökségi ülést követően ebédidőben hirdette ki döntését a Magyar Vízilabda Szövetség vezérkara az új szövetségi kapitány kilétéről. Az Új Sipos étteremben lezajlott sajtó- tájékoztatón az újságírók megtudhatták, hogy a hét jelölt közül dr. Horkai Györgyre esett a választás. Princz Gábor elnök távollétében a szövetség két alelnöke, Gyarmati Dezső és dr. Martin György ismertette a döntés hátterét. Gyarmati Dezső szerint a kútból úgy lehet kimászni, ha elszánt, ugyanakkor türelmes, fanatikus és kemény munkát végez mindenki, aki tenni kíván a honi vízilabdáért. Valamennyi előzetes „szűrőnél”, a szakmai bizottságnál, a ligánál és az elnökségnél is a hetvenes évek kiváló játékosa, Horkai György került a rangsor élére. Az Olaszországban is játszott, majd sikerrel edzósködött Horkaival 1994 őszéig, vagyis a római világbajnokság végéig kötöttek szerződést. TOTÓ 51. HÉT 1. Coventry - Liverpool 5-1 1 2. Chelsea • Manchester U. 1-1 X 3. Everton • Southampton 2-1 1 4. Oldham - Tottenham H. 2-1 1 5. Cesena - Spal 1-1 X 6. Cosenza - Bari 2-0 1 7. Cremonese - Lucchese 1-1 X 8. Andria - Taranto 2-0 1 9. Lecce - Venezia 1-0 1 10. Modena - Bologna 1-0 1 11. Monza - Ascoli 2-1 1 12. Padova - Reggiana 0-0 X 13. Verona - Piacenza 2-1 1 +1. Pisa - Ternana 2-0 1 Koreai menetelés Las Vegas (dpa) - Száznegyvenezer dollár az összdíjazása annak az asztalitenisz férfi páros versenynek, amely a Világ Kupa nevet viseli. A negyeddöntőben a német Rosskopf, Fetzner kettős könnyen verte a svéd Persson, Lindh duót, s a Mazunov- testvéreknek sem okozott különösebb gondot a Grubba, Kucharski páros legyőzése. Rajtuk kívül még két dél-koreai duó került be a négy közé: a Lee Chul Seung, Kang Hee Chan páros a svéd világbajnok Karlsson, von Scheele egységet ejtette ki három sima játszmában, míg az egyedüli szoros csatát hozó összecsapáson a kínai Lu Lin, Wang Tao duó 3-2-re kapott ki a Yoo Nam Kyu, Kim Taek Soo dél-koreai kettőstől. Sorsoltak a női kézilabda vb-re Oslo (APA) - Elkészítették az 1993. november 22. és december 6. között Norvégiában megrendezésre kerülő női A- csoportos kézilabda világbajnokság sorsolását. A litvániai B-vb-n győztes magyar válogatott Norvégiával, Lengyel- országgal és Spanyolországgal került egy csoportba. A négy csoport első 3-3 helyezettje folytathatja a középdöntőben, ahol a két csoportgyőztes szerzi meg a döntő jogát, míg a második helyezettek a bronzéremért mérkőznek. A női kézilabda vb csoportbeosztása, A-csoport: Norvégia, Magyarország, Lengyelország, Spanyolország B-csoport: Oroszország, Dánia, Koreai Köztársaság, Litvánia. C-csoport: Németország, Románia, Svédország, Angola. D-csoport: Ausztria, Kína, Csehszlovákia, Egyesült Államok. Graf és a miniszter Bonn (dpa) - Jótékonysági teniszmérkőzést vívott a németek világsztárja, Steffi Graf az ország szabaddemokrata párti belügyminiszterével, Klaus Kinkellel. A 20 percig tartó játékról a dpa annyit jegyzett meg, hogy Graf vezetésénél tértek át a felek a vegyespárosra, amikor is mindkettőjük oldalán egy-egy tolószékes teniszező kapcsolódott be a játékba. A nemes szándékú bemutatóra 500 néző volt kíváncsi, a 60 ezer márkás bevételt mozgáskorlátozott sportolók támogatására fordítják.- Örülök, hogy időt szakíthattam erre az eseményre, és valamifajta segítséget nyújthatok a nehéz sorsú embereknek - idézte a német hírügynökség Steffi Gráfot. Labdarúgás NB III., Tisza csoport Ifjúsági bajnokság, őszi végeredmény 1.MVSC 12 2 1 51-10 26 2. Kisvárda 11 2 2 41-12 24 3. Olefin 9 3 3 51-24 21 4. Ózd 8 5 2 37-17 21 5. Mátészalka 9 2 4 32-16 20 6. BÉV SC 8 3 4 39-17 19 7. Derecske 7 3 5 29-18 17 8. B.-újváros 7 2 6 30-16 16 9. B.-falva 7 2 6 33-36 16 10. Nagykálló 5 1 9 32-43 11 11. A.-szántó 4 3 8 34-55 11 12. Rakamaz 4 1 10 17-30 9 13. Edelény 3 3 9 18-41 9 14. S.-bábony 3 3 9 16-40 9 15. H.-szob. 3 3 9 14-38 9 16. Szerencs • 2 13 12-73 2